Az egész úgy kezdődött, hogy elaludtam.
Még általánosba jártam, és a suli abban a városban volt, ahol laktam, Várpalotán. Álmomban az egész iskola kirándulni ment, de kissé szokatlan módon: minden osztály Várpalota valamely érdekességét/érdekességeit nézi meg. Én a "B"-be jártam, egy közepes létszámú osztályba, és a mi úti célunk egy elhagyatott kísértetház volt. Valami keveredés folytán az "A"-sok is oda mentek, csak egy picit hamarabb. Amikor beléptünk, az ofő azt mondta, ne maradjon le senki. Találtunk két lemaradt kölyköt a másik évfolyamból, akik aztán hozzánk csatlakoztak.
Maga a ház fából készült, ahogy belépünk a hatalmas ajtón, egy nagy terembe érünk, két oldalt lépcső fel az emeletre. Mi először lementünk az alagsorba, mert miért ne? A két kis vendég elöl ment, hiszen ők már tudták az utat. Szűk, sötét folyosón haladtunk, a folyosó végén a kazánhát, amiben vörös fény izzott. Az osztály megállt a szoba előtt, de a másik kettő belépett. Az osztályfőnök közel lépett az "A"-sokhoz, aztán beleszippantott a levegőbe, és elsápadt. Halálra rémült arccal nézett ránk, és azt mondta: "Romlott csokiszagot érzek."
A két kölyök furán nézte a plafont, és amikor mi fejvesztve kirohantunk, ők meg sem rezzentek. Kint az ofő elmagyarázta a dolgot.
0:53
part2Így mondta: "Ha egy házban romlott csokiszag van, vagy valamelyik szobán egy folyó folyik keresztül, akkor az a ház él. Él, és fel akar falni. És akit felfalt, az zombivá változik."
Futni kezdtünk vissza a városba, hogy értesítsük az embereket. A ház a város legszélén volt, így sokáig tartott, mire eljutottunk a célig. Érdekes módon csak hárman értük el a városközpontot: egyesek lemaradtak, mások megbabonázva beléptek egy házba, amiben egy folyó folyt... És ekkor esett le. Az egész város egy zombiteleppé változott! Minden egyes ház fertőzött lett, és minden egyes ember a városban átalakult. Körülnéztem, de akik még az előbb mellettem álltak, már nem voltak sehol. A nagy kínai áruház előtt rengeteg zombi állt. Ahogy közelebb mentem, láttam, hogy valami furcsa templomot alakítottak ki bent maguknak. Csodálkoztam, hogy miért nem támadnak meg, de aztán ráfogtam, hogy amíg a mise tart, addig biztonságban vagyok. Mentem tovább, és amikor elértem azt a helyet, ahol két nagyobb áruháznak is lennie kellett volna, ott most mező volt, a mező végén szakadék, a szakadék alján hegyes sziklák, a sziklákon túl tenger. Ezen a mezőn sok zombi ténfergett, viszont a figyelmemet valami más kötötte le: egy kis indián fiúcska furcsa jeleget vésett a földbe egy bottal.
1:06
part3Odamentem, hogy megkérdezzem, mit csinál, de nem válaszolt. Mintha néma lett volna, de mégis valahogy megértette velem, hogy mit akar csinálni. Egy nagy kört rajzolt eddig, a szélére furcsa jelecskéket, és most a nagyszabású középső rajzon munkálkodott. Ezzel akart valami olyan varázslatot véghezvinni, amitől aztán a zombik eltűnnek, vagy meghalnak, a végét nem értettem.
Segíteni akartam, de hirtelen a zombik felénk fordították a fejüket, és támadásba lendültek. A srác segélykérően rám nézett, és megértettem: el kell terelnem a figyelmüket, hogy ő végezhessen a rajzzal. Üvöltözni és rohangálni kezdtem, ami be is vált. Nem számítottam viszont azzal, hogy a zombi gyerekek nagyon gyorsan tudnak futni.
A réten hatalmas köröket leírva kergetőztem a sok agyatlannal, de már kezdtem fáradni. Sarokba szorítottak a szakadék szélén, aztán valamelyik meglökött, és hátraestem. Sikerült megkapaszkodnom a föld peremén, lábam a semmiben lógott. Vártam, hogy valamelyik rálép a kezemre, és felnyársalódok a sziklákon alattam, amikor...
Egy kéz fogta meg a kezemet, és húzni kezdett. Felmásztam, és a kissrác állt előttem, mellettünk a zombik éppen feltápászkodtak. Erős srác,azt be kell vallani!
Visszarohantunk a körhöz, beleálltunk. Megragadta a csuklómat, és motyogni kezdett valami fura nyelven, ami nekem semmi általam ismert nyelvre nem emlékeztetett. Körülöttünk kéken izzani kezdett a levegő, aztán hirtelen minden zombi összeesett.
A kis indián befejezte a kántálást, rám mosolygott, aztán elfutott valamerre. Végignéztem a réten, és láttam, hogy az embereknek visszatért a tudatuk, és felém közelítenek, hogy megveregessék a vállamat, hogy köszönetet mondjanak.
És ekkor felébredtem. Talán ez az egyetlen olyan álmom, amit sikerül
végigálmodni.
*feláll a hintaszékből, végignéz a sok alvó elvtárson, és elmosolyodik*
Jó éjszakát, gyerekek ^^
Írok, nem tudok válaszolni. Beszélgetni lehet, majd jönnek a mesekapszulák 
Felélesztettem a várost, mert egy hős vagyok XD
