Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Hogy lényegében mit keres itt, hát az egy rejtély, még neki is. Rá lehet fogni, hogy a hidegről jött be, de akkor normális esetben nem a pultnál ücsörögne, és valljuk be, ha már ilyen célzattal akart volna bárhova is bemenni, az nem biztos, hogy a csárda lett volna. De itt akár még nosztalgiázni is tudna. Vagyis ez aztán nem került sorra, mivel akadt társasága, de jó elképzelés volt.
Aztán az a bók. Elsőnek sokként érte, zavara biztosan látszódott arckifejezésén is. Nincs ehhez hozzászokva. Akitől kaphatna, azzal szavak nélkül is megértik egymást, de hogy bármivel őt dicsérjék ilyen szempontból, az furcsa.
- Öhm... köszi – mondta már mosolyogva, a másik szemeit fürkészve. Valami furcsát látott benne, de hogy minek tudhatta volna be, azt homály fedte, egyelőre csupán értetlenül állt a tény előtt, hogy bókoltak neki. Persze a beszélgetést tovább folytatták, ő szépen lassan tüntette el italát, a fiú pedig végezte a dolgát, azaz minden ment, ahogy kellett. A kitöltött röviditalok is megérkeztek az öreghez, aki rendelt, majd a feltett kérdésre visszatérése után válaszolt is a srác. Kicsi késéssel ugyan, de ezt Lotte nem is nagyon vette észre, meg akkor sem érdekelte volna.
- Ó, értem – beszélt még mindig kedvesen. Ez megszokott, de ebben a helyzetben ha akarna sem tudna goromba lenni. Miértjét a dolognak továbbra sem tudta, de nem is érdekelte már.
- Ugyanúgy vannak itt boltok, mint máshol. Beleérte az ajándékboltot, van régiségkereskedés, cukorkabolt, meg miegymás. Éttermet és cukrászdát is találsz. Aztán van kísértetház is a lakósor végén. Jól hangzik, de nem hiszem hogy bármi kísértet lenne is ott. Van egy dísztavunk, de egy tök jó sétány is... - magyaráz igazán lelkesen. Igazából a kérdés a jó helyekre vonatkozott, hát ez mind az, már akinek. Ő nem tudja kinek mi számít jónak, neki meg minden az, mivel itt lakik, és a legtöbbet nagyon jól ismeri. Azért még gondolkodó fejet vág, és elmélkedik is, hátha kifelejtett valamit, majd arcán kiütközik, hogy bizony van még. - Ja, és egy hotel is van, nagyon jó hely. Meg persze a csárda, én nagyon imádom – teszi még hozzá, de nem csak kedvességből, vagy bármi szándékkal, csupán ténylegesen szereti ezt a helyet, és a mondathoz fűzött mosolya biztossá tette állítását.
Italából kortyolt, közben gondolkodva, hogyan is folytassa. Nem igazán ugrott be olyan kérdés, ami odaillő lenne, meg elkerüli a sablonosságot is. Leet, hogy aztán valami furcsa dolog jön ki belőle, de ő ilyen, és hozzá kell szokni. Szeretni nem kell, de megváltozni nem fog, csak ha ő akar.
- Na és mondd, hány éves vagy, hogy itt dolgozol? Nem tűnsz nálam idősebbnek... – veti fel végül, ami eszébe jut. Tényleg érdekes a helyzethez képest, nem egy tipikusan olyan kérdés, amit ilyenkor fel szoktak tenni, de őt érdekli.
Közben kissé meglepetten tekint poharára, amiben mondjuk úgy, alig van már valami. Egy laza vállrántás után lehúzta azt is, majd szépen vissza tette az alátétre. Le is csaphatta volna, ahogy azt szokás, de valahogy nem a stílusa, és kedve sem volt igazán hozzá.
- Öhm... akkor kérnék még egy ilyet – mutogat a pohárra, de ugyanazon kedves mosolyával, mert nem akar alkoholistának tűnni, vagy bármivel is rossznak feltüntetni magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szinte forgatókönyv szerint, akkor is ugyanúgy szokásos teendőit végezte, meg a nyakába szakadt rengeteg plusz munkát. Ez természetes, hiszem mondhatni ajándék a menühöz, hogy kétszer annyi dolga legyen. Ebben persze minden közrejátszik, de azért azt sikerült észrevennie, hogy levele érkezett. A kis fehér Józsi - azaz a bagoly - pár perce már zörgette az ablakot, de aztán meglátta és be is engedte rögtön. Annál nagyobb meglepődés volt a levél tárgya. Már megint valahova kéne mennie, hát oké. Mivel most feladó is volt, és azt még ismerősének is mondhatja, fogalmazzunk úgy, nyugodtan indult el. A papírlapot otthagyta szobájában, anélkül is tudta, hogy a vadőrlakhoz kell mennie, hatra. Azért ettől függetlenül határtalan tanácstalansággal indult el, mert ötlete sem volt, miért kellene pont akkor, pont oda mennie, vagy egyáltalán mit akar a levitás. Fogjuk rá, hogy jó idő volt, de ennek ellenére azért egy bőrkabátot felvett, hogy ne fagyjon át. E melkett farmert viselt, magassarkúval, ahogy azt szokta. Hajával különösebben nem csinált semmit, nagyobb probléma volt feltűnés nélkül lelépni. Alex mellett még teljesen egyszerű, ha egyedül lenne. De a kislány figyel rá, sok mindent anélkül nem tud csinálni, hogy testvére ne tudjon róla. Most azonban sikerült. Elég sokat hezitált is út közben. Hannával együtt rengeteg felelősség is nyakába zúdult, és lehetséges, hogy jogokat is ad, de ugyanúgy egy tucat kötelességet von maga után, feladatok tömkelegét. Vagyis legalább szólhatott volna, hogy elmegy, nehogy már probléma legyen abból is. De ő csak a szokásos procedúra keretein belül hagyta el a házukat. Szép tőle, valljuk be. De már mindegy is, kiérve a találka helyszínére, már az időjárás viszontagságai érdeklik jobban. Kellett volna valami melegebb ruházat, mert ha a fiú nem jelenik meg hamar, akkor odafagy. Igaz, fagypont felett volt a hőmérséklet is, de ez neki nem sokat számított, ilyenekre amúgy is képes. Addig pedig unalmában az élet és világ nagy dolgairól szóló gondolatait félretéve próbált egy kicsit a tanult anyagokra, az órákon elhangzottakra koncentrálni, vagyis ismételni fejben egy keveset, miközben valami fagyoskodó eltévedt turista látszatát keltette. Persze azon a környéken olyan aligha van, de bizonyára hasonlíthatott hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Elképesztő, gyakorlati elemi mágiát tanulhat. Hihetetlen, hát ezt el sem tudja hinni. Tényleg, ő? Elemi mágiát? Jó, tényleg szereti, meg minden, de hogy ehhez neki képessége van, azt sosem gondolta volna. Mindenesetre igazán lelkesen készült, vagyis, hogy véletlenül se késsen el, meg hasonlók. Macerás volt megoldania, hogy ideje legyen, de aztán mégis sikerült, mert mindent a cél érdekében, és indult is első órájára.
Elképesztően izgatott volt, és bár azt nemtudta pontosan, merre is van az, ahova mennie kell, boldogan indult neki. Azt tudta biztosra, hogy a keleti szárnyban valahol, de jóval korábban útnak indult, így nem jelentett nagy problémát a bolyongás. Aztán végül elég sok ajtó felkutatása után ráakadt a lépcsőre, ami felvezetett a célig. Nem is várt pár pillanatnál többet, hanem indult is, és meg is találta az elemi mágia teraszát. Azzal sem habozott, hogy belépjen a terembe, így ezt is megtette másodpercek alatt. Néhány percet késhetett bizonyára, olyan egyszerű nem volt a felderítés, és ahogy meglátta a tanárnőt el is mosolyodott.
- Jó napot! - köszönt először. - Sharlotte Johanson vagyok, a gyakorlati órámra jöttem - ismertette aztán a tényállást, bár erre valószínűleg nem volt szükség. Mindegy is, azért ő elmondta, ki és miért van ott. Lehet, hogy egyértelmű, de ez van. Csak akkor nézett egy kicsit körül, és a látványt ismételt mosollyal díjazta. Igazán szép hely, mint a természetben. Vagyis fogjuk rá. De ez őt nem igazán érdekelte, csakis amiért ide jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Sok kedve igazándiból nem volt agyonfagyni, valamint agya is csak a kistestvéren kattogott. Meg nem bánta, de furcsa érzése volt, amiért megtette.
Csak állt egy darabig, aztán elkezdett lépegetni erre-arra, mászkálni fel-alá. Addig sem érezte annyira a hideget. Bár sokat nem kellett várnia, Zsolt elég hamar feltűnt. Tényleg várta már, hogy jöjjön, és el is mosolyodott. Ahogy közelebb ért és köszönt, már még inkább várta, mert rögtön a tárgyra akart térni. Előbb azonban meglepődésének tárgya inkább a rózsa, az ölelés, meg úgy az egész. Próbálta nem mutatni, de valőszínűleg elég nehéz volt, vagy nem sikerült.
- Öhm... szia. Köszi, jól. Te? - köszönt aztán ő is. Arckifejezését nem kontrollálta, csak egy hirtelen pillanatban váltott olyasmire, amit pókerarcnak mondanak. Már kérdezett is volna, és vette hozzá a levegőt, mikor a másik megszólalt. Ekkor következett a megdöbbentség, ami eléggé kiütközött rajta, ezt viszont így akarta.
- Mi van? Hiszen te hívtál. Mit szeretnél? - kérdezte szinte már felháborodva. Ugyan7gy elkezdett fel-alá járkálni, és erősen gondolkodni, mert ezen rendesen kiakadt. Tényleg egy képtelen hwlyzet, bár hogy jó lenne? Dehogyis. Ez a negatív fajtából. És mily' ironikus, hogy először is így találkoztak, hogy ismeretlen levelet kaptak. Így viszont már annyira sem vicces, mint akkor volt. Igaz, az is inkább szörnyű volt, mint hogy bárminemű humort fel lehessen benne fedezni, de ez egy fokkal jobb helyzet. Idegességében haját fogta, és tűrögette, annyira nem akart idegbetegnek tűnni. Érzéseit, gondolatait azonban nem tudta elrejteni, mert végképp tehetetlennek érezte magát, és csak egy játéknak, akivel valaki ott a függöny mögött kedve szerint szórakozik. Ez pedig nagyon nem tetszett neki.
- Figyelj, én nem írtam neked levelet, te írtál nekem. Ha pedig nem,akkor nem tudom mi van, de nagyon nem tetszik - állt meg egy pillanatra és nézett rá mondhatni dühösen. Persze nem rá, de másra nem tudott jelen pillanatban nézni, és különben is hozzá beszélt. Ez neki már sok volt, nem igazán tudta feldolgozni. Ezért tűnt el, lépett le. Hát igen, de már mindegy.
- Na akkor most mi legyen? - tette fel az egyszerű kérdést, fejét fogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Hiába magyarázta ő, hogy nem küldött levelet, a másik - mint várta - ezt nem igazán értette meg. Zsolt csak azért is azt állította, hogy ő a levelét Lottétól kapta. Lehet ugyan, hogy a feladó neve helyén ez állt, de azt egészen biztos, hogy semmiféle levelet nem írt. Viszont kapott.
- De nem írtam, fogd már fel, kérlek - mondta még megerősítésképpen, hátha észhez tér, vagy valami hasonló. Talán elindulhat a megvilágosodás útja felé, bár mint aztán kiderült, neki is leesett a tantusz. Megszólalására a lány csak röhögni tudott. Persze,k optimisták. Attól még nem lesz jobb.
- Hát bocs, de valahogy nekem nagyon nem tetszik - mondta már összefont kézzel, eléggé idegesen. Ez persze csak pillanatnyi kifakadás volt részéről. Dühe ugyan nem csillapodott, de azért megpróbálta türtőztetni magát. A fel-alá járkálást újra elkezdte, mivel meg volt győződve róla, hogy ez segít. Hogy miben, az neki is rejtély, de valamivel talán enyhíthet a problémákon. Ezután következett persze az, hogy megkérdezze, mi is lesz most. Kicsit másféle választ kapott, mint várt, és abban a pillanatban meg is állt, de csak másodpercekre.
- Tudod, nekem igazából... - fejezte is be a mondatot, amint eljutottak agyáig a következő mondatok. Leginkább az utolsó pár szó ragadt meg úgy fejében, hogy azt nem tudta hova tenni. Arckifejezése megint csak váltott, most a meglepődöttség, és az értelmetlenség látszódott rajta. A hatás kedvéért még oldalra is döntötte a fejét, és szépen lassan kezdte el emelni tekintetét a fiú felé, majd mikor ez megvolt felé is fordult.
- He? - kérdezte egészen egyszerűen. Egyszerűen elképesztő, hogy mik vannak. Neki ez tényleg sok volt idegileg, meg sietnie is kellett. Vagyis nem kellett, de ő időközben eldöntötte, hogy gyors lesz és hamar hazamegy, amint csak lehet, mert úgy kisebb az esély, hogy észrevegyék, hogy lelépett. Vagyis valószínű, hogy ilyen szerencséje nem lesz, de annyira nem jár rosszul, talán.
- Mi van? - nyomatékosította még gondolatait, mert tényleg nem értett semmit. Először a levelek, igazi feladó nélkül, most meg ez. Erős gondolkodásba is kezdett, aztán ahogy felfogta, hogy mi is van, megdöbbent képet vágott egy pillanatra, majd érdekes mosollyal kezdett el alig láthatóan hátrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ahogy a terembe belépve köszönt, majd a tanárnő is, szinte rögtön leesett neki, hogy tényleg találkoztak már, méghozzá a tavacskánál, igen. Felismerésére elmosolyodott, és biccentett egyet, mert tényleg úgy volt. A tanerő rögtön egy alapvető dolgot hoz fel, méghozzá valami szerződésfélét kell aláírnia, pontosabban mint azt elmagyarázza, a mágia használatáról szóló jogokat, szabályokat, hasonlókat. Természetes, hogy ezt alá is írja, így aztán közelebb is megy, és szótlanul az ott lévő pennával, viszonylag szépen odafirkálja nevét. Egész szép is lett, de ez nem lényeges, mert aztán haladnak szépen tovább, és a kérdéses helyre is áttérhetnek végre. Oda belépve a tanárnő int kezével, hogy üljön csak le, amit meg is tesz, és sokat nem is kell várnia a beszédre, ami lehet ismertetés, feladat, hasonló, és ahogy várta, ez most egy kis összefoglaló magyarázat, hogy mi is lesz az első órán. Közben körül is néz. Mindenhol a tűz, meg előfordulási formái. Az egész nagyon tetszik neki, majd amikor a mondani való végére ért a nő, el is mosolyodik.
- Remek - válaszolt eléggé szűkszavúan. Máskor annyit tud beszélni, hogy javasolt eltűnni, vagy bizonyos módszerekkel leállítani. Most pedig Alig pár szót lehet belőle kipréselni, egészen idáig. Rögtön a rövid szó után a tanárnő ismét beszélni kezd, méghozzá kérdéseket tesz fel, mint azt előtte ismertette. Gondolatait összeszedve próbál először fejében értelmes mondatokat alkotni, majd ha az megvan, szavakba is önteni.
- Elemi mágia, tűz... Hát egyértelműen azonnal a tűz tulajdonságaira asszociálok, és azoknak irányítására. A láng, már maga az, hogy ég, és akkor ezeket próbálom metaforikusan áthelyezni az életbe. A tanulástól pedig azt várom, mint mindig. Tudást, fejlődést, képességet, meg az az érzés, hogy tudom... Amit pedig el szeretnék érni, az ezekből egészen egyértelmű. Tanulni, tudást szerezni, és persze elsajátítani, amit csak lehet - próbált érthetően magyarázni, és csak a legfontosabbakat elmondani, mert igazából ki tudná fejteni regény hosszúságban is gondolatait és terveit, csak arra biztosan nincsen szükség. Most pedig, hogy elmondta, amit kellett, csak várt mosolyogva a továbbiakra, kérdésekre, meg mindenre, addig pedig tovább nézelődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nehezen ugyan, de sikerült megvilágosodni a levitásnak is. Annyira nem is kattogott már rajta, vagyis olyan szinten nem, de ugyanúgy zavarta. Csak nem látta értelmét tovább idegeskedni, ez van. Legközelebb egészen biztos, hogy senkinek, semmilyen körülmények között nem fog kimenni sehová, csak ha a levélben felismeri a személy kézírását, és meg volt beszélve személyesen is. Másképp nem, nincsen neki ehhez kedve állandóan.
Ez azonban nem elég probléma neki, még jön itt Zsolti a hülyeségeivel, a bókokkal. Elég zavaró volt az ölelés, a puszi és a rózsa is, aztán erre még rákontráz.
- Ó, hát annyira durva talán nem volt - néz ki magából érdekesen, ami azt sejteti, hogy nagyon durva volt, legalábbis neki. Meg a hangosan gondolkozás, ez akkor is ugyanolyan rossz. Képtelen volt felfogni, hogy ilyeneket gondoljon róla, de hát a tények azok tények. A további megnyilvánulások ugyanabban a stílusban és szándékkal hangzottak el, ugyanaz maradt a véleménye is.
- Kérlek, én nem pocsékolom az időt. Lenne dolgom elég - tájékoztatom tovább. Nem is hazudok, hogy elkerüljem az ittlétet, tényleg elég sok dolgom lenne, meg amúgy is haza akarok már menni. Erre azonban nem kerül sor olyan normális keretek között, mint én azt szeretném.
- Sétálni? - kérdezett vissza felháborodva. - Ja, hát.. menjünk - váltott is rögtön, amint eszébe jutott, hogy ha sétálnak simán elmenekülhet. De azért a szorító közelségből megpróbált távozni, és a szemkontaktust is kerülte, egészen egyszerűen arrébb lépett párat. Egy erőltetett és zavart mosoly jelent meg arcán. Már abszolút minden baja volt, és visszacsinálta volna az egészet, de semmiség, megoldja. Tehát akkor séta. Legjobb ha ennek a résznek is a faluközeli részén.
- Mondjuk... arra - mutatott egy irányba az elképzelései szerint. Még mosolygott is hozzá, mert aztán tényleg nem tudhatja a fiú, hogy mit akar Lotte. Maximum sejtheti, de amennyire kábult állapotban van, biztos nem tűnik fel neki. Addig pedig csak tette szépen egymás után lábait, a távolságot megtartva, a kommunikációt sem erőltetve, és a megfelelő pillanatra várva. Magassarkúban volt ugyan, de tud benne futni, ahhoz megfelelő a terep. Most még nézelődni is volt ideje, ilyenkor szép a természet. Hiába is beszélgetés - vagy ki tudja mi - céljából kérte Zsolt, hogy sétáljanak, neki nem volt kedve kezdeményezni, inkább elkerülte volna. Ha viszont muszáj lesz, majd akkor csinál valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szinte kényszeresen benne van, hogy kezdjen magával valamit, de a helyzet úgy hozta, hogy ez nem fog menni, vagy nehezen. Mikor viszont a sétálás lehetőségét a fiú felhozta mondjuk úgy felcsillant a szeme, és helyeselt is. Persze csak a hátsó szándék, ami neki kedvez, az áll mögötte, méghozzá a menekülés. Nem szép dolog, de ez érdekelte legkevésbé. Zsolt válaszán még nevetett is volna, de már nem ment neki, csak egy nagyon is erőltetett vigyor. Tehát csak ment előre szótlanul, várva a megfelelő pillanatot. Persze túl sokat várt volna, ha még csendet is akar, az nem jött össze. Vagyis egészen pontosan egy kicsit sikerült csendben haladniuk, és tartani azt a szerinte szükséges távot, ami úgy minimum sokkal több mint egy méter, de amint egy kicsit nem figyelt és a környezetét kezdte kémlelni, figyelni a fákat és a természetet - mert az ilyenkor olyan nagyon szép... -, elkövetett egy hibát. Kezénél a levitás kezét érezte, hozzá is ért egy cseppet, amire fejét és tekintetét is hirtelen oda kapta. Majdhogynem fel is háborodott, de csak egy csúnya pillantással jutalmazta az egészen, és kezét elrántva onnan, a másikkal összefonta maga előtt.  
Talán a köszönésen kívül az első számára értékelhető megszólalás most hangzott el a késő délután folyamán a másiktól. Olyasfajta "Köszönöm Istenem" érzés futott át rajta, elképesztően megkönnyebbült.
- Hát nem tudom mit vártál - vetette azért csak úgy oda neki. A mosolya már igazi volt, de még röhögnie is muszáj volt kijelentésként álcázott kérdése után. - De nem kell hazakísérned, eltalálok odáig egyedül is, kösz - egészíti még ki az előbbieket, ugyanazt a valljuk be, kissé gúnyos hangsúlyt használva. Még így is visszafogta magát, vagyis örülhet, mert egyébként durvább lett volna. Tehát még körülnézett, hogy merre is van az az arra, és tett is egy-két magabiztos lépést abba az irányba, majd azért még hirtelen megfordult sarkán és lépegetett vissza a másikhoz. Nem akart ő semmit, csak egészen egyszerűen felemelte az addig maga mellett tartott rózsát, és stílusosan visszanyomta a fiú kezében.
- Ja, és azt hiszem ez is a tiéd - fűzte még hozzá, majd hasonló laza mozdulattal fordult el, és indult meg előre, hogy aztán kiérhessen az útra. Tényleg nem volt neki szüksége a virágra, csak zavarta volna, meg nem kell, hogy Alex félreértse, vagy bármi. Elég makacs, nincs erre szüksége.
- Szia - kiáltott még vissza jó pár méterről, az 'a'-t jól elnyújtva. Már jó távol volt, és fogjuk rá, hogy addig egészen nyugisan lépdelt, akkor viszont elkezdett gyorsítani, ami átment kocogásba, majd futásba, hogy gond nélkül eltűnhessen, és elfelejthesse végre a történteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nagyon megnyugodott a tanárnőt elnézve, hogy értelmes választ adott, sőt, hogy valami ilyesmit várt. Ez neki furcsa volt, mivel pár másodperccel előtte még meggyőződése volt, hogy csak úgy összezagyvált mindent zavarában, de így mégis jobb. Tehát csak mosolyog, még akkor is, mikor előkerül az a kis gömböcske. A tudnivalókat el is magyarázza a tanerő, de innentől Lottinak az egész homály. Vagyis tiszta, hogy kezdeni kell vele valamit, de mit? Hozzá se érhet, gondolataival esetleg?
- Hát.. jó - szólalt meg csak úgy, mert igazából nem is kellett volna. Mosolyogva kezdett neki a gondolkodásnak, mivel állítólag fantáziáját kéne használnia. Első próbálkozás gyanánt próbált csak a gömbre koncentrálni, és nézni, hátha csinál valamit, bár hogy ez nagyjából a semmivel egyenlő tevékenység, az is átfutott agyán. Na jó, fantázia... Tovább koncentrált a kis alma nagyságú dologra ott előtte, szemét is lehunyta, megpróbálta elképzelni maga előtt, ami még sikerült is, innentől kezdve pedig azon erőlködött, hogy ott gondolatban csináljon vele valamit. Mondjuk mozgatni, elsősképp egy picit oldalra dönteni. Csak koncentrált erősen, amennyire tudott, kezét ölében pihentetve. Érezte, hogy ez nem fog menni, de azért még csinálta, majd kinyitotta szemét is kicsit több mint fél perc után.
- Nos? - kérdezte kicsit félénken, elhalkulva. Csak reménykedni tudott, bízni a jóban, mert szinte biztos volt benne, hogy nem volt sikeres próbálkozás, amit produkált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Mint arra számított, próbálkozása tényleg körülbelül a nullával volt egyenlő. Éppen ezért hozza fel a tanárnő a relaxációs gyakorlatot, mivel láthatóan rá is görcsöl a dologra, hogy sikerüljön, de ez így nem lesz jó. Az utasítások szerint jár el, ahogy hallja. Becsukja a szemét, és próbál lenyugodni, beszívni a levegőt, bent tartani, majd szépen lassan kifújni, hogy azzal távozzon a feszültség. Ismétli párszor, majd a továbbiak szerint tesz, vagyis elképzeli, ahogy nyújtózkodik a tűz felé, és az energia pedig belé áramlik, és talán még sikerrel is járt, mert közben furcsa érzése volt, mintha már tudta volna, mit is akar. Egy aprócska mosoly kúszott fel arcára, és bár nem volt teljesen biztos az elképzelésében, azért elhatározta, hogy ezt fogja csinálni következő próbálkozásképp. Amit pedig a tanerő még hozzátett, hogy az a gondolat legyen maga a tűz, már kicsit megerősítette, végül is elvileg pyromágia órára jött, az elemi mágián belül, akkor a tűz a lényeg. Hogy is nem jutott ez eddig eszébe. Akkor azzal gömbbel is valamit kellene csinálni, mondjuk lángra lobbantani, persze csak felületesen, meg amúgy se tudná vagy akarná elégetni.
Szemét ismét becsukta, bár nem igazán tudta miért, talán így jobban tud koncentrálni, és elképzelni a dolgokat. Keze továbbra is ölében maradt, mintha nem tudna vele mit kezdeni, pedig inkább az volt az ok, hogy erős koncentrációval akarta elérni, hogy égjen. Lehunyt szemmel szépen lassan jelent meg előtte a gömb, közben ugyanazzal a nyugodt technikával vette a levegőt, majd ahogy egyre inkább akarta, ott fejében lángra is lobbant. Apró kicsi kis szikrából, majd egész nagy lett, és ezt próbálta valahogy átvetíteni, de hogy mennyire sikerült, azt már nem tudta volna megmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Már mondhatjuk szokásos napi teendőnek is, hogy minden nap - vagyis amikor "ő van beosztva" - elmegy az oviba a húgicáért. Természetesen hétköznap, a hétvégéket meg kibírják, de a péntek még határozottan olyan nap, amikor a hazaérés után még nincs sok ideje ezt-azt csinálni, hanem átöltözik, és mehet is. Nem egy túlságosan megszokott ruhában indult el, valahogy a fekete bőrnadrágok azokkal a vágásnak kinéző dizájnnal az elülső oldalukon... nem az ő stílusa, de felvette. Egyszer mindent lehet.
Egész hamar oda is ért, valamint ugyanezen gyorsasággal rendelte el a kislányt, majd indulhattak is. A megszokott úton, mindig ugyanarra mennek, és ez már ezalatt a majdnem három hét alatt is, de biztosan rögzült Hanna fejében. Nem is várta, hogy mellette lépdeljen, és gépiesen, szófogadóan, akár ütemesen haladjanak, azt el sem tudta volna képzelni, így hagyta, hogy felfedezze a kicsit is az itteni dolgokat, hiszen jó idő van, és elkeveredni se tud, hiszen figyel rá azért. Futkározott is rendesen, mindent megnézve, és egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy a ruhája koszos lesz, az neki nem is számít, mert nem is kell. Az a lány reszortja, mint hogy a kis farmerkabátot cipelje, mivel ahhoz talán meleg van, hogy ráaggassa, mint reggel.
Éppen csak egy kicsit figyelt másfelé, amíg a téren haladtak át. Az arra járókat figyelte, vagyis azokat, akik épp úgy sétálgattak valamerre, mint ők. Azt nem igazán vette észre, hogy a csöppség addig az ugráló-sasszézó sajátos kis mozgásával kezdte megközelíteni a fiút, aki a szobor melletti padon telepedett le. Nincs gond a hallásával, és viszonylag jól is beszél magyarul, valamint kíváncsi és gyerekes, vidám lélek is egyben - összetett személyiség. Ebből kifolyólag állt meg édesen mosolyogva a szöszi srác előtt, és nézte pár pillanatig, amíg meg nem szólalt kislányos, magad hangján.
- Mit dúdolsz? - kérdezte, amint lefordította az itt használt nyelvre mondanivalóját. Annyira nem is nehéz, meg ilyen szempontból előnyére vált, hogy mióta beszélni tud, ezt is tanulja.
Körülbelül eddigre kapcsolt Sharlotte is, és kezdte szaporázni lépteit a kis virgonc és az ismeretlen felé. Néhány másodperc telt csak el, és már ott is termett testvére mellett, kezét vállára helyezve, azzal finoman maga felé fordítva.
- Mit mondtam én neked? - intézte első szavait kedvesen feléje, majd felnézett a másikhoz fordulva. - Jajj, bocsi, kicsi még és nagyon eleven, igazi gyerek - kezdett szabadkozásba, ki tudja miért. Csak így jött, meg valamiért érezte, hogy kellene legalább ezt. Bár továbbmenni csak így rögtön nem akart, valami visszatartotta. Talán a hely, ide elég sok emléke köti. Ráadásul ezek is vegyesek; találkozott itt olyannal, akit nem nevezhet a szíve csücskének véletlenül sem, meg olyannal is, aki mostanra a számára legfontosabbak közözz foglal helyet. Talán ezért gondolta úgy, hogy ha már találkozott evvel a fiúval, akkor ki szeretné deríteni, ő melyik irányba megy majd el.
- Amúgy szia, Sharlotte vagyok - mutatkozott is be, csak úgy felületesen, meg az elfelejtett köszönést is pótolta. Valahogy el kell kezdeni, és ez mintha szükséges is lenne egy normális beszélgetéshez. - Leülhetek? - egészítette még ki, mivel állva sem volt sok kedve semmit sem csinálni, azért a tűsarkaknak hátránya is van. Meg valljuk be, sokkal jobb ülve, azokban a másik esetekben is ült. Addig a kisebbik szöszkét gyengéden maga elé vonta, hogy a hajával kezdjen valamit, mert sajnos azt is tönkretette, ahogy lelkesen játszott és ugrált. Ha igenleges választ kap, természetesen le is huppan, ám előtte még eszébe jutott valami.
- Téged hogy hívnak? - érdeklődte még meg, rögtön a bemutatkozás és kérdése után. Gondolta, hogy amúgy is megosztja a nevét, de azért ő rákérdezett még, mert éppen így volt kedve.
Hannára már nem haragudott, igazából az elején sem volt benne semmi, csak az, hogy félti, és akárkihez ne menjen csak úgy oda. Mondjuk ő nem biztos, hogy veszélyt jelent így ránézésre, de ez varázsló iskola és falu, akármi lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Néha napján azért neki is akad szabadideje, még ha mostanában elég sok dolga van, extra feladatok, a házimunka, meg persze a tanulás, ami nagyon az alap dolgok között van. De ha már hétvége, és végzett mindennel, akkor miért ne térhetne vissza egy kicsit régi énjéhez, és kezdhetne csak úgy sétálni, mint régen?
Ruházata egyszerű, rövidnadrág, fekete felsővel, a magassarkú, ami elengedhetetlen, de most nyitott, szandálszerű, darabot viselt, a jó időre és a napsütésre tekintettel pedig a napszemüvege is elengedhetetlen kellék. Haja csak úgy össze-vissza állt, nem foglalkozott vele, csak ment. A faluba annyira nem akart, ott ilyentájt elég sokan vannak, meg olyan hely sincs, amire ő vágyott. Azt tulajdonképpen nem tudta, mit akar, csak valami mást, mint a megszokott, éppen ezért indult el a kastély felé, és útja szépen lassan a Fénylő Lelkek udvarára vezetett. Meglepetésére nem volt egyedül, de nagyon ismerős volt neki a fiú, csak először nem ugrott be, honnan. Megszokottan mosolyogva közeledett, ahogyan gondolkodott, ki is lehet, majd aztán beugrott, hogy kviddicsezik, és talán Caius lehet a neve, de ebben nem volt biztos. A különös ülőpozícióval nem sokat foglalkozott, hiszen annyira nem meglepő.
- Heló! - köszönt pár méter távolságból, persze egyre közeledve, majd ahogy a padhoz ért, a másik oldalára ugyanúgy feltelepedett, mint a másik, könyökével térdén támaszkodva, és fejét felé fordította.
- Mi járatban erre? - tett fel egy eléggé közvetlen, de furcsa kérdést. Abban sem volt igazán biztos, hogy a fiú tudja, hogy ő kicsoda, még hogyha ő maga már tisztában van vele, hogy a mellette ülő az bizony terelő a Főnixeknél. A játékosokat csak megjegyzi még, akkor is, ha elég sok embert kell memorizálni a kinézetre és névre mostanság. Ennél többet egyelőre nem kívánt kérdezni, közölni, vagy bármit csinálni, mert az már rajta áll, hogy vevő-e a beszélgetésre, akar-e társalogni, vagy bármi, mert akkor majd folytatja természetesen, de addig csak vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kissé meg is lepődött a lány, hogy Caius is tisztában van vele, mégis kicsoda, amire szinte természetesen el is mosolyodott, miközben közeleddett, majd elhelyezkedett a padon, utána még egy kérdést intézve a fiúhoz. Végül is majdnem ugyanaz az ok, amiért itt vannak, a jó idő.
- Igen, én is imádom ezt a jó időt, a természetet, de leginkább sétálni. Hogy szabadidőm is van egy kicsit eljöttem otthonról - válaszolt őszintén. Az otthonról szó lehet egy kicsit furcsa, mert hát a faluban lakik, de ha érdekli miért van, biztosan meg is kérdezi majd a fiú. Idő közben azonban ahogy gondolkodik újabb információk jutnak eszébe a másikről, méghozzá, hogy eridonos, meg az is, hogy elviekben ő ezévtől mestertanonc. Nos, egy remek téma, meg érdekli is a dolog.
- Milyen mestertanoncnak lenni egyébként? - hangzott következő kérdése. Boztos jó a szabadság a szabályok terén, meg hogy ők azok a bizonyos "nagyok", és még ha neki ez messze is van, azért kíváncsi, mások hogy állnak hozzá a dolgokhoz. Amíg pedig a választ várta, végre volt ideje végigmérni játékostársát úgy igazán, mert eddig tekintete mindig másfelé futkározott. Vagy a szemkontaktust kereste, vagy az eget kémlelte, de most már megnézhette. Nem egy csúnyaság, sőt, viszont ő maga már foglalt, tehát minden ilyesfajta gondolatát próbálta félretenni, és a bal karján nyugvó motívum társgazdájára koncentrálni. Sokszor találkozik helyesebb egyedekkel, de ez nem jelent semmit, neki ott van a francia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nos, igen, ahogy a jó időre terelődik első sorban a szó, felmerül, hogy nemrég még tél volt, azaz elvileg tavasz, csak az időjárás máshogy gondolta. Most pedig, valljuk be, nyárias idő van, még ha egy kicsit a szél fújdogál is, de nem ott, így  elég meleg a levegő. A gondolatokkal teljes mértékben egyetért, éppen ezért csak mosolyog, majd elég hamar másfelé is tereli a témát, méghozzá a mestertanonc létre kérdez, milyen az. Találkozott, és beszélgetett már tanoncokkal, de valahogy ez a téma még ha egy kicsit fel is merült, annyira nem jött át neki. A laza, de lényegre törő beszámolót hallva pedig tényleg úgy érzi, hogy jó lehet. Igaz, hogy a saját torony, saját szoba dolog annyira nem fogja meg, hiszen a majdnem saját ház az ugyanilyen érzés lehet, de tovább mosolyog, ahogy azt a fajta életformát elképzeli.
- Most kezdtem a harmadikat, bár már nem itt kellene tartanom, az az igazság - vallja be az igazat, bár nem teljesen, azt nem teszi hozzá, hogy végzősnek kellene lennie. jó, bukott, ez akkor nem érdekelte, meg most se igazán, ez olyan mellékes dolog, a kora attól nem változik. - Igazából a végzős évemet kellett volna kezdenem... - tette még azért hozzá, hogy képben legyen, de mindezt boldogan, hiszen nem bánta meg, és véletlenül sem akarja, hogy bárkinek ez legyen a véleménye. Az pedig, hogy ki mit gondol erről, az már annyira nem izgatja.
- Tehát igazából csak egy év van köztünk, vagy annyi se - vonta még le azt a bizonyos dolgot, ami úgy szembetűnő lehet a fiúnak is. Azt nem tudta pontosan mennyi idős lehet, ennyire azért nincs tisztában minden kis részlettel, de ha már tanonc, akkor 18 lehet, vagy annál idősebb.
- Tényleg, mennyi idős vagy? - kérdezett is aztán rá, nem csak a sablon kedvéért, hanem ha már így elgondolkodott rajta, eljutott odáig, hogy érdekelje is. Az is igaz, hogy ez egy eléggé lényegtelen információ, de más most nem igazán jutott eszébe, talán majd jön az, csak kicsit később.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A srácnak is elég hamar leesett, hogy bizony kétszer bukott, a megnyugtató szavai viszont a lányra szinte semmiképp sem hatnak, hiszen nem igazán tudja érdekelni. Bár az, hogy szerinte ez nem probléma, talán egy kicsit megnyugtatja, hogy mégse az az első gondolata mindenkinek, hogy ezt mégis hogyan csinálta, vagy csak szimplán szerencsétlen? Nem, csak egyszerűen nem volt az a tanulós fajta.
- Azért én abbahagyni nem fogom. Ha idáig eljutottam már végigcsinálom - tette azért még hozzá, mert ez az igazság. Ha már anyjának nem is bizonyíthat, legalább apja legyen vele tisztában, hogy megváltozott. Azaz, tartsa legalább fent ezt a látszatot, mert az igaz ugyan, hogy változott, csak nem a jó irányba.
Következő témaként felmerülhet a kor, vagyis ahogy gondolkodik, muszáj megkérdeznie, majd a válaszon az eridonossal együtt nevet. Nem azon, hogy nem tudná, mennyi idős, csak így jött ki, és ahogy ő nevet, szinte kényszeresen érzi, hogy neki is muszáj.
- Konkrétan fogalmam sincs, milyen szakon, de maradni szeretnék MT-ként. Vagyis ez a mostani véleményem, aztán majd lesz valahogy - válaszolt teljes nyugodtsággal, továbbra is mosolyogva. Végül is, aztán lehet, hogy mint bátyja, elég lesz neki elvégezni ezt, de legalább csinálja végig, ez az elsődleges szempont. - Amúgy szerintem nincs miért aggódnod, jó terelő vagy - mosolygott tovább. Ezt nem csak a sablon kedvéért mondta, amennyit látott a fiú játékából, arról tényleg csak pozitívat tud mondani, persze mindenkinek van hova fejlődni, neki is, elképesztően sokat, de most tényleg nem csak úgy magyaráz a semmibe.
- Őrző vagyok, ettől az idénytől már főállásban - válaszolt, csak nem a legtömörebben. Lerendezhette volna egyetlen szóval, de azért még hozzá tett pár információt. Azt bizonyára tudhatja, hogy hol, vagy ha nem, majd kérdez bizonyára.
- Jól kijössz a többi Főnix-szel? - hangzott egy alapvető kérdés, vagy annyira mégsem tán. Mindenesetre őt sok minden érdekli, ami lehet, hogy fura néhány embernek, de például hogy az ember milyen viszonyban van a csapattársaival, az annyira nem is meglepő dolog, ha felmerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Legutoljára talán a tanulmányai folytatására vonatkozó lelkesítést apjától hallott, és az nem volt a kedvence, nem ösztökélte semmire, ez azonban merőben más volt, mint az. Saját elhatározása is volt ugyan, de ha már egy másik diáktársai jó véleménnyel van róla, akkor rossz nem igazán lehet.
- Loise? Őt ismerem - egészítette ki. Vagyis már amennyire, látásból is, meg összefutottak már a folyosón is, beszélgettek, de azért annyira mégsem. Ettől függetlenül nevetett a fiúval együtt, ahogy belegondolt a dologba. Jelenleg olyan ember számára nincs, akit ilyenre kérne, de talán lesz majd, vagy ki tudja.
- Persze, tisztában vagyok, hova mehetnék majd, csak dönteni nem tudok. A kviddics is érdekel, a fotográfia - bár azt még nem tanulom -, esetleg a riporter szak, meg még egy csomó más is ezek mellett, de remélem mire oda jutok sikerül választanom - magyarázta igazán lelkesen, mármint a helyzethez késpest. A fiú következő szavai azért egy kicsit megnyugtatták, nem csak ő olyan, hogy több dolog is érdekli, aztán a tudás a visszatartó erő is lehet. Mondjuk nála ez annyira nem lenne fontos, ha valami érdekli, akkor abból összeszedi magát, az biztos.
- Nekünk mostanában volt edzésünk, és ugyan még csak a tavalyi idényben csatlakoztam hozzájuk, azt kell mondjam mi is jól megvagyunk. Talán ha van két ember, akit edzéseken kívül nem ismerek, de mindenkivel jóba vagyok, és habár annyira nem, mint ti, de kezdünk összeszokni, főleg az újakkal - reagálta le egészen egyszerűen. Velük is olyasmi a helyzet, mint a Főnixekkel, tehát úgy igazán ezt kiegészíteni nem tudná. Az az igazság, hogy nem is akarná, nem jut eszébe semmi, meg kicsit mintha olyan érzése is lett volna, hogy mennie kell, ennyi elég volt, eltelt az idő. Egy határozott mozdulattal állt fel ott a padon, majd úgy csinált, mintha leporolná magát, persze feleslegesen. Ugyanolyan lazán ugrott is le, majd 180 fokos fordulatot véve nézett ismét Caiusra.
- Azt hiszem én most megyek. Remélem még összefutunk. Szia! - köszönt el mosolyogva, kissé hirtelen. Azzal sarkán fordult el ugyanúgy, ahogy előtte, és indult is  viszonylag lassan. Talán hat-hét méteres távból nézett még egyszer vissza, jobb kezével intve egyet, majd eltűnt, és indult haza, remélve hogy a két jómadár nem művelt semmi katasztrofálisat a házban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Mivel igazából az egészet csukott szemmel csinálta végig, így logikusan semmit sem látott az egészből, de mikor kinyitotta szemeit, akkor a tanárnő szavai meglepték egy kicsit. Vagyis akkor mégis sikerült - a felismerésre elmosolyodott. Mégis égett a láng a gömbben, ez szuper. Persze amíg örül a sikerének, addig figyelmesen hallgatja a tanerő szavait miszerint ezt gyakorolnia kell a következő gyakorlati órájára, hogy ő tudja irányítani teljesen, ha lehet, és nyitott szemmel. Meg még valami pluszt is kell csinálni, amit eddig nem, ez tényleg szuper.
- Rendben - jegyzi meg azért a végén, hogy biztosan legyen: tudomásul vette a hallottakat. Már akkor el is kezd gondolkodni, hogy is lesz ez, mikor jön majd, ha szabadideje lesz, és mit csinál. Ezalatt persze Erdős tanárnő feláll, ami annyit jelent, hogy az órának vége, tehát ezt ő is lelkesen teszi meg, alig egy másodperccel utána, és követi is, arra, amerre jött.
- Viszlát! - köszönt el, ahogy kiléptek a teremből, mert ő nem a megszokott úron ment tovább, volt még egy kis dolga, amit el akart rendezni, hogy legalább az se legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Akármekkora káosz is uralkodott fejében, ha már elvállalta a pincérlánykodást, akkor még kitörő örömmel, hazaérése után rögtön át is vedlett a megfelelő ruhába, persze azért stílusához híven, egy kicsit tán a kihívó öltözetet aggatott magára, de ez érdekelte legkevésbé, csupán ment végezni a dolgát, út közben pedig a semmibe meredve gyakorolta a mosolygást, és a kedves beszédet, ami miatt akár hülyének is nézhették a falusiak, mert nekik úgy tűnhetett magában beszél, meg így is volt majdnem.
Amint elért a rétig, gondolatai egyre érdekesebb fordulatokat vettek, előtörtek az emlékek, de ekkorra már szépen magára erőltette a mosolyát, és így vonult a sátorig, hiába is járt tűsarkakon, már ilyen terepen is gyakorlott. Közelebb érve vette észre a három jelenlévőt, melyből egy rokona, amire tényleg automatikusan egy pillanatra igazi lett az a görbület arcán, majd a teljesen ismeretlen, valami mangafigurára igazán hasonlító fiút, és még egy lényt, aki valahonnan ismerős is volt neki, többször látta már órákon, ja igen, jóslástan. A neve nem volt meg, de azt lényegtelennek tartotta, így csak közeledett.
- Sziasztok! - köszönt is először, majd végignézve a többieken egy kérdő pillantást is vetett a semmibe, mert eddig bármiről is volt szó, arról ő lemaradt, bár biztos megismétlik majd esetleg, hacsak még nem is hangzott el. Annyi biztos volt, hogy ők pincérek lesznek, vagyis személy szerint pincérnő, és a hamarosan érkező vendégeket kell majd kiszolgálnia, de a részletekkel nem volt tisztában, egyáltalán, homály az egész. Kezdetnek azonban elég, a továbbiakban pedig biztos volt benne, hogy kapnak még információkat a dolgokról, addig pedig félmosollyal tekintgetett körbe, várva, hogy történjen valami.
Aztán érkezik még valaki, ő is totál ismeretlen, de nem baj, megereszt felé egy lelkes sziát, aztán hallgat a továbbiakban, amíg a magyarázatot is kapnak, szuper. Ekkor veszi elő menülistát, vagyis elvileg az, meg az ételek és italok megnevezéséből azonnal megítélhető.
- Remek... Akkor én megyek is ellenőrizni mindjárt, de előbb megmondhatnád, mi van a köszönésekkel - igen, tényleg, valami rémlik neki ekkor már, de a világért sem tudna visszaemlékezni, mi is, tehát muszáj segítséget kérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem is kellett várnia szinte, a mellett, hogy még egy ismerős arc érkezett, akinek szintén egy mosollyal és sziával köszönt a valahonnan ismerős lány elmagyarázta, mi van. Szépen csendesen végighallgatta, tudatosította önmagában, a köszönés és üdvözlés résszel pedig úgy volt, hogy nem olyan nehéz, meg hát ki lehet bírni, tehát csak bólintott.
- Rendben - mosolygott is hozzá, talán tényleg, nem erőltetve, vagy csak nagyon jóra sikerült. Azzal már ment is, hátat fordítva és az asztalok felé indulva. Szépen sorban haladt, mindegyikhez külön odament. Na nem mintha nem látta volna kicsit távolabbról is, mi a helyzet, de így érezte jónak és biztosnak. Igazából egy örökkévalósággal is felért számára, mire az asztalsorok végére ért, de nem volt különösebb dolga, mindenhol ott volt minden, csak megigazgatta, ha úgy látta. Akkor pedig vissza kellett verekednie magát az egészen, ami már azért gyorsabban megvolt. Kerülhetett volna, de logikája most azon a szinten ragadt, ahol volt, mikor eljött, tehát átvágott, és egy sóhaj keretében tért is vissza a többiekhez.
- Huh, kész. Mindenhol van csengő is, meg a menülisták is a helyükön - közölte a tényállást egészen egyszerűen. Nem volt ebben semmi különös, tényleg, majd érkezett még egy személyzeti tag is, aki elviekben a pénztáros. Csak nézte egy darabig, amíg körvonalazódott neki a kép, vajon ki az. Jesszus, Niki. Órán kívül nagyon régen látta már, de ő is megkapta a sziát, és egy héthatáros vigyort, ami akkor, abban a pillanatban nem az álarcának része volt, hanem belülről jött. Úgy látszik mégse annyira passzív a leányzó, nem hagyja minden hidegen, még ha nagyon másra is koncentrál - amit egyébként szeretne elfelejteni. A barátok, rokonok - vagyis akikért bármit megtenne - láttára azért ő is megenyhül, kicsit talán inogni látszik az a fal, amit valódi énje köré von.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egy ideig még élvezheti azt a bizonyos unalomnak nevezett dolgot, ami egyébként sokszor rátör, és imádja is, vagy sétálással kezeli, de mivel most dolga van, így nem csinál semmit, csak nézte ki mit csinál, amíg az egyik lány nem jött hozzá oda egy könyörgésnek is nevezhető monológgal, vagyis csak segítséget kért, és persze ő meg szívesen csinált mindent, ha már úgysem akadt külön páciense. A hallottakra egy kicsit elképedt magában, de az ismeretlen lánynak a mosolyát kamatoztatta.
- Persze, természetesen. Ja és a Mohikán az Keith, bár itt Gazdám... - és azzal már indult is a másikkal együtt be a konyhába, a dolgaikat intézni, mert most hirtelen aztán elég sok lett, és tényleg hirtelen. Ahogy készültek a kért dolgok, vagyis ugye szinte minden, sőt, minden, pakolta is szorgosan tálcára, majd már csak egy újabb kérdés zökkentette ki.
- Egyéni díszítés? Fogalmam sincs, most teljesen őszintén... Sok-sok dekorcukor... Csokiöntet van? Vagy nem tudom... - tanácstalanul állt a dolog előtt, de akkor még feltűnt neki, hogy a facsart gyümilé sehol. Te jó ég, mi lesz itt.. Na jó, nem kell kétségbe esni, viszont egy kicsit talán idegesen kapkodott a narancs és még valami, vagyis valószínűleg körte után, mert azt látta meg hamarabb. De hogy ebből hogyan lenne neki üdítő, az már más kérdés, tehát átváltott abba a bizonyos üzemmódba, amit otthon sokat gyakorolt: hol feltűnik, hol eltűnik. Ilyenkor keres valamit, most nevezetesen gyümölcsfacsarót. Nem kellett hozzá sok idő, bár egy perc biztosan beletelt, mire visszaért eredeti helyére és nekidobta magát a munkának. Hirtelenjében meg sem fordult fejében, hogy varázslattal csináljon bármit, csak tette, amiről úgy gondolta, hogy jó lesz. Persze a rendelés még további jó sok dologból állt, és ez csak a kezdet, tehát még észrevett olyat, hogy a kehelyhez nem normál kanál kell, hanem marcipán. Nos, ez remek, de legalább nem nehéz beszerezni. meg volt ott még a krumplis lángos, de az a manók dolga, nekik kicsit már sok lenne, és mikor már szépen a tálcákra van pakolva az ételek nagy része, észreveszi, hogy az eper nincs a helyén, így egy gyors mozdulattal ezt is odahelyezi a többi mellé, majd szépen az egyik tálcát óvatosan megfogva indul is a lánykával egyetemben. A vendégekhez odaérve ő nem szól, és próbál is csendben maradni, csak szépen lerakja a cuccost, amíg Runa beszél, addig ő hátrált és megint jött a lány. Kérésére csak bólintott, majd indult is, és asztaluk előtt megállva pukedlizett illedelmesen, tőle szokatlanul.
- Üdvözlöm itthon Úrnőm, Gazdám. Remélem jól érzik magukat, én most azért vagyok itt, hogy szórakoztassam Úrnőmet és Gazdámat, tehát óhajuk parancs, bármit kérhetnek, de kérem gondolják meg mi legyen az. Állok szolgálatukra, tehát ha bármire szükségük van, kérem mondják csak - csak egy kicsit furcsa a beszéd és viselkedés részéről, főleg hogy a lányt nagyon-nagyon jól ismeri, talán a kelleténél is jobban, és eléggé jóban is vannak, no meg a fiúcska is az ismerősei közé tartozik, így már magában röhög a helyzeten, de neki most ezt kell tennie, erre vállalkozott. Addig pedig csak csendben vár, kezét maga előtt összekulcsolva, aranyosan nézve, meg valami tiszteletet sugározva, ahogy az idő közben érkezőket és minden mást figyel egyszerre, többek között Ericet. Nem is kicsit meglepődik a jelenlétén, de csak egy mosoly erejéig, mert megint eszébe jut minden negatív dolog, amit tett, én nem kellett volna, de csak nézte és hallgatta, nem igazán foglalkozva ezzel. Annyira persze nem bambult el, hogy a páciensekre ne figyeljen, tekintete ide-oda járt közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jelentőségteljes nap elé nézett, vagyis inkább este, ha már a nyitóbál részét nézzük. Ezzel veszi kezdetét a Mágustusa, amire már nagyon hosszú ideje készülnek, teljes erőbedobással, a lehető legtöbb odafigyeléssel, precízen, hogy minden részlet a helyére kerüljön, és sikerült is, itt vannak, eljutottak idáig, hogy ez a dolog kezdetét veszi, pontban este nyolckor.
Őszintén nem tartott sokáig a készülődés, mivel ár régen eltervezett és elővett mindent, amire szüksége lehetett, azaz a ruhája, a kinézetére összpontosítva, aztán fel kellett aggatnia magára a dolgokat, és már indult is fel a kastélyba. Nem tartozott éppen a legjobbak és a rekorddöntően meleg napok közé az időjárás, de már sokszor megkísérelte báli ruhában felszökni az iskolába, még akkor is, mikor repkedtek a mínuszok.
Beérve sem bonyolította túl a dolgot, egyedül volt, de ez nem érdekelte különösebben, csak szépen odasétált a többiekhez, vagyis a szervezőkhöz tömören, Adriához, Amandához meg Amirához, ott pedig csendben maradt, lecsüccsent a helyére és hallgatta az igazgató úr beszédét is, de persze csak miután észrevette barátját egy másik levitás oldalán. Körülbelül mintha nem történt volna semmi fordult vissza DÖK-ös társaihoz, és utána ténylegesen Wickler beszédére figyelt. A bejutottaknak tapsolt, még ha ez számára nem volt újdonság, ettől függetlenül viszont örült a sikerüknek, és megérdemelték teljes mértékben. Amira következett ezután, elsőként a szervezőknek megköszönve a munkát, melybe ugyan ő is beletartozott, de a tapssal nem állt le, mivel társainak ugyanúgy kijár ez az egész. Kezdetét vette a vacsora is persze már, nem húzták túlságosan az időt, mondjuk kivételesen most alig evett valamit, viszont amit a tányérjára kitett, az mind eltűnt - még ha nem is volt sok, sőt.
Mivel ez egy bál, természetes, hogy van egy táncos rész, rendszerint az evés után, mint most, de ő csak ült szépen csendben figyelve ott az asztalnál, nem ment sehova. Mivel egyedül jött igazából csak várt, hogy valami ismerős vagy bárki felbukkanjon, és legalább beszélgetni tudjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csak csendben ült és figyelte az eseményeket leginkább, majd csak arra lett figyelmes, hogy valaki megáll előtte. Történetesen egy fiú volt, ráadásul még egy kérdést is intézett felé, amire csak elmosolyodott, szokásos természetességgel.
- Szia! Persze, nyugodtan - először persze, hogy arra válaszol, amit hallott. - Sharlotte vagyok, téged hogy hívnak? - utána jöhetett már ez az eléggé sablonos, de fontos dolog, hogy a nevét megtudja az ismeretlennek. Látásból ismerős volt neki, nagyon is, de nem tudta volna megmondani miért és honnan.
Kicsit arrébb is csusszant, hogy aztán a fiúcska ténylegesen le tudjon ülni mellé, ha már megkérdezte. Jól esett neki azért mégis, hogy nem kell egyedül unatkoznia, hanem lesz beszélgetőpartnere, bár elsőképp nem jutott eszébe semmilyen normális téma, amit felhozhatna neki, már így ebben a szituációban.
- Szurkolsz valakinek? - csak sikerült aztán neki, nem erőltette meg magát, ha már alapjában véve valami ilyesmi volt a bál lényege, azaz a Tusa megnyitása, a versenyzők névsorának kihirdetése.
Az, hogy sok dologra képes egyszerre figyelni, megnyilvánulhatott abban, hogy a mellette ülőre és a többi történésre egyaránt, ugyanabban az időben próbált koncentrálni, és hát sikerült is neki. Igaz, leginkább a kéket csapatát vizsgálta. Először Nikit, akinek viselkedésérén nagyon meglepődött, de miután a lányok intézkedtek az ügyben, ő inkább hagyta, és Ericet kereste. Megtalálta, méghozzá táncolt. Valami furcsa érzés kapta el hirtelen, hogy táncolnia kell, és ha már párja nincs ott vele, akkor tökéletes lesz ez a srác is.
Hatalmas vigyorral fordult oda hozzá ismételten, pár pillanatig ugyanígy maradva, majd megszólalt.
- Nincs kedved táncolni? - furcsa talán, hogy a lány kérdi a fiútól, de nem érdekelte, késztetést érzett rá, és úgy gondolta muszáj megkérdeznie. Nem gondolta, hogy nemleges választ kap. Beszélgetni ott is tudnak, a bál lényege a tánc, meg csak úgy megérzésképpen is biztos volt benne.
Ha elfogadta a felkérést a fiú, akkor fel is állt Lotti rögtön, valamely egyszerű módon kiügyeskedve magát helyéről, és indulhattak is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elbambul félpillanatokra, de pillanatnyi furcsa elmeállapotától függetlenül ő azért örül, hogy akad társasága, és csak mosolyog rá, ahogy a bemutatkozáson gyorsan átesnek.
- Én kérlek, a navinében vagyok - egyszerűen lerendezi, de kedves ábrázattal, és hangjában sincs semmi taszító, vagy ellenszenves. A kérdésből kiderül, hogy rellonos a fiú, bár ez így első ránézésre megállapíthatatlan az ő esetében. Vannak olyanok, akiknél már hallomásból egyértelmű, bár ha azt összegyűjtenénk Lotti miket csinált legutóbbi két évében, na hát nem a navine lenne az emberek első gondolata.
- Hááát.. mindenkinek szurkolok egyaránt szervezői mivoltom miatt, de egyébként talán az unokatestvérem, Mary az, aki ebből többet kap - és igaz is. Nem kivételezhet, nem is akar, de valahol belül tényleg neki szurkol, és azt sem szeretné, hogy baja essen. Persze ez nem olyan verseny, hogy mindenki egy karcolás nélkül megússza, és végig csinálja, ez utóbbi pedig már önmagában nem biztos, tehát igazából nem tud vele mit kezdeni, csak el kell fogadnia.
- Természetesen.. - elmosolyodik, ahogy feláll ő is és kezét nyújtja, Lotti pedig egyértelmű, hogy bal kezét az ő jobbjára helyezi, és mehetnek is táncolni. Szépen lassan indulnak el a táncparkett felé, bár azért még normál tempóban, majd kérdés is érkezik felé, amin először erősen el is gondolkodik, ez pedig arcán is kiütközik.
- Nem tudom... A barátom is itt van, de ő a háza tagjaival van, mással is táncol, és.. Mindegy is, jó így - rövidre zárja a dolgot, nem szeretné azt ecsetelni, hogy még ha valahol tényleg legeslegbelül kedve lenne vele táncolni, mégis tényleg tökéletes így. Nem kell a közvetlen közelségében lennie, érzéseivel küszködni, a gyötrő emlékekkel, na meg valljuk be, hogy a jelennel. Ahogy a Tusa elkezdődött egyébként sem utazhat haza Danielhez, így aztán csak fájdítaná a szívét, és jó is, hogy ennyire távol van tőle, ő pedig mással táncolhat. Szereti, persze, de mégis.
- Neked hogy-hogy nem akadt párod? - azt nem mondja ő, hogy Dávid csúnyaság, sőt, de ilyen szemmel nem igazán tud rá tekinteni az adott helyzetben. Viszont ez azért mégis egy alap kérdés, meg talán még a későbbiekben is jutnak vele valamire.
A táncparkettre is szépen, biztosan elértek, valahol elmerülve a tömegben, és hát nem is pörgős szám szól - épp, ahogy a bálokon megszokott -, hanem lassú, amit még ha kifejezetten annyira nem is tart kedvencének, de egyszer-egyszer el lehet viselni, és hát akkor táncolni is rá. Kezeit a fiúcska vállára helyezte, szépen behajlítva, nem görcsösen, és mosolygott a bátyja háztársára.
- Egyébként van kedvenc sütid? - ez teljesen spontán kérdés volt, és nem is a természetes érdeklősébe ilyenkor beletartozó dolgok közé sorolható, de ha egyszer a sok ételre és finomságra, édességre ránézve ez jutott először eszébe, hát akkor már nem fog tovább csendben maradni.
- Jaa.. és melyik évfolyamra jársz? - még valami, ami talán teljesen lényegtelen, de jó beszédtéma, és így legalább jó gyorsan, jó sok információt megtudhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Na hát végül ennek is elérkezett az ideje lassacskán, még ha dolgai eléggé megsokasodtak az utóbbi időben, de mégis, ha kell, akkor megy, és nem is csak azért, mert muszáj, az elemi mágiát tényleg szereti.
Legutoljára, azaz még az első óráján olyan feladatot kapott, hogy az ott gyakoroltakat kell még tovább csinálnia, fejleszteni, hogy nyitott szemmel menjen, ő utalja és ráadásul szemrebbenés nélkül végigcsinálja az egészet. Ezt természetesen csak az elemi mágia teraszán, azaz az ennek hívott teremben tudta megtenni, de gyakorolt is, lényegében egy egész napot rászánva csak erre, mert hát hogy nem ez volt az egyetlen dolog, amit csinálnia kellett a következő órájára. Valami újat is meg kellett próbálnia, amire megint csak külön majdhogynem 24 órát is lefedő gyakorlást hozott össze, persze csak darabokban, apránként összehozva, mert ez is nehéz volt azért.
Határozottan, sietősen szaladt fel a lépcsőkön, majdhogynem futva is, majd már csak az ajtó előtt állt meg hirtelenjében, hogy még a lendület benne volt, majdnem borult is egyet.
- Jó napot tanárnő! - köszönt is rögtön, ahogy nyitotta az ajtót és belépett azon, mert hát nem bonyolította túl a dolgot ilyen szempontból, megbeszélt időpontra jött, órára, így nem is gondolhatta volna senki, hogy majd ő lesz egy váratlan vendég, valami meglepetés, akire nem is számítottak volna, eléggé egyszerű megmondani, meg már a hangja is talán ismerős lehet a tanerőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Haja nagyjából mint egy kisebb összekötözött szénaboglya, divatosan óriás póló, rövidnadrág és természetesen tűsarkú alkotta most az összképet, azaz ezt látta mindenki, ha véletlenül látóterébe Lotte is beleért.
Ez érdekelte azonban legkevésbé a temérdek más dolog mellett, ami nagy ívben elkerülte figyelmét. A tusa kezdete óta nem volt épp a legjobb passzban, már alapból rosszul érezte magát nagyjából mindig, Daniel hiánya miatt pedig talán ingerültebb is lett, mint előtte. Kevesebb időt fordít a környezetére, és be kell vallani, hogy a meleg se tesz jót neki, ez viszont már nem olyan probléma, amiért bárkit is okolni lehetne.
Talán a megszokottnál egy kicsit nyugodtabb lelkiállapotban, a magányban reménykedve és a kellemesen hűs levegőt élvezve baktatott fel a kastélyba, és arra igazándiból magasról tett, hogy mennyi lehet az idő, vagy mit szabad és mit nem. Csak ment előre, nyugis helyet keresve, aminek megtalálásához elsőképp egy hosszú és kimerítő sétát is túlélt, majd a társalgó mellett döntött. Benyitva azonnal észrevett néhány távoli diákot, de azok csak hárman voltak, és a lehető legmesszebb, a kandallónál lévő párnákon ülve trécseltek. Ott sem volt melegebb, de hidegebb sem, mint bárhol, de nem igazán ragadta meg a látvány. Beljebb lépve feltűnt még egy ablakban ülő lányka is neki, ő sem keltett benne nagyobb érdeklődést, de mivel egy hozzá viszonylag közeli fotelbe huppant le a nagy gondolkodásba belefogni, azért egy nem igazán kedves hangon kiejtett sziát odavetett neki a miheztartás végett, aztán bele is kezdett. Először elkönyvelte magában, hogy nincs egyedül, első negatívum kipipálva. Már ezen a ponton tudta, hogy hosszú lesz a lista.
Néhány másodperc telhetett el csupán, de az neki mégis óráknak tűnt, igazándiból azt sem tudta, hol kezdje el a dolgot. Annyi minden volt, hogy egyre inkább taszította a felismerés, és más tevékenység után akart nézni, ez azonban így már problémásabb lett volna, ezért csak ült, és képeket vágva nézelődött. A japán lányon ragadt le tekintete, nem mintha érdekelte volna mit is csinál, csak valamelyest megnyugtató érzés volt nem a semmibe bambulni, hanem valakire, legalábbis számára. Az megint mellékes és lényegtelen momentum, hogy erre mit reagál majd a másik. Ő csak nézett, mégis talán szokatlanul értelmesen.