Tényleg működött. Magam sem hittem el az elején, hogy másunk is lehet, azon kívül, hogy betegesen vonzódunk egymáshoz. Az elején nem hittem benne, illetve magunkba, nem gondoltam volna, hogy évek távlatából gondolhatunk vissza az első lépéseinkre. Feladtam érte körülbelül mindent, beáldoztam neki minden szabad akaratomat, aztán rájöttem, hogy mellette sokkal inkább önmagam tudok lenni, mint bárki más mellett. Kívülről sokkal furcsábban hatott az egész, mint én belülről annak éreztem. Tudtam, hogy szereti, ha megmondhatja mit csináljak, ugyanakkor élvezte, ha ellenkezem egy kicsit. Megtalálni a kettő tökéletes elegyét, talán ez volt a kulcs. Idővel megtanultam, mit szabad és mit nem, ő ugyanezt tette, mindketten tanultunk. Nem volt könnyű, de határozottan megérte.
- Szóval nem..
Bólogatok párat, mintha bármit is fel kellene dolgoznom a válaszon. Igazából egyszerűen csak majd kiugrok a saját bőrömből a boldogságtól. Legszívesebben táncra perdülnék mindenki előtt, de az kicsit kellemetlen lenne, szóval ezt inkább megtartom későbbre. A mosoly az arcomon most mér félreérhetetlen, gondolhattam volna, hogy nem fogom tudni sokáig húzni ez a dolgot.
- Igazából komolyan, mert érdekel.
Félig az ajkamba harapva pillantok körbe, de szerencsére senki nem ül a közelünkben, mégis akaratlanul is csöndesebbre veszem a hangomat. Majd míg várok a válaszra, előveszek egy pergament a táskámból, széthajtogatom és felé nyújtom.
- Kíváncsi voltam, hogy ezek után mennyire gondolod komolyan.
Nagy áldozat volt részemről, és ezt ő is tudta. Igazából soha nem vágytam erre, különösebben nem vonzott a pálya sem, csak maradni akartam, mellette.
- Tudja tanár úr, furcsa lesz nem a tanítványának lenni.
Soha nem szólítottam így, már az elején sem. Hiszen amikor megismertem elfelejtette velem közölni, hogy ezért van a kastélyban, utána pedig nem volt fontos.Ráadásul nem szerettem a Vámpírológiát, vagy legalábbis a hivatalos órákat nem.
- Szóval nem..
Bólogatok párat, mintha bármit is fel kellene dolgoznom a válaszon. Igazából egyszerűen csak majd kiugrok a saját bőrömből a boldogságtól. Legszívesebben táncra perdülnék mindenki előtt, de az kicsit kellemetlen lenne, szóval ezt inkább megtartom későbbre. A mosoly az arcomon most mér félreérhetetlen, gondolhattam volna, hogy nem fogom tudni sokáig húzni ez a dolgot.
- Igazából komolyan, mert érdekel.
Félig az ajkamba harapva pillantok körbe, de szerencsére senki nem ül a közelünkben, mégis akaratlanul is csöndesebbre veszem a hangomat. Majd míg várok a válaszra, előveszek egy pergament a táskámból, széthajtogatom és felé nyújtom.
- Kíváncsi voltam, hogy ezek után mennyire gondolod komolyan.
Nagy áldozat volt részemről, és ezt ő is tudta. Igazából soha nem vágytam erre, különösebben nem vonzott a pálya sem, csak maradni akartam, mellette.
- Tudja tanár úr, furcsa lesz nem a tanítványának lenni.
Soha nem szólítottam így, már az elején sem. Hiszen amikor megismertem elfelejtette velem közölni, hogy ezért van a kastélyban, utána pedig nem volt fontos.Ráadásul nem szerettem a Vámpírológiát, vagy legalábbis a hivatalos órákat nem.
*
