Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kezd minden egy kicsit jobb lenni már otthon. Lassan teljesen egy nézőponton leszünk anyával. Sean is kezd idősebb lenni, már megszokott jelenség, sőt nem is olyan rossz, hogy van. Nekem is sikerült mindennel zöld ágra vergődnöm, most minden jó, túl jó. Vihar előtti csend, mi? Áh, nem lenne szabad rosszra gondolnom, mert akkor be is vonzom.
Második óra. Első órám ma nincs, így aztán kényelmesen sétálok fel a kastélyba. Otthon reggeliztem, anya újabban újra süt, és dúdol is közben. Érdekes ez a változás, de ki ne szeretné a kakaóját friss péksüteménnyel enni? Ma például sajttal és baconnel töltött kiflit ettem, ami mennyei volt. Annyira, hogy egyből befaltam belőle hármat. Azt, hogy az ebéd hogy fog lecsúszni, nem tudom. Bár ha jót főznek a manók, egész könnyen. Vacsorára pedig, ha jól láttam, pizzával készül az én anyukám.
Szeretem ezt a helyzetet, sokkal vidámabban sétálok be a tölgyfakapun, és örömmel lépkedek fel a lépcsőn. Mágiatöri lesz. Nem rossz, bár annyira nem izgat, de mégis tanulható. Nem bánom, hogy nem olyan, amitől felrobbanhatok, mert mondjuk van egy rossz hozzávaló, vagy rosszul mozdul a pálcám. A múlt héten is volt egy lány, aki rosszul mondott ki egy szótagot, és ahelyett, hogy szőkére festette volna a másik haját, a saját testét hűtötte le annyira, hogy utána a gyengélkedőn kötött ki. Az ilyesmit utálom.
Felérve a lépcsőn egy asztal mellé sétálok, egy srác ül csak ott, így tökéletesen alkalmas, hogy lepakoljam a táskám a másik végébe. Nem ülök le, magam felé fordítva a virágos tatyót veszem elő belőle a taláromat és a nyakkendőmet. Előbbit a táska mellé teszem, utóbbit pedig a nyakamba, és elkezdem megkötni. Felfelé jövet egyiket se szoktam hordani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Figyelmetlen voltam, ennek köszönhetően pedig a táskám elkezdett távozni. Nem éppen a legjobb, ha az ember nem figyel oda ilyenekre, elvégre lehetett volan nálam egy üveg mustár, vagy még rosszabb, méz, és akkor vége mindennek. Hogy miért lenne nálam méz vagy mustár, ne kérdezze senki. Ez volt az első gondolatom, ahogy a táska megindult.
Fogalmam sincs, hogy mit csináltam. Illetve, hogy miért nem csináltam semmit. Szinte lassított jelenetben néztem, ahogy megindul a táskám, és ahogy a mellettem ülő dúdolgatós srác utána kap, majd távozik is utána. Még felsikkantani se volt időm, olyan szinten megdöbbentem attól, hogy leesett.
- Mi a…?
Majdnem káromkodásom, amik széles körét kedves apámnak köszönhetem, végül a fura cuppanás miatt nem jön ki. Talán jobb is így. Nem éppen nőies, ha az ember lánya úgy káromkodik, mint egy kocsis. Nekem meg valahogy nem is megy. Hülyén néz ki, ha az én hangommal nekiállok káromkodni. Természetellenes.
- Kö…köszönöm.
Érzem, ahogy mindenki minket néz a közelünkben. Nem vagyok az a színpadi alkat, így a tarkóm, a fülem, és az arcom is elkezd vörösödni. Naná, hogy pont ma kötöttem fel a loboncomat, így mindenki premier plan láthatja, ahogy rákká változom. Aztán, ahogy a táskámat elveszem, és rendesen rápillantok, hatalmas szemeim még hatalmasabbá válnak, mint a csiga, olyan leszek.
- Én ismerlek téged!
Igen, tudom is, hogy honnan. Mondjuk szerencséje van velem, én nem tartozok a sikító – visító lánykórusok egyikéhez sem, inkább csak halkan, de bambulászva ismerem fel az embereket. Hosszan, illetlenül hosszan nézem őt is, majd megrázva a fejem, veszek egy mély levegőt.
- Segíthetek?
Kérdezem zavartan a táskámat gyorsan feltéve az asztalra, mielőtt megint elejtem. Nem lenne újdonság tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Igazad van, rosszul fogalmaztam. Láttalak, sokszor.
Azt nem mesélem el neki, hogy az elmúlt években rengetegszer, vagy, hogy mennyire imádtam őt mindig, vagy hogy egyszer megölelt. Akkor még nagyon kicsi voltam, és tuti annyi embert megölelt már, hogy nem emlékszik egy kislányra, aki egyszerre két nőbe kapaszkodva sikongatott. Bizony, ha anyának jönnie kellett, akkor elrángatta magával Krisztát is. Igaz, hogy mi ketten sokkal jobban élveztük a dolgot, mint azt ő gondolta volna. Nem is foglalkoztam a sikítozókkal, elég gázul viselkedtek. Komolyan, minden nap jön szembe valami undi, mert ha nem bájitaltanon, akkor bűbájtanon vagy Legendás lények gondozásán. Ez a sikítozás, tömegesen is ciki. Végül aztán nézem, ahogy a láb lassan felemelkedik. Már éppen fel akartam kelni érte, de a fiú gyorsabb volt, és szépen lassan visszatért minden a régi kerékvágásba, az emberek is lassan elkezdtek nem nyíltan bámulva kibeszélni.
- Biztos, hogy menni fog?
Érdeklődöm aggódva, hiszen nem tűnik túl jónak a helyzet, és a hangok se segítenek hozzá, hogy ne érezzek elengedhetetlen vágyat az iránt, hogy pácát rántsak, és én is mondjam a bűbájt. Igaz sosem tanultam, sőt az sem biztos, hogy rendesen ki tudnám mondani ezt a bűbájt, mégis hatalmas bennem a tenni akarás, hiszen az én táskám miatt lett az egész, én voltam figyelmetlen.
- Kellemetlen helyzetbe? Ugyan, pontosan tudom, milyen, amikor néznek. Az anyám pszichológus, az apám auror, nincsenek együtt, folyton ölik egymást, de nemrég született meg az öcsém. Elég nehéz velük felvenni a versenyt kellemetlen helyzetbe hozás terén.
Tényleg, ebbe eddig nem is gondoltam bele, de nagyon jól viselem a kellemetlen esetekkel járó rivaldafényt. Lehet, hogy ha nagy leszek, akkor majd celeb leszek, elvégre ez ott egy kifejezett követelmény.
- Rendben van a lábad?
Bökök az ujjammal kérdőn az említett testrész felé, miközben lassan elhaladnak az emberek a környezetünkből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Öhm.
Oké, az egy dolog, hogy megemlítem, hogy voltam párszor, és hogy láttam őt, de hogy véleményt formáljak? Én tökre béna vagyok az olyanokban, mint a véleményem kinyilvánítása, és szerintem nagyon nem a legjobb emberhez fordult ebben a témában. Érzem is, hogy már megint elönti a forróság az arcomat, és a szám is kiszárad. Fogalmam nincs, hogy másoknak hogy megy a sima véleménykinyilvánítás.
- Nem igazán szerettem cirkuszba járni, amíg el nem mentem hozzátok. Titeket akármeddig el tudnálak nézni, így azt hiszem rosszak nem lehettek. Nem igazán vagyok az a sikítozós meg ajnározós fajta, így sajna azt nem is tudnék adni, de ha arra vágysz, ismerek néhány lányt, akik nagyon benne vannak ebbe a sikongatós dologba.  
Soha nem is ment, sőt, ha valamiért lelkesedtem, akkor is, maximum telepakoltam a szobám falát képekkel, vagy a nevét írtam le sokszor a füzetembe. Csendes rajongó vagyok, ha lehet ilyet mondani, vagy van ennek valami értelme. Furcsa, a rajongó szónál eleve valami hangosra gondol az ember, legalábbis én, így képzelném el, ha le kéne, mondjuk rajzolni a szót. Sok hullámzó vonal, kacskaringózó színek. Én nem ilyen vagyok, még csak kicsit se hasonlítok rá.
- Igen, pontosan tudom, hogy milyen ez.
Nem örülök neki, hogy tudom. Valahogy jobb lenne kívülállónak lenni, mint olyannak, akit egyből megbámulnak. Idősebbnek is nézek ki a koromnál, a szüleim nem éppen átlagos állampolgárok, sőt az egyik még csak nem is ennek az államnak a polgára. Olyan bonyolult az egész, hogy néha még én magam sem tudom követni, és ha esetleg mégis, akkor is történik valami, ami miatt újabb csavar kerül a történetbe, és megint borul a bili.
- Igazad van, így tisztább. Warren Mina.
Fogadom el a kezét, és rázom meg finoman, illetve hangolódom rá arra, ahogy ő fog velem kezet. Igen figyelmes egy srác, azt meg kell hagyni. És egyáltalán nincs elszállva magától, ami ritka.
- Azért egy kicsit mégis. Mármint, jobban odafigyelhettem volna arra, hogy a táskám rendesen tegyem le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy nagy kupac könyvet szorongatva a két kezem között haladok végig a folyosón. Ebédszünet van, a legtöbben esznek is, én azonban egy falatot se tudok legyűrni már napok óta. Ez érződik a hangulatomon is. Feszült vagyok, kicsit talán mogorva is, és kényelmetlenül érzem magam a saját bőrömben. Mintha ki akarna robbanni belőlem valami, vagy meg akarnék szabadulni valamitől. A kellemetlen csak az, hogy fogalmam sincs, mitől. Pedig megszabadulnék én, ő de még mennyire.
Szóval ebédidő van. Ez tökéletes idő arra, hogy a könyveimmel megpakolva a táskám és a kezeim besurranjak az átriumba, ott pedig a pszichológusi rendelőbe. Gondolom ez is kihágás, de nem érdekel. Szükségem van egy csendes helyre, és a könyvtár mostanában nem az. Mindenfelé elsősök zizegnek, ami természetes. Év eleje van, igyekeznek megismerni a helyet, és rengeteg az új élmény. Én is voltam elsős, tudom, milyen az. Nem is hibáztatom őket, inkább magamat, amiért ilyen nyafka hangulatban vagyok. Tényleg ennem kéne, csak valahogy nem megy.
A kulcsokat otthonról hoztam el. Anya konferencián van. Sean pedig apánál, szóval ha minden igaz, mind a hárman Budanekeresden térnek nyugovóra ma is, és holnap is. Lehetnék otthon is, de a ház is frusztrál. Olyan helyet keresek, mely nyugodt és békés, ahova nem járok gyakran. Így esett a választásom az irodára. Szeretem ezt a helyet. Itt találkoztam először apával, és itt volt az első igazi gyerekszobám is. Elfordítom, belököm az ajtót, majd besétálok. A kulcsot a kis asztalkára dobom, a könyveimet pedig a dohányzóasztalra teszem. A táskámból is kiszedem a jegyzeteimet, majd a táskát a lerúgott cipőm mellé teszem. Muszáj tanulnom, egy csendes helyen. Így hát a szőnyegre telepedek, és kényelmesen elrendezem a könyveimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elhatároztam, hogy nem veszek tudomást a kopogásról, hiszen elméletileg nincs itt semmi, az ajtót pedig bezártam. Oké, ebben nem vagyok olyan nagyon biztos, mert a mozdulat nem rémlik, de hát miért ne zártam volna vissza, hiszen illegálisan vagyok itt, és nyilván azt nem akarom pont, hogy rám találjanak. Gondolom viszont, hogy a felügyelők meg nem kopognak, hanem bejönnek. Szóval kopogtattak egyszer. Felpillantottam, semmi. Kopogtattak még egyszer, megint semmi. Nem is foglalkoztam vele egészen addig, amíg a lenyomódó kilincs következtében ki nem nyílt az ajtó. Na ezért nem volt meg a mozdulat. Riadtan pillantottam fel Dorianra, aki éppen magyarázkodva kihátrált. Miért hátrált ki? Az ijedtségem csakhamar zavarba csapott át, ahogy felpattantam, és zokniban utána siettem a folyosóra.
- Hé, várj.
A karját sikerült elkapnom, és mielőtt még eltávolodott volna túlságosan, igyekeztem visszahúzni a nyugalmat adó falak közé. Nem a felügyelők voltak, nem azért jöttek, hogy lecsukjanak, mert reggel elcsentem a falról anyám kulcsát. Szerencsére.
- Anyu konferencán van, Budanekeresden. Én nem segíthetek?
Elmondanám neki, hogy egy csomó ilyen beszélgetést hallottam már, amikor gyerek voltam, de félek, hogy a falnak is füle van, anyának pedig ebből baja származhatna. Egyedülálló anyaként kellett megküzdenie azzal, hogy dolgozzon és neveljen engem is, szóval nem akaszthatott szögre, amikor épp jött hozzá valaki. Még mindig Dorian kezét fogom, észre se veszem, hogy talán illetlen dolgot követek el. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődtem azóta, hogy nem igazán tudtam elviselni, ha valaki hosszabb ideig hozzám ér.
- Gyere be, komolyan. Csak tanulok, semmi komoly. Kellett egy csendes hely, ahol nem mászkálnak emberek. Beszélgessünk.
Mert kerülsz engem. Valahogy így folytatnám, azonban nem akarok rögtön veszekedni. Most viszont már óvatosabb vagyok, hiszen ellépve Doriantól az első, amit teszek, hogy bezárom az ajtót.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nyugtatót.
Úgy ízlelgetem a szót, mintha sosem hallottam volna, pedig de. Azt is tudom, hogy hol tartja az ilyen szereket anya, és azt is, hogy milyen bűbájok védik. Gyerekként az ember sok mindent hall, amiről a felnőttek azt hiszik, nem, vagy nem jegyzi meg a gyerek. Rossz hírem van, nagyon is meg van jegyezve a dolog. Szóval igen, tudom, hogy merre kellene keresni, ám az arcom olyan ártatlan marad, mint aki azt sem tudja, miről beszél.
- Miért kell neked nyugtató? Kérdezem a tekintetem Dorianon tartva. Nagyon érdekes a srác, néha vidám, barátkozós, néha csendes, elviselős, néha meg morcos, és kicsit olyan, mint aki függő. Nem hiszem persze, hogy így van, csak az érzést kelti bennem. Nem mintha az olyan jó lenne. Nagyon furcsa ez a srác, a barátnőjének biztos nem egyszerű a dolga. Még akkor sem, ha eléggé vonzó a kisugárzása. Érdekes dolog ez az elemezgetés, már régóta értem, hogy anya miért szereti csinálni, azon túl, hogy embereknek segíthet vele.
- Emberrablás?
Vonom fel meglepettem a szemöldökömet. Oké, nem hittem volna, hogy ez a mai beszélgetésünkben elő fog fordulni. Hirtelen fel se tudom fogni, hogy mire gondol, de amint eljut az agyamhoz a tudat, elnevetem magam.
- Óóóhoohóóó, szerinted bárki is azt gondolja majd, hogy éééén elraboltalak téged? Ha berobbanna az ajtó, hidd el, egyből a fordítottját gondolnák. Én csak itt tanulgatok békésen, erre bejössz, és ránk zárod az ajtót. Aztán ki tudja, mi történik velem. Én csak egy ártatlan kislány vagyok.
Olyan hitelesen mondom el a monológot, hogy a végére már majdnem el is hiszem, hogy valóban ez a helyzet. Bizony, én aztán nem raboltam el senkit. Hát hogy nézne az ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Rezzenéstelen arccal néztem végig, ahogy széttárta a karjait, és felelt. Belül viszont nevettem. Annyira nevetségesen képtelen volt a helyzet, ahogy ott állt velem szemben. Én magam viszont nem mutattam ki érzelmeket. Ezt a csodás képességet apámtól örököltem, bár néha abban se vagyok biztos, hogy neki egyáltalán vannak érzelmei. Nekem vannak, nem is kevés, aminek annyira nem örülök.
- Csak kérdeztem.
Felelem nyugodtan, amivel remélem, hogy még bosszantom is. Milyen érdekes, nem? Bosszantani akarom őt, pedig igazából nem ártott nekem. Valamiért viszont azt érzem, hogy haragszik rám, pedig nem ártottam neki, legalábbis fizikailag nem. Utoljára, amikor beszéltünk, akkor éppen csak…
~ Noel...~
Érzem, hogy a gondolat egy pillanat alatt leveri az eddigi jó kedvemet, a pillantásomat el kell kapnom, mert a szomorúság egyszerűen kiül rám. Nem is azért, mert fáj, mert hát fáj, miért is ne fájna? Hiszen nagyon hinni akartam a dologban. De hát ostoba is voltam, hiszen Anne az, akihez mindig visszajár, és inkább legyen így, mint, hogy mellettem megy hozzá. Azt viszont sajnálom, ha Doriannak ezzel fájdalmat okoztam. Valószínű, hogy ő is Anne iránt érez gyengéden. Állítólag elég sokan vannak így. Nem csoda, hiszen nagyon szép lány.
- Mi a franc bajod van neked velem?
Remélem nem hiszi azt, hogy az én hibám, hogy neki nem jött össze Anne. Nem igazán tartom azt valószínűnek, hogy nekem kellett volna védőgátként fellépnem. Amúgy meg de, ártatlanabb vagyok, mint a legtöbb elsőéves lány, akármilyen hihetetlen is.
- Tudod mit? Inkább menj a francba!
Annyira hihetetlenül felhúzott, hogy nagyon. Nem hiszem el, hogy tényleg így beszélt velem. Mérges vagyok, és komolyan, azt szeretném, ha inkább elmenne. Ha ennyire bunkó. Felfoghatatlan. Minden pasi totálisan egyforma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Csak nézek rá, mint egy rendes birka, aztán meg utána, és nem is igazán fogom fel azonnal, amit mond. Aztán már csak a hűlt helye van, hogy mikor ment el, fogalmam sincs, de én csak nézek?
- Mi van?!
Nem sok hang jön ki a torkomon, inkább csak úgy tátogok, mint egy hal. Nem értem ezt a sok sületlenséget, amit itt összehord nekem. Most akkor milyen Ombozi meg milyen jajjongás? És miért lennék más, vagy éppen olyan, mint bárki más?
- Hát ez…
Még mindig csak állok ott, majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdem összepakolni a cuccaimat. Most már tuti biztos, hogy néhány hónap múlva elhasalok pár tárgyból, de hát nem lehet minden levitás jótanuló is egyben. Igazából az is nagyon nagy csoda, hogy idén sikerült átverekednem magam, az eredményeim pedig nagyon csúnyák voltak, talán ha egy kiválóm lett, az is körülbelül a csoda okán. Fogalmam sincs mi lelt. Most pedig eljutottam oda, hogy csak végezni akarok, és azt hiszem utána el kell húznom innen, jó messzire. Vagy addig. Lehet, hogy addig kellene.
- Hülye. Idióta. Barom.
Csapom bele a könyveimet egyeséve a táskámba. Nem rájuk haragszom, nem is magamra, hanem Dorianra. Egyrészt mert most nem tudok tanulni, másrészt mert ilyen csúnyán beszélt velem, harmadrészt mert nem képes elmondani, hogy mi a baja velem, csak bánt. Mekkora gonosz már, komolyan mondom. Hihetetlenül gonosz. Olyan, mint azok a fiúk, akik folyton megsirattatják a Navinés lányokat. Csak azért állnak szóba velük, hogy utána bántsák őket. Nem hittem volna, hogy Dorian is ilyen, de ezek szerint nagyon is. A cuccaimat felkapom, majd kiosonok, becsukva, és visszazárva az ajtót. Haza kell mennem.