36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 127 128 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 15:23 | Link



Norvégia, Oslo
Kath

A választ egy szemforgatással díjazta; Kath úgy beszélt, mintha még soha, semmi nem történt volna az ilyen kiruccanásai alkalmával, és csak Seren csinált volna az egészből nagy ügyet, akire egyébként is jellemző volt, hogy túlféltette a diákjait, mert annyira törődő és decens lelkületű ember volt.
 - Miért, igen? Amint kiteszed a lábad a birtokról felügyelet nélkül, véres roncsként jössz vissza, bocs, hogy megvannak a kétségeim - mutatott rá, mert ez tényleg tendencia volt.
Az elregélt kifogások, melyek szerint mégis most volt a legideálisabb időpont a vámpírvadászhoz tett vizitre, nem különösebben hatották meg, lévén nem kellett feltétlenül ott lennie ahhoz, hogy tartósított húspogácsát varázsoljon a lányból.
 - Te pedig tényleg azt hiszed, hogy semmiféle védővarázslat vagy jelzőbűbáj nincs a házán, csak úgy elutazgat, anélkül, hogy bármi biztonsági intézkedést tenne az esetleges betolakodók ellen - nézett rá kétkedőn. Feltételezte, hogy az illető, akiről szó volt, nem volt teljesen eszköztelen a szakmában, még legálisan is rengeteg randa dolgot lehetett védekezésként használni, és még ha nem is értett hozzá, voltak cégek, amelyek ezt potom pénzért megcsinálták. Ha Kath képes is volt ezeken a bűbájokon észrevétlenül átjutni, ami erősen kétséges, lévén nem tudta hatástalanítani őket varázstudás nélkül, még akkor is belefuthat egy-egy megfigyelőrendszerbe, amelyek nem ordítozzák, hogy "most megvagy", épp csak közvetítik az információt a tulajdonos felé, aki igen gyorsan felbukkanhat. Akár többedmagával is.
A bátyjáról valóban nem ejtett több szót, ennek ellenére továbbra is megvolt a véleménye, s ez cseppet sem volt hízelgő, de nem tette szóvá. Az mindenesetre megfogalmazódott benne, hogy érdemes volna felvenni a kapcsolatot a sráccal, és átadni neki egy összeállított listát, mely a "Hogyan nem hagyjuk, hogy a vámpír kishúgunk temetőtöltelékké váljon" címet viseli.  
 - Elképesztő vagy - csóválta meg a fejét, és nem, ezúttal ez sem dicséret volt.
A lány hátat fordított neki és elrobogott anélkül, hogy visszanézett volna, ő pedig ezt kihasználva lovagias lelkülettől vezérelve nemes egyszerűséggel utánaküldött egy átkot, mégpedig az Illigót, ami nem túl feltűnő mugliszemmel sem, lévén mindössze annyi a hatása, hogy nem engedi a lányt egy másfél méteres körből kilépni.
De legalább most nem kellett megállapítania, hogy vajon mennyiben különbözik a norvég beton a magyartól, esetleg az olasztól.
Egy-két mugli kérdő pillantásától kísérve - az átkot kísérő fényt nem lehetett eltüntetni, de könnyen betudható volt annak, hogy szimplán káprázott a szemük, Serent pedig egyébként sem érdekelték túlzottan - belopta a közöttük húzódó távolságot, majd megállt Kath mellett.
Kedve lett volna közölni vele, hogy rosszabb, mint egy tizenkét éves hercegnő, már ami a hisztit és az akaratosságot illeti, de végül csak összefonta maga előtt a karjait, s némán várta, hogy a vemp felfogja az üzenetet: nem rohanhat fejjel a falnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 20. 15:49 | Link

Norvégia, Oslo


Seren

-Majd legközelebb messzire elkerüllek, ha így térnék vissza! –csattantam fel.
Igen, én magam is beláttam, hogy sikerült úgy viselkednem, mint egy tizenegy éves hisztikirálynő, annak ellenére, hogy felnőtt nő vagyok, de ez tökéletesen hidegen hagyott. Gyűlöltem, hogy Seren csak erre az egy momentumra hajlandó visszaemlékezni. Ha az elmém nem csal, amikor először jártunk Firenzében mindketten túléltük az utazást és még egészen ügyesen helyt is álltam, pedig az már régen volt.
Véleményem szerint tökéletes időpontot sikerült kiválasztanom, nem is értettem, hogy Seren miért van ezen annyira fennakadva. Elvégre, az élő nem tartózkodik otthon, az én érzékeim meg ezerszer jobbak, mint bárki másé, mégis mi baj lehet? Persze, tisztában voltam vele, hogy közel sem ennyire egyszerű a dolog, de úgy döntöttem, hogy ezen ráérek majd akkor aggódni, amikor már ott leszek.
-Természetesen nem hiszem ezt. –forgattam meg a szemeimet. –Amennyiben el tudnak kapni, hát meg is érdemlik.
Nem ez volt életem legjobb terve, de határozottan jobb volt, mint mikor megpróbáltam beépülni a firenzeiekhez. Akkor kicsit messzebbre merészkedtem és éppen ez lett a vesztem. Nem hinném, hogy egyáltalán megfordulna a fejükben, hogy ismét felbukkanhatok. Elvégre, ki olyan ostoba, hogy visszatérjen azok közé, akik köztudottan el akarják tenni láb alól?
Örültem, amiért Keith-ről nem esett ismételten szó. A bátyám volt a mindenem és még a hozzám legközelebb állóknak sem –Sofi és Seren; ami azért elég nevetsége– engedtem meg, hogy akárhogyan beszéljenek róla az én társaságomban. Az már hidegen hagyott, hogy Seren mit gondol róla, nem tartozott rám.
-Ezt most bóknak veszem. –villantottam egy gyors mosolyt.
Ellöktem magam a padtól és azzal a határozott szándékkal indultam meg, hogy én most ott hagyom Serent, de természetesen őt nem ennyire egyszerű lerázni. Erre abban a pillanatban rájöttem, ahogy hátat fordítottam neki, de amikor gyakorlatilag falba ütköztem szerettem volna két kézzel neki esni.
Jó kislány módjára megvártam, amíg elém ér és összefontam a karjaimat magam előtt, mert esélyes volt, hogy más esetben agyon csapom.  Vettem néhány mély levegőt és elnéztem valahová Seren válla felett, csakhogy ne kezdjek el vele üvöltözni a nyílt utcán.
-Miért ilyen fontos ez neked? –érdeklődtem halkabbra véve a hangomat. –Ha meghalok, neked legalább nem kell az őrzésemmel foglalkoznod. Nem teljesen mindegy, mi van velem? Megígérem, hogy nem fogok az ajtódban toporogni és segítségért könyörögni, majd kitalálok valamit. Nagylány vagyok már!
Ez persze nem volt igaz.
Abban az esetben, ha tényleg olyan rossz bőrben kerülök haza, mint amire számítani lehetett, nem tudtam volna mit tenni. Még egy olyan sokk, mint Firenzében és menthetetlenül megváltoztam volna, mert előbb-utóbb mindenki beletörődik, hogy képtelen jobbá válni. Az önértékelésem már így is a tengerszint alatt volt, semmi szükség sem volt rá, hogy tovább rontsuk.
Könyörgően néztem Serenre és már szinte csak suttogtam.
-Ne tarts te is bezárva!
A legtöbb ember ezt tette velem, én pedig egyre inkább úgy éreztem, hogy tényleg okuk van rá. Talán elmegyógyintézetbe kellene záratni; lehetett valami abban, amit Seren mondott.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 20. 15:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 18:49 | Link

Norvégia, Oslo
Kath

 - Az nem jutott eszedbe, hogy esetleg ne úgy gyere vissza?! - csattant fel ő is, a lány hangneme egyszerűen irritálta. Kath pillanatok alatt képes volt úgy felhúzni, mint senki halandó eddig, de tekintve, hogy a lány nem is tartozik az említett kategóriába, talán nem is annyira meglepő. Mindenesetre határozott késztetést érzett rá, hogy a maradék kávét ne magába öntse, hanem a lány haját díszítse vele, vagy csak szimplán hozzávágja, de végül uralkodott magán, és csak ujjvégei fehéredtek el a papírpohár szorongatásától.
Elképesztő, hogy Kath még a firenzei eset után is képes volt lényegében vakon berontani egy vadidegen országba, hogy ő most itt mindent helyretesz, noha szemmel láthatóan gőze sem volt róla, hogy ezt milyen módszerrel fogja megtenni, de azért ő megy, elvégre mi baj történhetne?
Igaz, tényleg semmi, egyáltalán nem jellemző az ilyesmi.
 - Ezt te sem gondoltad komolyan - fortyant fel ismételten, bár nagyságrendekkel nyugodtabban, mint az előző alkalommal. - Halhatatlan vagy, nem ölhetetlen - tette hozzá egy szemforgatás kíséretében, annyira egyértelmű volt, hogy Kath meggyőződése, hogy a vámpírsága közel mindentől megvédi, pedig korántsem ez a helyzet.
 - Nem annak lett szánva - forgatta a szemeit, nem igazán akarta hagyni, hogy elviccelje a témát, egyszerűen nem volt rá vevő. Valahogy meg akarta értetni Kath-tel, hogy ha valakik vadásznak rá, egyszerűen nem az a megoldás, hogy a kezükre játszik és kirohan a nagyvilágba, mert így készpénznek vehette, hogy nem éri meg a húszat.
A rellonos láthatóan nem volt elragadtatva a ténytől, hogy nem mehet tovább, ahogy attól sem, hogy márpedig Serent nem lehet ilyen könnyen lerázni, akkor nem, ha nem tervezett önszántából is távozni, márpedig most nem készült csak úgy lelécelni. A kifakadást hallgatva megcsóválta a fejét, egyszerűen hihetetlen, mit le nem vágtak az utca közepén; még szerencse, hogy éjféltájt annyira nem volt nagy tumultus, hogy mindenki őket nézze, de kaptak néhány kérdő pillantást.
 - Ne legyél már ennyire gyerek, hogy lenne mindegy? - kérdezte felvont szemöldökkel. Ő nem készült nagymonológgal arról, hogy Kath fontos-e vagy sem, sőt, rendes esetben egy ilyen megszólalás után nemes egyszerűséggel hagyná is a másikat, had rohanjon a vesztébe, de...de a folyosón történtek után nem tehette ezt meg, ennyivel tartozott a lánynak. Akármennyire is profin tett úgy, mintha az ég világon semmi nem történt volna, nem felejtette el, hogy Kath min segítette át.
 - Értsd már meg, hogy nem az a lényeg, képzeld el, nem az éghajlat miatt hoppanáltam Norvégiába - válaszolta arra a megjegyzésre, hogy Kath nem készült a küszöbén toporogva a segítségéért esedezni, mert egyértelműnek vette, hogy a férfi számára ez teher.
Kedve lett volna megjegyezni, hogy márpedig jót tenne Kath-nek, ha néhány napra cellába dobnák és eltüntetnék a kulcsot, de volt egy olyan érzése, hogy a lány nem díjazta volna a humorát.
 - Amint lehiggadsz, elengedlek. Ha tiszta fejjel átgondolod, nem pedig dacból rohansz el, és úgy is menni akarsz, ám legyen, én nem fogok könyörögni - jegyezte meg. Tudta, hogy ezzel ultimátumot adott Katherine-nek, de nem érdekelte, a lányra bízta a döntést, hogy mit csinál, ő pedig ennek megfelelően készült reagálni, noha lehet, ennek az egésznek semmi értelme nem volt, és a lány bele sem gondol a helyzetbe, csak megy tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 21. 15:34 | Link

Norvégia, Oslo
Seren

De. De igen, eszembe jutott, csakhogy én ismerem magam. És Seren is ismer engem, tökéletesen tisztában van vele, mennyit bírok elviselni és mikor érzem úgy, hogy elég volt. Most pedig éppen ezt éreztem. Nem akartam tovább menekülni olyan vámpírok elől, akiknek még csak annyi agyuk sincsen, mint egy borsó. Komolyan mondom, talán idősebbek és brutálisabbak voltak nálam, de határozottan én voltam az ész a csapatban.
-Nem lesz semmi baj! –ígértem, bár valószínűleg teljesen feleslegesen.
Egy másodpercig sem hittem, hogy Seren ezek után belenyugszik és hagyja, hogy eltűnjek. Persze… kettőnk közül csak ő léphet le, amikor kedve tartja. Szerettem volna többek között ezt is a képébe vágni, de ebben a pillanatban sokkal jobban zavart, hogy szépen lassan kifutok az időből. Keith találkozni akart velem később, ha pedig nem érek oda a megfelelő időpontban, akkor nekem végem.
Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy engem is épp olyan könnyű megölni, mint bárki más, de a világért be nem ismertem volna. Éppen ezért, csak megrántottam a vállamat Seren megjegyzésére. Mégis mit mondhattam volna? Teljesen igazad van, máris visszafordulok? Ugyan, az nem én lettem volna.
A legutóbbi kis firenzei kiruccanásom borzalmasan sikerült, ezt még én is aláírom, de ez nem jelentette azt, hogy minden egyes alkalommal, amikor elutazom, darabokban fogom végezni, miközben a férfi kapargat össze a padlóról. Nem voltam én annyira magatehetetlen, mint ahogyan azt Seren hitte; csak a nap huszonnégy órájából átlagosan huszonháromban... de erről nem feltétlen kell szót ejteni.
-Tudom. –hagytam rá, elvégre én magam sem gondoltam komolyan ezt a bók dolgot, csak hát reménykedtem benne, hogy Seren egy kicsit megenyhül.
Nem enyhült meg. Nem, hogy kicsit, egyáltalán nem. Erre abból jöttem rá, hogy gyakorlatilag oda lettem szögezve az utca közepére minden előzetes figyelmeztetés nélkül.  A kirohanásom borítékolható volt. Meg sem lepődtem volna, ha az erre tévedő emberek megállnak egy jó kis verekedés reményében, mivel az arcomat elnézve erre bármelyik pillanatban sor kerülhetett –volna, ha nem vagyok éppen bezárva.
-Miért is vagyok gyerek? –hitetlenkedtem. –Ha emlékeim nem csalnak, te zártál be ide, ahelyett, hogy egyszerűen csak megállítottál volna. Nem futok sehova, nem úgy, mint általában te! –hívtam fel rá a figyelmet, bár az utolsó félmondat csak kicsúszott.
Tulajdonképpen Seren egyetlen szavába került volna és megállok, de neki feltétlenül szükséges volt engem sarokba szorítania. Nem reagáltam semmit a kis megjegyzésre Norvégia időjárásáról, amit én személy szerint sokkal jobban kedveltem, mint a kastély környékén lévőt, de most nem voltam olyan állapotban, hogy erről cseverésszek.
Hallgattam rá. Tényleg.
Vettem egy mély levegőt és valahová Seren mögé fókuszáltam. Szerettem volna legalább egy kicsit megnyugodni és reálisan nézni a helyzetet. Önmagában a tény, hogy Seren itt volt, már régen felrúgta a fizika minden törvényszerűségét.
-Miért vagy itt? –jó, persze, a lényeget értettem, de nem erre voltam kíváncsi és reméltem, hogy ezt ő is tudja. –Tudod, hogy úgy sem fogok elmenni, mert nem akarok olyat tenni, amit te ellenzel.
Ez tény volt, a kérdés mindössze az, hogy Seren rájött-e már, hogy én így működöm, ha pedig nem, akkor a későbbiekben fel fogja-e használni ezt a tudást ellenem.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 21. 15:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 21. 17:15 | Link

Kath

Megcsóválta a fejét, de nem szólt; a szócséplés felesleges lett volna, nem lett volna értelme magyaráznia, ha Kath nem jött rá magától. Megkérdezte volna, hogy mégis mi erre a biztosítéka - mi garantálja, hogy nem lesz semmi baj? -, hiszen a dolgok egyáltalán nem így működnek, ám végül nem tette. Hiábavalónak érezte ittlétét, valószínűleg akkor is több eredményt érne el az észérveivel, ha a talpuk alatt futó macskaköveket próbálná meggyőzni.
 - Hallottad mit mondtál? Mi ez a "ha meghalok legalább..." duma? - kérdezett vissza ahelyett, hogy megmagyarázta volna, pontosan miért gondolja, hogy Kath úgy viselkedik, mint egy gyerek. Könyörgöm, ilyet senki nem mondhat komolyan, mert ez már tényleg üti a hiszti kategóriáját, attól pedig Seren villámgyorsan heveny orrvérzést fog kapni, ha Katherine folytatni kívánja.
 - Te teljesen menthetetlen vagy. Ez a mániád, vagy mi? De ha szeretnéd, hogy ahelyett, hogy bezárlak, inkább megismertetlek a norvég betonnal is, még bepótolhatjuk, az megfelelő megállítási módszer lenne? - vonta fel a szemöldökét. Most őszintén az volt a baj, hogy milyen módszerrel állította meg? Az volt a lényeg, hogy megállt.
 - Pedig azt mondják, egészséges - jegyezte meg. - Általában? - akadt meg a kifejezésen; ha emléke nem csalt, márpedig nem szokása, ez eddig egyszer fordult elő, és akkor igen jó indoka volt rá, úgyhogy nem értette a rágalmazó hangnemet.  
- Már megbocsáss, de felsorolnál nekem három alkalmat, amikor elfutottam bármi elől is? - vágott vissza, mert ez azért mégiscsak sértette a büszkeségét, ő nem szokott elfutni, vagy legalábbis nem olyan gyakran, mint ahogy azt a lány állította. Oké, hajlamos volt kerülni embereket - és a velük járó kényelmetlen helyzeteket -, de ez korántsem számított menekülésnek, és főként nem olyan gyávaságnak, mint ami a lány szavai mögött rejlett.  
Mégis, miért lenne itt?
 - Hát nem a kávéért, az biztos - húzta el a száját a fekete löttyöt szemlélve. -  Meg akartam nézni a fjordokat, úgy hallottam, nem rossz program. Szerinted miért vagyok itt? - dobta vissza a kérdést, lévén...tényleg...miért is volt itt?
Kath következő kijelentését hallva hitetlenkedve pislogott - na ez a vonulata a lány cselekedeteinek még nem kifejezetten hívta fel Seren figyelmét, úgyhogy némiképp nehezére is esett befogadni.
 - Kicsit más benyomást tettél, amikor megfordultál és elrobogtál azzal a kijelentéssel, idézem, "oda fogok menni, és megvárom, amíg te ebben megakadályozol". És ha éppenséggel tudni akarod, igen, baromira ellenzem, hogy folyton ezt csinálod - mondta, megnyomva az egyik szót. Ha esetleg nem fejezte volna ki eddig magát elég ékesen, mostanra Kath biztos lehetett abban, hogy a férfi nem akarta, hogy egy ilyen kaliberű meggondolatlanságba keverje magát.
 - Viszont nem vagyok senkid, hogy megszabjam, mit csinálhatsz - jegyezte meg, és elengedte a varázslatot, ami eddig fogva tartotta a rellonost. Eddigre úgyis rájött, hogy meggyőzni nemigen fogja a másikat - a bűbáj azt szolgálta volna, hogy Kath álljon meg és hallgassa végig -, annak pedig nem lett volna értelme, ha most fogja a lány kezét és elhoppanál: ideig-óráig talán eltünteti a problémát, de biztos, hogy nem lesz tartós.
 - Menj, ha akarsz. Ez az utolsó alkalom, hogy figyelmeztetlek, többször nem fogok beleszólni, sem követni. Te döntesz - mondta, de nem fordult meg, hogy elmenjen - merthogy nem fut el -, csak összefonta a karjait maga előtt, s várta a másik reakcióját.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. július 21. 17:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 21. 23:03 | Link

Seren

Sikerült alaposan felhúznom Serent és ennek egyáltalán nem örültem. Talán az elején még én magam is elhittem, hogy minden rendben lesz, de mire eljutottunk arra a pontra, hogy ezt ki is mondjam, már régen nem hittem benne, csak szerettem volna, ha a férfi nem harapja át a torkomat, de úgy tűnt, hogy ezt a csatát már elveszítettem.
Tökéletesen értettem az álláspontját és semmilyen körülmények között sem szerettem volna úgy tenni, mintha átsiklanék minden apróság felett, amit mondott; tekintetbe véve, hogy gyakorlatilag szó szerint vissza tudtam volna idézni az összes beszélgetésünket.
-Nem akarom, hogy az egész iskola azon csámcsogjon, hogy rád akaszkodtam. Voltak már páran és hidd el, nem kellemes, amikor a tekintetükkel felnyársalnak! –vettem vissza egy picit, mert szerettem volna elejét venni a tömegmészárlásnak.
Valójában nem Serenre voltam dühös, sokkal inkább a körülményekre. Mindenre, ami azóta történt, hogy összetalálkoztak az útjaink. Gyakorlatilag nem volt olyan hét, amikor nem kellett megmentenie az életemet, és bár én roppantul hálás voltam érte, az iskolában suttognak. Az a tény pedig, hogy én nem is olyan régen Seren szobájából csámpáztam elő, már okot adott rá, hogy első számú közellenségként kezeljenek.
Figyelmen kívül hagytam a kérdését, mert egészen biztos voltam benne, hogy ebből csak még csúnyább veszekedés lesz. Egyszerűen csak összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és várakozóan néztem a férfit, egészen addig, amíg nekem nem szegezte a nyilvánvalót.
-Igen, általában. –bólintottam rá. –Amikor csak őszinte lehetnél velem, mindig menekülőre fogod, én pedig ennek ellenére minden egyes alkalommal ott vagyok, mert ez most bármilyen hülyén hangzik is, te vagy az egyetlen biztos pont az életemben. –jé, tényleg hülyén hangzott. –Csak tudod, előbb-utóbb bele fogok őrülni ebbe az érzelmi hullámvasútba és most persze jöhet az a monológ, hogy nem akarod, hogy bárki is foglalkozzon veled, de igenis szükséged van rá! –fúrtam tekintetem az övébe. –És nekem is.
Nem akartam felhozni a folyosón történteket, ezért nem határoztam meg konkrét időpontokat, és ezért nem mondtam meg azt sem, honnan tudom, hogy szüksége van rá. Rosszabb voltam, mint egy kullancs és egészen biztos voltam benne, hogy Seren a következő pillanatban beleveri a fejemet a falba, vagy csak szimplán közli, hogy baromságokat beszélek és nekem nincsen igazam, ő remekül megvan egyedül, köszöni szépen. Ezek a tipikus körök, amiket lefutunk minden beszélgetés alkalmával.
Nem szóltam egyetlen árva szót sem, csak figyeltem Serent, amíg el nem tűntette a varázslatot és ismét szabadon nem mozoghattam. Egy pillanatig őt figyeltem, majd mellette elsétálva tettem pár lépést, hogy kiszellőztessem picit a fejemet. Megértettem az álláspontját és mérlegeltem a lehetőségeimet, amik határozottan nem a legjobbak voltak.
-Seren! –lassan fordultam felé. –Sajnálom, teljesen igazad van. –adtam meg magamat. –Elismerem, hülyeséget csináltam, veled vitatkozni pedig még nagyobb hülyeség volt. Én csak… nem akarlak elveszíteni téged is. Annyian hagytak már egyedül és annyian szúrtak hátba, hogy mindig úgy érzem, meg kell védenem magamat. –tettem egy óvatos lépést felé, de nem mertem közelíteni. –De veled szemben nem akarom, csak nehéz levetkőzni a megszokásaimat.
Úgy éreztem, hogy hamarosan menthetetlenül szét fogok esni. Szinte egészen biztos voltam benne, hogy kapni fogok egy csípős megjegyzést, vagy egy sötét poént, amivel el lehet ütni a helyzetet, de ez most nem érdekelt. Akaratlanul is az jutott eszembe, amikor átöleltem, és ugyan semmi pénzért nem próbálkoztam volna meg vele még egyszer –féltettem a testi épségemet–, azért ott motoszkált az agyam egy rejtett zugában. Akkor minden sokkal egyszerűbbnek tűnt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. július 23. 16:14 | Link

Anglia

Nicol és a drága család
2013. 06. 02.

   Az én elvárásaimnak meglehetősen megfelelt ez a jelenet. Nem vártam mást, ismertem a családot, és tudtam, hogy azzal, hogy ennyi időn keresztül csak kerültük őket, nem tettünk jót magunknak. Nem akartam és tökéletes viszonyt a családjainkkal, elég volt az a néhány értelmes rokon, akikkel még viszonylag jóban voltunk, ugyanakkor szerintem egy kis emberi viselkedés elvárható lett volna. Ismertem azonban anyámat, akiben szinte semmi emberi nem lakozott, és tudtam, hogy még mindig ég benne a harag, hogy szétszakítson minket. Minden eszközt bevet, ami csak a kezében van, és kihasználja minden gyenge pontunkat. Mégis, én úgy gondoltam, hogy bár jelenleg a viszonyunk a drágával nem kifogástalan, a hosszú éveken keresztüli szenvedés és ez a baba, aki miatt most itt vagyunk, összeköt minket. Ezerszer fontosabbak voltunk egymásnak ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyjuk a kapcsolatunkat, csak mert a drága rokonságnak nem tetszik, hogy valamiben nem ők döntöttek. Mindkettőnk jelleme a küzdésen és a lázadáson alapult, emellett rellonos jellemek voltunk, éppen ezért tudtam, hogy nem fogjuk olyan könnyen megadni magunkat, bántsanak csak a szavaikkal ezek a manipulatív hárpiák.
   Válaszként csak megvonom a vállamat, tény, hogy itt semmi sem használ. Magunkat sem tudjuk lenyugtatni, ellenük is hatástalan bármit is mondunk, úgyhogy bármennyire is bántja a büszkeségünket az egész, most tűrnünk kell, és hallgatnunk, hogy éppen hogy tipornak minket sárba. Ez az egész látogatás másról sem szól, sosem szólt egy sem. A családjaink mindig is kikészítettek minket idegileg, mi pedig nem tehetünk mást, csak próbálunk kitartóak lenni ellenük. Anyám és Nicol nagyanyja sem olyan, hogy bármilyen eszközzel el lehessen téríteni őket attól, amit a fejükbe vettek, hiába a sikertelen próbálkozások. Szerintem sosem fogják feladni az álmukat, hogy szétszakítsanak minket.
   Mi pedig nem tehetünk mást ellenük, csak azt, hogy még mindig sziklaszilárdan kitartunk egymás mellett. Ami valljuk be, eléggé nehéz úgy, hogy tisztában vagyunk vele, nem mennek ilyen simán a dolgok otthon. Le kellett volna tisztáznunk, mielőtt idejöttünk az egészet, de úgy gondolom, hogy egyikünk sem volt abban a hangulatban, hogy egy értelmes beszélgetést folytassunk. Majd a látogatás után talán rá leszünk kényszerülve.
   Elvigyorgom magamat Nicol válaszára, tény, így is okoz meglepetéseket felhevült érzelmi állapotban, azonban annyira nem végzetes egyik sem, hogy leégjen a hajunk. A gyújtogatásra ott vagyok én, meg a drágalátos vele született képességem, amit anyámék igyekeztek kiverni belőlem. Kár, hogy az első próbálkozás után, amikor is leégett az egyik szárnya a kúriának, többször nem jöttek a közelembe ilyen szándékkal. Pedig én élveztem volna.
   Hálás vagyok Nicol apjának, amikor kiviszi Christ az elsők között, nem ad anyáméknak támadási felületet a gyereken. Tudom, hogy nem fogják megkímélni őt sem a szidalmazásaiktól, szerencse, hogy a baba még nem sokat ért a helyzetből. Éppen elég lesz nekünk elviselni. Az egész ölelés furcsának hat, a közelmúltban kevésszer értünk egyáltalán egymáshoz. Az esetek többségében vagy nem volt rá időnk, vagy pedig szánt szándékkal elkerültük egymást. A kapcsolatunkban valami nagyon letért a jó útról, éppen ezért tennünk kell valami érte, hogy visszaálljon a megszokott pályájára.
   - Nem maradunk holnapig. -
   Ahogy az étkezőbe leülök a kis családom mellé, pillantásomat anyám íriszeibe fúrom, még mielőtt kiejthetné a száján a következő sértést, megelőzöm. Ugyan nem beszéltem meg Nicollal a dolgot, remélem nem bánja, hogy igyekszem rövidre fogni a kis találkozót a rokonokkal, nincs szükségünk, hogy az egész pereputty idecsődüljön, és még inkább kitörjön a harc. Értelemszerűnek tűnik, hogy most még végigszenvedjük ezt az étkezést, aztán pedig estefelé elindulunk haza. Jól megleszünk a cirkuszi majomként megbámuló nélkül is, legalább Chris is nyugalomban lesz. Ahogy kimondom a mondatot, rögtön vágják a fejemhez a következő sértést, hogy mégis hogy merészelem, meg hogy mennyire illetlen vagyok, és, hogy nem engedélyezik a távozásunkat. Ismét anyámra nézek, és egy rideg pillantással elhallgattatom.
   - Kijelentés volt, nem pedig kérés. -
Utoljára módosította:Nathaniel Aaron Loughlin, 2013. július 23. 16:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 24. 02:15 | Link

Norvégia, Oslo
Kath


- Nyársald őket vissza - ajánlotta a lehetőséget egy vigyorral. Őt személy szerint teljesen hidegen hagyta, min csámcsognak a kastélylakók, elvégre valami mindig akad, ő pedig többször kerül a célkeresztbe, mint ahányszor nem, tehát sokkal könnyebb az élete úgy, ha az egészet egy az egyben ignorálja.
 - Nem elfutok, csak olyan elvárásokat raksz elém, amelyeket egyszerűen nem tudok teljesíteni - rázta meg a fejét. Voltak dolgok, amiket nem tudott másik embernek elmondani, vagy bevallani, gondolatok és emlékek, melyek megfoghatatlanul s talán észrevétlenül, de mindig ott vannak, Kath pedig valami sokadik érzéktől vezérelve hajlamos volt rájuk tenyerelni. Érzések, melyekre nem volt képes - bizalom, empátia, őszinteség -, mégis, mintha elvárás lett volna. Ezek előtt Seren tehetetlenül állt: nem tudott, nem akart változni, Kath pedig vagy elviselte, hogy falakba ütközik, vagy csak még több akadállyal találta szemben magát.
 - Tényleg hülyén hangzik - állapította meg egy vigyorral. - Mellesleg te döntöd el, része akarsz-e lenni a hullámvasútnak, vagy sem. Bármikor kiszállhatsz - vonta meg a vállát, lényegében szabad utat adva a lánynak, hogy ha kedve úgy tartja, nyugodtan lépjen ki Seren életéből, a férfi képes lett volna élni a gondolattal.
 - Ahogy te nem szereted, hogy eldöntik helyetted, mire van szükséged és mire nincs, én sem. Majd ha úgy határozok, hogy szeretnék én lenni a társaság középpontja, szólok - mordult fel kicsit, de nem volt ingerült, egyszerűen csak elege lett belőle, hogy mindenki erre koncentrál, mintha egy nem túl értelmes ötéves lenne, és nem lenne képes rájönni, hogy mivel tehetné fantasztikussá és páratlanná a létezését. Valószínűleg nem azért nem érintkezett az emberekkel, mert annyira hatalmas kedvet érzett hozzá, csak nem tudta, hogy ez lenne a kulcs a boldogságához.
Arra, hogy Kathnek mire van szüksége, nem tudott mit mondani - mert hogy abban biztos volt, hogy nem Serenre, az is tuti, de nem szólt, hallgatásával jelezve csak a lánynak, hogy ezzel a kijelentésével nem tud mit kezdeni. Ha szüksége van emberekre, keressen magának néhányat.
A bocsánatkérést egy biccentéssel fogadta; ő is pontosan így gondolta, hát nem csodálatos?
 - Nem készülök sehová menni - jegyezte meg félvállról, amikor Kath kifakadt, hogy nem akarja elveszíteni, s csak magában tett róla jelzést, hogy a lány nem veszíthet el valamit, ami soha nem volt az övé. Igen, bírta a lányt, igen, jó volt vele beszélgetni, vagy oda-vissza szájkaratézni, de kötelességtudaton kívül semmit nem érzett az irányába.
Semmit nem érzett senki irányába.
 - Nem foglak hátba szúrni, sőt, gyomorszájon se, és még karót sem akarok magamnál hordani - vigyorodott el. - Viszont a vempek igen, ha sokáig maradunk itt, a kastélyon kívül - világított rá.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. július 24. 02:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. július 25. 00:49 | Link

Szellemtan óra
Anglia

Minden nyugodtan elvégzi az elvégezni valót. Valaki nekiáll enni, valakik pedig beszélgetésbe elegyednek egymással. Én csak elszaladok gyorsan a mosdóba, és visszatértem után megeszek egy adag győri édes jóreggeltet. Várok még egy kicsit, majd kiállok a díszes társaság elé.
- Nos akkor gyorsan tartanék egy kérdezz felelek játékot. Én kérdezek, ti pedig válaszoltok rá. -
Nyilván a diákok annyira nem fognak rajongani az ötletért, mint én, mert nekik kell törniük a buksijukat, de azért csak-csak menni fog. Semmi extrát nem akarok kérdeni, csak és kizárólag az alap infókat amit a szellemekről tudni kell. Ez volt életük első szellemtan órájának az anyaga, és nagyon remélem, hogy megmaradt bennük.
- Na akkor fussunk is neki. Aki tudja a kérdésre a választ, az nyugodtan mondja. De ha lehet ne mindig ugyan az az illető válaszoljon, hanem mindig más. Köszönöm!
//Felsorolom a kérdéseket, és aki amelyiket szeretné, arra válaszolhat, de ha lehet mindegyikre érkezzen válasz.//
1. A szellem szónak milyen jelentései vannak?
2. Mi az a kísértet?
3. A kísérteteknek milyen megjelenési módjuk van?
4. Hogy néznek ki a kísértetek?
5. Miért vándorolnak a még mindig köztünk? -

Miután a kérdésekre érkezett válasz én is gyorsan elmondok még pár érdekes információt, amit lényegesnek tartok az első ilyen kis kiruccanáson.
- A szellemeket több szempont szerint tudjuk osztályozni, és így több csoportba is tudjuk őket sorolni. Van első-, második-, és harmadik rend. Az első rendnek egyetlen lakója van, a tiszta szellem, ők más néven az angyalok. A második rend a jó szellemek rendje,a hova 4 fajta szellem sorolható be. A harmadik rendbe pedig a tökéletlen szellemek kerültek, melyekből 5 db van. Mi most reményeim szerint mindhárom rendből megismerkedhetünk egy vagy több szellemmel. Nos akkor induljunk is el. Csak nem várhatjuk meg, hogy ők keressenek meg minket. Vegyétek fel a cuccaitokat, és vessük bele magunkat a Tower rejtelmeibe. -
Kissé színpadiasan közlöm velük a dolgokat, és a rejtelmek alatt a folyosókat értem, de talán nem fognak teljesen hibbantnak nézni.

//Elnézést kérek, hogy csak most válaszoltam. Nem igazán úgy alakultak a dolgaim, ahogy terveztem, és sajnos Viktor sem ért rá írni.//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 25. 00:51 | Link

Szellemtan óra, Anglia

A kis csoport éppen csak elkezd vonulni a Tower folyosóin, csöndesen beszélgetve, mikor váratlanul megérkezett az első kísértet. A fiatal nő szép ruhát viselt, és különleges nyakéket. A tekintete kedves és nyitott volt, bár kicsit talán fensőséges - a tartása mindenképpen hercegnői. Haja gyönyörű kontyba csavarodott a méretes fejfedő alatt, és míg a diákokat észre nem vette, vidáman sétált a kastély folyosóin, szinte tánclépésekben közlekedett, magában valami kis dallamot dúdolva.
- Jaj - sikkantott ijedten, mikor észre vette az őt bámuló csoportosulást, majd megpróbált szervesen beintegrálódni a falba. Párszor kidugta a fejét, hogy kikukucskáljon, ám mivel a bagolykő népe nem viselkedett ellenségesen, suttogva megkérdezte őket:
- Ugye ti nem akartok bántani engem? Tudjátok, Henrik, a férjem nagyon csúnyán megölt! - panaszkodta, majd közelebb lebegett a csoporthoz. Egész pontosan Elisabethet szúrta ki magának, valahogy vele érzett hasonlóságot, és ezért neki kezdett el panaszkodni:
- Igazán nem értem, mi volt a problémája! Egy nagydarab morcos öregember volt, aki folyton csak arra hajtott, hogy fiú gyereket nemzzen, és persze ő ennek érdekében bármit megtehetett, de amikor ÉN próbáltam kicsit rásegíteni a dologra, akkor meg egyszerűen megöletett! Nem értem, miért fájt neki, hogy fiatalabb, életrevalóbb emberekkel próbáltam ott segíteni, ahol ő kudarcot vallott! A lovak tenyésztésénél is így csinálják, nem? Mindez meg sem történt volna, ha Anna elsőre tudott volna fiút szülni, ugyebár!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 25. 11:05 | Link

Anglia;
Hugica & Mesélő


Előzmény: McKenzie R. Krise - 2013.07.01. 22:56


- Mi van a szempilláimmal? Nem szokásom festegetni, el se kezd. Majd ha bohócnak készülök, megkérlek téged, amint látom, kiválóan megy. - na mert mintha bármit is tervezett volna a jövőjét illetően. Abban viszont biztos volt, hogy vásári hülyét nem csinál magából, még akkor sem, ha éhen pusztul. Ezt a kis képzelgést szakította meg, hallgatta tovább a másikat, és végigtekintett rajta, csakhogy leellenőrizze az elhangzottakat.
- Nem, te törpe vagy. - rendezte le ennyivel a dolgot, miközben nyújtózott egyet, és hátradőlve érte el a kényelem legmagasabb fokát. Szemeit lehunyva első pillantásra úgy tűnt, még be is aludt, de túlságosan is éber volt. Húga szavaira elsőnek csak horkantott egyet, hiszen tény, egyikük sem egy szent, és nem is arról híresek, hogy idős néniket kísérgetnek, vagy az iskola pedáns magatartású diákjai közé tartoznak. Személy szerint nem is vágyik oda, és nem csak azért olyan, amilyen, hogy ezzel mutassa meg, mennyire menő, vagy bátor, hogy ellent mer mondani a családjának. Egyszerűen ő ilyen, és ez nem is fog változni. Valaki a fény, valakit pedig a sötétség vonz.
- Pedig esküszöm nem arra játszom. Csak nem felelek meg az idióta elvárásainak, ez a hatalmas bűnöm. Máglyára velem. - mulatott a dolgon, ami az apja dolgait is érinti, majd a légkör egykettőre megváltozott, amint társaságul megérkezett az apjuk. Valahogy gondolta már akkor, hogy nem nevelés tárgya a lesz a beszélgetés, hanem valami mást tervez. Arra ugyan rá nem jön, de az öreg sem olyan, hogy nagyon húzni akarná az időt, szép komótosan, de a közepébe csap, ahogyan azt tőle már megszokta. Előredőlve szedi le lábait az asztalról, arcára meglepettség ül ki, ahogyan a férfi szépen terelgeti a szavakat. Erre nem számított, sőt, talán most először, olyan arcot vág, amin teljes mértékben a meglepettségé a szerep. Elképzelni nem tudta eddig, hogy eljön majd ez a nap, amikor erről esik szó. Tudja, hogy miféle szokások, "hagyományok" érvényesülnek azokban a körökben, amiben él, amelyben inkább a családja mozog, de sosem értett egyikkel sem egyet, gyűlölte, gyűlöli és a halála napjáig gyűlölni fogja a szabályokat.
- Velünk, a családról? Már rég rossz.. - akadt fent az első dolgon, amit közöltek velük. A következő hallatán szemei egészen kikerekedtek, arcára költözött az a csökönyösség, amellyel mindig is az ilyesmik elébe nézett, és fog is, az elkövetkezendőkben. Ő az örökös, tudja, mivel jár ez, mit fog majd elvárni tőle a társadalom. Pontosan annak az ellentétét, amit ő akar magának. Szabályok. Kötöttség. Egy sajátos börtön.
- Jaj ne gyere megint azzal, mennyi medencét tölthetünk meg annyi pénzzel, mert már unalmas téma. Tudom, hogy hogyan működnek a dolgok, amióta tudunk beszélni, járni, felfogni, amit mondasz, ezt szajkózod. - dőlt vissza, miközben visszagondolt néhány, ehhez kapcsolódó emlékre, beszélgetésre, bár akkor csak ő egyedül volt, de sejti, hogy McK is hallotta már ezt párszor, sőt. Amint kicsit elmélyült, apja a tárgy pontos részére tért, fejét felkapva tekintett az öregre, meglepett képpel. Ugyan, mégis ki akar megrendezett életet? Mert ő nem.
- Szóval téged nem hat meg? Engem meg nem érdekel, hogy te milyen rútságot találtál nekem feleségnek. Akkor temesd magad mellé a vagyonod, mert én ebben nem veszek részt. Nem állok le veszekedni, nem fogok üvölteni, nem kapod meg az örömet. Lehet, hogy McKenzie szerint nem kap ő nagy szerepet, sőt, nem is vagyunk puszipajtások, de most egyet fogok vele érteni. - áll fel ő is, felrúgva azt, amit az öreg kitalált, elképzelt. Akkor inkább eléri, hogy kitagadják, újfent meglép, a világ végére megy, de nem fog ilyesmiben részt venni. Megrendezett házasság mi? Vagyon védelme? Nem izgatja. Csak a saját szabadsága.
- Nos, akkor távozunk. Nem megyünk bele ilyesmibe, ugye? - tekintett húgára, talán életében először olyan pillantással, amivel egy testvérnek élnie kell. Arra viszont még kíváncsi, tartogat-e valamit az öreg búcsúzóul, vagy egyáltalán hogyan áll hozzá, hogy a bábnak hitt gyerekei elfordulnak "nagyszerű" tervétől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| exRellonos | az örök
metamorfmágus istencsapása
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 25. 14:26 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Akaratlanul is felnevettem, amikor Ian azt feltételezte, allergiás lettem. Ahhoz képest, hogy nemsokára ő már apaként fog tetszelegni, egyáltalán nem értette az egyértelmű célzattal mondott szavaimat. Ellenben a felesége értette és tudta. Láttam a tekintetén, a vigyorán.
- Terhes vagyok - mondtam még mindig szélesen mosolyogva. Igazság szerint már sokszor kimondtam ezt ez elmúlt hetekben, de még mindig hihetetlennek tűnt mindez. Nem gondolkodtam a babázáson egészen addig, míg ki nem derült, hogy várandós nem lettem, és kicsit még mindig meglepett a dolog. Ettől függetlenül imádtam a gondolatát annak, hogy lesz egy gyönyörű, kicsi babám.
Míg a férfi nem volt a nappaliban Annabellel beszélgettem. Nagyon is szimpatikus volt, annak ellenére, hogy az egyik exem felesége volt. Általában nem szoktam kedvelni a volt pasijaim újdonsült párjait, de valahogy sosem sikerült kikerülnöm a kínos találkozásokat, amikor jópofiznom kellett. Mégis ezzel a nővel szemben nem éreztem ellenszenvet, sőt megdöbbentő módon szimpatizáltam vele.
- Tényleg - mondtam, amikor újra a gyerekről volt szó, miután Ian megjelent a limonádékkal. Többel, mivel a feleségének nem volt sok választása, és így ő sem akart kilógni a sorból. Igaz, Annabell hamarosan túl lesz a szülésen.
- Neked... nektek még mennyi idő van vissza? - kérdeztem meg végül kíváncsiságból, bár Ian a levelében írta, hogy már nincs sok vissza, és ezért nem is utazhat az anyuka.
Aztán pár pillanattal később már nekem is csapódott az ominózus kérdés, férjhez mentem-e vagy sem, ha már gyereket várok, akkor nyilván feleség vagyok már én is. Hát nem.
- Nem. Ez kicsit bonyolultabb - feleltem megrázva a fejemet. A tekintetemen látszott, hogy kissé csalódott voltam. Akármennyire is örültem a babának, attól még rohadtul fájt belegondolni abba, hogy az apja nem velem van. Bár talán így tényleg jobb mindenkinek. Újabb kortyot ittam a limonádémból.
- És egyébként hogy vagytok? Mármint az emlékekkel való babrálást leszámítva - tereltem el a témát, nem túl jól, de ezt most mellékesnek éreztem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. július 25. 22:04 | Link

Ophelia LaFonde, Párizs, 2013.07.31. 18:48  
Egy nevenincs bárban


Napfény, ábrándos, kék ég, színes madarak, sodró tömeg, nevetés, kacagás, lábdobogás, forgatag, vidámság, öröm, nyár. Halk, méltatlankodó nyögés, koszos arc, fekete talár, menekülés a tömegből, domborodó táska, seszínű, egyenes tekintet, kicsiny lépcső, félhomályos lebúj, ősz tulaj, kényelmes pad, égő szivar, lángnyelv whiskey, C’est la vie, douxe vie.

Mostanában elfoglaltabb és boldogabb, mint valaha. Mióta a legminimálisabb kötelességek se kötik a Bagolykőhöz, annyi helyen járt, annyi mindent tanult, mint eddig egész életében. Boldog, mert már hónapok óta nem kellett szóba állnia muglival, boldog, mert kubai szivarja van, boldog, mert a táskájában lapul az eddigi legértékesebb ereklyéje és boldog lenne akkor is, ha valamelyik vendég megtámadná, mert legalább fél óra telt el azóta, hogy elrakta a pálcáját és otthagyta az ereklye átadóját a padlón.
- Douxe vie...- Leheli elégedetten egy füstfelhőn át békésen hátradőlve, egyik kezében a pohárral és a szivarral, a másikat mindvégig az ezerféle bűbájjal megtoldott táskáján nyugtatva. Az apró, füstös bárban valami alternatív francia zene szól, a fejében a gondolatok egymást püfölik, a lelke meg olyan szilárdan szundikál, mintha kisgyermekként a tejét szürcsölné a mese előtt. Végre egyedül van.
Különben szokás szerint semmit nem tud erről a máguskörnyékről, meg Párizsról se úgy általában, de az információhiány 17 éves kora óta, mióta nagykorú, nem okoz neki problémát. Az is lehet, hogy itt marad néhány napig, vagy visszajön, miután leszállította az árut - a bolton kívül mihez, vagy kihez kellene alkalmazkodnia? Ma egy hotelben alszik, a kincs mellett akadt az átadónál néhány őrizetlenül hagyott galleon (legalábbis azután őrizetlenül maradtak, miután a gazdájuk elájult), holnap meglátogat egy híres francia ereklyekutatót, amolyan hozzá hasonlót, aztán pedig, ha nem kap munkát, néhány nap, vagy hét múlva hazamegy megnézni, kirabolták-e már a lakását. Nem lenne nagy probléma, hiszen minden tárgyi dolgot magánál tart, amire feltétlenül szüksége van, a pénze nagy része bankban nyugszik, bár talán az téli köpenyét sajnálná, ritkán talál az ember olyan kényelmeset.
Az ember olyan kiegyensúlyozott lesz, ha azt csinálja, amit akar!
Következzék a második kör.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 22:09 | Link

Anna, Párizs, 2013.07.31. 18:48
Egy nevenincs bárban

Akkor is egyedül csinálom végig- elhatározással érkeztem haza, mindenféle kíséret, testőr, vagy holmi eb nélkül. A kérdéses incidens óta Franciaország közelébe se jártam, most mégis valami hivatalos hülyeség ideszólított. Szerencsém, hogy ezt legalább Párizsban kell elintéznem, mert tudom, hogy az a... nos, drága nagybátyám, ki nem tenné a lábát a Marseille-i kúriájából. Pont kapóra jön, ha soha többé nem látnám azt a férget se lenne elég, de mindig ott lappang bennem az érzés, hogy nem az volt az utolsó lefutott körünk. Már pedig, ha rajtam múlik, én szíves örömest teszek jóval nagyobb kitérőket.
Párizzsal az egyetlen bajom az, hogy nem ismerem ki magam nagyon. Mármint... a főbb helyeket a kisujjamból kirázom, sokszor jártam itt, de betévedve egy-egy sikátorba, jóval leleményesebbnek kell lennem. Ilyenkor áldom, hogy a pénzt, amit zongora leckék elsajátítására kaptam, a krav magára költöttem, már akkor is fontosabbnak tartottam a saját hátsófertályom épségét, mint hogy Mozartot játsszak. A boci-boci tarka viszont megy... nagyon is.
A pálcám nálam van, de tudom, feleslegesen, mert jelenlegi állapotomban semmire nem megyek vele. Nekem a varázslás csak akkor megy, ha vörös köd száll az agyamra, de nem fogom hagyni, hogy még egyszer valaki ezt kihozza belőlem. Máig szívok, amiért Gregoryt kiküldtem a csukott ablakon. Oké, én voltam a felelőtlen, de ha már valaki gyomorszájon rúg teljesen véletlenül, azt illik honorálni. És ez csak egy volt a sok közül, viszont épp elég arra, hogy elszakadjon az a bizonyos cérna. Tehát elkönyvelhetjük, hogy Bagolykőnek igazán önbizalom növelő hatása van.
Befordulok a következő sarkon, majd megpillantok egy kocsmát. Végignézek magamon, közben erősen kezdek imádkozni, hogy bekajálják, nagykorú vagyok, bár még mindig úgy tartom, minden a fellépésen múlik. Hülye, régi berögződések.
Magabiztosan lépek be a helyre, még annak ellenére is, hogy először járok itt. A pulthoz lépve kikérek egy Whiskeyt, majd körbetekintek. Sok fura alak között látok meg egy ismerős arcot. A rellon tablóján láttam, emlékszem, tehát Bagolykős...volt, és bár a lány sem tartozik a legbizalomgerjesztőbb emberek közé, nekem mégis elég annyi ahhoz, hogy célirányosan felé tartsak.
- Hello, szabad?- biccentek a szék felé, majd le is ülök, már ha a lánynak nincs ellenére.
- Fura, mennyi alkoholista megfér egy helyen, mi?- mert én sokszor meglepődök ezen, ahogy most is. Mi van, senkinek nincs jobb dolga?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. július 25. 22:10 | Link

Ophelia LaFonde, Párizs, 2013.05.31. 18:48  
Egy nevenincs bárban


A pultos éppen akkor teszi le elé a második pohár italt, mikor egy hívatlan vendég is megjelenik az asztalnál. Anna táskán nyugtatott keze nem mozdul, ellenben egy hajszálnyit előrehajol, mintha éppen csak jobban szemügyre akarná venni az érkezőt, a körülötte lebegő füstfelhő ellenére.
- Dobd le magad. - Válaszolja kimérten, miután távolságtartó, rideg tekintettel többször is végigmérte a fiatal lányt. Végül aztán hamuzik egyet és visszadől az eredeti helyzetébe, bár némileg merevebb testtartással, mint eddig. Mondjuk úgy, hogy meg lett zavarva a lelki békéje, egy ilyen helyen pedig másodlagos, hogy valaki mennyire veszélytelennek néz ki. Úgy tűnik túl régóta jött el a Bagolykőből, elszokott attól, hogy az emberek minden ok nélkül leülnek mellé csevegni - bár a csárdában sokszor fordult elő, hogy valamiféle nemlétező védelem folytán keresték a társaságát.
- Honnan tudtad, hogy beszélek magyarul? - Kérdezi nyugodtan, kissé rekedtes hangon. Abszolút nem ismerős neki a lány, noha abban biztos benne, hogy ez fordítva nem igaz. Az arckifejezéséből most még nehéz lenne megállapítani, hogy egyszerűen bizalmatlan, vagy csak szimplán hányhatnéka van a gyerektől (vagy a társaságtól). Ezen a problémán szerencsére segít néhány korty ital, a következő mozdulata már olyan szinten vendégszerető, hogy rögtön gyanakodni kezdhet az ember.
- Vegyél! - Egy kis dobozt tol elé, benne négy, az övéhez egészen hasonló szivarral. A dobozt a talárja alól vette elő, és kinyitáskor nyerte el eredeti formáját, valószínűleg valami érdekes zsugorító bűbáj van rajta. Nem igazán lehet tudni, hogy mi a szándéka ezzel a felajánlással, bár valljuk be, a legtöbb embernek nem az jutna eszébe, hogy az önzetlen emberszeretete vezérli főleg, hogy még el is mosolyodik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 22:12 | Link

Anna, Párizs, 2013.07.31. 18:48
Egy nevenincs bárban



Hogy botorság-e Grósz Anna társaságát keresni? Valószínűleg igen, de nem vagyunk Magyarországon, így ha bármi maradandó károsodást szenvednék eme találkozás során, simán bekamuzok valamit. Amilyen szerencsétlen vagyok - vagy annak tűnök?- még csak nem is kételkednének az igazamban.
Én viszont leülök, ignorálva a hűvös hangnemet, és a levegőben lógó érzést, hogy ügyeljek magamra. Mondhatni ezt már megszoktam.
- Láttam a tablód a Rellonban- mosolyodok el halványan. Persze ez még nem volt garancia arra, hogy ő beszéli is a magyar nyelvet, még annak ellenére se, hogy magyar neve van, de hát... aki nem próbálkozik, ugye...
Próbálok fesztelennek látszani, bár ez nagyon nehéz. Oké, nincs meg a kifutnék a világból érzés, de azért a kellő óvatosságról nem tudok megfeledkezni. Kortyolok egyet a Whiskeyből, amit kis híján ki is köpök, mikor felém nyújtja a dobozt. Elkerekedett szemekkel meredek rá, és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a pletykák hamisak, vagy szimplán Anna van beszívva, mindenesetre megrázom a fejem.
- Köszi, de nem... van saját- kotrom elő a dobozt a zsebemből, és kivéve belőle egy szálat, meg is gyújtom azt. Idegentől nem szoktam elfogadni cigit, nem hogy még Annától. Azt persze nem mondhatom, hogy haha a híred megelőzött, viszont kockáztatni se szeretnék.
- Viszont, ha már így beléd botlottam. Segítségre lenne szükségem, oké, tudom, hogy nem lesz ingyen, de...- a táskámból előveszem azt a hülye medált, aminek a közepén gyémánt van.
- A nagy bátyám jobban őrizte, mint mások a fehér házat, tehát gondolom, lehet valami értéke...- oda is tolom elé, már ha kíváncsi rá, esetleg hátha többet tud róla, mint én.
- Segítenél túladni rajta?- döntöm kissé oldalra a fejem, bízva abba, hogy belemegy.
- Ha gondolod, osztozhatunk is azon, amit érte kapunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. július 25. 22:13 | Link

Ophelia LaFonde, Párizs, 2013.05.31. 19:00
Egy nevenincs bárban


Bólint a lány válaszára, mintha beleegyezését adná a dologhoz. Elég volt egyetlen rövidke mondat, hogy rengeteg mindent megtudjon a vele szemben ülőről; bagolyköves, valószínűleg alsóbb évfolyamos, mert nem ismeri és mert a tablókat nézi, és biztos, hogy rellonos, nem csak belógott a házba - máskülönben nem lenne itt. Nem tűnik úgy, hogy ez az információ egy kicsit is felmelegítette volna a köztük lévő jéghideg levegőt, de azért mindenképpen hasznos volt.
Az elutasítása Anna újfent elmosolyodik, szélesen megmutatva fogait, a legkevésbé se bátorítóan, és olyasformán csukja össze a dobozt, ahogy egy ragadozó szokott ráharapni az ebédjére. Furcsán lassú mozgással húzza vissza a kezét, és még akkor se veszi le tekintetét a lányról, miközben elrakja a szivart.
- Áh... - Hát így állunk. Csendesen megállapítja magában, hogy a világ legrosszabb kezdése a 'segítségre lenne szükségem,' majd a pohár felett némán nézi, ahogy a gyerek előszedi táskájából az értékesíteni kívánt ékszert. Kellemes, kissé ábrándos félmosolyával még néhány másodpercig a lány arcát fürkészi, mintha éppen azon gondolkozna, hogyan szerezhetné meg az ékszert a lehető leggyorsabban, aztán az elé tolt nyakékre pillant, leteszi a poharát és a szivarját, majd a láncot fogva szemmagasságba emeli az ékkövet. Látszik, hogy ügyel rá, nehogy hozzáérjen a medálhoz.
- Gazdag család, mi? Párizsban laksz? - Kérdezi vizsgálgatás közben, egy egészen rövid pillanatig a gyerek szemébe fúrva acélos fényű tekintetét. Most vagy a munka lehetősége tette ilyen közvetlenné, vagy csak megérezte a pénz szagát.
Vajon akkor is ilyen bátran fordult volna hozzá a lány, ha ismerné a módszereit?
Int a pultosnak, hogy töltse újra a lány poharát.  
- Ez túl ronda ahhoz, hogy megtartsam. - Közli hidegen a véleményét, majd végre-valahára levéve kezét a táskáról iszik néhány kortyot az italából. Az 'osztozkodás' felvetésére nem szól semmit, csak újfent elvigyorodik, kissé gúnyosan, kissé tartózkodóan.
- De ér valamennyit. - Valószínűleg akkor se adna pontos felvilágosítást, ha ezt külön kérték volna tőle. Valóban, igen, ér valamennyit...12 karát, smaragdcsiszolás, egészen tiszta, bár azt nem tudná megmondani, mennyi zárvány van benne - egyrészt nagyon ritkán jut hozzá gyémánthoz, keveset ért hozzájuk, másrészt tízszeres nagyítása lenne szüksége. Látszólag nincs rajta karc, vagy abrázió, értékes darab, 500 galleont biztos megér, viszont...
- Nem dolgozom mugli tárgyakkal. - Közli végül, miközben leengedi az ékszert a tartójába. Egy mágikus tulajdonság még biztos rátenne 200 galleont, így ezen a környéken úgy lenne érdemes eladni, a mugli gyémántkereskedőkkel pedig triviálisan nem fog üzletelni.
- Én kizárólag ereklyékkel foglalkozom, mit tud? - A legkevésbé se tartja furcsának, hogy a kölyök vagy lopott, vagy az örökségét herdálja szét, ellenkezőleg, mintha kezdene úgy nézni rá, mint egy emberre.
Időközben ismét hátrahajol, ráteszi a kezét a táskájára, és szivarjával a szájában várakozva vizsgálja a gyerek arcát, pont olyan kifejezéssel, mint aki folyamatosan gondolkozik, és pont olyan éberen, mintha a lány, vagy valamelyik pénzsóvár vendég bármikor nekieshetne, még akkor is, ha ez alapvetően inkább fordítva lehetne igaz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 22:16 | Link

Anna, Párizs, 2013.07.31. 18:48
Egy nevenincs bárban


Nem várok semmit igazából. Feltételezem, azt hallva, honnan tudtam meg, kicsoda ő, nem fog örömkönnyek közepette a nyakamba ugrani, sőőőőt még csak szétölelgetni se. Feltételezem, én is fura szemmel néznék rá, ha valami ilyen reakció kívánkozna ki belőle, és csak aztán kezdenék el aggódni.
Bár a kialakult cseppet sem kellemes légkörből más vélhetőleg lélekszakadva futna ki - felettébb kellemetlen, ha úgy méregetnek valakit, mint a hentesboltban a sonkát szokták, hát még Annától, és az sem segít a helyzetemen, hogy nem csak neki szúrtam szemet-, ennek ellenére, én mégis higgadt vagyok. Azt viszont nem mondanám, hogy az agyam is off üzemmódban lépett, ilyenkor sose szabad. Ráadásul az ex-rellonos se könnyíti meg a helyzetem.
- Tudom, tudom.... viszont nem várom el, hogy Teréz anya üzemmódba lépj- tisztázom le egyből a tényt, hogy nem fogok letargiába esni, attól, ha nemet mond. Elég, ha majd ép végtagokkal kijutok innen.
Bujkáló mosollyal figyelem, ahogy az ékszert tanulmányozza. Megmondom őszintén, eleinte még nekem is tetszett, de sokkal jobban rühellem annál a nagybátyám, hogy féltve őrzött kincsét - bármi is legyen az- még tovább őrizzem. Már-már látom magam előtt, ahogy meglátja valaki más tulajdonában, és ha nem is hullik ki a haja, beleőszül. Hát még ha rájön, hogy kedvenc unokahúga a ludas. Tudom, csekélyes, és gyerek húzás, de én élvezem.
- Gazdagnak gazdag, de nem család, és nem, nem élek itt, mióta kiküldtem az ékszer tulaját a csukott ablakon- vonok vállat, és komolyan nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne vigyorogjak Anna képébe. A kellemetlen körülményektől inkább eltekintek, nem fogom sajnáltatni magam, mert holt ziher, ha itt belekezdenék az életem történetébe, tuti ez jönne le neki, feltéve, ha nem pattan fel félúton egy Sayonara kíséretében.
- Kösz- biccentek, és kortyolok a az italból. Ha most olyan lennék, mint amit egy korombelitől elvárnak, tuti szééép hosszú fejezet születne a naplómban - már ha írnék- erről.
- Igen, most hogy mondod, a szemedhez sem passzol- fürkészem az arcát, aztán óvatos mosolyra húzom az ajkam. Tény, hogy nem feltételezem Annáról, bármilyen ékszert is hordana, feltéve, ha nem lenne rá komoly oka.
- Félre ne érts, nekem nincs szükségem az érte kapott pénzre- jobbnak érzem ezt is tisztázni, mert bár a tróger öltözékem nem erről árulkodik, a pénz az amiből én még most sem szenvedek hiányt, és ha még rá is fanyalodnék, könnyen tudnék szalajtani, rövidebb és kényelmesebb úton is.
- Fogalmam sincs, nem vagyok képben a varázscuccokkal, sem a világgal, mugliként éltem jó sokáig, de... eddig úgy tippeltem, valami időnyerő lehet giccsbe bújtatva. Tudod, van akiknek a külcsín is fontos- húzom el a szám, pár pillanatig magam elé meredve, majd inkább meghúzom az italom. Nem szívesen vallanám be, hogy egy időben, én is így vélekedtem mindenről... undorodok az akkori önmagamtól.
- Viszont van sok más is ott, ahonnan ez jött- kissé pimasz vigyor húzodik az ajkamra.
- Szerintem, ha vetnél rájuk egy pillantást, el tudnád dönteni, mire van szükséged, és még csak betörni se kell- vonom meg a vállam.
- A kúria tulaja jelenleg még mindig kórházban lábadozik- mert az arca nagy, de gyenge, mint a harmat. Nem, cseppet sem sajnálom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 28. 20:05 | Link

Zakopane, Lengyelország - Navinés banda

Tikkadó hőség köszöntött be így a nyár közepén, a Navinések mégis kirándulásra adták a fejüket. Reggel pontban 8 órakor már várta őket egy sárga-fekete varázsbusz, amely a célig repíti majd őket. Tértágító bűbájjal ellátott busz ez, hogy mindenki kényelmesen elférjen a holmijaival együtt, mégis csak több napra indulnak neki ennek a kis túrának.  Meg pluszban véve elég gyors is, persze mugli szemek előtt ez mind nem látszik.
Minden pici és nagy Unikornis toporogva várja a felszállást és az indulást, már háromnegyed hétkor. Az első célállomás Zakopane a Magas-Tátra lengyel részének legfontosabb városa. A Házvezető asszony, azzal kedveskedik diákjainak, hogy bemutatja nekik életének egy fontos szeletét, ami Lengyelországot foglalja magában. Kisebb nagyobb fennakadások után, mikor a legkisebbek is biztonságosan, minden cuccukkal együtt a buszon vannak, a Vezetőség is felszáll majd egy rövidke köszöntő után, Szendrei professzor a sofőr felé biccent, hogy indulhatnak.

Pár órán belül sikeresen megérkeznek Zakopane városába azon belül is a Krupówki utcába. Ennek a végén kezdődik a híres Sajtpiac, ami a kirándulók első állomása lesz, és amely kedves gasztronómiájával fognak ismerkedni a Sárkánytan tanárnő vezényletével. Az időjárás a Magyarországihoz képest egészen hűvös, a maga 20 fokával, a helyiek elmondása szerint meleg. Szépen sorban, kis hátizsákjukkal és költőpénzükkel felsorakoznak a Navinés diákok, majd követik Védát az úton. Kiosztja a reggelis zacskókat nekik, majd felszólítja őket, hogy fogyasszák el bátran, mert kimerítő nap vár rájuk.  
Hüledeznek és suttognak egymás között, a lengyel beszédet hallva, közben két kisgyerek csapódik melléjük észrevétlenül. Az egyikük Ágostont közelíti meg, még a másik Mary-t. Jobb lenne óvatosnak lenni, de ez a két csintalan ifjú, túljár az eszükön. Fandler úrfi két varangyos békát fog találni a hideg élelmében, mikor belenyúl, Glotter kisasszony se marad ki a mókából, egy megbűvölt robbanós rágó keveredik a reggelijébe, amire ha ráharap, bizony minden falat az arcában landol majd. A két elkövető az első lehetőségnél elszelel, mielőtt bárki felelősségre vonhatná őket.

Maga a piac a Krupówki utca folytatásaként indul az aluljáró túloldalán, és egészen a Gubałówka hegyre felvezető sikló épületéig tart, majd folytatódik a Gubałówka gerincén. Az első részén található Zakopane gasztronómiailag egyik legfontosabb része, a híres sajtpiac, itt helyi kistermelők házilag előállított sajtjait, szárított vagy ecetes gombáit, lekvárjait lehet megvenni, és a mai szerencsés napon megkóstolni is. Sajtokból van vagy ezer fajta, folyamatosan kóstoltatnak, és az idősebbek még tudnak egy-két szót magyarul is. Egyidős pár az egyik diákot, nevezetesen Elliotot, aki elsőre köpni nyelni nem tud, majd Volner V. Noelhez fordulnak, mikor sikertelen, magyarul üdvözlik a társaságot, addigra Véda is ott terem.
- Szép napot kedveskék! Most járnak itt először? Ajánlom a sarkon Lewandowskiék asztalát, majdnem, ha nem a legfinomabb sajtjuk van, éppen extra kóstoló jár a külföldieknek! - Ezután nevetgélve vonul el az idős hölgy férjével, valószínűleg kimerítette magyar tudását.
A sajtpiacon túl, a regionális termékek kapnak helyet. Itt bőr- és faáruból hihetetlen nagy választék van, de regionális mintájú kendők, ékszerek is kaphatók, no meg persze rengeteg szuvenír. A felüljáró alatt a piac utcácskája többfelé ágazik. E mellékutcácskákban lehet túraruházatot, télen sífelszerelést, helyi zenei albumokat, zöldséget, gyümölcsöt, szárított virágkompozíciókat, bőrkabátot, szőrmét, de még régiséget is találni. Itt bizony dúl az igazi, régi "lengyel piac" hangulat.  


// A játékot kérlek egy szálba tegyétek, bármi kérdés van írjatok a Mesélőnek (A levél tárgya legyen Navine kirándulás), vagy Szendrei Védának.
A kirándulás karakterileg: július 26-27-28-29. ; álmodói időpontja pedig: július 27. - augusztus 19. lesz. //
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. július 29. 10:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 29. 22:13 | Link

Norvégia, Oslo
Seren


Úgy döntöttem, hogy a mások életének nyárs által való kioltására tett megjegyzést figyelmen kívül kell hagynom. Seren pontosan tudta, hogy mire is gondolok és szokásához híven egy poénnal ütötte el a helyzetet. Jobban belegondolva, minden egyes alkalommal, amikor beszélgettünk valamelyikünk igyekezett kerülni a kényes témákat és ezt morbid humorral érte el. Nem mintha bánnám, nekem ez így tökéletesen megfelelt, elvégre nem kellett olyasmiről beszélnem, ami túlságosan mély és fájdalmas lett volna.
-Rendben. Talán, de csak talán, igazad van. –adtam meg magamat.
Valahol odabent én is tisztában voltam vele, hogy nem várhatom el tőle azt, amit éppen most elvárok, éppen ezért igyekeztem fedezékbe húzódni. Ezért, meg azért, mert amikor a legutóbb elkapta az őszinteségi roham betörtem az orrát. Most valahogy nem volt kedvem még egyszer végigzongorázni a jelenetet –bár, jobban belegondolva…
Arra jutottam, hogy nem érdemes tovább feszegetnem a témát, elvégre semmi szükségem nem volt rá, hogy Seren az elkövetkezendő időszakban messzire elkerüljön. Őszintén, ha ő nincs, én már legalább háromszor meghaltam volna. Vagy többször. Egy ideje már nem is tartottam számon.  
-Jól van, sajnálom! –léptem egyet hátra. –Esküszöm, hogy többé nem aggódom érted!
Majdnem megforgattam a szemeimet, de végül ismét a béke mellé tettem le a voksomat. Seren sok mindent megtett már értem, tehát az volt a minimum, hogy befogom és igazat adok neki, amikor jogos. Ezúttal jogos volt. Főleg, mivel éppen az én jellememet hozta fel példának. Én sem bírom elviselni, ha megmondják, mit tegyek, ennek ellenére rá akartam kényszeríteni a férfit, hogy azt tegye, amit én jónak látok. Nem szép dolog. Főleg nem tőlem.
A bocsánatkérésem egyértelműen a várt eredményt hozta. Serent megerősítettem abban, hogy neki van igaza, magamban pedig elkönyveltem, hogy a férfiakat hihetetlenül egyszerű irányítani, hatni rájuk, sőt úgy összességében abba a hitbe ringatni őket, hogy nekik bizony mindenben tökéletesen igazuk van. Még, ha nem is így volt. Minden esetre nekem most megfelelt így a helyzet, hadd legyen boldog, én meg legalább nem halok meg. Ez is egy eredmény.
-Nos, tekintve, hogy elszúrtuk a meglepetésszerű felbukkanásomat, már teljesen mindegy, mit csinálok. –mutattam rá. –Valószínűleg már tudják, hogy itt vagyok, tehát akár mehetünk is… hacsak nem akarunk sétálni egyet! –vetettem fel vigyorogva a képtelennek tűnő ötletet.
Nem voltam boldog, de kit érdekel? Seren talán elnézi nekem, hogy ismét le akartam harapni a fejét, nekem pedig még számtalan alkalmam lesz megszökni –vagy nem, elvégre most is lekapcsoltak. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy szökött rab és Seren módszerei, amik a visszatartásomra irányultak csak tovább erősítettek ezen hitemben.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 29. 22:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 30. 13:36 | Link

McKenzie és Benjamin; Anglia

A férfi sejtette, hogy ilyen reakciókra számíthat majd a drága csemetéitől. Nem is lepődött meg a hisztin, amit a két fiatal előadott. Mély sóhaj tört fel belőle, de mit sem törődött ezzel a kis színjátékkal.
Johnatan nem húzza sokáig az időt, hanem azonnal belecsap a dolgok majdnem közepébe. A csattanót a legvégére tartogatja. Elég sokáig gondolkodott, hogy hozzon-e magával füldugót, mert ami akkor lesz, azt nem fogja a füle bírni. Ha már most ennyire kikeltek magukból a gyerekei, akkor ezután már nem is tudja mit várjon.
- McKenzie, nem csak közönségnek jöttél. Neked is elég fontos szereped lesz. - közli a férfi lányával, miután az befejezte a monológját. De ezután Benjamin kezdi el mondani a magáét. A férfi csak türelmesen ül, összefonja az ujjait, és komoly tekintettel mered az édes kicsi fiára. Hatalmasakat sóhajtozik, a medencés résznél, de nem reagál rá. Jogos. Valóban elég sokszor hozta fel ezt a témát, de csak azért, hogy Benjamin érezze a dolgok súlyát. De sajnos ez a terve dugába dőlt. Fia még annyira gyerek, hogy nem fogja fel miről is van szó.
- Ha mindketten befejeztétek a nyavalygást, akkor folytatnám. McKenzie ülj le! -
Miután ráparancsolt a lányára, azonnal előveszi a pálcáját és egy könnyed mozdulattal bezárja az ajtót. Tudja, hogy a gyerekek is fél perc alatt kinyitják, de ezzel most nem foglalkozott.
- Benjamin kérlek nézd meg jól McKenziet. Ő lesz majd a felséged, mivel ez a legésszerűbb. Így a pénz családon belül marad. Miután elvégeztétek az iskolát megtartjuk az esküvőt. Az eljegyzést pedig még idén. Nem érdekel, hogy nem tetszik az ötlet. Nem vagyok kíváncsi a hisztitekre, hogy ti ugyan nem. Vagy ez, vagy felejtsétek el az örökséget. Majd a macska örököl mindent. -
Johnatan unottan megvonja a vállát, majd feláll, megigazítja a ruházatát, és az ajtó felé lépked. Ha drága gyermekei ordítozni kezdenek, az sem állítja meg. Elmormol egy zárnyitó bűbájt, majd távozik. Nem érdekli, hogy McKenzienek és Benjaminnak nem fűlik a foga erre a frigyre. Az ő döntésük. Vagy összeházasodnak, vagy mindent elfelejthetnek, ami a Krise névvel jár.
- Örülök, hogy láttalak titeket! - mormolja, de nem fordul hátra, hanem kilép az ajtón, ami nagy csapódással csukódik be utána.
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. július 30. 13:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 30. 21:22 | Link

Elisabeth

Annabell elsőre is észrevette az apró jeleket Elisabeth állapotával kapcsolatban, de Iant teljesen megdöbbentette ez a fordulat.
- Komolyan?! Gratulálok! - vigyorodott el a férfi, majd közelebb hajolt, hogy óvatosan megölelje a volt barátnőjét. Miután elengedte a vendéget, Annabell is közelebb hajolt, és hasonlóan óvatosan ő is jókívánságait fejezte ki az örömhír hallatán.
A két nő beszélgetése közben egyre erősödött a csöndes szolidaritás érzése bennük, így a beszélgetés továbbra is zökkenőmentesen folytatódott, még az után is, hogy Ian visszatért. Ekkor kezdtek kicsit jobban elmerülni a baba-projektben.
- De hisz még nem is látszik! - hitetlenkedett a Worrington család örököse, miközben Elisabeth hasát vette szemügyre - sokadszor az elmúlt percekben. Talán egy ultrahangos felvétel kellett volna, hogy meggyőzze. Nem volt ennyire lassú, csak egyszerűen megszokta már Annabell méreteit, így a tudatalattija azt tekintette természetesnek.
- Már csak 2,5 hét! - vigyorgott Annabell, ahogy óvón a hasára tette a kezét. Az orvosa figyelmeztette, hogy nagyon vigyázzon magára, ne ugráljon - kis híján ágynyugalomra ítélte, de tisztában volt vele, hogy ahhoz ágyhoz kellene kötöznie a páciensét.
Elisabeth válasza kicsit megakasztotta a boldog párt, de az elterelés elég egyértelmű volt, a nő nem akart erről beszélni, így nem forszírozták.
- A babára készülünk, a házat megpróbáltuk bababaráttá tenni, és én meg annyi fagyit eszem, hogy egy elefánt is megirigyelné - mondta Annabell, alkalmazkodva a gyors témaváltáshoz. Ez után Ian felajánlotta, hogy körbevezeti a vendégüket, amennyiben szeretné megnézni szerény hajlékukat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. július 30. 22:02 | Link

Navinés banda - Adribadri

Hát eljött ez a nap is! Mary már nagyon várta, több okból kifolyólag. Boldogította a gondolat, hogy a Navinés gárda nagyobb részét is szerencséje lesz megismerni, mint akikkel eddig akadt össze. Már-már muszáj lesz, elvégre napokig együtt lesznek, legalább a nap első felében. Meg ott van az is, hogy szeret elutazni az általa már jól ismert helyekről, jelen esetben a második otthonából, és nem ám haza az első számúba! Hanem egyenesen Lengyelországba. Még sosem járt ott, és igazán kíváncsi rá - különösen az utazás tervezése óta. És persze a kirándulás! Az aztán pláne feldobja, mert már ideje nagyon megmozgatnia magát, szélesebb területen, mint a kastélyé, vagy a falué. Az már egy másik kérdés, hogy valószínűleg ez csak az utolsó napon fog összejönni számára ténylegesen...
Egyelőre kénytelen valami unalmasabb dologgal foglalkozni: Pakolni. Na nem mintha nem élvezné, és vezetné le mindig a fölösleges energiáit ezzel a tevékenységgel, de mindig ilyenkor a legrosszabb a várakozás. Még akkor is, ha ilyenkor érzi a legközelebb a várva várt időpontot. Mikor végre sikerül minden szükséges holmit összeválogatnia az asztalon heverő kupackából, úgy ahogy rendszereznie, és belepakolni a miniatűr bőröndbe, lábát lóbálva ül az asztalon és várja, hogy eljöjjön az indulás ideje. De legalábbis azt, hogy Adri végezzen, mert a szobatársnője nélkül elveszne a maga harminc centijével, az biztos. És a rossz tájékozódási képességének hála, ha visszanyeri eredeti méretét, akkor sem fog tudni mit kezdeni magával Lengyelországban, hisz a varázslók nem használnak telefont, és bár van bagolyposta, az sem feltétlenül menti ki szorult helyzetéből.
- Tudod mi a mák? Hogy a cuccaim is velem együtt zsugorodnak, és nőnek vissza. És tudod mi még nagyobb szerencse? Hogy te is jössz! Sajnálom, hogy Laggerék nem tudnak, de ha te legalább jössz, biztonságban érzem magam. Megköszöntem már, hogy segítesz? Mert nagyon hálás vagyok! - járatja lepcses száját szobatársnőjének. Tényleg iszonyatosan boldog, hogy a szőkeség segít neki. Tudja, hogy Adria nagyon jó barát, még ha csendes is, és más mint a többiek. Talán pont ezt szereti benne, hogy más, visszahúzódó, és mégis kedves. Hogy még ennek ellenére is számíthatnak egymásra, és ki tudnak jönni.
- Amúgy tudok segíteni valamit? - érdeklődött, hogy ne csak üres fecsegéssel töltse az időt, még ha komolyan is gondolja. Bár talán bolondságnak hathat a kérdés, pláne ha komolyan gondolta, hisz mit tudna kezdeni kisebb mint fél méteresen? Még az asztalról sem tud ilyenkor egyedül biztonságosan lekászálódni rendesen. De hát, fő a jó szándék.
Végül a csapat a suli elé battyog, és Mary Adri zsebebébe bújva várja a busz megérkezését először a Bagolykőhöz, majd az úti célhoz. Nem telik el sok idő azóta, hogy leszállnak a buszból, megkapják a reggelijüket. Mary egy egész picikét, elvégre szeretett házvezetője gondolt ám őrá is, amiért a lány őszintén örül. Feltűnik neki a két helyi fiúcska, de inkább elbújik szőke barátja zsebében, mintsem hogy bárminemű jelentőséget tulajdonítson a helyzetnek. Hogy-hogy nem, a csintalan gyerkőcöknek mégis sikerül belecsempészniük az icipici szendvicsbe valamit úgy, hogy azt még a szendvics tulajdonosa sem veszi észre. Pedig Mary rendületlen szemezett már az elemózsiával, hisz már majd' kilyukad a gyomra! Minden esetre azzal a reggelivel nem lakik jól, mert az első harapással eléri, hogy a szendvics tartalma a gyomra helyett a képesfelét célozza meg, mi tagadás, elég nagy sikerrel. Egyedül a szeme nem telik meg az ínycsiklandozó kajával, és tényleg: Még Adribadri zsebét is beteríti a sok finomság. Marynek egyelőre fogalma sincs, hogy fog kimászni paradicsomból. Minden esetre amint felfogja, mi is történt, a gondolkodási időt arra használja, hogy legalább pár morzsát eltüntessen. De mivel picike, és nem tud sokat mit csinálni, az intézkedés további lehetőségeiben is kénytelen Adriára hagyatkozni. Addig is amennyire lehet, letisztítja az arcát, és tovább csodálja a zseben kívüli környezetet...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. augusztus 5. 21:23 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Széles mosollyal fogadtam a gratulációkat. Kétség sem fért hozzá, hogy amellett, hogy nincs velem a kicsi apja, attól még igenis azt akartam, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan annak lennie kellett. Szép életet akartam ennek a csöppségnek.
Ian megjegyzésén újra jót mosolyogtam. Valóban nem látszott még túlságosan, de azért már volt egy pici pocakom, persze lényeges különbség volt köztem és Annabell között, aki már a terhessége végén járt. És ez nem is volt különösebben meglepő. Azt hiszem, ezzel a babavárással egy újabb korszakot tudhatok majd magam mögött, és be kell valljam, ennek örültem. Eddig még mindig minden csak csalódás volt. Az első igazán komoly kapcsolatom óta Ian volt és Richard, és egyik sem tett véglegesen boldoggá. Persze ez nem baj, így utólag tényleg nem, csak hát, én éltem meg mindezt, és kicsit megviseltek ezek a dolgok.
- Az már nagyon kevés. Valószínű ez a baba majd csak szeptemberben jön, legalábbis a doki azt saccolta be - folytattam tovább a terhességről, gyerekről és egyéb ehhez kapcsolódó témák boncolgatását. Igazság szerint, bármiről beszélgettem nagyon is szívesen, csak ne kelljen a magánéletemet elmesélnem még valakinek. Nem az új Mr. és Mrs. Worringtonnal volt a a baj, hanem azzal, ahogyan az életem alakult. És már túl sokan feszegették ezt a kérdéskört.
- Egyelőre én a görögdinnye evészetnél tartok, és úgy tűnik, nincs ellenére a picinek sem - nevettem, miközben kimondtam a szavakat, mielőtt Ian félbeszakította volna ezt a beszélgetést, hogy körbekalauzoljon a házban, természetesen a neje kíséretében. Úgy tűnt, nem az az egy helyben ülő típusú nő.  Ittam még egy nagyobb kortyot a limonádémból, majd felálltam, és követtem a tulajdonosokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 19. 18:19 | Link

Liz
Az egyik otthoni hétvége, nem sokkal a vizsgák előtt
Délután 3 óra környékén; London


Remek, egész Magyarországon negyven fokos meleg uralkodik, Londonban pedig zuhog az eső, és kabátot kell felvennem, hogy ne ázzak szét. Jó, persze van esernyőm, de az sosem segít túl sokat,mert bever alá az eső, meg csorog le róla a víz, de azt hiszem, hogy ezt nem kell részletezni, mindenki pontosan érti. Mindenesetre ez az eső sem rontja el az izgalmam és a lelkesedésem, mert hosszú keresés és várakozás után végre a nyomára akadtam. Vagyis… na jó, inkább Steve, apa nyomozóhaverja találta meg, bár állítása szerint; egészen könnyű munka volt.
Ahogy végighaladok a macskaköves úton, a szívem egyre gyorsabban ver. Esküszöm, úgy viselkedem, mint aki a szerelmével találkozik, pedig erről szó sincs, de nem ám. Egy olyan valakihez megyek, aki csakúgy ott hagyta az iskolát, és nem szólt senkinek, még nekem sem. Pedig olyan volt, mintha a nővérem lenne, és elvileg én is olyan voltam számára, mint a húga, legalábbis ezt mondta nekem. Jó, mondjuk az közvetlenül az után volt, hogy a nagymamája meghalt, szóval nem elképzelhetetlen; akkor csak az érzelmek mondatták azt vele, bár bennem még él a remény, hogy ez nem így van.
Ahogy figyelem a házszámokat érzem, hogy egyre közelebb kerülök a célomhoz és az aggodalmam is nő, mert az izgalom mellett félek is. Vajon meg fog ismerni? Megváltoztam, már nem az a tizenhat éves lány vagyok, akit akkor ott hagyott, már nem. Megerősödtem, felnőttem, és részt vettem a mágustusán, bár ez a tény nem különösebben tartozik ide, de nem baj. Ha Liz ma menne el, akkor valószínűleg már nem sírnék, nem hívogatnám, mint valami idióta és nem kutatnék utána. Bár, ha jobban belegondolok: most is itt gyalogolok, hogy megtaláljam a házat, ahol megszállt.
Ahogy körülnézek Londonnak eme kicsi, de mégis barátságos kerületében meg kell, hogy állapítsam; valahogy illik a barátnőmhöz. Kicsit elhagyatott, kicsit magányos, de mégis erős és önálló.
- Igen, pontosan olyan, mint ő - mondom ki félhangosan, mire megszólal a telefonom. Először összeráncolom a szemöldököm, mert elképzelésem sincs, hogy ki az, aki ilyenkor kereshet. Mindenesetre gyorsan leengedem a vállamról a táskát, majd valahogy fél kezemmel tartva az esernyőt elkezdem keresni a kis készüléket. Szerencsére alapjába véve rendes ember vagyok, így elég hamar a kezembe akad a kis masina. „Apa hív”, jelzi a képernyő, mire sóhajtok egyet. Külön szóltam neki, hogy majd hívom, nem kell aggódnia miattam, Londonban nőttem fel, anyanyelvi angol vagyok, megtalálom azt a házat, amit keresek.
- Szia - nyomom le a zöld gombot, miközben a vállammal a fülemhez szorítom a telefont. - Nagyjából fél perc és ott vagyok, nyugi. Nem raboltak el, nem ütöttek el és el sem varázsoltak. Vacsorára otthon vagyok - mondom neki, majd végighallgatom, hogy ő csak aggódott, amihez joga van, elvégre én vagyok az egyetlen lánya, majd ő is elköszön és leteszi.
Imádom apámat, de a féltése egyszerűen már sok. Mintha valami tojás lennék, amit a legelső szél összetör, vagy egyszerűen nem bírja elfogadni, hogy lassan felnövök. Igazából nem tudom, hogy melyik, de addig jó, amíg aggódnak értünk, nem?
Ahogy sikerül visszabűvészkednem a telefonom a helyére a ház felé fordulok, ami előtt az imént megálltam, miközben apával beszéltem. Nyolcvannégyes házszám, ez az. Azt hiszem, hogy ez egy kisebb panzió, vagy az egész ház ki van adva. Nem tudom, erre pontosan nem emlékszem. Egy nagy sóhaj kíséretében elindulok előre. Amint az ajtó elé érek, elbizonytalanodom egy pillanatra, majd mielőtt meggondolom magam, megnyomom a csengőt és reménykedem, hogy Liz nyit ajtót.

Ruha
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. augusztus 19. 18:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 19. 20:05 | Link

Gin
Az egyik otthoni hétvége, nem sokkal a vizsgák előtt
Délután 3 óra környékén; London


 Magam sem tudom elmondani, hogy miért is tűntem el az iskolából. Egyszerűen csak muszáj volt. Úgy éreztem, a falak egyre jobban összezárulnak előttem és a levegő is kezdett fullasztóvá válni. Nem voltam már önmagam, egyáltalán nem. Egy másik Elizabeth köszöntött engem minden reggel, amikor a tükörbe néztem. Nem mondanám, hogy depressziós lettem volna, mert nem voltam az, hiszen örültem annak, ami körülöttem folyt, de mégis valami más volt. Megijedtem saját magamtól és ezt a félelmet már nem tudtam kordában tartani. A mosolyom már nem rejtett el semmit, és minden kezdett a másik irányba haladni, ahelyett, hogy előre léptem volna. Megőrültem volna? Nem, csak nem találtam a helyemet, nem láttam magamat rendesen, teljesen elhomályosultam. És ezen az sem segített, ha nem is vettem róla tudomást, mert akkor minden rosszabb lett. Teljesen elvesztem, zuhantam amilyen mélyre csak tudtam, és amikor kapálóztam, még mélyebbre húztak a sötétség karmai.
Ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom a Kastélyt és visszamegyek oda, ahol minden elkezdődött és véget ért. Nem szóltam senkinek, csendben tűntem el, hogy még csak véletlenül se tudjak változtatni a döntésemen. Hiszen, elmondtam volna bárkinek is, akkor azon lettek volna, hogy minden erejükkel megállítsanak és segítsenek rajtam. Én meg beleestem volna ebbe a csapdába, ami megint bezárt volna abba a kalitkába. A szívem mélyén bántam a döntésemet, de ezt kellett tennem. Nem mondhatnám, hogy jól cselekedtem, de mindenkinek jár a szabadság, ami által megtalálhatja magát újra. Még erősebbé akartam válni, hogy megmutathassam mindenkinek, hogy igenis képes vagyok legyőzni a saját szörnyeimet is. Hogy sikerült? Az már csak a jövő zenéje.
Ennek egy éve már. Minden egyes nap, amit távol töltöttem mindenkitől és a Kastélytól távol, nehéz volt és fájdalmas, de egy idő után már elfogadtam mindent. Nem volt olyan nap, amikor ne hiányzott volna mindenki, de megérte, másképpen nem találtam volna meg a helyes utat. Érzem, hogy újra élek, a régi önmagammá, ugyanakkor még erősebbé váltam. Most már van elég erőm, hogy visszatérjek a szeretett iskolámba, ahol felnőttem és megízleltem a szerelem és a barátság fontosságát, oda, amit az otthonomnak tekintek.
Az ajtó csengője szólal meg, majd hallgat el egy kis idő után. Becsukom a ládámat, majd egy „Megyek!” kíséretében a bejárati ajtóhoz száguldok, amilyen gyorsan csak lehet.  Megkövülten és kissé meglepetten állok az ajtó előtt, amint kinyílik. Ginnie áll előttem, teljes életnagyságban, kissé ázottan. Nem tudnám elmondani, hogy a szemei mit tükröznek vissza. Vagyis de, eltudnám, de nem akarom. Gyorsan feleszmélek és elmosolyodom.
- Rég nem láttalak, Gin! – hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem inogtam meg egy picit, abban a pillanatban, de gyorsan össze is szedtem magam. – Gyere be!
Beljebb invitálom, hogy ne ott kint ázzon és fázzon. Igazság szerint, ez kissé nehéz nekem, hiszen Ő olyan, mintha a kishúgom lenne, mégis otthagytam Őt azon a napon, minden emlékkel együtt. Tudom, hogy megbántottam és azt is tudom, hogy mérges rám, amit megértek. Hiszen, ki az az épeszű lény, aki csak úgy maga mögött hagy mindent, se szó, se beszéd? Jelezném, én nem vagyok épeszű és én vagyok az egyetlen, aki ezt megtette.
- Sajnálom! – talán nem ez volt az, amit vár tőlem, de jelen pillanatban csak ennyit tudok mondani. Szeretném, ha minden dühét kitöltené és addig ütlegelne, amíg kék-zöld nem vagyok, hiszen megérdemlem. Azt sem bánom, ha ordít velem, csak azt nem szeretném, ha sírna. De ahogy látom, ez nem fog bekövetkezni, hiszen az én „húgocskám”, felnőtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 20. 14:31 | Link

Liz
Az egyik otthoni hétvége, nem sokkal a vizsgák előtt
Délután 3 óra környékén; London

Liz nyit ajtót, aminek először nagyon megörülök, mert nem kell kérdezősködnöm, meg tovább kutakodnom, de az öröm helyét már abban a pillanatban más érzelmek veszik át. Bánat, csalódás, megkönnyebbülés. Ezekből egy-egy csepp, azonban a legnagyobb a harag, a harag, amit a legjobb barátnőm iránt érzek, a harag, ami egy évig érlelődött bennem, és amit most kiadhatnék. Kiabálhatnék, átkozódhatnék, bármit csinálhatnék, mert nem védekezne, hagyná. Ismerem annyira, hogy ezt tudjam róla, azonban én nem olyan vagyok, így nem csinálok ehhez hasonlókat, de nem ám.
- Szia - köszönök neki kimérten, majd egy biccentéssel megköszönöm, hogy beljebb invitál.
Ahogy belépek a házba meg kell állapítsam, hogy kellemes hely, az biztos. Nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Sokan ugyan nem férnek el itt, de kettő, maximum három fő befogatására tökéletes. Nem tudom, hogy Liz hányad magával lakhat itt, de hogy őszinte legyek; nem is érdekel.
- Sajnálod? - kérdezem tőle, miközben kigombolom a kabátomat. Majdnem megkérdezem, hogy ennél jobbat nem tudott-e kitalálni, de nem teszem, mert mikor ránézek, eszembe jut az első találkozásunk. Egy hete lehettem az iskolában és egy éjszakai felfedezőtúrára indultam az Eridonban, mert az általánosságban lusta macskám - Vénusz -, akkor nem tudott nyugton maradni. Aztán valahogy a tetőtéren kötöttünk ki, ahol ott volt Liz. Már első látásra szimpatikusnak találtam, aztán elkezdtünk beszélgetni, és olyan lett, mintha ezer éve ismernénk egymást. Igen, milyen fiatal és milyen hiszékeny voltam. Azt hittem, hogy benne tényleg megbízhatok, hogy mindig ott lesz nekem, amikor kell.
- Én is sajnálom - szólalok meg végül, mikor már a vizes cipőmet is levettem, majd egy gyors mozdulattal kiengedem a felkontyozott, vörös tincseimet, had száradjanak, amíg tudnak. - Tudod mit? Azt, hogy mindennél és mindenkinél jobban megbíztam benned. Hogy miért? - kérdezem amolyan álmodozó hangon, miközben összekulcsolom magam előtt a karom, és a barátnőm barna szemeiben nézek, melyekben érzelmek tengerét vélem felfedezni, de nem foglalkozom vele. Tudnia kell, hallania kell azt, amit most el fogok neki mondani.
Kegyetlen vagyok? Lehet.
Megérdemli? Igen.
- Mert elárultál, ott hagytál, mint… mint… nem is tudom, mint egy állatot szokás, pedig tudtad, hogy mennyire függtem tőled, hogy mennyire szükségem volt rá. Persze, ez részben az én gyengeségem miatt volt, mert kellett valaki, egy biztos… akarom mondani: egy biztosnak tűnő pont, ami állandó. Mondjuk naiv voltam, mert az én életemben semmi sem biztos - mondom keserűen, és reménykedem, hogy Liz tudja, hogy mire gondolok. A szüleim meghaltak, abba kellett hagynom a teniszt, ami az életemet jelentette, nem sokkal azután, hogy eljöttem otthonról az iskolába a nevelőanyukám is meghalt. Életem során a legtöbb dolgot elvesztettem, ami fontos volt nekem. Ezeket a barátnőm mind nagyon jól tudja, tudta, és mégis lelépett minden szó nélkül, nem hívott vissza, nem csinált semmit.
- De azt hiszem, hogy köszönetet is kell mondanom, mert erősebb lettem, sokkal erősebb. Olyan dolgokat csinálta, amik azelőtt eszembe sem jutottak volna. Például indultam a Mágustusán. Nem nyertem meg, a második fordulóban kiestem. Az a fránya sárkány erősebb volt nálam - csettintek egyet a nyelvemmel, majd megint Liz szemébe nézek, mert még nem fejeztem be, de nem ám.
- Mégis itt vagyok, itt állok veled szemben. Megkerestelek, felforgattam fűt fát. Hogy miért? - kérdezem színpadiasan magamtól. - Mert van hozzád egy kérdésem, egy egyszerű kérdésem, amire tudnom kell a választ. Miért, miért mentél el minden szó nélkül és miért, mond miért lett volna olyan nehéz egy nyomorult baglyot küldeni, egy „jól vagyok” üzenettel? - szegezem neki a kérdést, és remélem, hogy őszintén fog válaszolni. Már nem kell féltenie, nem az a gyenge kislány vagyok, akit otthagyott, már nem. Megváltoztam, nem is kicsit. Hogy előnyömre, vagy hátrányomra? Azt nem tudom, mindenki döntse el maga.

Topp
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 21. 16:40 | Link

Gin
Az egyik otthoni hétvége, nem sokkal a vizsgák előtt
Délután 3 óra környékén; London


  Én magam is tudom, hogy mennyire szörnyű ember vagyok, de ezzel már meg tudok birkózni. Csak úgy se szó, se beszéd leléptem és még csak egy cetlit se hagytam és üzenetet se küldtem senkinek, hogy hol vagyok vagy hogy jól vagyok-e. Túl nagy volt a kísértés, és Oscar Wilde szavaival élve: „Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.” Ha megszegtem volna minden felállított szabályt, amit csak felállítottam, akkor az egésznek semmi értelme nem lett volna. Igen, én is nagyon jól tudom, hogy ez még nem ok erre, de nem volt más választásom. Illetve volt, de én inkább a könnyebb utat választottam. Igen, tényleg egy szörnyű ember vagyok. És megérdemlek mindenféle „pofont”, amit csak kaphatok.
Amint Gint megpillantottam az ajtón kívül, rögtön beismertem mindenfajta bűnömet, amit elkövettem azzal, hogy eljöttem egy szó nélkül a Kastélyból. Elmosolyodtam, beinvitáltam a házba és csak egy egyszerű sajnálomot mondtam, semmi mást. Tudtam, hogy ezzel sikerül egy egész lavinát elindítanom, az már más kérdés, hogy vajon kiabál-e, sír-e, vagy csak egyszerűen kioktat. De amint végigpillantottam rajta, tudtam, hogy Ő már nem az kicsi Gin, aki volt, hanem Ő is felnőtt.
Nem lep meg, amikor szenvtelen hangon kér bocsánatot azért, hogy megbízott bennem. Tudom jól, hogy apróvá váltam a szemébe ez alatt az egy év alatt, és azt is tudom, hogy most nem fog soha többé megbízni bennem. És ez így van jól. Otthagytam, elárultam, pedig tudtam, mit élt át. Pontosan ugyanolyan volt, mint én. Ugyanakkor, ha nem mentem volna el, akkor Őt is magammal húztam volna és akkor Gin is ugyanúgy megsérült volna, amit egyáltalán nem akartam. Senkit nem akartam megsebezni, így esett a könnyebb útra a választásom. Nem mondom, hogy meg kell ezt értenie, hiszen ez csak arra utal, milyen gyenge és gyáva voltam, de mostanra mindez már megváltozott.
Tudom mire gondol Gin. És tudom, hogy mennyire fájt neki akkor és azt is tudom, hogy kegyetlen vagyok, még mindig. Megértem a helyzetét, hiszen én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy min ment keresztül. De ahelyett, hogy ütlegelve üvöltözne velem, inkább egy szemernyi érzés nélkül, szinte már közömbös hangon szónokol nekem a lány. Kegyetlenség? Talán, de megérdemlem. Még szép, hogy megérdemlem. És talán nem is annyira kegyetlen, mint amennyire én voltam akkor.
Ahogy befejezi mondandóját, sóhajtok egyet és keserűen elmosolyodom. Nem tudnám én magam sem elmondani, hogy milyen érzelmek suhannak át a tekintetemben, csak annyit tudok, hogy mennyire is hiányzott a lány. De ha ezt most elkezdeném ecsetelni, nem hatná meg. Inkább kiürítem a fejem és semmi érzelmet nem mutatok a szemeimmel. Jobb így, sokkal jobb.
- Gyere velem! – megszorítom kezeit, akár engedi, akár nem és magammal húzom egy kis szobába. A székre mutatok, hogy üljön le és amint helyet foglal, én is elhelyezkedem előtte. A szoba nem nagy, de nem is kicsi, viszont annál sivárabb. Teljesen üres, csak a két szék van, ami között egy kis asztal van, azon egy cserép, amiben egy fehér nárcisz nő és egy ablak a falon. Ez az én zugom.
- Hadd meséljek neked egy lányról, aki volt olyan gyáva, hogy magára hagyta az egyik legfontosabb személyt az életében. Tudod, ez a lány akkor úgy érezte, a falak amik körbeveszik egyre jobban szűkülnek, és egyre jobban elnyelte a sötétség – egy kis szünetet tartok, amíg nekem is eljut a tudatomig a mondandóm, majd folytatom. – Ezért, úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha mielőbb elmenekül és senkinek sem szól. Hogy miért nem szólt senkinek? Azért, hogy ne tudja meggondolni magát és ne tudjon megsebezni senkit se. De tudja, hogy szörnyű, amit tett és azt is tudja, hogy nem érdemel bocsánatot, hiszen azzal, hogy nem szólt, mégis csak megsebezte olyan valaki szívét, aki úgy szerette a lányt, mintha a nővére lenne.
Közelebb hajolok a lányhoz és merőn a szemeibe nézek.
- A lány kegyetlenséget követett el, és nem volt olyan nap, amikor ne gondolt volna erre. Marcangolta magát, és ekkor jött rá arra, hogy jobb lenne megváltozni. Szóval, ez az oka. Nem kérem, hogy értsd meg és azt sem, hogy megbocsáss nekem, de szerettem volna, ha legalább a történetet tudod. És igen, sajnálom, hogy ezt tettem, de ha elmondtam volna neked, hogy mi bánt, vagy szóltam volna, akkor magammal húztalak volna téged is, és ez volt az utolsó, amit akartam volna. – fölállok és az asztalkához lépek. – Mindennap ebbe a szobába jöttem, hogy le tudjak csillapodni és józanul tudjak gondolkodni. És ez is bizonyítja, mennyire szánalmas lény az ember. Csakis ennek a kis virágnak köszönhetem, hogy nem őrültem meg végleg, meg a szép emlékeknek, amikre visszagondoltam.
Mély lélegzetet veszek és újra a lány felé fordulok. Hangom most már sokkal lágyabb és az arcvonásaimon is kicsit lazítok.
- Jó látni, mennyire erős vagy! Most már nem az lány vagy, aki voltál, de ugyebár, az emberek változnak, csak az emlékek nem. – úgy van, az idő végtelen, de az emberi élet nem igazán, így az emberek hajlamosak a változásra. – Egyébként, gratulálok a Mágustusához, nagy érdem az is, amit elértél!
Tudom, érzem, hogy ez a délután, nem az a tipikus, "boruljunk egymás vállára sírni" délután lesz. Ilyet most már egyikünk se tesz, vagy ha mégis, akkor én kérek elnézést. De akkor is biztos vagyok az álláspontomban. Majd elválik…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. augusztus 23. 21:32 | Link

Elisabeth

A beszélgetés csöndben folydogált tovább, nyilván leginkább a terhesség és a babavárás körül forgott, hiszen minden jelenlevő számára ez volt a legfontosabb téma jelenleg.
- Hát akkor legalább nem lesz ilyen borzasztóan meleg - látta meg a szeptemberi szülés pozitív oldalát Annabell. Innen kicsit elkanyarodtak és kibeszélték a medimágusokat, illetve, hogy melyik nő hol tervez életet adni az utódjának. Ian felesége figyelmét nem kerülte el, Elisabeth mennyire gondosan kerülte a gyermeke apját érintő témákat. A Lovelace lány azonban nagyon ügyes volt, ugyanez a dolog Iannak fel sem tűnt.
- Akkor gondolom, körülbelül annyiszor látogatod meg a mellékhelyiséget, mint jómagam - vigyorgott Annabel, miközben óvón átfogta a hasát. Míg Elsabeth fokozott mosdó-látogatását a görögdinnye víztartalma okozta, Annabellét az, hogy a hasában lakozó főbérlő focizni tanult a belső szerveivel - mikor ezt a hasonlatot elmagyarázta Iannek, a férfi közölte vele, hogy örüljön, hogy csak focizik a gyerek, képzelje csak el, mi lenne, ha kviddicsezni akarna!
Ez után elindultak körüljárni a házat. Elisabeth nyugodtan nézelődhetett, hiszen közben Ian szórakoztatta apró érdekességekkel a látható berendezési tárgyakról vagy azok eredetéről. Annabell egyre csöndesebb lett, egyre lassabban és görnyedtebben sétált a másik kettő után, míg végül az egyik szobában le is ült. A férje az ajtóból fordult vissza valami magyarázat közben, mikor hátrapillantva tudatosult benne, hogy valami nincs rendben.
- Szívem? Jól vagy? - kérdezte aggódva, mihelyst odaguggolt a felesége elé, aki a rend kedvéért kipréselt magából egy gyenge mosolyt.
- Azt hiszem... be kéne mennünk Madame Beowolfhoz - suttogta Annabell, és minden erejével azon volt, hogy megpróbáljon ne összerándulni a rátörő fájdalom miatt.
- Máris, máris - motyogta Ian, majd megkérte a feleségét, hogy maradjon ott (nem mintha Annabell nagyon ugrálni akart volna!), megkérte az egyik manójukat, hogy szedje össze a dolgokat, amiket be kell vinniük az ispotályba, majd Elisabethet kezdte a kijárat felé terelni. Folyamatosan magyarázkodott, bocsánatot kért, amiért így alakultak a dolgok, de nem tett ígéreteket a következő találkozót illetően, hiszen nem lehetett tudni, hogy alakulnak majd a dolgok. Miután kipaterolta a Lovelace lányt, visszatért Annabellhez, és elindultak az ispotályba. A nagy kapkodás ellenére is gyorsan beértek: hamarosan kiderült, hogy a sok mászkálás beindította a szülést, így potom öt órával később Ian gyönyörködve vehette szemügyre a kislányát, akit Charlene-nek neveztek el. A baba és a mama is teljesen egészségesek voltak, és Ian a világ legboldogabb emberének érezte magát!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 20:54 | Link

Dadadavid:)

London-reptér

Igazából el sem tudom hinni, hogy David elvisz engem külföldre. Olyan ajándékot adott nekem, amilyet még életemben nem kaptam, pedig alig pár hete ismerjük egymást, talán nagyon szimpatikus vagyok neki, vagy nem tudom. És honnan van ennyi pénze? Mikor régebben anyut kértem, hogy utazzunk el Magyarországról, akkor arra hivatkozott, hogy nincs elég lóvénk, pedig sokat dolgoztak. Lehet Davidnek meghalt valakije, így megörökölt valamennyi összeget, esetleg dolgozik valahol, vagy nem tudom. A lényeg, hogy el fogok jutni Londonba Davidnek köszönhetően. Mikor ezt közölte velem örömömben megöleltem és a szuszt is majd kiszorítottam belőle. Nem is tudom mikor vigyorogtam utoljára annyit. Valahogy meg fogom neki hálálni, csak még nem tudom hogyan tegyem. Rajzoljak neki, vagy karkötőt csináljak? Végül az utóbbinál döntöttem, olyan karperecet csinálok, mint amilyet Ellnek, persze nem ugyanolyan színűt. Még csütörtökön neki álltam az ékszer elkészítésének, hiszen másnap már indultunk is. Egész este azzal szenvedtem, beletelt kb. három órámba, mire végeztem. Ez lett az egyik legszebb karkötő amit valaha készítettem. Fekete és fehér színű, remélem tetszeni fog neki. Eztán lefeküdtem aludni, mert másnap frissnek kéne lennem. Mielőtt még nyugovóra tértem volna átnéztem a bőröndöm. Minden benne volt, a ruhától a plüssmacimig minden. Alig várom, hogy induljunk! Azért kicsit izgatott vagyok és nem csak az utazás miatt, hanem hogy fel fog-e ismerni vörös hajjal. Én szerencsétlen magamra öntöttem azt a cuccost így ilyen lett a hajam, nem tudom mikor fog elmúlni, de már kezdem megszokni. Határozottan jobban áll, mint a barna. Végül betettem a hátitáskámba a karkötőt és bebújtam a takaró alá.
Ha a kastély környékén lenne egy kakas, akkor már most kukorékolt volna, reggel 5 van. Ha izgatott vagyok mindig felkelek pár órával előbb a kelleténél. Elmentem megmosakodni, alaposan megtisztítottam a fogaimat és megigazítottam a hajamat. Mivel elég hűvös van kinn és a szél is fúj, egy hosszú sötét színű farmernadrágra esett a választásom egy kék pólóval, amelyen valamilyen minta volt és erre még pulcsit húztam. Mivel a vonatunk 8-kor indul és 11-kor a gépünk gyorsnak kell lennünk. 7-re már teljesen kész vagyok és a Bejárati csarnokban várakozok Davidre. Közben rájövök arra, hogy el is felejtettem elköszönni István bácsitól meg Elltől. A francba! Na mindegy. David pillanatokon belül megérkezik és én rávigyorgok, majd újra átölelem.
 - Tététényleg nagyon köszönöm. - nézek fel rá nagy szemekkel. - És nene ijedj meg ettől a hajtól, majd elmesélem mi történt. - nevetek. Meg fogom a srác kezét, majd újra megszólalok: - István bábácsi azt mondta, hogy mindig fofogjam a kezed, így bibiztos nem hagysz el. - magyarázkodom. Végül együtt kisétálunk az állomásra és felszállunk a vonatra. Hú, kissé hűvös van, majdnem fázok. A vonaton átadom neki az ajándékom és elmesélem a hajam történetét és pár óra múlva már meg is érkezünk. Szinte egy percnek tűnt az egész, hiszen olyan jót dumáltunk. Leszállunk a vonatról, majd folytatjuk tovább az utunkat és felszállunk egy buszra, amely elvisz minket a repülőtréig. Nagyon sokan vannak, így hát kicsit erősebben szorítom David kezét, nagyon nem akarok elkeveredni. Átvizsgálják a bőröndjeinket és megtesznek mindenféle ilyen cuccost és már a repülőn is vagyunk. Én az ablakhoz ülök, szeretném látni a tájat, David pedig mellettem foglal helyet. Egy ideig még nem engedem el a kacsóját, csak akkor eresztem el, mikor észbe kapok, hogy már erre nincs is szükség. A gépen elalszok és a fejemet Dave vállán pihentetem. Aztán mikor érzem, hogy a gép egyre lassabban megy, felriadok és végül leszállunk a repülőgépről.
 - És most merre? - tekintek fel rá Davidre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 127 128 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek