Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Már csak pár nap van hátra a tanév végéig, de mintha évek választanának el attól a naptól, amikor visszakaphatom végre az én drága járgányomat. A gondnok bűbájain esélyem sincs túljutni, hogy esetleg visszazsákmányoljam. Most lehetnék akkora egoista barom, hogy azt higgyem, hogy én aztán biztosan belógok oda és megúszom újabb büntetés nélkül, de hát lássuk be, eszméletlenül örültem a várakozáson felülinek bűbájtanból, Selwynnek meg ezzel szemben a kastély bűbájhálózatának karbantartása egy pont a rezüméjében. A pasas egy repülő hajón lakik, amit ő szabadalmaztatott, ha hinni lehet mindenfélének, amit hallottam. Szóval a legtöbb, amivel bepróbálkoztam ma, hogy megpróbálok a szívére hatni - mégiscsak eridonos volt ő is valaha, értheti, mi visz rá néha ostoba ötletek megvalósítására is -, és olyan ártatlan kiskutyatekintettel kuncsorgom vissza a deszkámat, hogy a kutyája vizet se vihet nekem. Tekintve, hogy továbbra is gyalog közlekedem, gondolom, senkinek sem kell elmagyaráznom, hogy bár egyáltalán nem ijesztő valaki és nem eszi diákok fejét reggelire, csak kicsit karót nyelt, nem járt sikerrel a tervem. Én igazán megígértem neki fűt, fát, virágot, de még a csillagokat is az égről, viszont nem tudtam meggyőzni róla, hogy adja vissza a járgányom, nem árulom el Kakasinak, sőt, egyenesen hazaviszem és nem látja nálam a következő tanévig. Nem hitt nekem, csak elzavart, hogy majd pár nap múlva visszaadja, ahogy azt a vén keselyű kérte és jóváhagyta. Ezért is lógatom most az orrom. Jobbára a cipőm orrát bámulom, ahogy megpróbálok mielőbb eltűnni a fecsegő dámák szeme elől. Idegesítő libák, be nem áll a szájuk, ami most kifejezetten idegesít. Majdhogynem rohanva, szét véletlen se nézve pedig meg is történik, aminek nagy az esélye. Nekicsapódom valakinek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Az egyik pillanatban még azt tervezzük, mit is csináljunk este, na meg addig, a másikban meg elszabadul a dzsungel és egy inda ráteszi a mancsát a csajomra azzal a lendülettel. Hát ez hihetetlen. Rá is csapok a kezemben lévő villával azzal a lendülettel, de rücskös felületéről lecsúszik a fém. Máskor csörömpölve landolna a padlón, és úgy kapnám a büntetést, hogy megnyikkanni sincs időm, de most csak elveszik az evőeszköz a földet borító növények között, a büntetést meg legfeljebb levélben kapom a káosz alapján, már amennyiben nem arra figyel jobban minden tanár, aki ezt az egészet okozta. Kitartóan rángatom le közben Belláról az indát, még morogva is neki, bár kétlem, hogy értené. Dávid közben már Pannit menti meg Zórát, amíg én a beakadt szandált próbálom már kihúzni, nem sok sikerrel. Kárpótlásul inkább lovagiasan ölbe kapom a csajomat, nehogy már itt cipő nélkül még belelépjen valami tüskébe vagy ki tudja mibe, már így is a vízben ácsorgott szegény. Kis csapatunk az elsők között menekül ki a nagyteremből, és csak azért teszem le Bellát, hogy bátran visszatérjek az említett szandálért, amire azonban Dávid próbál valamennyi észt belém pofozni bevallása szerint.
- De hát... - próbálok protestálni nem sok sikerrel, és kénytelen vagyok belátni, hogy a kifele áramló tömeggel szemben ez már úgyis veszett ügy. Meh. Megrántva a vállam feladom a tervet, aztán ismét ölbe kapom Bellát.
- Szerezzünk neked cipőt, cuncimókus, és talán a harisnyádat is lecserélheted, mielőtt megfáznál. Megpróbálhatom átimádkozni magam Piroskánál. Mit szólsz? - javaslom neki rávigyorogva, és azzal a lendülettel el is indulok vele az Eridon irányába, nyomomban a család többi tagjával természetesen, mert mégiscsak egy irányba tartunk. A lányhálókörlet előtti portré elég vaskalapos hölgyemény tud lenni, de tekintve, hogy egy riadt, sérült lány megmentője vagyok éppen, talán mégiscsak beenged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Alapvetően szét szoktam nézni, főleg deszkán, de amióta Kakasi elkobozta... - sóhajtom egészen bánatosan, nem is annyira morcosan. Olyan, mintha egy végtagomtól fosztott volna meg, és még egy ideig nem is fogom visszakapni. Úgyis tudja már az egész kastély is, amekkora tömeget sikerült odavonzani már akkor, és a fejemet merném rátenni, hogy a soron következő Edictumban is kap pár sort. Mit mondjak, a hírnevem töretlen legalább. Felveszek párat a szétszóródott lapjaiból, elvégre az én hibám is, hogy elejtette. Ha bármelyikünk figyelt volna, csak félre tudott volna még lépni, most mégse deszkán száguldottam, hogy ez esélytelen vállalkozás legyen esetleg. Na mindegy is, én ezeken amúgy se szoktam sokat rágódni, mert különben még olyan lennék, mint az agyas ismerőseim. Zsófi is belebetegszik egyszer abba a sok gondolkodásba, már most is milyen borúlátó szerencsétlen lány.
- Ó... óóóó - veszem tudomásul, meglepődve, hogy sikerült összekevernem valaki mással. Pedig tényleg ismerősnek tűnik valahonnan. Megvakargatom az államat, majd a nyakamat is, aztán kezet nyújtok.
- Hát izé... ha még nem találkoztunk, Dorián. Jankovits - mutatkozom be, elvigyorodva. Megnyugtató, hogy nem az egyik olyan srác, aki már élből szeretne leátkozni, mert megbántottam a nővérét vagy húgát.
- Fruzsi meg... várj csak... mi is volt a neve? Megvan... Kékessy. A bátyja meg Gergő talán, nem is emlékszem, csak arra, hogy ha nem lenne tilos, biztos leátkozott volna. Így csak rózsaszín volt egy hétig a hajam, de már tudjuk, hogy az is jól áll - osztom meg, ha kíváncsi rá, ha nem, a végére már elnevetve magam és beletúrok a most természetesen szőke színében pompázó hajamba.
- Remélem amúgy. Most lehet már én se örülnék neki, ha valaki az én húgomat ültetné fel - válaszolom némi tétova bólogatással kísérve. Tulajdonképpen még tiszta jó is, hogy belebotlottam, mert már nem is lógatom az orrom a deszka miatt.
- De tényleg nem találkoztunk még? Vagy a nagyteremben láthattalak? Utolsó pillanatos beadandó amúgy? - kérdezem a papírokra mutatva. Lehet, hogy őt is stalkolta volna a kedves húgom? Pankánál ez úgyis egy hétig tart, jó esetben kettőig, könnyen előfordulhat, hogy már benne volt a szórásban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Végülis... ja, az már csak eltelik - válaszolom egy sóhajjal. Igaza van tulajdonképpen. Nincs is már olyan messze az év vége, több van a büntetésből mögöttem lassan, aztán már csak kicsit okosabban kell használnom a deszkát, mielőtt Kakasi megint elkapna. Tuti hátul is szeme van. Bárki bármit is mondjon, én már nem hiszem el, hogy nem lát mindent is. Segítek összeszedni pár lapot is a szanaszét hullott példányokból, aztán ha már bemutatkozunk, kezet is nyújtok egészen illedelmesen. Összerakom aztán azt is, hangosan gondolkodva, hogy igazság szerint nem emlékszem Fruzsi testvérére, csak arra, hogy valami nagyon tartós varázslattal színezte át a hajamat rózsaszínre. Úgy is maradt egy hétig.
- Ugyeee? - kérdezem teljesen fellelkesülve azon, hogy azt mondja, jól állt. Én is így gondolom, meg gondoltam akkor is. Panni röhögött ki csak folyton, bár ő a húgom amúgy is, mindenben talál valamit, most éppen Bellába köt bele.
- Ezt mondd el a húgomnak is, légyszi, mert ő vagy napi háromszor visongott rajta, mint valami eszement - válaszolom még mindig fülig érő szájjal. Mondjuk a haverok is egyetértettek, hogy nem rossz, én meg bármit is teljesen büszkén tudok viselni, hupilila is lehetne. Bele is túrok azért újra a hajamba. Meglehetősen sok időt töltök ezzel a tükör előtt, a húgom szerint többet is a kelleténél, de hát az eredmény mindig megéri még a vitáinkat is a fürdőhasználatról.
- Na sebaj, majd egyszer azért megkérdezem. Bár gyanús, hogy kerül - dünnyögöm elgondolkodva, kezem közben megállapodik a tarkómon. Kicsit meg is vakargatom, mintha az segítene összeszedni a gondolataimat. Lehet véletlen egybeesések sora, de azóta egyszer láttam Fruzsit a folyosón, szóval simán lehet, hogy tényleg kerül. A művészeti említésére elismerő hümmögésbe kezdek.
- Művészeti? Az igen... - mondom ki, amit gondolok. Én is akartam oda menni dobolni, de apa azt mondta, ez még mindig lehet a hobbim, tanuljak előbb rendes szakmát. Egy a baj, hogy még fogalmam sincs, mi akarok lenni.
- Ja, hallod, haver, nehogy magadra vedd. Olyan az arcmemóriám, mint egy aranyhalé. Az az, ami olyan rohadt gyorsan felejt, nem? De ha legközelebb akarnál társaságot, csapódj hozzánk nyugodtan. Kicsit mondjuk hangosak tudunk lenni, olvasáshoz nem biztos ideális... de nem haraptunk meg még senkit - vetem fel kedélyesen vállon veregetve. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy azért nem mi vagyunk ilyen szempontból a legjobb társaság, de majd úgyis csendesebb lesz a bagázs, a fele idén végez. - Na és mi jót írsz? Az évszázad regényét? Vagy valami jó krimit? Azokat bírom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Kösz, tök rendes tőled - válaszolom. Hallja csak a drága húgom, hogy nem mindenki fetrengett a földön fekve a röhögéstől a hajam láttán, mert hát jól állt, de komolyan. Szegény srácot mondjuk jól letámadtam szerintem ezzel, ha már ez így szóba került, és még összekavarni is sikerül valaki mással. Fuh, ma is hozom a formámat a kezdeti orrlógatástól eltekintve, úgy érzem. Megvakargatom a tarkómat, majd legyintek. Ugyan, tényleg kedves tőle, de még ezzel is hadd ne terheljem már.
- Köszi, de lehet ezt inkább hagyni is kéne. Azért nem akarom, hogy álmatlan éjszakái legyenek netán, ha neki ettől így jobb, hogy elkerül - felelem a vállamat is megvonva, aztán barátságos mosolyt villantok rá. Egész szimpatikus srác, kis segítőkész meg rendes, bár gyanítom, hogy ezzel pont annyira nem megy sokszor sokra, mint Jacob, na de ilyen emberek is kellenek, vagy ahogy anya mondogatja, különben honnan tudnánk, mi a jó meg a rossz? Biztos ezért ücsörög egyedül, mert nem túl harsány, de sebaj, azzal a lendülettel meg is invitálom, hogy ha van kedve, nyugodtan üljön ám oda hozzánk. Tényleg nem eszik embert senki, Misi haverom még vega is, ami azt illeti. Én biztos nem bírnám ki, amennyire szeretem a marhapörköltet, főleg, ahogy anya főzi, de hát ugye mindenki maga tudja, mit szeret.
- Dehogyis. Miért lenne gond? - Kissé értetlen fejet vágva pislogok rá hirtelen. Ha mondom, akkor biztos nem zavar. Van, akit egyáltalán nem invitálnék oda, sőt, ha oda ülne az illető, biztos fognám magam és elsétálnék, de ez roppant ritka és csak olyan erőszakos barmokra vonatkozik, akiknek a világnézetével egyáltalán nem tudok egyetérteni. Egy Jankovits soha nem bánt gyengébbet és pont. Na meg ha nem akarja kirúgatni magát az iskolából, akkor mást se ugyebár.
- Á, de tényleg nem. Nem mondanám, ha nem így lenne - közlöm megrázva a fejemet, aztán zsebre dugom a kezeimet és rákérdezek az irományaira. Hümmögök kicsit, miközben magyaráz, hogy ne szakítsam félbe, de bólogatással egybekötve jelezzem, igenis figyelek.
- Ez tök érdekesnek hangzik. Egyszer olvastam egy könyvet, amiben a halál melóját megkapja egy szerencsétlen flótás, és bénázott egy csomót, az nagyon vicces volt. Szóval ez is biztos izgi. Az Edictumba is szoktál küldeni írásokat? Olvashattam már valamit? - érdeklődöm. Az iskolaújságba mégiscsak bele szoktam nézni. Nem mintha könyvet nem olvasnék, de azt kicsit nehezebb betuszkolni a mindennapokba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Kihúzom magam egy pillanatra, amikor az én drága cuncimókusom kijelenti, hogy egy hős vagyok, de sajnos ettől még nehezebben ér csak el a saccperkábé harminc centis szintkülönbségből adódóan. Fene tudja, mitől nőttem ilyen magasra, elsőben még a tornasor végén ácsorogtam, csak ketten voltak utánam, a lányokat leszámítva, aztán akkora lettem két év alatt, mintha csak nyújtottak volna. Mondjuk nem mindig volt a legkellemesebb érzés, meg időnként tök jó lenne, ha el tudnék tűnni a tömegben, de hát mindegy is. Inkább fel is kapom Bellát, az a legegyszerűbb módja, hogy kiküszöböljük ezt a kisebb problémát jelen pillanatban. A legsármosabb mosolyommal nézek le rá máris. Hát nem csodaédes? Azt mondja, bebeszél ő a bejáratot őrző portrénál, csak a harisnyától segítsek neki megszabadulni. Igazán remek üzleti ajánlat, mit ne mondjak, nekem biztos bármit el tudna adni. A huszadik porszívót is, de tényleg.
- Megbeszéltük - válaszolom határozottan, teljes mértékben ignorálva, hogy családom tagjai egyébként ott állnak nem messze, és Panni legalábbis pofákat vág. Dávidot annyira szerintem nem izgatja az egész, de azért idén szerintem már ráférne egy csaj a kedves bátyámra is, mielőtt még tanul a mi kis hugicánktól új grimaszokat a végén. Talán jobb is lesz, ha itt hagyjuk őket, támogassák egymást lelkileg, én meg foglalkozom Bellával.
- Dehogynem, kisszívem, fel is ajánlottam volna, ha nem neked jut eszedbe előbb - helyeslek lelkesen, úgyis milyen régóta próbálom rávenni, hogy egyszer töltse már nálunk az egész éjszakát. Sőt, úgy értem, nálam, nem a kanapén odalent, hely az én ágyamban van bőven, de még ha nem is lenne, legfeljebb aludnék a földön. Gond egy szál se. Szerencsére mégiscsak egy hatalmas nagy ágyam van, amin imádok fetrengeni, amikor van időm, hát most majd kicsit kevesebbet fogok.
- Na de előbb irány az eridon - határozom meg az úti célt. Még megbizonyosodom róla, hogy a többiek is élnek és virulnak, aztán el is trappolok a megfelelő irányba, hátrahagyva a társaságot, akikre most annyira nincs is szükségünk, amennyiben nem óhajt esetleg valaki mindennél jobban gyertyát tartani. Mondjuk, én annyira nem szeretném, jobb lesz, ha maradnak maguknak fintorogni.