31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lagger Arm összes hozzászólása (69 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 16. 17:35 Ugrás a poszthoz

A háztársam kapásból három becenevet is felsorolt, én meg nem tudtam, hová kapjak jó dolgomban.
 - Azt hiszem, a Lotte jön a legjobban a számra - mondtam csak úgy, hogy tudja. Hátha szüksége van ilyen jellegű információkra is. Ezután Lotte nekiállt ecsetelni a csillárterápia körülményeit, én pedig igyekeztem rezzenéstelen arccal végighallgatni. Párszor magamra kellett parancsolnom, hogy ne vihogjam el magam, de amikor a csillárotin tapaszhoz ért, nem bírtam tovább tettetni a komolyságot.
 - Nee... ez kegyetlen volt - mondtam, a nevetéstől rázkódva. A kezembe temettem az arcom, úgy próbáltam lenyugtatni magamat. A mindigis aktív könnycsatornám munkába kezdett, és a nevetéstől elkezdtek potyogni a könnyeim. Reméltem, hogy a röhögőgörcskör szokásos végső stádium, a csuklás nem lép életbe, ugyanis nagyon idiótán csuklottam. Miután némileg lecsillapodtam, visszavettem a hivatalos állarcomat, és tovább folytattam a közös ökörködést, amire már nem is emlékszem, hogyan keveredtem bele. - Ez meglehetősen terhelőnek tűnik anyagilag. Van esetleg valami állami támogatás, amivel finanszírozni tudom a csillárfüggőségből való kigyógyulásomat?
Ahogy ezt a hasonló helyzetekben tenni szoktam, végigsimítottam az ajkaimon, hogy visszatartsam a vigyoromat. Olyasmi volt ez, mint egy önkéntes színjátszókör, amin egy vígjátékot próbálunk, de nem szabad nevetni. Lotte nem könnyítette meg a dolgom, ahogy előjött a sétafüggőséggel, meg az unalomdaganatokkal, de csak felvontam a szemöldökömet, meglepetést mímelve.
 - Ó, ez fölöttébb kellemetlen - mondtam. - Nincs rá mód, hogy kioperálják az unalomdaganatokat?
Felmerült bennem, hogy van-e rá esély, hogy létezik ilyesmi, de elvetettem az ötletet, és kíváncsian figyeltem, hogy a navinés milyen hülyeséggel rukkol elő már megint.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 18. 16:32 Ugrás a poszthoz

A doktor

Nem kellett csalódnom, Lotte tovább formálta az értelmetlen maszlagot, amit megalkottunk. Széles vigyorral az arcomon figyeltem, ahogy az állami támogatásról, meg a csillárotin tapaszról magyaráz, már nem is próbáltam komoly maradni.
 - Ó, hát ez elég bonyolultnak hangzik - kérettem magamat, az az arcmimikámmal még rátéve egy lapáttal a sznob beteg látszatára. Halk sóhajt eresztettem meg. - Könnyebb lesz, ha megnyerem a lottót. Nincs egy szelvénye?
Tovább kuncogtam, azt fontolgatva, hogy megéri-e tizennyolc év alatt bepróbálkozni a lottózással a csillártámogatás miatt. Mivel eléggé babaarccal rendelkezem, nem gondoltam, hogy a lottózókban elfogadnák a szelvényem. Újra Lottéra koncentráltam, aki tovább lendítette a betegsége logikáját. Én már megállíthatatlanul vihogtam eleve is, és nem segített rajtam az, amit hallottam.
 - Ez elég fájdalmasan hangzik - mondtam. - Szerintem minden betegség terjedhet, ha megfelelő akaraterőnk van átvenni. Ahogy a testenergiánkat tágítjuk, annak egyre nagyobb lesz a vonzereje, és így minden kórokozót beszippanthat.
Tisztában voltam vele, hogy totálisan logikátlan, amit mondok, de tovább folytattam a magyarázást.
 - Én szívesen adok magának a betegségemből. Csókoljon meg! - mondtam, eltúlzott lelkesedéssel, és csücsörítettem a lány felé egy pillanatra. Sokáig nem tudtam megtartani ezt az állapotot a számat húzó vigyor miatt. Nem kellett segítség ahhoz, hogy csatlakozzam Sharlottéhoz a röhögőgörcsben. Lassan elkezdtek potyogni a könnyeim, amiket buzgón törölgettem a kézfejemmel. Olyan abszurd volt az egész, hogy kezdtem azt hinni, hogy álmodok.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 18. 17:48 Ugrás a poszthoz

Lángelme~ ismételtem magamban, és el kellett ismernem, hogy nem is olyan rossz vicc. Jó, persze, én szinte mindenen képes vagyok nevetni, tehát lehet, hogy nem az én véleményem a mérvadó, de nekem tetszett.
 - De az is lehet, hogy csak rossz fát tettél a tűzre - tódítottam, aztán be kellett látnom, hogy valószínűleg szegény fiúnak nem éppen olyan kedve van, hogy szóviccekkel lehessen traktálni. Igazából nekem sem volt éppen humoros hangulatom, de a gyufaember teljesen elvonta a figyelmem a morcosságról is. Jól volt ez így, nem akartam ismét letargiába zuhanni a pattanásaim miatt. A srác problémájára koncentráltam, hátha úgy a saját bajom elviselhetőbb lesz. Alaposabban végigmértem a lángelmét; második látásra nem csak az égő haja tette furcsává, ugyanis álarcot viselt. Nem is értem, hogy nem vettem észre elsőre, de kár is lett volna ezen rágódni, a tényeket ez sem változtatta volna meg. Magamban elkezdtem felvetni a lehetőségeket, hogy miért viselheti az arcfedőt. Az első tippem az volt, hogy ez valami cifra Valentin napi öltözet, de nem láttam értelmét, hogy egy fiú minek mászkálna álarcban egy kifejezetten csajos ünnep miatt. Elhatároztam, hogy majd rákérdezek, de előbb meg akartam szárítani a szerencsétlent.
 - Ám legyen - mondtam, és igyekeztem letörölni az arcomról a vigyorom maradékát. A fiúból szinte áradt a megalázottság, ahogyan éreztem. Nem akartam, hogy miattam legyen még pocsékabb a napja. - Lehet, hogy nem fog sikerülni, de igyekszem.
Miután ezt közöltem vele, elővettem a pálcámat, és erősen koncentrálva elmotyogtam a varázsigét. Nem történt semmi. Egy pillanatra csalódottság vett rajtam erőt, de megmakacsoltam magam, és megpróbáltam még egyszer. Eleinte nem is akartam elhinni, hogy sikerrel jártam, de Gyufa úrfi száradó ruhái elfeledtették velem a kételyeimet. Elnyomtam egy diadalittas vigyort, és ismét a zsebembe süllyesztettem a pálcám. Végigmértem az eredményt. A srác ruhái foltokban itt- ott még vizesek voltak, de egyébként rendben volt minden.
 - Megkérdezhetem, hogy miért van rajtad álarc? - bukott ki a számon. Reméltem, hogy nem tapintottam érzékeny témára, bár sejtettem, hogy nem én vagyok az első, aki ezt megkérdezi.
 
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 19. 17:00 Ugrás a poszthoz

Egyre természetesebbnek látszott a helyzet. Felmásztam egy csillárra, aztán egy idegen csaj bevágódott mellém, és úgy poénkodtunk, mintha évek óta ismernénk egymást. Na és? Hirtelen nem is tartottam annyira furcsának ezt az egészet, kezdtem úgy tekinteni a csillárotin tapaszra, mintha valódi lenne. Jó, azt azért nem, de majdnem.
 - Kár - biggyesztettem le a számat durcásan. - Hát, akkor kénytelen leszek mégis támogatáshoz fordulni. Készpénz lesz.
Komolyság látszatát keltve néztem Sharlotte-ra, mialatt ezt kimondtam. Ebben nem volt semmi plusz poén, tehát annyira nem volt lehetetlen a feladat. Persze egy kicsit rázta a vállamat az elfojtott nevetés, de ez csekély volt ahhoz képest, amit az imént produkáltam. Fapofával figyeltem Lotte-ot, ahogy próbált rátapintani az alá nem támasztott gondolatmenetem lényegére, bár kicsit harapdáltam a számat, hogy komoly tudjak maradni.
 - A lehető legerősebb mágnesre lesz szüksége, kapszulában, amit le kell nyelnie - mondtam hevesen bólogatva. - Esetleg ha az anyagiak miatt nem jut ilyenhez, rágjon el pár sziklát, talán tartalmaz mágneses anyagokahaha... anyagokat.
Megint elfogott a röhögés, ahogy elképzeltem a lányt szikladarabokat rágcsálni nagy buzgósággal. Elég komikus látványnak ígérkezett, szívesen megnéztem volna a valóságban is.
 - Elnézést, elnézést, azt hittem, maga is olyan - feleltem vihogva, de a biztonság kedvéért kacsintottam is egyet, nehogy félreértse az ártalmatlan humorizálásomat. Szerencsémre nem látszott az arckifejezésén, hogy komolyan vett volna, tovább szőtte a szót. - Nem, nem, vámpír sem vagyok. Azt hiszem. Bár, ha ragaszkodik hozzá, megharaphatom - mondtam vállvonogatva, és megragadtam a lány kezét. A szám felé közelítettem vele. Persze nem akartam megharapni, gondoltam, hogy ellenkezni fog majd, de igyekeztem az arcmimikámmal az ellenkezőt sugallni. Talán emiatt nem figyeltem a környezetemre, vagy csak szimplán bamba vagyok, de észre kellett volna vennem a csillár nyikorgását, recsegését. Én azonban túl későn kapcsoltam, amikor az ülőalkalmatosságunk hatalmasat csikordult. Mindketten elnémultunk, én riadtan tekintettem a navinésre.
 - Ez... finom utalás volt arra, hogy le kéne szállni? - kérdeztem remegő hangon, de már nem kaptam választ, a világ hirtelen széthullott körülöttem.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 21. 14:09 Ugrás a poszthoz

Csillártárs  Grin

Nem is igazán volt időm felfogni, mi történt, miért történt, és a többi. Arra eszméltem, hogy zuhanok, a gyomrom bukfencezett egyet. Eljutott az agyamig, hogy lehet, most mindennek vége, és a túlvilágon betegre fogják magukat röhögni a hullatársaim, hogy ilyen egyedi halálnemet sikerült kieszközölnöm magamnak. Azonban tovább nem tudtam szövögetni a gondolataim hálóját ebben a meglehetősen abszurd helyzetben, ugyanis földet értünk, csillárostul, mindenestül. Amikor az oldalammal földet értem, egy pillanatra elsötétedett előttem a világ, aztán lassan kitisztult előttem a kép. A könyököm eléggé fájt, könnyek szöktek a szemembe, de ez nem számított túl nagy eseménynek, ugyanis amióta az eszemet tudom, aktívak voltak a könnycsatornáim. Lassan kipislogtam a folyékony riadtságot a szememből, aztán ellazítottam az államat, amit a fájdalom miatt akaratlanul is megfeszítettem. A könyököm sajgott, de nem volt vészes a dolog, úgyhogy a bal, és nem fájó kezemre támaszkodva felkönyököltem, körülnézve. Eléggé aggódtam Sharlotte miatt, én mindig is szerencsés voltam az esések terén, de nem voltam benne biztos, hogy ezzel a lány is így van. Nagyon aggódtam, hogy esetleg az én hülyeségem miatt szerzett komoly sérüléseket... vagy rosszabb. Azonban a lány hamarabb kezdett az én keresésembe, mint fordítva. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor utánam érdeklődött.
 - Hú, megvagyok - szuszogtam. - És te?
Felpillantottam rá, ahogy felém csoszogott; nagyjából úgy tűnt, jól van. Bár az egyik lábát eléggé húzta, de nem úgy nézett ki, mint aki nagyon szenved. A sokk okozta köd lassan kezdett elszállni a fejemről. Amikor sötét, vagy szokatlan helyeken vagyok, mindig eszembe jut előbb- vagy utóbb a kérdés; mi a fenét keresek itt, és mi ez az egész? Hát, ebben a szituációban most jött el ez a pillanat. Ahogy elképzeltem, hogy festhetünk, egy leszakadt csillár romjain taposva, először csak halkan rázott a nevetés, majd egyre eszelősebben kezdtem vigyorogni, aztán már a könnyeim is potyogtak. Elég riasztó lehettem, reméltem, hogy Lotte nem hiszi azt, hogy a fejem sérült meg.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 21. 14:21 Ugrás a poszthoz

A sikerült bűbájtól mámorosan álltam a helyemen. A bájital okozta problémát szinte teljesen elfelejtettem, valahogy az égő hajú fiú mellett nem éreztem magamat különcnek. Reméltem, hogy holnapra elmúlik a dolog, és mivel nem tartottam valószínűnek, hogy olyan bájitalt raktak volna ki, ami egy életre megcsúfít, igyekeztem nem aggódni. Bár előre láthatóan még egy hét pattanásosság is elviselhetetlennek tűnt. Jó volt nézni a fiút, ahogy lassan felengedett a dermedtségből, egészen megrészegített a siker. Mindezek ellenére figyelmesen hallgattam. Nem igazán elégített ki a válasz, de nem akartam faggatni. Arra a következtetésre jutottam, hogy valami ronda heg lehet az arcán, vagy ilyesmi. Elvégre nem azt mondta, hogy "visszaélnek azzal, amit látnak"? Más ésszerű választ nem tudtam volna elképzelni, bár sejtettem, hogy még tucatnyi teóriát gyárthatnék. Az álarcos, vagyis mint megtudtam, Gilbert a kezét nyújtotta felém. Kicsit ízlelgettem magamban a nevét, de nem sokra jutottam vele, fittyet hányva a találgatásra, színpadiasan paroláztam vele. Magamból kiindulva, minden ismeretlen ember neve mögé próbáltam tekinteni, hiszen én magam Laggernek hívattam magam annak ellenére, hogy annyi közös van benne a valód nevemmel, hogy egyforma az első betűjük. Azonban körülöttem kevés ember volt, aki szintén így lenne ezzel; a Gilbert is teljesen szokványos névnek látszott. Semmi becenév, semmi új. Nem mintha túlzottan zavart volna.
 - Arm Letícia, de inkább Lagger. - biccentettem. - A pattanásos változat. A bájitalos bódé miatt nézek ki pöttyös panninak. Jól sejtem, hogy te is ott jártál pórul?
Azt már nem is kommentáltam, hogy a megmentőjének nevezett. Sejtettem, hogy nem gondolja teljesen komolyan, hiszen nem fagyott volna halálra addig, amíg elmászik a szobájáig, és felvesz valami szárazat. Mindazonáltal kicsit hízelgett nekem, hogy így hívott, még ha nem is akartam elismerni. Mindenkinek jólesnek az ilyesmi jelzők, akár mondja, akár nem.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 22. 19:41 Ugrás a poszthoz

Lótt

Igazából nem lett volna okom nevetni, de az, hogy zuhantam pár métert, nem tette meg nem történtté a röhögőgörcsömet. Inkább még ha ez lehetséges, fokozta is. Az egész nagyon abszurd volt, és miután biztossá vált, hogy nem torkolt tragédiába a dolog, végre kinevethettem magunkat, úgy igazán. Igyekeztem erőt venni magamon, kicsit ellazítottam az arcizmaimat, és kitöröltem a szememből a nevetés, és az enyhe fájdalom okozta könnyeket. Felpillantottam Lotte-ra, aki a segítségét ajánlotta fel a felálláshoz.
 - Hááát... - gondolkoztam a válaszon, és a lehetőségeimet latolgattam. A karom eléggé sajgott, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg rongybabaként zuhanjak vissza a padlóra, ezzel további lila foltokat szerezve magamnak. Sejtettem, hogy már így is fájdalmaim lesznek a mozgástól napokig. - Jó lenne, ha segítenél, nem nagyon tudok rátámaszkodni a karomra.
Miután ezt kimondtam, a lánynak arra a lábára siklott a tekintetem, amire láthatóan nem igazán akaródzott rátámaszkodni. Kicsit kellemetlennek találtam a helyzetet; bizonyára nem lesz neki kellemes, ha a teljes testsúlyommal húzom majd lefele. Azonban már a kezét nyújtotta felém, én pedig a bal mancsommal ösztönösen belecsaptam, és felhúztam magam, figyelve arra, hogy ne terheljem túlságosan. Ezalatt az idióta vigyor nem kotródott el az arcomról, de már kicsit csillapodott. Ahogy stabilan megálltam a lábamon, az egészséges kezemmel leporoltam magam, és a csillárra pillantottam. Eléggé siralmas látványt nyújtott. Nem csak az azt tartó csavar, hanem a plafon egy darabja is kivájódott a falból, ami földet érve ezernyi darabra szóródott. A barokk stílusú csillár szépen kovácsolt szegélye némileg meggörbült, az apró cicomák nagyja lepattant a helyéről. Mivel a csilláron éppenséggel nem voltak gyertyák, nem ütött ki tuzvész, aminek igencsak örültem. Azonban így sem voltunk épp jó helyzetben.
 - Mit gondolsz, takarítanunk kéne, vagy csak settenkedjünk el, minta mi sem történt volna? - fordultam Lotte felé, halványan felvont szemöldökkel.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 24. 19:02 Ugrás a poszthoz

Meg a jó édes... xD/részemről zárás/

Valahogy sejtettem, hogy Lotte nem a takarítást fogja pártolni. Elvégre nem akartuk mi felforgatni a folyosót, hogy előre bekészítsük a szükséges takarítószereket. Sosem voltam az a nagy rendmániás, szóval saját készletem sem volt, amit elcipelhettem volna a folyosóig. Valójában, ha komolyan el akartam volna takarítani, akkor sem tudtam volna, hogyan lássak neki.
 - Szívemből szólottál - mondtam nevetve, és hátrasimítottam a porral megtelt hajamat. - Viszont akkor sprintelni kéne, nehogy elkapjon valaki, nem akarok büntit.
Nem felejtettem el, hogy Lotténak fáj a lába, még ha nem is mondta. A sprint nálam csak egy szófordulat volt a többi mellett, általában ezalatt a kocogást értettem. Bár gyorsabbra nem is szoktam fokozni a tempót. A vállam mögött hátrapillantottam, hogy nem figyel-e minket esetleg valami prefektus fajtából származó egyed, de mázlim volt. Mielőtt elindultam volna jó messzire a tett színhelyétől, odaléptem a csillárhoz, és végigmértem. El akartam vinni egy darabot belőle emlékbe, de az, hogy puszta kézzel szakítsak a fémből, elég abszurd volt. Az esés miatt azonban a giccses cikornyák nagy része lepotyogott róla. Ezek főként nonfiguratív minták voltak, de volt közte levél, és virág is. Felszedtem pár ilyet, és úgy fogtam a kezemben, mintha virágcsokor volna. Visszacsoszogtam a csillártársamhoz, és színpadiasan a kezébe nyomtam pár csillárdarabot.
 - Ha ez akad majd a kezedbe, én jussak eszedbe - mondtam meghajolva, halványan nevetgélve. Bármennyire is klassz lett volna a talajon is folytatni egy rögtönzött előadást, a hátamon végigfutott a hideg arra a gondolatra, hogy elkaphatnak minket. Elkívánkoztam már, bárhova, csak jó messze legyen. Kiegyenesedtem, a zsebembe raktam a csillár maradványait, és sebes léptekben elindultam a klubhelyiség felé, menetiránynak háttal, Lotte felé fordulva.
 - Útjaink még keresztezni fogják egymást - kacsintottam, és komolyan is gondoltam, eléggé megkedveltem a lányt. - Figyeld a jeleket!
Persze ennek semmi értelme nem volt, de ez a kifejezés ráillett az egész délutánomra. Megfordultam, hogy lássam is, hová lépek, aztán kicsit fokozva a tempón, tovább cammogtam. Lehet, hogy idiótán jött ki, hogy csak úgy elsétáltam, de ez van. Reméltem, hogy Lotte nem neheztel majd érte.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 5. 19:57 Ugrás a poszthoz

Szép estét ^^ Én most hivatalosan tanulok, úgyhogy kell még valami pótcselekvés. Mizu?
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 5. 20:04 Ugrás a poszthoz

Mire készíted fel magad?  Grin
Ó, töri, második világháború. Igazából csak definíciókat kell kijegyzetelnem, de nem vagyok túlontúl aktív jelenség Cheesy
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 5. 20:11 Ugrás a poszthoz

Emberiszonyod van? Heh. Cheesy
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 5. 20:18 Ugrás a poszthoz

Ja, hogy úgy, mintent értek.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 5. 20:27 Ugrás a poszthoz

Á, tudod, hogy csak jár a szám, a matekot sem értem, ami kétségkívül beletartozik a minden témakörbe  Rolleyes
Szávusz, Méri. Semmi különös.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 7. 14:08 Ugrás a poszthoz

Gilbert szerencsémre nem kezdett el faggatni a becenevem eredetéről. Volt jópár újdonsült ismerősöm, akit be kellett avatnom a szent titokba, és már nagyon untam a dolgot. Gyakran gondoltam rá, hogy ismét Letíciának kéne hívatnom magam.
 - Úgyszint - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Nem én lennék, ha valami pozitív hatással bíró italt fogtam volna ki.
Ösztönösen az arcomhoz emeltem a kezem, és végigsimítottam rajta. Nagyon furcsa volt, hogy nem sima felületet tapintok. Hirtelen sokkal inkább együttéreztem pattanásosabb kortársaimmal. Közben továbbra is figyeltem Gilbertre.
 - Hát, remélem. Nem hinném, hogy aki kitalálta ezt az egészet, odáig merészkedne, hogy egy életre megcsúfítson.
Ez, utólag megállapítottam, eléggé buta libásan hangzott. Az igazat megvallva az incidens óta tükörbe sem néztem. Lehet, hogy a sok pattanás jól állna nekem? Nem igazán hittem benne, de hát én megmaradok örök optimistának. Csendesen figyeltem, ahogy az eridonos fájdalmas sóhaj kíséretében összefogja a haját. Nem igazán tudtam, most mi jön. Egy emberrel való kommunikálásban valahogy a körülöttem lévő egyedek valahogy mindig eltalálták, mikor kell elbúcsúzni, mikor tovább folytatni a dolgot, de belőlem tökéletesen kiveszett ez az ösztön. Nem egyszer éreztem magam elég kínosan emiatt. Szerencsémre Gilbert olyan embernek látszott, aki tökéletesen tudja, mikor akar beszélgetni, és mikor nem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy megkönnyebbülten felsóhajtsak.
 - Nem hiszem, hogy az elbújás segítene - mondtam vállvonogatva. - Akkor is ronda leszek, ha nem lát senki.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ez nem válasz a kérdésére.
 - Amúgy benne vagyok - mondtam. - Én a szánakozó tekintetektől tartok. Utálom, amikor sajnálnak, vagy úgy néznek rám, mintha valami gyógyíthatatlan betegségem lenne. Izé... talán a jelenlegi helyzetben ez nincs is kizárva.
Eltöprengtem rajta, hogy nem beszéltem-e túl sokat. A tekintetem ismét a fiú hajkoronájára siklott; a lángok vidáman táncoltak tovább. Felébredt bennem a kíváncsiság, hogy milyen érzés lehet beledugni a kezemet a lángnyelvek özönébe. Nehéz volt elhinni, hogy nem éget meg. Elszántam magam egy indiszkrét kérdésre.
 - Ööö... bocs a kérdésért, de letaperolhatom a tábortüzet a fejeden? - mondtam, és nem bírtam ki nevetés nélkül.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 18. 21:00 Ugrás a poszthoz

Matilda és Katie

Az utóbbi napokban teljesen kifogytam az olvasnivalóból. Egy könyvem volt még, aminek az olvasását már fél éve halogattam, de azt nem is szándékoztam megkezdeni. Ugyan az újonnan felfedezett elhagyatott könyvtárba is gyakorta besurrantam, de nem haladtam úgy a latinban és a többi kultikus nyelvben, ahogy szerettem volna. Általában naponta vagy fél órát szótáraztam, aztán hagytam a fenébe az egészet. Utólag sajnáltam, hogy nem figyeltem oda latinórán. Mellesleg az is a rejtekhelyem ellen szólt, hogy nagyon poros a helyiség. Hiába nyitok ablakot, úgy fél percre tisztítom meg a légteret. Az évek során lerakódott port nem tudom csak úgy megszüntetni. Már kerestem varázsigét, amivel portalanítani tudom az egész hóbelebancot, de csak olyat találtam, ami egy tárgyra hat ki, márpedig ha könyvenként esnék neki a takarításnak, annak sosem lenne vége.
 Ezen filózva sétáltam el a harmadik otthonomhoz. A pesti szobámon, és a dzsumbulylakon kívül talán itt töltöttem a legtöbb időmet. A kezemben roskadozva tartottam a regénykupacot, amit vissza kellett szolgáltatnom, és átkoztam magam, hogy hagytam felhalmozódni ezt a könyvhegyet. Hála az égnek nagyjából hamar megérkeztem a célomhoz, és egy kis bajlódás árán be is jutottam. Hogy ezzel az járt, hogy elejtettem a poggyászom, majdhogynem mellékes. Tompán puffantak egyet, és már szedtem is fel mindet. Odabent egy bizonytalan lány, és vele szemben egy... másik bizonytalan lány állt. Ennyi bizonytalanság láttán én sem voltam benne biztos, hogy jó helyre jöttem-e, de igyekeztem megemberelni magam.
 - He... khm, heló - szenvedtem ki egy udvariasnak szánt köszönést, és körbesandítottam. A könyvtáros néninek se híre, se hamva nem volt. Úgy határoztam, én is beállok bizonytalankodni, hátha megtudom a könyvtárosnéni bizonytalan hollétét.
 - Merre találom a hölgyet, akit megillet ez a tonnányi tudás? - kérdeztem, a kezemben egyensúlyozott könyvek felé biccentve.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. március 18. 21:20
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 19. 18:54 Ugrás a poszthoz

Könyvmolyok

Egy ideig még megpróbáltam megtartani a könyveket a mancsomban, de hamar beláttam, hogy nem vagyok jó kondiban. Másodszorra nem terveztem, hogy elejtem az egészet, úgyhogy inkább óvatosan letettem a földre, figyelve rá, hogy stabil legyen. Csak ezután szenteltem figyelmet a társaságomnak. Mint rájöhettem, a két bizonytalanka tudott beszélni, bár az egyik meglehetősen nehezen adta a tudtomra az információit. Tekintve, hogy nekem meg a hallásommal vannak gondok, tíz másodpercbe tellett, mire megértettem, mit akar valójaban. Sejtettem, hogy nem lesz nagy sikere a társalgásnak.
 - Mi?! - sopánkodtam, a kelleténél talán kicsit hangosabban. - Ez eddig nem igy volt. Ki az az idióta, akinek ez eszébe jutott?
Ahogy véget vetettem a kirohanásomnak, már meg is bántam. A leányzót bizonyára nem fogom megnyerni az ideges viselkedésemmel, és ami azt illeti, talán egy bátrabb embert is meglepett volna a reakcióm. Én sem pont így akartam kifejezni magam, de gyakran hamarabb eljár a szám, mint kéne. A lány azonban nem szaladt el sikítva, hála az égnek, még arra is rávette magát, hogy bemutatkozzon.
 - Lagger - mondtam minden terjengős szöveget mellőzve. Általában, ha valakivel ismerkedtem, még hozzátettem egy-két mondatban azt is, hogy a valódi nevem Letícia, csak senki, még a tanárok sem hívnak így, meg a szokásos, de nem tartottam fontosnak, hogy ezt a jelenlegi helyzetben is megemlítsem. Ha érdekli őket, megkérdezik - gondolom én. A habogó lányról kisult, hogy Runának hívják, a másikat, aki idősebbnek látszott nálunk, pedig Matildának. Remek, legalább ennyivel okosabb lettem.
 - Hirtelen haragú? - húztam el a számat a hír hallatán. - Nekem csak annyit mondtak, hogy egy új nőci érkezett, de részleteket nem tudtam meg. Remélem, nem olyan rossz... Igazából akkor lenne igazán jaj nekem, ha letenném ide a könyveket, hátha megtalálja, és elszelelnék. Szóval akkora gond csak nem lesz.
Reméltem, hogy ez még a túl sok beszéd határain belul esik. Nem szoktam céltalanul fecsegni, de ezt fontosnak tartottam megemlíteni, csak hogy húzzuk az időt. Feltett szándékom volt megvárni az új alkalmazottat, hogy lerójam a tartozásom, és nem mellesleg megtudjam, kivel fogok várhatóan pár évig napi rendszerességgel jópofizni. Matilda is belement az időhúzósdiba, vagy legalábbis kíváncsi volt, mert feltett nekem egy - amúgy teljesen jogos - kérdést. Automatikusan a lábamnál álló halomra pillantottam.
 - Igen - vontam vállat kicsit zavartan. Az emberek mindig megdöbbentek, amikor megtudták, mennyit olvasok. Számomra ez kicsit kínos volt, felvágósnak éreztem magam, ha nem mentegettem magam szerényen. - Persze nem egyszerre, már jó ideje halmozódik fel nálam ez a sok cucc.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 23. 20:17 Ugrás a poszthoz

Könyvmolyok

nem mintha zavart volna, de nagy meglepetésemre Runa csak úgy se szó, se beszéd lekapott egy könyvet a kupacomról, mialatt Matilda a könyvtárosnéni rémképét vázolta éppen elénk. Persze sejtettem, hogy van benne valami, hiszen csak nem hazudna ok nélkül, de nem igazán tartottam valósághűnek, amilyen élvezettel ecsetelte az állítólagos banya természetét. Csak reméltem, hogy valóban nem olyan brutális, mint ahogyan azt az idősebb lány elmondta. Nem is kommentáltam a személyleírását, nem hiszem, hogy erre bárki tud annél jobbat mondani, hogy "Jaj". Helyette inkább szemügyre vettem a Runa által kiválasztott kötetet. Egy mugli által írt, a római birodalom idejében játszódó regény volt az. Elmosolyodtam, a félénk lány rögtön megütötte a főnyereményt.
 - Hú, nekem nagyon tetszett - mondtam, a kelleténél talán egy kicsit lelkesebben. - Ritkán találni olyan történelmi témával foglalkozó írót, aki nem viszi túlzásba a történelemtananyag átadását a regényében, de ez kifejezetten ilyen. Szerintem érdemes elolvasnod.
Valamilyen érthetetlen oknál fogva az jutott eszembe, hogy ha most ülnék, akkor izgatottan elkezdenék lógázni a lábaimmal, de hát nem ültem, szóval erről szó sem lehetett. Helyette érdeklődve figyeltem, ahogy Matilda nekiállt valami papírhalmot rendezni. Erről eszembe jutott egy tisztázatlan kérdés. Reméltem, hogy nem olyat érdeklődök meg, ami már kiderült, csak elkerülte a figyelmemet.
 - Apropó, Matilda, te mit is keresel itt? - kérdeztem kíváncsian pislogva. - Csak vonz a tilosban járás lehetősége, vagy feltétlen szükséged van a könyvtáros banyára, meg ilyesmi?
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 26. 14:46 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Búskomor arccal mászkáltam a faluban. Otthonról rossz - nem tragikus, csak rossz - híreket kaptam, és ez számomra elég volt ahhoz, hogy elrontsa a délutánomat. Hiába álltam neki valami máskor lefoglaló tevékenységnek, hamar elment tőle a kedvem. Ezért határoztam inkább a séta mellett. Már sötétedett, amikor útnak indultam, de nem zavart, sosem voltak tapasztalataim éjjelente rám váró bácsikkal az utcán, tehát nem volt okom arra, hogy féljek. Egyébként is bíztam annyira magamban, hogy ne kételkedjek abban, majd az első gyanús jelre pánikba esem, és elrohanok, mint egy... valami. Fél óra elteltével megjelentek az égen a csillagok, én pedig nosztalgiázva kezdtem nézegetni őket, továbbra is gyalogolva. Az egyetlen csillagkép, amit általában felismertem, az a göncölszekér, de ma este azt sem találtam meg. Persze volt egy olyan gyanúm, hogy ez csak az én gyakorlatlan szemem hibája, de nem is izgatott annyira, hogy felfedezzem a korántsem bonyolult csillagképet. Helyette inkább megálltam, és komótosan szétnéztem magam körül. A tekintetem hamar megakadt a Mátra Máguscsárdán. Párszor már elhaladtam mellette, de bent még sosem voltam. Egy ideig haboztam, hiszen semmi okom nem lett volna bemenni, de a fantáziámat igen is izgatta, milyen érzés a bánatomat vajsörbe fojtani, meg ilyenek, annak ellenére, hogy nem terveztem leinni magam. Hamar meggyőztem magam róla, hogy mivel már lassan nem számít újdonságnak, hogy tizenöt éves lettem, egy ilyen hely nem tabu. Amúgy is tudom tartani a mértéket - bizonygattam magamban. Ha másmiatt nem is, hát a nem teli zsebem miatt biztos voltam abban, hogy csak egy korsó valamit fogok inni - fogalmam sem volt, mi a legkisebb alkoholtartalmú ital, amit egy ilyen helyen árulni szoktak.
Magabiztos léptekkel cammogtam be, mintha biztos lennék abban, hogy jó helyen járok, pedig nagyon, de nagyon nem volt így. Piszkos kis helység volt, de az írói fantáziámat hamar megragadta. Hirtelen egy mese hősének éreztem magam, és nem kételkedtem abban, hogy ha bárki belémköt, lefejelem, és kész. Kértem magamnak egy vajsört, és lehuppantam egy szabad, na meg viszonylag tiszta asztalhoz. Kíváncsian pislogtam körbe.
Utoljára módosította:Lagger Arm, 2013. március 26. 15:12
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 27. 19:06 Ugrás a poszthoz

Könyvmolyok
(bocsánat a késésért)

Mosolyogva figyeltem, ahogy Runa falja a könyvet. Nem állítom, hogy jó emberismerő volnék, de erről a lányról sütött, hogy odavan a könyvekért. Azon is csak kicsit lepődtem volna meg, ha fél óra elteltével jelenti, hogy kiolvasta a könyvet. Jó persze, ez elég erős túlzás, nem hiszem, hogy egy valamire való vastagságú könyvet bárki ki tudna olvasni fél óra alatt... Runa szófukarságát hirtelen mintha elsöpörték volna. Kicsit a valamivel fiatalabb önmagamra emlékeztetett; beszélt, ha volt miről, egyébként pedig csendesnek látszott. Érdeklődve hallgattam, ami azt illeti, még akkor is csüngtem volna a szavain, ha a portalanítási szokásairól kezd el beszélni. ~ Jé, beszél ~ jegyeztem meg, magamban mulatva.
 - Értem - bólintottam, amikor befejezte. - Átérzem, elég bosszantó lehet.
Szívesen kérdezősködtem volna még, hogy hogy tetszik neki a suli, meg ilyenek, de nem akartam erőszakos lenni. Ha esetleg lesz még dolgunk egymáshoz, úgyis meg fogom tudni, jó esetben. Matilda közben egy igazán hihető választ adott a kérdésemre. Kicsit talán csalódtam, izgalmas lett volna valami összefüggéstelen magyarázatot kapni, amin tudok agyalni, de ezt a vágyat betudtam annak, hogy túl sok detektívregényt olvastam. Újabban már egy egyszerű plakátról is tudtam összeesküvéselméleteket gyártani, persze csak vicc szintjén. Érdeklődve közelebb léptem a helyhez, ahol Matilda a munkáját végezte. Sejtettem, hogy nem pusztán a mi kíváncsiságunk enyhítésére ajánlotta fel ezt a módszert, hanem azért, hogy hamarabb végezzen, de valószínűleg az ő helyében én is ezt tettem volna.
 - Hát, ha a banyától mentve vagyok, én meglesném - mondtam, komisz mosollyal az ajkamon. Kíváncsi voltam rá, kivel fogok nap mint nap találkozni.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 27. 19:22 Ugrás a poszthoz

Az első impresszió után, ami meglehetősen pozitív volt, a lángkoszorú ellenére is, továbbra sem tartottam Gilbertet rossz arcnak. Sütött róla valami bánatos beletörődés, meg ez az egész maszkos dolog furcsa volt nekem, de egyébként élveztem a társalgást, még ha meglehetősen szokatlan is volt.
 - Akassz a nyakadba egy táblát "Nem égek" felirattal - böktem ki az első javaslatot, ami eszembe jutott. - Az analfabéták kedvéért valami ikont is felrajzolhatnál rá. Vizespalack áthúzva, vagy ilyesmi.
Felvontam a szemöldököm amikor felhozta az agancsokat, és akaratlanul is elképzeltem Gilbertet agancsokkal. Sejtettem, hogy az sem lenne kevésbé mulatságos, de megembereltem magam, és nem vigyorodtam el. Volt egy sanda gyanúm, miszerint a diákok a második verziót is kellemetlenné tudták volna tenni. Én speciel ha ilyesmire törekednék, minden kezembe akadó dolgot felakasztgatnék az agancsra.
A kérdésemre az eridonos megadóan lelógatta az orrát, hogy én kényelmesen elérhessem a lángjait. Kicsit tétováztam, de gondoltam, ha már beleegyezett, csak nem fogom megváratni. Gilbert szavai ellenére is tartottam tőle, hogy megégetem magam, de ahogy a mancsommal közelítettem a lángnyelvek felé, és nem éreztem melegséget, felbátorodtam, és hamar benne sütkérezett az egész tenyerem. Érdekes volt, de nem akartam azzal feszélyezni Gilbertet, hogy az intim szférájában tartózkodom. Magamból kiindulva sejtettem, hogy egy csaknem idegen ember közelsége nem feltétlen esik jól.
 - Hm, valóban - bólintottam, miközben visszahúztam a kezem. - Persze nem mintha nem hittem volna neked, de valahogy a szemének mindig jobban hisz az ember.
Követtem a fiú tekintetét, aki egy ölelkező párosra vetette a pillantását. Igen, annak én is örültem, hogy nem valami olcsó szerelmi bájitalt nyakaltam be.
 - Hát. a mi esetünkből kiindulva valószínűleg csupa kellemetlenség. Lehet, hogy te még a jobbik eset vagy, és valamelyik szerencsétlennek jégoszlop nőtt a fején. Bár, most hogy így belegondolok, a te szarvasagancsos ötleted sem teljesen abszurd. Majd nyitvatartom a szemem - tettem hozzá vidáman.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 29. 17:45 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Szórakozottan iszogattam, az érdes asztal peremét vizsgálgatva. Az ital kellemesen átjárta minden porcikámat, és magam sem tudtam meghatározni, hogy most boldog vagyok-e, vagy szomorú. Olyasmi érzésem volt, mint ami akkor fog el, ha lebetegszem. Olyankor rosszul érzem magam, de élvezem, hogy csak heverek, és általában kiszolgálnak. Elvoltam. Egy udvarias hang szakított ki a mélabúmból. Számítottam rá, hogy hamarosan társam akad az asztalnál, hiszen magamban voltam, és én még a megbízhatóbbik népséghez tartoztam a csárdában, aki mellé oda mer ülni az ember. Azon gondolkoztam, hogy ez akkor is így lenne-e, ha a terveim szerint leborotváltatnám oldalt a hajam, vagy felvennék egy számomra tetszetős bakancsot.
 - Szia - mosolyogtam a fiúra, talán kicsit kényszeredetten, és ösztönösen végigmértem. Nem volt furcsa ismertetőjegye, talán a fancsali arckifejezés az, ami nem tette számomra közönbössé. - Persze, gyere csak.
A srác, akit ismerősnek találtam, leült az asztalhoz. Szinte biztosra vettem, hogy évfolyamtársak vagyunk, vagy hasonló. Félig-meddig arra számítottam, az én szerencsémet ismerve. Hogy néma csendben fogunk egymás mellett iszogatni, elvégre idegennek számítottunk egymásnak, de az idegen megcáfolt. Nagyon udvarias volt, bár a magamfajta lány jelzőt kicsit furcsának tartottam.
 - Ó, hát, izé... unatkoztam - böktem ki. Kicsit feszélyezve éreztem magam, hogy ki kellett mondanom, mi nyomja a szívemet, de nem akartam azt mondani, nincs semmi baj. Ha már rákérdezett, nem volt szívem kamuzni. - A zongoratanárnőm kórházban van, kicsit aggódom érte.
Az ezután érkező csend olyasmi volt, amivel nem tudtam mit kezdeni. Sejtettem, hogy folytatnom kéne a beszélgetést, hiszen olyan kedves volt, megkérdezte, mi a bajom. Bár a fiú tipikusan olyan udvarias típusnak látszott, de nem az a lényeg, hogy csak velem kedves-e, nem akartam megbántani.
 - Te is elég levertnek látszol - jegyeztem meg. - Vagy rosszul látom?
Az arcvonásait tanulmányoztam, és próbáltam rájönni, nem találkoztunk-e már valahol. Bár sejtettem, hogy a válasz nem lesz.
Utoljára módosította:Lagger Arm, 2013. március 29. 17:46
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 30. 18:22 Ugrás a poszthoz

Kedv szerint csukható tanév

Elég lazán vettem az ünnepséget. Kikészítettem magamnak egy inget, meg egy fekete farmert, aztán lefeküdtem szundítani egyet. Nagyon jól elvoltam, de talán mégsem kellett volna, mert elaludtam. Enyhén szólva kócos hajjal, talán elkent sminkkel, talán nem - hiszen nem volt időm piperészkedni -, magamra rántottam a pólóm felé az inget, szinte beleugrottam a nadrágba, és már rohantam is lefelé. Már akkor éreztem, hogy valami hiányzik, de csak simán nem vettem róla tudomást. Lihegve érkeztem meg a helyszínre, és megállapítottam, hogy bizony, tényleg elkéstem, nem csaltak meg a megérzéseim. A beszéd már a vége felé sodródott. Reméltem, hogy nem kapok senkitől leszúrást érte. Persze nem volt ritka, hogy valaki leteremtett, mert sokat késtem, és tudtam, mi is ilyenkor a teendő; engedelmesen bólogatni kell, mintha nagyon bánnám az esetet, és biztosíani a méges illetőt, hogy nem fordul elő még egyszer. Megtorpantam az ajtóban egy nálam idősebb nő mellett. Reméltem, hogy nem egy tanárhoz van szerencsém, aki azért állítottak ide, hogy elkapja a későket. Idegesen rápillantottam, és toporogni kezdtem a hideg kövön. A túlságosan is hideg kövön... Lepillantottam a lábamra, és kicsit riadtan, de inkább szórakozva a feledékenységemen vettem észre, hogy nincs rajtam cipő, és az egyik lábamon fekete, a másikon pedig fehér zoknit viselek. A helyzet ellenére is idegesen vigyorogni kezdtem, és nem értettem, hogy nem vettem eddig észre magam.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 31. 23:42 Ugrás a poszthoz

Detektívcsoport

Már szinte égtem a vágytól, hogy megtudjam, ki ez a nyanya, és mit akar. Runa készségesen felajánlotta hogy osszuk ketté az átkutatandó albumokat, ami bizony nem rossz tipp.
 - Aha, persze - bólintottam rá, és viszonoztam a lány mosolyát, ami meglepett egy kissé, de egészen aranyosnak találtam. A mancsomba kaparintottam a terhelő bizonyítékot rejtő albumkupac felét, és izgatottan kezdtem lapozgatni benne. Magamat ismerve volt egy olyan érzésem, hogy szinte biztosan nem én fogom megtalálni, de sosem lehet tudni, mikor fordul a kocka. Mialatt lázasan kutakodtam, fél hallószervvel Matilda mondókáját hallgattam.
 - Húha, lehet, hogy igazából valami maffiatag az, és azét burkolózott félhomályba, hogy ne ismerhesd fel - jegyeztem meg szórakozottan. - Mondjuk rosszul fogalmaztam, így az jön le belőle, hogy te is a maffiához tartozol, hiszen csak úy tudod felismerni.
Nem tudom, milyen benyomást kelthettem a gondolatmenetemmel. Persze nem gondoltam komolyan a dolgot, de olyan arcot vágtam hozzá, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ilyesmiket feltételezni. Aggodalmat színlelve néztem Matilda szemébe.
 - Te, ugye nem vagy maffiózó? - kérdeztem riadtan, aztán elröhögtem magam. Igazán érdekelt a könyvtáros kiléte, de nem akartam csak keresgélni, és segítség híján hagyni Matildát, szóval lopva a lány mozdulatait lesve igyekeztem jól elrendezni a lapokat. Persze a nénit nem találtam meg.
 - Pesti vagyok - válaszoltam a kérdésére. -, navinés. Eee... talán a melodimágia. Minden érdekel, ami egy kicsit is... várj, mi az, hogy te annak idején?
Ez nekem teljesen érthetetlen volt. Talán csak egy bizonyos évfolyamig tanítanak átváltozástant? Reméltem, hogy jól értettem Matilda szavait, és hogy mindemellett nem kattantam meg.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 6. 18:13 Ugrás a poszthoz

(Szerintem nevet tévesztettél Cheesy)
Zsolt

A fiú egészen ködös tekintettel nézelődött, hirtelen azt sem tartottam kizártnak, hogy már eleve illuminált állapotban érkezett meg. Szerencséje, gondoltam, hogy a lazábbik fajta vagyok, ha egy sértődős egyént fogott volna ki magának, az nem biztos, hogy jó szemmel nézte volna, ha tudomást sem vesz a bajáról. Persze nem lehettem benne biztos, hogy elengedte a füle mellett a dolgot, de csak nagy sokára reagált a rövid monológomra, a kérdést pedig meg sem hallotta. Sejtettem, hogy komoly baja lehet, vagy ilyesmi. Ez kicsit zavarba hozott, nem tudom, mit kell ilyenkor csinálni. Jól esik az embernek, ha istápolják, vagy jobb, ha hagyom, hadd főjön magában? Úgy döntöttem, egyelőre a passzív megfigyelést választom, aztán ha mondjuk elkezsi verni a fejét az asztalba, megpróbálom megakadályozni, nehogy elcsúfítsa azt a szép kis pofikáját. Aztán nagy sokára - jó, annyira nem sokára, de a bánattal rezgő levegőben óráknak tűnt - válaszolt a kérdésemre. Elvesztett valakit... hm.
 - Értem. Sajnálom.
Nem akartam neki nyomni a sablondumát, hogy időbel jobb lesz, és a többi. Sejtettem, hogy egyáltalán nem kíváncsi rá, akkor minek? Minden bizonnyal semmi kedve úgy tenni, mintha érdekelném. Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy újabb italt kér magának. A vajsör nem túl erős ital, tehát nem tartottam attól, hogy ennyitől a padlóra kerül, de elhatároztam, hogy ha már a negyedik korsóval akarja majd bedönteni, szót emelek az érdekében. Csak csendben figyeltem, ahogy élvezettel kortyolgat, aztán eszembe jutott valami, amivel esetleg elterelhetem a figyelmét. A zsebemben teljesen véletlen egy kártya pakli lapult - idefelé vettem.
 - Hé, tudsz kártyázni? - kérdeztem. Én semmilyen játékot nem ismertem, és a paklit azért vettem, hogy rávehessek valakit, tanítson meg. Az alkalom adott volt, a fiúnak el kellett terelni a figyelmét, és nem mellesleg én is szívesebben koncentráltam volna a lapokra. Mindazonáltal nem tudtam, hogy ezt az asztaltársam is így gondolja-e.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 8. 18:21 Ugrás a poszthoz

Nyomozó maffiózók

Matilda keresztanyás válasza nagyon mulattatott. A kezembe támasztottam a homlokomat,  és csendesen vihogtam, csak a vállaim rázkódása árulta el, hogy nem relaxálok, vagy ilyesmi. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor a lány elkezdett válaszolni a kérdésemre. Igen, ez egy kicsit hosszabb folyamat volt, megspékelve egy kicsi "ööö"-zéssel, amivel szinte elárulja, hogy elszólta magát. Ha kihagyta volna a bizonytalankodós részt, én kétlem, hogy gyanakodtam volna a teljesen logikus válaszára. Viszont még faggatni se kezdhettem, amikor Runa rávetette magát az egyik albumra, és valami egészen furcsát talált. Én már bele sem szóltam a dolgok mozgásába, csak rám nem jellemző módon csendesen hallgattam őket. Matilda vallomása, vagy milye eléggé elgondolkodtatott. Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy ki tudjuk deríteni, mit akart mondani azzal, hogy ő az egyetlen Matilda a családban, de azért mulattatott, hogy nekem kell lerántani a leplet a turpisságról. Pár másodpercig tétováztam, nem akartam butaságot mondani, de Matilda szinte bíztatóan rámtekintett, és ez megadta a kegyelemdöfést.
 - Hát, akkor minden jogunk megvan azt hinni, hogy te vagy az a bizonyos banya - mondtam tárgyilagosan, és igyekeztem nem mosolyogni. - De ez továbbra sem zárja ki a keresztanya mivoltodat.
Azért az érdekelt volna, hogy mi értelme volt ennek az egésznek, de előbb meg akartam tudni, hogy helyes volt-e az okfejtésem. Egyébként sejtettem, hogy Matildát az unalom hajtotta, bár, ki tudja?
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 9. 19:10 Ugrás a poszthoz

Niki
(Nem tudom, direkt írtál-e Ferikét... Cheesy)

Az utóbbi időben bizony rákaptam, hogy gyakrabban látogassam meg Ferencet, és bizony arra is rákaptam, hogy Ferikének becézzem. Egyik unalmas délutánomon még egy táblácskát is csináltam neki. Sejtettem, hogy ha Ferenc értené, mennyire megalázó, amit csinálok vele, bizony kikaparná a szemem, és reméltem, hogy titkon nem egy animágus. Igazából ma nem is főként Ferkó miatt caplattam fel a bagolyházba, ismét az unalom vezérelt, ugyanis elhatároztam, hogy értelmetlen leveleket fogok postázni lehetőleg minél több embernek. Az fel sem ötlött bennem, hogy esetleg ez Ferencnek ellenére lenne. Tehát egy szó mint száz, nekiindultam a rettentő magas toronynak, hogy megmenthessem a toronyba zárt Ferikét, azonban újfent nem voltam magamban. Nem, nem egy sárkány állta utamat, hanem egy lány, aki a Ferenccel turbékoló bagollyal kezdett diskurálni. Sejtettem, hogy nem szép dolog kihallgatni másnak a bagolybabusgatását, hiszen nem is olyan rég velem is megesett, hogy rajtakaptak ilyesmin, de nem tudtam megállni, hogy ne hallgassak bele a monológba. Nehezen álltam meg, hogy ne vihogjam el magam. A Hóferike név nagyon tetszett nekem. Végigmértem a lányt, akinek csak a hátát láthattam; a ruhája sejthető eredetű piszoktól volt mocskos. Már csak azért is, hogy ne jussak az ismeretlen sorsára, óvatosan, a lábam elé nézve lépdeltem oda hozzá.
 - Megérkezett Ferike nevelőnője - biccentettem vigyorogva, és cseppet sem gyengéden megpaskoltam a madár fejét, mire az méltatlankodva megcsipkedett. A kézfejem már érzéketlenné vált az ilyesfajta támadásokra, szóval nem csináltam ebből drámát. Helyette előhúztam a zsebemből egy papírt, meg egy mugli technológiás tollat, és elkezdtem írogatni vele.
"Ha a halak pápán futni kezdenek..."
Elgondolkodtam. Valami teljesen abszurd dolgot szerettem volna befejezésként írni, de nem jutott eszembe semmi klassz dolog. Kicsit tétovázva a lányra pillantottam, a Hóferikés bravúrja után bíztam benne, hogy rendelkezik humorral, és lesz valami jó tippje.
 - Mondj két random dolgot! - utasítottam vigyorogva.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 10. 18:46 Ugrás a poszthoz

Niki

Nem feleltem a lány megjegyzésére, amit val'szeg azért tett, mert kishíján beletuszkoltam Ferike koponyáját a testébe. Nem éreztem benne rosszindulatot, csak egy kis iróniát, de ezt bőven meg tudom bocsáltani, hiszen nem ritka, hogy én is ilyen hangnemben szólok embertársaimhoz. Ahogy firkaltam, szinte magamon éreztem a tekintetét, ami igazából érthető, az emberek nem a bagolyházban szokták megírni a leveleiket, hanem a szobácskájukban, aztán borítékba teszik, és kész halmazállapotban hozzák el idáig. Nekem azonban semmi olyan mondandóm nem volt, amit előre meg lehetett volna fogalmazni. Azonban amikor elakadtam a mondat gyártásában, beláttam, hogy talán még sem ártott volna hamarabb kitalálnom az abszurd levelek tartalmát. Az idegen lány azonban kiváló segítség volt. Mindig is szerettem random szavakat kitalálni, de csak kevesen értették meg ezeknek a varázsát. Kimondom, hogy bokor, és képes vagyok mulatni a szó tompaságán. Persze tudtam, hogy ha ezt a fanatizmusomat, vagy fogalmazzunk másképp, hobbimat elmondanám valakinek, rövid úton az iskolapszihológusnál kötnék ki. Ízlelgettem egy ideig magamban a két szót, aztán bólintottam.
 - A gőzvasaló jobban tetszik - mondtam, és tovább firkáltam. Amikor kész lettem a remekemmel, hangosan felolvastam, csak hogy ne hagyjam kétségek tengerében hánykolódni a diákot. - "Ha a halak pápán futni kezdenek, kicsírázik a gőzvasaló."
Igyekeztem nem elnevetni magam, de az egész annyira idiótaság volt, hogy hangtalanul vihogni kezdtem. Volt egy sanda gyanúm, hogy a lány teljesen ökörnek néz, de nem tudtam megmoderálni magam.
 - És ezt most el fogom reptetni valakinek Ferenccel - magyaráztam anélkül, hogy kérte volna. Napokig rágódtam volna, ha nem adok indokot legalább részben arra, miért irkálok a bagolyházban hülyeségeket. - Van esetleg valami kedves ismerősöd, akit meg szeretnél lepni egy ilyennel?
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 12. 20:54 Ugrás a poszthoz

Niki

Bizony, a lány elnyerte a szimpátiámat azzal, hogy pompásnak titulálta a mondatomat. Nem tett megjegyzést a ketyósságomra, helyette kifejtette, hogy mi bizony rokonok vagyunk. Meghökkentséget színlelve hallgattam, mintha azt közölte volna velem, hogy két perc múlva három rohamosztagos fog bekóricálni a bagolyházba, hogy ránktukmáljanak egy láda paradicsomot.
 - Persze, hogy a férfias tekintete miatt kattant rá - méltatlankodtam, és hogy bizonyítsam a dolgot, Ferenc szemeire mutattam, aki bután pislogott párat, aztán hátat fordított. Vállat vontam. - Jó, talán mégse.
Érdeklődve figyeltem, ahogy a lány írni kezd a papírra. Azt hamar észrevettem, hogy jóval terjengősebbre fogta a mondadnóját, mint jómagam. Mialatt írt, át- átlestem a válla felett, de ez felesleges is volt, mert amikor végzett, ő maga olvasta fel nekem. Az egész olyan "és akkor most mit csináljak vele?" kategóriába tartozott, de amikor elért ahhoz a részhez, hogy "még ha elég sokára is", nem tudtam tovább tartani a tanácstalan arckifejezésem, elnevettem magam. Amikor megláttam a címzettet, ez bizony továbbfeljődött valami hangosabbá, de igyekeztem visszafogni magam.
 - Hát ez csodás - állapítottam meg, valójában feleslegesen. Ezután határozottan a két markomba fogtam Ferencet, és mint egy kisebb zsák krumplit, odanyújtottam a lánynak, hogy kösse rá a lábára a levelet. A madár persze nem volt oda ezért a durva bánásmódért, és hörgéshez hasonló hangokat adott ki, ami egy bagolytól elég furcsa. Eszembe jutott, hogy talán Darth Vader rokonához van szerencsém, de aztán rájöttem, hogy túl szorosan fogom, azért csak ennyit tud kipréselni magából. Kicsit lazítottam a szorításon, hogy ne fulladjon meg szerencsétlen.
 - Egyébként megtudhatom, mi a neved? - kérdeztem, mert úgy éeztem, ezen a procedúrán át kell esnem. Már előre fogalmaztam az én bemutatkozásom; "Letícia vagyok, de egyébként mindenki Laggernek hív, bla bla bla". Igen, ilyesmi volt a szokványos.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 19. 17:42 Ugrás a poszthoz

Niki ^^

Elgondolkoztam rajta, hiányozna e Feri, ha a lány humoros tanácsa szerint lehajítanám a toronyból, mint Toldi a malomkövet. A gondolataim eredményét meg is osztottam a cinkosommal.
 - Szerintem ezt inkább hanyagoljuk, még a hasznomra lehet. Na meg a francnak hiányzik, hogy valami elvetemült esetleg feltakaríttassa velem a maradványokat - okoskodtam. Persze a valóságban kicsit sajnáltam is volna a madárkámat, de sejtettem, hogy ezt a lány is tudja. Amikor tovább fonta a gondolatmenetet, felvontam a szemöldököm.
 - Ácsi, nem is én vagyok a feladó! - tiltakoztam jókedvvel. - Illetve... egyketted részig igen. Hoppá.
Ez nem fékezte meg a további beszédben, amiben kifejtette, hogy mi lenne logikus, és mi nem. Egészen tudtam követni a dolgot, bár én úgy éreztem, hogy ez az egész "melyik bagoly legyen?" felhajtás felesleges, bár ki tudja, bárki tévedhet, még én is, de persze csak ritkán. Bólogattam egy sort.
 - Ahogy érzed.
Szótlanul figyeltem, ahogy az útjára bocsáltja Ferenc jegyesét. Az már inkább édekelt, amikor bemutatkozott. Megjegyeztem magamban a nevét, bár nem hittem, hogy esetleg elfelejteném.
 - Ó, biztos nem annyira széppek, és okosak, mint te - forgattam meg a szemem. - Esetleg óhajtod, hogy én is bemutatkozzak, vagy maradjak névtelen?
Elmélyítettem a hangomat, és felvettem a legádázabb arckifejezésemet.
 - Lehet, hogy jobban jársz így... - mondtam kísértetiesen, aztán elnevettem magam. Amikor tovább beszélt, figyelmen túl hagyva az első kérdését, felkaptam a fejem az egyik javaslatára, és magamról megfeledkezve lelkesen tapsikoltam egyet.
 - Húú, repüljünk a nagyteremben! - vigyorodtam el.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. április 19. 20:14 Ugrás a poszthoz

Emberiség

Amikor Matilda bevallotta a tettét, diadalittasan elvigyorodtam, és ezzel egy időben lestem Runa reakcióját is. Engem speciel nem zavart a kis turpisság, és végtére is jól jött ki, de nem tudtam, hogy a másik lány is így van e ezzel. Amikor megszeppenve elkezdett hebegni- habogni, és megkérdezte, hogy ez nem furcsa-e, annyira édes volt, hogy nem tudtam megállni nevetés nélkül.
 - Hát, tényleg nem szokványos - adtam be a derekamat. Matilda ezalatt nekiállt mentegetni magát egy cseppet, de én igyekeztem megnyugtatni a lelkiismeretét.
 - Nekem tetszett, tényleg izgalmasabb volt, mint a rutinos látogatás - mosolyogtam rá. Egész biztos voltam benne, hogy ezzel feldobta a napomat. Matilda átment a vizsgán, biztos voltam benne, hogy kedvelni fogom, ami ugye nem hátrány, tekintve, hogy sokat fogunk találkozni. És ismét bizonyította, hogy a humorérzékével sincs gond. Köhécselni kezdtem, mert amikor a klános viccet bedobta, valami porféleség a torkomon akadt, és ez egészen úgy jött ki, mintha a meglepetés miatt produkáltam volna magamat.
 - Nem igazán van választásunk, ugye? - nevettem a köhécselés miatt könnyes szemmel. Kicsit nehéz volt az ártatlan arcú lányt maffiavezérnek elképzelni, de olyan jól játszotta a szerepét, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy megijedjek tőle, de szerencsére nem volt túl rémisztő látvány.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lagger Arm összes hozzászólása (69 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel