Lilla
Mint említettem, nem sokáig bírok megmaradni a saját házam táján, egyszerűen nem érzem úgy, hogy odatartoznék. Bennem az a valami nincs meg, ami a nagy többségben, azokban, akiktől még én magam is tartok, így hát nem vehető csodaszámba, hogy amíg nincs takarodó, én se megyek a pince közelébe.
Inkább fogom a könyvet, aminek tartalmát úgy röpke két hét alatt kéne kivégeznem, és olvasást imitálva, szelem a folyosókat, legalább is addig, míg a társalgóig nem érek.
Felröppent egy urban legends, miszerint ott lehet kapni forró csokit, és még csak a manókkal se kellem lefutni a köröket - nem, valahogy nem sikerült megkedvelnem őket, s félő, ez fordítva is így van -, szóval kapva kapok a lehetőségen, hogy életmentő folyadékhoz jussak.
Engem lep meg a legjobban, de annyira nem is szörnyű ez a hely, mármint most, hogy sikerült kilábalnom a hisztiből, kezdek élni a hely adta lehetőségekkel, és igen, ki is merem jelenteni, vannak itt jó arcok, olyanok, akikkel az ember lánya szívesen lóg.
Új dolgokat próbálok ki, s közben csinálom azt is, amit szeretek. Már nem figyelek arra, hogy ki mennyire tart abnormálisnak, mikor például úgy döntök, kézen állva teszem meg az utat az egyik teremig, és hasonlók, mert hát... én ilyen vagyok.
Sose korlátoztak, apu is mindig azt mondta, csináljam, csináljam, csak ne felejtsem el közben jól érezni magam, és igen... eljutottam arra a szintre, hogy jól tudom érezni magam anélkül is, hogy "a régi szép időket" siratnám.
- Szia, nem zavarok, ugye? Csak egy forrócsokiért szaladtam be - mosolygok a bent lévőre, mert a világért se szeretnék én itt tolakodó lenni, majd a pulthoz is sietek, hogy megkaparintsam azt, amiért jöttem.
Inkább fogom a könyvet, aminek tartalmát úgy röpke két hét alatt kéne kivégeznem, és olvasást imitálva, szelem a folyosókat, legalább is addig, míg a társalgóig nem érek.
Felröppent egy urban legends, miszerint ott lehet kapni forró csokit, és még csak a manókkal se kellem lefutni a köröket - nem, valahogy nem sikerült megkedvelnem őket, s félő, ez fordítva is így van -, szóval kapva kapok a lehetőségen, hogy életmentő folyadékhoz jussak.
Engem lep meg a legjobban, de annyira nem is szörnyű ez a hely, mármint most, hogy sikerült kilábalnom a hisztiből, kezdek élni a hely adta lehetőségekkel, és igen, ki is merem jelenteni, vannak itt jó arcok, olyanok, akikkel az ember lánya szívesen lóg.
Új dolgokat próbálok ki, s közben csinálom azt is, amit szeretek. Már nem figyelek arra, hogy ki mennyire tart abnormálisnak, mikor például úgy döntök, kézen állva teszem meg az utat az egyik teremig, és hasonlók, mert hát... én ilyen vagyok.
Sose korlátoztak, apu is mindig azt mondta, csináljam, csináljam, csak ne felejtsem el közben jól érezni magam, és igen... eljutottam arra a szintre, hogy jól tudom érezni magam anélkül is, hogy "a régi szép időket" siratnám.
- Szia, nem zavarok, ugye? Csak egy forrócsokiért szaladtam be - mosolygok a bent lévőre, mert a világért se szeretnék én itt tolakodó lenni, majd a pulthoz is sietek, hogy megkaparintsam azt, amiért jöttem.