Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az állatok általában agresszíven vagy meghunyászkodva viselkednek a közelemben. Főleg a kutyák zavarodnak meg a szagom miatt. Ennek - a lányok közelében álló, veszettül jelző kutya - ellenére nem gondoltam volna, hogy észrevesznek. De úgy látszik, Gwen már szinte az árnyékomból kitalálja, ha én vagyok. Mondjuk, nekem is elég volt a tincseit látnom, hogy tudjam, ő az. Nem tudom, hogy ez most jót jelent, vagy rosszat.
Mindenesetre közelebb lépek, nem is törődve az ebbel. Bólintok Alíznak, végignézek Gwenen, de nem értem a lány dühét. Lépjen túl rajtam! Ahogy azt egy hozzá hasonló lánynak egy hozzám hasonló sráccal tennie kell.
- Úgy mondod, mintha én is a kutyája lennék - morgom, mikor meghallom Miko szavait. - Nem hozott senki, épp csak... erre jártam - vonom meg a vállam, hiszen bármilyen furcsán is hangzik, azért féligazságnak megfelel.
- De a legkevésbé sem számítottam rátok - szögezem le. - Nincs ilyenkor suli? - érdeklődöm, bár a válasszal tisztában vagyok. Annak ellenére, hogy szétlógtam az agyam, teljesen nem vagyok idióta. Bár a nővérem bizonyára vitatkozna ezzel az állítással. És ahogy elnézem a szőkét, neki is lenne mit a fejemhez vágnia.
- Gondolom, én léphetek is - mondom kissé zavartan, elvégre nem valószínű, hogy most hárman egymás nyakába ugrunk, mint az egymást rég nem látott jó barátok. Mondanivalónk nem sok maradhatott. Ilyenkor kell elegánsan lelépni, vagy esetemben szép csendben elsomfordálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az embernek muszáj dolgoznia, ha nem akar éhen halni, főleg akkor, ha nincs senki, aki eltartsa őt. Általában meg-megfordul a fejemben, mi lett volna, ha ott maradok a suliban. Most éppen vizsgaidőszak lenne... tanulás... vizsgák... Kell a fenének! Főleg, hogy most eddigi életem egyik legjobb munkáját végezhetem.
Bár csak egy haveromat helyettesítem, sokkal jobb, mint a gyomlálás az üvegházakban vagy a játékok összeszerelése. Egy kocsmában lehetek pultos. Nem az egyetlen, de így legalább nem egyedül kell helytállnom az olyan zsúfolt estéken, mint a mai.
Sajnálom is, hogy csak jövő hétig él ez a lehetőség, de addigra Tamás felgyógyul, és visszakéri a munkáját. Pedig már egészen beletanultam a dolgokba. Ezért is lehet, hogy amikor meghallom a kiáltást, reflexből nyúlok az üvegért, és mire ránézek az illetőre, már csúsztatom is elé a poharakat.
És csak ekkor jövök rá, hogy én ismerem őt. Sajnos az ő agyában is meggyullad a szikra, még szerencse, hogy az ezekhez hasonló helyeken ritkán van néma csend. Az egymásnak kiabáló, az egymással beszélgető, feleselő hangok, a háttérben a zene és a bútorok padlón való csúsztatásának hangja, az üvegek koccanása, az ital loccsanása, mind-mind segítenek abban, hogy elfedjék a szőkeség megjegyzését. Nem is hiába reménykedem abban, hogy nem fordul felénk a fél kocsma, egyedül a nő melletti vörös hajú férfi néz felénk értetlenül, de ő annyira részegnek tűnik, hogy valószínűleg akkor sem fogná fel, hogy miről van szó, ha egyenesen az arcába mondanám a kész tényeket.
- Kettőt találhatsz - tárom szét a karjaimat a kérdésre. - És még azt mondják, hogy a szőke nős vicceknek semmi alapjuk nincs - rázom meg a fejem, majd rávigyorgok a rellonosra.
- Bút felejteni jöttél, szórakozni vagy kikészültél a vizsgáktól? - kérdezem, és úgy döntök, egy időre felfüggesztem a többiek kívánságaira való figyelést. Vagyunk elegen, majd valaki más teljesíti az óhajokat. Elvégre mindenki láthatja, hogy az én vendégem különleges. Gyönyörű, szőke és nő. Senki nem fog kérdőre vonni mulasztás miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egy pillanatig sem hittem, hogy nem fog eljönni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Gwenben nincs életösztön. Mintha direkt keresné azokat a helyzeteket, amik veszélyesek, amikben megsérülhet, amikben akár meg is halhat. Persze nem vagyok pszichológus - az nem számít, hogy együtt élek eggyel, a tudás nem ragad csak úgy az emberre, nem lehet bacilus módjára felszippantani -, úgyhogy ebbe sosem gondoltam bele komolyabban.
A kopogtatást hallva az ajtóhoz sietek. Meztelen talpamat csiklandozzák a szőnyeg hosszú szálai, karomon feláll a szőr a hidegtől. Bőröm alatt az idegvégződések különösen érzékenyek, minden apróságra reagál a testem. Még meggondolhatnám magam. Egyszerűen nem nyitok ajtót. Tahóság persze, de még mindig jobb, mint amire készülök. Még akkor is marhaság, ha Judit úgy gondolja, jót fog tenni mindkettőnknek az igazsággal való szembesülés. Csak ő tud ilyen furcsán fogalmazni.
Mégis lenyomom a kilincset és félreállok a szőke útjából. Halkan morgok valamit, ami talán köszönés is lehetne, de jobban leköt az, hogy láthatom, és, hogy...
- Ebben a ruhában akarsz lejönni a pincébe? - Hangom szemrehányó, némiképp atyáskodó. Becsukom az ajtót mögötte, majd sietve elindulok befelé. A nappaliban fekvő kanapéról felkapom a kapucnis pulcsimat, azt dobom oda neki:
- Legalább ezt kapd fel! Enélkül le se engedlek - mondom komor arccal, bár már várom, hogy vissza fog szólni, elvégre rajtam is csak egy szakadt rövidnadrág, meg egy szétvásott ujjatlan felső feszül.
Megvárom, míg felveszi a pulcsimat, és csak utána vezetem le a hideg helyiségbe. A szürke betonfalakat egy halványan hunyorgó varázslámpa sárgás fénye világítja be. A távolabbi falnál vasketrec fémje tükrözi vissza a homályos ragyogást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A csaj beszólására csak forgatom a szemem. Komolyan, ennél eredetibbre nem futotta? A kutyás poénok már a könyökömön jönnek ki. Valószínűleg nincs is olyan, amit még nem hallottam. De tény, hogy ennyit megérdemeltem a szőke nős dologért, úgyhogy pláne ráhagyom. A vendégek inzultálása nincs a munkaköri leírásomban, a bólogatás és mosolygás viszont igen, bár ezekkel kellőképpen fukarkodom.
- Egy ismerősömnél dekkolok, plusz ez az egyik legforgalmasabb mágustelepülés Magyarországon. Sok a munkalehetőség, még a magamfajták is találhatnak ezt-azt, mint látszik - magyarázom az egyértelműt, bár, ha jól rémlik, a csaj nem magyar, így talán neki nem is annyira kézenfekvő.
- Ennyire csak nem rossz a helyzet - mormolom az érthetőség határain belül. Valahogy furcsának találom, amikor valaki nekem panaszkodik. Ritkán találkozom olyan emberekkel, akiknek a problémáit nagyobbnak látom, mint a sajátjaimat. Pedig annyira talán nem is vagyok önző és énközpontú.
Közben elé tolok még két poharat tele folyadékkal, de közben remélem, hogy nem fogja annyira kiütni magát, hogy a végén nekem kelljen hazacipelni.
- Nagy port kavarni... Az a szakterületem - húzom el a szám. - Mit mesélhetnék? Úgy mentem, ahogy érkeztem. Még, ha közben nem is nagyon csináltam semmit. Dögunalom az életem. Melózom reggeltől estig. Biztos vagyok benne, hogy te sokkal több érdekességgel tudnál szolgálni. Ráadásul az a rendes felosztás is, nem? Az beszél, aki iszik. A csapos hallgatni szokott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kezd elegem lenni. Nagyon elegem. Mindenki úgy csinál, mintha elkövettem volna az évszázad baklövését. Megértem, hogy nem örülnek neki, de ez mégiscsak az én életem, az én döntésem. Gwen pedig megszabadult tőlem, inkább örülne neki, hogy a továbbiakban nem hátráltatom. Másrészről úgy is tűnik, hogy már továbblépett, elvégre felőle aztán le is léphetek. Megzavartam kis éji sétáját. Pardon. Majd mindjárt bocsánatot is kérek, sőt térdelve könyörgök érte.
Alíz rángatását csak azért hagyom, mert meglep a vakmerősége. De az, az utolsó csepp a pohárban, amikor elkezd úgy beszélni velem, mintha óvodás lennék. A nevemet és a jelemet ne soroljam el, óvónéni?
- Elég volt! - mondom, és kivételesen tisztán érthetőek a szavaim, talán kicsit túl hangosak is. - Titeket valójában egyáltalán nem érdekelnek az indokaim! Önzőségetekben egyszer sem gondoltatok bele az én helyzetembe! Valójában tojtok rá, hogy én mit érzek! Meg vagytok győződve róla, hogy én Gwennek csakis rosszat akarok, érzéketlen tuskó vagyok, mellesleg pedig a vérfarkasság szivárványnyalás pehelycukorral!
A végén már konkrétan üvöltök, néhány közeli lakásban fel is kapcsolódnak a villanyok, valószínűleg valaki hamarosan ránk fog szólni, hogy húzzunk a rákba, vagy ránk hívják a rendőröket. Az még buli lenne.
A kiabálástól és az adrenalintól némileg lihegve, halkabban folytatom véleményem kifejtését.
- Nem az. Egyáltalán nem. Nektek végignézni sem lenne merszetek egy átváltozást, nemhogy átélni azt a borzalmat. Minden hónapban, újra és újra. A tehetetlenséget, a fájdalmat, az undort... De minek is koptatom a szám, inkább lelépek, nektek úgyis mindegy, nem?
Elfordulok, nem várok válaszra, de, ha van, nem fogok elmenni anélkül, hogy meghallgatnám őket. Nem vagyok olyan, aki megfutamodik egy ilyen helyzetben. Ráadásul régen voltam már ennyire dühös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dühöm nem csillapul sem a lány szelíd szavaitól, sem Alíz hallgatásától, de megértem, hogy ezt nem itt és nem most fejezzük be. Vélhetőleg nem is szavakkal, mert hiába is beszélünk, egymást meg nem győzhetjük. Ő azt hiszi, tudja, mit vállal azzal, ha mellettem marad. Én tudom, hogy fel sem tudja fogni, mennyire nincs így.
Nem csak attól féltem, ami vagyok, de az emberek véleményétől. A vérfarkasok megítélése még napjainkban sem túl pozitív. Persze azt mondaná, hogy nem érdekli. Amíg nem éli át, nem tudja átérezni. Most még gondolhatja azt, hogy nem bántanák a vélemények, a negatív diszkrimináció, a pletykák, az összesúgások, a kirekesztés... De vajon hónapok, évek múlva is ugyanígy gondolkodna? Kétlem.
- Legyen. Bagolyban megbeszéljük a részleteket - egyezek bele ebbe a teljes őrültségbe, még magam sem tudom miért. Talán mert annyira feldühítettek. Talán mert be akarom bizonyítani az igazamat. Azt, hogy ő sem bírná ki mellettem. Ugyanakkor valahol félek, sőt rettegek tőle, hogy tényleg így lesz. De már nem fogok visszatáncolni.
Figyelem a lány eltűnő alakját, és csak ekkor tűnik fel, hogy Alíz már rég nincs mellettünk. Mélyet sóhajtok, majd elsietek a helyszínről, mielőtt a mugli rendőrök valóban feltűnnének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A pincébe leérve rögtön a "zárka" felé veszem az utam. Az ember azt gondolná, hogy egy volt javítósnak már bőven elege van a rácsokból és a bezárásból, de igazság szerint az a fémketrec számomra a biztonságot jelenti. Nem a sajátomat, hanem mindenki másét tőlem. Eszem ágában sincs továbbadni ezt az átkot valakinek, vagy éppen halálosan megsebesíteni valakit. Nem, ezeknél sokkal jobb lehetőség a zár és a rácsok.
Amint belépek a fémrudak közé, azok közelebb csúsznak egymáshoz. Mikor megállnak már a csuklóm sem férne át közöttük. A zárka csak kívülről nyitható, és csupán egy ember van, aki ki tudja nyitni. Judit. Ha vele történik valami, amíg én itt vagyok bent, valószínűleg csontvázzá asznék, mire megtalálnának. De ezt a kockázatot vállaltuk. Amíg nem árthatok másoknak, addig ezt el kell fogadnom. Kis kockázat, szinte elhanyagolható.
- És most várunk - sóhajtok, majd hátamat a hideg falnak vetem, és lecsúszok mellette. Lábaimat felhúzom, átkarolom, így nézek fel a lányra, akit szeretek, és akinek pont ezért nem lenne szabad itt lennie. Egy részem szeretné, ha végig itt maradna, egy másik örülne, ha már most elmenekülne.
- Ha van kérdésed, még most tedd fel! Később bár nem leszek túl beszédes kedvemben - húzom el a szám, majd a hangjára várva egy repedést kezdek el piszkálgatni szétvásott nadrágomon. Ha nem szól, akkor némán fogjuk kivárni a percet, mikor a hold végre megmutatja arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egy újabb munkától túlzsúfolt nap. Éppen futárkodom, néhány csomagot viszek a gyártól az egyik árusító helyre. Nem a legizgalmasabb meló, de viszonylag jól fizet, és a felvételnél keveset kérdeztek, elég volt, hogy látták, megvan a fizikumom és az állóképességem hozzá.
Ha nem időre szállítok ki, megtehetem, hogy a hosszabb utat választom. Kifejezetten szeretem Szalamantont, de főként azt, hogy ennyire közel épült a városka a Balatonhoz. A part menti sétányon a legjobb végigsétálni, ha tehetem, mindig erre jövök.
Mióta ott hagytam a sulit, ritkán találkozom ismerős arcokkal, ha mégis, kerülöm velük a kontaktust. De most, mikor megpillantom a Levita volt házvezetőjét, elfelejtek eltakart arccal sietősen arrébb vonulni. Mindig csodálkoztam rajta, hogy hogyan nézhet ki ennyire "gyereknek". Bár talán a viselkedése okozza, hogy annak tűnik.
Ahogy elszalad mellettem, fehér ruhájába belekap a szél, hosszú fekete haja úszik utána a levegőben. A tünemény szó jut eszembe róla. Nem az édes és cuki értelemben, hanem a tünékeny látomás jelentés szerint. Egy pillanatig még elgondolkodva nézek utána, aztán feljebb dobom táskámat a vállamon, és folytatom utamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

~Ez egy borzasztó ötlet. Szörnyen nagy ostobaság.~ Nyugtalan gondolataim lassan szétrepesztik a fejem, de lehet, hogy csak az éj közelít túl gyorsan. Kezem megremeg, kérdésére csak egy vállvonással felelek. Fogalmam sincs, mi lesz reggel, azt sem tudom, hogy fogom átvészelni a következő tíz percet.
Most már egészen biztos vagyok viszont abban, hogy nem akarom, hogy itt legyen. Nem akarom, hogy lásson, hogy megismerje azt az alakom. Egyszerűen erre nem állok készen. El kell küldenem, amíg még tudom.
- Nem tudom - válaszolom őszintén. - Lehet, hogy soha többé nem akarnálak látni. Lehet, hogy félnék tőled. De az is lehet, hogy nem számítana. De nem sok értelmük van a "mi lenne ha" kérdéseknek. Senki nem tudja megmondani, hogy mi történne, hogyan reagálna egy olyan helyzetben, ami számára addig ismeretlen volt.
Még épp befejezem a mondatot, mikor érzem, hogy az izmaim megfeszülnek. Lassan itt az idő... A felismerés erőt ad ahhoz, hogy megváltoztassam a döntésem. Sejtem, hogy ezzel mindennek véget fogok vetni, de talán már régen elrontottam az egészet.
- Menj el, kérlek! - pattanok fel, és lépek a rácshoz. Tudom, hogy az arcom könyörgő, és gyűlölöm magam a gyengeségem miatt, de muszáj rávennem, hogy elmenjen. Én hívtam, de akkor dühös voltam és meggondolatlan, most egyszerűen csak rettegek. Nem akarom, hogy úgy lásson.
- Menj el! - üvöltök rá, ha még nem mozdult, ha még látom rajta a tétovázást. Aztán elfordulok, hátamat a rácsnak vetem, ujjaimmal megszorítom a hideg fémet. Szemhéjaim szorosan csukva. Ha tehetném, a füleimet is befognám, hogy biztosan ne jusson el hozzám semmi. De nem tehetem. Ha mondani akar valamit, még meghallgatom. De remélem, a búcsú szavai lesznek azok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A titkárságon nagyon rendesek vele. Mindent részletesen elmagyaráznak, a kezébe nyomják az órarendet, a házirendet, a tanárok névjegyzékét, az iskola térképét, és még ki tudja mennyi és milyen adatot tartalmazó tömérdek papírlapot. Krisz csak bólogat, és próbál megjegyezni mindent, de tudja, hogy a felét már akkor sem fogja tudni felidézni, mikor kilép az ajtón.
Ebben egyébként igaza is lesz, bár talán nem a rémes memóriája miatt, sokkal inkább a látvány veri ki fejéből a megjegyzendő információkat. A folyosó végén ezüst villanás hívja fel magára a figyelmet, és ő engedelmesen fordul oda, akárha tényleg szólítaná őt az, az apró, kulcs formájú medál. A nő haja szabadon, kiengedve takarja el vállait, mint mindig. Karcsú alakját némileg elrejti a magához szorított jegyzetfüzet. A lány mosolygósan odaköszön a portásnak. Krisz megállapítja, hogy ezt látni olyan érzés, mintha mellette kisütne a nap. Mint mikor reggel arra ébredsz, hogy egy kósza napsugár betévedt a függöny ráncai között, és éppen az orrodat csiklandozza, hogy felébredj. Egy cseppnyi tavasz.
Ekkor végre ráeszmél, hogy túl régóta bámulja a nőt, és ez talán kezd kínossá is válni, bár talán ő még nem vette észre a fiút. Krisz lehajtott fejjel indul el kifelé, csupán szeme sarkából követve a lány mozgását. Mikor mellé ér, halk köszönést morog az orra alatt, olyan "kriszeset". Ekkor hangot hall a háta mögül:
- Krisz!
Egyszerre fordulnak a hang felé, de csak akkor eszmél rá, hogy valószínűleg nem neki szóltak, mikor a saját morgós "igen"-jével együtt felcsendül a mellette álló nő hangja is. És bár ez kínosabb, mint az előző jelenet, csak az jár a fejében, hogy most hallotta először ilyen közelről a hangját, és hogy mennyire furcsán dallamosan ejti a szavakat. Vagy csak beképzeli?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kínos a szitu, Krisz gyorsan el is slisszolna, és ebben segítségére van a portás, aki amint meglátja őt, már nyújtja is felé a gördeszkáját, amit még akkor kobozott el tőle, amikor belépett azzal az épületbe. Állítólag ez is valami házirendi pont vagy szabályzati dolog.
A srác elveszi a felé nyújtott "közlekedési eszközt", morogva megköszöni, aztán visszafordul a nő felé. Ilyen közel még egy alkalommal sem sikerült hozzá jutnia, pedig már elég sokszor látta. Ha teljesen őszinte akar lenni magához, amiatt az ezüst kulcs - na, meg a tulajdonosa - miatt van most is itt. Miatta iratkozik be az iskolába.
- Barkács - tekint fel a meleg barna szemekbe. Annyira egyszerűen jónak tűnik számára a lány, hogy valami benne önkéntelenül hátrálni szeretne, hogy ne fertőzze meg őt a belőle áradó sötétséggel. De egy másik érzés sokkal kellemesebb gondolatokkal akadályozza meg, hogy a hátráló mozdulatot valóban végre is hajtsa: úgy érzi, a lány képes lenne eltüntetni belőle ezt a sötétséget.
- Krisztián - húzza valamiféle mosolyra a száját. Vidámsága abból is fakadhatna, hogy a nevük igencsak hasonló, de valójában annak örül, hogy megtudta a nő nevét. Ügyetlenül húna alá kapja a gördeszkát, a papírokat átgyűri a másik kezébe, hogy megszoríthassa Krisztina ujjait. A lány bőre selymes tapintású, ilyen közelről illatát is érezni. Mielőtt elbódulna újszerű tapasztalataitól, inkább elengedi a kezet. - Köszönöm, de azt hiszem, nem kell segítség. Annyi papírt kaptam, hogy fél év sem lenne elég, hogy elolvassam mindet.
- Valahogy a zenéhez sosem volt érzékem - vallja be, de nem is tudja, miért beszél erről. Talán nem akarja, hogy Krisztina elmenjen. Addig szeretné nyújtani a találkozást, ameddig csak lehetséges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólogat a képtelen ötletre, de egyáltalán nem hiszi, hogy annyira jó lesz valamiben valaha, mint amennyire a lány szavai pozitívan csengenek. Neki az is elég lenne, ha sikerülne megélnie belőle.
A kézfogás végén kénytelen elengedni a nő kezét, és közben kicsit tovább néz a szemébe, mint az tőle megszokott, de igazán nehezére esik elszakítania pillantását a sötét íriszekről. De aztán félrenéz, megtekinti a falat, egy kint lógó tablót, aztán tekintete újra visszatér Krisztina szemeihez. Csak, hogy aztán később újfent elkaphassa, hogy ne érjék bámuláson.
- Valószínű - bólint újfent. - Az elmélet és a papírok nem az én asztalom, jobb kedvelem a gyakorlatot.
Valójában nem sok értelmét látja olyan dolgoknak, amikről csak beszélni lehet, és elvitatkoznak róluk tudományos cikkekben, nyílt vitákon, úton-útfélen, de nincs valódi gyakorlati hasznuk. Az egész csak fölösleges időpocsékolás. Ahogy ez a rengeteg adminisztráció is. Ennyi adatnak a felére valószínűleg nincs is szükség.
- Hát korábban már... - kezdi, de aztán elharapja a mondatot. Valójában az előbbi mondat elég nagy hazugság volt, ami csak úgy kicsúszott a száján. Hiszen tud ő játszani, még a javítóban kezdte el megtanítani a legjobb haverja. Gitárból kifejezetten élvezhető hangokat, dallamokat tud kicsalni. De már annyira megszokta, hogy képességeit inkább tagadja, hogy ne kelljen elismernie, képes valamire, hogy a hazugság reflexszerűen jött. - De persze szívesen... és végül is időm az van. De te nem egész osztályokat tanítasz?
Kicsit megbizsereg, amikor letegezi a lányt, bár korban valószínűleg hasonlóak, általában a tanárokkal nem szokás ilyesmit tenni. Ha a nő emiatt nem küldi el, akkor már csak azért kell fohászkodnia, hogy ne gitártanár legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mint egy bólogatós kutya. Elismeri a nő szavaiban rejlő igazságot, bár teljesen nem ért egyet vele, ugyanakkor nem is találja érdemesnek a témát egy vitára, inkább csak bólint egyet.
A kezdeti megtorpanás után mégis belemegy a spontán óra lehetőségébe. Hetek óta csak azért ment el nap, mint nap az iskola előtt, hogy egy pillantást vethessen Krisztinára, még szép, hogy ragaszkodik minden pillanathoz, amit még mellette, vele eltölthet.
Mivel a lány nem bánja a tegezést, Krisz egészen felvidul, bár ezt nála csupán egy rövid időre felvillanó őszinte mosoly jelzi, ami szinte amint megjelenik, el is tűnik az arcáról. A kulcs villanása egészen barátságosan hívogatónak tűnik számára, indul is utána rögtön, bár a portás előbb szól neki, hogy, ha mégsem hagyja el az intézményt, megint kénytelen lesz leadni a gördeszkáját. Annyi baj legyen. Hanyagul átnyújtja az idősebb úrnak a tárgyat, aztán már siet is a nő után.
Csendben várja, hogy Krisztina letudja tanári kötelességét, és továbbra is némán követi őt a másik terembe, ahol szembesül azzal, hogy éppen csak megússza hazugságának következményeit.
- Zongora - vágja rá, talán túl hirtelen. Aztán kezdi rosszul érezni magát amiatt, hogy hazudott a nőnek. De azért ilyen gyorsan nem törik meg. Majd esetleg később talán bevallja neki. - Érdekesebbnek tűnik, és ritkábban látok ilyen hangszert - próbálja kimagyarázni hevességét, aztán inkább lehajtja a fejét, és a cipőfűzőit kezdi tanulmányozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Figyelmesen hallgatja a magyarázatot, de lényegesen kevesebbszer néz a hangszerre, mint a lányra. Az információk jönnek - és, ha nem kapaszkodna beléjük erősen -, mennének is, hogy csak annyi maradjon meg belőlük, hogy mennyire édes Krisztina mosolya, milyen lelkesnek tűnik, és, hogy mennyire sötétnek és hosszúnak látszanak a szempillái.
- Valóban nem - mosolyog vissza, bár kicsit zavartan, mert elképzelése sincs róla, mi a fene lehet az a boci boci tarka. Azon túl, hogy valószínűleg egy foltos tehénre utal. De mindegy is, mert közben helyet foglal a lány mellett, és minden figyelmét leköti, hogy érezze a Krisztina testéből áradó meleget, hogy egy pillanatra egymáshoz ér a könyökük, és, hogy milyen édes illatú a lány lehelete.
Aztán a tanárnő játszani kezd, és a fiút elbűvölik a zongorából áradó hangok. Egy ideje már ismerkedik a mugli zenei kultúrával, de alig három hete kezdett el ilyesmiket hallgatni, szóval szinte egyet sem ismer. Ez a dal is teljesen új számára, de elméje felszippantja a dallamot, mint szivacs a vizet. Sejti, hogyan kellene gitáron játszani, szinte hallja is, hogyan hangzana.
Mikor vége, a nő felé fordul. Kérdésére szeretné lazán rávágni, hogy fogalma sincs, de amint észleli, mennyire közel van hozzá Krisztina, elveszíti a fonalat. Valamiért az ugrik be neki, hogy most annyira könnyen megcsókolhatná... de inkább félrefordul, rátekint a zongora billentyűire, és enyhén hátrahajol. A továbbiakban a hangszerhez beszél:
- Ötletem sincs. Tudod, öhm... a szüleim nem igazán kedvelik a zenét, és eddig nem is nagyon hallgattam ilyesmit, szóval... nem igazán ismerem ezeket.
Persze ez egy újabb hazugság, legalábbis félig-meddig. A szülei igenis kedvelik a zenét, csak éppen a mugli előadókkal szemben vannak fenntartásaik. Persze ettől még a tény nem változik, Krisz valóban teljesen fehér lap a mugli slágereket illetően. Számára most még minden dal új.
- De kifejezetten tetszett - teszi még hozzá gyorsan, megint a nőre pillantva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kellemes csalódást okoz a fiúnak, hogy a lány egyszerűen átsiklik életének ezen kínos részlete felett, nem áll neki kérdezősködni, nem akarja kicsikarni belőle a válaszokat. Egyszerűen továbblép, és talán ez a magától értetődő kedves szelídség az, ami vonzza őt a nőben.
- Kösz, mindenképpen utánanézek - mondja, és nem csak udvariasságból, tényleg felkeltette érdeklődését a korábban sosem hallott dal, és az azt kitaláló együttes. Meg az elpiruló lány édes arckifejezése. Szívesen zavarba hozná megint, csak, hogy láthassa, amint a vörösség felkúszik az arcára, de nem akarja kényelmetlenné tenni a helyzetet.
- Nem vagyok bizakodó, de egy próbát megér - nevet fel, és kedve lenne hozzátenni: "Mindegy, mit játszol, amíg nekem teszed." De ez egyrészt túl nyálasan hangzana, másrészt túl tolakodónak is, ahhoz képest, hogy még csak most találkoztak hivatalosan. Ez a dallam sem rosszabb, mint az előző, de ezúttal sokkal több figyelmet fordít az előadóra, mint a dalra. Figyeli a vékony, kecses ujjak mozgását a billentyűkön. A nő arckifejezését, ahogy játszik. Elnézné még órákig, napokig, hetekig...
- Öhm... - Lassan ocsúdik fel elbambulásából, de aztán fejét megrázva válaszol: - Sajnálom, ez sem rémlik. Biztos nagyon gáz - mosollyal leplezi idegességét. Egyértelmű, hogy hatalmas lemaradása van azokkal szemben, akik muglik között nőttek fel. Talán soha nem fog elég jól beilleszkedni közéjük, kicsit mindig ki fog lógni mindenhonnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Oh, értem. Öhm... magántanuló voltam, szóval... - hagyja nyitva a mondat végét, és kapja el újra a pillantását. Egy újabb hazugság. Már nem is számolja, hányadik. És mostantól mindenkinek ennyit kell hazudoznia, ha nem akarja lebuktatni a varázsvilágot, vagy ami lényegesebb, ha nem akarja, hogy bolondnak nézzék? Na, nem mintha korábban folyton igazat mondott volna.
Feltűnik neki a lány elmerengése, de nem zavarja meg őt, helyette elgondolkozik azon, hogy vajon hány közös vagy hasonló emléke lehet a korabeli mugli fiataloknak, amikhez neki soha nem volt köze, s így nem is osztozhat velük rajta.
- Rendben, megpróbálom - bólint, és igyekszik megjegyezni Krisztina ujjainak mozgását, a billentyűk sorrendjét, a dallamot. Gitártudása némileg segít, de azért a két hangszer jelentősen különbözik is, így gyorsan elveszíti a fonalat, a teljesen egyformának tűnő fehér és fekete részek között.
A nő suttogásától megborzong, karján végig feláll a szőr, de jóleső érzés ez, bár felettébb furcsa. Amíg Krisztina játszik, ő egy kicsit odébb ráteszi az egyik kezét a hangszerre, és a billentyűket finoman érintve próbálja utánozni a lányt anélkül, hogy ténylegesen lenyomná őket, és ezzel hangot csalna ki a zongorából. Nem akarja megzavarni tanárnőjét, csak neki könnyebb, ha csinálhatja, mint ha csak nézi. Elmélet és gyakorlat... mint már volt róla szó.
Nem teljesen tökéletes, és egy zongorista szemével nézve meglehetősen ronda tartással, de egész sikeresen ismétli a mozdulatokat. Eszébe sem jut, hogy ezzel talán le is buktatja első hazugságát, miszerint nincs hozzá érzéke.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Krisztina szerencsére nem teszi szóvá, hogy rájött a hazugságára, Krisznek pedig eszébe sem jut, hogy esetleg lebukott, túlságosan is figyel, szeretné jól eljátszani a dalt. Ez nem is csak a lány miatt vágya, valójában eléggé kötődik a zenéhez, hiszen az segített neki a javítóban, az szerzett neki barátokat, és egykor még úgy is gondolta, hogy egy nap, majd híres sztárok lesznek Danival. Persze a pillanat már elmúlt, és talán soha nem is volt lehetséges, de a zenéhez való kötődése ma is élénken él benne.
Egészen addig még koncentrálni is tud, amíg a tanárnő mögé nem áll, és át nem karolja. Na, jó, valójában csak nagyon közel hajol, de nem sokon múlik, talán csak pár centin, hogy ezt még nem ölelésnek hívják.
A srác pulzusa meglódul, kedve lenne tenyérrel felfelé fordítani a kezét, hogy aztán megszoríthassa a nőét. Mégsem teszi, inkább szolgaian követi a vékony ujjak mozgását, óvatosan lenyomva a billentyűket. Figyel a dallamra, próbálja összeegyeztetni azzal, amit hallott, s nem telik el sok idő, mikor már nem követi a tanárnőt, hanem vele egy időben mozdítja a kezét. A dallam felismerhető, bár tempója nem tökéletes.
Eszébe jut, hogy megjátszhatná magát, direkt ronthatna, de a nő megjegyzése egyértelművé teszi számára, hogy ezt a lapot már késő kijátszani. Jobban is figyelhetett volna, de most már mindegy. Remélhetőleg nem sértette meg őt nagyon a hazugsággal. Valahogy le kell szoknia róla. Vagy kitalálhatna valami könnyen emészthető, az igazsághoz szörnyen közeli múltat magának. A javítót például kénytelen lesz bevallani. Persze csak, ha valaha történik köztük valami.
Bár már ez is sokkal több, mint amit remélt. Érzi, ahogy az aprócska kulcs neki-nekikoccan a vállának. Érzi a nő tincseinek könnyű súlyát a hátán, és az illatot, amiben képes lenne elveszni. Bár hosszabb lenne ez a dal...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annyira közel vannak egymáshoz, de mégsem elég közel. Legalábbis Krisz kibírna még néhány centivel kevesebb helyet maguk között. És még annál is kevesebbet. A nő keze majdnem hozzáér az övéhez. De csak majdnem, mert a kettő között ott van egy leheletnyi távolság. Olyan, mintha érintkeznének, de mégsem. A dalnak pedig vége szakad, szinte egy pillanatban a szomszédból felhangzó kopogtatással. Krisznek még újra kell tanulnia a légcserét, mielőtt újra megszólalhatna, ezért örül is neki, hogy pár pillanatig senki nem figyel rá, és okkal mutathat hátat nekik.
Aztán persze feláll a zongora mellől, összeszedi a papírjait, és az ajtóhoz siet. A nő a szemébe néz, és a srác nem fordítja el a fejét, pupillái kitágulnak, szinte elnyelik zöld íriszét.
- Értem, és úgy lesz. De biztosan összefutunk még - int a beiratkozási papírok felé, jelezve, hogy bár a két intézmény külön működik, de egy épületben, lehetetlen, hogy sikerüljön elkerülniük egymást, főleg, ha erre egyikük sem törekszik.
Megfogja a tanárnő kezét, s bár szívesen tartaná hosszabban ujjai között az ujjait - még akkor is, ha olyan érzés, mintha éppen megcsapná a kettőhúsz, sőt, ezért főleg -, kénytelen elengedni, és búcsút inteni neki. Figyelmét még magára vonja a nő furcsa alakú medálja, aztán már siet is a kijárat felé. Gyanús, hogy vészesen elkésett utolsó munkanapján, de megérte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kezében tartott lapokra nyomtatott szavakat olvassa, és csak néha-néha néz fel belőlük. Ennek köszönhetően nem megy neki például lámpaoszlopoknak, de a szembejövőknek maguknak kell figyelniük. Többségük ki is tér a fiú elől, így ő nyugodtan engedheti át magát a tanulás élvezetének. Na, jó, ez így talán kicsit túlzás, tekintve, hogy Krisz kifejezetten utál magolni, de tény, hogy mióta a mugli iskolába jár, tanárainak sikerült felkelteniük az érdeklődését, ha nem is minden, de legalább néhány tárgy iránt.
A fiúnak egyre kevesebbszer jut eszébe mindaz, amit ott hagyott, pedig rengetegen vannak, akik ölni tudnának csak egy kis részéért is. Elsőként rögtön ott van a gazdag, aranyvérű család, s annak hozományaként a kapcsolatok, a hírnév, a jó megélhetés lehetősége. A varázserő, ami megkönnyíti az ember életét. Barátok, akik mellette álltak. És egy lány, aki elfogadta olyannak, amilyen. Olyan páratlan lehetőségekkel született, amilyenekkel csak nagyon kevesen.
De valahogy ő élete során mindent megtett azért, hogy előnyeit egyre nagyobb hátrányokká faragja. Mégis, most úgy érzi, megérkezett. Talán mindig is ide vágyott: egy mugli város mugli utcájára mugli dolgokról olvasva. Egyre jobban sikerül beilleszkednie, már csak néha érzi úgy, mintha egy teljesen idegen világba csöppent volna.
Sietős lépteit a lánnyal való ütközés akasztja meg. Egyensúlyát nem veszti el, de azért hátrébb lép, majd bocsánatkérést morog az orra alatt. Aztán felpillant, és egy pillanatra megint a Bagolykőben érzi magát.
- Én nem figyeltem oda - válaszolja, majd zavartan lehajtja a fejét, hogy megbámulhassa a cipője kopott orrát. Nem tudja, mit mondhatna azok után, ahogy elküldte a lányt. De valamit mégis kell mondania.
- Örülök, hogy látlak, Miko - emeli zöld szemeit a lányra, és várja, hogy ő elköszönjön, és továbbmenjen az utcán, mint egy tünékeny látomás, mint egy emlék a múltból, hogy aztán mindketten tovább folytathassák az életüket anélkül, hogy kénytelenek legyenek felidézni minden szép, rút, csodás és borzasztó pillanatot közös múltjukból.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Krisz éppen kilép a fürdőszobából, amikor meghallja a kopogást. Kérdőn néz a nyílászáróra, mintha az megmondhatná neki, mégis ki keresheti őt. Mezítláb, rongyos farmernadrágban, felül meztelenül, vállára hanyagul feldobott törölközővel indul el ajtót nyitni.
Közben végiggondolja, kik jöhetnek szóba, mint ajtónállók. Mivel a régi életéből mindenkit kizár, elég gyorsan végigér a listán. Mugli haverjai és ismerősei nem jelezték, hogy jönnének, és csak úgy nem szoktak beállítani. Az egyetlen, akire esetleg, talán jellemző lehetne az... Úgy érzi, hevesebben dobog a szíve, mint egy gondolattal korábban, és bár már nem tartja megfelelő öltözetnek ruhája hiányát, már nem fordul vissza felsőt keresni, mert megváratni sem akarja váratlan vendégét.
Az ajtó nyitása után némi csalódottság lesz úrrá rajta. Az illető szőke, nem barna. Egy pillanatra azt hiszi, Gwen az. Értetlenül összeráncolt homlokkal pillant lejjebb, hogy aztán elkerekedett szemekkel álljon félre nővére útjából. Már, ha egyáltalán szándékozik Eszter beljebb lépni. Már az is csoda, hogy itt látja testvérét ennyi mugli között.
- Ha nem gondolnám lehetetlennek, hogy bárki is a te arcodat akarná álcának, azt hinném, hogy csak valaki szórakozik velem - jegyzi meg keresetlenül, és ha Eszter méltóztatott belépni az apró lakásba, becsukja mögötte az ajtót. Hideg van ahhoz, hogy félmeztelenül álljon a tárt ajtó mellett. Van olyan ember, akiért szívesen meg is fázna, de a nővére nem tartozik közéjük.
- Fel nem foghatom, hogy nem haltál még szörnyet a rengeteg mugli láttán - mondja, aztán még hozzáteszi. - Pedig reméltem, hogy ennyi elég lesz, hogy távol tartson benneteket.
Krisznek fogalma sincs, miért jöhetett a nő, de reméli, nem azok miatt a könyvek miatt, amiket jó rég elcsórt otthonról, és néhány hónapja eladott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Már egészen beleszokott új környezetébe, és bár még gyakran előfordult, hogy egy-egy utalás nem esett le neki, és ezért elég furcsán néztek rá újdonsült osztálytársai, de többségük már elfogadta, hogy ő ilyen. Persze ő azért próbál minél jobban beilleszkedni közéjük, örül annak, hogy ennyire könnyen túllépnek ezen, és nem okoz fennakadást a kapcsolatai kiépítésében az, hogy lényegében úgy érkezett közéjük, hogy egy jó adag előítéleten, és pár percnyi mugliismeret tanórán való ébrenlét alatt megjegyzett infón kívül semmi mást nem tudott róluk.
Éppen óra után tart hazafelé. Lába alatt gördeszka, fején fejhallgató, övén zenelejátszó díszeleg, fülébe pedig üvölt egy metalt játszó együttes. Ügyesen kerülgeti a járdán a szembejövőket, de különösképpen nem figyel rájuk. Egészen addig ügyet sem vet a többi emberre, amíg meg nem pillant egy ismerős üstököt.
- Fanni? - kiált felé, majd járművét a lány felé irányítva könnyedén mellé gördül. Fejéről leveszi a fejhallgatót, majd kikapcsolja a lejátszót is, hogy a hangos zene ne akadályozza őket a kommunikációban.
- Rég láttalak - mosolyog a lányra, mert bár nem volt különösebben szoros a kapcsolatuk, azért kedvelte a főnixlányt. - Mit keresel errefelé? Mi újság a suliban?
Bár ő már egy másik világban él, szívesen hall a többiekről. Hagyott ott nem kevés barátot, és magával hozott jó néhány szép emléket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A lány nem megy tovább, ahogy Krisz számított rá, így hát kénytelenek tovább beszélgetni. A szituáció eléggé kínos, de azért a fiú is érzi, hogy csak úgy mégsem mehettek el egymás mellett. Ha megtették volna, azzal semmissé tették volna a közösen töltött időt. Márpedig azt soha nem lehet meg nem történté tenni.
- Megvagyok - válaszolja, aztán rögtön töprengeni kezd a folytatáson. Ha csak ennyit mond, azzal nem lesznek előrébb. De ha beszámol mindenről, azzal talán a lánynak okoz fájdalmat.
- Öööö... Hogy van Pehelypaplan? - kérdezi végül, hátha ezzel sikerül biztosabb mederbe terelni a beszélgetést. Olyan semleges téma felé, ami nem hordozza magában azt a veszélyt, hogy valamelyikük még tovább sérül. - És az iskola? Hogy vannak a többiek? Alízzal minden oké?
Sokat köszönhet a vörös lánynak. Bár nem sikerült az, amit szeretett volna, Gwen és Krisz nem jöhettek újra össze, de talán a lányoknak sikerült kibékülniük. Ebben reménykedik a fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy pesti kávézóban ülve vár egy lányra. Kívülről nézve egy átlagos randinak, átlagos párnak tűnhetnek. De Krisz és Alíz nincsenek együtt, soha nem is voltak, lévén a fiú a lány legjobb barátnőjével járt. Az, hogy most mégis Alízzal találkozik és nem Gwennel, csak annyit jelent, hogy vele könnyebben kommunikál, mint a szőkével.
Alíz mindent megtett, hogy együtt tartsa őket, és Krisz szeretné megköszönni neki, hogy ott volt. Nem azt, hogy Miko szavaival élve, beleszólt a dolgaikba, hanem azt, hogy támasza volt mindkettőjüknek. Nem lehetett könnyű a lánynak, és Krisz így utólag emeli is a kalapját előtte.
Mivel le akarja zárni maga mögött a múltat, és el akar szakadni a varázsvilágtól majdnem teljesen, szeretne elbúcsúzni a vöröstől. Még ajándékot is hozott, bár nagyon nem jellemző rá a figyelmesség. De talán ezzel azt akarja megmutatni a lánynak, sikerült végre a saját lábára állnia, és nem kell aggódnia, minden rendben lesz. Alíz túlságosan is kedves, és valahogy "szeret" aggódni. Krisz nem szeretné, ha miatta lennének a lánynak álmatlan éjszakái, bár valahol mélyen nem érzi úgy, hogy ennyire fontos lenne neki.
Mikor a lány végre belép az ajtón, int neki, hogy észrevegye őt, majd feláll, mikor Alíz odaér az asztala mellé. Nem tudja, mit kellene tennie - megölelje, ne ölelje -, így hát esetlenül integet neki, és köszön.
- Szia! Rég láttalak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A lány öltözékét meglátva végigfut rajta a hideg. Fel nem foghatja, hogy nem fagyott még jéggé Alíz.
- Szerintem előbb rendeljünk valami meleget - válaszolja az üdvözlés után a fiú, aztán már inti is közelebb a felszolgálót. Magának narancsos forrócsokoládét rendel, és még azt is kiköti, hogy lehetőleg minél keserűbb legyen, mellé pedig kávékrémmel töltött kakaós piskótatekercset, amit étcsokival leöntve tálalnak. Megvárja míg Alíz is elmondja, mit szeretne, és csak az után tér rá a válaszokra, mikor a pincérlány távozik mellőlük.
- Jól vagyok. A suli nem hiányzik, itt is van mit tanulnom - mondja, aztán kicsit elgondolkodik, mert fogalma sincs róla, hogy a vörös tudja-e egyáltalán, hogy ő most mivel is foglalkozik. Nem rémlik neki, hogy valaha szóba került volna köztük.
- Például ilyesmiket is meg tudok már csinálni - tudatja vele, majd kotorászni kezd a zsebében, és előhúz onnan egy gyűrött, tulipános papírba csomagolt valamit. Látható, hogy a csomagoláshoz nincs túl sok érzéke, de, ha a lány kibontja a rákötött szalagot, megpillanthatja Krisz eddigi életének főművét. Ő legalábbis így érzi, mióta sikerült befejeznie a kis ékszert. A faragott fa medál egy farkast ábrázol és vékony bőrszalagon függ.
- Ez a tiéd - mondja, hátha eddig nem tette egyértelművé. - Amolyan köszönetképpen.
Zavarában elfordul a lánytól, és úgy tesz, mintha a rendelésüket lesné, hátha megérkezik már vele a felszolgáló.
- De most inkább mesélj te! - próbálja húzni az időt, mielőtt végleg el kell búcsúznia a vörös hajú lánytól. - Mi az a sok minden, ami történt veled? - mosolyog rá, miközben beleszúr a szívébe az érzés, hogy hiányozni fog neki Alíz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kijavításra csak megvonja a vállát. Neki már igazán nem számít, hogy is hívják a macskát, elvégre már nem sok köze van hozzá. Bár neki személy szerint jobban tetszett a Pehelypaplan. Olyan puha hangzása van.
- Nem gond - legyezi el a lány bűntudatát. Az igazat megvallva, nem is számított válaszra. Ő amolyan búcsúlevélként küldte a cicához mellékelt irományát.
- Oh, ezek szerint a kviddicset választottad? - kapja fel a fejét a külföldi lehetőség hallatán. Amikor még együtt jártak, Miko tele volt tervekkel, de akkor még nem igazán tudott dönteni, hogy mivel is töltené szívesen az iskola utáni éveit.
- Én? Hát... semmi különöset. Tanulok - lebegteti meg a kezében tartott papírokat. - Bár a gyakorlati órákat jobban élvezem. Mostanság ritkán lógok. Meg hát dolgozom is, ugyebár albérletben lakom itt Pesten, egyelőre egyedül, és nem kevés pénzt felemészt az életem. De már keresek lakótársakat, szóval...
Elhallgat, mert nem hiszi, hogy volt barátnőjét pont ez érdekelné. Krisztáról viszont nem fog beszélni, az nem lenne túl helyénvaló dolog.
Szerencsére a csönd nem válik kínossá, mert hozzájuk szalad egy kissrác. Krisz érzi, hogy ismernie kellene, de az arcmemóriája még mindig szörnyű, így hát csak megvonja a vállát:
- Gondolom nem az eltitkolt gyereked - próbál poénkodni, aztán csak zavartan elhallgat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Annyira nem akart jönni. Végül is ő végzett ezekkel az emberekkel már évekkel ezelőtt. Amikor vérfarkas lett, kitagadták, de valójában már az előtt sem érdeklődtek iránta. A bátyja volt mindig az etalon, és Zoltán azóta Üstösd polgármestere lett. Így most már tényleg szabadon kiutálhatnak bárkit a városból. A húga meg a kastélyban kezdte meg terjeszteni az aranyvérűek eszméit. Amennyit hallott Eszter klubjáról, abból könnyűszerrel megállapíthatta, hogy nem más, mint teadélután unatkozó, gazdag és "jóvérű" lányoknak, akik ezen gyülekezet keretein belül együtt utálhatnak és nézhetnek le mindenkit, aki nem tartozik közéjük, és a többiek háta mögött egymást is.
Mély sóhajjal lép be az ajtón, és nem hagyja, hogy a kabátját elvegye a manó. Egyrészt, mert nincs szüksége ilyesfajta kiszolgálásra, ő nem érzi ettől nagyobb embernek magát, másrészt nem is tervez sokáig maradni.
Anyját meglátva keserű mosolyra húzódik a szája: semmit nem változott. Az undor és a szégyen kerülgeti szülei reakciójától, a helytől, az egész helyzettől. Valószínűleg belehaltak volna abba, hogy rendesen köszöntsék a fiukat, bár Krisz már nem is várja tőlük, hogy szülőkként viselkedjenek. Régen elfogadta már, hogy neki nem jutott szülői szeretet, neki enélkül az alap nélkül kell boldogulnia a világban.
Átvéve szülei stílusát, ő sem köszön, némán követi őket a nappaliba, ahol megáll zsebre tett kézzel. Tudja, hogy bosszantja őket a lezserség, éppen ezért tisztában van vele, hogy vastag béléses bőrkabátja, kopott farmerje és szakadozott edzőcipője sem kelt bennük jó benyomást. Bár már nem gyerek, valahogy megmaradt benne az, az erős dac, hogy csak azért is borsot törjön a szülei orra alá. Ha csak ennyivel is, megmutatja nekik, hogy ő nem tartozik közéjük, neki nem parancsolhatnak. És, ha hellyel kínálják - ha egyáltalán... -, ő akkor sem fog leülni. Nem, hiszen nem marad sokáig. Éppen csak benézett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Látja rajtuk, mennyire kényelmetlen ez nekik, de ő sem szándékozik megkönnyíteni semmit. Az undor, amit érez, viszonzásra talál, ez teljesen egyértelmű a számára. Már azon is csodálkozik, hogy egy hozzá hasonló veszélyes fenevadat beengedtek a házukba. Csak azért van itt, hogy megtudja, mit akarnak valójában. Mert, hogy nem a családi kötelékeiket akarják szorosabbra fűzni, abban holtbiztos.
- Én legalább érteni fogok valamihez - vonja meg a vállát a szidalmakat hallgatva. - A jövőmhöz pedig hál'isten semmi közöd. Valld csak be nyugodtan, hogy te is ezt gondolod! Nagyjából hat éve tagadtatok ki. Azt hittem, szorult beléd annyi értelem, hogy felfogd, a kitagadás azt jelenti, hogy már nincs semmi közünk egymáshoz.
Szavait apjához intézi, hiszen ő tudja, hogy anyja a legtöbb esetben csak kellék. Jól mutat a bálokon szép ruhákban, és ügyesen csavarja a szót, de ennyi. A fontos döntéseket a család feje egyedül hozza meg. És gyűlöli, ha éreztetik vele, hogy lenézik. Nagyon ritkán fordul elő, de Krisz élvezettel mutatja ki felé, hogy ő nem érzi nagy embernek őt, sőt.
- Zoltán szerintem a nevemre sem emlékszik, és valószínűleg nem is rólam pletykálnak a polgármesteri hivatalban. Eszter meg elég jól építi a maga kis karrierjét, és most, hogy már nem vagyok a suliban, a tetteim nem vetnek árnyékot rá. Szerintem inkább örüljetek, hogy megszabadultatok tőlem. Az újságok már rég nem is cikkeznek rólam. Felejtsetek el!
Ezzel a kijelentéssel szeretné elhagyni a házat, de a közben megjelenő manó, és anyja gesztusa megállítja. Laura úgy tartja a poharat, hogy azon látszik, nagyon nem örülne neki, ha fia hozzáérne. Kriszben működik a jól bevált régi reflex, az azonnali ellenkezés. Kikapja kezéből a poharat, lehajtja az italt, aztán elengedi az üveget, hadd essen a padlóra. A széttörő pohár zaja kíséri lépteit hangját, ahogy az ajtó felé igyekszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Áh, értem - bólint, mert hát erre számított. Gwen még mindig nem tudja, mit is akar csinálni. Míg Krisz azzal küzdött meg, hogy megtalálja, mi az, amiben jó, Gwennek azzal vannak nehézségei, hogy a sok dolog közül, amikben mind tehetséges, kiválassza azt az egyet, amit a legjobban szeretne. Régen is pont ezzel volt a gond. Krisz még most sem érti, hogy egy ilyen lány mit láthatott benne, de már nem is keresi a miérteket. Elfogadott mindent, ami a múltja része, és nagyrészt le is zárta magában.
- Fafaragást, faszobrászatot, ácsmesterséget - vonja meg a vállát. Mugli dolgok ezek, bár megvan ezeknek a varázsváltozata is, Krisznek örömet okoz, hogy a saját két kezével formálhatja meg a fát, mint anyagot.
- Hát igen, Alíz... - mosolyogva nyitva hagyja a mondatot, hiszen mindketten tudják, milyen a lány, és Krisz igazán megkedvelte őt. Tudja, hogy hiányozni fog neki a vöröske, és azt is eltökéli, elbúcsúzik tőle, mielőtt teljesen eltűnik a varázsvilágból.
Már nem tudja, mit mondhatna. Zavartan áll egyik lábáról a másikra, és mindenhova néz, csak a lányra nem. Sok mindent kapott tőle, amit soha nem fog tudni meghálálni. Ő talán nem is tudja, mennyit jelentett az a fiúnak, hogy akadt valaki, aki képes volt szeretni őt. És még az után is próbálkozott, hogy Krisz végleg lemondott kettejükről. Tudja, hogy megbántotta a lányt, vagy inkább érzi, de Gwen mégis képes teljesen normálisan beszélni vele.
Tudja, hogy a lány szeret úgy gondolni magára, mint menő, verekedős csajszira, aki hideg és magabiztos, de Krisz mindig is úgy gondolta, hogy a kedvessége sokkal szembetűnőbb minden más tulajdonságánál. A kitartásáról és a bátorságáról nem is beszélve.
- Köszönök mindent - mondja halkan, aztán hangosabban hozzáteszi: - Most mennem kell. Vigyázz magadra!
Utoljára felnéz a zöld szemekbe, tekintetével végigcirógatja a hosszú, szőke tincseket, aztán elfordul, és már indul is. Maga elé emeli papírjait, és újra beletemetkezik a tanulásba. A halvány mosoly az arcán mutatja, hogy örül annak, hogy sikerült elbúcsúznia, hogy látta a lányt, és, hogy Gwen jól van. Ezzel végleg sikerült lezárnia magában egy korszakot.

Lezárta, vége van, de felejteni sosem fogja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Apja provokációjára már nem válaszol. Nem kíváncsi rá, hogyan vélekedik a fafaragásról ez a felfújt hólyag. ~Életében nem kellett valóban dolgoznia, a saját két kezével teremtenie valamit. A vagyont, a gyárat, a házat készen kapta, szinte a feleségét is. A gyerekcsinálás meg nem nagy dolog. A nevelés! Na, az kemény meló lett volna, ha megpróbálja, de ilyesmire nem fecsérelte az idejét. Így aztán igazából apának sem nevezhető.~
Krisz előveszi legneviczkysebb nézését, és azzal vág vissza Gábornak. Tekintetéből süt az arrogancia, a lenézés, ugyanakkor dermesztő fagyosságot árasztanak kék szemei. Csak akkor tekintik neviczkynek, ha az éppen nekik hasznukra van, de Krisz eleget látott, eleget hallott, amíg ebben a házban élt. Tudja, mivel tudna nagy kárt okozni nekik, és éppen ezért, meg is akarja mutatni nekik fölényét.
Semmi kedve unalmas kis csatákba bonyolódni szüleivel, de, ha nem hagyják, hogy úgy élje az életét, ahogy neki jó, hát akkor megmutatja, mit tanult Neviczkyként. Csakhogy abban nem lesz köszönet, mert Krisz úgy gondolja, jelenleg nincs semmije, nincs olyan, aminek elvesztéséért bánkódna, és ez igazán veszélyessé tesz egy embert.
Utolsó mozdulataiként kiissza az anyja által már-már féltve őrzöttnek tűnő italt, és nagy léptekkel elhagyja a házat. Csak odakint tűnik fel neki, hogy kissé szédül, de nem áll meg addig, míg a következő utcára nem ér. Ott nekitámasztja oldalát a falnak, és kifújja magát. Nem volt egyszerű számára visszatérni erre a helyre, és egészen megerőltető volt a csevej is a szüleivel. Rosszullétét is erre fogja, és inkább elindul vissza Budapestre, hiszen később még lesznek órái, amikre mindenképpen oda kell érnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kapuba érve leugrik gördeszkájáról, felkapja a kezébe, és elindul befelé. Az ajtót becsukva maga mögött egyből a portáshoz siet, és mint mindig, leadja neki a közlekedési eszközt. A terem felé indulva lehúzza fejéről a sapkáját, aztán megrázza a fejét. Tekintetét felemelve meglátja Krisztinát, arcán reflexszerűen megjelenik egy széles mosoly. A nő arckifejezése azonban zavart tükröz és csak halványan viszonozza a gesztust.
Krisz kérdőn néz rá, de ezt ő már nem látja, mert elfordulva a barátnőjéhez szól, aki... szintén Kriszta. A srácba belefagy a vér. Hirtelen megtorpan a folyosó közepén,  és dörzsölni kezdi a szemét. Érzi, ahogy a mögötte jövő meglöki a vállát, ahogy megpróbálja kikerülni. A srác bocsánatot motyog, és bólint is felé, de szédülni kezd, amikor meglátja, hogy ez a lány is teljesen úgy néz ki, mint a zenetanárnő.
Sápadtan megtámaszkodik a folyosó falán, és nyel egyet. Sejti, hogy varázslat van a háttérben, de elképzelni sem tudja, hogy milyen és miért. Főként miért? Mi az értelme ennek az egésznek? Lehet, hogy csak álmodik?