31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kis tavacska - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (18 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 27. 18:43 | Link

Vincent F. Leroy

Döntöttem. Nincs kifogás, nincs hisztéria, nincs visszakozás. Elhatároztam magam, márpedig ha én valamit eldöntök az rendszerint úgy is lesz. Ezúttal valamivel bonyolultabb volt a helyzet, mivel én magam voltam az, akinek meg kellett változnia, nem pedig a környezetem akartam átformálni, ahogyan az az előző életemben történt volna. Az iskola előtti életemben, mielőtt rájöttem volna, mennyi mindent veszíthetek el egyetlen óra leforgása alatt.
Régóta tudtam, milyen az, ha magunkra maradunk, mikor senkit sem érdekel, hogy mi van velünk, amikor nincsen senki a közelben, aki megvédjen egy meredek helyzetben. Borzalmas érzés elfeledettnek lenni. Ez az egyik oka annak, hogy nem járok vissza New Yorkba. Tudom, hogy mi fogadna ott; hamis mosoly, megkopott csillogás. Szeretnék úgy emlékezni minderre, ahogyan elmentem. Minden tökéletes, vannak barátaim és szeretnek.
Megváltoztam. Ők is megváltoztak. Mindenki változik.
Felnőttem. Már nem az a butus kislány voltam, aki pár évvel ezelőtt betette a lábát a kapun és hagyta elúszni a vizsgáit –többször is. Azt hiszem, kimondhatom, hogy pozitív irányba fejlődtem. Valószínűleg a nevelőapám el sem hinné, hogy milyen más lettem –ha még élne. Felsóhajtottam és mit sem foglalkozva az időjárással és az óramutatókkal kivetettem magam a kastély ajtaján. Szükségem volt rá, hogy éljek egy kicsit. Szabad akartam lenni végre. Annyian hagytak már egyedül, hogy teljesen megszoktam, jó barátomként köszöntöttem a magányt.
Lágyan megérintettem oldalra húzott vörös tincseimet, majd összefogtam magamon a pulóvert, mikor egy lágy szellő meglebbentette a szoknyám alját. Nem fáztam, csupán szerettem volna úgy tenni, mint minden normális ember körülöttem, akik nadrágban és meleg pulóverben ténferegnek a sétányon. A lábam eközben automatikusan a tavacska felé vitt. Sok emlék kötött ide, többek között Yar és a kis vöröske, akivel azóta sem találkoztam.
Azonnal kiszúrok valakit az egyik padon, bár túl sötét van ahhoz, hogy pontosan kivehessem az illető arcát, azt minden esetre sikerül megállapítanom, hogy még sohasem találkoztunk. Pár halk lépéssel mellé érek és egészen halkan szólítom meg, nehogy frászt hozzak rá.
-Leülhetek? –futtatom végig kékeszöld tekintetem az arcán.

Öltözék
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 30. 21:07 | Link

Vincent F. Leroy

Ahogy elnézem a mellettem elsuhanó embereket halványan elmosolyodom. Minden túlságosan normális. Az embernek az az érzése támad, hogy történni fog valami, ami miatt megváltozik az egész összkép. Esetleg romba dől, talán még élesebb lesz, de valaminek egyszerűen muszáj megváltoznia. Így egyszerűen hétköznapi. Azt hiszem, én lennék a változás. Magamon érzem a pillantásokat, mikor elhaladok egy-egy csoport mellett. Nos, igen, nem sokan vállalkoznának arra, hogy ebben az időben kimozduljanak a kastélyból, ha pedig mégis megteszik, kinek jutna eszébe mindezt nyári ruhában véghez vinni? Valami azt súgja, senkinek.
Miközben haladok előre az agyam a múltban jár. Mikor legutóbb itt jártam, a faluban, a tónál, akkor még semmi sem volt köztem és a szőke celeb között. Illetve volt, csupán nem vettünk tudomást róla. Áltattuk magunkat és Gwen hamarabb kiszúrta, hogy valami nagyon nincsen rendben közöttünk, mint mi magunk. Azt hiszem, vak akartam maradni. Talán jobb is lett volna, elvégre, mikor engedtünk az érzelmeinknek a dolgok hihetetlenül rossz irányba kanyarodtak el. Egyik napról a másikra megváltoztam és ez volt az oka annak is, hogy eltávolodtunk egymástól. Cseppet sem hasonlítottam a valódi önmagamra. Hazudtam. Becsaptam mindenkit, de legfőképpen saját magamat.
A parton üldögélő szerelmespárok hidegen hagynak. Mégis ki akarna felesleges harmadik lenni? Nem bírom ezt a rengeteg romantikát! Az egyetlen padon, amivel valamit is kezdhetnék már ülnek, ezért óvatosan futok neki a dolognak.
-Köszönöm! –küldtem felé egy amolyan nagymamámtól elcsent édes mosolyt.
Ő volt a bárónő kettőnk közül, én csak azt tanultam meg, amit mondott. Sohasem kérdeztem, mikor lesz szükségem bizonyos leckékre, egyszerűen csak fejet hajtottam az akarata előtt.
Óvatosan lecsüccsentem és átfontam magam a karommal. Nem tagadtam tovább, hogy hamarosan oda fogok fagyni a padhoz, de egyáltalán nem érdekelt. Jó érzés volt kiszabadulni a kastély falai között.  
-Valahogy nem vonzottak a… többiek. –fejeztem be kissé újragondolva a mondatot, miközben gyorsan felmértem az öltözékét.
Elmosolyodtam. Akár a franciaországi kastélyunkba is betáncolhatott volna ebben az öltözékben, ellentétben velem, akinek éppen az fordult meg a fejében, hogy mit sem törődve az illemmel belecsüccsen a mellette helyet foglaló ölébe… Nem, egyáltalán nem fáztam.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. október 30. 21:40 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 18. 01:35 | Link

Yannick

Ez az egész éjszaka-kiszökök-otthonról dolog annyira nem hozott lázba. Egyrészt, mert nem is igazán szöktem, elvégre Rich nem zárt be, vagy ilyesmi. Másrészt, mert tudtam vigyázni magamra. Kifejezetten jobb voltam ebben, mint bárki más az iskola területén –na jó, talán Lyrát és Serent nem tudnám körözni… bár, valljuk csak be őszintén, nem is akarom. Ha valaki képes lenne végezni velem, anélkül, hogy nekem csak megfordulna a fejemben a dolog, azok ők lennének. Külön vagy együtt, lényegtelen. Tehát egyelőre semmiféle veszély sem fenyegetett.
Yannickkal az oldalamon hagytam el a csárdát, miután megittam az italomat és indultam meg célirányosan a tavacska felé. Jelen pillanatban teljesen üresnek éreztem magam. Nem igazán gondolkoztam azon, hogy mi lesz holnap, csak mentem az ostoba fejem után –mint Firenzében, mint legutóbb a klubhelyiségben… szóval, csak mint általában. Szerintem lassan mindenki elkezdhet fedezékbe vonulni, mert előbb-utóbb már nem csak magamat fogom veszélybe sodorni, hanem körülbelül mindenkit, aki a száz méteres körzetemen belül tartózkodik. Ön- és közveszélyesnek lehetne hivatalosan is nyilvánítani.
Ráfordultam a gyakorlatilag teljesen sötét útra és vetettem egy pillantást a fiúra, mielőtt feltettem volna a kérdésemet.
-Szóval, miért is éppen engem kellett elrángatnod onnan? –érdeklődöm mosolyogva.
Fogalmam sincs róla, mennyire látja az arckifejezésemet jelen fényviszonyok között, mivel nekem tényleg semmi problémám nincsen a sötétséggel. Sokkal jobban látok itt, mint bárki más. Mintha csak nappal lenne, tehát nem érzem át Yannick helyzetét és azzal sem foglalkozom, hogy gyakorlatilag bármelyik pillanatban hasra vágódhat valamiben, ha nem elég ügyes és figyelmes. Ez már az ő problémája.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 00:09 | Link

Kornél

Unatkoztam. Rettenetesen.
Szerettem volna egy kicsit kimozdulni a kastélyból, hogy levegőhöz jussak, de abban az esetben vinnem kellett volna a csilli-villi pórázomat Serenhez és aranyos mosollyal nézni rá. Azt előbbi még talán ment volna, de az utóbbi már határozottan kevésbé. Tehát ez volt az egyszerű oka, hogy miért is tartózkodom én mostanában olyan feltűnően sokat az iskola falai között, holott ez egyáltalán nem volt jellemző rám.
Ezúttal semmiféle ostobaságot sem terveztem, amikor elhagytam a szobámat. A legutóbbi alkalom remek lecke volt. Soha többé nem akartam Firenzébe kirándulni teljesen egyedül, sőt önmagában vámpírokat nem akartam üldözőbe venni. Nem mintha mindannyian sokkal erősebbek lennének nálam, csak éppen jobb félni, mint megijedni. Ahol egy van, ott lehet több is, nem igaz?
Példának okáért, máris itt van ez a kis szöszi, akiről egyelőre semmit sem sikerült megtudnom. Ha akkor nincsen ott velem Lyra, valószínűleg sokkal csúnyább vége lett volna az estének. Nem tudom, melyikünk járt volna rosszabbul… talán egy kicsit mind a ketten, elvégre mégsem szándékoztam egy csattogó fogú vempet letépni a nyakamról.
Úgy éreztem, hogy megfulladok, ezért magát a kastélyt mindenképpen el kellett hagynom, de a falu határit nem szándékoztam átlépni. Célirányosan a tavacska felé tartottam. Sok emlék kötött oda, de a legtöbb felejthető volt, így tökéletesen megfelelt a gondolkodáshoz. Nem merészkedtem túl közel a vízhez; végigdőltem a fűben, lehunytam a szememet és csak hallgattam az engem körülvevő zajokat.
Ez egyelőre tökéletesen megfelelt szabadság címen.

Öltözék
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 00:39 | Link

Kornél

A gondolataim hihetetlen sebességgel pörögtek. Szerettem volna mindent a lehető legjobban csinálni, csakhogy mindig beleestem abba a hibába, hogy hagytam eluralkodni az érzelmeimet. Ezt nem tehettem meg. Még egyszer legalábbis semmi képpen. Így is épp elég alkalommal szorultam már életmentésre, nem volt rá szükségem, hogy egyszer az aktuális megmentőmet is magammal rántsam a gödörbe. Nem viseltem volna túlzottan jól, ha rajtam kívül bárkinek baja esik. Én túlélem, vagy legalábbis nem olyan nagy kár értem, de a barátaimat, azokat az embereket, akik számomra valamilyen érthetetlen okból kifolyólag fontosak, nem hagyom.
Tökéletes csönd vett körül és örültem, hogy ezúttal senkinek sem támadt kedve egy kis éjszakai túrához. Nem értékeltem volna túlzottan, ha a sötétben áttaposnak rajtam. Nem mintha bármilyen más körülmények között annyira szuperül kezeltem volna a helyzetet, csakhogy jelen pillanatban még annyira sem, mint egyébként.
A lépteket már egészen távolról meghallottam és imáim sajnos nem találtak meghallgatásra, így az a bizonyos valaki –akinek egyelőre még csak nem is sejtettem a kilétét– egyre közelebb jött hozzám. Nem moccantam meg, minek is hívjam fel magamra a figyelmet? Talán szerencsém lesz és elmegy mellettem… talán, persze. Mikor is volt nekem utoljára szerencsém?
Amikor kattant az öngyújtó kinyitottam a szemeimet és azonnal be tudom azonosítani a nem várt személyt.  Fogalmam sincsen, hogyan kellett volna reagálnom a közelségére, minden esetre, ha verne még a szívem, az most egészen biztosan meglódult volna.
-Gyűlölöm, hogy cigizel. –közöltem szenvtelenül, mikor megpróbálta felhívni magára a figyelmemet.
Természetesen az előbbi kijelentésemet nem gondoltam komolyan, tökéletesen hidegen hagyott, csak éppen reméltem, hogy a hangomból azért már be tud azonosítani, meg egyébként is… hazudjunk mindketten.
Lassan felültem, nehogy ráhozzam a frászt és az ajkamba harapva mértem végig. Kétszer. Legalább.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 9. 00:41 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 11:23 | Link

Kornél

Úgy gondolom, hogy a Sorsnak remek humorérzéke van. Már csak azt nem értem, hogy miért mindig rajtam mutatja be a legújabb és egyben legostobább ötleteit? Még sohasem gondoltam arra, hogy én remek alany lennék bármilyen realityben, de ezek után egészen biztosan részt fogok venni egyen. Csak és kizárólag teszt céljából; egészen biztosan megdobná a nézettséget, ha élő adásban tépnék le a fejemet.
-Téged jobb szem előtt tartani.
Ez csak amolyan ténymegállapítás volt. Egyszerűbbnek tűnt gondolkodni és kontrollálni az esetleges váratlan helyzeteket -mert pontosan tudtam, hogy ilyenben részem lesz-, ha tudom, hogy Kornél hol is helyezkedik el pontosan. Így például nem fogom véletlenül eltörni a nyakát, csak mert egy centivel odébb csapok, mint kellene.
Viccet félretéve, régen láttam már a fiút. Sokkal megnyugtatóbb volt tudni, hol is van, mert egyelőre képtelen voltam feltétel nélkül bízni benne. Na, nem mintha máskor gondolkodás nélkül megtettem volna, amit kért.
-Persze. -hagytam rá, elvégre valóban hidegen hagyott.
Ahogy leül mellém pillanatokon múlik csak, hogy arrébb ne csússzak. Nem mintha bármi problémám lenne Kornél közelségével, a probléma én magam vagyok. Alkalmatlannak lettem nyilvánítva mindenféle emberi kapcsolat kialakítására; de akkor miért annyira más a helyzet itt és most? Kornélt el tudom viselni magam mellett, márpedig ez csak nagyon kevés élő kiváltsága.
Követem a tekintetét, miközben végigpillant a parton. Egy lélek sincsen itt. Ez bizonyos szempontból jó, hiszen így senki sem zavar meg, miközben megpróbálom egy kicsit helyre billenteni a kirakós darabkáit.
De ugye, az érmének is két oldala van...
-Vagy talán neked nem kellett volna idejönnöd. -jegyeztem meg és látványosan végigmértem a fiút. -Honnan tudod, hogy nem éppen az első erre tévedő halandóra vártam?
Mert tehettem volna ezt is. Seren is megemlítette, hogy a faluban kellene táplálkoznom. Márpedig egy ilyen kis közösségben mi számít a legjobb stratégiának?
Senki sem láthat.
Nem hiszem, hogy Kornélt túl mélyen érintik a szavaim. Egyrészt, mert ő Kornél, másrészt, ha van egy kis esze, tökéletesen tisztában van vele, hogy sohasem bántanám őt. Egy újabb kiváltság.
Felhúzom a térdeimet és összekulcsolom előtte a kezeimet. Védekezek. Talán saját magamtól, talán a beszólásai elől menekülök, minden esetre bezárkóztam.
-Utálom mások csuklóját harapdálni. A nyak sokkal optimálisabb. -forgattam meg a szemeimet, majd halványan elmosolyodtam. -Viszont egy cigit elfogadok. -vettem elő a legangyalibb mosolyaim egyikét.
Nekem már aztán teljesen mindegy; nem túl valószínű, hogy belehalok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 9. 11:24 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 14:42 | Link

Kornél

A sötétség a legjobb barátom.
Én tökéletesen látok, ellentétben mindenki mással, aki a környezetemben él. Olyan ez, mintha lenne egy saját világom. Mások botladoznak, én biztos lábakon állok. Némiképp megnyugtató a tudat, hogy ez a fegyverem minden körülmények között nálam van. Nappal kevesen találhatnának rám, hiszen Rich-csel élek, aki valószínűsíthetően nem engedné, hogy megöljenek, azonban az éjszaka a barátom.
Kornélra nézek és fogalmam sincsen, hogy mit is kéne pontosan mondanom.
-Bízom benned, épp ez a probléma. -vontam meg a vállaimat kicsit.
Nem tudom, mennyire értette meg a gondolatmenetemet mindenféle külön magyarázat nélkül, de azért reméltem, hogy halványan dereng neki valami és nem kell kiselőadást tartanom az elmúlt évemről. Egyikünk sem élvezné túlzottan. Éppen ez az oka, hogy eddig még senkinek sem meséltem el pontról pontra. Mindenki, aki a szívemhez közel áll tud valami. Néhány részletet. De a véres valóságot inkább megtartottam magamnak.
Sohasem gondoltam volna, hogy valakivel ilyen komoly eszmecserét fogok folytatni az én étkezési szokásaimról. Olyan téma ez, amit igyekszem elkerülni -sok egyéb mellett. Nem szeretem, ha ennyire mélyen belemásznak a magánszférámba, de itt és most teljesen más volt a helyzet.
-Persze, csak aztán belebotlok Nothart egyik kis kedvencébe... vagy magába Nothartba és vége a dalnak. -húzódtak ajkaim mosolyra.
Nem tudom, ki lenne képes engem megmenteni, ha egészen véletlenül a karjai közé keverednék. Gyanítom senki. Az lenne az utolsó táncom. Érthető, hogy miért is nem ugrok ki a bokorból minden lépésre, és miért nem próbáltam még meg elfogyasztani a lakóközösség felét.
-Nem öltem meg még senkit. -forgattam meg a szemeimet.
Senkit, aki nem akart bántani.
Ezt hangosan már nem teszem hozzá, épp csak elraktározom az agyam egyik távoli kis zugába, mondván, hogy ott a következő időszakban nagyon jó helyen lesz -mondjuk egy olyan száz évig.
Engedek neki és eleresztem a lábaimat, de nem engedem el a kezét. Utolsó mentőövként kapaszkodok belé.
-Kornél, én... -hogyan is magyarázhatnám el? -Sok minden megváltozott, sokan megbántottak és... Azt hiszem, én csak félek.
Nem tudom elmondani. Be vagyok zárva egy fal mögé. Egy fal mögé, amit én magam építettem. Borzalmas érzés, de ez van. Nem tudok mit tenni, egyedül nem tudom lebontani.
-Nekem szabad. Én már nem fogok tüdőrákban elpatkolni. -nevettem fel és átvettem a cigit, de a másik kezem automatikusan megtalálta Kornél szabad kezét.
Mélyet szívtam cigiből és lassan engedtem ki a füstöt. Tulajdonképpen ez is csak egy pótcselekvés, nincsen szükségem semmi ilyesmire, hiszen nem vagyok ember.
De így annak érzem magamat.
-Miért jöttél vissza? -fordultam Kornél felé és lélekben már felkészültem a hazugságra.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 16:33 | Link

Kornél

Persze, hogy nem érti. Az emberek többsége egyébként sem tudna ilyesmit felfogni. Azok, akik meg fel tudnák dolgozni az infót, nos, azok hihetetlenül közel állnak hozzám, tehát nincs is rá okuk, hogy ilyesmin agyaljanak.
Kevés emberben bízok meg, ami nem véletlen. Ha az ember lányát minden áldott nap szíven szúrhatják egy karóval, nem dobálózik olyan könnyedén a barátság kártyákkal. Legalábbis az én esetemben biztosan nem. A számomra új vámpírkisasszonyt még nem volt szerencsém megismerni igazán, így aztán nem tudhatom, hogy ő miként vélekedik erről, minden esetre nem túl jó pont azzal kezdeni a kapcsolatépítést, hogy a mellettem álló -vélhetőleg barátnőmnek- milyen remek illata van.
Ennél kevesebbért is villantottam már meg a fogam fehérjét.
-Felejtsd el. -ráztam meg egy kicsit a fejemet. -Úgy sem tudnám tökéletesen elmagyarázni.
Vagy mégis? Nem. Nem akartam erről beszélni, épp ezért elfordultam a másik irányba, hogy végigpörgethessem a fontos infókat a fejemben Kornélról és a megfelelő helyre csúsztassam a képzeletbeli kis noteszemben.
Felnevetek a kérdésen, de csak egészen halkan. Sikerült kiválasztanom egy olyan nevet, amit nem tud hova tenni. Márpedig ha valaki ezzel nincsen tisztában, akkor hogyan is került a Rellon falai közé? Becsukott szemmel rohangál?
-Nothart. -ismételtem meg a nevet. -Kon mestertanonc, rellonos, de igazából nem számít. Azon a tényen nem változtat, hogy nem lenne jó ötlet a faluban vacsizni.
Miért hiszi mindenki azt, hogy ez ennyire egyszerű? Hogy csak úgy megfogom a drágát és átharapom a torkát, aztán mint aki jól végezte dolgát, már ott sem vagyok? Nem ennyiből áll. Sokkal több van benne, mint azt bárki is képzelné, csak hát, ők ugye nem vámpírok; innentől kezdve meg tényleg felesleges lenne a szócséplés.
-Nekem mindenki hagyja magát. -ja, persze... Kornélnak nem beszéltem a kis képességemről. -Csak egyszer öltem. -beszívtam a füstöt és elnéztem a tó felett. -Megpróbálták kitépni a szívem, szóval gyakorlatilag önvédelem volt.
Nem tudom, miért osztottam ezt meg vele, minden esetre megtettem. Talán nem a legjobb ötlet, de bánom is én! Állítson egy fadarabot a mellkasomba, ha valami nem tetszik. Még csak tiltakozni sem fogok!
Ujjai az enyém köré fonódnak és nekem ez így tökéletesen megfelel. A kérdésre csak megrántom a vállamat.
-Így legalább annyira nem vagyok egyedül.
Ez a legtöbb, amivel szolgálhatok. Tekintetem elidőzött a fiú arcán, de nem lettem sokkal okosabb. Könnyedén olvasok bárkiben; benne is. Csak éppen annyira nem akartam ebben a pillanatban felfogni semmit sem, hogy egyszerűen csak átsiklottam a nyilvánvaló felett.
-Nem tudom. -ingattam a fejemet. -Én egészen biztosan nem jöttem volna vissza a helyedbe, de ez persze csak az én néző pontom.
És ha életben akarok maradni, akkor sajnos még egy darabig szükségem van a bébicsőszömre.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 17:20 | Link

Kornél

Hálát adok az égnek, amiért épp Kornéllal hozott össze ebben a pillanatban. Nem mintha nem viselném el mások társaságát is, csak rájuk nézve talán inkább lennék fenyegető, mintsem normális. Mert ez a mostani viselkedésem az én szótáramban már súrolja  a normális kategóriát.
Remek, legalább ebben az életben egyszer valaki tiszteletben tartja a magánszférámat; na, de hogy éppen Kornél az?
-Mint mondtam, teljesen lényegtelen. -vontam meg a vállamat és a tó irányába indítottam meg a csikket.
A következő kijelentésre csak elgondolkozva fordulok a fiú felé. Ezt az ajánlatot már jó pár élőtől megkaptam, de fogalmam sincs, mennyire vehetem őket komolyan. A legtöbbjük egyszerűen mazochista és minden áron szenvedni akar. Ott van az a csoport is, akik egyszerűen csak ki akarják próbálni a dolgot és ne feledkezzünk meg azokról sem, akik később majd világgá kürtölik, hogy nekik bizony már volt dolguk vámpírral.  
Az ilyeneknek kellene átharapni a torkát.
-Meglepsz. -mosolyodtam el halványan. -Ha tudnád, hányan mondták már nekem ugyanezt!  
Nem mintha annyira büszke lennék rá, hogy túl sokan felfedeztek; egyszerűen csak tudatában vagyok a ténynek, hogy úgysem változtathatom meg a múltat, szóval már teljesen mindegy, kinek mit mondok arról, mi is történt velem az elmúlt egy évben.
Persze csak azoknak, akik jelentenek számomra valamit. Lehetőleg többet, mint egy vértasakot.
Védekeztem. Persze. Én is ezzel mentem saját magamat, nehogy összezuhanjak.
-Attól még gyilkosság volt. -sóhajtottam fel és visszadőltem a fűbe.
Szerettem volna elhinni, hogy attól sokkal jobb lesz, ha egyszerűen önvédelemnek nyilvánítom, de a lelkemen nem könnyített. Igen, mocskok voltak és igen, ha én nem mozdulok ők végeznek velem, de attól még emberek voltak. Életük volt, családjaik és barátaik. A munkát csak azért nem említem, mert hát milyen dolog már vámpíroknak dolgozni?
-Nekem tökéletes. -fordítottam felé a fejemet. -De ha zavar, nyugodtam futásnak eredhetsz. Esküszöm, hogy nem próbállak meg elkapni! -halvány mosoly játszott az ajkaimon, bár Kornél ebből igazán keveset láthatott.
Megértettem az álláspontját és azzal is tisztában voltam, hogy ha én választhatnék az otthonom és a kastély között, maradnék. Csakhogy nekem több opcióm is volt.
Meglöktem a lábammal az övét és felnevettem.
-Szándékosan csinálom, csak hogy ne unatkozz. -biztosítottam még mindig mosolyogva.
Kíváncsi lettem volna, hogy milyen esetben mondaná azt, hogy köszöni szépen, akkor ő most menekülne. Mennyire messzire kellene ehhez elmennem?
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 18:07 | Link

Kornél

-Helyes, ne olvadj bele a tömegbe.
Ilyen reakcióban sem volt még részem senkitől. Általában jön a jól megszokott duma, hogy de bizony ők annyira komolyan gondolták, mint még senki más. Persze. Ha éhes vagyok, szerzek valahogyan –bár némiképp megtépázza majd az önbizalmamat, mikor Seren előtt toporgok egy pórázzal a számban. Minden esetre, ez az egyetlen megoldás, én pedig kivételesen hallgatok a józan eszemre és élek a lehetőséggel; de azért az elraktározom Kornél ajánlatát is, ki tudja, mikor lesz rá szükségem.
Számít-e? Igen. Biztosan számít. Úgy értem, számítania kell, nem igaz? Az emberi életek nem tűnnek csak úgy el a levegőben. Voltak valakik. Ezen van a hangsúly.
-Kellene. –vontam meg a vállamat. –Úgy értem, én sem örülnék neki, ha egy dühös vámpír letépné a fejedet.
Azért éppen az övét, mert egyrészt ő volt mellettem, másrészt ha bevallom, ha nem, akkor is elég közel állt hozzám ahhoz, hogy gyilkoljak érte. Ismételten csak abba az 1%-ba sorolhatnám, ahol a hozzá hasonlóak kapnak helyet. Jól látszik, hogy mennyire gyér a lista… ez, azt hiszem, azt is mutatja, hogy mennyire hibás gépezet vagyok.
Felpislogok rá a sötétben, de csak a profilját látom. Nem tudom, hányan szeretnének hasonló helyzetbe keveredni, viszont én most akartam menekülőre fogni. Minek is erről túl sokat beszélni, rosszul vannak összedrótozva odabent a dolgok. Nincsenek érzéseim; vagy legalábbis eddig nem voltak, de most Kornél mindent összezavart.
-Egészen biztos vagyok benne, hogy jobban járnál, ha elfutnál.
Minden értelemben.
Hiába is mondom, nem akarom, hogy elmenjen. Akármilyen abszurd is a helyzet, sokkal jobban érzem maga így, hogy mellettem van. Minek is tagadni, attól még ez a helyzet.
Felnevetek és csak kicsúszik a kérdés.
-Miért? Sötétben nem megy?
Nem mintha provokálni akarnám; áh, dehogy.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 18:46 | Link

Kornél

-Tudom. -biccentettem rá. -Nem is hittem soha, hogy az vagy.
Nyílt kártyákkal.
Én sem voltam soha egy a sok közül -talán valamikor nagyon régen, mostanra azonban teljesen megváltozott a helyzet. Nem mintha önnön akaratomból váltam volna ki ilyen szinten a tömegből. Jó pár éve kezdtem a menekülést, de a hab a tortán az átváltozásom volt. Azt nem terveztem meg előre, pedig igencsak hatásos lett volna, ha tudatában vagyok, mire is készülök. Talán átgondoltam volna. Párszor. Jópárszor.
Felmosolygok Kornélra. Szeretnék neki igazat adni, de tényleg, csak hogy egyre inkább hajt az idióta címre. Konkrétan azóta, hogy egyáltalán válaszolt. A legtöbben ezt valószínűleg nem tették volna meg, nem mintha én ezt annyira sajnálnám.
-Pedig el tudom képzelni. -jegyeztem meg. -Mármint, hogy idióta vagy. -halkan felnevetek és felpillogok az égre.
Nos, itt vagyok. Talán nem a legokosabb, de mégis csak Kornél mellett sikerül eltöltenem ezt az estét. Reménykedtem benne, hogy egy jó darabig nem találkozunk az ominózus jé-te-még-élsz eset után, de ha én egyszer valamiben reménykedek, egészen biztos, hogy a visszájára fordul a helyzet.
Mint mondtam, a világ utál engem.
Ez most nem csak egy amolyan gyermeteg kijelentés, mert éppen elveszítette, a fülbevalóm, vagy letört a körmöm. Ennél engem sokkal komolyabb problémák vesznek körül. Átlagos tininek lenni; a fél karomat odaadnám ezért.
-Majdnem elfelejtettem, köszi, hogy emlékeztetsz! -villantok meg egy mosolyt és igyekszem nem tudomást venni a kezéről.
Nem mintha annyira jól menne, sőt. Kifejezetten rosszul kezelem a helyzetet odabent, aminek csak az lehet az oka, hogy senki sem ért még hozzám, mióta olyan lettem, amilyen. Jó, ne számoljuk azt, amikor éppen az életemet akarták megmenteni. Ritka kivétel.
Már épp valamiféle frappáns visszavágással készülök, amikor egyszer csak egy Kornéllal találom szemben magamat. A lehető leghülyébb a helyzet, tekintve, hogy én provokáltam ki, közben pedig mégis aggódok. Nem normális, igen tudom, de ez én vagyok.
-Egy igazi lovag vagy. -suttogtam, mielőtt beleolvadtam volna a csókjába.
Abban a pillanatban ötletem sem volt, mennyire okos ebbe belevágni. Vámpír vagyok, az ösztöneim túlpörögtek és vigyáznom kellett, nehogy kárt tegyek a fiúban.
Megkapaszkodtam a felsőjében és még közelebb húztam magamhoz. Szükségem volt rá, mint a - csak azért nem mondom, hogy a levegőre, mert arra nemigen van szükségem.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 21:40 | Link

"Well I like to be the one who chooses
but now babe I can't lose!"


-Rögtön gondoltam. –hagytam rá különösebb vita nélkül.
Én sem szerettem. Elég nehezen kezeltem, ha valaki a szürke átlagba próbált meg engem is beilleszteni. Annyira más voltam, hogy az már szinte fájt, épp ezért komolyan sértette az önérzetemet, amikor bárki mással egy lapon emlegettek. Már ha ez a bárki nem éppen egy volt az 1%-ból, ugye.
El kellett ismernem, hogy valóban hihetetlenül normális volt velem szemben. A mai este folyamán nem csak a vérfelajánlással lepett meg, de ha jobban belegondoltam, akkor azzal is, hogy nem úgy viselkedett, ahogyan szokott. Na, nem mintha bármi kifogásom lenne ellene. Akkor is éppen ugyanúgy érezném magam a társaságában, mint most.
Azért jöttem ki ide, mert szükségem volt a magányra, de ahogy Kornél mellém telepedett, rá kellett ébrednem, hogy úgy istenigazából arra lenne szükségem, hogy valaki helyre rakjon. Ez a beszélgetés már-már megfelelt minden kritériumnak.
-Most normális vagy. Fájó szívvel, de el kell ismernem. –nevettem fel.
A mai este folyamán többet nevettem, mint az elmúlt egy évben összesen. Ez persze nem probléma, csak éppen furcsa, hogy Kornél van rám ilyen hatással. De még mindig jobb, hogy éppen ő az, mintha teszem azt, valamelyik…hm…másik ház tagja lenne, nem? Például, ha egy navinéssel nevetni látnának, akkor egészen biztos, hogy én is be vagyok szívva.
Egy ilyen titkot szíves örömest megtartottam magamnak. Kifejezetten különlegesnek éreztem magam tőle, hogy Kornél pont nekem mondta ezt, de ha karóval fenyegetnek, akkor sem árultam volna el soha senkinek. Ez az én titkom volt. A mi titkunk. Egyébként is nehezen viseltem, ha belenyúlnak az életembe.
Nem moccantam, amikor megérztem a kezét a nyakamon, de mindez csak pár másodpercig tartott. Odanyúltam és óvatosan lefejtettem az ujjait, de továbbra sem eresztettem el őket.
-Nem tudom eldönteni, hogy most megpróbáltad kitapintani a pulzusom, vagy egyszerűen csak meg akartál fojtani. –állítottam szembe a tényekkel egy ici-pici éllel a hangomban. –Tudod, a legtöbb nő már rég sikoltozva rugdosódna.
Bizonyára bennem van a hiba, de én továbbra is kapaszkodom belé, mintha legalábbis az életem múlna rajta. Az érzelmi gátam előbb vagy utóbb romokba fog dőlni; mindenki meneküljön amerre lát!
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 22:33 | Link

Kornél

-Megjegyeztem.
Fogalmam sincsen, hogy mennyire gondoltam át, azt amit jelen pillanatban művelek. Elvégre, nézzük csak a tényeket. Vámpír vagyok. Bármelyik pillanatban kárt tehetek Kornélban, még akkor is, ha ez egyáltalán nem áll szándékomban –márpedig nyilvánvalóan nem áll. Nem tudom, mit kéne tennem.
Belefáradtam már, hogy mindig az elkövetkező pillanaton gondolkodjak, hogy mindig én cselekedjek helyesen. Szerettem volna egy egészen kicsit csak és kizárólag önmagam lenni. Semmi cicoma, semmi halhatatlan szépség, semmi bűverő. Csak Katherine. Az a lány, aki akkor voltam, mikor Kornél még itt volt.
Nem is volt az olyan régen, de nekem évezredeknek tűnt. Az emlékek szépen lassan fakulni kezdtek, én pedig rájöttem, hogy nem várhatok folyton. El kell kapnom őket, különben örökre elveszítek mindent, ami valaha is fontos volt az életemben. Többek között például az anyámat, vagy Kornélt. Bár kifejezetten sokat javított a memóriámon a jelenlegi pozíciónk.
A kérdést abszolút figyelmen kívül hagyom. Ha kíváncsi akar lenni, úgy is az lesz, teljesen mindegy, hogy én mit mondok.
Halkan felsóhajtottam, mikor megérzetem ajkait a nyakamon, de hamar összekaptam magamat.
-Ki tudja? Még senki sem próbálta. –mosolyodtam el halványan és reméltem, hogy azért valamennyit lát a sötétben.
Nem, talán tényleg nem. Valójában, nem lenne túl okos ötlet, megpróbálni, mivel bár nem halhatok bele, előbb-utóbb működésbe lépne az önvédelmi reflexem és akkor a tíz méteres körzetemben mindennek vége.
Vettem egy mély levegőt és fordítottam a pozíciónkon és ráültem a csípőjére, mivel semmi szükségem sem volt rá, hogy Kornél elájuljon nekem.
-Nem igazán, de egy kis nasi sohasem árt. –villantottam meg egy gyors mosolyt, majd egészen közel hajoltam a nyakához. –Ha meg akarsz halni, azért figyelmeztess előtte. –suttogtam és szépen lassan közelítettem.
Nem akartam neki fájdalmat okozni, épp ezért gyorsan haraptam, maximum két tűszúrást érezhetett. Nem, tényleg nem voltam éhes, de ez most más volt. Az érzelmeim túlpörögtek és nagyon kellett vigyáznom, nehogy túl sokat vegyek magamhoz a fiú véréből.
Viszonylag rövid ideig tapadtak csak ajkaim a nyakára, és mielőtt elhúzódtam volna tőle még puhán megcsókoltam. Egyértelműen éreznie kellett a saját vérének az ízét, de ez a tény abban a pillanatban tökéletesen hidegen hagyott.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 23:06 | Link

Kornél

-Minden esély megvan rá. –vontam meg a vállaimat.
Igen, ha valaki megpróbált volna eltenni láb alól, nagyon valószínű, hogy az illető most valahol egy tó fenekén, vagy éppen darabokban elásva próbálná összekaparni magát. Na, nem azért, mert én ennyire hihetetlenül veszélyes vagyok, sokkal inkább az lehetett volna az oka, hogy nem kezelem túl jól a váratlan helyzeteket. Márpedig azért az elég váratlan, ha valakit megpróbálnak megfojtani, nem igaz? Bár lehetséges, hogy csak én pörgöm túl a kérdést.
Pontosan ettől tartottam. Ezért nem is nagyon adtam még egyenes választ egyik kérdésére sem. Nem szeretek erről beszélni, márpedig Kornélnak megszámlálhatatlan kérdése van. Nem azt mondom, hogy túlságosan bonyolult lenne valós magyarázattal előállni, sokkal inkább egyszerűbb mellébeszélni. De hát, szokjon csak hozzá. Én is hozzászoktam már az ő hiányosságaihoz.
Továbbra is rezeg a léc az én remek ötleteim kapcsán –elvégre abból volt már egy pár–, de megteszem, amit kért. Nem csak miatta, magam miatt is. Elérkezne az a pont, amikor idáig jutunk és nem tudom, hogy akkor képes lennék-e kontrollálni saját magamat. Jobb a békesség.
-Nem ígérek semmit.
Nem állt szándékomban hitegetni. Abban a pillanatban még fogalmam sem volt róla, hogy le tudok-e majd állni. Valójában ezen addig nem is gondolkoztam, amíg meg nem éreztem a vére ízét. Olyan ez, mint kisgyereknek cukrot adni; egyre többet és többet akartam. Leállítani magamat igazán nem volt gyerekjáték, ezzel ellentétben.
-Nem sok választásom van. –sóhajtottam fel és hátrébb húzódtam. –Egyébként pedig igenis jó ízed van.
Felnevettem és megforgattam a szemeimet. Az emberek ezt a büdös életben sem fogják megérteni, minek is keressek hasonlatot? Emberi szavakkal nem lehet azt leírni, amit én az elmúlt pár percben éreztem. Nincsen rá megfelelő kifejezésük.
Ha ember lennék meglódult volna a szívem, de jelen esetben csak egy óvatos mosolyra futotta.
-Nem tudod, miről beszélsz. –csóváltam meg a fejemet, de azért továbbra is ott maradtam, ahol voltam.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 23:36 | Link

Kornél

-Valakinek muszáj.
Nem mintha különösebben örültem volna neki, hogy éppen Kornél az univerzum által erre a játékra kijelölt személy. Aggódtam érte és magamért is. Sohasem volt senki, akiből egymás után többször is ittam volna. Általában olyan embereket választottam, akiket még az életben nem láttam és szerettem volna továbbra is fenntartani ezt a tendenciát, csakhogy most a fiú tökéletesen összezavarta a fejemet. Talán nem a legszerencsésebb ebben az állapotban döntéseket hoznom.
Minden esetre megtettem, innen pedig nincsen visszaút.
A következő megjegyzés előtt várok egy pillanatot a válasszal. Nem csak magam miatt, Kornél miatt is. Helyre raktam már a puzzle-darabkákat vele kapcsolatban, így meg sem lepődök semmin.
-Nem szándékozom a gyilkosod lenni. –fúrtam tekintetem az övébe.
Talán az lenne a legegyszerűbb, ha egyszerűen csak ráhagynám az egészet, de én nem ilyen vagyok. Nem tudnám elviselni, ha Kornél így gondolna rám –márpedig kétségkívül azt teszi. Ezért is játszom el egy pillanat erejéig a gondolattal, hogy felszívódom, végül mégis csak be kell látnom, hogy nem szeretném őt itt hagyni.
Még így sem. Még most sem.
Pedig egyszerű lenne. Sokkal könnyebb, mint rengeteg dolog, amit átváltozásom óta tettem, most mégis itt csücsültem és eszem ágában sem volt elmenni.
-Sajnálom. –húztam el a számat. –Régen találkoztunk, kiestem a gyakorlatból.
Tényleg meg sem fordult a fejemben, hogy Kornél hogyan fog reagálni a saját vérére. Még engem is kirázott volna a hideg a helyében, pedig én tényleg nagyon jól tűröm az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket.
Egy valódi hőssel van dolgunk.
Ha nem lenne olyan mérhetetlenül remek önkontrollom, akkor abban a pillanatban a keze után kaptam volna, ahogy eleresztett. Így viszont csak némán várakoztam egy röpke pillanatig. Csak és kizárólag ezután nyúltam a kezéért és fűztem össze ismét az ujjainkat.
-Nem, nem akarok elmenni. –ráztam meg a fejemet és picivel közelebb hajoltam. –Én tudom, hogy mire vállalkozom, csak arra voltam kíváncsi, hogy te tisztában vagy-e vele. –még közelebb hajoltam és az ajkaim alig pár centire voltak az övéitől. –De ha neked megfelel, hogy gyakorlatilag egy hullával csücsülsz itt, akkor nekem nincsen semmi problémám.
Csak, hogy tisztázzuk a helyzetet.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 10. 00:30 | Link

Kornél


-Kezdjem el sorolni? –nevetek fel.
Nem, valójában senki mást sem tudtam volna említeni Kornélon kívül. Csak éppen még mindig voltam bennem némi félsz. Én hajlamos vagyok bajba keveredni és öngyilkos küldetésekbe indulni teljesen egyedül, miközben elhiszem, hogy túlélhetem valahogy. Őt nem ránthatom magammal, arra képtelen lennék. Most mégis elindultunk lefelé a lejtőn –nos, legalább az a pozitívumok közé sorolható, hogy ketten vagyunk.
De vajon ez változtat a tényen? Ismerem már annyira Kornélt, hogy tudjam, most éppen maga alatt van –és akkor enyhén fejeztem ki magamat. Valószínűleg ez a kapcsolat mindkettőnek sokkal nehezebb lesz, mintha egyszerűen csak összejönnénk valakivel, aki még semmit sem tud rólunk; legalábbis semmi igazit.
Várok egy pillanatot a válasszal, hiszen pontosan tudom, mi is játszódik le a fiú fejében és valamiért ez egyáltalán nem tetszik nekem; nem akarom hallani, amit mond.
-Nem leszek a gyilkosod. –vágom rá, szinte gondolkodás nélkül.
Ismerős szavak.
Én is ugyanezzel a kéréssel fordultam Seren felé, alig pár nappal ezelőtt, de most, hogy a színpad másik oldalán vagyok, már teljesen másképp látom a helyzetet. Nem vagyok gyilkos és senkit sem akarok bántani. Nem vagyok hajlandó végignézni, ahogyan Kornél meghal a kezeim között. Követtem már el butaságokat, de nem vagyok hülye.
Az emberek többsége, akik fontosak számomra, valamiért mindig holtan végzik; általában előbb, mint utóbb. Egyértelműen rossz karma, de érdekel is ez engem! Megint közel engedtem magamhoz valakit, akiért majd aggódhatok az idő előrehaladtával. Csakhogy ez most cseppet sem érdekel.
Ki. Persze, elvégre életben maradt. A legtöbb ember mindössze pár percet bír ki a társaságomban, tehát Kornél igazi veteránnak számít. Ezért minimum tapsot érdemelne.
-A majdnem biztos, az már jó. Főleg nálad. –mosolyodom el halványan.
Legszívesebben fejbe verném valamivel, csak térjen már észhez, de tudom, hogy ez jelen helyzetben nem megoldás. Gyakorlatilag kézikönyvet írhatnék arról, hogyan is kell kezelni Kornél hangulatingadozásait.
Legördülök róla és a mellkasára fektetem a fejemet, miközben összekulcsolt ujjainkat bűvölöm.
-Ne mondj ilyeneket. –suttogom a pólójához intézve szavaimat. –Én már meghaltam, te viszont csak pillanatnyilag érzed így.
Honnan jött ez a fene nagy optimizmusom? Kornél egyértelműen rossz hatással van rám, de bánom is én! Inkább hagyjam el még egy kerekemet, de most tökéletesen érzem magam.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 10. 01:02 | Link

Kornél

-Helyes, én is így gondoltam.
Természetesen egy szavamat sem szabad komolyan venni. Könnyedén átveszem a környezetemben lévők tulajdonságait és most éppen Kornél van terítéken. Ha ezt tudná, egészen biztosan nem hinné el egyetlen árva szavamat sem. Csakhogy még sejteni sem sejthetni, elvégre éppen ezért is olyan érdekes megfigyelni a reakcióit bizonyos helyzetekben. Mi lenne abban a buli, ha tudná, hogy szándékosan idegesítem? Természetesen semmi.
Nem hiszek neki. Egy pillanatig sem, de ennyiben hagyom a dolgot. Mi értelme tovább feszegetni a kérdést? Úgy sem fogom megölni őt, akármennyire is könyörög érte. Ami a legutóbb a klubhelyiségben történt, az egy egyszer botlás volt, én magam sem gondoltam komolyan, hogy akkor és ott végzek a fiúval.  Vajon képes lettem volna rá?
Nem akarok ezen gondolkodni, de a kérdés továbbra is ott lebeg az agyamban, mint valami neonvillogó. Talán jobban meg kellett volna gondolnom a dolgot; ezerszer jobban.
Nem mozdulok, nem ugrok fel, nem rendezek dührohamot, egyszerűen csak felsóhajtok és végigfuttatom a tekintetem a fiún.
-Hinni akarok neked. –jelentem ki ellentmondást nem tűrően. –Ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor legalább tudjuk, hogy én csesztem el, itt és most.
Nem szokásom csúnyán beszélni, de elindult bennem felfelé a pumpa, azonban kívülről teljesen nyugodtnak szerettem volna látszani. Márpedig, ha a kikívánkozó nyakonvágást el kell nyomnom magamban, akkor valahogyan ki kell eresztenem a gőzt.
Elhelyezkedem Kornélon és próbálok neki valamiféle használható érvet felhozni. Valamit, ami eltereli a figyelmét saját magáról. Fogalmam sincsen, ez mennyire jó megoldás, minden esetre egyszer megéri kipróbálni, elvégre mit veszíthetek?
Elmosolyodom, hiába tudom, hogy nem láthatja. Végigpörgetem az agyamban a lehetséges opciókat –már a bennem felmerülőket–, de a helyzetek felével nem tudnék mit kezdeni, a másikkal pedig még annyira sem.
-Erre kifejezetten kíváncsi vagyok. –jegyzem meg és felemelem a fejemet, hogy láthassam a fiú arcát. –Csak ügyesen csináld!
Fogalmam sincs, mikor éreztem magam utoljára többnek, mint egy nyomorult vérszívó; ja, igen… úgy körülbelül öt perccel ezelőtt.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 25. 21:05 | Link

Viktor

Mi az ember lányának első dolga, ha éppen friss prefektus?
Ja, igen… odakint sétálni az éjszaka közepén. Félreértés ne essék, én ezt nem pusztán azért tettem, mert egyszerűen nem bírtam megállni, hogy bezárva maradjak a bátyámmal kettesben. Fontos nekem, igazán közel kertült hozzám és épp ez volt az oka, hogy nem láthatott ilyen állapotban. Mert szomjas voltam, hihetetlenül, és senkinek sem kívántam a társaságomat. Megint túl sokáig húztam. Tovább, mint ameddig valójában bírtam volna, de nem akartam csalódást okozni senkinek sem, legfőképpen magamnak nem.
Talán kézenfekvőbb lett volna minden szembejövőt megcsapolni, csakhogy a helyzet egy pillanatig sem ennyire egyszerű. Voltak elveim és tartani akartam magamat hozzájuk, ha pedig ez nem lenne elég, akkor –bár jelenleg a lelkem legsötétebb szelencéjébe akartam elrejteni a létezését– ott volt Seren is. Seren, akinek akkor is elárultam volna, hogy öltem, ha éppen nem akarja velem kimatricázni a szobáját. Egy részem ember volt és ez a rész ragaszkodott a férfihez, hiába nem beszéltem már vele hosszú ideje. Mélyre csúsztam a gödörben, mélyebbre, mint bármikor hittem volna, de már kimászni sem akartam onnan. Kezdtem őt megérteni, amiért odalent ragadt. Hosszú távon az élet szívás! Ezt örökre megjegyeztem.
Utam a tavacska felé vezetett, annak ellenére, hogy eleinte nem terveztem ilyen komoly kitérőt. Illett volna elhagynom a falu területét, csakhogy sem kedvem, sem energiám nem volt ilyesmire, így végül egyszerűen csak felmásztam egy fára, ahol senki sem láthatott meg és az ágak közül szemléltem a világot, miközben hátamat a törzsnek döntöttem. Így most jó volt. Megnyugtató. Csendes. Senkivel sem kellett törődnöm és senki sem várta el, hogy törődjek vele. Pont megfelelt ez az állapot.
Szál megtekintése
Kis tavacska - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (18 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa