Új tanév yey | Talár alatt
Hihetetlenül kellemesen érezte magát a szünetben, még önmagát is meglepte. Majdnem az egész időszakot a nagymamájánál töltötte, aki rengeteg érdekes dolgot mesélt az elemi mágiával kapcsolatosan. Viki legnagyobb örömére a család minden tagja rájött, hogy ebben az időszakban ez az egyetlen dolog, ami igazán foglalkoztatja a lányt. Bár sosem kért, mindig kapott búcsúajándékot, mikor visszaindult - eddig kviddicses dolgok, amiket szintén imádott, de idén a mamája valami igazán különlegeset adott. Egy gyönyörű karkötőt adott neki, amin három arany csilingelő függött, egy seprűt ábrázolt, a második egy ász kártyalapot, a harmadikon viszont a víz elemi jele volt káprázatosan kidolgozva.
Az új vezetőség alatt is prefektus maradt, szóval kénytelen volt továbbra is éjszaka járőrözni. Az első hetet még úgy ahogy megúszta, viszont a másodiknál beosztották. Ráadásul pont a déli szárnyat utalták ki neki.
A fejetlenség folyosóján mindig valami rossz dolog történt vele; többek között már ráöntöttek egy fura bájitalt, volt hogy egy tincset vágtak le a hajából, ellopták a főnixének az egyik tollát, de egyszer még arra is felkérték, hogy bíróként közreműködjön egy festmények közötti válásban.
De most történt vele a legrosszabb dolog, elhagyta az új karkötőjét. Két napja volt itt őrjáraton, és mivel már átkutatta az egész szobáját, ez az egyetlen hely maradt, ahol lehetett. Sírni tudott volna, miközben az egyik festménytől próbált segítséget kérni, viszont az nem tudott semmiféle válasszal szolgálni.
Elfordult a festménytől, teljesen reménytelennek érezte a helyzetet. Valahogy muszáj lesz elterelnie a figyelmét, így odalépett az első lányhoz, aki szembe jött vele.
- Szia. Ho-hogy vagy? - Hamar rájött, hogy ijesztő lehet, amiért csak így leszólít egy ismeretlent. Ráadásul még dadogott is, ami kicsit sem volt rá jellemző. Az ajkába harapott, valami olyasmin gondolkozott, ami segíthetne a helyzetén. - Viki vagyok, prefektus. Csak gondoltam megkérdezem, hogy mi-minden rendben.
Nagyon nem örült, hogy a dadogása nem múlt el azonnal, erre külön figyelni fog ezek után.
Az új vezetőség alatt is prefektus maradt, szóval kénytelen volt továbbra is éjszaka járőrözni. Az első hetet még úgy ahogy megúszta, viszont a másodiknál beosztották. Ráadásul pont a déli szárnyat utalták ki neki.
A fejetlenség folyosóján mindig valami rossz dolog történt vele; többek között már ráöntöttek egy fura bájitalt, volt hogy egy tincset vágtak le a hajából, ellopták a főnixének az egyik tollát, de egyszer még arra is felkérték, hogy bíróként közreműködjön egy festmények közötti válásban.
De most történt vele a legrosszabb dolog, elhagyta az új karkötőjét. Két napja volt itt őrjáraton, és mivel már átkutatta az egész szobáját, ez az egyetlen hely maradt, ahol lehetett. Sírni tudott volna, miközben az egyik festménytől próbált segítséget kérni, viszont az nem tudott semmiféle válasszal szolgálni.
Elfordult a festménytől, teljesen reménytelennek érezte a helyzetet. Valahogy muszáj lesz elterelnie a figyelmét, így odalépett az első lányhoz, aki szembe jött vele.
- Szia. Ho-hogy vagy? - Hamar rájött, hogy ijesztő lehet, amiért csak így leszólít egy ismeretlent. Ráadásul még dadogott is, ami kicsit sem volt rá jellemző. Az ajkába harapott, valami olyasmin gondolkozott, ami segíthetne a helyzetén. - Viki vagyok, prefektus. Csak gondoltam megkérdezem, hogy mi-minden rendben.
Nagyon nem örült, hogy a dadogása nem múlt el azonnal, erre külön figyelni fog ezek után.