Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.
Macskabagoly utcza A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.
Holdfény utca A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.
Tündérmanó utca A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.
Mennydörgő utca A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez. Daróczy Elizabet munkája
|
|
|
MártonTündérmanó utca
Harmadjára nézi meg ugyanazt a házat. Biztos benne, hogy Patrik már tiltólistára tette a számát és veszettül unja, hogy újra és újra ezt a házat nézik. Mirella gyakorlatilag már az első adandó alkalommal eldöntötte, hogy ez lesz az, csupán biztos akar lenni abban, hogy tényleg mindenre van elég hely és tér. - Oké Patrik, többször már nem kell megmutatnod. Megveszem -s látja férfin, hogy először kissé hitetlenül néz rá. De mikor Mirella nem közli be, hogy csak viccelt, akkor boldog. A szőkeség is az, s ezzel a hatalmas örömmel lépked ki a házból az utcára, ahol még egy ölelést is kap a másiktól. Ezt a szőkeség kissé vonakodva fogadja, mert ő aztán nem nagyon szereti idegenekkel az ilyet, de annak tudja be, hogy Patrik örül, hogy többet végre nem látja a házat. Hát örülhet. Mirella is boldog és reméli, hogy Márton is az lesz majd.
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 20:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859455#post859455][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 20:44[/b][/url] MártonTündérmanó utca
Harmadjára nézi meg ugyanazt a házat. Biztos benne, hogy Patrik már tiltólistára tette a számát és veszettül unja, hogy újra és újra ezt a házat nézik. Mirella gyakorlatilag már az első adandó alkalommal eldöntötte, hogy ez lesz az, csupán biztos akar lenni abban, hogy tényleg mindenre van elég hely és tér. - Oké Patrik, többször már nem kell megmutatnod. Megveszem -s látja férfin, hogy először kissé hitetlenül néz rá. De mikor Mirella nem közli be, hogy csak viccelt, akkor boldog. A szőkeség is az, s ezzel a hatalmas örömmel lépked ki a házból az utcára, ahol még egy ölelést is kap a másiktól. Ezt a szőkeség kissé vonakodva fogadja, mert ő aztán nem nagyon szereti idegenekkel az ilyet, de annak tudja be, hogy Patrik örül, hogy többet végre nem látja a házat. Hát örülhet. Mirella is boldog és reméli, hogy Márton is az lesz majd.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859456#post859456][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 20:46[/b][/url] MirellaAzonban Márton nem boldog. Őszintén, melyik férfi lenne az, kedves férfitársaim, aki azt mondaná erre a látványra, hogy “dejó, hát ne is zavartasátok magatokat”? Senki, komolyan senki. Én is csak állok ott, és nézem azt a jelenetet, amit az öcsém hetekkel ezelőtt, betépve elmesélt nekem. A nő, akit szeretek, és akiért feladni készülök az életem, vigyorogva sétál ki egy házból egy fickóval, akivel még ölelkezik is, és, akinek rohadjon meg, csodás háza van. Ez egy olyan ház, amit én is néztem már többször, és ami nagyon tetszett mindig is, de most, hogy már tudom, hogy ez a pöcs lakja, nem kellene. - Helló. Köszönök olyan kimérten, olyan “nem tetszik ez nekem” hanggal és fejjel, hogy az művészet is lehetne, oktatnom kellene. Komolyan, ha Miksa látna, megdicsérne. Én pedig mondanék most nagyon sok mindent, de maradjunk annyiban, hogy ez most csak egy helló.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859457#post859457][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 20:46[/b][/url] MártonAz ismerős hang hallatán összerezzen és arcára kiül az a tipikus, na most lebuktunk kifejezés. Mert igenis lebukott, csak nem úgy, ahogy drága Bontovich gondolja. - Szia! - köszön kissé hangosan. Ez betudható zavarának. Patrik üzlet emberhez méltóan lép előre, kezét odanyújtva Mártonnak. - Pallaghi Patrik, örvendek - Mirella pedig eközben azon töpreng, hogy akkor most oda minden. Nem így akarta ezt, nem is érti, hogy Márton mit keres itt, amikor nem itt kéne lennie, s ennek hangot is ad. - Nem úgy volt, hogy ma Pesten van dolgod? - kissé számonkérő, mintha még mérges is lenne.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 20:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859458#post859458][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 20:48[/b][/url] MirellaHát mi ez az arc?! Hát hogy néz ez a nő?! Teljesen elhűlve nézem őt, mert egyrészt ugye nem feltételeztem ezt róla, másrészt viszont ott van az, hogy amióta Miksa mondta, azóta figyeltem a jeleket. És Miksa engem akkor se bántana ilyennel, amikor éppen utál. És akkor még kezet nyújt ez a másik, és ráadásul Patriknak hívják. De utálom a Patrikokat. - Bontovich Márton. Viszonzom a kézfogást, és közben egész végig azon gondolkozom, hogy honnan is olyan ismerős a neve. Pallaghi, hát persze! - Ha nem tévedek az édesapád legyeskedik az anyám körül. Tudtam én! Az egyik az anyámat veszi el, a másik a nőmet, komolyan mondom, és akkor még számon is kér. - Esetleg megzavartam valamit? Nagy volt az öröm éppen, azt láttam.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 20:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859459#post859459][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 20:51[/b][/url] Márton - Nem úgy volt, hogy ma Pesten van dolgod? -teszi fel ismét a kérdést. Nem szereti, ha nem válaszolnak neki. Nem mintha bármit is segítene a dolgon a válasz, mert hát Márton itt van. Itt, ahol nem kellene és olyat lát, amit nem kellene. Hihetetlen ez az ember. Mégis miért van itt? Felháborító! - Bontovich. Bontovich.. Áhh, őt még nem említette, akkor gondolom ő a keddi vagy a csütörtöki lehet - válaszol lekezelően, nem törődve a dologgal. Majd Mirella felé fordul. - Elintézek egy telefont és mehetünk - a szőkeség bólint, a férfi eltűnik bent. - Mindent elrontasz - fordul végül Márton felé és hangjában némi hisztiség érzékelhető.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 20:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859460#post859460][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 20:55[/b][/url] Mirella- Voltam. Felelem tömören, de nem tiszteletlenül, viszont az agyamat most sokkal jobban leköti a fickó, meg annak az apja. Én mondtam, hogy megbízhatatlan, hát még erre a györkérre is emlékszem. Levitás… nem is mondok semmit. Tudom, tudom, Ballay is az volt, de senki se tökéletes. - Én rontok el mindent, Mirella, én? Nem vagyok az az utcán veszekedős típus, így fojtott hangon megyek hozzá egész közel, hogy az egy telefonos jómadár ne hallja. - Vihorászva kijössz egy csávóval egy nagyon ízléses házból, majd lecseszel, hogy nem is kéne itt lennem, és még ezek után mész vele valahova? Hallottad, hogy milyen az apja, ő sem lesz jobb nála.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 20:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859461#post859461][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 20:56[/b][/url] Márton - Igen, Te! - majdnem ki is ölti a nyelvét, de hát már nem kislány Ő. Felnőtt nő, aki most elég gyerekes, de megvan az oka. Örül, hogy Márton közelebb lép, már ölelni és puszilni akarná, mikor az kikel magából és a szőkeség először értetlenkedve néz rá, majd elneveti magát. - Te.. Te azt hiszed, hogy. Azt hiszed, hogy én és ő? - nevet tovább. - Te komolyan ezt feltételezed rólam? - nyugszik meg végül és a nevetésből, sértettség lesz. - Értem én, hogy mindenki magából indul ki és ugyebár a te háttered nem tiszta, de komolyan.. Azt feltételezed rólam, hogy megcsallak? - fonja maga előtt össze a karjait és lép is egyet hátra.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 20:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859462#post859462][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 20:58[/b][/url] Mirella- Nem tudom, hogy mit hiszek, mert nem hiszem, de Miksa mondta, hogy látott titeket, ahogy bemész egy házba egy másik fickóval. Sőt, több házba is. És figyeltem Mirella, láttam, hogy ír neked valaki, de nem akartam elhinni, de most meg nevetgélsz, és ölelget. Ki ez a fickó? Nem, ez a baj az egésszel, hogy én tényleg nem néztem ki belőle, de minden annyira nagyon összevág. Annyira nagyon. - De megölelt. Te nem is szereted, ha olyanok érnek hozzád, akiket nem akarsz, hogy hozzád érjenek. Ez pedig tény, hát tudom, hát csak ismerem és hát csak nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörtént velünk. Márpedig tényleg megtörtént velünk. - Én nem tudom, Mira, nem olyan ember vagy, de nem értem, hogy akkor ez most mi. Örültél, hogy Pesten leszek, és nem értettem, hogy miért, azt hittem, ott készülsz valami meglepetéssel, összefutunk, kávézunk, erre…mi ez az egész?
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 20:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859463#post859463][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 20:59[/b][/url] Márton
- Bemutatkozott, Pallaghi Patrik a neve - hiszen még az apját is beazonosította, miért ilyen értetlen és éretlen barom? - Igen. Nos, azt gondolom azért ölelt meg, mert örült, hogy végre megszabadul tőlem - nevet fel kényszeredetten. - Miksa meg igazán tarthatná a száját, ha már én is tartottam miatta nem egyszer - közli kissé mérgesen. Jól nézünk ki, néhány szó miatt lassan már nyomozó lesz ráállítva. Hogy tervezzen így az ember bármit, ami meglepő lehet? - Végül is, meglepődtél, nem? - rázza meg a fejét, majd a házra pillant, aztán Mártonra. - Már úgyis mindegy, mert el lett cseszve az egész. Megvettem ezt a házat - mondja kevésbé lelkesen, mint ahogy szerette volna.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859464#post859464][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:00[/b][/url] Mirella- Én sem azért ölelgetlek, hogy megszabaduljak tőled. Jegyzem meg féltékenyen, mert egyértelmű, hogy a gyerek az olyan, mint az apja. Azt persze, hogy nekem milyen előéletem van, csodásan elengedtem a fülem mellett. Nekem, előéletem? Kérlek. Van. Voltak lányok, barátnők, majdnem eljegyzettek, eljegyzettek meg van az oltárnál otthagyó. Olyan vagyok, mint a kígyó, ami a saját farkába harap. - Hogy mi? Házat vettél? I…itt? Bofolyfalván? Ezt a házat azért vetted, mert itt fogsz élni?
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859465#post859465][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:01[/b][/url] Márton
- Nem -rázza meg a fejét nevetve. - Ezt a házat azért vettem, hogy mi éljünk itt - hát miért ilyen értetlen? - Azt mondtad, hogy egyszer majd itt akarsz élni. És tudom, tudom, hogy te akartad építeni, de esküszöm azt a részét se vettem el tőled - sóhajt halkan. - Hetek óta nézegetek házakat, telkeket Patrikkal, ezt háromszor néztem meg, hogy biztos jó legyen, legyen elég hely egy másik épületnek is, amit úgy alakíthatsz, tervezhetsz, ahogy csak akarsz és ami azért lenne, hogy a családod is elférjen, ha jönnek - órákat ült tervezéssel, rajzolással, de kivételesen nem ruhák miatt, hanem a házuk miatt. Fene se gondolta volna, hogy ennyire nehéz ez az egész.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859466#post859466][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:04[/b][/url] Mirella- Igen…de…de…értünk csináltad? Istenem, akkora egy barom vagyok, Miri, ne haragudj rám. Az a barom féltékenységem az, amiatt vagyok ennyire hülye. Egyből felháborodtam, vádoltam, holott pontosan tudtam, hogy ő ilyet nem tenne. Ő nem, én sem, és mégis, az a nyálképű gyökér olyan behízelgő volt. Az ölelésembe vonom, és szorosan tartom a karjaim között. - Tudom, hogy nem én vagyok a legjóképűbb a világon, de ha még egyszer hozzád ér, eltöröm a kezét. Ne fogdossa azt, aki hozzám tartozik, és igen, simán képes lennék rá, hogy megtegyem. Sőt, érzem is, ahogy az adrenalin még mindig a plafonon van benne. - Ötven-ötven? Az árat nézve. Legyen ez közös, a közös életünk első közös kiadása és befektetése. Rendben?
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859468#post859468][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:07[/b][/url] Márton
Nem annyira akaródzik számára, mert azért elég nagy tüske neki, hogy tényleg képes volt őt megvádolni a másik. Ez az egész el is veszi a nagy örömöt, nem érzi azt a hihetetlen boldogságot, amit szeretett volna, mikor eldönti, elmondja és megmutatja. Az egész varázsa oda, amolyan hétköznapi valami lett. Kár érte. Végül, visszaölel és egy mosolyt erőltet az arcára. - Ne haragudj meg, de az előbbiek után, maradnék egyelőre a 100 százalékos tulajdonnál - bizony. Jobb előrelátóak lenni és még néhány ilyen félreismerésből adódó vita, aztán ő megy is vissza Hollandiába, mert neki nincs ilyesmire szüksége.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859469#post859469][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:07[/b][/url] MirellaHidegzuhanyként ér, amit mond, és az is, ahogy azt érzem, hogy a férfiasságomon ez elég nagy csorba lenne. Tudom, hogy egyedül is képes megvenni egy ilyen ingatlant, de én képtelen lennék úgy beleköltözni, hogy nincs benne részem. Azt hittem, hogy ha valaha eljön ez a pillanat, akkor együtt hozzuk meg a döntést, együtt keresünk házat és együtt fektetünk bele a közös jövőnkbe. De ezt el is tudnám nézni neki, hogy önállóan akart döntést hozni a holról, hogy ha egy nap gyerekeink lesznek, ő úgyis többet lesz a házban, de erre képtelen vagyok pozitívan reagálni. - Rendben, akkor vedd meg a házat, és szívesen meglátogatlak. Felelem teljesen nyugodtan, mert ennél többet nem tehetek. Nekem a család fontos, és a vele kialakuló családom ugyanannyira az. Részt kell kapnom belőle, hogy rendben legyek önmagammal.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859470#post859470][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:08[/b][/url] Márton
- Most szórakozol? - löki Mártont kissé hátrébb. - Meggyanúsítasz, hogy félrekúrok egy ilyen ficsúrral, aztán azt mondod, hogy szívesen meglátogatsz? - toppant egy nagyot. - Feladnék mindent érted, hetek óta járom a várost, keresem a megfelelőt és akkor, majd meglátogatsz? Hát tudod mit Bontovich, pukkadj meg! - Patrik ekkor jön és Mirella fordul felé. - Bocs Patrik, de tárgytalan. Nem adok fel mindent egy férfiért, aki annyit se néz ki belőlem, hogy hűséges lennék és aki nem tudja azt értékelni, hogy minden elvemet feladva visszaköltözzek oda, ahonnan elmenekültem, ráadásul abba a városba, ahol ő mindig is elképzelte a jövőjét - nem is érti, hogy a fenébe jutott idáig. Hát ő mindig is erős, független és határozott volt, oké nem mindig, de az elmúlt években igen. Erre hagyta, hogy Márton hülyeségei elvakítsák. - További szép napot nektek! - fogja magát és elindul a Tündérmanóba, hogy Payneknél összeszedje a holmijait.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859471#post859471][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:11[/b][/url] Mirella- Visszahívunk! Én még ennyit tudok mondani szerencsétlen embernek. Mert azért ez nem egy lejátszott dolog, és sietve kapom el Mirella karját. - Várj már az Isten szerelmére! Hát nem érted? Egyszer már elveszítettelek, nem is egyszer, kétszer! Otthagytál az oltárnál, kitörölted az emlékeidet, és tudom, hogy nem olyan vagyok, aki egy olyan nő mellé való, mint te. Mira, te csodálatos vagy, sugárzol, bárkit megkaphatnál, én rendszerint hülyét csinálok magamból, és beleöregedtem abba, hogy mindenkinek próbálok megfelelni. Sajnálom, tudom, hogy sosem csalnál meg, de rettegek attól, hogy elveszítelek. Te is félsz, én is félek. Riasztó ez az egész, de éppen azért akarok benne lenni, hogy érezd, hogy tényleg benne akarok lenni. Ezt ennél jobban nem tudom elmondani. Nem élhetek nélküled, nem menne. Miattad vagyok megint önmagam.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859472#post859472][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:11[/b][/url] Márton
- Eressz el! - addig rángatja a kezét, míg az ki nem szabadul és bizony tisztes távolságból hallgatja Mártont, aki ismét felhozza az oltárt és az emlékeket. - Nem akarok olyan életet élni, ahol bármelyik percben képesek felhozni ellenem tíz évvel ezelőtti dolgot is - jelenti ki határozottan. Ő boldogan jött ma ide, annyira szerette volna ezt a házat, de az egész totális káosz lett. Már csak arra vágyik, hogy haza menjen. - Az a baj, hogy amíg te úgy érzed, hogy újra önmagad vagy én teljesen elvesztettem azt, aki voltam - ez nem vicc. Ő határozott, szókimondó, élettel és célokkal teli nő volt, aki hallani sem akart arról, hogy egy férfi miatt változzon, változtasson az életén. Erre tessék. Képes lett volna házat venni, hogy Mártonnak jó legyen.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859473#post859473][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:12[/b][/url] Mirella- Én nem ellened hoztam fel, csak, hogy megértsd, hogy miért voltam egy barom. De legalább nem tagadom, hogy barom voltam, az is valami, nem? Mindig elismerem, ha hibázok, és tessék, most is elmondtam, hogy én voltam az, aki hülyeséget csinált. - Ezt meg hogy érted? Mire akarsz kilyukadni? Pontosan tudom én, hogy mire akar kilyukadni, hogy mit fog mondani, és nem akarom hallani, nem akarom, hogy kimondja, hogy valóság legyen. Olyan boldog voltam mellette, hogy észre se vettem, hogy mennyire boldogtalanná vált mellettem, és én azt hittem, hogy megerősödtünk és mindent le tudunk győzni együtt. És most csak azt látom, ahogy egyre mélyebb lyuk van kettőnk között. - Miért nem mondtad, hogy boldogtalan vagy?
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859474#post859474][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:13[/b][/url] Márton
- Én nem vagyok boldogtalan. Teljesen jól érzem magam. Jó nekem ott ahol vagyok, ahogy élek. De igenis, meg akartam venni ezt a házat, mert tudtam, hogy te soha nem tennéd meg azt, hogy hátrahagyod a családod. Éjszakába nyúlóan, órákon át terveztem, mértem, néztem több helyet is, hogy jó legyen.. Tetszett a dolog. De megölted az egészet a gyanúsítással és mintha egy szempillantás alatt nyitottad volna fel a szemeimet, hogy mi fog majd rám várni - tényleg lelkes volt. A tervezés pedig kifejezetten lelkesítő volt számára, hiszen végre nem csak ruhákkal foglalkozott. - Én nem akarom, hogy szaglásszanak utánam, hogy gyanúsítsanak, ne bízzanak bennem és még ki tudja még mi - hát ki akarná ezt? Senki.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859475#post859475][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:14[/b][/url] Mirella- Hetek óta próbálom meggyőzni az öcsémet, hogy vállalják át a családi feladatokat, hogy amikor bejelentem, hogy kilépek a családból, akkor azt úgy tegyem, hogy jó kezekben vannak. Mert ez történik, csak erről nem szóltam senkinek. Mert Martinról mindenki hajlamos megfeledkezni, mivel botrányoktól és mindentől mentes, de éleseszű kölyök, és fiatal kora ellenére képes rá, hogy a legjobb döntéseket hozza meg, olyanokat, amik nekem eszembe se jutnak. - Csak nem akartam, hogy azt mond, ne csináljam. Nem akartam megtenni, de szeretem őt annyira, hogy képes vagyok feláldozni azt a szerepet, ami már a lényem része, azért, hogy vele lehessek. - Nem szaglásztam, az öcsém látott téged, majd amikor elmentem hozzá, hogy béküljünk, összevesztünk, ő be volt tépve, szét volt csúszva, amit szóvá tettem neki, ő pedig azzal vágott vissza, hogy te meg idegen férfival mászkálsz idegen házakba. Azt hittem, hogy csak bántani akar, erre kijössz egy házból egy pasival, aki megölel, és nekem eldurrant az agyam.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859476#post859476][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:14[/b][/url] Márton
Muszáj nevetnie. Ezen már csak azt lehet. - Ha jól értem, te hetek óta azon vagy, hogy ki tudj jönni én hozzám. Én pedig hetek óta azon, hogy idejöjjek miattad - ez így tényleg nevetséges. Milyen jó lenne, ha képesek lennének kommunikálni egymással. - Az a baj, hogy milyen kapcsolat az, ahol mindkét félnek fel kell adnia magát ahhoz, hogy lehessen? De tényleg. Milyen? - nyilván tudja, hogy valamennyit fel kell adnia az embernek, de tényleg mindent? Megéri az? Honnan tudják, hogy nem fogják megbánni rövid időn belül?
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859477#post859477][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:14[/b][/url] Mirella- Óóó bassza meg! Csapok erősen a homlokomra, amikor kimondja, hogy mi is a helyzet, és persze, hogy mind a ketten idegesek vagyunk, hiszen mindent feltettünk a másikra. - Ne haragudj annyira szerettelek volna boldoggá tenni, mint…mint te engem. Tényleg, ennél nincs is jobb hasonlat, mert egyformán dolgoztunk a másik boldogságáért. - Minden kapcsolatért hoznak áldozatokat az emberek. Ha fontos a másik, ez természetes. Miksa a lételemét, a nőket adta fel, és ezen felbuzdulva, én képes lettem volna a családomat. - És ha lenne egy innen irányított, de nemzetközi márkád, nekem pedig egy innen irányított családom?
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859478#post859478][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:15[/b][/url] Márton
- Micsoda ötlet Márton. Azta, bárcsak eszembe jutott volna ez - ironizál. Mégis mit gondolt a férfi? Majd az egész márkáját feladja? Na azért annyira nem bolond. - Van még valami. Igazából ez sokat lendített azon, hogy azt mondjam, oké, idejövök - néz a másikra szelíd mosollyal az arcán. - Cath pár hónapja, még a névnapodkor, tett egy ajánlatot, hogy társuljak vele. Igazából nagyon ott vannak a tervei. Nem is gondolom, hogy nagyon szüksége lenne rám, szóval így még megtisztelőbb volt a dolog - tényleg nem tudja mi szükség van rá, de nem akarta túl boncolni. Catherine jó fej, ismeri egy ideje és ha választania kéne, hogy kivel indítana be bármit, a nő benne van az első háromban.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859479#post859479][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:16[/b][/url] Mirella- Szóval…akkor túl azon, hogy egy barom vagyok, és féltékeny mindenre és mindenkire, hajlandó lennél kompromisszumot kötni velem? Ez nem éppen a legromantikusabb mondat, de láthatóan a romantikus tettek csak bonyodalmat okoznak nekünk. - Ötven-ötven, és ha nem működik, hajlandó vagyok lemondani a ház rám eső részéről, hogy kárpótoljalak. Egy szerződés, ami véd. Talán ha racionálisabban gondolkodunk, sikereket érhetünk el. Talán, de ismerem magunkat. - Szeretlek Miri, és bármit megtennék érted.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859480#post859480][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:16[/b][/url] Márton
- Kezdjük azzal, hogy nem hívsz Mirinek, mert utálom - tényleg nagyon idegesíti ez a név és ezek szerint nem csak akkor, amikor totálisan utálja a másikat, hanem alapból is. - Nézd, legyen ötven-ötven, viszont, ha nem működik, minden a tied, mert én nem maradok itt - sosem volt ez a terve. Csak és kizárólag Márton miatt teszi ezt meg, így hát ezt valószínűleg mindig is hangoztatni fogja. Ami lássuk be, pont olyan nevetséges, mint az, hogy a férfi felrója mindig az oltáros dolgot. - Én sajnálom, hogy nem szóltam, de eszembe se jutott, hogy ekkora galiba lehet belőle. Tényleg csak ez volt előttem, hogy mennyire meglepődsz majd, ha azt mondom, hogy vettem egy házat és ideköltözök - tényleg csak ezt nézte, azt szerette volna, ha Márton örül és ledöbben. Hát döbbenet az volt.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859481#post859481][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:17[/b][/url] Mirella- Jó… maximum, ha veszekszünk. Elmondom egy gyerekkori becenevem, amit utáltam, és akkor te meg hívhatsz azon. De figyelni fogok erre. Legalábbis nagyon megpróbálom, és reményeim szerint azt is, hogy veszekedjünk egymással. - Rendben, ha nem működik, hagyom, hogy elmenj, és nem leszek olyan, aki a nyakadra jár. Kifizetem a ház felét, és még mielőtt teljesen meggyűlölnél, lezárjuk a kapcsolatunkat. Ezt tudjuk tenni, mást nem, de ezt mindenképpen. Nem akarom, hogy sor kerüljön erre, de muszáj ésszerűen gondolkoznunk, még akkor is, ha az eszemet vesztem mindig miatta. - Lesokkolódtam. Ezen nincs mit szépíteni, ahogy lassan araszolok felé, hogy újra magamhoz húzzam. - Szóval Mirella, összeköltözünk. Lehet kutyánk? Egy kisebb, ami nem töri szét a gerincemet, amikor rádmásznék.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2023. február 20. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859482#post859482][b]Fölnagy Mirella - 2023.02.20. 21:17[/b][/url] Márton
Azért az, hogy már azelőtt a szétmenés van terítéken, hogy az összeköltözés meg se történt, valamiért eléggé szörnyen hangzik. De hát, ha le kell tisztázni a dolgot, legyen meg. Legalább mindketten tudják, hogy mire számíthatnak majd. - Helyes - legyen is sokkban, legalább napokig. Én már feldolgoztam a dolgot és majdnem mindennel számoltam, csak azzal nem, hogy veszekedés lesz. - Biztos lesz neki hely az udvaron. De tudod.. Ühm, valami olyan kellene, aki nem tép szét, ha véletlenül nem emberi alakomban sétálgatok.. - még azon is csodálkozik, hogy Mucika nem morog rá, mert valahogy előtte az összes kutya megérezte rajta, hogy valami nem oké vele. Szóval eléggé tart a kutya dologtól.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2023. február 20. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=859483#post859483][b]Bontovich Márton - 2023.02.20. 21:17[/b][/url] Mirella- Igaz is, vigyáznunk kell ezzel. Nem szeretném, ha a kutya nem szeretne. Muci érdekes kutya, kifejezetten arra ment, hogy a nőt védje, és nem arra, hogy engem, szóval valószínűleg ő már akkor tudta, hogy jó kezekben lesz. - Remélem elég jó belépőnk volt az utcába költözéshez, de mielőtt szegény fiú a kardjába dől, jobb lesz, ha megvesszük a házat. Most és azonnal, addig, amíg nem jön már, így megvárom, amíg felhívja, közli vele, hogy kell a ház és megyünk. És valóban megyünk, innen nincs visszaút, és az öcsém is megnyugodhat, hogy mégsem kötelezem el a dolgaim átvételére. Ez egy igazán eredményes nap volt, azt hiszem.
|
|
|
|