Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Muszáj elmenekülnie az elől a rémálom elől, amit Mihaelnek és gyereknevelésnek neveznek egyetlen mondaton belül. Egyszerűen a szituáció, amibe Barbi kényszerítette őket, szürreális és nonszensz. A legrosszabb pedig, hogy azt is ellenőrzi a varázslat a "babán" (még mindig viszolyogva gondol arra a valamire, ami csak úgy tesz, mintha egy baba lenne), hogy megfelelően sok időt tölt együtt vele a két szülő. Így a délelőttöt azzal töltötte, hogy az unokatestvére társaságában ült egy szobában, miközben legfeljebb félszavakkal kommunikáltak. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy puszta kézzel pelenkázzon, megoldotta varázslattal a pelenkatisztítást, ami valljuk be, jóval kényelmesebb és praktikusabb kezelése a helyzetnek, mint az, hogy nekiállnak szerencsétlenkedni. Lévén, mindketten meglehetősen tapasztalatlanok ezen a területen.
Hogy Barbi reményei beigazolódtak-e? Megismerte jobban egymást a két fiú? Ennél is jobban, mint eddig ismerték? Nem. Kibékültek-e? Majd talán a korai negyvenes éveikben, családdal és egy majdnem fél emberöltővel a hátuk mögött, talán, képesek lesznek leülni egy asztalhoz kávézni vagy teázni anélkül, hogy Mihael nekiessen. Ismétlem: talán.
Mindezt egybevetve nem meglepő, hogy igen fáradtan fordul rá a harsogó portrék folyosójára, amikor is szembetalálkozik egy tucat parókával kidíszített, felöltöztetett lovagi páncéllal és egy félmeztelen Keith-szel, aki a falra mázolja legújabb mesterművét egy makacs, rózsaszín kecskét vonszoló feltűnően kimázolt, ciccegő lánnyal. Majdnem. Egy pillanatra lehunyja a szemét.
Valószínűleg nagyon fáradt, de hallucinációk még sosem kísérték ezt az állapotot. Az orrnyergére fog a mutató és hüvelykujjával, megmasszírozza, sóhajt egyet. Aztán kinyitja a szemét, de a látvány nem változik. Ilyen nincs, illetve, végül is, arra már rájött, hogy ez az iskola pár fokkal kevésbé visszafogott vagy diszkrét, mint a Beauxbatons volt. Elindul az abszurd duó felé.
- Kérlek, mondd, hogy csak véletlen találtad.
Ez az első reakció, ami úgy eszébe jut, de ez még mindig egy jobb verzió, minthogy a lány ezt a kecskét ellopta valahonnan, aztán fogta és varázslattal kifestette rózsaszínre, hogy aztán elvigye valahová. Egyébiránt egyelőre a meglepettségtől inkább olyan kissé színtelen a hangja, mintsemhogy agresszív, számonkérő vagy más módon éles legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Az ártatlan képen és vigyorgáson sokat rondít a tény, hogy egy kecskét igyekszik éppen kutyapórázon rángatni. (Igaz, ezt a tényt nem veszi észre. Bár a birtokon vannak vadászebeik, azokkal sem ő foglalkozott sosem, nem is a családhoz közel álló állatok, inkább az anyja hobbijai. De a nő sem áldozott rájuk túl sok időt, rábízta a személyzetre.)
S ha mindez nem lenne elég, egy rózsaszín kecskét, csak a pontosság kedvéért.  Némi szkepticizmussal néz emiatt Sárára is. Ajándékba, mi? Arra viszont már, hogy még meg is kérik arra, hogy ő tolja hátulról a kecskét a haladás érdekében, az egyenesen... nem, erre már nincs ideális kifejezés.
- Nem igazán értek az állatokhoz, szóval hidd el, jobban jársz, ha nem veszek részt a szállításban. Na és kinek viszed ajándékba? - Az utolsó szóra az egyik szemöldöke enyhén megemelkedik. Nyilvánvalóan repesni fog a boldogságtól az a szegény ember, aki visszatérve az irodájába/szobájába ezzel a méltóságában igencsak megtépázott (RÓZSASZÍN!) állattal találkozik szembe, amint az éppen a sarokban álló szobanövény leveleit legeli le békés állati tudatlanságban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem különösebben ellenséges, inkább visszafogott módon érdeklődő - a megfigyelők érdeklődésével, nem azokéval, akiket majd szétvet a vágy, hogy csatlakozzanak valamiben. Mindössze érdekesnek tartja, nade hát ki nem tartaná érdekesnek azt a helyzetet, amibe már egy eleve nehéz nap után csöppent. Sára állattal való intermezzója, amelynek középpontjában a pulóver áll, azért határozottan megmosolyogtatja. Szörnyű, hogy egy egyszerű mosoly, mit tud művelni az ember arcával - és ő sem a világ lakosságának azon parányi része közé tartozik, akikkel ez másképp lenne. A derűs kifejezéstől ellágyulnak a vonásai is, és láthatóan tényleg mulattatja az a szerencsétlenkedés, amivel a szöszi megörvendezteti.
- Ki ne örülne egy ilyen szép... - kicsit lehajol, hogy megnézhesse, ami a mondat hiteles folytatásához kell, aztán visszaegyenesedik - .. nősténykecskének az irodájában.
Nincs sok fogalma arról egyelőre, hogy ki is a tanár pontosan, mármint persze, átfutotta az oktatók listáját, de neki külön órája valószínűleg nemigen lesz vele. De a tény, hogy ő már tudja, mi fogja várni az irodában, némi együttérzést csal belé. Valamennyit. Nem túl sokat. Sára kérésére megemeli mindkét kezét, tenyérrel a lány felé.
- A számon lakat van. Ha már idáig elhoztad, jobb, ha inkább otthagyod valahol, mintha még ügetnél vele két-három kört a kastély területén.
Sára pedig annyira le van foglalva a beszélgetéssel, hogy a kecske, alias A Kecske, saját felfedezőútra indul a nagy, szűk, folyosóalakú világban, ahol minden új, minden színes és minden végtelenül izgalmas. Ez főként az igen sokatmondó, izgalomtól izzó kecsketekintetben nyilvánul meg. (Sem.) Az állat után mutat.
- Szerintem szökik a kecskéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Kecskesajtot evett már.. de úgy önmagában kecsketejet még sosem ivott, valahogy nem volt rá alkalma az évek során. És nem is érzi most különösebben kétségbeesve magát, hogy mit szalasztott el az életben.
Nos, ezt a hiányosságát sem most fogja pótolni.
Hol Sárára néz, hol pedig az egyre távolabb kószáló állatot követi, nehogy szem elől tévesszék - legalábbis addig, amíg Sára úgy nem dönt, hogy lemond a tisztes felügyeleti jogról.
- Attól függ, hogy csak úgy szélnek akarod-e ereszteni. Bár annak is megvan a maga bája. Sajnos a hátrány így is úgy is megvan, nem fogod látni a szerencsés megtaláló arcát.
Illetve igen, ha bevállalja, hogy a kecskével együtt vagy annak közelében kapják el, és könnyedén rá lehet húzni, hogy ő az elkövető. (Ez különösen szomorú akkor, ha tényleg ő az elkövető.) Udvariasan felkínálja a karját Sárának - illemtudó mozdulat, semmi tolakodás, csak egy ajánlat arra, hogy becsatlakozhat mellé, ha szeretne.
- Esetleg biztos távolból követhetjük, mint gyanútlan járókelők, hátha elcsípjük a pillanatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Pillanatnyilag tényleg nincs, meg aztán kár is lenne lemaradni a műsorról, ha már így belefutott a lehetőségbe. Oldalra vet egy csapott mosolyt Sárára, amikor az belé karol, majd úgy indul el vele a karján, mintha már nagyon régi és nagyon kedves ismerősök lennének. Véletlen sem alig tíz perce, hogy ismeretséget kötöttek egymással, sőt.
Sőt!
Jó ég, hogy lehet ennyire udvariatlan?
- Majd elfelejtettem, a rózsaszín kecskéd túlságosan elvonta a figyelmem, de Ethan vagyok. - Csak, hogy a lány tudja hogyan hívni. A jelen szituációba a teljes körültekintéssel eszközölt hosszú bemutatkozás aligha illene, így az Ethan is épp elég. Valószínűleg annyi idő még pont eltelik Norbi érkezése előtt, hogy újdonsült társasága is odabiggyesszen neki egy nevet. Aztán viszont befordulnak a folyosón és...
.. mi történik tulajdonképpen?
Még magához képest is megrökönyödötten szemléli azt a teljesen értékelhetetlen képet, amint egy magas, elvileg érett, felnőttszerű képződmény a homo sapiens sapiens sorai közül, megül egy nála jóval kisebb teherbírású kecskét. A száját is eltátja egy pillanatra, mielőtt észrevenné magát, akkor viszont visszacsukja és tanácstalanul Sárára néz. Ő nem láthatja ugyanazt, amit ő. Egészen biztosan nem. Végül tekintete ismét a kecskén köt ki, amint az remegő lábaival igyekszik megtartani Norbi súlyát magán, s bár sosem volt elhivatott állatvédő, teljesen komolyan megsajnálja a szerencsétlen állatot. Nem elég, hogy elhozták ide, egy számára teljesen új környezetbe; nem elég, hogy rózsaszínre festve vonszolták végig a folyosókon; de most még egy magas humanoid próbál kecskegolni(?) rajta.
- Elnézést, de -
és most itt jönne valami udvarias, szépen megfogalmazott sor.
- Mi a jó eget csinálsz?
Nem sikerült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A félreértések elkerülése végett érdemes megjegyezni, hogy Ethan nem az az ember, aki szívesen vagy könnyedén kihátrál egy nehéz helyzetből. Többnyire szereti a kihívásokat, ha valami nem hullik könnyen az ölébe (bár az is, ha erőfeszítés nélkül szerezhet meg dolgokat, kifejezetten fel tudja frissíteni). A változatosság gyönyörködtet.
Ám lehet, hogy ez kicsit túl..ságosan is nagy változatosság.
És szégyen, nem szégyen, amikor a kifestett kecske pozíciót változtat, majd fejjel lefelé kezd panaszos hangok kíséretében lógni plafonról, megfordul a fejében a lehetőség, hogy ő most szépen lép hátra egyet-kettőt és angolosan távozva diszkréten kisétál ebből a káoszból. Így történne, ha Norbi éppen nem rá nézne nagyon hangsúlyosan, hogy állítsa meg a .. nőjét. Halványan megvonaglik az arca erre a megjegyzésre; talán valamiféle cinikus mosolykezdeményt nyel vissza ezzel.
- Szerintem, beszéljétek meg egymással, hogy melyikőtök keresi fel előbb a PETA-t a vallomásokkal és a fájdalomdíjul szolgáló adományokkal, addig én leszedem azt a fejjel lefelé lógó kecskét.
Annyira... el sem tudta volna képzelni reggel, hogy a mai napon lesz olyan szituáció, amikor ez a mondat elhagyhatja a száját. Vagy úgy akármikor. A megilletődöttség és őszinte, mélyről érkező belső döbbenet miatt a szavai majdhogynem szelíden beletörődőnek hangoznak, miközben elindul, hogy nyomatékot adjon a szavainak. Az ő fülét ugyanis határozottan irritálja a kecske panaszos sírása, nyökögése. Zsebéből előszedi a pálcáját és ahelyett, hogy csak simán hatástalanítaná az előző varázslatot, inkább gondosan lelebegteti előző pozíciójába: négy patával a földön.
Jó, és most mit kezdjen vele? Az a kettő vagy pöröl még egymással vagy a mutatványt nézték, igaz, a mentőakció nem volt valami látványos. Az állat viszont továbbra sem csendesedett el, szóval próbaképpen .. sután ráteszi a kezét a fejére és megsimogatja.
Nem szokott kecskét simogatni. Különösebben nem is jelent számára nagy örömöt. És abból kiindulva, hogy az még mindig azt az éles, harsány hangot adja ki magából, a kecskének sem jelent örömöt.
- Najó, inkább kezdjetek vele ti valamit.
Pillanatnyi szünet, aztán úgy érzi, hogy muszáj pontosítania.
- Ne üljetek rá. - Norbira mutat mutatóujjával, aztán szép lassan az irány átvándorol Sárára.
- És ne lógassátok fel.
A végére nem bírja ki, a szája szegletébe kiül egy derűs nemhiszemelazegészet mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már előre szóltak neki, hogy újabb diák fog érkezni a kastélyba, azon belül is a rellon házba.  Az ő dolga fogadni a bejárati csarnokban, és elkísérni a rellon hálókörleteihez. Elvileg a fontosabb információkat a fiú már megkapta levélben, így teljes körű eligazítást a szabályokról és egyebekről nem kell tartania. Ez.. mindössze egy megelőzés, hogy az első ittléte alkalmával ne azzal kezdje a dolgot, hogy eltéved a tagadhatatlanul grandiózus beltérben.
Mint általában, most is ápolt és jól rendezett az öltözéke, de nem annyira hivatalos, hogy az ebben az iskolai környezetben oda nem illőnek hasson. A lábán feszülő farmernadrág egyszerre divatos és praktikus viselet, a fekete, lezserül nyitva hagyott zakó alatt precízen vasalt inget visel. Az alagsorból felvezető lépcsőkön sétál felfelé, aztán végiglépdel a folyosón. Csak egy nevet kapott: Aimé Flamme-Lenoir. Hát, érdekes név, de nem csodálkozik, hogy őt választották pont a fogadás végett, elvégre francia a fiú – emlékszik is a nevére a Beauxbatons-ból. Meg a testvérére is, (sőt, inkább a testvér végett tudja felidézni Aimét is) de Xaviér sokkal több problémát okozott neki akkor, mint a csendes, kevésbé feltűnő és gyakran félrevonuló idősebb. Volt jó pár olyan, a Diák Bizottság által szervezett esemény, amelyet az a kölyök tett tönkre. Az iskolavezetéstől persze csak annyit tudott meg, amennyit meg kellett, hogy a büntetéseket mérsékelhessék, vagy legalábbis figyelembe vehessék a szankciók meghozásánál a körülményeket. Nade a másik fiú. Aimé. Hiába ismeri a nevet, arcot ilyen távlatból, annyira kevés interakcióval, mint ami köztük volt (semmi), nehéz felidéznie.
Könnyedén kiszúrja az új diákot, aki a gondolataiba merülve bámészkodik. Kizárt, hogy észrevegye, mi? Elgondolkodva dörzsöli meg az állát, míg néhány méterről figyeli a másikat és végigméri. Ám nem húzza sokáig az időt ő sem, közelebb lép Aimé-hez, ezzel a látóterébe tolakodva.
- Üdv, Ethan Saint-Venant, te pedig Aimé vagy, ha nem tévedek. Én foglak lekísérni a rellon körletébe.
S ha már bemutatkozás, akkor kezet is nyújt a fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem önteltségből, de arra számít, hogy a fiú majd csak megismeri. Eddig minden nagyjából vele egykorú, az iskolájából átjött diák megismerte, ki épp csak egy-két látásból, ki pedig már akkor is beszélő viszonyban volt vele. Mégis, ilyen nyilvánvaló és egyértelmű tudatlansággal még senki sem fordult hozzá a Beauxbatons-nal a háta mögött. Ez egyrészt meglepi, másrészt viszont tagadhatatlan, hogy a lelkének önérzetes részét talán még félig-meddig sérti is a dolog. Ám ezt nem hagyja kiülni sem az arcára, sem a tekintetébe, de még csak a testtartásába sem. Most nem számít. Már nem Franciaországban vannak, hanem Magyarországon – teljesen más viszonyok uralkodnak most, mint korábban. Az elsődleges feladata pedig most nem kérdőre vonni Aimé-t a tájékozatlansága miatt, hanem eligazítani őt az új környezetben.
Így, hogy a fiú szembefordul vele, mérheti csak fel igazán a másikat. Először a festéknyomok szúrnak szemet neki, aztán szép lassan felfedezi mögötte az arc tényleges vonalait. Nem időzik a pillantása a természetesnél tovább rajta, a kezét pedig visszahúzza a kézfogásból. Hogy aztán konstatálja, hogy azt is összefogta a festék. A művészek már csak ilyenek. Mosolyogja meg magában a dolgot, miközben egy nonverbális varázslattal megtisztítja a kezét diszkréten. Leginkább azért, mert nem akarja majd a kilincseket és a berendezési tárgyakat összefogni.
- Igen, ismerem az öcsédet, illetve hallottam már róla. Háztársak lesztek, de ezt már nyilván tudod.
Szeme sarkából ismét végignéz a másikon. Nem is hasonlít a testvérére, illetve nem igazán. Így első látásra, ami a külcsínt illeti.
- Az egyik prefektusod leszek az év következő részében – és tovább is, ha szerencséje lesz és minden úgy alakul, ahogyan ő azt tervezi – .. így ha bármikor kérdésed van az iskola működésével vagy egyebekkel kapcsolatban,  szívesen segítek. Gyere, most lemegyünk.
Meglepő módon Aimé táskája nem hatalmas, bár elképzelhető, hogy tértágított a hátán lifegő táska. Mindenesetre nem ajánlja fel, hogy segít vinni. Egy lánynak megtenné, de a fiúk általában magukra veszik az ilyen ajánlatokat, azt gondolván, hogy a másik nem nézi ki belőlük, hogy akár ezt a kis cipekedést sem bírnák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A fiú láthatóan megnyugszik a tudattól, hogy az öccse itt lesz, rendben lesz, épségben lesz, és egyébként is elérhető. Egyébiránt viszont nem kerüli el a figyelmét az a szakadatlan érdeklődés, amellyel Aimé az arcát fürkészi. Első pillanatban megáll ugyan gondolatban, körbejárja a kérdést, hogy pusztán valami elvarázsolt bambaságról van szó, vagy a fiú komolyabb célzattal mustrálja így. Aztán hamar felhagy ezzel, ezen nem most van itt az ideje töprengeni, ennyiből pedig aligha juthatna egyértelmű válaszra. Akármelyik eshetőség is áll fenn, legfeljebb fél órán belül úgy is kiderül.
Léptei elindulnának a rellonos körletbe vezető folyosórész felé, a lépcsőkhöz, de az érkező kérdésre hátranéz.
- Természetesen van, nem kell aggódnod emiatt, az iskola ilyen szempontból is megfelelően felszerelt. Miután lepakoltunk az ideiglenes szobádban, ha szeretnéd, megmutatom.
Ez végül is nem nagy szívesség, és a prefektusi kötelességeihez is hozzátartozik, hogy eligazítsa a frissen érkező diákokat, akik még nem mozognak otthonosan az új környezetben. Nem mellesleg sosem jön rosszul, ha megismeri a friss háztársakat, nem pedig ismeretlen diákokkal van körbevéve.
- A művészeti órákat is ott tartják, de azon kívül szabadon használhatóak a bent tárolt ecsetek, festékek és vásznak, ha beszélsz az érte felelős oktatóval.
Ebben mondjuk nem teljesen biztos, de számára ez tűnik logikusnak, nagyon nem is tudja elképzelni, hogyan máshogyan működhetne a dolog – értékes felszereléseket nem hagyna nyitott ajtónál azért, de teljesen lezárni sincs értelme a műtermet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem zavarja különösebben a csend sem. Készséggel eltársalog udvariasságból, nem jelent számára gondot üres, de beszélgetésre alkalmas témák feldobása, de ezt jobbára az összejöveteleken szokta használni, nem pedig az iskola falain belül. Főleg a rellonosokkal szemben, akik némelyikéről már megtanulta, hogy igénylik a társas magányt, azaz (ebben az esetben azt) hogy hiába tartózkodnak egy légtérben, ne szóljanak hozzájuk, ne próbálják bevonni őket szükségtelen társas interakciókba. Mellesleg, Ethan maga kifejezetten kedveli a csendet és a nyugalmat.. is.
- A második évet töltöm az itteni mestertanonci képzésen, amúgy pedig hozzád hasonlóan a Beauxbatons-ból.
Az nem lehet meglepő Aimének sem, hogy a férfi tudja, honnan érkezik, egyrészt francia neve árulkodó, másrészt, amikor kimennek egy új diák elé, a legalapvetőbb információkat megkérdezhetik – azokat, amelyek még publikusak. Azt már elkönyvelte magában, hogy a fiúnak halvány segédfogalma sincs a kilétét illetően. Ami őszintén, milyen már? Aranyvérű és hajdanán befolyásos iskolai vezető énjét kissé mégiscsak zavarja ez a tény. Hazudott, amikor azt mondta magának, hogy kicsit. Kifejezetten zavarja. Magához képest is mindent megtesz, hogy ez kívülről ne látszódjon rajta, ez a fajta hiúság már olyan tulajdonság, amit nem különösebben szeret magában. Teljesen céltalan, semmi hasznára sincs. Vannak olyan negatív tulajdonságok és hibák, amelyekből az ember motivációt meríthet, törekedhet a jellemfejlődésre, netán hasznot is húzhat belőlük, főleg hasznot húzhat belőlük, a jellemfejlődés, ha őszinte akar lenni magához, akkor nem igazán izgatja. Viszont kétségtelenül jól csengő frázis, szóval élő szóban inkább ezt hangoztatja előszeretettel. De ez sajnos nem tartozik ezek közé.
- Óvatosan.. – egy mágikusan elmozduló lépcsőfokra készül lelépni éppen Aimé, amikor Ethan még idejében észreveszi az eseményeket, és a derekára fogva visszahúzza. Aztán el is engedi, nem húzva a szükségesnél tovább a mozdulatot, egy pillanattal sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az egyik szemöldöke a homloka közepére ugrik, amikor Aimé oda jut mondandójában, hogy a saját DB elnökét sem ismerné fel. Igen, azt látja. Még szerencse, hogy a fiú most éppen inkább az út irányára (vagy ki tudja mire) figyel, nem pedig az ő arcát fürkészi. Ebből a szögből nehéz is lenne, azért engedi meg magának ezt a gesztust egyáltalán. Tessék, az érzékelhető, hogy mintha egy törtmásodpercre megakasztaná a másikat az információ, mely szerint ugyanoda jártak, de lássuk be, a Beauxbatons diákserege sokkal nagyobb nemhogy a Bagolykőnél, de még a Roxfortnál is, nagyjából annyian járnak oda, mint a Durmstrangba – több nemzet több növendéke. Nem olyan hatalmas csoda, hogy személyesen még nem találkoztak, legalább innen is tudja, hogy Aimé olyan borzalmasan renitens diák nem lehet.
- Nem. Néha előfordul, ez egy régi kastély, átszőve a védelmi varázslatokkal vegyes régi, diákok csínyei nyomán az épület köveibe ivódott mágiával. Ilyen apróságokra számíthatsz később is. Viszont falak az legfeljebb az egyik emeleti labirintusban mozognak, azt a területet nem ajánlom egyelőre, amíg a rendes szinteken sem igazodsz el. Ethan.
A mondandója végére végtelenül türelmesen és rezignáltan teszi hozzá az apró korrekciót a nevét illetően, mintha igazán nem is vett volna róla tudomást, csak automatikusan mondaná a helyes változatot.
- Itt a Beauxbatons-tól eltérően, és a Roxforthoz hasonlóan jellemek alapján osztják be az embereket, ettől függetlenül viszont meglehetősen színes közösség a relloné. Nagyon átfogó, általános képet nem is igen tudnék adni, sajnálom.
Közben leérnek a lépcsősor aljára, aztán elindulnak a bár alagsori, de jól kivilágított folyosón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ismét megfordul, sőt, kissé be is farol elé, így Ethan is kénytelen megáll menet közben, némileg értetlen pillantással meredve az előtte állóra. Annyival, de annyival gyakorlatiasabb lélek ő, mint a művészek, hogy azzal köteteket lehetne megtölteni. Aimé egyetlen szerencséje, hogy Ethan hőn szeretett és imádott kisöccse is hozzá hasonlóan a fantáziavilágában gyakran elmerülő művész. Ez nem jelenti mondjuk azt, hogy nem szeretne végigmenni probléma nélkül egy folyosón.
És akkor ne értse félre, amikor ilyen szégyentelen közvetlenséggel bámulják.
- Hogy mi? – kérdez vissza reflexből az elhangzó „kékre”, annyira váratlanul éri, és aztán akármennyire is igyekszik kontextusba illeszteni, és megérteni, hogy Aimé miért mondja ezt, kísérlete teljes sikertelenségbe fullad. Kérdésével visszazökkentheti a fiút, mert az megrázza magát, s hosszú pislogással igyekszik visszatérni a valódi világba. Vagy legalábbis abba, amelyben Ethan is van. Szerencsére nem is hagyja magyarázat nélkül a fiút, és bár a mestertanonc még életében nem hallott erről a betegségről, biccentve tudomásul veszi azt. Érdekes.
Egyébiránt pedig nem tudja nem bóknak venni azt az enyhén lenyűgözött tónust a másik hangjában, amellyel közölte, hogy .. mit is? Hogy az ő „kékje” a legelképesztőbb. Nos, legyen akármilyen furcsa is ez a szinesztézia dolog, de olyan rossz nem lehet, ha az elképesztő jelzőt köszönheti neki. A hiúsága koponyájának hátsó részében elégedetten dorombol, csak úgy, mint a bőrén mászkáló állat tudna, ha lenne hangja. Attól még furcsa, ez tény, eléggé elvont, neki pedig nem igazán asztala az elvont dolgok, csak Réminek hála nem kezeli ezt teljesen idegen jelenségként.
- Sokat jelent, hogy nem olyan népes iskola. Jobban kordában tartható minden. Ettől függetlenül, ha segítségre vagy útmutatásra van szükséged a kezdeti időszakban, nyugodtan keress meg, azért vagyok, hogy segítsek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egyelőre nem igazán tudja, hogy mit gondoljon a fiúról – elég keveset látott belőle, így szilárd véleménye aligha alakulhatott ki róla ennyi idő alatt, legfeljebb egyfajta benyomás. De még az is ingadozik inkább, hol arrafelé, hogy ez a srác túl szétszórt az ízlésének, hol arrafelé, hogy végső soron ez egész érdekessé teszi. A mosolyt mosollyal viszonozza, hogyan is lehetne ez másképpen? Ezért az egyik legjobb eszköze az emberi mimikának a mosoly, ha ügyesen használják. Igaz, valahol talán az sem egészséges, ha ő így gondol egy egyszerű mozdulatra és érzelemkifejezésre, ilyen.. funkcionálisan.
- Így már értem. Ne aggódj, az öcsém szintén művész, sokszor ő is hasonlóan viselkedik, szóval nem új. Csak nézd el, ha nem értek mindent.
Őszinte, legalább ebben. Réminek sokszor vannak hasonlóan, külső szemlélődő számára teljesen összefüggéstelen és inkoherens megnyilvánulásai, amikkel kapcsolatban, még ha nem is érti mindig, de nincsenek ellenérzései egyáltalán. Így valamivel könnyebb idomulni Aimé elkalandozó közbeszúrásaihoz is.
- Itt nem olyan régóta, de van benne gyakorlatom a Beauxbatons-ból. Viszont figyelni másokra ideális esetben amúgy sem hatalmas kihívás.
És az ember most még el is hiszi neki, hogy valóban így gondolja, nem pedig csak kötelességtudatból ilyen udvarias és gáláns. Holott egyelőre nincs más oka ilyennek lenni, mint a tény, hogy prefektus. Hiába a rellonról elhíresült dolgok, hogy ilyen mogorvák és ellenségesek, meg olyan veszélyesek, Ethan jobb szereti a kulturált viselkedést közvetíteni a külvilág számára. A hetvenkedés és agresszió még senkinek sem állt jól, véleménye szerint.
- De örülök, hogy ezt mondod. Remélem, így bizalommal fordulsz majd hozzám a problémás ügyekkel.
A klubhelyiség bejáratánál bemondja a jelszót, előtte figyelmeztetve Aimét, hogy jegyezze meg, mert egy ideig ezzel fog majd tudni bejutni a rellon területeire.
- Csak utánad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Még jó, hogy a közelben járt. Igaz, hogy nem feltétlenül Colton szemszögéből jó hír (bár még lehet az is) - inkább a szerencsétlenül járt festmények örülhetnek a prefektus érkezésének. Majdnem későn fordult be a harsogó portrék folyosójára. Majdnem.
Így viszont még pont elcsípi az utolsó beszélgetésfoszlányokat, azok közül is a "ma megújulsz" részt, ami nem hagy maga után sok félreérteni valót.
- Késő este festményeket zaklatni nem szép dolog, még egy festőtől sem. - Szólal meg nem messze a másik fiútól, majd mielőtt még az felvihetné az első "végzetes" ecsetvonást, finoman megfogja a rellonos csuklóját, és elhúzza, távolabb a képtől.
- Szerintem mindenki jobban örülne egy tiszta, fehér vászonra felvitt, egyéni Fisher képnek, mint annak, hogy átpingálsz egy idős hölgyet.
Udvariasan odabiccent egyébként a még javában puffogó és hápogó festménynek, de ez még mindig jobb, mintha holnap az egész iskola a szörnytettől zengene. Ettől függetlenül esze ágában sincs túl szigorúan bánni Cole-lal sem, a feddő él helyett derűs mosollyal köszönti a kései órán.
- Ebbe futok.. pedig még csak nem is mostanra vagyok beosztva járőrözni - sóhajt fel, közben elengedi az általa tartott csuklót, visszaadva a mozgás teljes szabadságát ezzel a másiknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Fájdalmasan felsóhajt. Nehéz megállapítani, hogy Cole vissza-nem-fogott sértése váltja ki ezt belőle, vagy az ezt követően szinte azonnal felhangzó sápítozás, éles hangú átkozódás és egyéb hangi elemek, amiket nem kívánt magának így éjnek évadján.
- Jobb, ha elmegyünk innen, bántja a fülem ez a hangos zaj. - Nos, talán ez részéről sem volt a legudvariasabb, de még mindig mérföldekkel kevésbé szókimondóbb, mint a másik rellonos. Hogy szavainak nyomatékot adjon, megérinti Cole hátának közepét, illetve valamivel lejjebb, derékrésznél a gerinc mentén. Kívülről egyszerű mozdulat, mintha csak terelgetné a fiút.
- Bizony, szegény én. De nem kell aggódnod, valóban sokféle büntetési mód közül tudok válogatni, biztosan kitalálok valamit neked is. - Burkolt heccelődés, egyben műsor is a festményeknek, akik egy "festényként" mellé állva biztatják arra a sárkányok házának prefektusát, hogy "adja meg a vandálnak, ami jár neki". Magában rendkívül jól szórakozik ezen.
Ha tudnák, mihez szurkolnak.
Amennyiben Colton nem ellenkezik, akkor rendes sétatempóban el is indulnak, hogy kikerüljenek a festmények uralta folyosóról, és egyúttal átvonuljanak egy csendesebb szegletére a kastélynak. Nem olyan rossz, ha talál társaságot magának, még mielőtt leülne a faluban a pubban vagy valahol, valamelyik másik vendéglátóipari egységben.
- Ha tudok segíteni valamiben, hogy megjöjjön az ihlet, nyugodtan fordulj hozzám. Úgyis a faluba tartok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A feddő pillantásra csak egy félszeg bocsánatkérő vállvonással válaszol, de azért ott van az a mosoly a szája szegletében, ami inkább játékossá, semmint lemondóvá teszi magát a gesztust. Nem is tart az érintés sokáig egyelőre, ez főleg úgyis csak műsor a festmények számára. A lényeg, hogy úgy távozzanak innen, hogy a mázolmányok meg legyenek győződve a vandál kegyetlen büntetésének tényéről. Egy ideig szemsarokból még látja, hogy egy-egy figura lopakodik utánuk keretről keretre, de aztán vagy feladják, amikor nem történik semmi - vagy elvágja az útjukat a tény, hogy egy festménymentes folyosószakaszra érnek át a harsogó portrék fenségterületéről. Magában valósággal fellélegzik. Nem szereti, hogy a varázslóiskolákban gyakorlatilag a falnak is füle van.
- Gondolkodtam ezen is többet között, igen, nem rossz javaslat. Csakhát manapság nagyon trükkös ilyen nagymacskákat felhajtani, főleg ezen az éghajlaton - sóhajt fel gondterhelten. Aztán ahogy Cole tekintete elkalandozik (szigorúan művészeti szándékból, nyilván), a végén elkapja a pillantását.
- Ettől függetlenül teljesen biztos vagyok abban, hogy megoldom.
Nem mellesleg magát azt a szándékot, információt tényleg elraktározza, hogy Colton szeretne összehozni magának egy kiállítást, nem lehet rá azt mondani, hogy ne lenne figyelmes hallgatóság. Talán, ha majd hall valami hasznosat a faluban vagy a városban, amit előnyként fel lehetne használni ehhez, illetve hasznos lehet Cole-nak, akkor eszébe fog jutni a fiú.
- Sajnálom, abban nem tudok segíteni. - Ch. Hát, ennyit erről, mondja a kis hangocska, mikor csettint a nyelvével.
- De ha úgy döntenél, hogy megtartod ezt a témát... talán ellensúlyhatom a veszteségérzet feletti gyászt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Talán ezt egészen bátran elkönyvelheti egy hízelgő bóknak, már ami a párducokat és a páratlan példányokat illeti. Nem ő lesz az, aki szerénykedve elhessegeti ezeket a megjegyzéseket. Illetőleg de, van olyan szituáció, amikor a szerénység tünteti fel a legjobb képben mások előtt, olyankor gondolkodás nélkül fogadja a dicséreteket egy csendes, de udvarias mosollyal megtűzött hárítással.
- Vegyem ezt úgy, hogy igényt tartasz arra a példányra? - sandít oldalra séta közben Coltonra, ugyanakkor nincs kétsége a valódi válasz felől. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy erős megérzései vannak, de az sosem baj, ha kap egyfajta megerősítést. Mint ahogy másnak, neki sincs kedve fejjel nekifutni a falnak, aztán megszégyenülten hoppon maradni.
- Tapasztalatot nehéz szerezni, ha nincs hozzá partner. Viszont mikor akad, meglepően gördülékenyen megy. - Már ami a büntetőmunkákat illeti, minél több diákot kap rajta valami szabályszegésen, annál könnyebben és gyorsabban jönnek az ötletek a szankciót illetően. Ugye.
- Természetesen nincs sok választásod, minek után épp prefektusi felügyelet alatt állsz, ami már a szankció része. Nevezzük előkészítésnek. - Ez már annyira szemtelen megjegyzés, hogy ő sem bírja ki komoly arccal, a mondat lezárásához érve, szélesen elvigyorodva néz Cole-ra, még talán halkan és röviden fel is nevet. A testtartásban és gesztusokban nehéz bármi árulkodót találni, csak a tekintete marad végig a fiú arcán, kérlelhetetlenül. Már ez a tény is önmagában felér egy mozdulatsorral.
- Nocsak, az alkotásra kiéhezett művész mégiscsak feltalálja magát valahogy? - Ha már úgyis megszabadultak az idegesítő festményektől, futólag tesz magukra csendesen és gyorsan egy jelentéktelenség bűbájt, nehogy egy éjszaka császkáló diákon bukjon el a jó híre. Így viszont már sokkal kényelmesebben és bátrabban csúsztathatja a kezét Cole derekára, hüvelyujjával egy kis kört leírva rajra a póló anyagán keresztül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Igyekszem eleget tenni a prefektusi teendőknek, mint például, hogy a büntetés legyen tanulságos és egyben maradandó élmény.
Mihael mindig mondja neki, hogy visszavehetne az arcából, mert még a végén nem fog beférni valahová, de nagyon nehéz egy ilyen kérésnek eleget tenni, amikor a most hallottakhoz hasonló visszajelzések érkeznek. Legyen magával szemben is álszerény? Kérdőjelezze meg a saját karizmáját?
Szívesebben használja ki inkább.
Kifejezetten könnyed a hangulat közöttük, nincs ott az első találkozás túlzottan feszült puhatolózása, és bár nem is olyan élénk az adok-kapok, mint két közeli barát között, mégis az ismerős közeg fesztelensége jellemzi mindkét oldal szavait. Szereti ezt az állapotot. Kényelmes, könnyű. Ilyen kiindulási alapból számtalan irányba elindulhat, és a választásnak ez a színes skálája szemet gyönyörködtető. Colton érdekes, mert már a pubos találkozásuk óta látszik rajta, hogy sokmindent elfojt, nem ordító módon, de a figyelmes szemnek feltűnik; még ha megfejteni nem is tudja. De pont ez a játék az egészben. Jó érzés látni egy kicsit kibillenni azokból a középre határolt reakciókból, amiket hajlamos adni.
Ahogy Cole megtorpan, ő sem lép tovább, és csak egy futó pillantással méri fel, hogy melyik szakaszán is lehetnek a kastélynak. Bőven sötét van már, vagy nevezzük inkább félhomálynak, pont azért, hogy a járőröző prefektusok se bukjanak fel valami elöl hagyott tereptárgyban.
- Már épp kérdezni akartam, hogy kényelmetlen-e. - Nem dísznek hozza fel, meglepő módon. Nem híve a kérdés vagy a bizonyosság nélküli rohamoknak, túl sok is a kockázat benne, és mindkét fél részéről zavaró élményekkel zárulhat. Az "örülök neki" megnyilatkozást hallván viszont ismét kiül arcára a halvány, de annál magabiztosabb és árulkodóbb mosoly. Ezt akár engedélyként is elkönyvelheti.
- Csak mert legutóbb nem láttam - Ellép, ám csupán azért, hogy szembe kerülhessen a másikkal. A márkás cipő sarka tompa koppanással érkezik le a lépés végén a folyosó kövein. - hogy túlzottan zavart volna.
Jó érzékkel egyensúlyoz az intim szféra határán, már be-bekíváncsiskodik, próbálgatva Cole reakcióit, de még pont megmarad azon a határvonalon, ahonnan egyetlen udvarias és diszkrét utalás visszabillentheti anélkül, hogy kínossá válna a szituáció.
Amennyiben ilyen nem történik, továbbviszi a korábban (alig néhány másodperce) eltervezett mozdulatsort, és a másfél méterre tőlük magasodó fal árnyékába vonja magával a fiatalabb mestertanoncot. Nem szorítja le, nem taszigálja, nincs egyetlen igazán erőszakos mozdulata sem az általános határozottságon túl, és a másiknak is meglehet az a kényelmes és biztonságos érzése, hogy "igen, ebből a mozdulatból könnyedén ki tudnék lépni". Nem is támaszkodik meg a falnál Colton két oldalán a kezével, amivel azt a benyomást keltené, hogy elzárta az útját mindkét irányban - helyette az egyikkel visszatér a derekához, a másik kézfejének külső élével pedig a póló által szabadon hagyott íven szalad végig, ahol a nyak és váll találkozik.
Határozottan szándékában áll megcsókolni a fiút, meg is fogja, hacsak nem tapasztal különösebb ellenállást, mégis húzza még egy kicsit, csak egy picit a pillanatot, hogy megnézhesse magának a reakcióit. Az az előbbi zavartság kifejezetten látványos volt (legalábbis Colehoz képest), kíváncsi, ezúttal milyen változást idéz elő a szavaival.. de főleg a mozdulataival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szeret vizsgálódni, tény és való, bár fájdalommal kell belátnia, hogy közel sem olyan jó, mint mondjuk egy hivatásos pszichológus vagy akár olyasvalaki, aki tényleg rengeteget foglalkozik a témával. Nem is voltak soha tévképzetei azzal kapcsolatban, hogy az átlagosnál jobb lenne az emberek megfejtésében. Mivel pontosan tudja, hogy ezekben a feladványokban nem olyan jó, mert hiányzik belőle az a deduktív zsenialitás, ezért inkább a saját rábeszélő adottságait használja arra, hogy ne is kelljen találgatnia - majd elmondja a másik fél neki saját maga, saját akaratából. Az úgyis jobban megy neki, minek erőltesse, amiben mások amúgy is ügyesebbek? Colton is biztosan találkozott már nála nagyobb agyturkásszal, nem is erre a pozícióra akar törni. Megelégszik "azzal az emberrel, akinek el akarja mondani a titkait" - alább sosem ad.
Gondolatban - és majdnem a mozdulatban is, de csak majdnem - megtorpan egy rövid időre, ugyanis a magának sem bevallott előzetes várakozásokhoz képest teljesen máshogyan reagál Colton. Akármennyire nem szeret fejben megjósolni előre dolgokat, akaratlanul is elképzeli, jelen pillanatban mondjuk azt, hogy a fiú erre majd még jobban megilletődik, lát majd valami szemlesütést, egy picit szorosabban összepréselt szájt, egy zavart oldalra nézést. Nem lenne ez különösebben indokolt, elvégre nem először találkoznak, tudja ám jól, hogy Colton egy ponton túl nem annyira gátlásos, mégis az előbbi reakciója alapján tudatalatt ilyesmire számított.
Ez legyen a "legrosszabb" meglepetése az elkövetkező időkben.
Ethan vizsgálódása inkább hajaz az egyszerű szemlélődésre, főleg ilyen szituációkban, gyönyörködtetni tudják a különféle reakciók, és most sincs másképp. Például, ahogy a vártakkal ellentétben mintha még több magabiztosságot merítene a helyzetükből, úgy vigyorog a vele szemben álló, már-már provokálva őt. Legkevésbé sem veszi rossz visszajelzésnek Colton szavait, csak kimondott olyan dolgokat, amelyekről már mindketten tudtak, ám így legalább feldobott egy labdát vele. A háttérben lapuló realitásból egyfajta lehetőséget kovácsolt; valamit, aminek a jelenlétét nem csak tudomásul venni, hanem használni is lehet. Legalábbis Ethan készen áll felhasználni.
Érzi a másik bőrének odőrjét, hallja a lélegzetvételeit, soha ilyenkor nincs jobban tudatában egy ember jelenlétének, mint amikor kitölti minden érzékszervét. Colton közelebb hajol hozzá, valódi, kézzel fogható felhívás, ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy igen, most kell lépnie. Ez egy tökéletes pillanat, egy tökéletes momentum, és tökéletesen... kiszámítható. Lassan lélegzi ki a levegőt, kivárja azt, amikor a legideálisabb lenne pontot tenni a kis játékuk végére.
Aztán egyetlen sima, és majdhogynem természetes mozdulattal Cole nyakához hajolva ajkaival épphogy rásimít a fedetlen bőrre.
- Ebben az esetben a segítségedet kell kérnem abban, hogy megmutasd nekem azt a néhány dolgot.
Ahogy lassan előrevándorol a szavakban, úgy halad felfelé a fiatalabb férfi nyakán, rövid, épp csak kóstolónak elég érintésekkel, mígnem a mondat végéhez érve már a fülébe duruzsolja azt, s az egészet egy szemtelen mozdulattal pecsételi meg, amivel játékosan a foga közé veszi a cimpáját. Aztán elengedi, és visszahajol az arcához, mosolya még mindig megingathatatlanul magabiztos, van benne valami alattomosan bizalmat keltő, melyet most elszínez a helyzetükhöz illő pajzán él.
- Hm? - Mintha csak tényleg Cole beleegyezését kérné, azonban a választ mégsem várja meg, ugyanis most törleszti azt az előbb kihagyott csókot. Ajkaikat összesimítva gyűri le a maradék távolságot maguk közt, ujjaival közben végigzongorázik a fiú gerincének ívén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Majdnem elejt egy doromboló dicséretet - "ügyes" - Colton felé, amikor a fiú megemeli az állát, könnyebb hozzáférést biztosítva neki. Ám értelemszerűen teljesen mással van elfoglalva, minthogy ilyen apróságokkal húzza el az időt. Minek, mikor vannak másféle apróságok, amelyekkel húzhatja? Kár, hogy abból a szögből nem láthatja a másik rellonos megilletődött, kipirult arcát, pedig biztosan élvezné a látványt. Helyette másféle érzékszerveit kell jóllakatni, mint például az ízlelést.
Szép fogadtatás - fut át a fején a gondolat, amikor visszatérve Colton arcához a teljes zavarral és megilletődöttséggel kerül szembe. Sokan gondolják úgy, hogy ilyenkor nevetségesen festenek; furcsa fintorokba torzul az arc, a szem szarkában van, akinél még apró könnycseppek is gyűlnek a túlcsorduló érzelmek miatt, megint más összeszorítja a szemeit, vagy ráncolja a homlokát, szemöldökét. Aki ezt nevetségesnek tartja, az csak gyerek, és semmit sem tud a valódi közelségről, az csak mímeli a felnőtt létet, ahogy a kislány felveszi az anyja cipőjét, vagy ahogy a kisfiú ráül a motort imitáló zörgős műanyag játékra. Kinevetni valakit, aki ilyenkor zavarban van olyan, mint visszaélni a bizalmával és a ténnyel, hogy hajlandó volt érzelmileg kiszolgáltatni magát. Ethan mindig figyelt rá, hogy az ő partnerei ne ismerjék meg az ilyesfajta megalázottságot. Legalábbis ne általa.
Nem sieti és nem kapkodja el a csókot, nem rohannak sehova, és nem fogja a varázslatnak hála észrevenni őket senki sem. Időt és figyelmet áldoz arra, hogy kitapasztalja Colton habitusát, egy kicsit alkalmazkodik is hozzá, de inkább van itt szó arról, hogy annak ismeretében kezdi inkább diktálni ő a saját tempóját. Épp ezért nem is túl nehéz igazodnia Cole-nak sem. Egyik lábával előrébb lép, egész a fal mellé, a térdének a fal, combjának a fiú teste jelent végül akadályt; tétlen kezének Cole tarkóján talál helyet, ujjainak végével a göndör, barna fürtök közé kíváncsiskodva.
Végül lassan elválik, de nem hagy maguk közt túl sok helyet, épp csak egy-két centiméterrel húzódik el.
- Tehát ki kell érdemelnem. - Mély hümmentéssel veszi tudomásul a feltételeket, folytatva az előbbi gondolatmenetet, már-már azt hinné az ember, hogy szemtelenül úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, de a hangszíne árulkodó tónusokkal mélyebb.
- Elment a kedvem a falutól, vajon van esélyem megpályázni a jóindulatodat a szobámban is?