37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Első szint - összes RPG hozzászólása (1547 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] 40 41 ... 51 52 » Le
Jankovits Dávid
Mestertanonc Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Harmadikos mestertanonc


a báty
RPG hsz: 85
Összes hsz: 87
Írta: 2024. május 19. 23:54 Ugrás a poszthoz

Sadie

- Ennek örülök - jelentem ki, ezúttal elégedetten, amiről főleg a mosolya tehet. Így a sötétben, van valami a szokásosnál is sejtelmesebb a lányban, ami arra késztet, hogy tilosban járjak. Úgyse látná senki, és itt a kastélyban még nem történt semmi olyan köztünk, ami a burgerezőben szokott. A távolba pillantok, az étterem irányába, és az ott történtekről fantáziálok. Elég sűrűn fordul elő azóta. Nem gondoltam volna, hogy ennyire maradandó élmény lesz. Pedig, lehetne azt még fokozni. Talán pont a kiaknázatlan lehetőségek azok, amik a folytatásra motiválnak.
- Ha megkérdezném, hogy miért, gondolom felkapnád a vizet - nevetem el magam gyerekesen, és lehorgasztom a fejem. Ő tudja, mit választ, és miből marad ki adott esetben. Sajnálom valahol. De nem hagyhatom, hogy ő is elutasítson. Leeresztem kezeimet magam mellé egy pillanatra, amint elhúzódik tőlem, s megijedve a gondolattól, hogy valami rosszat tettem, torkomban dobogó szívvel valami egészen merészet gondolok lépni. - Mit szólnál egy kis játékhoz? Ha mondjuk azt képzelnénk, hogy éppen dolgozunk - karolom át a derekánál fogva, tenyeremet a hasára helyezve, készen arra, hogy tetszés szerint felfelé, vagy lefelé vándoroljon. Furcsán elönt az adrenalin, de nagyon izgatónak találom ezt a helyzetet, amiben vagyunk.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sadie Sallow
Prefektus Rellon, Ötödikes diák


a sallow hallow in the shallow also, a pixie
RPG hsz: 393
Összes hsz: 476
Írta: 2024. május 20. 00:07 Ugrás a poszthoz

Jankovits

Igen, jól gondolja, de persze csak megrázom a fejem, mert abból, hogy kijövök a sodromból, anélkül is van épp elég bajom, ha nem épp a munkaadómon csattan a dolog. Aki esetleg azt nehezményezné. Bár lehet teljesen feleslegesen görcsölök ezen, és simán kioszthatnám, meghunyászkodna, és ugyanúgy dolgozhatnék neki tovább, mintha mi sem történt volna. De már nem vagyok biztos benne, hogy valóban kiismertem őt. Még okozhat meglepetést, úgy érzem.
A szándékomtól eltérően csak finoman utasítom el közeledését, pedig eszembe jut, hogy kicsavarom a karját, és áthajítom a korláton. Túlélné, a védővarázslatoknak hála, ugyanakkor nagyon jól esne, ha persze fizikálisan képes volnék rá, de nyilván jóval erősebb nálam, ez ránézésre is egyből látszik, nem szükséges teszt alá vetni. Beérem a szórakoztató, megmosolyogtató képzelgéssel.
Ám hiába húzódom el, nem tágít, keze derekamra siklik, a másik pedig a hasamra téved, amire már nem tudok nem teljes zavarodottsággal arcomon, összeráncolt szemöldökkel reagálni.
- Mit...? Mi van? - kérdezem értetlenül, nagyokat pislogva. - Jó, képzeljük azt. Már nálam a kiszállítás, szóval most felülök a seprűmre, és itt se vagyok, oké? - Amúgy csábító is lenne ezen a ponton elrugaszkodni az erkélyről, csak persze semmi nincs a lábam között, amin elrepülhetnék.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jankovits Dávid
Mestertanonc Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Harmadikos mestertanonc


a báty
RPG hsz: 85
Összes hsz: 87
Írta: 2024. május 20. 12:45 Ugrás a poszthoz

Sadie

Mintha váratlanul érné az ötletem, pedig megszokhatta már az elmúlt időszakban. Mennyire izgi lenne, ha a suliban is tudnánk néha folytatni a mi kis játékunkat... De itt mégis olyan, mintha kinyílt volna a csipája, és a szokott engedelmesség, tűrés helyett valamiféle ellenállásba ütközöm. Lehet, hogy tényleg fáradt, és egy rossz napján fogtam ki. Próbálok megnyugodni, és megfékezem valamennyire, hogy ne öntse el az agyamat a düh. Mély levegőket szívok be, az est friss és hűvös levegőjét.
- Milyen karakán lett valaki - vágom hozzá mégis. Bezzeg, amikor konkrétan ő mászott rám, és még én próbáltam megállítani, az el van felejtve. Mennyire álságos kettős mérce ez, amit alkalmaz. Lehet, nekem is fel kellett volna háborodnom. De hát aztán mindketten élveztük, ami történt. Most nem tudom, hirtelen miért nem kívánja. - Egy kis pia se segítene ellazulni? - vetem fel, mint lehetséges okot arra, hogy laza legyen. Mint múltkor. De nem... Olyan, mintha muszáj lenne mégis elengednem a dolgot. Minél tovább erőltetem, annál kínosabb lesz. Jobban nem akarok beégni, mert a végén még magamra haragítom őt. Kénytelen leszek várni, amíg újból nem leszünk egy műszakban, hacsak nem rukkolok elő valami jobb lehetőséggel.
- Na mindegy... Te tudod - csalódottan megrázom a fejem, és arrébb megyek tőle, sértődötten visszatelepszem a fotelembe, felcsapom ismét a kapucnimat, és felőlem azt csinál, amit akar innentől fogva. Egy kicsit még kiszellőztetem az erkélyen a fejem, hogy megnyugodjak, aztán előbb-utóbb ideje lenne hazatérnem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sadie Sallow
Prefektus Rellon, Ötödikes diák


a sallow hallow in the shallow also, a pixie
RPG hsz: 393
Összes hsz: 476
Írta: 2024. május 20. 13:22 Ugrás a poszthoz

Jankovits

Nem értem, mi ütött belé, miért nem ért a jelzésekből. Nem akarom kerek-perec elküldeni a francba, hiszen nem ártana jóban lenni vele. Illetve, nem olyan kapcsolatban, mint amiben a többséggel vagyok. Valahol a megtűrés felett nem sokkal, de egész biztos távol a nyílt ellenségességtől.
De ha így folytatja, előbb-utóbb elborul az agyam, főleg, mivel úgy látom, az övé is afelé közelít. Már-már fel van háborodva, és csak tovább ráncolva homlokom rázom a fejem kérdésére. Pedig amúgy a pia egész biztos segítene ellazulni, és magamat ismerve pont oda juttatni minket, ahova ő szeretné. De ezt nem kell tudnia, és jobb is, ha kiverem a fejemből, hátha titkon legilimentor.
Mielőtt azonban tényleg rákényszerülnék, hogy erővel fejtsem le ujjait magamról, ellép tőlem, láthatóan megsértődve, aminek egyáltalán nem örülök. Hiszen hatalmában áll, hogy megszívasson, olyan melókat aggasson a nyakamba, és annyit, hogy a műszak végére vért pisilek. Még a kapucniját is arcába húzza, minden további kommunikációtól elzárkózva, ami végül is pontosan az, amit reméltem az elejétől, csak nem épp ebben a formában.
- Bocs - mondom, és elfintorodom, mert nem érzékelem, hogy volna bármi, amiért elnézést kellene kérnem, mégis kényszerítem magam, hogy kimondjam. - Majd beszélünk.
Azzal visszaiszkolok a kastélyba, és a legrövidebb úton sietek a Rellon felé.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Salamon Erik
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


the black sheep
RPG hsz: 14
Összes hsz: 20
Írta: 2024. június 7. 01:23 Ugrás a poszthoz

Feigler Anna


Végre. Ahogy annak lennie kell, óra után sétálok ki a teremből, az utolsó szavakat meg sem hallgatva és már indulok is az erkély felé. Már nincs körmöm, amit lerágjak, így az amellett pihenő bőrt kaparom újabban, mint pótcselekvés. De most már rágyújthatok. Az a mellékes infó, hogy valamelyik mitugrász prefektus mindjárt a nyomomban lesz és fejből szavalja a házirendet, rég nem érdekel. Elhajtom, mint a többit, menjen árulkodni és akkor majd jót érezhet, ha még egy strigulát húzhat a nevem mellé. Tegye. Bánom is én, csak hagyjon utána békén. Kilépve azonban senki se követ, se nem fogad, így nyugodtan ülhetek le és kereshetem elő a dobozom, hogy a cigit a számba tűzve gyújtsam is meg. Mint aki jól végezte a dolgát, úgy ülök hátra, hosszú lábaim kinyújtva engedem le a karjaim, ajkaim között fogva a szálat, és csak az ég felé meredező füstfelhőt bámulom. Nincs a dohányban semmi extra, ellenben a fejemben annál több. Az, hogy képtelen vagyok Bűbájtanon bármit is kicsikarni magamból jelenleg, rendesen felbasz, még ha ennek most jele nincs is. Megint mehetek a fószerhez, megint mondhatom, hogy nem jó, hogy a mágia megint elhagy, visszatér, majd ismét csak papíron vagyok mágus, amúgy pedig senki. Aztán jön az újabb beszélgetés, vizsgálódás, akármi, mert a fejemre nőtt ez az egész, hiába harcolok ellene, nem akar tágítani. Nem, kitartó egy rohadék. Igen, előre felesleges ezen aggódni, ezen hergelni magam, de nekem már csak ez jutott, ilyen vagyok. Csak akkor kapok észbe, amikor a hamu az arcomra esik, le is seprem onnan, magamról, illetve nyílik az ajtó is. Felmordulok, mintha mindenki csak az enyém lenne ez a hely és ide már más be sem léphet.
- Kímélj meg a szabályoktól és miegymástól, ma nincs humorom hozzá - szólok oda sem nézve, feltételezve azt, hogy ki és miért lépett ide ki. Csak lepöccintem a hamut és folytatom a semmibe meredést.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Feigler Anna
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák



RPG hsz: 38
Összes hsz: 46
Írta: 2024. június 8. 00:23 Ugrás a poszthoz

Anna
- megjelenés -

A következő órája lyukas, pontosabban az elemi mágia teraszán lenne jelenése gyakorlás címszó alatt, de.. rá nem ragadt át Zach újonnan megtalált lelkedesére. Ahogy átlépi az erkélyre vezető küszöböt, valahonnan általános szemmagasság alól rögtön megszólal valaki. Váó.
Hát hozzád meg ki szólt. De ezt bezzeg csak magában puffogja, mert annak ellenére, hogy a kislábujjától kezdve a feje búbjáig sass tölti ki, ennek többnyire a nagyja a fejében marad. Vagy csak közös chatekben csillogtatja, írásban. Nem mindenki lehet mindig magabiztossága csúcsán, mikor emberekkel kell boldogulnia, és sajnos Anna ebbe a "nem mindenkibe" esik bele. Ez pont nem olyan "én nem olyan lány vagyok" trait, amivel dicsekedni lehetne.

VISZONT. Ez egy közös tér. És konkrét szándékkal jött ki ide, amiről nem fog lemondani.
Dude, ezt a pár négyzetméteres helyet most meg kell osztanod.
Egyszer tényleg ki mer majd mondani mindent, amit gondol. Egyszer. Egyelőre azonban csak bezárja maga mögött az erkély ajtaját, és meg sem áll a futónövényekkel benőtt, kovácsoltvas korlátig.
- Az jó, mert ha standupot akarnék nézni, arra vettem volna jegyet. - Ez már csak így menet közben érkezik tőle, majd a korlátnál megfordul és komfortosan leguggol, hátát a kovácsolt vasnak vetve. Dehogy fog a világ felé titanic pózban kitárulkozva dohányozni. Csak mert annyira nem érdekli a lebukás, nem jelenti azt, hogy a világba kell kiabálnia. Egy szál cigaretta kerül elő a táskájából, na meg egy öngyújtó. Utóbbival kezd bíbelődni, próbál tüzet csiholni  belőle, de talán el kellett volna gondolkodnia mostanra egy új beszerzésén.
Katt. Katt. .. kis szünet, ahogy kelletlenül bámul a gyújtóra. Nem, nem fog csak azért sem mágiát használni. Lehet, hogy ő a világ legnyomibb pyroja, neki elvileg aztán végképp egy gondolat kéne legyen, hogy a szál meggyulladjon, de ez mostmár elvi kérdés. Katt. Katt. Katt.
- Fucking shit. - Most először felnéz a srácra, akivel az erkélyen osztozik.
- Van gyújtód? - eszébe jut, hogy egy csomóan az iskolában, akik varázslócsaládból jöttek, nem élnek ilyen világi dolgokkal. Első ránézésre pedig nem tudja, mit gondoljon Erikről, így hozzáteszi - .. vagy mittudomén, meggyújtanád nekem?
Nem a legméltóságosabb segítséget kérni, de... beggars can't be choosers.
Utoljára módosította:Feigler Anna, 2024. június 8. 00:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Salamon Erik
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


the black sheep
RPG hsz: 14
Összes hsz: 20
Írta: 2024. június 8. 08:48 Ugrás a poszthoz

Feigler Anna


Bizonyára nem süket és hall is, mintha egy pillanatra meg is akadna azon, hogy így beszélek vele, de nem robban a bomba. Való igaz az, amit egyszer Gréta vágott a fejemhez, hogy mennyire magamnak keresem a bajt és igazából az emberek nagy része normális lenne velem, csak én vagyok velük olyan, amilyen. Arra pedig persze, a legtöbb emberben elszakad az a bizonyos cérna és hasonlóképp reagálnak. A másik fele meg eliszkol. Nos, én meg hallgathatom, ahogy becsukódik az ajtó és mégsem maradok egyedül. Eddig hátrafelé lógatott fejem emelem meg, figyelem, ahogy a csaj alakja ellibben mellettem a korlátig és marad. Remek. Az azonban, amit mond, egy apró félvigyort csal az ajkaim szegletébe.
- Nagyszerű. Az ma elmarad, hacsak a kis seggdugasz nem talál ide – de akkor már ketten lesznek, akiknek szavalhat, hogy mit és hol nem lehet ebben a rohadt kastélyban. Leguggol, hamar le is esik, hogy miért is jött ki és ez úgy ennyi is lenne. Két ember, akik csak egy kis cigaretta-szünetre vágynak, nincs ebben semmi. Vissza is ejtem a fejem, bár az a szál, ami a számban van, eléggé megrövidült, így kénytelen vagyok a kezembe fogni, ha nem akarom megint megégetni a szám. Még az előző emléke is kellemetlen és haloványan látszik is. Az a bizonyos kattogás ismerős, így vezetem vissza a tekintetem rá, ahogy szenved azzal a vacakkal. Ritka látvány, nem mondom, de erre semmi se lehetetlen. Egy ponton találkozik a tekintetünk, amikor feladja, hogy abból lángot csavar ki.
- Mindkettő megoldható, ja – bár nem úgy, ahogy azt ő elsőre gondolná. A csikket elnyomom a földön, van olyan hosszú a kezem, hogy leérjen és ott is hagyom. Fel kell ülnöm rendesen, hogy elérjem a zsebem, ahol egy hasonló kis szerkezet pihen, mint az övé. Elővéve dőlök előre ültömben, kezem nyújtom ki, amiben kattan az öngyújtó. Az enyém lángja azonnal ott van, szabad kezemmel még falat is tartok mellé, hogy a szél se fújja el. Ha a csaj kicsit előre hajol, akkor meg is leszünk.
- Gyere, mielőtt ez is megadja magát – mondjuk most talán még van egy tartalék is nálam, de ebben sosem vagyok biztos.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Feigler Anna
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák



RPG hsz: 38
Összes hsz: 46
Írta: 2024. június 8. 18:16 Ugrás a poszthoz

Erik

- Melyik seggdugasz? - Mármint van pár az iskolában, mint ahogy azt az elég szűk, de judgemental baráti társaságukban már megállapították. Mert ugye mit lehet csinálni unalmas iskolai délelőttökön, két óra között, amikor meglógni még nem lehet? A Harsogó portrék vagy.. akármelyik folyosón ücsörögni a széles ablakpárkányokon és az elhaladókat osztályozni. Mert ugyebár tizenévesen aztán az ő szemük akár a sasé, kivételes emberismerettel és intuícióval rendelkezdnek, és univerzális igazságok ömlenek ki a szájukon. Hát nem.
Fellélegzik, hogy nem hajtják el, mert bár nem lett olyan mértékben láncdohányos, mint páran körülötte, de sajnos már túl van az "akkor gyújtok rá, mikor kedvem van" fázison is. Pontosabban az a gond, hogy rendszeresen kedve van hozzá.
Nem kell neki kétszer mondani, felkel a helyéről, hogy az előcsikart lánghoz tartsa saját szálának végét és előre hajolva szívjon bele, míg a parázs vékonyka narancs határvonala meg nem veti a lábát a cigaretta végén.
- Kösz. - Elég dicstelen és idegesítő lett volna kifordulni az erkélyről tűz híján. A korláthoz mostmár nem megy vissza, helyette leveti magát az egyik szabad székre.
- Szóval amúgy.. követ valaki, hogy így számítasz a kéretlen társaságra? - ez a kérdés úgy a seggdugasz kommentárnál vert gyökeret a fejében, akkor pedig már miért ne kérdezhetne rá. Legrosszabb esetben azt mondják, hogy nem rá tartozik, amivel még kinda egyet is tud érteni.
Utoljára módosította:Feigler Anna, 2024. június 8. 18:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Salamon Erik
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


the black sheep
RPG hsz: 14
Összes hsz: 20
Írta: 2024. június 8. 22:58 Ugrás a poszthoz

Feigler Anna


- Melyik nem az? Mindegyik brancsban akad egy, még ha nem is jelvényes, aki fel akar nyomni. Kábé ekkora a gyerek, van szemüvege és szentül hiszi, hogy egyszer megtérít – emelem meg a kezem, a saját államig, hiszen ülök, nem releváns, hogy mekkorára emelem a magasba, így nagyjából talán tudja. Nekem itt van a szemeim előtt, de mivel lerajzolni nem tudom, talán ennyiből betájolja. Ha meg nem, akkor ennyit erről. Nagyon nem fontos, mert nem lép ki ide, vagy még nem ért ide. Lehet belém van zúgva, azt mondta az egyik hiénaképű kajálás közben, de mivel engem ilyen irányok kicsit sem érdekelnek, boldogan hajtom el minden egyes alkalommal. De őt most nem, a csaj tüzet kér, én adok neki és mindenki boldog. Ilyen lenn egy idilli világ, ahol nincs semmi gond, csak megélni azt, ami jobb kedvre derít. Mondjuk igen hamar kihalna az emberiség, hiszen sok vágy az éppen elég pusztító, cserébe azonban hamar pótolva is lenne a kieső társadalom. Azonban ez majd csak akkor jön el, ha az a bizonyos meteor már közelít a becsapódáshoz.
- Nincs mit – engedem le a kezem, amint meg is gyullad a vége és csak az ölembe ejtem. Leül a mellettem levő székbe, én amúgy végeztem, de meg nem moccanok, sokkal jobb idekint, mint a most hangos folyosón, ahol mindenki éppen beszél és úgy eleve csak létezik. Akkor inkább maradok a csajjal, egész jó opció.
- Nem vagyok paranoiás, ha erre akarsz kitérni – emelem vissza a fejem, pontosabban csak felé fordítom. Lejjebb csúszva a széken most már szintben is vagyunk, ellenben én lassan egy víztócsára akarok hajazni, ahogy szétfolyok, ez azonban semmiben sem akadályoz, még a lábaim is keresztbe pakolom, egyelőre nem is csúszok semerre. - Egyszeriben csak tapasztalat. Ha az iskola egyik sarkánál, ha kint valahol a réten, vagy a WC-ben csinálom, valakinek bele kell pofáznia, hogy ezt nem lehet. Túl sok a buzgómócsing – vonok vállat, már amennyire a helyzetem engedi. - Vagy ha nem is, csak szimplán ontja a szarságokat. A házam népe nagyon szeret beszélni – húzom fintorra a számat is. De még mennyire szeret!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Feigler Anna
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák



RPG hsz: 38
Összes hsz: 46
Írta: 2024. június 8. 23:21 Ugrás a poszthoz

Erik

- Touché - érkezik a válasz a "melyik nem az" költői kérdésre. A jelvényest még akár magára is vehetné, mert hát papíron meg gyakorlatban ő is prefektus vagy mi. Altea szokta bíztatni az esti járőrözések alkalmával, hogy vegye kicsit komolyabban, jót tesz a felelősség, de Annának leginkább semlegesek a reakciói a felelősségre.
- Aha. - Fogalma sincs, kiről beszél Erik. Ez mondjuk annyira nem feltétlen meglepő, nem ismer túl sok embert az iskolában, csak azokat, akikkel eddig összebarátkozott. A többiekkel meg úgy van, hogy nem az ő dolga. Erik arca is leginkább csak azért ismerős inkább, mert mondhatni elég karakteres - és mert magasabb a legtöbb kortársuknál, így valószínűleg az évek alatt többször kiszúrta már kikandikálni a vonuló diáktömegből.
- Hát.. attól még, hogy nem vagy paranoiás, nem biztos, hogy nem követnek. - a megállapítást a kezében, ujjai közt tartott szállal gesztikulálva, Erik felé mutatva közli. Ezt a sort nemrég olvasta pinteresten és tetszett neki annyira, hogy elrakja egy pont ilyen vagy hasonló beszélgetésre. - De amúgy nem arra akartam. Az itteniek tényleg tökre szeretik követni az embert, gondolj csak bele az iskolaújság cikkjeibe. Full stalker az összes.
Néha, mikor olvassa a cikkjeiket, de főleg a pletykarovatot (mert amúgy hiába tartja ócskának, a katasztrófaturizmus a titkos bűnös élvezete), mindig próbálja elképzelni, honnan a pokolból szúrják ki a legrejtettebb jeleneteket és románcokat is. Nah. Ebben az iskolában nincs privát szféra a meggyőződése szerint. Ezért fejlesztette ki a tökéletes countert: ha nem történik veled semmi, ha nincs magánéleted, akkor nem tudják lestalkolni. 100% sikerráta.
- Ja. Az eridon olyan, évnyitókon is a leghangosabbak, ha éppen nem a levita csinál dzsungelt a nagyteremből. Amúgy ha ennyire basztatnak, tudok pár helyet, ahol nyugiban lehet.. - felmutatja a szálat a kezében, mielőtt ismét a szájához emelné és beleszívna.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Salamon Erik
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


the black sheep
RPG hsz: 14
Összes hsz: 20
Írta: 2024. június 8. 23:37 Ugrás a poszthoz

Feigler Anna


Csak vigyorgok arra, hogy megfogtam ezzel, hiszen igazából mind a tíz ujjára jutna egy név vagy arc, meg nekem is. Az, hogy van, akivel már lepacsiztam vagy annyira érdekli, mint engem, az másik történet. Velük ki tudok járni mindenhova.
- Nem is fontos – mert miért lenne az. Annyian vannak az iskolában, hogy ha akarnám se tudnám megjegyezni, őt igen, de a nevét meg nem mondanám. Sok minden van a fejemben, nevekből is, mert régen még népszerű is voltam és sokan voltak a barátaim. Voltak, hiszen amióta a szar velem jár, már nem olyan menő Erikkel barátkozni és segíteni főleg nem, arról pedig, hogy sokukat én magam üldöztem el, szeretek megfeledkezni. Mindegyiknek oka volt, maradjunk annyiban.
- Most jelenleg nem, ez igaz. Ellenben kevésbé vagyok érdekes azoknak, akik erre hajlamosak. De majd ha azt érzem, valaki figyel, eszembe fog jutni – vagy éppen nem, hiszen ezekben nem vagyok jó, hogy bölcseleteket jegyezzek meg és használjam is. Már csak az hiányzik, hogy belém is üljön a gondolat és valóban tartsak attól, hogy valaki követ. A szavai azonban szerencsére már el is zavarják a gondolatmenetet és egy őszinte fintor ül ki az arcomra, olyan, mintha épp szarba léptem volna bele.
- Jaj csak azt ne – fogom a fejem, az arcom, lecsúszva a kezem éppen azt imitálja, hogy le is tépem onnan. - A nedves bugyijú tinilányok nagy álma az az újság, hogy kiélhessék a vágyaikat. Betegek, komolyan. A fele se igaz, rólam egyszer írtak, hogy bele vagyok zúgva valakibe, de aztán leordítottam az egyiket a folyosón és azóta nincs kedve még azt se megírni, ha a nagyterem közepén hugyozom össze magam – röhögök fel, érdes hangom felveri az eddigi csendes és nyugalmat. Ritkán valós, most azonban eszembe jut az arc és azon valóban mulatok. Nemhiába, igaza van, mindig mindenre figyelnek és jegyzetelnek. - Szennylap, mint a többi. De még mindig népszerű – tekintve, hogy amikor megjelenik, minden második ember kezében ott van. Visszaejtem a kezem a mellkasomra és az egyenruha egyik gombját kezdem el csesztetni.
- Idén kihagytam, inkább színleltem, hogy okádok, de nagyon nem bírok ott ülni. A levitás dzsungel meg… annak mi lett a vége? Kirúgták akik csinálták? - Nem követtem az eseményeket, hamar sikerül kimenekülnöm és mással elfoglalni magam. - Én is ismerek sok helyet, de ha mondasz annál is újabbakat, még hálás is lehetek – tessék Gréta, képes vagyok emberien kommunikálni, nem értem a korábbi hisztid tárgyát innenstől.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Feigler Anna
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák



RPG hsz: 38
Összes hsz: 46
Írta: 2024. június 8. 23:58 Ugrás a poszthoz

Erik

- Pfffh.. - Najó, a bugyis hasonlat azért vicces annyira, hogy egy rövid nevetés kibukjon belőle. Nehéz a dologgal vitatkozni, amikor rendszeresen vannak tematikus "ki-kivel jár", kit kivel láttak smárolni meg ilyen beszámolók.
- Szerintem annyi lopott smárpartit lepaktak már, hogy bármelyik következő számba elférne egy "legcsinosabb mandula" szavazás, és mindenki felismerné mostanra az indulókat, annyit turkáltak a diákok szájában.
Vannak azért annak az újságnak hasznos részei, azt el kell ismernie, hogy nem mindegyik cikkíró erre a trashre koncentrál, hanem érdekes témákra, de a diákok nagy része azokat általában sajnos átlapozza, míg el nem érnek a pletykarovatig.
- Csak nem te voltál akkor az is, aki egyszer bement és minden felborogatott a szerkesztőségi szobájukban?
Arra emlékszik, hogy a groupchatben Lafiékkal szarrá emojiztak mindent, partiemojival meg konfetti emojikkal. Csúnya dolog a káröröm, de annak a chatbeszélgetésnek egy tisztességes hányadát többek között az is teszi ki.
- Idén nem volt semmi, szerintem eléggé befeszültek Kakasi meg a tanárok mostanra. És amúgy nem, nem rúgták ki. Meg szerintem nem is voltak elég szigorúak utólag. - Erre már viszont elhúzza a száját valamennyire, mert eléggé hits home az egész szitu. Bezzeg, ha ő csinált valami hasonlót, akkor már hat méterrel a föld alatt lenne - képletesen. Az a levitás terro srác meg megúszta egy kis fejpatpattal, hogy jólvaansemmibaaajpicikornélnematehibád. Pff. Be nem vallaná, de nagyon féltékeny arra az elnézésre, ami akkor úgy követte az egészet, és ami a levitás srácot körbevette. A témaváltás pont jókor jönne, mielőtt mentálisan belelovallná magát a szar-a-világ rantjába.
- A lépcsőházban a lépcső, ami általában Tanulószoba felé visz. Ha megállsz rajta és arra koncentrálsz, hogy inkább egyedül lennél, megjelenik egy plusz kanyar, ami kivisz egy régebbi, használaton kívüli erkélyre. Sohasem láttam senki mást ott rajtam meg pár haveromon kívül.
Utoljára módosította:Feigler Anna, 2024. június 8. 23:59
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Salamon Erik
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


the black sheep
RPG hsz: 14
Összes hsz: 20
Írta: 2024. június 9. 21:18 Ugrás a poszthoz

Feigler Anna


- Azért nagyon remélem, hogy mások seggében is fognak, annak sokkal viccesebb lenne a szavazása – kinek mi, de én jót röhögnék,az iskola többi része pedig soha többé nem venné kezébe az újságot, amivel megint csak azt érjük el, ami a cél. Fura vágyálmokról hallok errefelé, én ehhez sehol sem vagyok kreatív.
- Ööö, nem tudom, hogy melyik akkorra gondolsz, de be nem mentem, csak a folyosón kaptam el. Lepődj meg, akkor is nézelődött, mi legyen a következő cikk témája – vagyis én ezt feltételezem, messze nem biztos, hogy valóban így is történt, nem pedig csak barátnőjét nézte meg mondjuk, hogy mikor jön ki óráról. Mindegy? Mindegy.
- Jaj az a nő. A hideg kiráz tőle, még akkor is, amikor csak néz. De legalább nem lett botrány, szóval valahogy hasznos a jelenléte – vonok vállat, különösebben bajom nincs vele, mert hozzám sem szólt még, az ilyeneket pedig szeretem. - Biztos valakinek a valakije, ez már csak így megy. Másokat meg akasztottak volna. De azért adnék tippeket a következő rendbontónak, mit csesszen szét – kinek ne hiányozna, ha a számára annyira gyűlölt dolgok eltűnnének. Persze, nem hiszem, hogy megélem még azt, hogy itt balhé lesz, minimum akkora. Matatok megint, újabb szálat húzok elő, egész értelmes a csaj, kedvem támadt maradni is. Bár a hírekkel ellentétben néha ilyen is előfordul. Miközben gyújtok rá, a szemöldököm emelkedik meg, ahogy a titkos kis helyet említi.
- Nahát – ejtem ölembe a gyújtót, szerencsére van annyira zárva a lábam, hogy ott is maradjon. - Ez most nagyon új, ki fogom próbálni. Kösz – biccentek egyet. - Akkor gondolom az ilyen rejtett helyeket vágod, nem mondanék újat az elhagyott szárnynál – fújom ki a füstöt, bár én vagyok akkora paraszt, hogy ott is megoldom, ahol nem kéne.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Feigler Anna
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák



RPG hsz: 38
Összes hsz: 46
Írta: 2024. június 11. 16:58 Ugrás a poszthoz

Erik

- Azt mondják amúgy nem olyan vészes, ha figyelsz az óráján meg ilyenek. - Meg ha nem átkozol szanaszét diákokat csak úgy, meg nem balhézol hangosan a folyosókon meg órákon - szóval amennyiben nem bajkeverő valaki. Részéről Anna ilyen kis csendes closet-rebel, mert amúgy ahhoz nincs elég nagy hangja meg elég karakán kiállása, hogy csak úgy nekiálljon nyíltan rendbontani. Meg.. meg amúgy is prefektus vagy mi, nem szívesen látná az házvezetője csalódott arcát. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek meg a maga saját kis stiklijei, amivel jobbára legfeljebb saját magának árt, másoknak nem.
- Hja, imagine. Ha én csináltam volna hasonlót, szerintem ki is csaptak volna.
Megforgatja a szemét, mert ő ezen azóta is nehezen teszi magát túl. Egy dolog ráadásul, hogy a levitás diák mit csinált, de hogy aztán egy aero meg egy pyro elemi mágus a tüzet és a levegőt egymás mellett használni jó ötletnek tartották és mindkettő tanár még... hát. Biztos ők is valakinek az ismerősei akkor, Erik gondolatmenetét követve. Futó pillantást vet a karkötőre a csuklóján, aminek a látványa is már megnyugtatja.
- Az sem rossz hely, de oda inkább akkor megyek, ha sok időm van. Amikor van idő oda-meg visszaérni úgy, hogy nem csak dísznek ott toporgok tíz percet. - Többnyire szűk kis baráti körével mennek néha át, neki a szárny az nem igazán szólóprogram a távolság miatt.
- Pedig amúgy hangulatos. Este tök para. - Az utolsó mondatot nem úgy mondja, mint akinek elvenné a kedvét ez a tény, sőt, ellenkezőleg.
Utoljára módosította:Feigler Anna, 2024. június 11. 17:53
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Salamon Erik
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


the black sheep
RPG hsz: 14
Összes hsz: 20
Írta: 2024. június 15. 00:52 Ugrás a poszthoz

Feigler Anna


- Akkor elég hamar lesz vele kellemes beszélgetésem, úgy érzem - a meg ilyenek arra utalnak, amiket én általában csinálni szoktam, így aztán előbb vagy utóbb, de inkább előbb kerülök majd a figyelme központjába, ami nem feltétlen lesz nekem olyan jó. De azt is túlélem, mint az összes többit is, nem rettegek előre feleslegesen, sem úgy amúgy sem, nagyon régen volt az, hogy ilyesmitől tartottam. Majd húzok még egy strigulát a többi mellé. Az, hogy Anna mennyire mondja ezt tapasztalatból, mit élt meg vagy csak hallotta, más kérdés. Sok mindent lehet hallani innen-onnan, elég hangos ez a kastély.
- Ez sajnos a szomorú igazság. És még fel sem szólalhatsz, mert ki vagy te ahhoz, hogy kinyisd a szád - vonok vállat, hiszen akkor neki is már bizony leesett az a tantusz, hogy miképp működik erre és úgy mindenhol a világ. A srácnak szerencséje volt, meg a többinek is, annyira a problémára koncentrált mindenki, hogy a részletek el is vesztek mellette. Kiváncsi leszek a következő balhénál mennyire üt majd ez be és mossák el megint azt, aki csinálja.
- Ja hát igen, a táv nem mindig barátságos, olyankor marad nekem is a régimódi sulis WC meg bármi. Oda meg persze bejön mindenki barom és papol. Igazából nem is értem, miért ennyire álszent az iskola, hogy jaj nem lehet, tilos és mennyire rossz. Aztán a fele tanári kar szájából kilóg és akkor még csak erről tudunk. Na mindegy - legyintek egyet, nem fontos ezen rágódni, nem fog változni semmi sem. Csak engem zavar valahol, vagy inkább tartom szánalmasnak.
- Akkor majd odaviszem a randikat is, hogy minél jobban bújjanak, Köszi a tippet - vigyorodom el, hogy micsoda ötletet adott nekem hirtelen. - Viszont azt nem vágom, a második emeleten van valami beugró? Régen volt egy az egyik szobor mögött, de egy ideje nem néztem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Első szint - összes RPG hozzászólása (1547 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] 40 41 ... 51 52 » Fel