- Akkor megnyugodtam, ha csak kétballábas vagy. Csak nehogy kigáncsolj véletlen.
A nem túl szerencsés kérdésemet végül válaszra méltatja, amin meglepődök, ugyanis tényleg elég szánalmasra sikerült. És a meséjéből megállapíthatom, hogy normális.
- A Kurdi tesók. Ők levitások - mondom, de ezt nyilván ő is tudja, hiszen az egyikük a legjobb barátja. Mostanában én sem láttam őket. Lehet nincsenek is a suliban, talán a családjukkal vannak.
Szóval épp fellélegeznék, hogy mégis százas a csaj, de a történet érdekessége csak eztán jön.
- Jesszus! Egy tanár haját?! - elképedek, a kés megáll a kezemben. - Azt mondtad, csak kétballábas vagy!
Muszáj kinevetnem a lányt, pedig tényleg, tényleg próbálok komoly maradni. Véletlenül leégetni? És ezért miért csapták ki?
- De az órai anyaggal foglalkoztál, nem? Ha valaki bénán varázsol, arról igazából nem tehet. Miért vágtak ezért ki?
Sejtem, hogy van itt még valami. Ha egy diákét akarta, de egy tanárét sikerült, az is véletlen, de az meg is érdemli, hogy kicsapják.
Aztán áttérünk rám. Végre valaki, aki nem fél rákérdezni.
- Egyáltalán nem nehéz. Technikailag például sokkal könnyebb itt, mint otthon. A muglik között egyedül kell bénáznom a verdámmal, itt a kastélyban viszont az igazgató elintézte, hogy a lépcsőzés helyett egyszerűen lebeghessek.
Arról mélyen hallgatok, hogy a dolgot apró szárnyacskákkal oldották meg a kerekeknél. Übergáz, úgyhogy megkértem az Öreget, varázsolja már legalább láthatatlanná, ha már muszáj mini angyalszárnyakkal megoldani a repülést. Ilyen hálátlan kis mitugrász vagyok, bizony.
- Amúgy meg... senki nem beszél a dologról, mintha próbálnának tapintatoskodni. Engem inkább ez bosszant. Ha az emberek bámulnak a folyosón, de nem merik megkérdezni, hogy "mi lett veled, öreg?" Csak bámulnak, és ha odafordulok, elkapják a tekintetüket. Aztán lehet, hogy ez csak paranoia, simán előfordulhat. Mindenesetre te vagy az első, aki felhozza a témát.
- No, akkor vályúhoz! - mondom, amint ő is kész a paradicsommal és én is a hagymával.
Két zöldséges tálat tudok felvenni az egyik kezembe, és szervírozni az asztalhoz. Egy párral neki kell segítenie. A zsemlék és a hús már a helyükön, Narancs hozza az általam kikevert tejfölös-titkoshozzávalós szósz mellé a sima ketchupöt, mustárt, majonézt.
- Akkor... - szólalok fel már az asztal mellől - megkóstolod a híres-neves NX-6-ost, vagy rendelkezel saját hamburger-építési tervvel?
Ki nem hagyta volna a szépen felkonferált hamburgeremet. Kicsit nagyra sikerültek a zsemlék, én pedig nem sajnáltam az anyagot sem belőle, úgyhogy majd lefordultunk a székről, mire elfogyott a kaja, de ilyen étket nem hagyunk romlani, úgyhogy el kellett kopniuk.
Már késő éjjel volt, ezért a lovagiasságot félretéve nem kísértem el a házáig, hanem a konyha előtti búcsú után felcaplattam egy emeletet, és a szokásos átjárón a prefik elől besuttyanhattam a klubhelyiségbe.
