Scarlett~
Ruha~
Haj~
Egyéb~
Azzal a céllal jöttem ma ide, hogy jól fogok szórakozni, noha az első percekben egyedül vagyok. De ez reményeim szerint nem tart sokáig, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül találni fogok valakit, vagy valakiket, akire rátukmálhatom magam. Bár nagyon remélem, hogy nem kell valami cuki párocskát boldogítanom, inkább egy csapatot, akik már amúgy is többen vannak, vagy olyan embert, aki hozzám hasonlóan egyedül jött. Max mindenki elküld, abba se fogok belehalni, egyedül is lehet bulizni, nem! Csak az annyira nem vicces.
Amint belépek, és kigyönyörködöm magam a terem szépségén, máris beszélgetőpartner után kutatok, akit aztán hamar meg is pillantok egy egyedül ácsorgó, teljesen ismeretlen szőkeség képében. Nem is habozok sokáig, azonnal megyek hozzá, és bele is kezdek a fecsegésbe, szinte nem is hagyom, hogy közbeszóljon. Bár ha nagyon akar, akkor biztos félbe tudna szakítani. Azonban úgy látom, ezt nem akarja, és csak akkor szólal meg, mikor én egy pillanatra abbahagyom. És a válaszától még szélesebb húzódik a vigyorom, már ha ez egyáltalán lehetséges. Elég hamar sikerült megtalálnom a párom a mai estére, és a plusz benne az, hogy egy újabb ismerősöm lett. Bár az még koránt sem biztos, hogy a barátom is lesz, mert lehet, hogy véletlenül sikerül majd megutáltatnom magam vele, végülis... Hosszú még az éjszaka.
-
Én is nagyon reméltem, hogy lesz valaki más is, aki egyedül jött... Szuper! Akkor várjuk meg, míg a végzősök elmennek, vagy legalábbis végeznek a tánccal, és aztán felőlem mehetünk is. Deee addig is én leülnék... - felelek kuncogva, majd a közelünkben lévő üres asztal felé bökök a fejemmel, és le is ülök, remélve, hogy a lány is követ.
-
Kösziii! Bár nem épp az én stílusom. Csak ez az egy ilyen ruhám van, ez is azért, mert anya rámtukmálta. Tudod, Ő nagyon szereti ezt a fajta bohém stílust, és azt akarta, hogy én is szeressem. De hát, nem jött össze neki... Amúgy a te ruhád is csini. - Vigyorgok továbbra is, és még mindig be nem áll a szám. De azért remélem, hogy nagyon nem zavarja Őt, ha meg mégis, akkor legalább állítson le, nem haragszom meg érte.
-
Bocsi... Megint össze-vissza beszélek mindenfélét... Rossz szokásom, de ha zavar, sak nyugodtan lőj le.