A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

A hoppanálás még mindig ugyanolyan fullasztó, egész lényem maroknyira gyűrő érzés volt, mint először. Azt hiszem, sosem fogom megszokni, hogy ennyire nyersen húsomba váj a kiszolgáltatottság; ahogy a mágia önkényesen megragad, hogy széttépjen, majd összerakjon ismét.

Egyik keze görcsösen kapaszkodott Tobias ruhájába, míg a másik ösztönösen valamiféle támasz után kapott, az egyik oldalon köveket tapintva ki. Gondolkodás nélkül dől feléjük, támaszt keresve, mert remegő térdei nem akarják tartani és minden mozdulatából süt, hogy szédül. A dolog pozitívuma, hogy inkább sápadt (amennyire ez nála megállapítható), semmint zöldes az arcszíne, s néhány perc elég is ahhoz, hogy magához térjen.
Tisztul a feje, ahogy a kőfal durva érintése is, s már el tudja engedni a falatnyi anyagot. Végre tényleg itt van, de már nem taglózza le ez a hirtelen súly. Moccan, ajkait megnyalva szimatol. Itt más a levegő; a sóillat furcsán puha mosolyt csal az arcára, ahogy a szélbe tartja és mélyen belélegzi a láthatatlan tenger üzenetét. Ha minden mást lehalkít, már a mormolását is hallja, ahogy hívogatja, felé nyújtózkodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696378#post696378][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.15. 21:02[/b][/url]

A hoppanálás még mindig ugyanolyan fullasztó, egész lényem maroknyira gyűrő érzés volt, mint először. Azt hiszem, sosem fogom megszokni, hogy ennyire nyersen húsomba váj a kiszolgáltatottság; ahogy a mágia önkényesen megragad, hogy széttépjen, majd összerakjon ismét.

Egyik keze görcsösen kapaszkodott Tobias ruhájába, míg a másik ösztönösen valamiféle támasz után kapott, az egyik oldalon köveket tapintva ki. Gondolkodás nélkül dől feléjük, támaszt keresve, mert remegő térdei nem akarják tartani és minden mozdulatából süt, hogy szédül. A dolog pozitívuma, hogy inkább sápadt (amennyire ez nála megállapítható), semmint zöldes az arcszíne, s néhány perc elég is ahhoz, hogy magához térjen.
Tisztul a feje, ahogy a kőfal durva érintése is, s már el tudja engedni a falatnyi anyagot. Végre tényleg itt van, de már nem taglózza le ez a hirtelen súly. Moccan, ajkait megnyalva szimatol. Itt más a levegő; a sóillat furcsán puha mosolyt csal az arcára, ahogy a szélbe tartja és mélyen belélegzi a láthatatlan tenger üzenetét. Ha minden mást lehalkít, már a mormolását is hallja, ahogy hívogatja, felé nyújtózkodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696392#post696392][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.15. 22:03[/b][/url]

Otthon. A sós levegő az első, ami eljut a tudatáig. Mosolyogva szívja be, miközben kinyitja a szemeit. Ru, elengedve őt, a kerítés szilárd kövén keres kapaszkodót, Tobias pedig ösztönösen nyúl utána. A derekától fogva tartja, míg el nem múlik a szédület.
- Csak Silje szobájában égnek a fények - jegyzi meg halkan merengve, amint elnéz a ház irányába. Még épp kivehetőek fehér falai a félhomályban. Egy világos ablakot leszámítva semmi jele lakóinak. A szüleik biztosan még nem értek haza. Csak a lovak halk prüszkölése, a kutyák távoli ugatása töri meg a csendet. Tücskök cirpelnek körülöttük. A sós levegőbe mézes virág és égő fa illata vegyül. Az otthon hangjai, illatai. Most azonban nem ezért vannak itt.
Hátat fordít a háznak; mélyet lélegezve fordul a part irányába. Innen még nem lehet látni, el kell érjék előbb az első homokbuckákat, azok mögött tűnnek majd fel a hullámok.
- Mehetünk? - kérdi a fiútól, felé fordulva, várakozón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696585#post696585][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.16. 23:55[/b][/url]

Tartják, ő pedig bújik, kóválygó fejét is Tobiasnak támasztva - s most ő is vele forog majd ezen a körhintán, kapaszkodik hát belé, akár egy festett hátasba. Újra mosolyog, arra gondolva, neki ló helyett az jutott, amitől az összes gyerek félt volna; tükörszőrű suttogás, melynek bundájában lidércek és álmok szunnyadnak. Legszívesebben magához szorította volna, mégis csupán arcát fúrja mellkasához, újabb maréknyi pillanatot lopva.
Tobias megszokhatta már, hogy meg-megtöri a kettejük között szövődő csöndet; ő pedig sosem tiltakozott, mert a hang elolvadt nyelvén és füstösen kaparós, mégis édes íze elnémította. Szavak nélkül is érzi, mit akart amaz mondani, s ha arcát nem is, fülét a ház felé fordítja, hogy megkeresse a lényt, akit annyiszor elkapott egy-egy pillantásra a másik emlékeiben; akinek érintései ott neszeztek ellopott sálja szálai közt; akinek kacagása néha felcsendült, ha Tobias gondolatai elkószáltak.
De a jelen fontosabb. A kérdésre mindössze kihúzza magát és óvatosan elengedi a kerítést, el Tobiast is. Csettegés hallatszik, ami összevegyül a tücsökzenével és a homok duruzsolásával; s ahol a dűnék kezdődnek, leveti cipőjét, hogy mezítláb menjen tovább. A könnyű szandált kezében lóbálja, arcát a friss szélbe tartva és szinte lebegve, ahogy ruháiba is belekap a fuvallat. Nincs itt senki rajtuk kívül, csak a tenger, s a tenger táncra hívja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696623#post696623][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.17. 17:31[/b][/url]

Érzi a fiún, a kapaszkodásán, fejének apró biccentésén, ahogy a ház lakóját lesi. Aki keresztülszövi Tobias teljes lényét, kacagása napsütéssel tölti meg a hideg szobákat. Hátranéz a válla fölött, szomorkás zöldjeiben tükröződik az ablak hivogató fénye. Talán... talán egyszer. Talán később. Ritkán jár haza. Egyre ritkábban. Sóhajtva lehorgasztja a fejét, majd Rura néz féloldalasan. Igen, egyszer talán.

Elég hamar nehézkessé válik a haladás szandálban, úgyhogy inkább ő is kézben viszi tovább. Amikor megpillantja a morajló tintakék végtelenséget, megkönnyebbült kis szusszanás szakad fel belőle. Ritka széles mosoly fut szét az arcán, szarkalábakat biggyesztve a szeme sarkába. Kocogva lefut a dűnéről, s még az alján sincs rendesen, mikor a pólójától már félig megszabadult, s elkezdi az egészet ledobni a homokba. Amilyen akkurátusan szokta összehajtogatni otthon a ruháit, itt annyira gondtalanul hajítja őket a földre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696940#post696940][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.19. 23:16[/b][/url]

Akár egy rég bőr alá fúródott tüskét, érzi a szúrást; annak keserűségét, hogy valahogy kevés, bármit is adhat, mert az emberek ellenállhatatlanul vágynak arra a vakító melegségre, ami idegen tőle. Ritkán ennyire éles és tisztán kivehető ez a fájdalom, elvégre elfogadta, hogy sokadlagos szereplője lehet csak mások életének, most mégis egy kósza pillanatig úgy rajzolódik ki lelkében, mint az éjszakán átfutó villám. Néha már megfordul a fejében, mi lenne, ha...

Szoknia kell a hullámok már-már fülsiketítő zaját; ráhangolnia ritmusukra a sajátját, s meglassuló léptei annál tapogatózóbbak, minél közelebb kerül a vízhez. Ahogy Tobias nekiiramodik, ő megtorpan, mert a dűnék árnyékából kiérve erősödik a felé hömpölygő hangáradat. Mégis, húzza maga után a láthatatlan szál, s pár pillanatnyi toporgás után földre ejti szandálját és leveti vékony felsőjét, hogy kövesse az előtte kígyózó lábnyomokat. Óvatosan, de kitartóan araszol közelebb, ahogy azonban az egyik nagyobb hullám megnyalintja a bokáját, hátrahőköl és megfutamodik, mellkasára szorított kézzel meredve a habokra. Ismét nekiindul, de másodszorra is elijeszti a víz hirtelen hidege.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=698462#post698462][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.29. 17:13[/b][/url]

Miközben fordítaná figyelmét el a háztól, el mindentől, ami otthon - bármennyire is távolodó, egyre idegenebb, mégiscsak otthon -, megreked benne egy érzés. Nem pillant a fiúra, kitartóan csak a tintakék horizonton járatja a szemeit, de testtartása egy pillanatra feszültté, hallgatózóvá válik. A ráhangolódás vele mindig… más. Nem feltétlenül könnyebb vagy nehezebb. Talán az a fő különbség, hogy nála nem zárkózik el, nem vonul vissza az elméje sarkába. Szívesen, kíváncsian tárja ki az ajtókat.

Halkan sóhajt egyet. Egy sirály vijjogva elhúz fölöttük, ezüstös foltként körözve egyet a part mentén, mielőtt követné a társait s megpihenne éjszakára. Miután Tobias megszabadult a ruháitól és csak egy fürdőnadrág van rajta, hátrafordul, hogy jön-e Ru. Bevárja őt, hogy ne egyedül kelljen szembeszálljon a hömpölygő hullámokkal. A víz első érintésére a fiú hátrahőköl s menekülőre fogja, Tobias pedig csak türelmesen figyeli. A tenger fel-felcsap a bokáján, majd visszahúzódik, hogy utána újra kinyúljon utána. A ritmus megnyugtatja, a morajlás megtölti az elméjét, áradatként bezúdulva minden sarokba.
Kinyújtja a karját s finoman megpróbálja a fiú mellkasára tapasztott kezét lefeszíteni onnan. Amíg itt van mellette, addig nem érheti baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=698514#post698514][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.29. 23:31[/b][/url]

"A mi lenne, ha..." sosem folytatódott, még gondolatban sem - elméje megtorpant, amint elszánta volna magát, hogy átlépje azt a képzeletbeli vonalat, amit meghúztak előtte. Valójában tudta, hogy csupán az időt húzza, mert itt csak elvetni vagy elveszíteni lehetett, azonban még mindig túl gyengének bizonyult. Elég volt egy szó, egy érintés vagy egy puszta gondolat, hogy lefegyverezze, s tükreinek bűvköre visszarántsa.
Tobias utána kutatott, megpróbálva kivenni kékjét a rohamosan sötétedő ég árnyalatai közt. Megsejtethette az iménti villanást, bár Ru kételkedett benne, hogy értené vagy érezné a súlyát, lényegét.

A bömbölésnek ható zúgás eltépte minden mástól, hosszú pillanatokig képtelen volt másra figyelni és nem maradt egyéb, mint az őt elnyelni vágyó hullámok és egy halvány, körvonalszerű késztetés, hogy mégis beljebb menjen. A szíve veszettül kalapált, szinte fájdalmasan püfölve bordáit, az érintésre pedig csaknem ki is ugrott közülük. Durva rántással tért magához arra, hogy ösztönösen rámart Tobias felé nyújtott kezére, vézna ujjai pedig görcsösen ráfonódtak. Mintha félrenyelt volna egy korty levegőt, benne akad a lélegzet is, míg lassan tisztul az elméje.
Hallja, most már hallja a másikban rezgő gondolatot és izmai ellazulnak; szorítása egyszerű fogássá szelídül, vállai megereszkednek és tesz egy lépést előre.
Aztán még egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=699937#post699937][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.07. 15:54[/b][/url]

A tükörrengetegben sétálni olyan, mint a vidámparkok termei, ahol nem tudod, mi a valóság, mi a káprázat, és előbb-utóbb óhatatlanul elveszíted az irányérzékedet. Vannak töröttek, homályosak, torzítóak és igazak, kicsik és nagyok, görbék és fényesek. A kijáratot megtalálni csak akkor van esélyed, ha kis kenyérmorzsákat szórsz el a nyomodban, vagy mint Ariadné Thészeusza, aranyfonál-gomolyaggal lépsz be. Egyik sem garantálja a túlélést, keresztül-kasul szánthatod saját vonalaid, mint egy műkorcsolyázó, elfogyhat a fonál, eltűnhetnek a morzsák a porban.
Tobias megtanulta félni és tisztelni ezt a helyet, az elméjét, ahol örökös lakóként egyedüli pionír, úttörő a frontokon túl, az ismeretlen prérin. Azt már nehezebben tudja megtanulni, hogyan kell nem-félni, hanem engedni, hogy lássák és hogy ő is lásson. Reflexszerű ijedtséggel húzódik hátra, hiába minden szándék, minden igyekezet. Hiába szeretné, hogy ne egyedül legyen odabent. Hiába kíváncsi, hiába bízik.

A víz mindig mentsvár volt. Megvéd, elzár. Ha beúszna mélyen, csak egy bójaként imbolygó pont volna  a láthatár szélén, majd az sem. Visszatérhet, ha akarhat, vagy úszhat tovább előre. Uszadékfaként felfeküdhet, vagy vasmacskaként alábukhat a mélybe. És közben egyre távolodna a külvilágtól. Ilyenkor van igazán csend.
Most ezt a csendet kétszemélyessé próbálja alakítani. Érzi a dübörgő pánikot, mintha sajátja volna. Nagyot nyelve lassan félretolja az útjából a gondolatot. A kezébe kapó ujjakat óvatosan megfogja, s kicsit a víz felé fordul, húzva őt is magával. Már majdnem bent vannak. A talpuk vizes homokba süllyed, bokájukon gyöngyözik a habos tenger. Egy lépés. A lábszárukon felkúszik lassan a hullám. Még egy lépés. Majd még egy. Ahogy mélyül a vízszint, egyre szorosabban fogja a kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=700229#post700229][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.09. 10:25[/b][/url]

A gondolataid emlékeztetnek, szüntelen emlékeztetnek rá, mennyire más világokban is élünk - tudod, én sosem éreztem labirintusnak a tükörrengeteged. Ott vannak, de ridegen szép élükön úgy siklik át ujjam, mintha ködöt mernék. Nem érhet el az a káprázat, amit magadnak teremtettél, s ami elrejt előled. Kísértet vagyok csupán számodra, át-átderengek a téged ölelő sötétségen, de meg nem érinthetlek.
Lehetnék több. Nem lidércfény, ami csak mélyebbre csal, nem; és nem is vakító napsütés, mely felolvasztaná a csontjaidba dermedt félelmet. De lehetnék az a falatnyi sötétség, ami kézen fog és ha nincs kiút, hát összetöri valamennyi tükröd, hogy hazavezessen.
Lehetnék több. Nem figyelmes csönd és nem is altató dúdolás, rém- és áloműző suttogásnyi dal. Nem szirénének, mely előcsalogat, hogy egy másik elme labirintusában maradj magadra. De lehetnék egy apró, kifelé nyíló ablakon beszüremlő zsivaj; vagy épp a sikoly, ami lerombolja útvesztőd falait és kiűzi közülük az árnyékokat.
Lehetnék több. De lehetnék kevesebb is.


Szívdobbanásnyi a késedelem, amivel követi a másik lépteit. Nem is a víztől félt, hanem a tengertől - az örökös mozgástól és lármától, ami most körülveszi és ringatja. Azonban a másik szemén, pontosabban érzésein át, könnyű beleszeretni ebbe a hol épp' csak cirógató, hol gyilkos erővel hömpölygő mélységbe. Minél messzebbre gázolnak bele, annál könnyebbnek érzi magát, mert a hullámok meg-megemelik; ha Tobias nem fogná, talán el is sodornák, így viszont a gondot egyre inkább magasságuk különbsége jelenti. Még pár lépés és már lábujjhegyen sem tudja a fejét a víz felett tartani, úgyhogy hirtelen megáll és nógatásra sem hajlandó továbbmenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=701362#post701362][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.15. 16:20[/b][/url]

Félelmének kesernyés szaga ködként szivárgott be a réseken. Lassan, alattomosan, hogy csak akkor vegye észre, amikor már késő. Amikor már vasmarokkal szorítja össze belsejét, kétrét görnyedve, rémült hörgéssel kapva levegő után. A fiú jelenléte akár egy régóta csukva lévő ablak kitárása - nem, több annál. A pókhálós félhomály sziszegve húzódik vissza, de nem tűnik el. Tobias viszont, mint akinek először mutatják meg a kiutat, újra friss levegővel árasztja el megkínzott tüdejét. Szétárad benne, recsegve-ropogva hull alá a kéreg, mi beborította elméjét. A felszabadulás azonban nem jön el, még nem, talán soha, talán valaha igen. Minduntalan bokája után kapnak a ködfoszlányok, megbéklyózzák, visszarántják a sötétbe. De már hiába próbálkozik  a mély magába húzni - mert már tudja, hogy lehet másként, s tudja, hogy miként, ki által.

Óvatosan húzza maga mellett, másik kezének szétfeszített ujjaival szántja végig a hullámokat, hagyja, hogy dobja-rántsa a tenger kedélye. Hirtelen a másik karja is hasonlót érez, s szorosabban kezdi tartani a fiút, közelebb a testéhez. Mintha fából volna, alig tud talpon maradni, és a vízszint is jócskán magasabb számára. Néhány lépés még, s Tobias már nem tudja rávenni, hogy tovább jöjjön. Neki a törzsét sem lepte el teljesen, de nem szeretne itt megállni. Egy kicsit elnézi a horizont távoli csíkját, majd az eget, amely már burkolózik be indigó takarójába. Későre jár, de ilyenkor a legédesebb a víz. A nappali hőt mind magába szívta, napsugarak melegével és a mély hideg áramlataival egyszerre fonja a testüket körbe.
- Gyere - anélkül, hogy elengedné a kezét, elé áll háttal és lejjebb ereszkedik, ahol már az arcáig ér a víz. Hátrapillant a válla fölött s várja, hogy pattanjon csak fel. Nem fog elsodródni, amíg ő itt van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=702656#post702656][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.19. 00:21[/b][/url]

Sosem vágytam hatalomra - számomra a mágiám csupán énem egy része volt, melyet ugyanúgy használtam, mint más a kezét vagy a látását. Mégis, melletted mardos a tehetetlenség és a szégyenteljes gyengeség, mert nem tudlak sem megvédeni, sem meggyógyítani. Bármennyit is erősödöm, nyomában kullogok csupán annak, amilyen lenni akarok.
Telthetetlenné tettél.

Meglepően engedékeny, szótlanul simul közelebb és akár egy vízen hánykolódó, titkos üzenetet rejtő palack, tétlen tűri, hogy a hullámok játsszanak vele. Mégis van egy pont, ahol megmakacsolja magát és hiába csábítja a homály vagy a tenger lágy ringatása, nem mehet így tovább; de a másikat is visszatartja. Ha szólna, talán egyszerűbb lenne, ám ha Tobias nem kérdez vagy kéri a hangját, ő alig szólal meg. Hallgat hát.
Van egy pillanatnyi tétovázás, mielőtt ujjbegyei végigkúsznának a karon, hogy megtorpanás nélkül simítsák végig a másik hátát, megkeresve a vállakat, mielőtt még elengedné a nagy kezet. Ahogy hozzásimul és körülöleli a nyakát, vékony karjait úgy kulcsolja össze Tobias mellkasán, hogy nehogy megvonja tőle a levegőt. Mintha finom remegés futna végig rajta, talán félelem, talán a hideg borzongatja, s arcát a férfi vállgödrébe szorítja. Mégis, az érezheti, hogy megbíznak benne - nincs görcsös erő abban, ahogy kapaszkodnak belé, s a nyakát csiklandozó lélegzet is furcsán nyugodt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703727#post703727][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.24. 17:43[/b][/url]

Sokszor hallani, hogy a tűz tisztít - de Tobiasnak mindig a víz volt az, amiben úgy érezte, újjá tudna születni. Csak ideig-óráig ugyan, de nem áltatta soha magát azzal, hogy ennél több járhatna neki. Ez is olyan katarktikus élmény tud lenni, mely még sokáig visszhangra lel odabent. Hagyja, hogy a sodrás magával vigye a ködöt, a szilánkokat, csupán a búgó morajlás marad, és ők ketten.

Ahogy őrá vigyázott annyi éjszakán, most ő teszi ugyanezt. Nem tudatosan, nem keresve a helyzetet, csupán csöndes örömmel fogadva a lehetőséget. Nem kell sokat várnia, hogy a vékony ujjak végigfussanak vállának vonalán, megkapaszkodva elől. Amikor érzi, hogy elhelyezkedett, lendületet véve elrúgja magát az aljtól. Beúszik a mélybe lassú ollózással, a karjait csak annyira mozgatva, hogy fennmaradjanak a víz tetején. A'tuin, hátán a világgal, csak az elefántok hiányoznak, a világ helyett pedig csak egy személy van.
A víz egyre hidegebb, ahogy beljebb s beljebb haladnak. Tobiast melegíti a mozgás, de sejtése szerint nem lehet túl kellemes odafent utazni. Utasa mindvégig nyugodt maradt, csak békésen szuszog bele a nyakába, amitől a fiúnak gyanúja támad.
- Tudsz úszni, ugye? - kérdi elmosolyodva, de a következő pillanatban az arcába csap egy hullám, s össze kell szorítsa az ajkait, ha nem akar tengervizet nyelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703735#post703735][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.24. 18:25[/b][/url]

Mohón, két marokkal kapok a pillanatok után, amikor engeded, hogy érinthesselek. Lényembe vág minden töredék idő, míg lélegzet-visszatartva figyelek, nehogy teherré váljon közelségem. Bőröd illata keveredik a tenger sós leheletével, melegednek a víz egyre hűlő ölelése ad kontrasztot, s lélegzeted szabályos, megnyugtató ritmusa tisztán elválik a hömpölygő hullámok locsogásától. Jó így, elképzelni, hogy egy kicsit valaki más életét élem. Csak egy kicsit még.
Hallom, ahogy szunnyadó gondolataid kaparászni kezdenek.

Kinevetik; bár egy-két kacajfoszlány mintha már eddig is meglapult volna nyakhajlatában, most szertelen, levegőbuborékként gyöngyöző nevetés a válasz a kérdésére. A vékony karok egyszerre eltűnnek, ahogy a karcsú test oldalirányt elrugaszkodik, s amint kellő távra van Tobitól, hogy ne rúghassa meg, szinte kérkedik apró termetét meghazudtoló gyorsaságával. Vidrára emlékeztet, ahogy úszik, váltogatva csapásokat és fekvéseket, nem félve alámerülni és nem kapkodva el a mozdulatokat - érzi ezt a közeget, s ha fröcsköl, hát csak azért, hogy újra rákacaghasson a másikra, mielőtt távolabb úszna tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703749#post703749][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.24. 19:12[/b][/url]

A hullámok moraját is elnémító nevetés csendül fel a füle mögött. Mosolyogva megrázza a fejét, s amint érzi, hogy lekúsznak a karok a válláról, oldalt utána fordul. Naív világteknős, azt hitte, csak ő áll utasa és a mély között. Figyeli, ahogy vidraként szeli a habokat, alá-alá bukva. Mellette Tobias egy óriásbálna komótos lomhaságával halad. Bár eddig úgy érezte, másokhoz viszonyítva kifejezetten jól megy ez neki. Nem mintha zavarná, vagy egy futó gondolatnál többet szánna rá. Felkacagva az arca elé teszi a kezeit, hogy minél kevesebb érje el a csapkodásból. Mikor biztonságban érzi magát, lendülettel beveti magát a habokba és odalent gyorsítva igyekszik utolérni a fiút.

A fojtogató indák páraként foszlanak szét a sötét bársonykék ég alatt. Tobias észre sem vette, amikor hátramaradtak, nem érezte, amikor még egyszer utánakaptak, és nem fordult hátra, amikor mögötte nesztelen sikollyal váltak kámforrá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703891#post703891][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.25. 00:51[/b][/url]

Tobias felkacag és Ru ebben pillanatban megérti, hogyan születnek a patrónusok. Az idő megtorpan és a szívverése dadogni kezd; olyan ez a hang neki, mint az útra tévedt vadnak az autó fényszórója - tudja, mi történik, mégsem bír mozdulni. A nevetés nyomán fodrozódó csöndben eszmél csak, alámerülve. Hallani akarja még, játszani vele, megnevettetni és megérinteni ezüstösen derengő, óriási alakját, ahogy elúszik mellette és neki dalol.

Ki tudja, mennyi idő telik el, mire elcsendesedve a part felé úsznak - már nem használ mágiát sem, csak a másik csapásainak hangját követi a vaksötétben. Fáradt, nehezen mozdulnak már a tagjai, a pillanatok összefolynak helyenként. Egy ponton meg kell állnia, s a vízre bízza magát, mert nem bír Tobias után szólni - a felszínen ringatózik, szomjasan kapkodva levegő után, mégis csak sekély, alig kortyokra futja. Furcsán álmos és fázik, de valahogy csordultig telt, itt a semmi közepén, a tenger karjaiban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703928#post703928][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.25. 17:06[/b][/url]

Ha tudná, milyen hatással van egy olyan egyszerű cselekedete, mint a nevetés, talán gyakrabban jönne ajkára a hang. Viszont már nem tudja elhatárolni, hogy hol végződik ő és hol kezdődik a fiú, s talán annyira nem is igyekszik ezúttal.
Körbeússza, hozzá-hozzá érve, épp csak finoman, mint valami ősi lény a tengerek mélyéről, a mesék világából. Csak akkor jön fel levegőért, amikor égni kezd a tüdeje; aztán halkan nevetve úszik el háttal, szemmel tartva őt.

Későre jár, de ha Ru egyre nehezebbé váló ólommozdulatai nem szólnának neki, tán észre se venné. Az egyre ritkuló csapásokra, majd a beálló csöndre visszafordul utána, megkerüli, aztán beúszik alá, s mikor kibukkan a vízből, újra A'tuinná válik. Kitartó, töretlen ollózással löki előre magukat a part fele, ami csak a végén sejlik elő a sötétből. Amikor már leér a lábuk, megáll, hogy leszálljon az utasa, s gyalogosan folytatják a maradék távot. Kiérve a hullámok karjaiból, gyorsan előre siet, hogy előszedje a nadrágja zsebében hagyott pálcáját. Visszalépve a bizonyára már vacogó fiúhoz, gyorsan szárítani kezdi mágiával, most semmi más nem lenne elég gyors.
Hamarosan mindketten újra felöltözve, szárazon lépnek egymás mellé és egy sarokforgással köddé válnak, csak nedves lábnyomaik és egy távoli kacagás visszhangja árulja el, hogy egyáltalán itt jártak.