Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Próbáltam szakértői szemmel figyelni az épülő pultot. Elképzeltem, vajon milyen lenne, ha ömlesztve lenne cukorkával és egyéb édességgel. Aztán, miután ez nem nagyon akart sikerülni, próbáltam fejben valami rendszert alkotni. Végül csak elkezdtem kipakolni a szellemes gumicukrokat a pódiumra, majd mikor nem tetszett, lepakoltam a dobozokat és megpróbáltam őket máshová helyezni. Pedig annyira a fejemben volt a dekoráció, mielőtt elkezdtem, most bezzeg amikor a tettek mezejére léptem már semmi.
- Egyszer! Látod itt a kulcsszó. Te tényleg egyszer tettél, de én? Ugyan már...ezt te sem gondolod komolyan.
Forgatom a szememet, miközben a kelleténél egy kicsit dühösebben rakok le egy adag tök formájú nyalókát az alsó polcra. Emma könnyen beszél, hiszen boldog! Az élete továbbra is egy tündérmese, körülbelül fél napot kellett neki keseregnie, aztán jött a herceg, hogy megmentse és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Rendben, valljuk be azért ez így elég kisarkított történet, de lényegében ez történt. Nem mintha amúgy irigyelném tőle a boldogságot. Sőt, inkább ő legyen boldog, mint én, de akkor is. Bármennyire is szeretem Emmát, ebben nem tud nekem tanácsot adni.
- Mond meg, mégis kivel csalnálak meg téged?
Nevetek fel, miközben felé fordulva csípőre vágom a kezemet. Ha másra nem, arra jó volt a kis megjegyzése, hogy elterelje a gondolataimat, mielőtt robbant volna az alkalmi hisztibomba. Pedig nem vagyok hisztis. Az esetek többségében inkább magamban kesergek, esetleg sírok, de azt sem mások előtt, kizárólag egyedül.
Lassan azonban minden megtalálja a helyét. Emma odajön, segít, hogy gyorsabban haladjunk. Ügyesen pakolja oda a dolgokat ahová mondom, végül elrendezünk mindent és mikor már közelít a tökéleteshez, feladjuk, így bőven jó lesz, úgyis szét fogják túrni a nebulók. Úgy döntünk, mára már nem nyitunk ki, inkább visszamegyünk a kastélyba, ott is van dolog bőven.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Őszintén örültem, hogy végre belebotlottam Lucában, furcsa volt egyedül a tömegben. Vagyis, nem a tömeg volt furcsa, inkább a gondolatok amik magányomban körüllengtek. Pedig ha egy kicsivel tájékozottabb lettem volna, akkor biztos kiszúrom, hogy ez a Halloweeni buli egyik sajátossága, de annyira nem érdekeltek a részleteket, hogy ez a dolog elmaradt.
- Hát tudod, maradt még némi kézügyességem.
Kicsit oldalra billentem a fejemet, hagyom, hogy Luca megfogja a hajamat, ami nem paróka, hanem igenis a sajátom és sokat bíbelődtem vele, milyen sikerült ilyenre varázsolnom. Mert már tudtam hajat színezni, ilyen átmenetes valamit még soha nem csináltam. A sminkes bűncselekményt viszont a két kezem által követtem el, szóval arra tényleg nagyon büszke vagyok, úgyhogy ki is húztam kicsit magam, de próbáltam nem elájulni attól, hogy a húgom még mindig mennyire édes...és mennyire nem tud öltözni.
- Te meg ne mond ki a nevemet. Tudod, inkognitóban vagyok itt.
Gyorsan a szája elé nyomom az ujjamat, majd megragadom a kezét és behúzom a tömegen át a nagyterembe, mégsem álldogálhatunk végig az ajtóban, ahol folyton lökdösnek minket. Először az egyik féli üres asztalhoz húzom, csak egy párocska foglal egy széket, épp egymás szájában vannak elmerülve, úgyhogy nem hiszem, hogy zavarunk. Fintorogva figyelem őket egy pár másodpercig, aztán lenyomom Lucát a székre.
- Ülj le, hozok valami innivalót.
Elsietek a tömegen keresztül egy kis édességért, meg két pohár cukros löttyért, aztán visszasietek Lucához leülök a mellette lévő székre és odanyújtom neki az italt.
- Akkor sem tetszik ez a szoknya, nagyon rövid.
Fejezem be a megkezdett gondolatot, aztán koccintásra emelem a poharamat. A tervem az volt, hogy először beszélgetünk kicsit, aztán táncolunk, aztán eszünk és megint táncolunk. Tetszett, szinte felszabadított, hogy nem ismernek meg a smink mögött, így egy picit elengedhetem magamat és nem kell tanárként viselkednem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Hát, ma én voltam a soros. Mármint, a boltban. Olívia kisfia beteg lett, így sajnos nem tudott bejönni dolgozni és mivel Emma el volt havazva magamra vállaltam a mai és a holnapi napot is. Igaz, kicsivel később nyitottunk ki, mert reggel óráim voltak, de kinyitottunk. Így halloween előtt luxus lett volna egyszerűen csak bezárni a boltot, ráadásul nem akartunk csalódást okozni senkinek. A délelőtt simán ment, a legtöbben dolgoztak, így csak néhány kósza vendég volt, de délutánra történt valami és a boltot megrohamozták a munkából hazafelé tartó emberek. Sőt, hallottam, hogy volt aki a fővárosból jött hopponált el idáig, hogy beszerezze a dolgokat. Hát, ez fura volt. Nem volt megszokva, hogy ennyien vannak a boltban, de örültem neki. Föl s le rohangáltam, számoltam, segítettem, mértem és nagyjából minden elégedetten távozott. Miután kivittem két vaníliás shaket egy turbékoló mestertanonc párnak visszamentem a pult mögé és körbepillantottam. Már senki nem szorult segítségére, néhány lézengtek még a boltrészben és ültek egy páran az asztaloknál, de viszonylag csöndes volt a hangulat. Úgyhogy felpattantam a kávéfőző mellé a pultra és elővettem a korábban megkezdett rajzomat. Lassan kezdett kibontakozni, mi is lesz pontosan belőle és mikor már beleláttam amit bele akartam elégedetten kortyoltam bele a levendulás kávémba, ekkor nyílt az ajtó. Mosolyogva felpillantottam és a mosolyom még szélesebb lett, amikor realizáltam, ki is lépett be az ajtón.
- Hello idegen.
Köszöntöttem vigyorogva miközben leugrottam a belső pultról, és a külsőhöz sétáltam. Kissé bezárva éreztem magamat, de semmi gond. A bók hatásos volt, vigyorogva beleharaptam az alsó ajkamba és hintáztam egy picit a lábamon.
- Hát, te sem panaszkodhatsz. Emma nincs itt, fent van a kastélyban.
Még mutogattam is a kastély felé, bár reménykedtem benne, hogy nem akarja rögtön távozóra fogni. Olyan régen láttam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Valóban, Viktor jól látta. Az utóbbi időben sokat mosolyogtam és felettébb jó kedvem volt. Sok minden változott az életemben, mióta legutoljára találkoztunk. Ha ezt megjegyezné nekem, el is mondanám neki, hogy igen, volt egy sötét időszak, amikor boldoggá tettek, de nem voltam boldog, szóval, ez egy kicsit olyan összetett dolog, de biztos megértené. Na a lényeg, hogy amint megérkezik a kérdés, felemelem a pult kinyitható részét kibújok és visszacsukom, így nem fog tudni bemenni senki, még akkor sem, ha a pulton keresztül szeretne átmászni, jók ezek a védőbűbájok, de így legalább tudok egy kicsit segíteni Viktornak.
- Halloweenre, vagy csak úgy? Édes, savanyú, keserű? Esetleg valami extrább?
Ugyanúgy kínáltuk a mágikus édességeket, mint a simákat, amik megtalálhatóan voltak a mugli boltokban is, így a paletta elég széles volt, de legalább volt miből válogatni. Hűségesen mentem Viktor után, hagytam, hogy nézelődjön egy kicsit, hiszen rég járt itt, tényleg, nagyon rég.
- Semmi különös, ami azt illeti jól megvagyok. Tanár vagyok, házvezető helyettes, és bolt tulajdonos is egyszerre, szóval nem unatkozom. És te?
Minden más témát kikerültem, ha érdekli valami, úgyis rá fog kérdezni, nem fogom untatni a kis életem minden egyes apró részével.
- Vannak bizony. Majdnem minden színben.
Nevetve csapom össze a kezemet, amikor meglátom, mit művel, néhányan felénk is fordulnak, de engem ez egy kicsit sem hat meg. Amennyire elcsépelt ez a poén, legalább annyira vicces és meg kell vallani igazán jól áll neki. Egy külsőre komoly, nagyon is helyes srác, aki bármikor képes ötévessé válni, főleg egy ilyen helyen. Hát mit ne mondjak, imádom a munkámat.
- Nem igaz, a kék sokkal jobban áll.
Zárom rövidre a dogot, majd kiveszem a kezéből az egyik szemgolyót és beleharapok, közben mutatom neki, hogyha akarja nyugodtan egye csak meg, neki biztos, hogy itt semmiért nem kell fizetnie. Ma van a szerencse napja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

- Akkor nem lehet, hogy inkább valami süteménnyel kellene próbálkozni? Haza pedig viszel valamit.
Igaz, nem vagyunk cukrászda, de apróbb sütemények nálunk is vannak, mint a macaron, vagy épp a hűtött ízesített joghurt. Számomra ezek is édességnek számítanak, így megtalálhatóak a boltban azért, hogy az emberek ne csak egy kávét tudjanak meginni, hanem legyen valami azon a cirka egy oldalas menülapon. Nem kenyerünk a vendéglátás, inkább eladunk, de ha már így alakítottuk ki a helyiséget, akkor miért ne?
- Mítoszok és Legendákat. Az első öt évfolyamnak, egyelőre.
A tananyag még foltozgatásra szorul, én is tudom. Mikor elkezdtem rengeteg időm volt rá, de mióta elindult ez az év, alig látok ki a munkából, de, ami késik nem múlik, ha lesz egy szabad percem, abban a minutumban nekilátok.
- Hát, mert a szívemen viseletem a Navinesek sorsát, én is odajártam, minden testvérem..szóval, ők a második családom.
Vonom meg a vállamat, Asher nevének a hallatára pedig köhintek egyet, majd kicsivel beljebb sétálok a soros közé és megállok az életnagyságú gumicukorember mellett.
- Áhh, annak már vége. Tudod, nagyon szerettem Ashert..de be kellett látnom, hogy hosszú távon nem volt megfelelő számomra.
Legyengültem mellette, a szó minden értelmében. De nem ragozom túl a témát, mert eszemben sincs sajnáltatni magamat, de ha már kérdezte, akkor megmondom. Nincs többé Asher, s bár igyekszem elkerülni, ha néha mégis összefutunk ugrik egyet a gyomrom. De mielőtt az ebbéli tapasztalataimat megosztanám, inkább elharapom a félig kemény, félig puha rágószerű cukorszemet. Viktorral ellentétben én tudtam, hogy nem fog beférni a számba, úgyhogy nem is próbálkoztam vele, inkább legyen két körös. A beszélgetőpartnerem viszont nem volt ennyire bölcs, így ismét kellemes percek okoz nekem.
- Ha nem bírod köpd csak ki, nem vagyok ám finnyás.
Nem is értem, hogy fért be a szájába...de komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

- Oh, rendben van.
Bólintok és közben azon gondolkodom milyen különlegességeket tudnék neki felajánlani. Minden van itt, ami szem szájnak ingere és igazán nem segít nekem azzal, hogy szinte mindent szeret. Mert valljuk be, egy finnyás gyerekkel könnyebb válogatni, megmondja mit szeret és mit nem és az alapján már el lehet indulni, de aki nem tudja mit akar...de minden akarna, na az ezerszer rosszabb feladat.
- Hát nekem a nagymamám volt ilyen. De nem hiszem, hogy ezért választottam volna a tárgyat, inkább azért, mert rengeteg könyv volt előttem korábban és mind ebben a témában.
Volt egy fél évem, mikor mást sem csináltam, csak olvastam egész álló nap. Nem mentem semerre, nem csináltam semmit, csak ezeket a könyveket bújtam, nem csoda hát, hogy akarva akaratlanul ez vált a tárgyammá. Egyáltalán nem bánom, imádom azt a világot ahová elkalauzolhatom a diákjaimat és azt hiszem, ez lenne a tanítás lényege, hogy mindkét fél évezettel kezdjen neki. Ez az én oldalamról pedig maradéktalanul megvalósul.
- Előbb vagy utóbb elfogod felejteni.
Egy szomorú mosoly keretében odébb lökök egy kint felejtett dobozt, miközben vigasztalóan megpaskolom a vállát. Senkinek nem könnyű tovább lépni, ha tiszta szívvel szeretett valakit, akkor sem, ha egyébként menni akart abból a kapcsolatból, ezt én tudom a legjobban. És Viktor megjegyzéséből sejtem, hogy ezzel ő is hasonlóan van. Sajnáltam őt tiszta szívemből, mert nem ezt érdemelte, és lehet, hogy szívesen visszacsinálná. Én viszont nem csinálnék vissza semmit...mert nem bántam meg semmit. Figyelem, ahogy máris változik a hangulat, úgy tűnik attól függetlenül jó kedve van így kicsit odébb állok, hogy összeméretkezhessen a gumicukor emberrel.
- Amilyen édesszájú vagy, egy hét alatt elfogyna.
Zavartan köhintek egyet, próbálom figyelmen kívül hagyni a leheletnyi célzást, igen, imponáló meg minden, de ha felveszem akkor zavarba jövök tőle és akkor jön a pirulás meg minden és mindkettőnk számára egyértelmű válik a dolog, az meg nem tenne jót senkinek.
- Szóval, merre keresgéljünk?
Inkább maradjunk az eredeti témánál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

- Ehm várj csak, hadd gondolkodjam.
Gyorsan körbepillantok, nem is tudnom mit mondhatnék neki, így ahelyett, hogy rögtön válaszolnék, inkább kikerülöm a kérdést.
- Ami azt illeti élvezem, de nem tudom, hogy képes lennék-e hátralévő életem végéig ezt csinálni.
Most persze imádom, és nem cserélném el a tanítást semmiért, de ki tudja, mit hoz a jövő? Még annyira fiatal vagyok és szeretném magamat több mindenben kipróbálni, majd meglátjuk.
- Azt hiszem, ha szeretnéd, tudunk neked hozatni lányban is.
Nevetek fel, miközben ismét végignézek a nálam legalább egy fejjel magasabb gumicukoremberen. Nem mondom ki hangosan, de ez tuti, hogy nekem nem lenne gusztusom ezt megenni. Ám Viktort rögtön témát vált, mindenfelé kalandozunk, folyik a csevej, de csak most esik le, mi is történik. A kérdésre egy pillanatra az arcomra fagy a mosoly. Most mondjam meg neki, hogy az amióta cukorboltunk van hányni tudnék az édességektől és amikor csak lehet messzire elkerülöm? Nem hiszem, hogy jót tenne az üzletnek. Ezért úgy teszek, mint aki nagyon elgondolkodik, sőt el is indulok a sorok között, magam mögött hagyva az életnagyságú gumicukorembert. Aztán, mikor megérkezünk felé fordulok. Most jut el az agyamig, hogy szívja a véremet. Vádlón felé bökök, miközben próbálok durcás képet vágni, de a szemem és a szám széle is mosolyog.
- Hát, az igazat megvallva, az én kedvem a törökméz.
Semmi extra, unalmas, mint amilyennek én kinézek, meg is állok a bolt egy eldugottabb részében, ahol egy olyan pult van kialakítva, mint a vásárosok standja, tele olyan édességekkel amilyeneket az igazi mugli búcsúkba lát az ember, csak ezek nincsenek kiszáradva, nem ízetlenek és nem kerülnek háromszor annyiba, mint amennyi a beszerzési áruk. Igyekszem leplezni a zavaromat, úgyhogy a törökméz után nyúlok, elveszel egy kisebb zacskónyit, amiben kis kockákra van vágva az édesség, megbontom és felé nyújtom. Kezdem azt érezni, hogy Viktor flörtöl velem, és nem zavar a dolog, sőt, kiváltképp élvezem, de nem akarok felnőtt létemre úgy vihogni a zavartságtól mint egy tinilány, ezért valamivel le kell foglalnom magamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

A helyzet kezd egy kicsit kényelmetlen mármint, de nem a rossz értelemben. Viktor nem az a fajta fiú, aki úgy nyomul, mint a legtöbben, inkább aranyosan, de ettől még nem zavar kevésbé a dolog. Inkább bekapok még egy törökméz kockát, hogy eltereljem a saját figyelmemet és, hogy ne kelljen azonnal reagálnom mindenre. Hirtelen annyi behatás ér, amire nem is igazán tudok reagálni. Az egyik pillanatban még beszélgettünk, most pedig úgy érzem kezd egész más irányba menni a dolog.
- Nem vagyok pufi.
Durcás kislány leszek egy pillanatra, mint amolyan Lucus szokott lenni. De hát, melyik lány nem veszi rossz néven, ha ilyet szólnak neki. Persze, utána rögtön elvigyorodom, mert nem szeretném, ha esetleg tényleg azt hinné, hogy megsértődtem, inkább csak tettem egy kicsit az agyamat, azt szabad, nem? A jókedvem viszont addig tart, ameddig hozzá nem ér az arcomhoz. Lefagyok, majd köhintek egyet és automatikusan hátrébb lépek. Nem nézek rá, és úgy érzem, hogy ezután már nem is fogok, legalábbis a szemébe biztosan nem nézek, nem menne. Zavarban vagyok, még ennyi idősen is képes vagyok rá.
- Igen, nagyon finom.
Bólintok, aztán, hogy ne legyen feltűnő, gyorsan visszalépek, hogy ne legyen feltűnő a távolodásom. Bárcsak figyelmen kívül tudnám hagyni az ilyeneket és úgy viselkedni, mint egy felnőtt nő. De éppenséggel Viktor sem viselkedik felnőtt férfi módjára.
- Ehm, nem is tudom. Nagyon szeretem a keleti kaját, a tésztákat.
Sok mindent megeszek, csak a halat gyűlölöm, egyébként nem válogatok, csak az olyan ételt nem bírom megenni, aminek rossz a szaga. Vettem egy mély levegőt, megfordultam, hogy tovább mutogassam neki az édességeket, mintha mi sem történt volna. Majd egy jó órával később kikísértem az ajtón, majd nekitámaszkodva kifújtam a levegőt, ez kemény menet volt, még ha nem is tűnt annak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amint sikerült hozni megfelelő mennyiségű ételt és italt én is helyet foglalok Lucával szemben, miközben újra és újra végignézek rajta. Közben meg azon jár az agyam, hogy vajon a kedves barátja...bocsánat, vőlegénye látta-e, hogy miben jött el.
- Vince tudja, hogy ebben a ruhában vagy?
Kérdem kissé összevont szemöldökkel. Csak képzelődöm, vagy a ruha egyre kisebb? Lehet, hogy csak a sok tűz meg a tömeg és a színek azok, amik bekavartak. Lényegtelen. Ha Luca jól érzi magát ebben a jelmezben, ám legyen. Amúgy meg kell hagyni nagyon ötletes. Nekem eszemben sem jutott a témához öltözni, inkább az volt a fontos, hogy minél inkább el tudjam rejteni, hogy ki vagyok. Mivel én ma tényleg szeretnék táncolni. De úgy nem lehet ugrálni és énekelni és pattogni és nevetni, hogy tanár vagy.
Bekapok egy szeletet száraz süteményt, a habosaknak még kicsit korán van, majd később, ha már nagyon jól fogom érezni magamat. Bár, ami azt illeti elég csábító, így az ujjammal belenyúlok, hogy megkóstoljam a habot. A másik kezemmel a számhoz emelem a poharat, hogy igyak egy kortyot, amikor is jön a következő információ. Abban a pillanatban visszaköpöm a szám tartalmát a pohárba, levágom a poharat az asztalra és elkerekedett szemmel nézek rá.
- Ugye nem te?
Zoráról tudnék. Akkor is, ha egyébként mind az érzelmi, mind pedig a fizikai távolság elég sok közöttünk. Nem ismerkedett meg senkivel, nem csinál semmit, csak dolgozik és nagyon élvezni. Kizárásos alapon két személy marad, Luca és Benji. Mind a kettőjük nagyon régóta és nagyon jóban van a párjával, így a kérdésem jogos. Szúrós szemmel méregetem a húgomat, ami azt sugallja: Leszedem a fejed ha te vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Elég lazán indult a mai nap, tekintve, hogy a szokásostól elérő dolgom nem volt. Ettől függetlenül azonban volt min gondolkodnom, de mivel be kellett mennem a boltba, reménykedtem benne, hogy nem lesz akkora forgalom. Köszöntem mindenkinek, aki elment mellettem, majd beérve a boltba kinyitottam, elvégeztem a tennivalókat és beálltam a pult mögé. Utána pedig csak néztem előre, miközben az fejemben egymás kergették a furábbnál is furább gondolatok. Megint saját magamat kevertem bajba, immáron nem először. Meg sem kellene igazán lepődnöm rajta, hiszen az ilyen dolgok általában velem esnek meg. Valamiért soha nem találom meg a helyemet, ha pedig azt hiszem, hogy igen, akkor mégsem érzem magamat kényelmesen. De ezt azt hiszem meg is érdemlem. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy valaki rohan felém. Pedig elég feltűnő jelenség volt, mivel a bolt üres volt. Csak akkor fókuszáltam rá, mikor már mellettem termett, felhúzott szemöldökkel hallgattam, de nem értettem belőle semmit, úgyhogy csak felemeltem a kezemet és megálljt parancsoltam a szóáradatnak.
- Lehetne, hogy lassabban és érhetőbben beszélsz?
Köszönés helyett ez is megteszi. Bianka a utóbbi időben mondhatni a fejemre nőtt, de ő komolyabban vette az egész gyerekdolgot mint én az anyai kötelezettségeimet. Talán helytelenül tettem, legalábbis abból, amit megértettem abból ezt szűrtem. Valami esküvő, és ismeretlen srác, meg beszélgetés. Értetlenül pillantottam rajta végig, miközben megpróbáltam visszaidézni mit is darált le körülbelül fél perc alatt.
- Nem beszéltem senkivel. De milyen házasság? Mi lenne ha az elején kezdenéd?
Eléggé idegen volt a szájából hallani ezt a szót, ám akaratlanul is felidézte bennem azt a beszélgetést, amin Lucával kellett túlesnem, ez pedig semmi jót nem sejtetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Végre, újra itthon. Furcsa volt, sok minden történt, amíg elvoltunk és sok minden történt Svédországban is. A legjobb természetesen az volt, hogy Emmáék családja kibővült s bár még nem mentem el meglátogatni őket, már alig vártam, hogy lemehessek. Egyelőre még nem szerettem volna őket zavarni, de már bevásároltam Svédországba és a kibontatlan bőröndöm mélyén lapul néhány rugdalózó és gyerekjáték. Furcsa volt őket megvásárolni, kicsit fájt a szívem, de azért boldog voltam
Azonban a könyvek között sétálni már kevésbé volt kellemes. Szinte éreztem a feszültséget. Sok diák itt töltötte a napot, tanulva a vizsgáikra, hiszen egyik pillanatról a másikra már idecsöppentünk és bizony nem volt más választás, vizsgázni kellett. Nekünk tanároknak pedig vizsgáztatni, ami legalább annyira kellemetlen volt. Nem szerettem javítani, sokszor túl vajszívű voltam és mindig a szívemre vettem, ha valakinek esetleg nem úgy sikerült a dolog, ahogy kellett volna és nem tudtam átengedni a vizsgázom. Mindazonáltal dolgom nem sok volt, így úgy döntöttem lemegyek a könyvtárba és keresek magamnak valami regényt. Lassan sétáltam végig a sorok között, néha megállta és elolvastam egy-egy könyv gerincét, de eddig nem fogott meg egyik sem igazán. Néha odaintettem egy-egy diáknak de igyekeztem csöndben maradni, nem akartam zavarni senkit. Akkor láttam meg Rellát. Úgy tűnt nagyon nagy sietségben van, talán le van maradva a tanulással. Így otthagytam a könyveket és inkább elindultam felé. Nem akartam zavarni, így néhány lépéssel megálltam előtte, majd halkan megköszörültem a torkomat.
- Szia Rella. Segítsek esetleg?
Hátratettem a kezemet, miközben hintáztam a sarkamon és próbáltam óvatos mosollyal biztatni, hogy nyugodtan megoszthatja velem a problémáját és szívesen segítek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igyekszem nem észrevenni a zavarát, mert úgy érzem azzal csak még nagyobb zavarba hoznám, szóval rendes házvezető-helyettes lévén tovább mosolygok és várok, hogy kitaláljon valami válaszfélét. Nyilván tudtam, hogy tanul. Hazaérve Svédországból a legtöbb diák az eszéhez kapott és rájött, hogy talán ideje lenne valamit fakítani, mert csúnya bukás lesz a vége, azt pedig nagyon kellemetlen megmagyarázni a szülőknek. Nem is tudom, hogy én buktam-e valaha, biztosan..voltak nehezebb időszakok az életemben és néha, egy-egy pofásabb indok esetén még el is nézhető, de a Svédországi henyélés egyáltalán nem az.
- Áhh, szóval tanulsz.
Mosolyogva bólintok, miközben a tekintetem a kezei között rejtőző könyvre siklik. Gondoltam, hogy ezért jött ide, de a könyvtár nem épp a megfelelő környezet a tanuláshoz, vagyis, nekem soha nem volt az, sokkal jobb volt fekve az ágyamon, vagy kint a szabadban, de itt? Néha a mai napig úgy érzem, hogy megfojt ez a rengeteg könyv. A másik, amit azonnal észreveszek, hogy egy nagyon is ismerős kötet lapul a kezei között. Mosolyogva feltartom a mutató ujjamat, majd hátat fordítva elsétálok egy könyvespolchoz és mikor néhány perc elteltével visszatérek lerakom a könyvet Rella elé az asztalra és odacsúsztatom hozzá, majd mint aki jól végezte dolgát leülök vele szembe.
- Azt hiszem, ezzel többre mennél.
Igaz, az a könyv sem rossz, de nem az igazi. Ez az igazi kopott vörös bársonyba bugyolált könyv sokkal tartalmasabb és izgalmasabb is, már ami az én tantárgyamat illeti.
- De ha valamilyen kérdésed, vagy problémád van az anyaggal, akkor itt vagyok, felesleges a könyvet bújnod, nyugodtan kérdezz.
Tártam szét nyugodtan a karomat, miközben továbbra is nyugodtan üldögéltem előtte. Nem láttam ebben semmi cikit, vagy kivetnivalót, inkább örültem neki, hogy valaki legalább foglalkozik ennyire a tárggyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Izgultam. Soha nem kellett még ilyen módon számot adnom a tudásomról és mivel amúgy sem voltam az a túl nyugodt ember az ilyen helyzetekben, tartottam egy kicsit a dologtól, főleg, hogy Bence is képben volt. Illetve, ha belegondolunk ő tehet a gyomorgörcsömről, megint. Tudtam, hogy húzza az agyamat, de most először nem tudtam csak úgy elmenni mellette. A főzéshez, sütéshez értettem és ha sok minden nem is, ennek a megkérdőjelezése igenis bántotta az önbecsülésemet. Így hát, könnyedén belementem a játékba és ezzel együtt a kihívásba. Először nem tartottam tőle annyira, de amikor értem jött a tanárihoz, kezdtem kissé aggódni. A szám belsejét rágva sétáltam mellette, a kezemben lévő könyvet ide-oda rakosgattam egyik kezemből a másikba. Az eredeti terv az volt, hogy dolgozatokat javítok kora estik, de helyette Az időutazó feleségét olvastam, sőt, még rajzoltam is. Régóta nem tudtam már alkotni semmit, de most a széndarab magától kúszott az ujjaim közé, így most a könyv rejtett néhány kósza rajzocskát is, amik bár igen darabosak voltak, de legalább nem erőlködtem velük.
Mikor megérkeztünk a konyhához, halkan koppintottam az ajtón, mire egy manó kinyitotta, így mindketten be tudtunk menni. Örömmel konstatáltam, hogy a manók minden megtettek amit kértem. A pulton voltak az alapanyagok, és sehol senki, elég volt bőven a tudat, hogy Bence figyelni fog, nem kellett ide kíváncsi szemek. Hatalmasat sóhajtottam, ledobtam a nyúzott könyvet az asztalra, nem foglalkozva azzal, hogy néhány papír kicsúszik belőle és a pulthoz sétáltam.
- Remélem, szereted a steaket.
Biztonsági játék volt részemről, mert már rengetegszer készítettem el ezt az ételt, otthon is. Nem volt túl bonyolult, de egyszerű sem. Tökéletes arra, hogy bebizonyítsam, nincs igaza. Mivel a hús hamarabb készen van és frissen az igazán finom, úgy döntöttem, először a zöldségeknek állok neki. Gyakorlott mozdulattal mostam meg a zöldségeket, majd nekiálltam pucolni a gombát, amikor megéreztem a karjait a derekamon, ahogy átkarol. Fogalmam sincs, mi volt közöttünk, azt meg pláne nem tudtam, hogy mit gondol erről, mert bár sokat beszélgettünk, ezt a témát szándékosan kerültük. Mégis, úgy éreztem, hogy ismét túl messzire mentem, legalábbis ami a gondolataimat és az érzelmeimet illeti. Nem akartam beleélni magamat valamibe, aztán megint hoppon maradni. Az utóbbi időben sok változás történt, így már nem utasítottam el csípőből a közeledését, miért is tettem volna? Szerettem, mikor a közelemben volt, főleg így.
- Nem ér elterelni a vizsgázó figyelmét.
Mondtam vigyorogva, de nem néztem rá, inkább folytattam a munkát, nem foglalkozva azzal, hogy a kés újra és újra megremeg kicsit a kezemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Gondoltam, hogy a hússal nem lőhetek igazán mellé, bár eddig még nem tájékozódtam olyan behatóan az étkezési szokásairól, de egyszer mindent el kell kezdeni. Persze, azért a mosolyom kiszélesedik a válaszra, ha nem lennék annyira elfoglalva a zöldségekkel, biztos kihúznám magamat és elégedetten vigyorognék, de nem szeretnék túlzottan is elégedettnek tűnni, úgyhogy a mosoly bőven elég lesz. Miután a zöldségekkel úgy ahogy készen vagyok, összeborítom őket egy serpenyőbe, megfűszerezem, majd öntök alá egy kis vizet és máris indulhat a párolás. Ez volt a dolog egyszerűbb része, a hús már keményebb dió, de nem kell vele annyit pepecselni. Közben azért igyekszem Bencére is figyelni, nem túlságosan belefeledkezni a főzésbe, végtére is, együtt jöttünk le, ez egy közös program, úgyhogy talán nem ártana beszélgetni, de a kettő együtt nehezebben megy, mint gondoltam, főleg, hogy benne van az aurámba és bár kicsivel később eltávolodik tőlem, ettől nem lesz a helyzetem könnyebb.
- Próbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Nem szeretnék rossz jegyet kapni.
Felpillantok rá, majd a figyelmemet a húsnak szentelem, megnézem nem-e túl vastag, vagy túl vékony, vagy maradt-e rajta nemkívánatos tartozék, de a manók most is, mint mindig tökéletes munkát végeztek, így nincs más dolgom, mint besózni és beborsozni a két szele húst és felrakni az olajat. Amit meg is teszek, majd visszalépek az asztalhoz a húsokért, mire Bence már szembe van velem. Felpillantok rá, igyekszek hozzászokni a jelenlétéhez, a közelségéhez, csak azért, hogy később anélkül is érezhessem hol van, hogy rápillantanék. Általában szokott működni, de idő kell hozzá és szorosabb kötelék. A megjegyzésére egy pillanatra lemerevedek, tányérral a kezemben amiben a húsok pihennek. Mire is gondol pontosan? Nyilván ő is, és én is tisztában vagyunk ezzel az egész dologgal, csak azzal nem, pontosan mi ez. Körbeírni körbetudjuk, ami azt illeti tökéletesen, de meghatározni, kategorizálni, azt már nem. Bence szerette maga körül a rendet, én viszont otthon voltam a káoszban is, már ami a kapcsolatokat illeti, így hát, részéről jogos volt a kérdés.
- Lépnék? Mire célzol ezzel?
Összevonom a szemöldökömet, majd, hogy ne kelljen tovább bámulnom inkább megkerülöm az asztalt és beteszem a két szelet húst a forró olajba és ellenőrzöm a zöldségeket is. Utána nem volt dolgom, úgyhogy kénytelen-kelletlen megfordultam, de így ő háttal állt nekem. Sebaj, legalább nehezebben zavar össze.
- Vagy legalábbis, mit vársz tőlem?
A magam részéről egy csődtömeg vagyok, már ami a kapcsolatokat illeti, úgyhogy igyekszem magam kihúzni az ilyen dolgok alól, az utóbbi időben pedig a kapcsolatok alól is, talán  ezt elégelte meg Bence. Én elégedett voltam azzal, ami kettőnk között volt, de láthatólag ő nem. Így szerettem volna, ha elmondja pontosan mit is szeretne, mert erről az egyről fogalmam sem volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Míg Bianka összeszedi a gondolatait kerítek egy bárszéket a hátsó irodarészből, csinálok magamnak egy kávét, neki egy forrócsokit, amit lerakok elé, majd elhelyezkedek az odahúzott széken. Úgy hiszem, ez hosszú lesz és biztos, ami biztos inkább lerakom magamat, mintsem kiájuljak. És ahogy egyre inkább belegabalyodunk, már tudom, hogy jól tettem, hogy leültem. Veszek egy mély levegőt, miközben becsukom a szememet és igyekszem nem ordibálni, semmi értelme nem lenne.
- Mégis, hol házasodtatok ti össze?
Egyáltalán lehet-e hivatalos a dolog? Miért ilyen idióták a mai fiatalok? Én biztos nem csináltam ennyi butaságot, én még tudtam normálisan viselkedni, akkor ők miért nem tudnak? Komolyan, csak a baj van velük. Igazából meg sem kellene ezen az egészen lepődnöm, végtére is, Biankáról van szó, ráadásul sárga a vére, egyszóval biztosan van stikije, minden Navinésnek van.
- Nem lehetsz olyan, mint én? Miért mondta ezt Lin?
A korábbi megjegyzését, miszerint ez volt az utolsó baki, szándékosan figyelmen kívül hagyom. Felesleges olyan ígérnie, amit nem tart be, könnyebbnek gondolom, ha úgy teszek, mintha nem hallanám. Soha nem használnám fel ellene. Azért fiatal, hogy hibázzon, mindenki hibázik, csak nem mindegy, hogy mekkora az a hiba.
- Tényleg? Nem mondod?
Unottan könyökölök a pultra, miközben próbálok valami megrovó tekintetet lövellni felé, a probléma csak az, hogy a szám széle halvány mosolyra görbül. Mennyi információ hirtelen. Természetesen már korábban is sejtettem azt, hogy az auror iránt kicsivel többet érez, mint azt egy korabeli lánynak illene, de ez volt a legkevésbé probléma, a piálás pedig...nos, ami azt illeti semmi nem marad csak úgy szó nélkül, a pletykák terjednek, akkor is, ha a delikvensek nem akarják.
- Még valami? Bármi? Valami olyasmi, amin változtatni is tudunk?
Nem is tudom hirtelen, hogy mérges legyek-e vagy inkább aggódjak. Végül annyiban hagyom a dolgot és várok, hogy az érzések megrohamozzanak. Furcsa, olyan ennyire könnyedén vettem a dolgokat, de ha belegondolunk, van egy húgom, aki jó sok butaságok halmozott össze az évek során, szóval mondhatni gyakorlott vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát, nem húzta sokáig a dolgot. Tehetetlenségemben csak összefűzöm magam előtt a kezeimet és duzzogós kislányként ráncolom az orromat. Néha-néha rápillantok, de nem tudom tartani vele a szemkontaktust. Olyan szerepbe kényszerít, amilyenbe csak akar és bár nincs ellenemre, azért furcsa ez a követelőző hangnem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire türelmetlen, azt hittem, még van egy kis időnk, mielőtt kibukik ez az egész. Pedig milyen kényelmes volt, csak úgy, kötöttség nélkül, igazán jól éreztem benne magamat, hát akkor miért vagyok most olyan bizonytalan és tehetetlen? Elfut a méreg, amikor rávilágít a döntésképtelenségemre. Összepréselem a számat, talán nem kellene így túlreagálnom, sőt biztos. De mire végiggondolom már ott van a kés kezemben. Határozott mozdulattal vágom bele az asztal lapjába, kettőnk közé. Nem tudnám megmondani, hogy mi késztetett erre, de egy pillanat műve volt az egész, és amint megtörténik, már el is száll a kényszer a tettlegességre.
- Ez kell neked? Ez? Valami hatalmas zűrzavar lehet a fejedben.
Végigmutatok magamon, miközben unottan felhorkantok. Már az elején sem igazán értettem a közeledését, de most meg aztán végképp zsákutcába kerültem a dolgokat illetően. Ő is tudja, hogy komoly probléma van velem, minden máz alatt, valahol mélyen valami eltört és hiába próbálkozott vele, nem lehet összeragasztani, ideig-óráig összeállni látszik, de aztán hirtelen apró darabjaira hull és én olyan leszek, mint régen. Letargikus, céltalan, szürke és unalmas. Miért kényszeríteném ezt rá? Senki nem érdemel ilyesmit.
- Egyszerűen nem kényszeríthetlek ebbe bele, nem lenne fair.
Hitetlenkedve csóváltam a fejemet. Nyilván az utóbbi időben egészen más megvilágításba kerültek a dolgok, de csak miatta. Miatta lett minden egy kicsivel színesebb, miatta nyúltam hozzá ismét a hárfához, és rajzoltam. De voltak kétségeim afelől, hogy ez meddig fog tartani. Egy rövid ideig eltökélten néztem a szemeibe. Aztán eszembe jutott a hús. Gyorsan odafutottam és megfordítottam őket. Még épp nem égtek meg, de már az egyik széle nem épp kedvező színt vett fel. A zöldséget késznek ítéltem meg, úgyhogy leemeltem és elővettem két tányért. Egy pillanatra egészen kitudtam zárni Bencét, mintha ott sem lenne és az egész probléma csupán a fejemben élne. De ahogy megfordultam, ismét ott volt, életnagyságban, és válaszokat várt. Olyanokat amiket én nem tudtam megadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mikor a hús másik oldala is alaposan megpirult és tökéletesnek ítéltem meg kivettem őket, majd ráraktam a zöldség ágyra. Mindeközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését és a nevetését. Nem reagáltam rá, csak fintorogtam egy sort és leraktam a kész ételeket az asztalra, utána pedig egy gyors mozdulattal kihúztam a kést az asztalból és elfektettem kettőnk között. Meglepett, hogy mennyi mindent ki tud belőlem hozni ez a kifordított helyzet. Az esetek többségében én voltam az, aki komoly kapcsolatot szeretett volna és addig mentem, ameddig meg nem kaptam. Szerettem valakihez tartozni, érezni, hogy valakinek fontos vagyok annyira, hogy hajlandó elkötelezni magát. Most pedig, itt volt a helyzet, de én igyekeztem kihátrálni belőle. Hirtelen azt sem tudom, mikor jutottunk el idáig. Tényleg ennyire komoly lenne ez az egész? Igaz, Bence olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint anno az, akinek hajlandó voltam odaadni az életemet. Azóta nem szerettem igazán odaadóan, tudom, hogy az szerelem volt. De ez is szerelem lenne-e?
- Nem, tényleg nem. De eddig nem is akartad ezt.
Megfordultam és előhalásztam két villát, amikor elkapja a karomat. Annyira hangtalanul lépett hozzám, hogy észre sem vette. A tekintetem a karomra siklik. Határozott, de nem fájó szorítás, pont olyan, ami teljesen más irányba tereli a gondolataimat. Szerettem, hogy annyira határozott volt, hogy irányítani akart. Tudtam, hogy ilyen emberre van szükségem, mert egyedül nem boldogulnék. Hagytam, hogy maga felé fordítson, engedelmes rongybabává váltam az első határozott mozdulat után, a szokás hatalma.
- Bence...én, ne...
Nem tudtam befejezni, mert nem tudtam ellenkezni. Nem tudtam nemet mondani neki, túl határozott volt, ami arra kényszerített, hogy én legyek az alkalmazkodó fél, aki meghunyászkodik. De ez ettől függetlenül nem az én saját döntésem.
- Úgy érzem, mindegy, mit mondok.
Suttogom halkan, de nem tudtam viszonozni a mosolyát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tartom magamat igazán tanárnak, legalábbis olyan igazi, keménykezű tanár nem vagyok. Soha nem tanítok, inkább mesélek, és nem veszem a szívemre ha valakinek elkalandozik a figyelme, vagy fecseg az óra alatt. Bár ez az elején nagyon zavart, a végére rájöttem, hogy ezzel a delikvens saját magáról alakít ki egy véleményt. Én igyekeztem nem unalmas lenni, nem követelőztem és nem támasztottam teljesíthetetlen követelményeket. Szerettem volna, ha felkeltem a diákok érdeklődését, hogy ne unottan és kedvetlenül jöjjenek be órára. Ahogy elnéztem a hozzám járó diákokat, ez nagyjából sikerült is. Persze, minden évfolyamban volt egy-két fekete bárány, de hát, nem lehet mindenkinek élvezet a tanóra.
Így, mikor Rella megemlíti, hogy nem nem tudja felidézni az órai anyagot, egyáltalán nem haragszom rá. Csak mosolygok és elhúzva a kopott könyvet, kinyitom egy képnél, ami egy lovon harcoló amazont ábrázol.
- Tudod, én mindig próbáltam úgy tanulni, hogy egy dolgot kötöttem egy másikhoz. Soha nem magoltam, inkább próbáltam megérteni, ha pedig nem sikerült, akkor beleképzelni magamat.
Leheletnyi szünetet tartottam, nem akartam kioktatónak tűnni így mosolyogtam közben és a lehető legkedvesebb hangon beszéltem hozzá.
- Képzelj el egy zárt közösséget, mondjuk egy vízesés mellett. Az amazonok zárt közösségben éltek. Nézd meg a képet, mit látsz rajta?
Lepillantok a képre. Élethűen ábrázolja harcoló amazont. Ott az íj, a hosszú haj, ami nőiességet kölcsönöz neki és tökéletesen látszik a megcsonkított test is. A kép nagyon beszédes, remélem, és tudom is, hogy ez segítségül tud szolgálni ahhoz, hogy a történetet köré tudjuk építeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

 - Jó, akkor nem mondtad eddig, hogy akarod.
Ismétlés a tudás anyja. Nem igazán tudtam rá mit reagál, mert bár kiforgatta a szavaimat, igaza volt. Nem mondott se igent, se nemet. Kezdem azt érezni, hogy valójában az én hibám volt és ha hamarabb tisztáztuk volna a dolgot, akkor elkerülhettük volna ezt az egészet. De én úgy féltem ettől a beszélgetéstől, mint a tűztől. Nem akartam tudni, hogy mit gondol rólunk és én sem akartam végiggondolni pontosan mi ez. Olyan jó volt, nem akartam tönkretenni. Erre ő teszi tönkre. Korábban biztosan örültem volna, ha valaki, aki ennyire közel áll hozzám, ilyen módon fejezi ki az érdeklődését, de most már más volt a helyzet. Öregnek, fáradtnak és életuntnak tűntem mellette.
Fáradtan sóhajtottam fel, amikor elvette a tányérokat. Magamban szitkozódtam. Talán nem kellett volna ennyire hevesen reagálnom, de nem igazán gondolkodtam, ösztönös volt. Még mindig úgy hiszem, hogy nem érdemlem ezt, valószínű az én dolgom az, hogy minden testvérem gyerekének a hóbortos nagynénje legyek, aki megtanítja, hogy fogják az ecsetet és, hogy a festék nem ehető. Talán lesz egy-két macskám is, biztos ami biztos. Kisvártatva elindultam a kihúzott szék felé, leültem és megvártam, amíg betolja alattam a széket. Nem meglepő, tudtam, hogy ez is benne lakozik, sok minden mással együtt ami nagyon imponáló volt, mondhatni odavoltam a rejtett tulajdonságaiért. Bámultam az elém rakott ételt, de nem már voltam éhes. Nem gondolhatja komolyan, hogy ezek után majd jóízűen nekiállok a húsnak. Úgy ültem ott, vele szemben, mint valami leszidott kisgyerek, félig lehajtott fejjel, bűnbánó tekintettel.
 - Sajnálom.
Azt, hogy mit, azt én sem tudom pontosan. Semmiképpen sem azt, hogy itt vagyunk, talán azt, hogy olyan idiótán reagáltam. Végig kellett volna gondolnom, de éles helyzetben ez nagyon nehéz. De sosem késő újrakezdeni. Veszek egy nagy levegőt, hosszan kifújom majd kinyitom a szememet és a tekintetemmel Bencéét keresem.
 - Szóval, mit is szeretnél pontosan?
Kezdjük elölről, az a biztos. Óvatosan a villámért nyúlok, de csak felállítom az asztalra az ujjaimmal, nem nyúlok az ételhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Türelmesen várok. Tudom, hogy tudja. Mindössze csak egy kis támogatásra, biztatásra van szüksége. Az én tárgyam koránt sem olyan nehéz, mint mondjuk a Sötét Varázslatok Kivédése, vagy a Bájitaltan. Inkább mesének, könnyebbségnek mondanám. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyik-másik diák nem izzad meg vizsga közben, vagy épp nem unja magát halálra, de hát nem vagyunk egyformák.
- Igen...
Bólintok, várom a további információkat, tudom, hogy van. Lepillantok a képre, majd vissza Rella arcára. A halvány mosoly ott játszik az ajkaimon, időm, mint a tenger, ha kell szívesen elüldögélek itt akár estig is, de a helyzet az, hogy Rellára nem kell sokat várni, hamarosan megérkezik a várva várt válasz és ami azt illeti, tökéletes.
- Pontosan. Két királynőjük volt, míg az egyik hódított, addig a másik uralkodott. A férfiakat hódításaik korán foglyul ejtették, majd mikor nem volt már rájuk szükségük, egyszerűen kivégezték őket.
Nem is értem, hogy tudtak meglenni férfiak nélkül, én elképzelhetetlennek tartom azt, hogy a magam ura legyek, de hát, nem vagyunk egyformák, tiszteltem az amazonokat a bátorságukért és a függetlenségükért.
- Ott voltam a Trójai háborúban, sőt, Héraklész egyik próbája a tizenkettőből is hozzájuk kapcsolódott. Ennyit már bőven elég, ha tudsz róluk. De ha eszedbe jut még valami, mondhatod.
Ha már ennyit tud, az éppen elég tudásnak számít, többet nem is várok el. Nem szeretném ha a diákok magolnának, azt szeretném ha értenék és élvezetből kutatnának a mítoszok után, ahogy én is tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Most, hogy elkezdődött a tanév, ideje volt visszarázódni a rendes kerékvágásba. De ez nehezebb volt, mint azt először gondoltam, a korán kelés, a tanórák igencsak kivettek belőlem, főleg, hogy a felügyelők miatt sokkal inkább oda kellett figyelni. Igyekeztem mindent a helyén tartani, nem szerettem volna semmiféle ellenőrzést a nyakamba kapni, bár a sárgáknál soha nem lehetett tudni.
Ahogy vége lett az órának, elindultam a tanári szoba felé, hogy lerakjam a táskámat, amiben a könyveim voltak. Lassan sétáltam, nem siettem sehová, a napom további része már szabad volt, úgyhogy közben azon gondolkodtam, hogy mit kellene elintézni, amikor meghallottam a hangos szóváltást. Összevont szemöldökkel gyorsítottam a lépteimet, miközben próbáltam a hangokra koncentrálni. Nem felnőttek voltak, azt már leszűrtem a második mondatból és ahogy egyre közelebb értem, úgy lett egyre hangosabb a szóváltás. A Vigadófreskó körül nem szokatlan a zaj, de ez valamiért mégis szokatlan volt.
Mikor közelebb értem, akkor láttam meg a két jómadarat, akiknek bizonyára nem kellene itt lenniük, de ha itt van, akkor sem kellene egymás torkának ugrani. Szerencsére, ahogy látom ez még nem történt meg, azonban nem sok híja volt a dolognak. Natit rögtön felismertem, úgyhogy lövelltem is felé egy szigorú pillantást, azonban a fiút nem ismertem.
- Elmagyarázná valamelyikőtök mi folyik itt?
Szisszentem fel mérgesen és beálltam kettőjük közé, a lehető legtanáriasabb hangomat és kiállásomat elővéve. Nem szerettem szigorú lenni, az nem én voltam, de nem szerettem volna, hogyha ennél is nagyobb bajba keverednek. A tekintetem kettőjük között cikázott, arra várva, hogy valamelyikük adjon magyarázatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Annyira nehéz szigorúnak lenni! Legalábbis számomra az, hiszen alig vagyok tőlük néhány évvel idősebb, tekintetem sem sok van, az egyetlen amire számíthatok, az a titulusom, igyekszem tehát eszerint viselkedni, bár nem megy annyira könnyen. Főleg, hogy igazából időben értem ide, szerencsére semmi komolyabb átokszórás nem történt, pedig ott villan a pálca, mind a két kézben. A fiú hamarabb válaszol, így Nati felé fordulok és összefűzöm a kezeimet magam előtt, miközben összepréselem a számat.
- Nati, igazán nem ezt vártam tőled.
A valóság igazából úgy szólna, hogy: Meg sem lepődök. Nálunk mindig is voltak jómadarak, mert bár elég bohókásak a sárgák, azért valljuk be, a többségét igen hamar ki lehet hozni a béketűrésből és ha nem is fajul el annyira a dolog, néhány keresetlen mondatot azért hozzávágnak a másik fejéhez. Pálcát rántani, másodikos létére azonban elég meglepő. A fiú felé fordulok, lassan végigmérem, idősebbnek tűnik így a pálcarántás nem csak bátor, de egyúttal botor dolog is volt.
- Miért érzem úgy, hogy valami más dologról van itt szó, mintsem veszekedésről?
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben kettőjüket figyelem. Most már csak az a kérdés, miért viselkednek egymással így, gyűlölet nincs a levegőben, szóval valaminek történnie kellett. Rákényszeríthetném őket arra, hogy elmondják mi történt igazából, de nem érzem túlzottan helyesnek. Ez a része rájuk tartozik, a pálcarántás és a rendbontás már kevésbé.
- Rendben van. Büntetőmunka. Mindkettőtöknek. És örüljetek, hogy én kaptalak titeket rajta ezen a gyerekes viselkedésen.
Mutatok az egyikükre, majd a másikukra. Hamar jön az ihlet, nem szoktam büntetőmunkát osztogatni, így hát remek lehetőségek vázolódnak fel előttem.
- Holnap délután, a könyvtárban. Ha valamelyikőtök nem jön el, akkor kénytelen leszek máshogy szankcionálni a dolgot, azt pedig egyikőtök sem szeretné.
Talán mégiscsak vannak előnyös oldalai a tanárságnak. Imádom a szerelmi drámákat, bár ezt igyekszem leplezni a szigorúsággal, de egészen remeknek tűnik a kis helyzet, igazán kedvemre való.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Reméltem, hogy nem lesz ellentmondás, veszekedés vagy mentegetőzés, mert azzal sokat nem tudok tenni. Bíztam benne, hogy Natira azért valamennyire hatással tudok lenni, az ismeretlen srácról pedig csak remélni tudtam, hogy tiszteli a tanárokat és nem kell durvább eszközökhöz folyamodni. S lám, pár perc múlva be is igazolódik minden korábbi gondolatom. Tényleg van valami a levegőben és nem veszítettem el teljesen az eszemet.
- Nagyon rendes tőled, hogy védeni próbálod. Ugyanakkor mindkettőtök pálcával hadonászott kedves hős lovag, úgyhogy mindkettőtöket látni szeretném a büntetőmunkán.
Igazán nagyon hősies tett, csakhogy nem ér el vele semmit. Natira ugyanúgy ráfér a móresre tanítás, főleg, mivel a saját házunk diákja és elvileg itt sem kellene lennie.
- Elég legyen Natália, nem akarom hallani, hogy így beszélsz másokkal.
Csattantam fel és még dobbantottam is egyet mérgemben. Micsoda stílus, lányként ilyet nem engedhetne meg magának, nem beszélve a fenyegetőzésről. Mérgesen pillantok végig rajta, majd a fiú felé fordulok.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy vége legyen ennek a randevúnak. Szeretném, ha szépen visszamennél a klubhelyiségedbe, nem is, inkább egyenesen be az ágyadba. Csermey kisasszonyt pedig visszakísérem a Navinébe és útközben elbeszélgetünk a jó modorról és az egymás iránti tiszteletről. Gyerünk gyerünk, szeretném látni, ahogy elindulsz.
Legszívesebben őt is elkísérném, de sajnos nem tudok ketté szakadni, így kénytelen vagyok a saját diákom mellett dönteni és reménykedni benne, hogy eltalál a saját ágyáig és vége lesz ennek a hisztinek végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fáradtan, kávésbögrével a kezemben érkeztem a könyvtárba, néhány perccel a kiszabott időpont előtt. Nem nagyon volt kedvem ehhez a mai délutánhoz, mert az igazat megvallva nem szerettem nézni, ahogy mások szenvedtek. Így visszagondolva nem is tudom, hogy kaptam-e valaha büntetőmunkát, talán soha. Pedig nem voltam mindig kifejezetten jó kislány, de valahogy soha nem sikerült lebuknom. Ezt persze inkább nem hangoztattam, nem szerettem volna ha bárki is ötletet merít a jól bevált praktikákból. Ez a két jómadárra, akik hamarosan megérkeztek nem igaz. Azóta nem sokat agyaltam azon, hogy vajon miért szólalkozhattak össze, azon viszont igen, hogy mi legyen a büntetés. Nem akartam túl kegyetlen lenni, ugyanakkor valami hatásos kellett, amivel el lehet simítani kettőjük között az ellentétet, de kellően kimerítő is. Mikor becsukódott mögöttem a könyvtár ajtaja felültem az egyik asztalra közel a bejárathoz, hogy kellően észrevehető legyek. Aztán meg is érkezett Nati én pedig igyekeztem letörölni a mosolyt az arcomról.
- Szia Natália.
Az ajtó felé pillantottam, itt lett volna az ideje, hogy az Eridonosunk is megérkezzen és láss csodát, ez meg is történt.
- Szervusz Christopher.
Belekortyoltam a kávémba, majd felvont szemöldökkel hallgattam a magyarázkodást. Hát soha nem áll be a szája? Leraktam a bögrét magam mellé és figyelmeztetően felemeltem az ujjamat.
- Rómeó, köszönjük szépen ennyi elég is volt, egyébként nem engedtem meg, hogy beszélj, nem azért vagy most itt.
Sóhajtottam fáradtan, majd végigpillantottam a végtelennek tűnő polcokon. Hát, nem leszek a fiú kedvence, az már biztos.
- A feladat roppant egyszerű lesz gyerekek. Olyan könyveket kell keresnetek a kis kezetekkel itt a könyvtárban, amik 1954 oldalasak, ellenőrizni fogom, szóval semmi értelme csalni. Közben nincs beszélgetés, mert akkor pontot fogok levonni a házatoktól. Mikor az egyikőtök visszaér, bevárja a másikat és akkor, szép és őszinte dicsérő dolgokat kell egymásnak mondanotok.
Elégedetten húztam ki magamat, mert kellően unalmas és monoton munka elé néznek, aminek igazából semmi értelme. A feladat másik része pedig inkább Nati miatt van, hiszen ő volt annyira undok a legutóbb.
- Ezt addig csináljátok, ameddig meg nem unom.
Vontam meg a vállamat, majd tapsoltam egyet és felemelve a kávés bögrémet fejemmel intve jeleztem, hogy indulhatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Mindegy, hogy milyen, csak az oldalszám stimmeljen.
Nati úgy tűnik felfogta a feladatot, el is indult szépen könyvet keresni, azonban a rosszalkodó másik felének mintha lassabb lett volna a felfogása. Kortyoltam egy lassút a kávémból, miközben kérdőn felvontam a szemöldökömet. Kezdtem unni az akadékoskodást, nem elég, hogy az én szabadidőmet rabolták, úgy tűnik a sajátját is igyekezett értelmetlen büntetőfeladatra elpazarolni.
- Azért mert én ezt mondtam. De most, hogy hallhattam mennyire széles a tudásod, már tudom, hogy te elbírsz majd a nehezebb olvasmányokkal is. Úgyhogy, ne 1954 legyen, legyen 2359. Bőven van ilyen könyv a könyvtárban, úgyhogy melegen ajánlom, hogy nekikezdj a keresésnek.
A hangom kissé fenyegetőre sikeredett és a türelmetlen mosoly az arcomon sem sejtetett túl sok jót. Természetesen volt oka annak, hogy ezt a két számot kapták, ugyanis tényleg nem egy olyan könyv volt, ami ilyen oldalszámmal rendelkezett, mégis nehéz volt kiszúrni a polcokon, sok pakolást, lapozgatást igényelt. Unalmas, időigényes és értelmetlen. Számomra ez lett volna a legnagyobb kiszúrás, ha diákként büntetőmunkára ítélnek. Olyan dolgot csinálni, aminek a világon semmi értelme, túl sok időbe telik és ráadásként unalmas is. Mindig is ebben láttam a büntetések lényegét és ez felnőtt koromra sem változott. Remélhetőleg ezután már mindketten keresgélnek és nekem más dolgom sincs, mint hallgatni, hogy beszélgetnek-e és meginni végre a kávémat.