[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=5974#post5974][b]Katherine Danielle Averay - 2012.10.27. 18:43[/b][/url]
Vincent F. LeroyDöntöttem. Nincs kifogás, nincs hisztéria, nincs visszakozás. Elhatároztam magam, márpedig ha én valamit eldöntök az rendszerint úgy is lesz. Ezúttal valamivel bonyolultabb volt a helyzet, mivel én magam voltam az, akinek meg kellett változnia, nem pedig a környezetem akartam átformálni, ahogyan az az előző életemben történt volna. Az iskola előtti életemben, mielőtt rájöttem volna, mennyi mindent veszíthetek el egyetlen óra leforgása alatt.
Régóta tudtam, milyen az, ha magunkra maradunk, mikor senkit sem érdekel, hogy mi van velünk, amikor nincsen senki a közelben, aki megvédjen egy meredek helyzetben. Borzalmas érzés elfeledettnek lenni. Ez az egyik oka annak, hogy nem járok vissza New Yorkba. Tudom, hogy mi fogadna ott; hamis mosoly, megkopott csillogás. Szeretnék úgy emlékezni minderre, ahogyan elmentem. Minden tökéletes, vannak barátaim és szeretnek.
Megváltoztam. Ők is megváltoztak. Mindenki változik.
Felnőttem. Már nem az a butus kislány voltam, aki pár évvel ezelőtt betette a lábát a kapun és hagyta elúszni a vizsgáit –többször is. Azt hiszem, kimondhatom, hogy pozitív irányba fejlődtem. Valószínűleg a nevelőapám el sem hinné, hogy milyen más lettem –ha még élne. Felsóhajtottam és mit sem foglalkozva az időjárással és az óramutatókkal kivetettem magam a kastély ajtaján. Szükségem volt rá, hogy éljek egy kicsit. Szabad akartam lenni végre. Annyian hagytak már egyedül, hogy teljesen megszoktam, jó barátomként köszöntöttem a magányt.
Lágyan megérintettem oldalra húzott vörös tincseimet, majd összefogtam magamon a pulóvert, mikor egy lágy szellő meglebbentette a szoknyám alját. Nem fáztam, csupán szerettem volna úgy tenni, mint minden normális ember körülöttem, akik nadrágban és meleg pulóverben ténferegnek a sétányon. A lábam eközben automatikusan a tavacska felé vitt. Sok emlék kötött ide, többek között Yar és a kis vöröske, akivel azóta sem találkoztam.
Azonnal kiszúrok valakit az egyik padon, bár túl sötét van ahhoz, hogy pontosan kivehessem az illető arcát, azt minden esetre sikerül megállapítanom, hogy még sohasem találkoztunk. Pár halk lépéssel mellé érek és egészen halkan szólítom meg, nehogy frászt hozzak rá.
-Leülhetek? –futtatom végig kékeszöld tekintetem az arcán.
Öltözék