Czukorvarázs Cukrászda (est. 1808)Az ország legnevesebb és egyik legrégibb mágikus édességboltja, ahol nem tudsz olyat mondani, amit ne tudnának neked elkészíteni! Vannak állandó és szezonális termékek is, valamin olyan specialitások, amik sehol máshol, hiszen ez a konyha forrta ki. Forrócsoki kínálata például páratlan, ahogy sütemény és torta választéka szintén. A cukrászok örömmel fogadják az új ötleteket, szívesen vállalkoznak kívánságaid elkészítésére, de nekik is vannak, így akár te is kérheted, hogy lepjenek meg. Az ajtóval szembe találod a hosszú pultot, melyet egy kis beugró szakít meg, ahol vár téged mosolyogva az eladó, akinél végül fizetni fogsz. A pult mögött is legalább hárman sündörögnek, folyamatosan elhelyezve a friss süteményeket. Az ajtótól jobbra megpihenhetnek azok, akik itt szeretnék elfogyasztani a finomságokat, de csak addig ugrottak be. Kis asztalok, pár székkel körülvéve ezen a részen. Ha valaki az oszlopok között hátrébb sétál kis, beülős boxok vannak, világos színekben amik nappal és este is nagyon hangulatosak hosszabb megbeszélésekhez, randevúkhoz vagy akár egy családi rendezvény idejére. Végignézheted a pultban is tüzetesen, hogy mit szeretnél, vagy az étel és – italkínálatot rejtő menüből is választhatsz. A süteményedet természetesen kiviszik az asztalodhoz, neked nincs más dolgod, csak lehuppanni a kényelmes székekre, vagy a kanapék egyikére. A mosdó a székektől balra, egy kis ajtó mögött helyezkedik el. A hideg, tisztán csillogó kőlapokra néha lecsöppenő édességfoltok azon nyomban eltűnnek, így hát elmondható, hogy Bogolyfalva legtisztább és legkiválóbb cukrászdája páratlan kényelmet és kellemes légkört áraszt. Munkatársaink fele szakképzett cukrászokból, pincérekből áll, míg másik fele iskolai diákokból, akik szeretnének egy kis plusz pénzt keresni. Négy, nyolc és tizenkét órás műszakokban dolgoznak, hogy a diákok és a rendes dolgozók mind-mind megfelelő beosztást kaphassanak. Várunk szeretettel, ha finom falatokra vágysz! Tulajdonos: Dobrádi ÍriszNyitva tartás: H – Cs: 7:00 – 20:00 P – Szo: 7:00 – 22:00 V: 7:00 – 19:00 Executive chef - Széles VeronikaŐ áll a cukrászda élén, egyfajta igazgató, ahova hosszú évek és komoly munkatapasztalat után jutott el. Ténylegesen nem dolgozik a konyhán, sőt ritkán jelenik meg, de jobb kezei mindig elérhetőek. Menedzserként veszi ki a részét a munkából; feladata többek közt felügyelni, ahogy az alatta dolgozók az új fogásokat megalkotják, az étlapot kitalálják, egyeztetnek a beszállítókkal és a büdzsét kezelik, amit ő maga határoz meg. Head chef - Harriet O. WallaceMivel nincs jelen az executive chef, ő irányít mindent, ami a cukrászdával történik. Általában nem dolgozik aktívan a konyhán, de tapasztalata van benne és eszerint cselekszik. Az ő feladata, hogy gördülékenyen folyjék a munka, ő felel a rendelt friss alapanyagokért, irányítja a személyzet munkáját és felügyeli a betanításukat. Gondoskodik róla, hogy rend és higiénia legyen a munkahelyen. Hozzá tartozik az adminisztráció is. Több év kitartó munkájával szerezte tisztségét. Pastry chef (cukrászséf) - Harriet O. WallaceTulajdonképpen helyettes, a head chef-fel együtt döntenek új emberek szükségéről és felvételéről. Ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia döntésekben önállóan. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, ő vezeti a munkálatokat, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése szintén a vállát nyomja. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, irányítja a konyhai személyzetet. Az a munkakör, ami önállóságot, kreativitást és precizitást is követel attól, aki betölti ezt a pozíciót. Folyamatosan egyeztet az executive cheffel a desszertekről, új süteményeket, desszerteket, pékárukat talál ki az étterem számára. Patissier (cukrász) - Hazel Shaw A legtöbb munkával járó pályának tartják, ami a tényleges folyamatot és kétkezi részt illeti, ráadásul, mikor a cukrászda frissen sült pékárut is készít, akkor ők kezdenek a legkorábban, és általában ők fejezik be legkésőbb a műszakot. A minőség és az íz eltalálása a legnagyobb feladatuk Glacier (fagylaltkészítő; fagylaltárus) - Frank Martina LunaAzon személy megtiszteltetése ez, aki az áprilistól - szeptemberig tartó időszakban felel a friss, minőségi, különleges és frissítő hideg édességek létéért és árusításáért. Új ötleteket valósíthat meg a pastry chef-fel együtt, továbbképzésekben részesül és minden pult körüli teendőt maga végez. A szezonon kívül (október - március) olyan különlegességekkel foglalkozik besegítőként, mint a sültfagyi, a fagylaltos sütemények és pohárkrémek. Bartender (italkészítő; pultos) - Balić András DoriánAz ő feladata nem csupán az italok szakszerű elkészítéséből áll. Olykor komplett show-t varázsol a bárpult mögé, látványosan dobálja a rendelkezésére álló bár eszközöket, shakert, italos üvegeket. Tehát amellett, hogy finom koktélokat készít, a show és a vendégek szórakoztatása is rendkívül fontos. Általában elhívatott, odafigyelő és gyors emberek kerülnek ezen pozícióba. Mindemellett precizitásra és jó memóriára is szüksége van az adott személynak, hiszen számtalan koktélreceptet kell észben tartania, s a vendégkör miatt is fontos. Érdemes megjegyezni a törzsvendégek kedvenc italait. Commis chef (kukta; cukrásztanonc) - Scarlett ConroyAz az elhivatott szakácstanonc, akinek mindent meg kell tanulnia a konyhán folyó munkáról. Egyeztet a beszállítókkal, előkészít a különböző pályákon, felel a higiéniáért, tálal, alapanyagokat rendszerez és mér ki szükség esetén. Aide de cuisine (cukrászdai kisegítők) - Ava Sophia Volkov, Hadrévi Rebeka Azon személyek, akik a pakolásban, takarításban, mosogatásban, eszközök rendben tartásában és a pult makulátlan szépségének tartásában segédkeznek. Ide tartoznak továbbá a felszolgálók és a pultban az eladásért felelő személyek is.
|
|
|
Will - Pár nappal később - Az előtte díszelgő epres-mascarponés csoda igazán nem rá vall. Nagyjából csak akkor szokott édességet enni, ha nem egymaga van a saját bőrében. A trükk persze a minden-mentességben rejlik, úgy persze, hogy megeszi ezt a szelet csodát. Már majdnem teljesen úgy néz ki, mint régen, annyi időt töltött szépítkezéssel indulás előtt, csak a soványságával kell még kezdjen valamit és külsőre visszatér az élők sorába a régi Adél. - Azt mondtad, írtál pár helynek. Válaszoltak? - Sokkal... nyugodtabb? Nem, megkönnyebbültebb, ez a jó leírás a jelenlegi állapotára. Elképesztő, hogy egy negatív terhességi tesztnek mekkora világmegváltó ereje van az emberre nézve, és egyúttal milyen jeges zuhanyként is hat. Ugyanis realizálta ezzel, hogy egy ideje elvesztette a kontrollt, és már nem a ráció irányítja a cselekedeteit, hanem az elemi pánik képes átvenni az agya felett a gyeplőt. Ez pedig ijesztő, és kezdenie kell vele valamit.
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2023. április 15. 01:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=862925#post862925][b]Adele Nadia Krise - 2023.04.15. 01:27[/b][/url] Will - Pár nappal később - Az előtte díszelgő epres-mascarponés csoda igazán nem rá vall. Nagyjából csak akkor szokott édességet enni, ha nem egymaga van a saját bőrében. A trükk persze a minden-mentességben rejlik, úgy persze, hogy megeszi ezt a szelet csodát. Már majdnem teljesen úgy néz ki, mint régen, annyi időt töltött szépítkezéssel indulás előtt, csak a soványságával kell még kezdjen valamit és külsőre visszatér az élők sorába a régi Adél. - Azt mondtad, írtál pár helynek. Válaszoltak? - Sokkal... nyugodtabb? Nem, megkönnyebbültebb, ez a jó leírás a jelenlegi állapotára. Elképesztő, hogy egy negatív terhességi tesztnek mekkora világmegváltó ereje van az emberre nézve, és egyúttal milyen jeges zuhanyként is hat. Ugyanis realizálta ezzel, hogy egy ideje elvesztette a kontrollt, és már nem a ráció irányítja a cselekedeteit, hanem az elemi pánik képes átvenni az agya felett a gyeplőt. Ez pedig ijesztő, és kezdenie kell vele valamit.
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Írta: 2023. április 15. 01:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=862926#post862926][b]William Martin Krise - 2023.04.15. 01:41[/b][/url] Adél Kettétöri a kezében tartott, rózsaszín macaront és afölött pillant fel a lányra. - Ühümmm... kettő. Sem az idefelé vezető úton, sem pedig otthon nem hangzott el sok közöttük. A hallgatásuk tapinthatóan feszültből először csak fásulttá, végül pedig nyugodttá vált, akár egy vasárnap délután. William törte meg a tüntető csöndet, amikor semmire sem számítva megkérdezte a fürdőszobából felbukkanó lányt, lenne-e kedve vele tartani ma, Adél pedig az elmúlt időszakhoz képest meglepő lelkesedéssel mondott igent erre. Végül azonban ő nem töltötte az idejét azzal, hogy jobban elgondolkodjon ennek az okán. Csak örül, hogy végre ismét élőnek látja a lányt. - Tudnak fogadni. Akár hétfőn. De erre nem kötelezhet senki, szóval neked kell döntened.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2023. április 15. 02:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=862927#post862927][b]Adele Nadia Krise - 2023.04.15. 02:02[/b][/url] Will Látszik, ahogy megáll a desszertes villája a sütemény felett. Hezitál. Igazság szerint fél megbolygatni az amúgy is ingatag idegi állapotát, de azzal is tisztában van, hogy amiben most léteznek, nem állapot, és a pergősebb énje máris sürgetné, hogy tegyen ellene, ha az apatikus nem nyomná el minduntalan. Végül lerakja az evőeszközt a szalvétára. - Szeretném megnézni őket, mielőtt döntök. - Kifújja a levegőt. - És tudnom kell, hogy garantálják a maximális diszkréciót. - Enélkül nem fog belevágni. Ha akár egy apró információmorzsa visszajut bármely családhoz, megtalálják a módját, hogy ezt leverjék rajta - legalábbis ettől tart a sok egyéb félelme mellett, de jelenleg ez az egyik intenzív gondolat a fejében. - És szeretném... ha velem jönnél, ha előtte meg lehet látogatni a helyet. - Egyedül is mehetne, de amíg nem stabilizálódik kissé, inkább nem érdemes önmagára hagyni és a saját belátását emlegetni bármiféle helyzetben.
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Írta: 2023. április 16. 21:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863077#post863077][b]William Martin Krise - 2023.04.16. 21:55[/b][/url] Adél Félrebillenti a fejét, vérszegényen elmosolyodik. A kettétört macaron egyik felét visszaejti a mintás porcelántányérra a többi közé, amiket ugyanilyen étvágytalanul gyalázott meg. Nem vág közbe, amíg Adél elgondolkodik, majd végigmondja azt, amit gondol, még ha... még ha az imént hazudott is neki. Adél orvoshoz fog menni. Ezt eldöntötte már, és technikailag csak a konfirmációra vár, ami biztosítja róla, hogy szabad hellyel várják valamelyik intézményben. A lány pedig igent fog mondani, vagy önszántából, vagy... vagy ahogy alakul. - Nyilván veled megyek. Ha akarod, összeköthetjük egy nyaralással. Csak te és én. És nem itt.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2023. április 18. 22:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863236#post863236][b]Adele Nadia Krise - 2023.04.18. 22:20[/b][/url] Will Hazugság ide vagy oda, Will türelme, vagy inkább álcázott türelme szükséges az ő átmeneti nyugalmához. Ha a környezete ugyanolyan agitált volna, mint ő, az sehova sem vezetne, csak vissza a fürdőszoba padlójára. Mi több, van valami különösen megnyugtató és szívet melengető a nyaralás ötletében- ez tisztán láthatóan felkelti az érdeklődését, a szemei szinte csillognak a belebegtetett ötlettől. - Jó távol innen, a sok pletykafészektől, az idegesítő emberektől. - Ismét elindul a villa, újabb szeletkét tör a süteményből; maga a lendület élettel telibb, és a száj sarkában meghúzódó mosolyféleség kellemes színt kölcsönöz az arcának. Aztán újból megáll a mozdulattal, az arcáról is leolvad a mosoly. - De nem tudom elhinni, hogy tényleg megvársz. - Nincs a szavaiban semmi vádló, sokkal inkább apátia, de abból egy egész hordónyi. A semlegesre simult arc borzasztóan fiatal, mégis a smink alatt meghúzódó karikák öregítik, a tizenhat éves arca furcsán keveredik egy huszonéves fáradtságával. - Ha mégsem lépsz le... eldönthetjük majd, hogyan tovább. Mert van egy félbehagyott válásunk. - Valószínűleg meglepően őszinte pillanatát élheti, hogy ő maga hozakodik elő a felfüggesztett válási procedúrájukkal. Csak azért hátráltak vissza, mert képbe került a gyerek, aki azóta a föld alatt nyugszik, tehát különösebb indokuk sincs együtt maradni. Vagy éppenséggel így akarja provokálni Willt, mert a zsigereiben van, hogy folyamatosan böködje, piszkálja a férjét megerősítésért.
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Írta: 2023. április 19. 22:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863290#post863290][b]William Martin Krise - 2023.04.19. 22:05[/b][/url] Adél A szájába veszi a kettétört rózsaszín makaront, így először csak bólint a lány válaszára. Távol a pletykáktól. Valószínűleg ez az, amiben mióta ismerik egymást, maradéktalanul egyetértenek és emiatt örült kifejezetten, hogy Ilya a falu szélén vett házat nekik. Bár az öregnek akkor még az volt az elképzelése, hogy a tágas kert a néhány éven belül a fűben rohangáló gyerekeknek kell majd, nem pedig azért, hogy kedvökre öblögethessenek az emberutálatban. Akárhogy is, a faluba vezető bekötőutat takaró, elburjánzott galagonyabokrok jó szolgálatot tesznek a privát szférájuk megőrzésére. A teája után nyúl, összevonja a szemöldökét. - Miért, mennyi időre mennél, hogy belehaljak a várakozásba? - Kérdez vissza, szándékosan figyelmen kívül hagyva Adél kiegészítését, mintha csak irritáló apróság lenne, vagy meg sem hallotta volna.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2023. április 19. 22:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863291#post863291][b]Adele Nadia Krise - 2023.04.19. 22:24[/b][/url] Will Először utálta, hogy a kisvárostól távol, szinte izolált helyen élnek, mint valami természetbúvárok. Nem szereti a flórát és faunát, komfortosabb volt eddig a nagy társaság, a csivitelés, az ismeretségek megkötése, de egy ideje már az nyújtja a relaxálás egyik kulcsát, ha kiül egy pléddel a kerti hintaágyra és hagyja, hogy a bőre beigya a napfényt, miközben a fülében zene szól. Néha elalszik, ilyenkor van, hogy Will viszi be végül, vagy magától felébred és bemegy, de elég gyökeres változásokon ment keresztül a preferencia-palettája. - Gondolom, lesz egy állapotfelmérés, és azután javaslatot tesznek, mennyi az ajánlott idő. - Meglepően tárgyilagos válasz, főleg, mert nem tudja, mire számítson. Egy újabb dolog, ami nem az ő kezeiben összpontosul és kevés beleszólása van. Ez pedig titkon bizonytalan idegességgel tölti el. - Ha azt javasolnák, hogy kezdjük újra a közös terápiát, belemennél? -
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Írta: 2023. április 20. 15:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863314#post863314][b]William Martin Krise - 2023.04.20. 15:29[/b][/url] Adél A félvállról feltett kérdése inkább arra szolgál, hogy kibújjon az egyenes válaszadás kötelessége alól. Érzi, hogy a felesége egyre gyakrabban kérdez tőle vagy közvetetten, vagy pedig egyenesen hasonlókat, ez pedig nem meglepő - és hazudnak, ha ő maga nem foglalkozna gyakran a kérdéssel. A válási keresetüket sosem vonták vissza, csak félbehagyták addig, amíg Noah megszületik és elég idős lesz hozzá, hogy időről időre távol lehessen az anyjától. Ez a probléma pedig végül megoldotta magát. A teájával a kezében könyököl az asztalra az összetört macaronokkal teli tányérja mellett. - Hát ha muszáj... - válaszol vonakodva. - De először neked kell jobban lenned és utána kitalálhatjuk, mi legyen utána. Adél, csak koncentrálj arra, hogy te meggyógyulj. Addig nem fogok menni sehová, ha emiatt aggódsz, utána pedig meglátjuk.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2023. április 21. 23:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863361#post863361][b]Adele Nadia Krise - 2023.04.21. 23:16[/b][/url] Will És ő megadja ezt a kibújási lehetőséget önzetlensége minden csodálatosságával. Nem, egészen egyszerűen most a legtöbb mentális gimnasztikát igénylő játszadozás elkerüli amúgy is a figyelmét tekintve a jelenlegi helyzetét. - Az összes eddigi döntésünket erre alapoztuk. Majd meglátjuk. És a hibákat hibákra halmoztuk. Nem azt mondom, hogy most rögtön döntsünk, de... ha visszajöttem, tényleg meg kell beszélnünk ezt. - Lelke teljes nyugalmával beveszi a szájába az utolsó falat süteményt, és lenyeli. Az utóbbi napok ráébresztették egy-két dologra, mikor a mennyezetet bámulta, vagy épp a fogát mosta tovább az indokoltnál, és önmagát nézte a tükörben, ahogy a sápadt, karikás szemek alig pislákoló fénnyel visszanéztek rá. Küzdhet, próbálkozhat, ameddig csak jólesik, de egyedül nem tudja maga mellett tartani Willt, ha az nem szereti őt. Vajon azért törődik vele, mert az ő felelőssége? Esetleg elkezdett érzéseket táplálni iránta? Nem tudja, mert egy ideje már a nonverbális jeleket sem képes értelmezni, annyira beszűkült a látásmódja, elszigetelte önmagát a szociális egészséges interakcióktól, és ez eltorzítja az eddig jól működő készségeit. Főleg, hogy Willhez több is kellene, mint a mezei ráérzés, mert a férje nem épp hétköznapi. - Hol vannak ezek az intézetek egész pontosan? -
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Írta: 2023. április 22. 00:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863363#post863363][b]William Martin Krise - 2023.04.22. 00:09[/b][/url] Adél A teáját az ajkához emeli, a szeme összeszűkül, az arca pedig zárkózott félmosolyra húzódik, ennyivel nyugtázza a felesége szavait. Ha visszaér, megbeszélik majd... vagy nem. Neki ugyanis sosem volt erőssége az ilyesmi, másrészt pedig ez rákényszerítené, hogy végiggondolja, hosszú távon mit akar a lánytól. Ha most hátradőlne és elképzelné magát öt vagy tíz vagy tizenöt év múlva, nem látná benne a lányt. De azt sem tudja elképzelni, hogy ne legyen az élete része. Az ismeretségük hajnalától fogva világos volt számára, hogy összeházasodnak és később elválnak majd, ebbe az egyenletbe azonban nem kalkulálta bele a közös gyerekeket, akiket azóta igenis elképzelt. Így pedig már messze nem biztos benne, hogy elválna tőle. De abban sem, hogy nem. A házasság, mint olyan, nem sok pozitívumot hozott az életükbe eddig. - Nagy-Britanniában. Az egyik különben nem messze onnan, ahol gyerek voltam - vált könnyedebb hangsúlyra azzal, hogy a témát kevésbé érzékeny területre terelheti. - De elég messze a Krise birtoktól, fönt, majdnem a skót határ mentén. A másik valamennyire délebbre. Arra gondoltam, odamehetünk pár napra. Megnézed milyen, ha tetszik, akkor maradsz, ha nem... Megvonja a vállát. Ha nem, akkor is.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2023. április 22. 01:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863367#post863367][b]Adele Nadia Krise - 2023.04.22. 01:33[/b][/url] Will A legnagyobb probléma velük most és már ez előtt két évvel is a dialógus teljes és tökéletes hiánya volt. Persze van, amihez még ennyi idő sem elég, főleg a borzasztóan nehéz személyiségeik tükrében. Személy szerint ő sem tudná már Will nélkül elképzelni az életét, de ezt az állandó bizonytalanságot is ember legyen a talpán, aki képes évekig kibírni, mint valami birka. Ha helyreáll az agyi egyensúlya, nagy az esélye, hogy ez a mostani, kétségbeesett kapaszkodás és alárendeltség, ami jellemzi, kámforrá lesz, és akkor ha akarják, ha nem, új irányt vesz majd a kapcsolatuk. Mindezt nem most fogják kivesézni, mert a Will által bedobott csali elvégzi a feladatát. - Szóval megnézhetem, miféle környéken nőttél fel. Vajon a kedvenc teád nevét is elárulod majd, Mr. Krise? - Hónapok óta nem próbált ennyire nyíltan flörtölni a férjével egy csésze kávé felett, szélesedő félmosollyal az arcán. Annak a lehetősége, hogy a döntési jogát elveszik tőle, egyelőre nincs is miért megjárja az agyát, amikor ilyen nagy az egyetértés.
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Írta: 2023. április 22. 21:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=863435#post863435][b]William Martin Krise - 2023.04.22. 21:43[/b][/url] Adél - Hiszen tudod a kedvenc teám nevét - válaszol tettetetten rosszalló homlokráncolással. - Vigyázz, mert ott, ahonnan én jövök, ez így magában is válóok. Szóval a nagyanyám meg ne tudja. Azok után, amin a lány keresztülment, most szereti ilyennek látni őt. Még akkor is, ha tudja, sejti, hogy a változás időleges. Ha Adél nem kap segítséget, hamarosan ismét a fürdőszoba padlóján lesz, aztán pedig a fiuk mellett a temetőben. Ő pedig egyedül a falu szélén álló, elburjánzott bokrokkal övezett házban. Az eső lassacskán szemerkélni kezd az ablakokon túl, az ő beszélgetésük pedig másfelé terelődik. Amíg pedig végül hosszú idő múltán fizet és felállnak az asztaltól, hogy hazamenjenek, mindenki tapintatosan kerüli a lányra váró utazás témáját.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|