Bakonyi AnnamáriaAzt mondták jó buli lesz lelépni a faluból és felülni az első vonatra, amit találunk. Pár havernak számító emberrel döntöttünk úgy, hogy az új tanév előtt még kirúgunk a hámból, vagyis ők döntöttek, engem meg rántottak magukkal, mert minden hülyeségben benne vagyok.
Budanekeresden kötöttünk ki, mármint ezt a helynevet tudtam meg amikor leszálltunk a vonatról. Őszintén szólva az este nagy része sötétségbe burkolózott, az első új emlékem, hogy egy szobában feküdtem, világos volt már és reggel, a fejem pedig szét akart szakadni. A karkötőm már kezdett piros színt ölteni. A haverok keltegettek, a végén pedig egyedül maradtam egy papírfecnire írt címmel és a szobában szanaszét dobált ruháimmal.
Újra felébredtem, a fejem ugyanúgy fájt. Sürgősen le kellett hűtenem magam és erre a legjobb célt szolgálta a zuhanyzó, ami a szobából nyílt. Miközben a hideg vizet engedtem magamra, lefagyasztottam magam körül a csempét és annak döntöttem a hátam. Kérdéses, hogy mennyi ideig voltam odabent, de az biztos, hogy józan fejjel és jó közérzettel szedelődzködtem össze és hagytam el a papírral a kezemben a házat.
Jobbra, vagy balra?
Jobbra indultam, az emberek furcsán bámulták a kigombolt ingem és cipő nélküli lábam. A szemeimet forgattam csak rajtuk, míg lomhán haladtam előre. Az utcanevek egyáltalán nem azok voltak, mint ami a papíron állt és ez nem változott még egy fél óra séta után sem. Sőt, minden bizonnyal eltévedtem és egy helyen köröztem.
Úgy döntöttem, lecövekelek amíg nem jön valaki aki segít rajtam, de hát nem álltam egy helyben sokáig. Hallottam a lépteket a hátam mögül, de gondoltam majd kikerül. Hát nem így történt, valaki egyenesen belém jött. Meglepetten fordultam hátra, a szemöldökömet összevonva bámultam az ismerős lány arcát.
- Heló őőő... - persze, mégis miért tudnád szegény lány nevét te hülye...?
Nincs itt senki?
