Czettner L. Zoé INAKTÍV
RPG hsz: 456 Összes hsz: 7582
|
Mr. Wayde - Tudod, hogy igen. Megrázom a fejemet, inkább nem is foglalkozom vele. Nem szeretném elrontani azt a picike hangulatomat a dologhoz azzal, hogy felesleges felhozom a témát. Kaptam már Ashertől épp elég gúnyos és önelégült pillantást ahhoz, hogy nem forszírozzam a témát. Ha megakar valamit tudni, majd kiolvassa a gondolataim közül, de nem fogok neki örömet szerezni azzal, hogy hangosan ki is mondom őket. Pedig szívesen tenném meg, mert valahol azért mégiscsak bánt. De amikor közel húz magához, egy pillanat alatt feledteti velem. Ugyanakkor nekem nem volt elég az egyszerű mozdulat, nem akartam ránézni, nem bírtam elviselni a pillantását. Hiába beszél hozzám, hiába kérdez, hiába akar a szemembe nézni. Szándékosan nem húzódom el, nem akarom, hogy lássa az arcomat, sokkal rosszabb lenne. Jobb ez így, közelebb érzem magamhoz és nem kell ránéznem csak nyertem vele, mert a pillantásom sokszor elárul. Nem kell odafigyelnem a lépteimre, tökéletes irányítás alatt vagyok, de emiatt a gondolataim szabadon szárnyalnak és nem feltétlenül a jó irányba. - Meg sem lepődöm. Elképzelem őt, néhány évtizeddel korábban, biztosan taposták érte egymást a csajok, most mégis velem van, egy másik évtizedben, na ezt kapjátok ki. Elégedetten elvigyorodom, talán még halkan fel is nevetek a gondolatra, egy pillanatra megállok és reflexszerűen húzódom el, hogy a szemeibe nézhessek. Felvonom az egyik szemöldökömet, de ezúttal nem hagyom annyiban a válaszadás lehetőségét, pedig tudom, hogy ő is tudja. - Úgy nézel rám, mint aki fel akar falni, zavarba hoz. Égnek emelt tekintettel csóválom a fejemet, majd lassan, óvatosan visszahúzódom hozzá. A szemébe kellett mondanom, legalább most először, ha már karácsony van, elégtételt kap karácsonyra a nyakkendője mellé, ez igazán több, mint amire vágyott.
|
|
|
|
Czettner L. Zoé INAKTÍV
RPG hsz: 456 Összes hsz: 7582
|
Mr. Wayde - Csodálatos igaz? Persze, csak akadnak vele problémák, de semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni, ettől függetlenül azért még szétnézhetek. Tényleg rosszul esik, de nem hozom szóba, mert érzem, hogy ez mennyire feldühíti és ettől csak még inkább megijedek. Nem értem, mit van annyira oda ettől az egésztől, vagyis, valahol sejtem, de nem akarom tudomásul venni. Inkább hagyom, hogy tovább vezessen és kiürítem a gondolataimat arra az esetre ha véletlenül belehallgatna. Képes egy mondattal bűntudatot ébreszteni benne úgy, hogy a tulajdon gondolataimat szégyellem, ez nem túl szép. - Sokszor meglepsz, akár elhiszed akár nem. Könnyedén megvonom a vállamat de éppen csak annyira, hogy érezze. A beszélgetünk keltette hatás nem ül ki az arcomra, azt nem engedem. Remélni tudom csak, hogy ezt rajtunk kívül senki más nem hallja. Így hát az arcom közömbös marad továbbra is, felesleges lenne kimutatni mi játszódik le bennem, mert tudom, hogy ő érzi. Talán képzelődök vagy tényleg erősebb lett a szorítása? Még a lélegzetemet is visszafojtom, amikor a fülemhez hajol, néhány másodpercig még lépni is elfelejtek, majd mikor tudatosul bennem mit mondott, elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek. A szemöldököm a magasba emelkedik, az ajkamon fura mosoly játszik. - Szóval potenciális vacsorajelölt lettem, ismét. Szerintem megtanítottak arra, hogy nem szabad ilyen mondani egy hölgynek, kissé túl vulgáris. A mosolyom kiszélesedik, de rájövök, hogy ez semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni. Elegem volt abból, hogy bántottuk egymást, ott szúrtunk a másikba, ahol csak lehetett. Ennyi elvesztegetett idő után igazán megérdemlünk egy ilyen estét. - Szóval szeretsz....zavarba hozni? Örülök, hogy örömet szerezhetek... Szándákosan hagytam lógni a levegőben a szavakat. Tudja, hogy mit jelentenek, ennyi idő után bizonyára van tapasztalata abban, hogy olvasson a sorok között. A vállán lévő kezem lecsúszik a mellkasára, végigsimítok a nyakkendőjén és felvigyorgok rá. - Remek választás volt részemről, nagyon jól áll. Hát kell ennél több?
|
|
|
|
Czettner L. Zoé INAKTÍV
RPG hsz: 456 Összes hsz: 7582
|
Mr. Wayde - Felejtsd el. Fáradtan felsóhajtok. Bármennyire is szeretné, ebbe a vitába én biztos nem fogok részt venni, legalábbis most biztosan nem. Van épp elég bajom e nélkül is, nem szeretném ha az este hátralévő részében arról vitatkoznánk, hogy kinek van több negatív tulajdonsága. Előkerülne a kotnyelesség, a gőg és társai, ehhez pedig most nincs hangulatom. Azért viszont hálás vagyok neki, hogy megpróbál kirángatni a pillanatnyi a kedvtelenségből, nem is akárhogy. - Például a csöndes törődés, az meglepett. És az is, hogyha tudat alatt is, de megpróbálod kompenzálni azt, hogy aki fontos nekem arra se vette a fáradtságot, hogy elhívjon a bálba azzal, hogy nyíltan flörtölsz velem. Tényleg igazat mondtam, láthatta a tekintetemből is. Gyakran meglepett, hogyha fáztam nála és megemlítettem, másnap előkerült egy pokróc, ami a könyvespolc előtt árválkodó fotelre volt terítve, amiben ülni szoktam. Tudtam, hogyha szóvá tenném neki letagadná pont ezért nem is tettem. Apró dolgok voltak, ettől még kegyetlen volt, veszélyes és vérszomjas, de valahol mégiscsak ember sőt mi több, férfi. Persze mindig emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ő egy másik kor szülötte, nyilván erre van tanítva. - Hát persze, hogy nem Mr. Wayde, inkább azzal, hogy kiválogatom magának a könyveit és kikészítem a javítandó dolgozatokat. Határozottan kezdtünk elmenni a barátság mellet s bár ez meglepő módon igazán imponált, azért mégiscsak zavarba hozott de biztos vagyok benne, hogy ez volt a célja. A következő megjegyzésre amit a fülembe kapok, félrenyelek. Köhécselni kezdek és pislogok, mint egy nyúl a kígyó szorításában. - Nem hiszem, hogy ezt a vámpírológia tanárommal szeretném megvitatni. Megint szorosabb, megint közelebb. Kénytelen vagyok átkarolni a vállát, mert kettőnk közé nemhogy a kezem, de még a kisujjam se férne be. Ha zavarba akart hozni, akkor nagyon jól csinálta. - Jól sejtem, hogy csapdában vagyok? Ideje lesz belenyugodnom, nem tudom miért, de még mindig megvagyok rémülve egy kicsit, hiába vagyunk megannyi ember társaságában senki még csak ránk sem hederít.
|
|
|
|
Czettner L. Zoé INAKTÍV
RPG hsz: 456 Összes hsz: 7582
|
Mr. Wayde - Tudom és ezzel a tolakodó, mégis titokzatos stílussal egészen zavarba tudsz hozni. Fogalmam sincs, miért vallom be neki. Talán azért, mert látom, hogy elkomorul. Ezek szerint mégsem sikerült egészen visszafogni a gondolataimat, pedig annyira próbálkoztam. Megadóan felsóhajtok, de úgy döntök nem szólok semmit, nem kezdek magyarázkodni mert azzal csak feldühíteném, annak pedig borzalmas következményei lennének. Inkább türelmesen várok, amíg lerendezi a csatát a gondolataimmal és a benne lévő démonokkal és visszatér hozzám. Van időm, bár kezdem azt érezni, hogy a bál lassan számunkra véget ér. - Arra gondolsz, hogy visszajöttem hozzád? Hogy itt vagyok, ahelyett, hogy máshol lennék? Hogy a napom nagy részét nálad töltöm? Hogy ha kell éjszakába nyúlóan próbállak lebeszélni arról, hogy megvacsorázz valakit? Tudom miről beszélsz, de kimondva ezek sokkal borzalmasabban hangzanak, mint a szemedben. Épp csak kiszűröm a fogaim között a megjegyzést. Nem akartam, inkább sértegetett volna. Ezzel lényegében elárulta mennyit is jelentek neki és arra vett rá, hogy beismerjem magamnak azt, hogy nekem is sokat jelent ő. Micsoda álszent, mocskos trükk. Tényleg csapdában vagyok, a szó minden értelmében. - Hivatalosan? Igen. A többi nem tartozik senkire. Felvonom a szemöldökömet. Hiába a zene és a suttogás, a falnak is füle van, azt ebben a kastélyban megtanultam. Nincs szükség arra, hogy az emberek felesleges kezdjenek pletykálni, olyan dolgokról amit valósnak vélnek csupán egy félreértett megjegyzés miatt. Nem szeretném ha a szájukra vennének, akár tetszik a kijelentés Ashernek, akár nem. - Szóval, ha mondjuk elkezdek szaladni, akkor sincs semmi esélyem? Elviccelem, pedig a kérdés halálosan komoly. Eljátszom a gondolattal, hogy kitépem magamat a kezei közül és elkezdek rohanni az ajtó felé, de utolérne, olyan gyorsan, mint a pillanat és még csak észre sem venné senki. Rápillantok, elmosolyodom és a kezeimmel eltakarom a szemét. - Nem akarom látni. A legjobb lesz, ha a bál ezen a ponton számunkra véget ér. Túl sok a szemtanú. Tudom hová fajulna a dolog, ha hagynám és nem akarom, kizárt dolog, túl sok a kíváncsi szempár. Ezen a ponton nem tudok többet tenni, mint megvárom, amíg elenged és csak remélni tudom, hogy a saját lábaimon hagyhatom el a báltermet.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Czettner L. Zoé INAKTÍV
RPG hsz: 456 Összes hsz: 7582
|
Ashley Valerie Stanwood - 2013.12.24. 20:40Nem szabad, csak kivételes esetekben. Ez az volt. Zoé, de megérdemelte! És különben is, gyorsabb vagyok nálad, elfutok. Persze, hogy megvéd a bácsi, mert szeret. ^^ Gyorsabb nálam?? Hát...sok sikert Futásban lassan világbajnok vagyok, az apró lábaid nem elég jók még Asher, ez most gonosz volt...kötelesség... Köszönöm a lehetőséget Runa ^^ még lehet, hogy szavadon foglak
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|