Jeremy

Már alig várta, hogy lemenjen a nap, ma felettébb nehezére esett megmaradni a fenekén, holott tisztában van a következményekkel. Talán épp emiatt nem száguldott ki mazochista mód, mert mégis mi végre akarna több szenvedést a kelleténél?
Nem, még mindig nem bírja megemészteni a tényt, hogy az ő szíve már nem dobog, gyanítja, ezt sose fogja lenyelni, és hiába kezdi igazán kedvelni a mostohaapját, sose bocsájtja meg neki, hogy gyakorlatilag.... megölte. Ezen nincs mit szépíteni, ez nem élet. ha az agyad máson sem kattog csak a véren, a pulzáló ereken, és a szívek ritmusos dobogásán, ott már nincs mit tenni, csak beletörődni, ami Olivnek sose ment. Harcolt.... mindig is, még ha az a küzdelem egy K-ért ment, ő nem adta fel... hiányoznak neki azok az idők, mikor a legnagyobb problémája az volt, hogy túlélje Weaver prof óráit, a tanerő sose a könyörületéről volt híres, az eridonos meg eleve került mindenféle agressziót, nem hiába nem volt jelen egyetlen párbajszakkörön se, a könyvtárban annál többször lehetett látni, viszont mióta visszatért.... be se tette oda a lábát. A sebek így is folyamatosan szakadoznak fel, nem hiányzik neki plusz löket.
Célirányosan a konyha felé halad, bár az ott lévő "élelem" nem lakatja jól, legalább megakadályozza abban, hogy az első útjába kerülő ember torkának ugorjon. Neki már ez is megfelel, nem akar bántani senkit, bármennyire is létszükséglet ez.
Mivel takarodó elmúlt már, nem is lepődik meg azon, hogy egyedül találja magát a helyen. Persze óvatosan nyúl a hűtő - mások számára- teljesen láthatatlan rekeszébe, és vesz ki egy sötét üveget. Megérti, miért az elővigyázatosság, nem lenne ő sem szívesen tanúja annak, hogy valaki issza a vért, mint egy normális ember a vizet.
Oliv mindenesetre összeszorított szemekkel ugyan, de lehúzza az üveg tartalmát, nem törődve az ízzel, aminél sokkal, de sokkal jobbat is tud.

Vécsey András

Lassan nyitja ki a könyvtár ajtaját, majd biccent Matildának, és halkan veti be magát a sorokba. Valami nagyon furdalja az oldalát, és minél előbb rá akar jönni. Igen, még a vámpírok is lehetnek kíváncsibbak a kelleténél, már pedig az a varázslat, amit látott, igen felkeltette az érdeklődését.
Sejti, nem minden második londoni tud ilyet. Igen, hazaruccant, észrevétlenül, mert neki megy mindenféle komplikáció nélkül. A gyorsaság az egyetlen, amit imád ebben a létben, a többit csak nyűgnek érzi.
Az ajkába harapva járja végig a sorokat, a megfelelő könyvet keresve, de van egy sejtése, hogy azt itt nem fogja megtalálni. Segítséget mégse kérhet, mert magyarázkodnia kellene, részben, hogy hol látta, és mikor, és abban az időpontban, miért nem volt a kastélyban. Igen, az Eridonos nem szokta hangoztatni, hogy már nem az emberi fajt képviseli, a szemfülesek úgy is rájönnek, vagy ha másra nem is, arra, hogy kirí a többiek közül, talán, mert megszólal bennük a vészcsengő, amit még egy rellonos is nehezen tud előidézni. Na, igen mert valamiért ösztönösen megérzik, hogy veszélyben vannak. Mikor a lány "kifordul magából", cseppet sem örül ennek.
Felsóhajt, majd meglátva az ajtót, be is nyit rajta - talán kicsit nagyobb erőt beleadva, de ha már varázsolni nem képes.... Na, igen az a híres zárolt részeg. Bár nem fogja megérteni, miért kerítenek akkora feneket neki, ha mindenki be tud jutni, kicsit nagyobb erőfeszítéssel.
A bent lévő sötétség nem zavarja, mivel volt ideje hozzá szokni, tekintve, hogy csak akkor képes "létezni". Még mindig fájlalja, hogy nem mehet ki a tűző napra. Nos, maradt még benne emberi... kérdés csak az, hogy vajon meddig...

Vécsey András

Talán most először érzi rossz dolog a már-már hangtalan járás, hisz nem akar ő ráijeszteni a tanerőre, főleg így vizsgaidőszakban. Szégyenli magát, de az átélt események közepette nem igazán a tanulás körül forogtak a gondolatai - hol a vérszomjával küszködött, hol emésztette magát, mert.... gallyra vágta az egyik barátját-, így nem biztos, hogy léphet ő ötödikbe. Talán jobb is így, először az új énjével kell megbékélnie, ami alapból nehéz, tekintve, hogy még mindig szörnynek érzi magát, amiért szívdobogás nélkül jár-kel, na meg, mert ha ő éhes, valakiben, vagy valamiben kár esik. Tudja, hogy ezt nem jó dolog magába fojtani, de se Trisnek, se Noelnek nem akar erről beszélni, Drake előtt meg semmi pénzért nem tűnne gyengének, és itt ki is fújt az ismerősök azon tábora, akik valami csoda folytán, tudják, mi történt vele a fél év alatt.
Persze tudja, hogy az igazgató, meg talán a tanári kar előtt sincs titokban. Ésszerű lenne, főleg, hogy a rellonnak is van egy házivempje, akivel semmi víz alatt nem találkozna még egyszer. Na, meg... így érthető, miért nincsenek nappal órán, meg úgy sehol sem.
Próbál a lehető legmesszebb nézelődni a tanártól - nem volt nehéz leszűrnie, nincs egyedül-, de mivel, semmi számára hasznosat nem talál, muszáj közelebb merészkednie.
A könyvcímeket böngészve keresgél, miközben lassan lépked. Tényleg próbálja nem ráhozni a frászt, neki ez sosem állt szándékában, na jó, akkor talán, mikor az agyát ellepte a vörös köd, de akkor határozottan nem volt önmaga.
Hirtelen esik le elé egy könyv, mire még ő is összerezzen, majd a címet elolvasva, hangosan puffog. A vámpírokról szeret olvasni, sokat tanul belőle, már ha képes olvasni a sorok között, na de a kivégzésük... morogva rakja a könyvet a helyére, aztán haladna tovább, de figyelmetlenségének köszönhetően, már hallja is, ahogy a tanerő levegőt vesz.
- Oh, elnézést, nem akartam megzavarni- tekint le a férfire, aki szintén valami könyv felett görnyed. Az arca ártatlan, mint mindig, még egy bocsánat kérő mosolyt is megvillant.
- Mit teszik olvasni?- dönti oldalra a fejét, és kíváncsian mered a könyvre és a jelenlegi tulajdonosára felváltva.
- Oh, Olivia Meyerson vagyok, eridonos- nyújt kezet, mert ez valahogy belé rögződött. Ő csak próbálja megmutatni, hogy nem illik bele a vámpírokról alkotott képbe, viszont már-már felkészül arra, hogy a tanerő szemében megvillan az a tipikus fényt, mint amikor valaki valamit titkos dologgal van tisztában.

Jeremy

Majdnem a padlóra küldi az üveg tartalmát, ami talán jobb is lenne, na de így, hogy avatatlan szemek is látják. Végtére is nem tudná hová tenni a srác vértócsát, és az eridonsonak sincs kedve magyarázkodni. Talán, mert másra koncentrált, azért nem vette észre, hogy nincs egyedül, csak mikor a társasága megszólalt, ezzel ráhozva a szívbajt a vámpírra.
Több gondolat is megfogalmazódik benne, többek közt az is, vajon miért érez minden diák késztetést aziránt, hogy megszegje a takarodóra vonatkozó szabályt? Oliv más, ő csak azért ilyenkor jár-kel, mert máskor nem tud.
A másik nagy kérdés, miért épp a konyhába? Általában a házaknak van külön is, nem? Bár nem rémlik neki, hogy az Eridonnak lenne, de nem is létszükséglet számára, tudniillik, ő a szabad levegőn szokott enni... többnyire.
Még egy utolsó korty, és visszacsavarja a kupakot az üvegre, majd miután gondosan megtörli a száját, a fiú felé fordul.
- Egy különös bájital, ami állandó hűtést igényel- mosolyogva osztja meg vele a már betanult szöveget, áldja is érte mostohaapját, hogy szinte mindenre felkészítette, mielőtt visszaengedte ide. Ugyanakkor szöget üt a fejébe, ha Drake tette ilyenné, akkor nem is szimpla mostoha apa? Ez az egész annyira bonyolult neki.
- És te, mit bóklászol erre? Nem félsz, hogy egy prefibe botlasz?- kérdi félredöntött fejjel, mosolyogva persze. Nincs számon kérés a hangjában, tényleg csak érdekli, mi vezérelte erre a srácot.
Persze szorongatja a palackot, főleg most, hogy nem tenne jót, ha kiderülne, mi leledzik benne.
Fogja magát, és felül az egyik asztalra, szemet hunyva illem felett.
- Téged is kicsinálnak a vizsgák?- mert mintha ezt hallaná manapság lépten-nyomon. Ő nem csinál belőle nagy ügyet, önkényesen eldöntötte, hogy még nem áll készen arra, hogy évfolyamot lépjen, kell még idő, hogy visszarázódjon, és azt nem tanulásra szeretné pocsékolni.

Jeremy

Nem tudja, mihez kezdjen, nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki meglepje, mivel mostanság fene jó érzékekkel lett megáldva. Persze próbál ennek ellenére is próbál normálisan viselkedni, hisz alapból semmi baja nincs a társasággal.
A szeme is elkerekedik a kérdésözön hallatán, aztán csak mosolyogva megcsóválja a fejét.
- Nem, semmi gond. Igazából, bárcsak tudnék válaszolni rá, de ezt.... nem én gyártottam- próbál valami hihető hazugság után kutatni, de ennél többre neki se futja. Nem valami kreatív ezen a téren, főleg, hogy emberként mindig az őszinteségre törekedett, mostanság meg folyton  a képébe kell hazudnia valakinek.
Feszélyezve érzi magát, ami csak azért vicces, mert nem okozna nagyobb bajt hoznia a srácra, de mikor tiszta a feje, egyenesen megveti ezt a hozzáállást.
- Heh, még csak az kéne... félek, nem lennék valami közkedvelt- poénkodik sajátosan, még el is vigyorodik. Sose akart a jelvényesek közé tartozni, kijátszani őket... na, azt jobban élvezte. És amúgy nem is népszerűség hajhász, el van ő azzal a pár emberrel, akik ismerik.
- Igen, a suli legnagyobb sötét foltja.... se kecske... se bárány... még csak woodoo babákat se lehet lelni sehol- színpadiasan el is húzza a száját. Szeret beszállni a hülyeségekbe, és ha adva van az alkalom, ő akkor nem áll ellen neki. Halványan rámosolyog a manóra, aki úgy méregeti, mintha Voldemort leszármazottja lenne. Na, igen, Oliv "bája", bár enélkül is meg tudna lenni, ami azt illeti.
- A vacsi fontosabb a tanulásnál- osztja meg nagy bölcsen az első gondolatot, ami eszébe jut. Ő még egyetlen könyvet nem nyitott ki, mentségére legyen mondva, tanul ő, csak nem épp azt, mait mások, és az ő leckéivel is nehéz ám megszenvedni.
- Úgy gondolod? Weaver prof híres a buktatási statisztikáiról, én a helyedben nem venném olyan könnyen az SVK-t- persze ez is a srác dolga, Oliv csak jó tanácsnak szánta ezt, nem kioktatásnak. Ő mindig megszenvedett a vizsgáival.
- Á, én nem vizsgázok idén- von vállat, és kezeit a háta mögé téve, úgy csinál, mint aki a Bahamákon nyaral. Tény, hogy mivel benne most nincs feszültség, nem is tud nagyon együtt érezni a többi diákkal.

Alexis - Menjünk *-*

Az Eridonosnál heti rendszerességgel fordul elő, hogy félájult embereket cipel a gyengélkedőre, pusztán felebaráti szolidaritásból, na meg azért, mert a szívén viseli a sorsukat, én nem szeretné, hogy ilyen kiszolgáltatottan, egy rellonos áldozatává avanzsálnának át.
Ezek mind nagyon szép szavak, igaz? És már tapasztalatból sejthetitek, hogy a szép szavak nem mindig valósak, most meg főleg nem. A helyzet az, hogy Oliv bár akkor megígérte Kornélnak, hogy foghatja a kezét, miközben az éhségét csillapítja, ma is elszaladt vele a ló, aminek a vége ez lett.
Még szerencse, hogy a tanár léptei megzavarták, mert nem biztos, hogy megálljt tudott volna parancsolni magával, így viszont az éhsége se csillapodott túlzottan. Este mindenképp elhagyja a környéket, mint azt annyiszor teszi, a kérdés csak az, hogy egyedül-e?
Az idő, mint tény abszolút nem foglalkoztatja, részben, mert neki sok van belőle, részben, mert ha akarna se tudna aludni, és főként, mert télen már nem süt annyira és olyan erővel a nap, hogy aggódnia kelljen, nem hiába ez a kedvenc évszaka, legalább most nem érzi börtönének a négy falat, de ott lebeg a szeme előtt, hogy ez a kellemes állapot se tart már sokáig.
Már azelőtt megérzi, hogy nem magányában áll a gyengélkedő, mielőtt befordulna a sarkon. Az a szívdobogás nagyon szapora, nem nehéz rájönnie, valaki rosszban sántikál. Ettől viszont nem vág hátraarcot, hisz kuriózum azok száma, akik képesek lennének ártani neki. Az már nem olyan egyszerű folyamat.
Könyökével nyitja ki az ajtót, és belépve, az egyik ágyra teszi a jelenleg ölében pihenő lányt.
Volt annyi lélekjelenléte, hogy a táplálkozás után, kölcsönadja a lánynak a sálát, ezzel is eltakarva harapásának nyomát.
Csak aztán fordul a sráchoz? Határozottan pasinak nyilvánította, de most, hogy már látja is, már nem annyira biztos benne.
- A frontnak hála, csak úgy hullanak- mosolyog rá, utalva az ájult lányra, és tök elégedett magával, maiért egy tök hihető dumával sikerült előállnia.
- Segítsek kinyitni?- mosolya vigyorrá torzul, persze gondosan ügyel arra, ne villanjanak elő a fogai, hisz az emberek előtt illendő türtőztetnie magát. Azt már meg se kérdezi, mit keres itt a másik, látva a szekrény előtt, kezei állásából, már magától is rájött.