IzaNem volt kedvem összemaszatolni magam, szóval megmondtam Izának, hogy mi az ábra.
-Figyelj, a sütit majd megesszük, amint az orvos visszajön. Nem biztos, hogy jó szemmel nézné, ha mindent összemorzsáznánk. Ráadásul szerintem elég jól vagyok ahhoz, hogy még ma leléphessek innen, szóval talán találhatunk ennél komfortosabb helyet is az evéshez.Mosolyogva mondtam mindezt, és komolyan is gondoltam, de a gyomrom nem értett egyet az agyammal, és egy hangos mordulással jelezte, hogy jól esne neki végre valami étel.
-De... egy kis kóstoló nem árthat meg, ugye? - vigyorogtam, és lenyúltam egy szeletet. Megszagoltam, jó illata volt, de még nem haraptam bele.
A sok kérdésemre inkább nem válaszolt, biztos mert túl sokat kérdeztem egyszerre. Válasz helyett egy kérdést kaptam.
-Hát.. Elindult a meccs, csináltam a cselt, aztán felrepültem magasra. Ott várakoztam, amikor az az izé berepült a pályára, és megharapta a sárga csajt. Aztán Ármin megpróbálta elkapni a szörnyeteget, de elmenekült, éppen felém. Szerencsére nem támadó szándékkal közelített, szóval nem is karmolt meg, se semmi, csak arcon rúgott. Innentől homályos, de azt még tudom, hogy megpróbáltam leszállni, hogy a doki elláthasson, mert vérzett az orrom. Aztán... puff.Itt szünetet tartottam. Nem tudtam, hogy beszélhetek-e neki az álmomról. Ha nem jelent semmit, és csak egy szimpla álom volt, akkor felesleges elmondanom. De ha nem csak álom volt... Ha tényleg a halállal találkoztam... Akkor pláne nem mondhatom el. Nem akarom, hogy emiatt akárki is idegeskedjen. Nem hiszek benne, hogy az álmok jelentenek valamit, de ez egy kivételes alkalom. Olyan valóságos volt. Ha álmodom, akkor a látvány marad meg az emlékezetemben, nem pedig az álmomban szereplő lények hangja. Ez alkalommal viszont nem emlékszem az alakra, csak a hangjára. Az a hang örökre belevésődött az agyam szürkeállományába.
-Aztán itt tértem magamhoz. Itt feküdtem, mindenfélén gondolkodva, amíg rám nem találtál. - Rámosolyogta, és haraptam a tortából. Egészen finom volt, de apáét meg sem közelítette. Mondhatni, életem harmadik legjobb répatortája, úgy, hogy a második hely ürese maradt. Ez egy pék fiától hatalmas dicséret!
A sütit, mint azt sikeresen kiderítettem, nem ő sütötte. Óh, minő csalódás!
-Mindenesetre köszönöm! A tortát, és hogy benéztél hozzám. - hálásan mosolyogtam, aztán leesett, hogy ez kicsit úgy hangzott, mintha el akarnám küldeni, hiszen az emberek búcsúzkodáskor köszöngetnek.
-Mennyi ideig voltam eszméletlen? - kezdtem a kérdések lassabb adagolását. Talán így választ is kapok.
bunkó voltam 
