Napok óta gondolkodott - sőt, lassan két hét is eltelt azóta, hogy beszéltek, de valahogy összemosódtak az egyes napok. Jared ötlete - terve, vagy nevezzük bárhogy - továbbra is súlyként telepedett rá, rossz előérzetétől sehogyan sem bírt szabadulni, még ha logikusan nézve látta is, hogy megfontolt, ésszerű döntés. Épp ezért tudott némileg ellenérzésétől eltekintve arra koncentrálni, mit lépjen, alaposan átnézve minden lehetőséget, ami kínálkozott. Együtt voltak erősek és ha az öccse ezt az utat választotta, számára magától értetődő volt, hogy felesleges vitatkozás helyett követni fogja.
Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a kezdetektől az orra előtt hevert, de szándékosan megvizsgált minden mást, mielőtt belátta, hogy nincs jobb. Nem bírt veleszületett képességgel, az már megmutatkozott volna mostanra, az animágia nem neki való volt, a legilimencia pedig kifejezetten taszította. De az illúziómágiát választani azt jelentette, hogy azt fogja továbbfejleszteni, amit Ő tanított neki, amit tőle örökölt. Kevés ijesztőbb gondolattal kellett szembenéznie.
Nem igazán fontolgatta, hogy írjon-e, vagy inkább keresse fel a tanárt - minden szempontból jobb megoldásnak tűnt személyesen beszélni vele, hogy legyen esélye elérni, hogy végig is hallgassák. Gondosan felkészült a találkozóra és az esetleges kérdésekre, alaposan átgondolva mindent és amennyire tudott, utánajárt a dolgoknak. Az illúziómágus évnyitón bemutatott új tanerők közé tartozott, akit könnyű volt megjegyezni, bár az irodáját megtalálni nem volt a legegyszerűbb. Odaérve azonban süket csönd válaszolt csak a kopogására, úgyhogy némi töprengés után úgy döntött, megpróbálkozik a tanárival, aztán ha ott se találja meg, akkor bagolyban kér időpontot, amikor felkeresheti.
A tanárit már ismerte, így nem vesztegetett több időt kóborlással, meg sem állt egyenest az ajtajáig. Kopogott, de válasz helyett csupán egy jókora puffanás hallatszott bentről, ami úgy hangzott, mintha egy súlyos bútor landolt volna a földön. Nem tudta, vajon esetleg egy tilosban járó diákot zavart-e meg, de kíváncsisága győzött és benyitott, őszinte meglepetésére az általan keresett tanárt pillantva meg a földön, amint székestül vízszintesbe helyezte magát - legalábbis, mivel mást nem látott odabent, feltételezte, hogy így történt.*
- Nem ütötte meg magát?-*Lépett sietve hozzá, hogy ha szükséges, segíthessen neki, remélve, hogy nem sérült meg - valószínűleg nem az ő hibája, de kicsit úgy érezte, mintha az általa csapott zaj okozta volna a történteket.*

A jóformán rezzenéstelen tekintet kissé aggasztó - ő ugyan nem medimágus, hogy értsen az ilyesmihez, de mintha kicsit agyrázkódás-gyanús lenne a dolog, bár megkockáztat egy pillantást a plafon felé is, hátha csak valami elképesztően érdekes szemléléséhez volt szükség ilyen radikális pózváltásra. Odafönt azonban csak közönséges, fehér vakolat és néhány repedés van, úgyhogy kicsivel sem került közelebb a rejtély megfejtéséhez, főleg, hogy visszafordulva már őt nézik meredten, ami hangyányit zavarbaejtő. Az utána megjelenő mosoly és a hozzá csatolt magyarázat aztán némi fényt derítenek a dologra, amit tökéletesen megértő, szemöldökpercenésnyi meglepettséget sem mutató arccal fogad, mintha az ilyesmi teljesen mindennapi lenne.*
- Ó, értem.-*Mosolyodik el, majd végignézi, amint a tanár pár mozdulattal eltünteti a nyomokat, mintha-mi-sem-történt-volna. Eddig csak néhány tárgyat vett fel, úgyhogy meglehetősen kevés embert ismert a karból, de nagyon különböző emberek tanítottak a kastélyban, annyi szent. Az öccsével párszor információt cseréltek, hogy a későbbiekben jobban válogathassák össze az órarendjeiket, de eddig ez a találkozás vitte a furcsaságpálmát. Már Leoniet leszámítva, de ő külön kategóriát alkot egy szál magában.*
- Reméltem, hogy nem okoztam nagyobb bajt azzal, hogy megzavartam.-*Gesztikulált az ajtó felé, majd észrevéve, hogy a sietségben nyitva maradt, odalépve bezárta, csupán egy gyors pillantással ellenőrizve, hogy nem volt más szemtanú a környéken. Visszatértve a tanárral szemben áll meg - kényelmesebb így, hogy egyikük nyaka sem fog belefájdulni a beszélgetésbe.*
- Ahogy óhajtja.-*Biccentett, ezzel is jelezve, hogy kérésnek tesz eleget, egyébként aligha engedne meg magának ilyesmit.*- Ha van némi időd, az illúziómágiáról és a tanulásról kérdeznék. Szeretnénk tanonccá válni.-*Röviden és egyszerűen közölte, nyugodt hangon, különösebb kertelés nélkül, állva a másik tekintetét. A tartása higgadt magabiztosságot tükrözött, összeségében mégsem tűnt úgy, hogy elbizakodott lenne, de felkészült rá, hogy számos ellenvetést kell legyűrnie, míg meggyőzi a tanárt.

A tanár megjegyzésére gondolatban hozzátette, valóban furcsa dolog a gravitáció, de ezzel már együtt kell élni, hangosan azonban egy szót sem ejtett. Jobb is, hogy nem fokozta továb a dolgokat, mert félő, a másik szeme kiesett volna - így is volt némi csigoid beütése, ahogy rá nézett. Bocsánatkérő mosollyal vonta meg kicsit a vállát, mint aki nem sokat tud kezdeni azzal, hogy ennyire meglepő a jelentkezése.*
- Tudom, hogy nem kerestél egyelőre senkit, de nem találtam "belépni tilos" táblákat és aknamezőt sehol.-*Ha egyértelmű tilalomba ütközik, valószínűleg kétszer is meggondolja, tegyen-e egyáltalán próbát, de mivel az ilyesfajta jelek hiányoztak, nem akart fél lábon állva várni az első, ki tudja mikor esedékes hirdetésre. Sosem szerette vesztegetni az időt.
Úgy tűnt, ezúttal sem lőtt teljesen mellé - legalábbis válasza hallatán elmaradt az üvöltözés és a kihajítására tett igyekvések is, sőt, a tanárnő mintha feldolgozta volna a sokkot.
- Köszönöm.-*Ez egyaránt szól a hellyel kínálásnak és annak is, hogy meghallgatják - sokkal egyszerűbb civilizált keretek között szállni vitába egy tanárral, mint úgy, hogy az alapból hallani sem akar a dologról. Helyet foglal, kezét ölébe ejtve, megszokásból egymásnak támasztva ujjait, ami azt jelzi, figyel.*
- A nevem Gareth Nightingale, harmadikos Eridonos diák vagyok, de csak az év elején érkeztem ide.-*Nem úgy tűnt, hogy a stílusváltás különösebben megrázta volna, könnyen idomult hozzá. Nem tudja, mit szeretne még tudni a tanár, de arckifejezése arra biztatja, kérdezzen csak és választ kap.
Eddig sem kifejezetten egy korabeli diák benyomását keltette, de a további kérdésekkel egyidőben változott a kisugárzása, még ha talán kevéssé is volt feltűnő - leginkább nyugtalanító, apró átalakulások egész sorából állt, tartása, vonásai, tekintete, mozdulatai mintha mind más árnyalatot kaptak volna. Annak ellenére, hogy lazának, szinte túl otthonosnak is tűnt, a levegőben feszültség érződött, ahogy lassan mozdult, előre dőlve, bár még épp nem tolakodva a nő személyes terébe, de szinte súrolva azt.*
- Nem hiszem, hogy ez problémát jelentene. Megvan a kellő tudásom és gyakorlatom.-*A mosoly, amivel beszélt, ragyogó volt, mintha a Szombati Boszorkány címlapjáról lopta volna, vagy pontosabban, fénymásolata annak, de a szempár pillanatra sem mosolyodott el, miközben a puha hang szinte karcolt - nem sértette a fület, de mint sötétben a kés pengéje, valahol láthatatlanul megbújt éle. Az egész annyira természetesnek hatott, mintha az ajtón belépő nem is ugyanaz a személy lett volna, aki most Renéevel szemben ül, de ahogy a másoperc percen, úgy válik köddé - Gareth hátradől, minden észrevétlen gyorsasággal kattan a helyére. Udvarias mosoly, nyílt tekintet, tiszteletteljes hang és tárgyilagosság.*
- Idáig otthon tanítottak, brit rendszer szerint. A tudásom felér egy végzősével.-*Ennek nem kellene problémát jelentenie, alapból nagyon egyszerűn demonstrálhatja, hogy semmivel sem ügyetlenebb idősebb társainál, hiszen azonos ideig tanulták ugyanazt, csak nem ugyanúgy.

Renée megdermed - nem pislog, meg sem rezzen és csupán tekintete árulja el, hogy milyen hatással volt rá az pár szónyi, pillanatnyi darab, amit mutatott neki. A vánszorgó idő ismét mozgásba lendül, ám a nő viszonylag sokáig hallgat, mielőtt válaszolna, ő pedig türelmesen várakozik, gond nélkül tartva a szemkontaktust és nem adva jelét, hogy feszélyezné, ahogy tanulmányozzák. Gareth hagyta, hogy olyan alaposan megnézzék, amennyire csak akarják, nyugodtan, meg sem próbálva kitérni a tekintet elől - ki tudja, megszokás vagy magabiztosság teszi-e, hogy egyenes tartással, kényelmesen hátradőlve, kezeit ölében pihentetve nemhogy nem feszeng, de mintha ő is fürkészné a másikat.
Figyelmesen hallgatta a feleletet, meg sem kísérelve félbeszakítani a másikat, csupán helyenként biccentve annak jeleként, hogy érti és követi szavait. Csak a beálló szünetben szólal meg, tartva tárgyilagos stílusát.*
- A közönséges varázslatok elsajátításához is jelentős akaratra és mentális erőre van szükség, főleg, ha figyelembe vesszük, hány különböző területet lehet egyszerre fejleszteni. Elvégre nem mindenki érik egyformán gyorsan, így a kor sem univerzális mutató.-*Udvariasan fejti ki véleményét, jelezve, hogy tiszteletben tartja a tanár által mondottakat, de megvan a magához való esze és nem csak nekiugrott a dolognak, mint vak ló a gödörnek. Messze nem a puszta szeszély hozta ide. Amennyit tudott, utánaolvasott az illúziómágiának, az egészet alaposan átgondolta és megfogalmazta a saját gondolatait és kérdéseit.*
- Úgy neveltek, hogy nagykorúként megálljak a magam lábán.-*Finoman hárítja a bókot, árnyalatnyi mosollyal, ami akár palástolt büszkeség is lehetne. Egy szóval se mond többet vagy kevesebbet a kelleténél, nem locsog, de nem is titkolózik.
Renée azonban még nem ért a mondanivalója végére - nem mondaná, hogy vonakodik, de óvatos beleegyezés ez, ami akár elrettentő is lehetne, de nem Gareth számára, aki egy egyszerű biccentéssel fogadja az egészet.*
- Ez csak természetes.-*Magától értetődő, hogy próbára teszik és felmérik képességeit, mielőtt bármerre is elindulnának - rengeteg feleslegesen elvesztegetett időt megspórolhatnak így. Ahogy az is, hogy az elmélet megelőzi a gyakorlatot, vagy hogy a veszély miatt plusz szabályok vonatkoznak majd rá. A folytatást hallgatva kicsit talán régimódinak tűnhet a tanárnő, de a kockázatokat tekintve érthető az elővigyázatossága. Mindenesetre, távol áll tőle, hogy minden egyes aggályra egyenként válaszolgasson, így a saját részéről egyszer és mindenkorra tisztázni szeretné a dolgokat.*
- A kölcsönösség elvét vallom - elvárhatsz és követelhetsz tőlem bármit, amit magad sem tagadsz meg. Ameddig őszinte és fair vagy velem, addig mindenben az utasításaidra és ítélőképességedre bízom magam.-*Renée jóformán az első pillanattól felajánlotta a tegezést és mivel kijelentése szerint nem gyerekekkel, hanem felnőttekkel akar dolgozni - ha fiatalokkal is - ennek megfelelő választ kap. Mindenesetre, a beálló csöndben hirtelen kuncogáshoz hasonló hang hallatszik és Gareth mosolya halk nevetéssé szélesedik.*
- Több ellenállásra számítottam. Ennyire hihető volt a "sötét" énem?-*A jókedve nem féktelen, hamar visszakomolyodik, de közvetlenebb marad, ahogy még bújkáló derűvel néz fel a tanárnőre.*
- Sajnálom, nem bírtam megállni ezt az apró tréfát. Minden mást komolyan gondoltam.-*Nem árt biztosítani a hölgyet, hogy amit mondott, ahhoz tartani is fogja magát, leszámítva, hogy egy-két apróbb trükknek - vagy ha úgy tetszik, illúziónak - már most birtokában van.