38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. március 31. 10:05 | Link

Babu
Április 3. 15:17 - kinézet

Vidáman csacsogva - te jó ég! - megyek Babett mellett a vadőrlak felé. Nem volt igazán ötlete, mint kiderült, vagy nagyon titkolja, hogy hova akar hívni délután, de persze ott voltunk mind a ketten, ahol délelőtt összefutottunk. Immár talár nélkül találkoztunk, én nem változtattam semmit, főleg, hogy olyan sok idő nem is lett volna rá, meg minek. Visszamentem csak az átmeneti szállásomra és letettem a talárt, majd a folyosóra siettem. Nem kellett volna ennyire, mert a lányoknak kötelező pár percet késni minimum, így vártam rá egy jó negyedórát, mert én meg korábban érkeztem. De nem gond, addig legalább megpróbáltam nem idegbeteg lenni, mert úgy éreztem, hogy ez egy randi. Viszont azt is éreztem, hogy lehet, hogy tök hülye vagyok, és csak dumálni akar, meg , hogy jussunk valamire a múltkori sörözés után vaaaaagy egyszerűen csak jó haverok lettünk. Mondjuk ebben már biztos vagyok, mert tényleg jól elszórakoztunk a stégen, mondhatni elég kalandosra sikerült az első találkozásunk. Persze, tetszik is Babu, de kinek nem tetszene? Szóval vártam rá, és merészeltem neki adni két puszit, a Bagolykőn ez a szokás ismerősöknél. Talán nem voltam túl merész ezzel, de egyébként vicces, mert zavarba hozott vele, elég rendesen. Aztán mivel nagyon nem akart mondani semmit, hogy merre menjünk, eszembe jutottak a baglyok, amiket ideiglenesen a vadőrre bíztunk. Nem volt otthon, de hagytunk neki üzenetet Masával, szóval biztos azóta is a gondjukat viseli. Őszintén nem volt kedvem eddig meglátogatni a kis drágákat, mert az exbarátnőmre - hű, micsoda szó, Merlinre! - emlékeztettek volna, és mondjuk úgy, hogy nem viseltem túl jól az egész szakítást. Szarul viseltem. De azóta már sok minden tisztázódott bennem, és azon kívül, hogy nem akarom őt látni, mert továbbra is görcsbe rándul a gyomrom rossz értelemben, amikor rápillantok, más bajom nincs vele. Túltettem magam a miérteken, a szempárra sem ébredek már zihálva és kiizzadva, mint korábban. Abban sem vagyok még biztos, hogy nem akarom valahogy rendezni vele ezt az egészet, de most inkább minden mással elterelem a gondolataimat és más barátok után nézek. Babett pedig egy elég szexi barátjelölt, vagy akár... ne, ne szaladjunk előre Bencécském! maradjunk annyiban, hogy ő többet jelent, mint más szexi csaj egy nagyon picivel. Most mit csináljak, amikor itt is érzem a virágok illatát, közben Babett ajkait figyelgetem, és eszembe jut a stég. Mégsem voltam annyira részeg, hogy ezt elfelejtsem, mert, mert... túl jó volt.
- Na, mindjárt ott vagyunk! Meg fogsz lepődni! - mondom neki felvillanyozva, mikor már felbukkan a kis házikó a távolban. Már csak fél perc és ott vagyunk, de baglyoknak se híre, se hamva. Öhm, lehet, hogy lesz egy kis baj. Mert ha nem jönnek elő, Babett még félreértheti a szitut. Már csak pár lépés választ el bennünket a kerítés nélküli házhoz, a körülötte lévő kis bokszokban pedig mocorogni kezdenek az állatok. A számba veszem két ujjam és jó hangosan füttyentek egyet, és várok...
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. március 31. 11:39 | Link

Bence
április 3. | tanítás után | talár nélkül

Az utolsó órán már teljes koncentrációhiányban szenvedve figyeltem a tankönyvem betűit. Ajkaimat beharapva, elvarázsolt tekintettel karikáztam minden egyes „b” betűt, ami szembejött velem. Ha most nem romlott tíz dioptriát a szemem, akkor sasmadár maradok életem végéig, hiszen olyan közel bújtam könyvben, amennyire az lehetséges volt. Szerettem volna elkerülni, hogy felszólítsanak; ma nem vagyok agyi kapacitásom csúcsán. Ritka érzés. Általában nagyon is figyelek, és mindent jegyzetelek, azonban ez nem az a nap, amikor ez sikerülhetne. Elköszöntünk a tanerőtől, majd átmeneti lakosztályunkba siettünk barátnőmmel, aki segített még kicsit csinosítani rajtam, noha átöltözni már nem volt időm. Hajamat kifésültem, ami most már angyali hatást keltve hullik vállamra, számra kevés, átlátszóan csillogó szájfény került, pilláimat pedig megerősítettem egy szempillagöndörítővel. Az utolsó pillanatban került rám egy kevés Ivi fiúzós parfümjéből, ami gyümölcsösségével és frissítő illatával lebegi körbe izgalomtól izzó testemet. Nem bántón, elegánsan és finoman. Ezt az izgalmas narancsfavirágos illatot levitáltatva magam körül indulok meg immáron talár nélkül a megbeszélt találkozóhelyre. Arcom fénylik a boldogságtól. S még ha nem is randevúról beszélünk, legalábbis nincsen kimondva, akkor is jó érzés fog el az egésszel kapcsolatban. Mielőtt elérném az ablak-beugrót beletúrok barna tincseim közé kecses ujjaimmal, hogy adjak a töveknek egy kis volument, torkot köszörülök, tenyerembe lehelek, majd miután megállapítom, hogy minden rendben van Bence mellé lépek. Köszöntjük egymást, s kapok is a fiútól két puszit, amit természetesen abban a pillanatban viszonzok, majd kettőnk finom illatával orromban indulunk meg valamerre. Be kellett vallanom, hogy nem sok ötletem van, hiszen az iskolában töltött három év alatt nem igazán mentem semerre a Levitán kívül. Csacsogva és kacarászva sétálunk egymás mellett a napsütötte birtokon. Madarak csicseregnek, néhol diákok hangoskodnak, azonban néhány perc után elérünk egy olyan helyre, ami miatt egy másodpercre azt hiszem, hogy megsüketültem, annyira nagy a csend. Kellemesen simogatja füleimet ez a nesztelenség, majd kék szemeimet Bencére emelem.
Még sosem voltam erre – jegyzem meg áhítatos tekintettel, és finom arcomat a bokszokra emelem. A mocorgásra közelebb húzódok a fiúhoz, és jobb kezem gyönge ujjaival a pulóver ujjába kapaszkodok. – Bocsi – húzom végül zavart mosolyra ajkaimat, és lassan elengedem ijedt szorításomból a ruha anyagát. Zavarodottságom aztán kíváncsian csillogó szemekké változik, és közelebb lépek a legközelebbi bokszhoz. Ekkor Bence füttyent, amire ismét össze kell rezzennem, majd várakozó vigyorral emelem vissza háztársamra zöldessé változott tekintetemet. – Mik vannak itt?
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. április 2. 10:09 | Link

Babu
Április 3. 15:17 - kinézet

Szeretem nézni, ha én okozok meglepetést másoknak azzal, hogy ismeretlen helyre viszem őket, ahol még nem voltak. Babett pillantásaival ugyanez jön le, kár, hogy nem ezen gondolkodom tovább, hanem azon, hogy délelőtt óta szebb lett. De hogy a Merlin takarójába? Hiszen neki sem lehetett sokkal több ideje az egészre, mégis, mintha a haj is más lenne egy kicsit, meg talán sminkelt is? Jó, mondjuk a lányoknak a suliban megtanulják a gyorssmink skillt, szóval ezen nem kéne annyira csodálkoznom. Emma is szokta magát nézni a kis tükrében és húz ide-oda a szemén valamit számomra ismeretlen kínzóeszközökkel, vagy ceruzával! Rajzolgat magára, érted? Mondtam már neki, hogy segítek, ha gondolja, de nem annyira naiv, hogy oda is adná egyszer. Pedig akkor mindenféle baromságot raknák az arcára az biztos. Na, de Babu egyáltalán nem olyan, sőt, csak a szélesebb ajkain megcsillanó fény játszik színrobbanást, hogy kiakassza az ingermutatóimat pozitív irányba. Soha nem szoktam észrevenni ilyen illatokat, de ez… valami csodás, vagy már túlmisztifikálom, hogy elviszek egy jó csajt bagolylesre? Ahh mindegy, nem kéne ezeken ennyit agyalnom, mert a végén elbotlok a saját lábamban.
- Akkor épp itt volt az ideje. Élőben nézheted az LLG-t – jó ez egy kicsit erős túlzás, mert azért annyi mágikus lény nincs erre, csak a veszélytelenek. De a vadőrünk nagyon kedves, már, ha az állatokról van szó… de azért továbbra is az a véleményem, hogy most ne legyen itthon. Ciki lenne, ha felelősségre vonna, hogy nála vannak „kölcsönben” a baglyaink, miközben kaját sem adunk nekik minden nap. De amúgy én egy ideje már lejárok ide, mert attól függetlenül, hogy Masával már nem vagyunk együtt, én szeretem ezeket a kis cukiságokat.
- Semmi gond, megvédelek a ketrecbe zárt nyusziktól. Bátor vagyok – viccelődök vele és megbököm az orra hegyét. Hogy ezt miért csináltam, Merlin! – Öhm, bocs, csak késztetést éreztem orrba bökni téged – zavarodottságom nem lehetne nagyobb, ez túl személyes gesztus volt, és még nem sikerült leszoknom róla. Tutira azt gondolja rólam, hogy meg vagyok hülyülve és már nem is annyira érdekli, hogy ide jöttünk. Ezt jól elszúrtad… azaz elbökted Bence! Gyorsan füttyentek, hogy a zavaromról elfeledjkezzünk.
- Mindjárt megjönnek – mondom, és… semmi. – Ö… - csak nézelődök, körbe is fordulok, de csend van. – Hát, jó vicc volt, nem? – zavarodottan kacarászni kezdek, és nézem őt, aki egyre jobban bejön nekem. Akkor is, amikor zavarban van cuki, akkor is, amikor nem, meg akkor is, ha kicsit spicces. Ekkor hirtelen szárnysuhogások lepnek meg minket, és azonnal elmúlik az arcomról a zavar, diadalittas vigyor veszi át a helyét. Végre!
- Hát sziasztok! – mondom vigyorogva és elkapom Babett kezét, majd a másikkal a zsebemből kivett bagolycsemegét teszek az övébe. A baglyok rendezetlenül körbeveszek minket és össze-vissza csipognak. Elengedem a lány kezét, majd az egyikhez odaguggolok és etetni kezdem a kezemből. Visszanézek a szexi leányzóra és ösztökélni kezdem. – Na, mire vársz? Éhesek – vigyorgok továbbra is, és megvakarom a kis kuvik nyakát. Tök cukik továbbra is, és valószínűleg nem kell sokat várnunk már, hogy lerohanják a kezeinket.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. április 2. 11:25 | Link

Bence
április 3. | tanítás után | talár nélkül

Szendén mosolyogva fogadom Bence pillantásait. Először ugyan az fordul meg fejemben, hogy valami vicces van az arcomon, szinte oda is nyúlok, azonban egy idő után felismerem, hogy ezek talán a tetszését kifejező momentumok lehetnek. Kislányos, boldog mosoly terül szét arcomon, és szokásos pótcselekvésemként helyezek jobb kezem óvatos kis ujjaival egy-két tincset fülem mögé. Nem vagyok egy nagy sminkguru. Körülbelül két-három hónapja szembesültem azzal, hogy a tus és a spirál nem ugyanaz. Tizenhét éves koromig nem került smink az arcomra, bizonyára ezért is maradt olyan a bőröm amilyen. Arra most így természetes pír kerül az össze-összetalálkozó tekintetektől, és érzem a testemben szétcsorduló adrenalint, amit ez a földöntúli jókedv okoz. Nyugi, Bence! Egyszerre bukunk fel, hogyha ezen múlik…
Ó – nyújtom meg nyakamat érdeklődve az LLG óra említésére. Ez azt jelenti, hogy állatokkal fogunk találkozni. Egy pillanatra görcsbe rándul pillangókkal teli gyomrom a lények gondolatára, hiszen nem tudom, hogyan jönnék ki velük, de ez is amolyan jóleső izgatottság. Bence mellett biztonságban érzem magam, még ha nem is olyan régi az ismeretségünk. Van olyan, amikor az ember lánya csak az úgy… tudja és kész.
Én hős lovagom! – kapok felsőm áttetsző ruharészéhez mellkasomnál. Vékonyka ujjaim az anyagba markolnak, és fejet hajtok, ezzel mélységes köszönetemet kifejezve megjátszott hercegnői bájjal. Ezután egy játékos pukedlivel erősítem meg lekötelezettségemet, és széles, csillogó szemekkel párosított mosoly húzódik végig arcomon, miközben minduntalan Bence tekintetét fogom sajátommal. Ekkor mutatóujja megindul felém, és megböki az orromat. Arcom mesefiguraszerűn vált értetlenné, kicsit hátra hőköl buksim, és bandzsítva figyelem a távolodó fiúujjat. Ezután zöldeskék szemeim végig kúsznak a fiú karján, formás vállán, majd amikor nyakához érek jobban emelkedik meg a szokásosnál mellkasom, arcélén időzöm egy keveset, majd mosolygó szemeim találkoznak az övéivel. – Azt hiszem – kezdek bele sejtelmesen, majd teszek néhány lépést a bokszok irányába. Ott megállok, és féloldalasan fejezem be a mondatot. – Most az egyszer elnézem – flörtölök vagy mi a csuda? Meglepett kérdőjelek keringenek egy pár pillanatra barna tincsekkel tarkított koponyámban, ám magabiztosan hessegetem el őket, majd teljesen a fiú felé fordulok. Ujjaimat mégis kislányosan kulcsolom össze szoknyám előtt, miközben az ég felé emelem tekintetemet. Várunk. – Kik? – kérdezek vissza automatikusan, de csak kémlelem tovább az eget. A vicc szóra értetlenül húzom össze szemöldökeimet, s csak ekkor tekintek Bencére.
A szárnysuhogásra egy lépést teszek ismét társam felé, hiszen nem nagyon tudom, hogy egy hatalmas hippogriffre számítsak vagy egy ártalmatlan fülemülére. Szemeimet is összeszorítom pár másodpercre, de aztán a fiú megindul a jövevények felé, s amikor én magam is szembesülök azzal, hogy senki nem fog megenni, megkönnyebbülten mosolygok a szárnyasokra. – Ezek csak baglyok – jelentem ki a nyilvánvalót, majd lépnék egyet előre, amikor Bence ujjai finoman fognak kézfejemre, s máris madáreleséggel a kezemben, bambán ácsorogva találom magam. Az izgatott csipogásra kapom fel végül a fejem, és guggolok Bence unszolására a fűbe. – Hát – kezdek bele vállat vonva. – Nem én vagyok a legbátrabb Drinóczi lány, de – bólogatok önérzetesen. – Csak miattad megteszem – van egy minimális madárfóbiám, ám ez a társaság miatt most nem jelentkezik. Hangos nevetés szökik ki vöröslő ajkaim közül, és szemem sarkából Bencére nézek. – Csikiz a csőrével – harapok ajkamba a nevetés visszatartása végett. Félek így elijesztem a baglyokat. – Honnan ismered őket?
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. április 3. 17:27 | Link

Babu
Április 3. 15:17 - kinézet

Hjaj, olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki éppen ajándékot kapok. Pedig nem is kevés ideig volt barátnőm, de úgy látszik az más. Nagyon más. Most eszembe jutnak azok a dolgok, amik annak idején – mintha olyan 20 év távlatából beszélnék, Merlinre! – Nórival és Masával voltak. Nem vagyok egy nagy hódító, ennyiből is látszik, de az izgalom egy másik lány közelében, aki nem csak barátként érdekel teljesen hasonló, mégis teljesen más. Tök jól elnevetgélünk, meg minden, közben az egyikünk sem tudja a másikról, hogy mi van valójában és mi ez valójában? Csak tetszünk egymásnak? Csak vonzódunk? Vagy csak ezeket hisszük? Én nem tudom, csak annyit, hogy a stég óta többször eszembe jutott Babett, ma meg egész nap róla gondolkodtam. Hogy mennyire béna voltam a folyosón például, és talán ő nem vett belőle észre semmit. Pedig te jó ég, milyen zavarban voltam! Nem mellesleg ő hívott el, persze az megint más kérdés, hogy nem nagyon hagytam neki más választást. Azt tudom, hogy jól érzem magam a közelében és kezdek kilábalni a szakítás okozta mérhetetlen fájdalomból. Remélem, nem csak azért keresem a társaságát, hogy ne gondoljak az előzőre. Mert hiába próbálkozom, azért még sokszor eszembe jut és akkor nem jó. De szerencsére vannak barátaim és van legalább egy lány, aki tetszik… pont vele mendegélek és mentem meg a ketrecbe zárt „vadaktól”.
- Sir Lórántusz, szolgálatodra milady! – odaverem az öklömet a mellkasomhoz, mintha tényleg egy távoli időkből visszaérkezett páncélos katona lennék. Az összképet rontja ugyan a komolyság nem látható szikrája, azaz a mosolyom. Na, de hogy aztán miért bököm meg az orrát, már megint egy más dolog. Talán megszoktam, hogy Masa szerette az ilyen kis hülyeségeket és ez még onnan maradt, pedig jó lenne már csak úgy elfelejteni és a szép emlékeket meghagyni belőle. De mivel kicsit több, mint egy hónapja volt még az eset, így nem olyan könnyű ezen túllendülni. Azért próbálkozom, és egyre jobban megy, főleg, ha Babu is velem van. Olyan, mintha tök régóta így lenne, és most találkozunk harmadjára, és a második nem is nevezhető igazi találkozásnak. Oké, az első meg felér kettővel, szal… minek számolok ilyeneket? Hű, lehet, hogy megbántottam? Pedig nem volt szándékos. „Azt hiszem” mondja, én meg megdermedek, és elég furán nézhetek rá, de hamar kiderül, hogy csak szórakozik… vagy mi ez.
- Huh, cserébe kérhetsz valamit majd, mert megbocsájtottál – vigyorodom el zavartan, de talán feldobtam neki egy labdát, amit később, majd lecsaphat. Most például nyugodtan lecsaphatna, hogy ne legyek ennyire zavarban. Micsoda szerencsém lesz, mert a baglyaim nem hagynak cserben. Megérkeznek, és habár talán picit bosszúsak – ez abból jön le, hogy néhányuk azért „finoman” belém csíp, ahogy kieszik a csemegét a kezemből – de itt vannak, és szeretnek. Bátorságra ösztökélem a „nem a legbátrabb Drinóczi lányt” és ő is odaguggol mellém. Nézem az ajkait, ahogy mosolyogva eteti a baglyokat eteti a madarakat, és elkapom a pillantásom, ha oda néz rám, és a figyelmem az állatok felé fordítom.
- Bizony, nagyon cukik – nem tudok mást mondani rájuk, ha nyálas, ha nem, én imádom a baglyokat, ezeket pedig még inkább.  – Hát… vettük őket Masával egyszer, amikor az Abszol úton jártunk. Sajnos arra nem gondoltunk, hogy mit csinálunk ennyivel… vagyis… de, de az titok – nézek rá titkosan, ahogy egy titkosügynök nézhet, szerintem. És hát azért titok, kedves Babett, mert nevetséges ötlet volt, és most nem lennék nevetséges.
- Az egyik a tiéd lehet, ha gondolod – és nem érdekel az sem, ha az Masa baglya. Nem mintha lenne neki, de mit tudom én, hogy az egyiket magának akarta-e. Mosolyogva nézem Babut, és teszek még a kezébe pár adag bagolycsemegét. Ezzel ki is fújt, mindet megetettük a kis és nagy baglyocskákkal.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. április 14. 12:35 | Link

Bence
április 3. | tanítás után | talár nélkül

Annak ellenére, hogy Bence elneveti a lovagi jelenetet, arcomról egyelőre nem tűnik a megjátszott komolyság. Sőt jobb szemöldököm a magasba reppen, ezzel színészi vénám legutolsó morzsáját megmutatva Sir Lórántusz felé. Zöldes szemeim visszaváltanak kedves csillogásukba, és közelebb lépek a fiúhoz, miközben az arcomra ült boldogság, mintha örökre tanyát vert volna ott. Aztán… mi is ez? Egy labda a magasból? Somolygásom sejtelmessé válik, és eltekintek egy másik irányba. Szívem erősen kalapál, ereimben bolondmód lüktet a vér. A fiúnak háttal szorítom össze örömtelin vigyorogva szemeimet, majd ajkamba harapok, azonban mielőtt visszafordulnék felé rendezem ábrázatomat, és megszokott arckifejezésemmel fordulok vissza az irányába. Látom, ahogyan a fák lombja fölött elhaladnak a felhők, és ez ismét ábrándos mosolygásra késztet. Többet kellett volna annak idején kijárnom? Bizonyára.
Bence mondatát, miszerint kérhetek majd valamit nyitottan hagyom egy időre, de tekintetem beszédesen fúrom tengerszín szemeibe. És hogy mit mondanak neki? Sejtelmes mosolygásom szerintem mindent elárul. Vagyis egy részét biztosan.
Ühüm – bólogatok csendesen, amikor megindul a baglyok beszerzésének története. Aztán meghallom a lány nevét, amire fancsali mosollyal húzom el szájamat, s vele együtt fitos orrocskámat is. Furcsa, hogy így érint engem a lány említése. Mellkasom szaggatottan emelkedik meg, de gondolataimat elűzve, torkot köszörülve fordulok Bence felé, aki abban a pillanatban kapja el tekintetét arcom valamelyik részéről, amit eddig figyelhetett. Ezzel sikerül ismét visszarángatnia a mi valóságunkba. – De miért vettetek ennyit? – kérdem érdeklődően, és az egyik kisebb méretű baglyocska felé fordulok. Ő is hasonló kíváncsisággal indul meg felém. Nagyon apró. Sokkal kisebb, mint a többiek. Mintha mindenféle természetes szín játszana tollain. Tekintetem földöntúli, olybá tűnhet, hogy soha nem láttam még baglyot életemben. – Gyönyörűek – suttogom a bébibagoly hatalmas feketeszín tekintetébe, majd ismét egy lányos kuncogással nézek vissza Bencére. Vannak olyan pillanatok, amikor olyan módon képes elkapni a tekintete, hogy teljesen képes vagyok elfeledkezni arról, hogy éppen mit csinálok, így jól hanyatt vágom magam a fűben. A maradék eleség hajkoronámban végzi, én pedig bosszúsan és teljes zavaromban tápászkodom fel az aljnövényzetből.
Arcom azonnal vörössé változik, de inkább egy hangos nevetés hagyja el az ajkaimat.
Nincsen túl jó egyensúlyérzékem – mondom halkan, és elnézek Bence teste mellett. Vöröslő arcomon mosoly csücsül, szemeim újra kékké változnak, miközben zavartan vakarom meg nyakamat. – De ezt már néhányszor tapasztaltad – teszem hozzá suttogva, a stégre történtekre gondolva. Közben persze észre sem veszem, hogy eddig tökéletes hajkoronám jobb oldalának alja tele van a madarak kajájával, így a következő pillanatban csak azon kapom magam, hogy az apró kisbagoly repül vállamra.
Az enyém? – teszem fel a kérdést nevetséges ábrázatomról tudomást sem véve. Úgy nézhetek ki, mint egy bagolyőrült, aki itt kísért a vadőrlak környékén, hajában a madáreleséggel, abból eteti madarait, akiket arra képzett ki, hogy az erre leselkedő diákokat elzavarják a közelből egyszer s mindenkorra. – Ő nagyon kis hely… hé! – elkezdi csipegetni a hajamat, amit én persze azonnal támadásnak veszek. – Hééé! – tekintetem kétségbeesetten keresi Bencéjét. – Szedd le rólam, megesz! – húzom össze magam ösztönösen, de egy idő után enyhülök, hiszen az állatka csupán a finom falatokért csípett tincseim közé. – Bakker – csapok homlokomra, és még vörösebbé válok. Ha ez egyáltalán lehetséges. – Tiszta madár kaja a hajam, ugye? – fordulok Bencéhez, szájam szegletében pedig ott játszik a kitörni váró nevetés vigyora.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. április 14. 23:37 | Link

Babu
Április 3. 15:17 - kinézet

Sajnos nem tudom kikerülni Masa nevét, mert tényleg együtt vettük és akkor mindkettőnk eléggé be volt sózva, hogy amúgy jó sztori lett volna. Emmától már megkaptam a magamét érte – felettébb enyhe volt, meg kell jegyezzem -, azóta meg nem fogja felhozni soha többé, jövő keddig. Érdekes viszont, hogy nem csapott le az ajánlatomra, pedig biztos voltam benne, hogy így tesz. Lehet, hogy csak ilyen édes, és nem akarja kihasználni a meggondolatlan felajánlásom. De, ahogy néz néha, attól meg kell őrülni. Nem tudom eldönteni, hogy tetszem-e neki, vagy csak húzza a fejem. Mindenesetre egészen jól csinálja, és remélem az első az igaz. Mondjuk, amennyit ismerek belőle, nem kellene kételkednem. De ha meg azt nézem, hogy azt hittem Masát ismerem, akkor meg… nos, majd meglátjuk.
- Hát ö… a válasz kissé felelőtlennek is hangozhat – kezdek bele mégis, pedig megpróbáltam kikerülni a kérdést. Kicsit mozgatom a számat jobbra balra, mintha jól meg akarnám rágni, amit mondok, majd csak kinyögöm az igazat. -  Ennyi pénzünk volt – felelem, és pír költözik az arcomra, de mit mondhatnék. Nem vagyunk eleresztve, mint egyesek, és így utólag még jó is, hogy nem volt több pénzünk. – Amúgy Emma azt mondta, hogy tíz sok lett volna, így a kilenc nem is az, igaz? – boldogság és mosoly költözik az arcomra, ahogy felé vetem a pajkosnak szánt pillantásom, szerintem elég jól sikerült. Mintha bűnrészest keresnék benne is, ha már úgy alakult, hogy az igazi nem lehet az.
- Ugye? Nagyon aranyosak – miközben etetem a kis és nagy baglyocskákat, lopok pár pillantást, azért mégiscsak csak Babett a nap nem legszebb lánya a közelemben. Kicsit bűntudatom is támad, hogy sem Emmának, sem Karolának nem nagyon írok és nem is válaszolgatok unalmas lerázó szövegeken kívül mást. És tessék, Babettel tök jól elvagyok, talán pont azért, mert csak annyit ismer belőlem, amit két találkozásból lehet. Arra van szükségem, hogy tiszta lappal induljak mindenben… De, hogy ne legyen unalmas a nap, ez a szépség ma is elesik. Komolyan kezdek félni, hogy én okozom ezt, pedig ma nem is ittunk. Odasietek és felé nyújtom a kezem, de azért kuncogok.
- Hát azt nehéz lenne tagadni – kacsintok rá, és ha elfogadja,  kezem felhúzom. – Na, igen, de akkor söröztünk, az más – mentem fel őt minden felelősség alól, és jólesően gondolok vissza az estére. A csókra… szinte érzem az ajkaimon, el is kapom a tekintetem az övéből és a haját kezdem nézni, mivel a kis bagolyka megtalálja benne a maradékot. Nevetve lépek még közelebb és elveszem a kis baglyot, aki oda-oda csippent, de nem éri el a haját, mert fogom.
- Eléggé, de ha megengeded, kiszedem, na, hess – ezt már a kis bagolykának mondom, aki kirepül a kezemből, de nem megy messzire, megáll közel Babetthez és a haját nézi. Ami azt illeti a többi bagoly is ezt teszi, hiszen már csak azok a kis morzsák maradtak. Nem is szórakozok tovább, hanem aprólékosan kibogarászom belőle azt a pár darabot és Babu kezébe adom.
- Szerintem kedvel téged – mivel a kis bagoly egyre közelebb araszol a lábához „észrevétlenül” és a többieknek is mehetnékük van a lány felé. Én is kedvelem, minimum. – Nos, szeretnéd őt? – emelgetem meg a szemöldököm, majd odaguggolok a többihez. – Sajnálom ma már nincs több – mondom szomorkásan feléjük, és azonnal csipogni kezdek. Hogy mit, fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem sokkal ezután felszállnak. Ekkor felállok és elpirulok, ahogy Babettre nézek. – Talán, kicsit elhanyagolom őket – harapom be az alsó ajkam és szégyenkezve sütöm le a szemeim. tényleg többet érdemelnének, de majd elengedjük őket valamikor…
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. április 15. 19:34 | Link

Bence
április 3. | tanítás után | talár nélkül

Nem mondom, hogy helyeslően bólogatok a baglyok történetére, inkább csak figyelmesen hümmögök. Ha az Abszol úton jártam volna, és lett volna valamennyi pénzem, én biztosan nem kilenc bagolyra költöttem volna. Bár nem ítélkezem, mert nem tudhatom, hogy mi volt mögötte a szándék. S mivel Bence volt barátnőjéről beszélgetünk, nem szeretnék sem neki sebeket feltépni azzal, hogy tovább érdeklődök, plusz magamnak sem szándékozok több kellemetlen érzést okozni a dologgal kapcsolatosan. Természetesen Emma említésére felcsillan a szemem, mert érdekel, hogy ki is lehet ő, de úgy érzem, hogy most ez nem az a pillanat, amikor annak a furcsa érzésnek hangot kellene adnom, hogy nem ismerős nekem a női nevek felsorolása. Féltékenység? Á, mire is? Megrázom a buksimat, így arcomba keveredik néhány kósza hajszál, amit ismét kötelességemnek érzek a fülem mögé zavarni, hogy ne zavarhasson a tiszta látásban. Már ha ennyire el vagyok homályosodva agyilag.
Ezután a földre vetem magam, és olyan gyorsan történik minden, hogy a következő pillanatban Bence tenyerét érzem finom ujjaim fogásában, amire újfent bizseregni kezdenem ujjbegyeim, és nagyot nyelve, hálás tekintetem fúrom a fiúéba.
Sör sem kell hozzá, látod – mondom szendén mosolyogva, s amikor talpra állok, a fiúval szemben találom magam. Elég közel, így arcom kipirosodik, de nincsen az az erő most, ami most arra rávenne, hogy távolabb álljak. Amikor Bence bekerül a személyes aurámba, valamiért nem akarok kiszakadni belőle, s csupán akkor lépek egyet hátra, amikor ő is hátrálni kezd. Érdekes dolgokat hoz ki belőlem cseppnyi ismeretségünk, amin rengeteget gondolkodok minden este lefekvés előtt. Rendszerint iskolai dolgok járnak agyamban, azonban azután a bizonyos este után átvette felettem valami más a hatalmat, aminek megválaszolására még mindig nem tudtam sort keríteni.
Ekkor Bence ismét közelebb lép, hogy megmenthessen a vállamon csücsülő emberevő szörnyetegtől, így pupilláim kitágulnak, s a zöldes árnyalat felett ismét a kék szín veszi át az uralmat. Megnyugszom. Ő leveszi a kisméretű bagolykát a vállamról, én pedig zavartan kuncogok egyet. „De ha megengeded”, hallom a kellemesen nyugtató hangszínt, amire ő finoman elkezdi kiszedni hajamból az madáreleség maradványait. Nagyot nyelek, újra közel áll hozzám, én pedig csak felfelé fordítom arcomat és hagyom, hogy kiszedje a hajamat csúfító darabkákat. Kékjeim ide-oda cikáznak az övéi között, és egyre gyorsabban kezdem venni a levegőt, aztán… aztán vége.
Köszönöm – suttogom lágyan tekintetét nem eresztve. Kellemetlen, hogy ennyire esetlen – vagy inkább esendő – vagyok a társaságában, de nem tudok mit tenni ellene. – Őt? – nézek a csöppségre. Bagolymami lehetnék. Ez nagy felelősség. És Masával is biztosan meg kellene beszélnem. Szegény lányt az év eddigi részében úgy kerültem, mint a tüzet. De ha már Bence felajánlja, akkor vegyük úgy, hogy a hozzá tartozó baglyok közül kapok egyet, így… – Igen, szeretném – bólogatok mosolyogva, miközben a közeli sziklakert egyik darabjához sétálok, és leülök rá. – Mogyoró – mondom gyermekin vigyorogva. – Ez lesz a neved, jó? – tekintek a kisállatra, majd mosolygós szemeimet Bencére szegezem. Lágyan kuncogok egyet, aztán sokatmondó pillantással emelem vissza arcomat a fiú irányába. – Tudod, Bence – kezdek bele simogató hangszínnel. – Szeretek veled lenni – picit el is nevetem magam, amikor kimondom. Nem azért, mert vicces, hanem azért, mert szinte el sem hiszem, hogy ilyet ki merek mondani. Hangosan. – Mindig kitalálsz valamit, ami nem unalmas – mondom csillogó szemekkel, s a baglyokra nézek. – Segítek gondoskodni róluk, mit szólsz? – hiszen már nekem is van köztük gondozottam. Újabb közös program.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. április 20. 22:58 | Link

Babu
Április 3. 15:17 - kinézet

Drinóczi „elesek” Babettnek fogom hívni mostantól. Tényleg vicces, hogy mindig kényszeres popóérintést érez a földdel. De akkor is segítek, ha elesik kétszer, hússzor, vagy százszor. Legalább van min nevetni, mert ezek az elesések olyan véletlenszerűen jönnek, hogy még csak számítani sem lehet rá. – Veszélyes vagy. Te vagy a legcukibb emberre ráeső boszorkányom… izé, boszorkány ismerősöm – javítom ki magam gyorsan, mielőtt túlságosan személyeskedni és flörtölni kezdenék. De tényleg, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy… nem kell küzdeni érte? Egyáltalán miért ne kéne bárkiért küzdeni? Egyáltalán miért is jut eszembe ez? Ennyire tetszik Babett? Hát, végül is… ennyire. De most nem csak arról van szó, hogy nagyon tetszik a szeme, vagy az ajka. Tényleg valahogy olyan különleges neki. Bence, te kezdesz maci lenni, Babett meg a málnás, „junó”? Még jó, hogy a kis bagoly megtámadja, nekem pedig újra hős üzemmódba kell kapcsolni ahhoz, hogy kiszedjem a bagolycsemegét a hajából. Jól sikerül, szerintem nem maradhatott benne sok, legalábbis nem látszik. Az ujjaimat fésűnek használva túrok bele a hajába, de csak pár morzsa esik már ki, tehát jól végeztem a munkámat. Közben engem néz, én meg őt, de persze főleg a „munkára” koncentrálok, mégis… kezd megint elhatalmasodni az érzés, ami a stégen volt. Rápillantok az ajkára, kószán, mintha nem is azt nézném és viszem tovább a pillantásom a hajára, de azon az oldalon már nincs morzsa.
- Sz… - nyelek egyet – szívesen – fejezem be, majd mosolyt varázsolok az arcomra és még csak pálca sem kell hozzá. Gyorsan vissza is terelem a témát a baglyokra, és mindjárt helyben is vagyunk. Szóval szereti az állatokat, úgy néz ki, megint új dolgot tudtam meg róla. Jó, a baglyokat úgy általában minden varázsló és boszorkány szereti, deee, akkor sem tudtam eddig ezt róla.
- Akkor a tiéd mostantól – látom az örömöt rajta, hogy megkapta és hát tök jó érzés. Jó, nem mintha nem maradt volna még nyolc, így könnyen váltam meg bármelyiktől. Nekem nem volt kedvencem közülük, így könnyű átadni neki és akkor még én vagyok a rendes is, nem? Meg hát szívesen is adtam… ó, Merlinre, de jól áll rajta ez a ruha, basszus! Ahogy pedig kuncog, hát meghalok. Mondom ezt húsz évesen, mint egy óvodás! De hát most mit tegyek, tényleg aranyos lány! Meg szexi, meg… mindegy…
- Jó választás, szerintem tetszik neki – nézem a kis állatot a reakcióra, aki víjjan egyet, úgy tűnik igazam volt. Aztán pedig rám néz huncutul, amit nem tudok mire vélni, de érzem, ahogy az ajkaim szélesebbre húzódnak, a szemeim pedig kíváncsian fúródnak az övéibe. Addig sem az adottságait bámulom, ügyes vagyok, nem?
- Én is veled – vágom rá gyorsan, mielőtt elolvadnék a szavaitól. Hát szeret velem lenni! Pedig alig volt még velem, de milyen jó, hogy mondta! – Hát azért olyan sokszor még nem találtam ki, ez az első. A sörözésben nem számítottam rád, a halat sem én rendeltem oda és… - hirtelen vörösödök és hallgatok el. – A többi sem volt olyan előre kitalált, de örültem nagyon hogy ott voltál a szülinapodon. Legalább emlékezetes marad, hogy lecsapott egy hal! – nevetek fel, majd leülök mellé, és birizgálom Mogyorót, az újdonsült baglyát.
- Ú, imádnálak érte – emelem meg szemöldökeim egyszerre. - Amúgy, ha tudsz még valakit, aki rászorul bagolyra, vagy csak szeretne egyet, szólj és adok neki, amíg van. De csak olyat, aki szeretettel gondozza, mint te – mosolygok rá, majd a fejem a vállára teszem, és úgy nézem a többieket. Aztán sóhajtok egyet és feltápászkodom.
- Van kedved visszasétálni velem? Vagy maradnál? Nekem most mennem kell, de mindenképpen meg akartam mutatni őket – a kezemet nyújtom neki mosolyogva, hátha elfogadja. – Öhm – kezdek bele a nagy tervbe. – Találkozhatnánk máskor is, ha van kedved hozzá. Nem akarok erőszakosnak tűnni, de jó fej vagy, és hát – beharapom az ajkaim, majd folytatom kisvártatva – úgy tűnik, hogy izé… ajj, ebből már nem jövök ki jól – nevetem el magam. – Szóval, ha van kedved még elmehetnénk ide-oda, no – most biztos, hogy teljesen belevörösödöm az egészbe, érzem, hogy ég a fülem. – De inkább menjünk, mielőtt elsüllyedek a bénázásban – kacagok fel, majd remélem, vele együtt megindulok a kastély felé. – Mogyoró. Tényleg jó név.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék