A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat. Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.
|
|
|
Dominik Hangos füttyszóval gördül be a vonat a bogolyfalvi vasútállomásra, ami egy igazán szép álomból rántotta ki hirtelen Benit. - Jesszus, mi történik? - Kábán pislogott körbe a fiú a fülkében, mint akinek halvány lila gőze sincs arról, hogy hol lehet. Valószínűleg ezt a vele szemben ülő kissé mogorva úr is észrevette, és hanyagul az ablak felé biccentett. - Le kéne szállnod, öcsi. -Beni a jelzett irányba fordította a fejét, és a peront figyelte hunyorogva, ahol nagy betűkkel a Bogolyfalva Vasútállomás felirat díszelgett. Gyorsan észhez is tért, amikor realizálta, hogy megérkezett. Sietősen felkapta a cuccait, biccentett egyet az öreg felé, és a következő pillanatban már le is ugrott a bogolyfalvi állomás peronjára. Ez necces volt... Apa meg is ölt volna, ha elfeljtek leszállni, és este megjelenek a Budapesti állomáson.Beni egész nyáron arra készült, hogy végre elutazhasson Bagolykőbe, és az apja nyomdokaiba léphessen. Az egész családja ide járt és férfi ágon mindenki az Eridon ház büszke tagja lehetett. Kisebb fajta nyomást jelentett ez a fiú számára, de szinte teljesen biztos volt benne, hogy ő is főnixek közé fog kerülni. Az anyja persze próbálta levenni a válláról ezt a terhet és bíztatni, hogy bármelyik házban nagyon jó helye lesz, de Beni tudta, hogy ebben nincs igaza. Az apja és a nagybátyjai biztosan lenéznék, ha pont ő lenne az egyetlen, akit nem az Eridonba szán a sámánbot. Beni elgondolkozva indult befelé a vasútállomás épületébe. Egyelőre nem tudta, hogy pontosan merre is kéne elindulnia, de bízott benne, hogy a faluban majd útba igazítják.
|
|
|
Bakonyi Benedek KARANTÉN
offline RPG hsz: 19 Összes hsz: 21
|
Írta: 2023. október 1. 21:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867851#post867851][b]Bakonyi Benedek - 2023.10.01. 21:24[/b][/url] Dominik Hangos füttyszóval gördül be a vonat a bogolyfalvi vasútállomásra, ami egy igazán szép álomból rántotta ki hirtelen Benit. - Jesszus, mi történik? - Kábán pislogott körbe a fiú a fülkében, mint akinek halvány lila gőze sincs arról, hogy hol lehet. Valószínűleg ezt a vele szemben ülő kissé mogorva úr is észrevette, és hanyagul az ablak felé biccentett. - Le kéne szállnod, öcsi. -Beni a jelzett irányba fordította a fejét, és a peront figyelte hunyorogva, ahol nagy betűkkel a Bogolyfalva Vasútállomás felirat díszelgett. Gyorsan észhez is tért, amikor realizálta, hogy megérkezett. Sietősen felkapta a cuccait, biccentett egyet az öreg felé, és a következő pillanatban már le is ugrott a bogolyfalvi állomás peronjára. Ez necces volt... Apa meg is ölt volna, ha elfeljtek leszállni, és este megjelenek a Budapesti állomáson.Beni egész nyáron arra készült, hogy végre elutazhasson Bagolykőbe, és az apja nyomdokaiba léphessen. Az egész családja ide járt és férfi ágon mindenki az Eridon ház büszke tagja lehetett. Kisebb fajta nyomást jelentett ez a fiú számára, de szinte teljesen biztos volt benne, hogy ő is főnixek közé fog kerülni. Az anyja persze próbálta levenni a válláról ezt a terhet és bíztatni, hogy bármelyik házban nagyon jó helye lesz, de Beni tudta, hogy ebben nincs igaza. Az apja és a nagybátyjai biztosan lenéznék, ha pont ő lenne az egyetlen, akit nem az Eridonba szán a sámánbot. Beni elgondolkozva indult befelé a vasútállomás épületébe. Egyelőre nem tudta, hogy pontosan merre is kéne elindulnia, de bízott benne, hogy a faluban majd útba igazítják.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Elsős mestertanonc
offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 574
|
Írta: 2023. október 1. 22:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867854#post867854][b]Szécsi Dominik - 2023.10.01. 22:23[/b][/url] BenedekCsak egy hátizsákot hozott otthonról magával, ami a tértágító bűbájnak hála sokkal több dolgot tudott tárolni, mint azt el lehetett képzelni. Így persze jóval nehezebb is volt az a terepmintás hátizsák, amit egyébként a faterjától kapott még fiatalabb korában. A kicsit már kopottas tatyó még épp, hogy ki tudta szolgálni az igényeket, de Dominik már a vonaton ülve is azon gondolkodott, hogy nem ártana majd egy újat beszereznie, mielőtt ennek még leszakad a vállpántja. A jól ismert megálló közeledett, időben felkelt és kikászálódott a zsúfolt vagonból, ahol sajnos nem ült ismerős. Leugorva a vonatról, nehézkesen vonta hátára a táskát, aztán megindult előre, s még bosszankodott is, hogy mennyire rohadt nehéz a cucca. Ilyenkor jöttek volna jól a Markovits tesók, mert több kéz ugye többet bír, át is passzolta volna nekik a holmit. Átsétálva az állomás épületén egy pillanatra elvonta a figyelmét egy lány, így történt meg, hogy majdnem felbukkot valakiben, s ahogy előre pillantott, meglátta a pár évvel fiatalabbnak tűnő srácot. - Bocs haver, nem akartalak fellökni - kért elnézést. - Te is a Bagolykőbe? - kérdezett rá, hisz nem sűrűn kolbászoltak erre fiatalok az évnyitó előtt.
|
|
|
|
Bakonyi Benedek KARANTÉN
offline RPG hsz: 19 Összes hsz: 21
|
Írta: 2023. október 2. 14:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867873#post867873][b]Bakonyi Benedek - 2023.10.02. 14:46[/b][/url] Dominik Kissé bizonytalanul nézett körbe az állomáson, ahol egyelőre egy árva lelket sem látott. Talán bent az épületben lesz valaki, aki útba tudja igazítani. Úgyis kellene vennie valami édességet, mert már legalább három óra eltelt azóta, hogy megette az utolsó zacskó gumicukrot, amit otthonról hozott, és érezte, hogy kezdenek úrrá lenni rajta a cukor függőség okozta negatív hatások. Már épp indult volna az édesség vadászatra, amikor egyszer csak valami vagy valaki erőteljesen nekiütközött oldalról. - Mi a.. - Kiáltott fel hangosan, majd amikor realizálta a helyzetet és azt hogy a pár évvel idősebb srác rögtön bocsánatot kért, le is hűtötte magát. - Ja, semmi gáz. Igen, most kezdem az elsőt. Ezek szerint te is a suliba mész? -Beniből kibukott egy megkönnyebbült sóhaj, amikor kiderült számára, hogy valószínűleg egy iskolatársával sikerült összefutnia (szó szerint). Örülne, ha a srác is egyenesen az iskolába tartana, mert akkor nem kellene itt szerencsétlenkednie a faluban, amíg talál valakit, aki útba igazítja. - Egyébként Bakonyi Benedek vagyok. - Barátságosan nyújtja a kezét a másik felé, és azon töpreng, hogy vajon ő hányadikos lehet és milyen benyomásai lehetnek Bagolykőről. Csak most tudatosult benne, hogy igazából fiatalokkal nem is beszélgetett még az iskoláról. Általánosban egy mugli suliba iratták az anyukája miatt, így ott nyilván semmi ilyesmi nem kerületett szóba, és mivel az apja családja vidéken élt, így a közelükben nem is nagyon ismertek más varázsló családot.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Elsős mestertanonc
offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 574
|
Írta: 2023. október 2. 17:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867877#post867877][b]Szécsi Dominik - 2023.10.02. 17:21[/b][/url] BenedekMég egy mosoly is járt az elnézést kérés mellé, nehogy már azt higgye a gyerek, hogy Dominik egy surmó, aki csak felrúgja az elsősöket. Nem jellemző rá, hogy bántsa a kisebbeket, ez most egy egész véletlen történés volt, amiben szerencsére nem sérült meg senki és semmi. - Volt egy ilyen megérzésem - nem volt nehéz erre gondolnia, látva, hogy a kölyök is felpakolt. Közben oldalra pillantott, hogy megint felmérje a jó csajt, de az addigra kámforrá vált, viszont maradt neki az új iskolatárs. - Aha, oda. Ha gondolod, mehetünk együtt, aztán mesélek pár dolgot a suliról, ha érdekel- ajánlotta fel a segítségét, eszébe jutott az, amikor még ő volt kis seggdugasz elsős, akkor is jól jöttek az infók. - Üdv, Szécsi Dominik, eridon, negyedik évfolyam - kezet is rázott a sráccal, aztán megigazgatta hátán a hátizsákot, ami egy kicsit kezdett kényelmetlenné válni a nehéz súly miatt. - Ebbe az irányba kell elindulni. Mit tudsz amúgy a suliról, ősök meséltek róla? - kíváncsi volt, hogy vajon a gyerek szülei is ide jártak-e, hogy egyáltalán varázslók-e, mert bizony akadtak olyan diákok is, akik számára ez az egész varázsvilág egy új dolog volt.
|
|
|
|
Bakonyi Benedek KARANTÉN
offline RPG hsz: 19 Összes hsz: 21
|
Írta: 2023. október 2. 20:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867884#post867884][b]Bakonyi Benedek - 2023.10.02. 20:03[/b][/url] Dominik Beni hirtelen haragú, és most is majdnem felhúzta magát, de szerencsére hamarabb reagált a srác, mint hogy az érzések elöntötték volna a kis elsős fejét. Sokszor került már kellemetlen helyzetbe amiatt, hogy nem tudta kordában tartani az indulatait. Mindez pedig azért volt igazán különös, mert egyébként Beni mindig is egy áldott jó gyereknek számított. Szót fogadott a szüleinek, rendesen tanult, hallgatott a tanárokra és balhékba se nagyon keveredett, kivéve, ha felhúzták. Akkor viszont nem tudta leállítani az őrült tornádóként lesújtó indulatait, így legánkább az okozta a zavart a fejekben, hogy egy ilyen mintapéldányból mégis honnan törnek elő ekkora érzelmek. Lehetne ezt fejtegetni, hogy pont az elfojtott düh, ami miatt jól is tudott viselkedni, az tört elő ezekben a helyzetekben, de tizennégy évesen ilyesmiken még nem gondolkozik az ember. - Fú igen és igen! Jó lenne együtt menni, mert fogalmam sincs, hogy merre van a kastély és nagyon érdekelnek a tapasztalatid. Nem akarok teljesen hülyén állni az első hetekben, itt biztos mindenki marha tájékozott már. -Beni hálásan pillantott az idősebb srácra, majd gyorsan a nyomába eredt, amikor az elindult a peronon keresztül a falu felé. - Oh wow! Eridonos vagy? Nagyon szeretnék abba a házba kerülni. - Beni kicsit behúzta a nyakát és elharapta az utolsó szavakat, mert érezte, hogy kicsit creepy lehet ez a hatalmas lelkesedése az Eridon felé. Meg hát, honnan is kéne Dominiknak tudnia, hogy neki miért ilyen fontos ez az egész. - Valamennyit igen. Apám és a családja mind ide jártak. Mind az Eridonba. Anyukám mugli származású. A fater egyébként élete legszebb időszakaként emlegeti az itt töltött éveket, ami rám és a húgomra nézve kicsit szomorú, de mindegy. -Beni elmosolyodik az utolsó mondat után, mert Emmával a húgával ez volt az egyik kedvenc közös témájuk, hogy milyen gáz már, hogy az apjuk jobban szeretett suliba járni, mint velük lenni. - Na és neked van egyébként kötődésed a varázsló világhoz a Bagolykőn kívül is? -
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Elsős mestertanonc
offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 574
|
Írta: 2023. október 3. 18:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867975#post867975][b]Szécsi Dominik - 2023.10.03. 18:17[/b][/url] Benedek- Akkor gyere, ne akadj le a jó csaj miatt - jegyezte meg csak úgy mellékesen, mintha Beni lett volna az, aki fixírozza azt a lányt, és nem is ő. Közben elhagyták a vasútállomás épületét, ahonnét már látszott a falu, pontosabban inkább város, amit sokan csak a megszokás végett hívtak még falunak. - Aha, az vagyok - mondta büszkén, szerette a házát és nem is ment volna át másikba, legfeljebb meghívásra egy-egy alkalom erejéig. Azon elmosolyodott, hogy a kölyök is oda akart kerülni, egy kicsit saját magát látta benne, hisz anno még ő is ilyen lelkesnek tűnt az évnyitó előtt. Manapság már inkább unta ezeket a rendezvényeket, de legalább Bogival el tudták ütni az időt. - Egyébként, ha az akarsz lenni, akkor se stresszelj rá, és ne görcsölj, mert a bot meg fogja érezni. Csak légy pozitív, koncentrálj az eridonra, és oda fogsz kerülni, higgy nekem - kacsintott baráti bátorításként, ezzel kicsit motiválva a fiatal srácot, akivel maguk mögött hagyták a peront és lassan kiértek a gyalogosok által közkedvelt járdára. - Ugyan, a faterod szerintem nem úgy értette, hogy veletek nem jó az élete. Gondolom, hogy itt szedte fel a muterod, aztán azért tartja a legjobb éveinek, és ha belegondolsz, akkor emiatt vagytok ti, szóval végül is, azért örül ennek, mert így lettetek ti is - úgy érezte, hogy kell egy kis biztatást adnia a gyereknek, nehogy már az első napon már padlón legyen valami szülői baromságtól. - Mondhatjuk. Nekem a nagyszüleim mindkét oldalról aranyvérűek, apám és anyám azonban sajnos kvibli, meg a bátyám is. Egy kicsit olyan, mintha mind a ketten átok alatt lennének, kész csoda, hogy én nem lettem az. Emiatt nem igazán tartjuk a kapcsolatot velük, ez mondjuk apám faszsága…pardon, csúnya szavakat ne jegyezd meg, mert tarkón váglak. Szóval ja, van ezen kívül is kötődésem, lenne, de mivel sosem jártunk össze, így eléggé el vagyok távolodva a nagyszülőktől, meg úgy az aranyvérűek életvitelétől is - megvonta a vállait, különösképp nem szégyellte azt, hogy nem élnek úgy, mint ahogyan az elvárható lenne egy normál aranyvérű családtól. Neki teljesen természetes volt az a közeg, amiben felnőtt, hogy az apja katona, az anyja meg tanárnő, ez így volt jó. - Unokanővéred van? - kíváncsiskodott, hátha akad valami rokonlány a kastélyban, aki Benihez köthető. Közben épp az egyik házhoz közeledtek, ahol a tulajdonos kutyái veszett vadak szoktak lenni és veszélyeztetik a környezetüket. - Ne ijedj meg, de …- ahogy ezt kimondta, és odaléptek, a két rottweiler máris habzó szájjal ugrott neki a kerítésnek, s vicsorogva próbálták elérni a két srácot haragos ugatásuk közepette.
|
|
|
|
Bakonyi Benedek KARANTÉN
offline RPG hsz: 19 Összes hsz: 21
|
Írta: 2023. október 4. 08:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=868005#post868005][b]Bakonyi Benedek - 2023.10.04. 08:54[/b][/url] Dominik - Mi? Milyen jó csaj? -Beni a füle hegyéig elvörösödött és zavarodottan pislogott körbe az állomáson. Tény, hogy néha már megesik vele, hogy felkapja a fejét egy-egy az ellenkező nem csinosabb képvielőjének láttán, de most teljesen biztos, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó. -És milyen a ház? Meg az emberek? Tényleg mindenki olyan bátor, mint a sztorikban? - Beni csillogó szemekkel hallgatta Dominikot, és hálád adott az összes égieknek, hogy pont vele futott össze. Jófej volt, és igazán figyelmes, hogy a nála jóval fiatalabb szeppent elsőst rögtön a szárnyai alá vette. - Fú basszus, erre nem is gondoltam, hogy a bot megérezheti, ha parázok. Oké, próbálom majd lazán venni. - Kimondani persze sokkal könnyebb volt ezt, mint valóban elengedni a feszültséget és pozitívnak maradni. Főleg, ha valaki még nem sok stresszes helyzetet élt át az eddigi röpke tizennégy éve alatt. - Hát.. igazából itt még egy másik csaja volt. Mivel anya mugli, vele csak később, mikor már dolgozott akkor találkoztak. De annyira nem zavar, már megszoktam, meg amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért van ennyire oda. Szóval most végre lesz esélyem valamit megérteni belőle is. - Beni hálás volt Dominiknak, hogy próbálta őt jobb kedvre deríteni, így gyorsan el is engedte a lamentálást és igyekezett inkább az "itt és most"-ra koncentrálni. - És miért nem akarta apád tartani a kapcsoaltot? Meg ez igaz anyukád szüleire is? Sajnálom egyébként. Biztos sok mindent tanulhattál volna a nagyszülőktől még suli előtt. Meg amúgy is, én eléggé fontosnak tartom a családot. De persze ebben a szituban nem a te döntésed. -Beni furcsállta, hogy Dominik szülei így eltávolodtak a varázsvilágtól, de biztos volt benne, hogy ennek köze lehet a kvibliséghez. Úgy tényleg nem annyira buli, ha körülötted mindenki varázsolgat, te meg tudsz mindent és mégse sikerül életre keltened azt a tudást. - Van, de csak anya részéről. Ő meg Pesten tanul egy mugli suliban. Csaknem kísérőt keresel az évnyitóra? - Beni huncut kisfiús vigyorral nézett fel a srácra. Ő még pont a határon volt az érdeklik a lányok és a fújj de gáz lányokkal lógni témák között, így teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy épp a gyerek vagy a kiskamasz éne lép előtérbe. - Mitől? - Szórakozottan, kérdez vissza, majd a következő pillanatban hangosan felkiált, amikor a vadállatok nekiugaranak a melletük lévő kerítésnek. - Mi a fasz?! Jaj... Eskü, nem most tanultam ezt a szót, ne üss meg! Rohadtul megijedtem... és ezek még nem is varázslények. Mi lesz itt ha kiszabadulunk éjszaka az erdőbe?! -
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Elsős mestertanonc
offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 574
|
Írta: 2023. október 25. 15:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=868833#post868833][b]Szécsi Dominik - 2023.10.25. 15:44[/b][/url] Benedek - Áh semmi - legyintett, mert már nem volt kit megmutatni a fiatal fiúnak, amilyen gyorsan jött az a lány, ugyanolyan gyorsan már el is tűnt, valószínűleg felszállt az éppen elrobogó vonatra. - Segítsek? - nem volt benne biztos, hogy a kölyök minden holmiját elbírja, így felajánlotta a segítségét, de csak egyszer, nem volt olyan forma, aki ráerőltetné magát bármilyen szinten is másokra. - Jó arc mindenki, és nem, mindenki nem bátor, van aki szimplán csak ökör és akkor is belevág a dolgokba, ha előre látszik, hogy nem lesz annak jó vége. De alapvetően igen, tény hogy elég sokan vagyunk bátrabbak, de ez nem kritérium - megvonta a vállait, nem volt biztos abban, hogy ez mindenkire jellemző is lenne, az eridon nem csak erről szólt. Mindenesetre, ha valaki bátor, az már egy plusz pont. - Pedig de, minden rezdülést megérez, és ha szenya napot akar tartani, akkor lehet hogy oda oszt, ahová nem szeretnéd. Szóval tényleg ne görcsölj, és ne arra koncentrálj, hogy hová nem akarsz kerülni, hanem inkább arra, hogy hová akarsz, így akkor nem kavarod össze a fát sem - utalt ezzel a botra, mintha oly nagy szakértő lenne, pedig nem volt az. Amikor ide került, Benihez hasonlóan ő is parázott attól, hogy hová is kerül majd, végül aztán valahogy csak sikerült bejutnia a pirosok közé, nem mintha a kék vagy a zöld nem állna jól neki. Menet közben Domi megtudott pár dolgot a srácról, bólogatott , hogy érti, majd ő is mesélt egy kicsit, persze nem túl izgalmas téma volt a családja. - A kvibliség miatt, rettentően zavarja, hogy a család egy része tud varázsolni, szerintem ez ilyen komplexus lehet, érted - próbálta magyarázni, közben még mutogatott is. - Azt sem akarta, hogy ide jöjjek tanulni, szerintem még én is zavarom őt - vallotta be, de inkább legyintett is, hanyagolni akarta ezt a témát, ezért is érdeklődött inkább a másik kuzinjai felől. - Oda nem, de a bálra ki tudja - vigyorgott, tulajdonképp nem akart ő semmit, de ha netán lett volna Beninek nővére, aki még csinos is, azt nem bánta volna, ha a fiú bemutatja a lánynak. Közben elértek a veszedelmes kerítéshez is, s bár próbálta figyelmeztetni a fiatal srácot, az úgy ahogy kell, majd a gatyájába csokizott. Dominik ezen hangosan felnevetett, aztán vállon veregette a kölyköt. - Nem mondod? Nem is látszik rajtad - nevetett tovább. - Na amúgy ezt a csúnya dumát felejtsd el, mert bent a kastélyban szappannal fogják kimosni a szádat. Kedves bá nagyon szigorú - felhívta a fiatal gyerek figyelmét arra, hogy jobb, ha nem mindenki előtt beszél ennyire szabadon. - Szerintem ha éjszaka kell az erdőbe kimennünk, az már rég rossz. Láttál már akromantulát? - kíváncsian vonta fel a szemöldökét, nem akarta ráhozni a frászt Benire, de azok például előfordulhattak az erdőben. - Közeledünk - jegyezte meg közben, s már a távolból látszott a kastély. - Egyébként tényleg nem kell paráznod, legyél ilyen nyitott és akkor hamar találsz majd magadnak társaságot. Vannak elsősök, de nyugodtan fordulhatsz hozzánk is. Ha elakadnál, akkor nem csak a prefektus segíthet, viszont jobb, ha az ő szavukra figyelsz, mert ők adhatnak neked büntetést, ha nem tartod be a szabályokat. Szóval ha valakit prefektusi jelvénnyel látsz, jobb, ha figyelsz - adott egy tanácsot, miközben megunta hátán cipelni a táskát, s a pálcája segítségével lebegtetni kezdte azt. - A varázslat előnyei - vigyorgott. - Hobbid van? Sportolsz? Kviddicseztél már?
|
|
|
|
Bakonyi Benedek KARANTÉN
offline RPG hsz: 19 Összes hsz: 21
|
Írta: 2023. október 28. 10:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=868891#post868891][b]Bakonyi Benedek - 2023.10.28. 10:26[/b][/url] Dominik - Köszi, megvagyok! - idefele úton már kidolgozott egy technikát arra, hogy melyik csomagját hol és hogyan cipeli, meg hát meg is akarta mutatni a nagyobb fiúnak, hogy néhány táska nem jelent neki problémát. Persze objektíven nézve ez teljesen hülyeség volt, de az ő kiskamasz lelkének szüksége volt rá, hogy bizonyítson. - Ez elég jól hangzik! - bólint az Eridonosok általános bemutatására. Saját magát nem tartja extrán bátornak vagy vakmerőnek, de a hülyeségekben mindig benne volt, szóval ezzel sem lesz gond. Érdeklődve hallgatja Dominik jó tanácsait a bottal kapcsolatban és fejben próbál mindent feljegyezni. Nem is gondolta, hogy van ilyen, hogy szemét napja van a varázstárgynak, amin valakinek a következő 5-6 éve is múlhat. Nagyot nyel ahogy ezt realizálja, de megpróbálja elhessegetni a negatív gondolatokat és arra fókuszálni, amit szeretne. Ahogy Dominik is mondta. - Sajnálom, hogy ilyen nehéz vele. De biztos elfogadja majd egyszer, hogy ez a helyzet és téged is jobban fog támogatni. - bíztatóan néz a srácra, majd elneveti magát, ahogy az próbál érdeklődni az idősebb női rokonairól. - Van itt rendes bál? Ilyen dísztaláros, táncolós, igazi? - hirtelen nem is tudja eldönteni, hogy lelkes-e vagy leverte a víz az az esemény gondolatától, de nyilván attól függ, hogy mi lesz az elvárás vele szemben. - Jó, jó, odafigyelek majd. - feleli ziláltan, de nem is teljesen fogja fel, hogy mit mond neki Dominik, annyira befosott az állatoktól. - Kedves bá? Pedig nagy flash lenne, ha kedves Kedves lenne.-Kicsit szégyellte magát, amiért úgy reagált, mint egy kislány, szóval próbálja az idióta viccekkel elterelni a feszkót és Dominik figyelmét az iméntiekről. - Hát nem is úgy gondoltam, hogy küldenek. - cinkos vigyorral néz a másikra. - Nem, még nem, de lehet, hogy nem is annyira szeretnék. Te már láttál?-Közben a távolban már észrevehetőek a kastély fényei. Elég lenyűgöző látvány! Beni szájtátva figyeli a hatlamas épületet és elkezd egyre izgatottabbá válni a rá váró új élményekkel kapcsolatban. - Köszi a tippeket meg hogy elkísérsz ide! Te nem vagy prefektus amúgy? Ki lehet az? - tényleg hálás Dominiknak a támogatásért, és jó érzéssel tölti el, hogy valakit már biztosan ismer a suliból, így ha nagyon nagy gáz van, akkor legalább már egy emberhez tud fordulni. - De menő! Várom már, hogy ilyeneket tudjak csinálni! - figyeli ámulattal a varázslatot. - Hát hobbim amúgy elég sok van, és van köztük jó pár, ami mugli dolog. Például a fényképezés. Az általánosban kosaraztam, azt nagyon szerettem. Kviddicset meg így konkrétan még nem próbáltam, apával néha kimentünk repkedni a közeli rétre, de ennyi. Viszont nagyon szeretném megtanulni. Te játszol? Vagy valami mást csinálsz? -
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Elsős mestertanonc
offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 574
|
Írta: 2023. október 29. 19:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=868920#post868920][b]Szécsi Dominik - 2023.10.29. 19:22[/b][/url] BenedekVégig hallgatta az ifjú titán biztató szavait, de nem reagált rá semmit, mert túl jól ismerte az apját. Meg se fordult a fejében az, hogy valaha is majd más véleményen lesz nemzője, s mivel nem kívánt több szót fecsérelni a családjára, inkább érdekesebb témák felé terelgette a kölyköt. - Nem tudom, hogy mi számít neked igazi bálnak, de igen, szoktak rendezni és van, aki dísztalárban megy, de manapság már ez sem kötelező, nagyon vegyül a társaság - ezzel arra utalt, hogy mióta sok diák érkezett a muglik világából, azóta sokan azt a divatot követték, nem pedig az ősrégi mágus hagyományokat. Ez pedig nem csak az öltözködésre volt igaz, az elmúlt időszakban a varázspálca után második leggyakrabban használt tárgy a telefon volt, s már nem volt olyan boszi vagy mágus, aki ne bökdöste volna a képernyőt. - Jól van, de most már vegyél normálisan levegőt is - nevetett, szegény elsősre tényleg ráhozták a frászt ezek a dögök. - Egyébként kedves, tud az is lenni, szerintem jófej - személyesen nem volt problémája a professzorral, így semmi negatívumot nem tudott rá mondani, Benedeket viszont figyelmeztette, hogy jobb, ha betartja a szabályokat, mint hogy végül valami büntetésbe fusson bele. - Én? Na még csak az hiányozna - felnevetett. - Nem, nem vagyok prefektus, de majd tudni fogod, ha meglátod a jelvényüket. Fölösleges lenne most neveket sorolnom, úgy se tudsz hozzá arcot párosítani, de az évnyitón szerintem egész biztosan megismered majd őket - biztatta az elsőst, s még vállon is veregette, ahogy közeledtek a kastélyhoz, majd utána húzta elő a varázspálcáját, hogy segítsen önmagán. - Ugye? Szerintem is, és tök hasznos! Már nem is emlékszem arra, hogy ezt elsőben tanultuk-e, de tuti, hogy sok-sok hasznos dolgot fogsz megtanulni már az első évedben. Csak a pálcamozdulatokat kell jól elvégezni, meg jól hangsúlyozni a varázsigét, és akkor nem lehet gond - biztatta egy mosollyal. - A fényképészet nagyon menő! Van a suliban egy szerkesztőség, szerintem ott még hasznodat is vehetnék - dobta be az ötletet, bár arról fogalma sem volt, hogy vajon elsősöket alkalmaznak-e. - Kviddicsezem, meg gitározom, ez a kettő. A focit is szeretem, kosarazni nem kosaraztam még, de biztosan az is menő - felelte a srácnak, s ekkor elérték az iskola kapuját is. - Na haver, megérkeztünk. Ez itt a főbejárat, utána van az előcsarnok és onnan pedig már a folyosókról juthatsz el amerre csak szeretnél. Javaslom, hogy előbb gyere velem az eridonba, bevezetlek a klubhelyiségbe, majd elcsípjük Agárdi Kornéliát, hogy osszon be téged egy szobába - ha benne volt Benedek, akkor megindultam az eridon felé, ahol végre lepakolhatta a holmiját.
|
|
|
|