ArnoldJelmezünkTürelem rózsát terem. Így szól az egyik magyar közmondás, amit láthatóan Arnold nem ismer. Csak öt, max tíz percre kellett volna nyugton ülnie, de még erre sem volt képes. Jó, elhiszem, hogy már nagyon menni akar, mert én is, de azért félkész sminkkel csak nem mehetünk. Az hogy nézne már ki. Na de végre készen vagyunk, örülhet ő is, nem kell tovább nyugton maradnia.
Ahogy azt vártam, a DÖK megint kitett magáért, nagyon jól néz ki a Nagyterem. Plusz pont azért, hogy minden fekete-fehér. Ez fantasztikus! Igaz, nem vagyok annyira éhes, de ezeket a süteményeket egyszerűen muszáj megkóstolni. Annyira undin néz ki mindegyik, főleg ez a fülsüti, de az ízük nagyon jó valószínűleg. Gondolom olyat nem raknának ki, ami ízre is undorító, de azért az első falat nem az enyém, hagyom Arnoldnak, hátha a manók raktak bele valami egyéb dolgot, ami nem igazán odavaló. Ki tudja... De nem... Most mondanám, hogy sajnos, de azért annyira nem akarok neki rosszat, de azért vicces lenne, ha valami ideiglenes hatása lenne a sütinek.
Hát persze, tudtam, hogy a rokon után én jövök, és nekem is valamit meg kell kóstolnom, de pont azt? Direkt a legundorítóbbat választotta. Pfej... Nagyon undi. De ahogy látom, most "Ki a bátrabb?" játékot játszunk, szóval most legalább annyira bátor leszek, amennyire nem vagyok az.
- Bleh... - ez a véleményem a löttyről, egyszer még felnézek Arnoldra, arcomon egy olyan kifejezéssel, mintha csak azt mondanám, "Tényleg meg kell igyam?". Gyorsan felhörpintem a palackba zárt italt, lesz ami lesz alapon, és... Nem is olyan rossz. Érdekes az íze, de nem rossz.
- Egész finom... - mosolyodom el, majd körbenézek, kik jöttek el, és meglátom apám is... Ehh, csak ő ne lásson meg. Nincs kedvem ahhoz, hogy elkezdjen nekem itt pampogni, hogy milyen ruhát vettem fel. Ismerem őt, tuti ez lenne.