Szentesy E. Izabella

Anno a régi sulimban egész sok időt töltöttem a könyvtárban, mivel ott egy rémisztő néni volt a könyvtáros és senki nem kockáztatta meg a beszélgetést: Elég hosszú időre el tudtam kerülni a keresetlen társaságot, ha éppen antiszociális voltam. Az ágyamon tespedve és a plafont bámulva csak remélni tudtam, hogy esetleg az itteni könyvtár is ilyen. Olyan... kussolós hely. Szóval átlapoztam, hogy kell-e valamelyik házi feladatomhoz könyv és arra jutottam, hogy esetleg a bájitaltanhoz kivehetnék valamit. Szóval a hajamba túrva felültem, majd kicsit rendeztem az ábrázatomat és el is indultam a könyvtár felé. Az egyik megszeppent gólya kifejezetten készségesnek bizonyult az információszolgáltatás terén. Elégedetten bólintottam, majd a megadott irányba indultam és kényelmes tempóban el is sétáltam odáig.
Az ajtót kivételesen nem berúgtam, vagy belöktem, hanem megfogtam a kilincset és óvatosan benyitottam. Egy csarnok szerű helyiségben kötöttem ki, a kopott padlót vöröses szőnyeg borította és az orromat már az első pillanatban elérte az a jellegzetes könyv illat. Ezt mondjuk szerettem, nem volt rossz. Felfedezni véltem egy kósza pillantással pár fogast is, de nem volt nálam semmi olyasmi, amit fel kellett volna akasztanom.
- jó napot - köszöntem halkan a könyvtáros hölgynek, aztán tovább is vonultam, át a réz kapun, teljesen tiszta lelkiismerettel. A polcok hatalmasak voltak, ha mást nem is, de azt egész biztosan el kellett ismernem, hogy ez a könyvtár eszméletlen volt. A polcokon kis címkék lapultak, mint utólag felfedezni véltem, ezek afféle útbaigazítók voltak, hogy ne kezdj el bájitaltan könyvet a regények közt keresni. De a tankönyv már nem is érdekelt annyira, inkább a regények címeit kezdtem el böngészni, oldalra döntve a fejem.

Szentesy E. Izabella

A tankönyvről immár teljes egészében megfeledkezve tévelyedtem el a polcok között és olvasgattam a regények címeit, egyiket a másiki után, kutatva, hátha találok valami olyat, ami felkelti az érdeklődésemet, de azt elég nehéz volt, sőt, szinte már-már lehetetlen. Kivétel, ha könyvekről van szó, a könyvek érdekesek.
Tehát éppen léptem volna odébb, hogy a Kate Mosse által írt Labirintust levegyem a polcról, erre majdnem egy szőrgolyóra léptem. Azonnal döbbent, kissé értetlen arckifejezés ült ki az ábrázatomra, valahogy nem számítottam a kis lényre. Mármint... Nálunk otthon ezek a kis szőrgolyók nem voltak szériatartozékok a könyvtárban, sőt, azt hiszem bátran állíthatom, hogy egyet sem láttam a hét év alatt, amit ott töltöttem. A kis szürke-fehér nyúl érdeklődve nézett körbe, én meg a könyvet a kezembe véve guggoltam le, hogy jobban szemügyre vehessem.
Lassan körbepillantottam, hogy vajon hol lehet a gazdája, mikor megláttam egy két lábon járó könyvkupacot, ami meglehetősen magas volt már. Vélhetően hozzá tartozott az imént említett kisállat.
- Eeee... Ez a te nyulad? - választottam végül egy semleges megszólítást, mert hogy őszinte legyek, a lábakból, meg a könyvekből nem tudtam kisilabizálni, hogy ő most fiatal, vagy régebb óta jár ide, mint én, vagy tanár vagy mi fából is faragták. Na nem mintha ez befolyásoló tényező lenne, de azért mégis legyen már valami látszata a dolognak.
Végül felkeltem, majd a könyvem tartalmát kezdtem böngészni. Sosem olvastam még, de szimpatizáltam vele, így eldöntöttem, hogy ez most velem jön és akkor ma olvassunk is valamit. Jó rég óta nem szenteltem már elég figyelmet egy jó regénynek.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Nem, ezt komolyan nem hiszem el. Itt állok a tükröm előtt és sminkelem magamat. Én! Mégis mi a jó isten?! Hogy az életbe képzeltem én ezt el? Igazából az összhatás hátborzongató volt, de nem a rossz értelemben, most pont ez volt a cél. Felvettem egy fekete inget, pár színes tincset bűvöltem a hajamba és felállítottam zselével. Nem igazán ismertem volna fel magamat, hogyha nem lett volna sima a fél arcom. Mi van veled, Ward? Úgy értem, mi az anyám jutott eszedbe?! Hogy nézel már ki, te eszelős?
Fogalmam sincs, hogy Hellel hogyan is jutottunk el odáig, hogy megbeszéltük, együtt megyünk a buliba, de valahogy mégiscsak itt kötöttünk ki. Pedig én soha nem jártam el az efféle rendezvényekre, valahogy nem illettek a stílusomhoz. Nagy sóhajjal mértem végig magamat a tükörben, aztán elindultam le a Nagyterem felé.
Nagyon ajánlom, hogy ott legyél, Helena, mert ha nem, pipa leszek... Ez biztos. Szóval róttam a lépcsőket, kissé elgondolkozva, aztán a folyosón megtorpanva pillantottam meg a színes hajú leányzót.
Szélesen elvigyorodtam, majd mögé settenkedtem és elkaptam a derekát, aztán persze el is engedtem, két lépést téve hátra. Önvédelmi mechanizmus.
- Pokoli estét, Helena. Mintha lenne rajtad valami új, csak nem vásárolni voltál? - vigyorodtam el őt figyelve, aztán a nagyterem felé néztem érdeklődve. Volt egy démon ellenes bájital, de én csak megráztam a fejemet még a gondolatra is, hogy esetleg megigyam. Ha már itt vagyunk...
- Bemegyünk, vagy sem? - kérdeztem a fejemmel az ajtó felé bökve. Kezdett érdekelni, hogy is néz ki a terem belülről, általában kitesznek magukért, ha dekorációról van szó. Volt egy olyan érzésem, hogy ez egy húzós este lesz.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Később érkeztem, mint ő, de valahogy nem igazán éreztem megbánást, csak valami ott zörgött a háttérben. Arra óvakodtam, hogy a frászt hozzam rá, a lehető leghalkabban. Csak sikerült megijeszteni a csajszit végül, bár tartottam tőle, hogy nem jön össze, de aztán olyan felpaprikázott fejjel fordult felém, hogy azt hittem, menten felpofoz. Aztán egy pillanattal később, mintha csak egy szellő fújta volna el, már nem is látszott semmi az iménti indulatból. Sőt, még el is vigyorodott a csaj! Aztán végigmért, mint a pasik szokták a csajokat, én pedig a szám elé kaptam a kezemet.
- Ne méregess, elpirulok! - játszottam a zavart kislányt, majd hasonlóan tettem, mint ő és végigmértem. Mit szívtam vajon, mielőtt ide jöttem? Közben megállapította, hogy bizony fodrászt is váltottam, mire megráztam a fejem, ismét csak széles vigyorral. Erre képes volt és beletúrt a hajamba, mire vágtam egy grimaszt, de  nem tettem szóvá, hogy mit képzel, csak hagytam.
- Nem, ez itt a DIY csodája. Nem fog sokáig tartani, holnap reggelre eltüntetem - nevettem el magam, de persze őszinte voltam, nem állt szándékomban így maradni a jövőben. Nem hiszem, hogy olyan rosszul állt volna, de azért nem érte meg nekem ez így.
- Én sosem csináltam, de biztos vicces volt. Talán majd egyszer bepótolom. - vonogattam a vállamat lazán. Persze nem hiszem, hogy valaha pótolni fogom, de vicces elképzelni magamat, amint házakba kopogok be csokiért.
Persze ezek után befelé indultunk, ő ment elől, én meg követtem figyelve körbe a dekor miatt. Elég meggyőző volt, engem kifejezetten meggyőzött. Ha ilyen a pokol, nekem belefér a praxisomba.
- Mondja Hell, a pokol tornácára lépve - nevettem fel halkan, aztán szemrevételeztem a lehetőségeket arra, hogy miket lehet itt csinálni. - És mi a terv az estére? Amúgy?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Az ijedezése nem tartott sokáig, sőt, pár pillanat alatt le is higgadt, meg már vigyorgott is, mint a fakutya. Fura ez a magyar nyelv, valahogy sosem értettem, hogy honnan jött a tejbetökös hasonlat. Miért vigyorogna egy tök a tejben?
- Azt hittem, hogy ezt nem kell mondanod, mert már leesett, te megfigyelő - forgattam a szememet, felhorkanva, de persze nem gondoltam komolyan sem a mostani baromságot, sem az iménti szemérmességet. Merlin szakállára, milyen is lenne, ha ilyen lennék valójában! Áh!
A hajam igencsak meggyőzte őt, rövid grimasz után már túrt is bele, amit rosszalló arccal honoráltam, valahogy nem voltam hozzászokva, hogy fizikai kontaktust létesítsenek velem emberi lények, akiket nem kell likvidálnom. Még Helltől is meglepett a dolog. A csokikoldulós megjegyzésemre elég elkeserítő választ adott, szóval az ajkamat lebiggyesztve sóhajtottam nagyot.
- Pedig már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy egymagam adom elő a piroska és a farkast a küszöbön... - préseltem össze az ajkaimat és egy pillanatra lesunytam a fejemet, aztán felpillantva mentem is utána, mert nem állt szándékomban itt maradni.
Persze a díszletet nem aprózták el, mindenfelé füst gomolygott, a falon pedig pár koponyát is felfedezni véltem, amik azért lássuk be, nem igazán tűntek barátságosnak. Felvont szemöldökkel pillantottam Helenára, aki közölte, hogy hiányolja a fogadóbizottságot, mire szórakozottan böktem a fejemmel a tangózó csontok felé.
- Szerintem ők voltak azok, csak megragadta őket a zene és ezért inkább táncolnak. - mondtam, majd tovább tanulmányoztam a helyet, fél füllel hallgatva őt. Elpoénkodta  a helyzetet, hogy ő most megy és találkozik az apjával, mire megráztam a fejemet hevesen. - Ilyen heves házibulin ő tutira nem vesz részt. Szerintem mindenki jobban jár egy itallal.
Azzal az asztalok felé indultam és az itallapot kezdtem böngészni, mikor felnevetett a koponya a falon, én meg összevont szemöldökkel, rosszallóan néztem rá.
- Jajj kussolj már el! Senki nem kérdezett... Hell te mit gondolsz, a gyilkos mámor lehet a kellemesebb, vagy a Bűntudat? - kérdeztem végül felpillantva a lányra.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Lassan húzta el a kezét, mintha legalábbis attól tartana, hogy le fogom harapni tőből, pedig semmi ilyesmi nem állt szándékomban, egész egyszerűen csak nem szoktam meg, hogy valaki tapizzon. Neki elnéztem és nem torkoltam le egyből, pedig mással már megtettem volna, de Hellben volt valami szimpatikus. Ami nálam bizony igencsak nagy szó. Mintha provokálni próbált volna, közölte, hogy még a profiknak sem menne Piroska ÉS a Farkas is egyszerre, de én erre csak büszkén kihúztam magamat és szélesen elvigyorodtam.
- Fogadunk? Én olyan profi vagyok, hogy még a Nagyit is bevállalnám, de az már túl nagyképű lenne - biggyesztettem le egy kicsit az ajkamat. Nem tudom, hogy oldanám meg amúgy, de szerintem megoldottam volna, ha arra lett volna szükség. Azt kérdezte, van-e kedvem amúgy táncolni, mire vállat vontam és oldalra döntöttem a fejemet egy icipicit. Az ajkamba haraptam és végül őt figyeltem.
- Ha később van kedved, simán. -  bólintottam beleegyezően. Ő közben, mint aki borzalmasan kínos helyzetben került, elvörösödve bámulta a tangózó csontvázakat. Mi lehet olyan érdekes bennük?
Elvettem egy pohár Gyilkos Mámort, majd lassan belekortyoltam és egy pár pillanatig ízlelgettem, aztán lenyeltem. Kellemes utóíze volt, igazából azt hiszem, alkoholmentes volt.
- Szerintem ilyet simán ihatsz, nincs benne pia... szerintem. Aztán a fene se tudja, lehet, hogy csak nem tűnik fel nekem. De amúgy jó, ha arról van szó, kóstold meg az enyémet! - nyújtottam felé habozva a poharamat.  - Ami meg a kíséretet illeti... ugyan már... Nem tesz semmit.
Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha valami a ruhámba akaszkodna, szóval egy pillanatra hátra néztem. Addigra egy koponya szerű fej meredt rám a vállamról, én pedig kissé döbbent fejjel sandítottam rá. A kuncogástól azonnal végigfutott a hátamon a hideg, olyan volt, mint mikor a jeges szél átfúj a ruha alatt. A szavai furcsa szorongást keltettek a lelkemben, úgy éreztem, hogy vészesen fogy az időm, ezen pedig az óra ketyegése sem segített... Mély levegőt vettem, majd lassan kifújva Helenára néztem.
- Mi... mi... mi lenne, ha... táncolnánk? Persze, csak ha megittad - nyeltem nagyot. A francba, miért ilyen nyögvenyelős ez az egész? Az óra a szívemmel együtt tik-takolt, én pedig egyre jobban kezdtem beparázni. Mi ez az egész?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Oldalra döntöttem a fejemet grimaszolva, majd bólogattam kicsit, hogy igen, valószínűleg igaza van, már ami a Farkast, nagyit és a kötényt illeti. Eléggé abszurd elképzelés volt, hogy ott ugrálok a küszöbön három különböző személy helyére és beszélgetek magammal.
- De akkor vinni kell egy ágyat is. Csak úgy az igazi, ha a nagyi az ágyban fekszik. - közöltem meggyőzötten, mert ugye a sztoriban is így volt. Képben voltam a mugli mesékkel,mivel az öcsém miatt legtöbbször azokat olvastak nekünk esténként. Ez szívatás. Kaptam egy feleajánlást, mire a szemöldökömet vonogattam vigyorogva.
- Ennyire megfigyelted a szemem színét, Hell? - vigyorogtam szélesen, de persze csak szívattam, nem gondoltam komolyan, hogy tényleg azért bámulna, mert érdeklem. Te jó ég, még mit nem! Őszinte meglepettséget láttam az arcán, mikor igent mondtam a táncra, nem is értettem miért. Lehet, hogy nem tűnök egy táncos típusnak, de azért na! Tudok, attól még, hogy nem szoktam ilyenekkel villogni, bármennyire is tűnik valószínűtlennek a dolog.
A gyilkos mámor kifejezetten finomnak bizonyult az elbizonytalanító külső ellenére, ezért is nyújtottam felé a poharamat, hogy ha akarja, kóstolja meg az enyémet és így akkor sincs para, ha esetleg nem jön be neki. El is fogadta, amin kicsit meglepődtem, mert a legtöbb csaj egy ilyen ajánlatra húzogatja az orrát, hogy jaj hát nem tudom meg izé meg ez meg az... Hát, ő nem sokat habozott. Igazából kellemesen lepett meg.
- Nyugodtan megihatod az egészet, van még bőven itt.
Viszont ezzel nagyjából egy időben egy furcsa érzés kerített hatalmába, illetve egy... lény... Képes volt és felmászott a vállamra, elég para volt az egész a maga... cuki módján... De az a szorongás, az érzés, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó, illetve az állandó ketyegésnem igazán dobott fel.
Hagytam, hogy a lány a táncparkett felé húzzon, majd ott finoman a derekára csúsztattam a kezem, de az a nyomorult óra egyre hangosabb és hangosabb lett. Azt hiszem, hogy még az arcomon is látszódhatott valami ebből az egészből, de nem voltam benne biztos, míg Helena rá nem kérdezett.
- Mi? Hogy én? Aaaazt hiszem... igen. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, de úgy éreztem, hogy fojtogat ez az egész, el akartam innen tűnni. De nem hagyhattam itt, elvégre... tartoztam neki egy tánccal. A ritmus kellemes volt... legalábbis lett volna a ketyegés nélkül. Ez az óra, vagy a szívem dörömböl ennyire?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Az abszurdumok határait feszegettük... Csak úgy lebegett a lelki szemeim előtt, ahogy vonszolom végig az ágyat - mert hogy miért is használnék mágiát, ha már egyszer ekkora fizikummal rendelkezek pf... - a falu főutcáján, nagy kínok között, farkasnak öltözve... Vagy nagymamának. Még belegondolni is katasztrofális volt ebbe az egészbe. A komoly biccentésre viszont megszeppentem, sőt, ez ki is ült az arcomra, mert nem igazán számítottam erre a válaszra, hanem arra, hogy majd visszaszól valamit. Erre idevet egy Igent, én meg lefagyok, mint az internet explorer. Na szépek vagyunk, Ward.
- Oh... Értem. - bólintottam, mert nem is tudtam, mit kellett volna mondjak pontosan. Mármint úgy egyáltalán nem, nem az, mikor azt nem tudod, melyik alternatívák közül válassz, hanem mikor nem tudod, mit mondj, mert nem tudod hová tenni a helyzetet.
Az ital maradékát inkább megittam, az én vén hülye fejemnek már úgysem árt egy kis alkohol, aztán jött a kis koponya szerű állat, aki úgy döntött, hogy az én vállam neki a tökéletes ülőke. Nem sokkal később követte az a rémes, sürgető érzés, amiről a tánccal szándékoztam elterelni a figyelmemet, nos... Kevés sikerrel, mivel Helenának feltűnt, hogy valami zűrös velem.
- Oké... asszem tényleg nincs rendben valami. A levegő talán segít. - nyeltem nagyot, elbámulva a lány felett, így egy kicsit mégiscsak... nem tudom, könnyebb volt kinyögni, hogy nem kellett a szemébe néznem. Gyorsan elvettem a derekáról a kezemet, majd a lehető leggyorsabb sétatempómat felvéve igyekeztem ki a teremből, hogy minél előbb eltűnjek az emberek közeléből. Tik-tak-tik-tak...
Kint habozva visszanéztem, nem voltam benne biztos, hogy a lány követ, de nekem minden esetre most levegő kellett és az erkély nem tűnt rossz ötletnek.

Asszony  

A rémületesen romantikus meghívásom ellenére is igent mondott a csaj, pedig... igazából nem is meghívtam, csak közöltem vele, hogy eljön velem majd a bálra. Tartoztam neki ennyivel kárpótlásképpen, mivel a Halloween bálját elég rendesen elszúrtam. Pedig igencsak jól néztünk ki akkor.
Ő még nem volt végzős, én meg már nem lehettem az, szóval egyszerűen csak a karácsony része miatt érdekelt az egész, ha már ez a rémes perszóna azt akarja, hogy megünnepeljem. Az egyetlen dolog, ami nem annyira imponált nekem, hogy öltönyt kellett vennem. Szerettem amúgy ezt a viseletet, de hogy a suliba is ezt kelljen hordani, az nem annyira... Végül csak megembereltem magam, olyannyira, hogy még meg is borotválkoztam, ami már szintén nem volt egy napi rutin a részemről, pláne mióta kiderült, hogy Hellt nem zavarja a dolog.
Aztán egyszer csak berobbant valaki az ajtómon, aki egyértelműen a barátnőm volt, ez nem is volt kérdés.
- Komolyan tartani fogok neked egy tanfolyamot, ahol megmutatom a kopogás különleges művészetét. - horkantam fel felé fordulva és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. - Nem hiszem, hogy fogok, mert többször fogod harapdálni az ajkadat, én meg végelgyengülök.
Egy lemondó sóhajt engedtem meg magamnak, mikor kibontotta a nyakkendőmet és csúnyán néztem rá, persze nem az a nagyoncsúnya nézés volt, csak az a "muszáj ezt, asszony?" fajta.
- Igen anyu, mehetünk - forgattam a szememet, majd  a kezét fogva sétáltam le vele a nagyterembe. A dekoráció jól nézett ki, egészen tetszetős volt. Szórakozottan mosolyogva néztem a fellépőket, aztán utána a barátnőmet mértem végig alaposabban, amit ma még nem tettem meg. Persze kicsit felszaladt a szemöldököm, aztán nevetve ittam az italomba.
- Hol a szoknyád többi része, Hamupipőke? - érdeklődtem komoly arcot vágva, de azért egy félmosoly csak kiült az arcomra.

Asszony  

Elég nehezen vettem rá magam, hogy nekiálljak készülődni, de mikor nekiálltam, akkor tényleg kitettem magamért. Legalábbis a drága barátnőm arckifejezése erről árulkodott, mikor belépett a szobába. Mire jobban megnéztem volna magamnak, addigra meg már belemászott a személyes terembe és a nyakkendőmmel bíbelődött, szóval egyelőre nem volt meg hozzá a szerencsém. A kopogást meg egy az egyben kihagyta, szóval közöltem vele, hogy ha kell, megtanítom rá.
- Rejtegetnivalóm? Nincs. De ha lenne? Vagy mondjuk épp nem lennék felöltözve? Gondolj csak bele! - vágtam olyan "gondolkozz asszony" fejet, már ha létezik ilyesmi egyáltalán. Ha nem létezett eddig, hát akkor én ma feltaláltam. Egészen pofás kis beszólást kaptam tőle, mire elkaptam az állát és kihívó vigyorral néztem pár pillanatig a szemébe, de aztán csak a levegőben dobtam neki egy puszit és elengedtem.
- Majd igyekszem odafigyelni rá, hogy ha nők közé megyek, legalább ing legyen rajtam - igazítottam meg a zakómat sunyi vigyorral, de aztán a szemem forgatva hagytam neki, hogy a szerinte rémesen kinéző nyakkendőmet megigazgassa, legalább egy kicsit, annyira, hogy ne kapjon tőle sikítófrászt. Mit kell ezen ennyit majrézni? Ez is csak egy hurok a nyakam körül, az meg nem mindegy, hogy hogy van megkötve?
- A mi helyzetünk így is elég abszurd, szerintem ne tetézzük a dolgokat. - nyomtam egy puszit a hajába, majd halványan elmosolyodtam. Nem is kívántam soká húzni az időt a szobámban, gondoltam, majd ha arról van szó, arra úgyis lesz még lehetőségünk. Szóval csak odaértünk a bálra, ahol végre jobban megnéztem magamnak a kisasszonyt.
- Nem lehetett valami tartós anyagból, ha ilyen hamar elhagyta, kicsi szívem... legközelebb kérj rá garanciát - sóhajtottam a fejemet rázva, de persze még egy kicsit sem zavart a dolog, elvégre jól nézett ki. Az már az én bajom, hogy Overprotective vagyok. Megkérdezte, hogy most akkor nekem nem tetszik, vagy mi van, mire halkan felnevetve sunytam le a fejemet és megráztam azt kicsit.
- Sokkal jobban tetszik, mint azt szívem szerint megengedném magamnak alap esetben. Lehet, hogy azt a nálam alvást át kéne tenni másik időpontra - kuncogtam majd az italomba ittam.

Izabella

Hiába, azt hiszem, hogy ijesztő lehetek, vagy ilyesmi, mert miután a lányhoz szóltam, az eddigi lelki békéje megdőlni látszott, a könyvkupacával együtt. Szóval először csak egy-két kötet paccsant le a halom tetejéről, aztán mikor a csaj lehajolt értük, hogy visszategye őket, a többi is a földön kötött ki. Ez igen, ilyen szerencsétlen nőszemélyt én már igen rég óta nem láttam, asszem.
Azzal őt figyeltem, ahogy szedeget és a kék haját.
- Aranyos nyúl... és... brutális a hajad. - állapítottam meg oldalra biccentve a fejemet. - Mármint... fura meg szokatlan, de jól néz ki...
És nem, ezt még a legkisebb mértékben sem bóknak, vagy flörtnek szántam, egész egyszerűen csak megállapítottam, hogy jól néz ki a haja. Szokásom volt az ilyen. Ami a szívemen, az a számon.
- Szerintem figyelj rá, még a végén valaki egy hasonló kupac mögül, mint a tiéd rálép, aztán lapos nyúl lesz. Azt nem akarná senki. - grimaszoltam kicsit, majd megsimogattam a nyuszi fejét finoman, persze csak ha hagyta magát. Ha nem, akkor meg elintéztem az egészet egy vállrándítással. Nem fogok érzelmileg belerokkanni egy nyúl visszautasításába.
- Most épp semmit, ez a baj. Elvileg a Labirintust fogom... aztán majd még meglátjuk. Te? - böktem az állammal a látványos könyvkupac felé.

Jess?  

Nem voltam nagy híve újabban a négy fal között időzésnek, mármint azon kívül, amit Karinával töltöttem, de az ugye minőségi idő volt, kérem. Neki kellett az én támogatásom, nekem meg valami, ami leköti a figyelmemet annyira, hogy ne kattanjak be. Ma viszont girl-free nap volt, ugyanis ahhoz képest, hogy mire kettőt pislogok, már nyakamon a vizsgák, még egy betűt sem tanultam rájuk. Még a végén nekem is Simfeltől kell vennem puskát. Az meg azért igen szép lesz... de legalább nem kéne azon duzzognom, hogy nem fogadja el a pénzem.
Rövid kátrányszünet és egy igen kiadós futás után - mert ugye rossz szokások ide vagy oda, a kondimhoz ragaszkodom- a könyvtár felé settenkedtem, hogy szerezzek valamit olvasni.
Persze belépve halkan köszöntem, majd a tőlem telhető leghalkabban és leggyorsabban igyekeztem a polcok között elveszni. Úgy érzem a könyvtárosok a vesémbe látnak, mintha mindent tudnának a múltamról. Pedig ugye az egyrészt igen para lenne és rossz hír nekem, másrészt meg amúgy is lehetetlen. A könyveket meg úgysem bántom, szóval nem sok okom volt idegeskedni.
Eredetileg a vizsgához akartam megkeresni még valamit tegnap, de aztán mostanra már nem is emlékszem, egyáltalán mi volt az, szóval céltalan bóklászásba kezdtem.
Épp lehalásztam egy könyvet, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem, mikor egy leányzó mellettem elég érdekes műveletbe kezdett. Tudnom kellett volna, hogy rossz vége lesz. A rémes, hogy tudtam is. Egyszerűen csak ignoráltam a tényt egész addig, míg végül a könyv sarka a halántékommal nem ütközött. Persze azonnal oda kaptam, majd a lányra néztem.
- Sh.t, virágom, máskor nem lehetne hogy nem csinálsz ilyet? - szisszentem fel, felvont szemöldökkel. Nem akartam leüvölteni, mert egyrészt ez egy könyvtár, másrészt így is olyan rémült beütése volt. - Legalább a hangszálaid erősek...
Belehajolt a személyes terembe. Oh...

Jess <3

Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy a szájbetapasztás azért történt, mert fél a könyvtárostól, vagy tőlem, vagy a tetteitől, kicsit elbizonytalanított. Olyan fura lányok vannak a Bagolykőben.... Áh, fura lányok vannak a Földön. Mind stikkes, de azért szeretjük őket. Bocsánatkérő pillantással nézett rám, mire halvány mosolyt erőltettem a hülye fejemre, a hajamba túrva. Na nem azért, mert puklim volt, hanem mert ugyebár én macsó vagyok... vagy vattafák.
- Gondoltam, hogy nem hobbid a könyvtárban ártatlan Rellonosokra könyveket dobálni... habár manapság már ki tudja, egyre furább ez a suli - vágtam elgondolkozott fejet. Felügyelők meg klikkek, meg minden amit az ember el tud képzelni.
A homlokom felé nyúlt, bennem meg megvolt az inger, hogy rávágjak a kezére, de mostanság nem vagyok kontrolljában az erőmnek teljesen, bántani meg... nem akarom? Azt hiszem, hogy nem. Elég biztos vagyok benne. Ő nem csinált semmit. Szóval csak grimaszolva pillantottam a kezére, mint aki nem biztos benne, hogy most bántják vagy nem vagy mi lesz.
- Ezt hogy értsem? - kérdeztem kissé oldalra biccentve a fejem, mert hát mi a fene, nem csak a hangszálai erősek? Valami díjbirkózó a csaj?
- Pf, karcolás. Úgy nézek ki, mint aki már belehalt könyvekbe? Szerintem elég eleven vagyok. - mosolyodtam el, majd vállat vontam kicsit és a visszaszerzett kötetre tévedt a pillantásom, összefonva a karomat a mellkasom előtt. Oké, ez a lány egy pöppet creepy. Lehet, hogy most vijjogatva és a karjaim a levegőben lóbálva kéne elfutnom? Talán majd később.
- Oké... ez fura volt, mit csináltál? - néztem egy labrador értelmi képességeivel a padlóra, ahol a könyv volt, majd a kezére, ahol most helyezkedett el.

Jess <3

Enyhén szólva olyan kis gunyoros volt. Vagy gunyorkás, ha minden igaz, nem tudom, lehet hogy most játszom a nyelvújítót, de a gúnyos nem illett rá, az nagyon erős lett volna. Az én szememben a gúny jóóóóóval feljebb kezdődik, ahhoz neki még gyúrni kell rá.
- Nem tudom, csak úgy beugrott, talán isteni szikra volt. Többet kéne jóslástanra járnom - hagytam, hogy végigtaperolja a fejemet, meglehetősen fura arcot vágva, mert hát most mégis milyet vágjak? Ha labrador lennék, tudnám, hogyan viszonyuljak ehhez az egészhez, na de így? Mégsem liheghetek, az tök fura lenne. Bár az ő fújtatása után...
A fenyegetésére egyre inkább kifutott az arcomból a vér és kiült rám a döbbenet, hozzám képest a yeti egy paradicsom. Hát mi a fene? Ez a nő egy pankrátor.
- Ki vagy te és hogy hiányozhattál eddig az életemből? - vontam fel a szemöldököm széles vigyorral. Azt hiszem, hogy az a könyv komolyabb sérülést okozott mint gondoltam volna, szóval én is kicsit tapogatóztam a puklim után, sikertelenül. Persze tényleg rá kellett volna kérdeznem, hogy mi a neve vagy valami, de nem hiszem hogy így kellett volna nyitnom. Ennyi erővel azt is megkérdezhettem volna, akar-e a feleségem lenni. Az már mindennek a teteje lenne...
- Ja hát csak nem tudom... se pálca, se semmi... neked nem lesznek gerincbántalmaid, az már egyszer biztos - bólogattam elismerően, miközben próbáltam leplezni a döbbenetet, ami azért még ott settenkedett az agyam hátuljában. Jaj eredj már valahova. Még egyszer megkérdezte, jól vagyok-e mire igyekeztem meggyőzött fejet vágni és heves bólogatásba kezdtem. Most kaptam agyrázkódást...
- Peeersze, csak adj egy percet, túlpörögtem - nevettem el magam kicsit. Na ilyen hülyén is régen sikerült viselkednem.

Jess <3


Azt hiszem, kicsit elcreepysedtem, de ez megbocsájtható, ha az ember fejére ejtenek egy könyvet. Vagy ez nem kifogás? Ettől nem lehet szuperképességeket kapni, mint a radioaktív pókoktól, ugye? Nem akarok az ijesztő és vérfagyasztó Lexikon-man lenni, az analfabéták réme...
- Nem, nincs is rá szükség, megfelel ez így magunk között, azon ne múljon - legyintettem le halál nyugodt fejjel, hogy ugyebár mit nekem az illem... Nem igénylem különösebben, bár hajlamos vagyok rá, nagyon kivételes esetekben, de ez most nem ilyen. Éljen a Lexikon-man.
Aztán a spiné nagyon weird módon elkezdte lebegtetni a könyvet, hát még jó, hogy rákérdeztem, hogy ez mégis mi volt. Szerintem ez teljesen egyértelmű, minden ember egy kis józan paraszti ésszel hasonlóan tett volna. De őt meglepte, szóval lehetséges, hogy itt kevés az ember, akinek józan paraszti esze van. Talán el kéne küldeni őket Texasba egy kis kiruccanásra, rögtön mindenki összekapná magát.
- Lássuk be, hogy azért ez elég cool. És még csak vissza sem élsz vele, be kell látnom, hogy laza vagy. Én azt hiszem, hogy szétszívatnám az olyanokat, akik keresztbe tettek, vagy legalábbis megpróbálták - horkantam fel. Nem vagyok egy könnyen felejtős típus, szóval tényleg szerencséje van egyeseknek, hogy nincs ilyen Merlin-adta tehetségem.
- ÖÖööö... ja, jól vagyok, de lehet, hogy... nem annyira jól, mint máskor. Nem tudom. Talán egy kitérő a gyengélkedőn belefér, egye fene, de csak mert olyan szépen kérted - jegyeztem meg nagyvonalúan, majd visszatettem a könyvemet - azt hiszem - a helyére és kifelé sétáltam a könyvtárból. Legalább az még jól ment.

Heléna

Azt kell mondjam, hogy mikor megkaptam egy bizonyos kis papírost, rajta pedig ott díszelgett az ismerős kézírás, úgy elsőre elég nagy volt a kísértés, hogy olvasás nélkül felgyújtsam és nézzem, ahogy hamuvá ég. Megnyugtatta volna a lelkemet, egész egyszerűen jól esett volna. Már a kezemben volt az öngyújtóm, de aztán nagy önfegyelem árán visszacsúsztattam a zsebembe és mély sóhajjal kibontottam a levelet.
Egyszerűen túlságosan deja vu volt nekem az egész helyzet: Heléna, valami érdeklődés féle, jól elvoltunk, szó nélkül felszívódott egy időre. Szóval azt hiszem, mondhatjuk, hogy nem jól kezeltem az esetet. Grimaszolva összegyűrtem a levélkét galacsinná, majd a szoba sarkába hajítottam.
Sokáig úgy gondoltam, hogy nem fogok elmenni. Megnyugtatott a gondolat, hogy nem kötelezhet rá senki, hogy találkoznom kelljen a lánnyal. Aztán valamiért mégis összeszedtem magam fél órával a megbeszélt időpont előtt és nagyjából rendbe vágva magam besétáltam a könyvtárba. Egy kicsit még muszáj volt sétálnom, mielőtt odamegyek hozzá, át kellett gondolnom a dolgokat, meg hogy mit is kéne neki mondanom, ha egyáltalán van a számára mondandóm.
Mély levegőt véve sétáltam oda a lányhoz, aki éppen egy könyvet lebegtetett le a polcról és megint eszembe jutott az első találkánk. Nem volt túl szerencsés.
- Mit szerettél volna? - kérdeztem lényegre törően. Semmi hab, vagy máz, nem cicomáztam túl a dolgot. Talán köszönhettem volna, de szerettem volna minél hamarabb letudni az egészet. Lehet, hogy egy csöppet nehezteltem? Talán.

Heléna

Az érkezésemre a lány úgy szorította magához a könyvet, mintha az élete múlna rajta. Hogy csak megijedt, mert rossz a lelkiismerete vagy a kötetet féltette ennyire, nem volt teljesen világos, de nem is kellett, hogy az legyen. Elvégre nem voltam legilimentor. Hála Merlinnek...
A lány változott pár dologban azóta, hogy legutóbb láttam. Nem tudtam volna így hirtelen megmondani, miben, de talán a haja volt még a legszembeötlőbb ezek közül.
- Neked is szia - mondtam semleges hangszínt megütve. Legalább addig sem piszkálhat azzal, hogy én mégis miért neheztelek vagy mi van, vagy miért rossz a kedvem. Annyira elterjedt népbetegséggé vált a környéken az empátia, nem is értem, hogy jutottunk idáig.  - Nem, nem mondhatnám.
Most miért kellett volna, hogy azt mondjam, baj van? Alapvetően tényleg nem volt semmi extra. Csak alapvetően voltak dolgok, amiket rosszul viseltem és ez a húzása éppen olyasmi volt.
- Ha mindenképpen azt akarod, hogy haragudjak, ráfoghatjuk arra, igen - közöltem. Valójában sokkal inkább voltam sértett érzelmileg, semmint hogy dühös. Most mit kellett volna idegeskednem? Jobb lett volna attól bárkinek is? Ugyan.
Az ujjam végigfuttattam egy pár könyv gerincén, aztán utána visszafordultam a lány felé.
- Szóval, mit szerettél volna?

Jess?

A köszönésem  hangszíne talán bántó volt, legalábbis ezt láttam visszatükröződni a lány arcáról. Valahogy mégsem tudott zavarni a dolog, még ha akartam volna sem. Aztán a kis mondókám hatására még a fejét is lehajtotta. Bűntudat, vagy bánat, végül is egyre megy mind a kettő. Nem tudtam átérezni a csalódottságát, ez a kis tulajdonság világéletemben hiányzott belőlem, most pedig titkon kicsit örültem is neki.
Végül nagy sóhajjal felnézett, én meg elszakítottam a pillantásomat a könyvek gerincéről és enyhén felvont szemöldökkel vizslattam őt. Na, ilyenkor mi van? Honnan van ebben a nőben ennyi oxigén?
- Nem tudom, milyen búvár-tanfolyamot végeztél, de a légzőgyakorlatok biztosan jól mentek. Életemben nem láttam még nőt ennyit beszélni egy levegővel - jegyeztem meg, miközben próbáltam feldolgozni az imént hallottakat. Szóval akkor itt volt, csak mégse és...? Mi? Miért kell a nőknek mindent  túlbonyolítani? Istenem...
Mély sóhajjal túrtam a hajamba, miközben visszafordultam a társaságom felé és ízlelgettem a gondolatot, hogyan is kéne ezt elmagyarázni neki.
- Mondtam már, nem haragszom. Soha nem is haragudtam, ha ez az eset állna fent, én nem tenném ugyanezt itt. Egész egyszerűen a hócipőm tele van már az ilyen eltűnésekkel. Ennyi - vontam meg a vállamat lazán. Még csak nem is kamuztam, teljes mértékben így volt. Azt hiszem, hogy a jó viselkedés mellé pár defektet is sikerült beszednem. Fene se érti az egészet.
- Hogy vagy? - kérdeztem végül félszegen, zsebre vágva a kezeim. Mégis mit tehettem volna? Rohanjak el? Az nagyon gáz lett volna.