- Mi van a szempilláimmal? Nem szokásom festegetni, el se kezd. Majd ha bohócnak készülök, megkérlek téged, amint látom, kiválóan megy. - na mert mintha bármit is tervezett volna a jövőjét illetően. Abban viszont biztos volt, hogy vásári hülyét nem csinál magából, még akkor sem, ha éhen pusztul. Ezt a kis képzelgést szakította meg, hallgatta tovább a másikat, és végigtekintett rajta, csakhogy leellenőrizze az elhangzottakat.
- Nem, te törpe vagy. - rendezte le ennyivel a dolgot, miközben nyújtózott egyet, és hátradőlve érte el a kényelem legmagasabb fokát. Szemeit lehunyva első pillantásra úgy tűnt, még be is aludt, de túlságosan is éber volt. Húga szavaira elsőnek csak horkantott egyet, hiszen tény, egyikük sem egy szent, és nem is arról híresek, hogy idős néniket kísérgetnek, vagy az iskola pedáns magatartású diákjai közé tartoznak. Személy szerint nem is vágyik oda, és nem csak azért olyan, amilyen, hogy ezzel mutassa meg, mennyire menő, vagy bátor, hogy ellent mer mondani a családjának. Egyszerűen ő ilyen, és ez nem is fog változni. Valaki a fény, valakit pedig a sötétség vonz.
- Pedig esküszöm nem arra játszom. Csak nem felelek meg az idióta elvárásainak, ez a hatalmas bűnöm. Máglyára velem. - mulatott a dolgon, ami az apja dolgait is érinti, majd a légkör egykettőre megváltozott, amint társaságul megérkezett az apjuk. Valahogy gondolta már akkor, hogy nem nevelés tárgya a lesz a beszélgetés, hanem valami mást tervez. Arra ugyan rá nem jön, de az öreg sem olyan, hogy nagyon húzni akarná az időt, szép komótosan, de a közepébe csap, ahogyan azt tőle már megszokta. Előredőlve szedi le lábait az asztalról, arcára meglepettség ül ki, ahogyan a férfi szépen terelgeti a szavakat. Erre nem számított, sőt, talán most először, olyan arcot vág, amin teljes mértékben a meglepettségé a szerep. Elképzelni nem tudta eddig, hogy eljön majd ez a nap, amikor erről esik szó. Tudja, hogy miféle szokások, "hagyományok" érvényesülnek azokban a körökben, amiben él, amelyben inkább a családja mozog, de sosem értett egyikkel sem egyet, gyűlölte, gyűlöli és a halála napjáig gyűlölni fogja a szabályokat.
- Velünk, a családról? Már rég rossz.. - akadt fent az első dolgon, amit közöltek velük. A következő hallatán szemei egészen kikerekedtek, arcára költözött az a csökönyösség, amellyel mindig is az ilyesmik elébe nézett, és fog is, az elkövetkezendőkben. Ő az örökös, tudja, mivel jár ez, mit fog majd elvárni tőle a társadalom. Pontosan annak az ellentétét, amit ő akar magának. Szabályok. Kötöttség. Egy sajátos börtön.
- Jaj ne gyere megint azzal, mennyi medencét tölthetünk meg annyi pénzzel, mert már unalmas téma. Tudom, hogy hogyan működnek a dolgok, amióta tudunk beszélni, járni, felfogni, amit mondasz, ezt szajkózod. - dőlt vissza, miközben visszagondolt néhány, ehhez kapcsolódó emlékre, beszélgetésre, bár akkor csak ő egyedül volt, de sejti, hogy McK is hallotta már ezt párszor, sőt. Amint kicsit elmélyült, apja a tárgy pontos részére tért, fejét felkapva tekintett az öregre, meglepett képpel. Ugyan, mégis ki akar megrendezett életet? Mert ő nem.
- Szóval téged nem hat meg? Engem meg nem érdekel, hogy te milyen rútságot találtál nekem feleségnek. Akkor temesd magad mellé a vagyonod, mert én ebben nem veszek részt. Nem állok le veszekedni, nem fogok üvölteni, nem kapod meg az örömet. Lehet, hogy McKenzie szerint nem kap ő nagy szerepet, sőt, nem is vagyunk puszipajtások, de most egyet fogok vele érteni. - áll fel ő is, felrúgva azt, amit az öreg kitalált, elképzelt. Akkor inkább eléri, hogy kitagadják, újfent meglép, a világ végére megy, de nem fog ilyesmiben részt venni. Megrendezett házasság mi? Vagyon védelme? Nem izgatja. Csak a saját szabadsága.
- Nos, akkor távozunk. Nem megyünk bele ilyesmibe, ugye? - tekintett húgára, talán életében először olyan pillantással, amivel egy testvérnek élnie kell. Arra viszont még kíváncsi, tartogat-e valamit az öreg búcsúzóul, vagy egyáltalán hogyan áll hozzá, hogy a bábnak hitt gyerekei elfordulnak "nagyszerű" tervétől.
//
