Bál ~ Ophelia Újabb ásítás. Lassan gyűlik a tömeg, de túl lassan ahhoz, hogy az idő normál ütemben teljen. Ezek szerint csak ő jött egyedül, és ő fordított a készülődésre kemény öt percet. Jellemző rá, hogy nem törődik sokat az ilyen dolgokkal. Minek? Majd a lányok aggódnak a ruhájuk miatt helyette is. Így, zakóját kigombolva könyököl az asztalra, unott arca még mindig nem változik, annak ellenére sem, hogy emberek száma gyűlik lassan köré. Igen, fejben már a vacsoránál jár.
Elnyom ismét egy ásítást, azért még sem akar szamárbőgést produkálni, mikor véletlen kiszúrja a felé igyekvő alakot. Felvont szemöldökkel fordul az igencsak felé siető Ophelia felé. Meglepetten tekint az alkalmi ruhába bújt lányra, hiszen ezen ruha látványa rajta neki furcsa momentum - de nem feltétlenül rossz, sőt -, majd arra a tényre, ahogy viselkedik. A szavai hallatán kikerekednek szemeit, körbetekint, mintha azt keresné, van-e még valaki, aki Benji névre hallgathat-e, vagy, hogy tényleg neki szánja-e a mondandóját, és mikor ez véglegesen tudatosul benne, lengyel anyanyelvén ad hangot a látványnak.
- Ehh..? - tekint le végül a lányra, aki hozzáfutva öleli át a derekát, és tovább folytatja, a tőle szokatlan megnyilvánulást. hogy mit mondott?
- Fejbe vertek, szivi? Vagy valamit bekaptál? - szólal meg végül, hihetetlen udvariassággal és érzelmességgel, majd, mikor a lány a mellkasába fúrja a fejét, leesnek neki a dolgok. Elvigyorodik, de csak haloványan, majd, hihetetlen komoly arcot vágva nyúl be finoman a lány álla alá, emeli meg fejét, hogy tekintetük összeérjen, mintha valami hihetetlenül romantikus jelenetbe csöppentek volna.
- Muszáj mennem.. már nem léphetek vissza. Itt kell hagyjalak, a nevem a cél. Ha visszalépek, megszégyenülök, és örökké rám ragad, hogy gyáva vagyok. Így is tudnál szeretni? Egy gyáva nyulat? - kérdez vissza, de már nagyon ott tart, hogy kirobban belőle a röhögőgörcs. Idegen szavak ezek a szájából, de ha már a lány jelenetet rendez, beszáll maga is. Nem röhögés tárgya akar ő lenni. Finoman öleli át a lány derekát maga is, és vonja magához közelebb ezzel, mintha magához készülne szorítani őt, és csak ez után folytatja ál-romantikus monológját.
- Elmegyek, muszáj. De visszajövök, meg kell értened.. nem maradhatok itt, veled.. - néz mélyen a lány szemeibe, közelít arcával övéhez, mintha pillanatokon belül forró csókban akarná részesíteni, de még mielőtt ez megtörténne, ajkai vigyorra húzódnak, komiszra, olyanra, amely jellemzi őt, amely nem olyan idegen, mint az eddigi, szenvedélyes pillantása.
- ...másrészt meg, szét kell rúgnom pár hátsót, hogy nyerhessek. Rég szórakoztam, és a végén ünnepelni fogunk, kegyetlenül. - nyom egy csókot végül a lány homlokára, és jót röhögve huppan vissza a székére, megveregetve a maga melletti széket.
- Csüccs. - lép túl a ki színjátékon ennyivel, azzal meg végképp nem törődve, hányan nézhették végig. Show-time.
de itt vagyok
*elkapja*
