Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Gondolhatta volna, hogy betörni könnyebb egy-egy oktató szobájába, mint beszélgetést kezdeményezi némelyikkel. Végignézi, ahogy a férfi az asztalán lévő káosszal foglalatoskodik, s alig várja, hogy az megszólaljon, vagy legalább adjon valamilyen jelet épelméjűségéről. Vannak elképzelései az auror munkakör nehézségeiről, és hogy a legtöbben mire elérik az úgynevezett szép kort, addigra úgy ahogy azt kell meg is bolondulnak, és csak remélni tudja, hogy ez Warrennél nem így történt. Legszívesebben már most hangot adna kiborultságának, hiszen idegesíti a felvett mintadiák szerepe, meg a férfi iratrendezgetése is. Kit érdekel hogy állnak azok a papírok? A kanapé mellett is rengeteg van szanaszét a földön, oly mindegy. Nem azért jött, hogy végignézze egy kéz mozdulatait, miként kupacba rendezi az irományokat. Csendesen várakozik, kezei mozdulatlanul pihennek lábain, míg végre Warren úr befejezi a toronyépítést, és képessé válik szájával szavakat formálni. Már éppen felelne a nem túl udvarias hangvételű kérdésre, mikor a férfi ismét megszólal. Cöh. Óvoda, mi? Úgy tűnik több esélye lenne szóhoz jutni önmagaként, viszont nincs az az Isten, amiért levetkőzné előzőleg felöltött maszkját.
- Létezik tökéletes bűntény? Tudni akarom, hogy egy előkelő emberhez hogyan lehet betörni úgy, hogy az nyomtalan és tökéletesen észrevétlen maradjon.
Hangja erős, és árnyalatnyit tiszteletlenebb, mint előző felszólalásai voltak, de testtartása, és tekintete nem árulkodik arról, hogy ez a téma a gyakorlatban is foglalkoztatja. Ha nem kelti fel a férfi figyelmét, akkor még egy utolsó próbálkozása van, utána el kell fogadnia, hogy sajnos nem ért célt, és Warren úrnak igaza van: nem a jó ajtón kopogtatott. Talán házvezetőnője segíthet még neki, bár jól tudja, hogy a nő elfoglalt, és túlontúl elővigyázatos. Nem hozhat rá szégyent, jól kell csinálnia, ha egyszer már belefogott.
- Arra vagyok kíváncsi, hogy volt-e olyan bűnöző, akit nem sikerült elkapnia? É ha igen, miért nem? Mit tett ő, hogy nyoma veszett? Mit tudott ő, hogy szabadon van, és a magasan képzett aurorok bottal üthetik nyomát?
Személyes kérdés vagy nem, nem érdekli. Biztos benne, hogy ő sem tiszta pénzen fogja majd megvásárolni családjának az asztalra valót, és ez a gondolat nemhogy elkeserítené, de még inkább perzseli a tüzet zöldjeiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Végre megnyílik az a kiszáradt csap, és lassan, de annál biztosabban éledni látszik a szoba tulajdonosa. Mintha fordult volna a kocka, vagy az érme másik oldalára is fény derülne. Noel felkészülve a titokra ül előredőlve székén, ajkai eltávolodnak egymástól, úgy figyeli az aurort. Szomjasan vágyja a tudást, amit az adhat neki, izgatott, mintha valami eget rengetően nagy felfedezésről kapna a következő percekben hírt. De csalódnia kell. Száját összezárja, szemeit lesüti, és eltitkolni sem akarja mennyire elkeserítette a kapott válasz. Nem érdekli többé a jófiús jelmez, arcára szegezett mosolyát szélnek ereszti, és megszokott, általánosságban viselt komor vonásait hagyja előtérbe kerülni. Lábait szétveti, akárcsak otthon, testtartása lazává válik, mintha meghalt volna benne a remény, hogy oldalán Kowaival elkövetheti az évszázad betörését.
- Lennie kell. Nem létezik, hogy minden rossz fiút elkapnak. Csak a mesékben győzedelmeskedik folyton az unalmas jóság. Pfff. Nagy francokat!
Hagyja magából kitörni a feszült és csalódott gondolatokat, mert nem látja értelmét a további színjátéknak. Ajkai lefele görbülnek, szemeiből süt a rosszkedv, és a harag, amit szavai után a férfi iránt érez.
- Ha valakinek esze van, és kellő ügyessége, na meg ért a pálcájához, akkor meglépheti a nagy balhét, minden kockázatával együtt vállalhatja azt - mondja elhivatottan, mutatóujjával saját fejéhez közelítve. Képtelen elfogadni ezt az egyetlen mondatot, úgy érzi ha megtenné elárulná házát, hitét, megfosztaná magát az élet lehetőségeitől. Ezt meg kell értenie az asztal túlsó végén ülő férfinak, át kell látnia. Ez egyszerűen képtelenség.
Leszegi fejét, és úgy hallgatja Warren úr további mondandóját. Szóval van esély a kijátszásukra. Ha egy szikrányi esély is van rá, hát ő kifogja használni azt.
- Tanítson meg rá! Nem kell a pálcámat feltétlen belevonni, elég ha akkor használom, amikor tényleg szükségem van rá.
Indulatai miatt egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés, hogy átgondolja mit is kért az előbb, és hogy amit kért, azt kitől kérte. Jobban szólva ráparancsolt az aurorra mindenféle kedves jelző nélkül, bár úgy sejti felesleges is lett volna a "kérem" szócska, úgysem hat Warrenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Az akar lenni. A legtöbb ember előtt titokban tartja, de van egy kivétel, akivel ha nem is beszéltek eddig nyíltan róla, de pontosan tudják a másikról, hogy céljuk van életükkel, szívüket legforróbban pedig a bűntények égetik. Olyat csinálni, amit csak kevesen, és azok közül is kiemelkedő technikával elérni vágyálmaikat. Nagy lépés a falu legelőkelőbb családját megfosztani valami fontostól, amiről úgy tűnik le kell mondania. Butaság volna a napokban megejteni a betörést, főleg azok után, hogy eljött az aurorhoz, és felmérte esélyeiket. Várnia kell, tanulnia, fejlődnie. Türelmetlen énje ezekben a percekben őrjöngve ütlegeli bensőjét, hogy ne hagyja magát megvezetni, ezek a szavak csak a gyengéket hűtenék le, és neki nem szabad megadnia magát. Esze mégis mást diktál. Tapasztalt embert keresett, és azonkívül, hogy megtalálta őt, mást is kapott. Észérveket, és a beszélgetésben kialakuló egyenrangúság érzetét. Ritka, hogy tanerő megfelelő módon találja meg a hangsúlyt diákjával, és bár nem tudja, hogy Warren úr mi módon tanult, s képzett ember, hamar ráhangolódott a fiúra.
De Merlinre!, mily nehéz belátni, ha egy felnőtt varázslónak igaza van, s az elüt a sajátunktól. Nehéz fiatalnak, sok szempontból éretlennek bizonyulni, nehéz alulmaradni. Már-már fájdalmat okoz a rellonosnak a tény elviselése, hogy oly sokat kell még tanulnia, s képeznie magát, ha vágyait sikerre akarja vinni. Koronát, és nem börtönbüntetést akar viselni, nagy emberré szeretne válni, és úgy érzi az ahhoz vezető út első lépése az, ha most elfogadja a nála okosabb szavait, és megelégszik a felajánlott segítségnyújtással, illetőleg a könyvtárban fellelhető sötétmágiával foglalkozó könyvek estéről-estére való nyálazásával. Elszomorító, és dühítő fiatalnak, gyengének és az ő szeméből lenézettnek lenni, olyannak, akinek mindenki megakarja mondani, hogy dolgait miképp intézze, mit és hogyan tegyen, és leginkább hogy mibe ne vágja bele jelenleg még törékeny fejszéjét.
Rápillant Warren úrra, és mindent értek tekintettel bólint egy komorat. Csöndesen feláll, kabátjáért nyúl, és azt szertelenül karjára terítve néz le a férfira.
- Mindenképp ott szeretnék lenni a külön órákon. És köszönöm - mondja lehangoltan, vesztett csataként felfogva az elmúlt fél órát. Még nem képes másként látni, csalódott érzései kavarognak fejében, melyekre a gyógyírt nem máshol, mint legnagyobb szövetségesénél találja majd. Törni, s zúzni akar, ellátogatni a temetőbe, hogy egy újabb sírt tegyen tönkre, vagy csak egy elesett megkínzásában találni pompától fénylő örömöt. Ismét győzedelmeskedni akar valaki felett, és egyáltalán nem érdekli hogyan éri el azt. Indulatai egyelőre irányítják elméjét, de évek múltán egy napon ő is lenyugszik, s akkor majd valódi veszélyt jelenthet a pandúrokra.
A folyosókon, mint ahogy jött, most is leszegett fejjel halad, apró különbség csupán, hogy pálcája már jobbját erősíti, és a Rellon körletéig való útja során néhány festmény jajjogva mondja ki a könyörgöm szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A leggyönyörűbb sárkányleány

A két fiatal, ha rellonosként is ugyan, de felfedik egymás előtt eddig ügyesen rejtegetett kártyalapjaikat, és nyíltan hebegik egymás szemébe mélyenszántó gondolataikat egyáltalán nem nyilvánvaló érzelmeikről. Noel issza a lány hozzáintézett szavait, és öntudatlan állapotban figyeli az álomszerűen leomló szőke tincseket, a pajkos orcákat, hogy amint tekintete az ajkakra esik, sajátját beszívja, és a legmerészebb vágyálmokkal kelljen megküzdenie. A könyvtár dohos-poros soraiban való bujkálás ésszerűnek, mi több romantikusnak tetszik, és bár kéri őt a lány, hogy ne bűnözzön, s tegyen valamit telhetetlensége ellen, képtelen rá.
- Hogy kérhetsz erre? - kérdezi bágyadt arccal, kissé értetlen tekintettel, majd ujjaival babrálni kezdi a puha tincseket. - Te nem akarsz engem?
Eltávolodik a lánytól, és összevont szemöldökkel fürkészi annak arcvonásait. Biztos abban, hogy a szőke is ugyanazt érzi, mint ő, csak talán nem olyan hévvel, nem olyan agresszív romantikával éli át. Nehéz visszatérnie önmagához, és bár erősen keresi az utat a percekkel ezelőtti rellonos fiúhoz, aki bejött ide tanulni, nem találja. Akkor még nem érezte ezt a forgószélként játszó kavalkádot teste minden kicsiny zugában, vagy egyszerűen csak nem akarta észrevenni, és akkor még bármi történt is, ő képes volt tiszta fejjel gondolkodni. Tudta, hogy Michelle a legjobb nő az iskola falain belül, s talán azokon kívül is. Mindemellett érezte, hogy őt is könnyedén az ujjai köré tudná csavarni, mégis hűvös fejjel tette volna, amit megkövetel tőle a haza. Most viszont kétségbeesetten nézi a lányt, és idegessé válik a gondolatra, hogy esetleg a szőke szíve nem egyszerre dobog az övével. Frusztrálttá, és eszeveszetté teszik önmaga által generált gondolatai. Fel, s alá járkál a lány előtt, s csak akkor nyugszik meg, amikor az angyali hang szökésre indítványozza. Egy mozdulattal ugrik vissza a késsekkel játszóhoz, és termetével betakarva őt hajol közel hozzá.
- Hazaviszlek - mondja, és kézen fogva a lányt, már húzza is a könyvtár ajtajához. Előreengedi a lányt, s már csukódik mögötte az ajtó, amikor továbbfűzi szavait. - Még a vizsgák előtt hazamegyünk Fehérvárra.
Elment az esze, és egészen biztos benne, hogy nincs teljesen magánál. Nem elég, hogy szerelemittas lett, de most még haza is menne. Egyetlen baglyot sem küldött anyjának az év során, e percben meg arról gondolkodik, hogy melyik korai vonattal indulhatnak, hogy minél előbb lássa a család: Michelle az övé. Téboly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kowai
~ öltönyöm
Évnyitó/Évzáró


A nyár sem telhetett el eseménytelenül, most mégsem tud egyetlen emlékével sem törődni, egyszerű fekete öltönyében robog a Rellon klubhelyiség felé, hogy minél hamarabb újra láthassa a régi arcokat. Egyetleneggyel nem szeretne találkozni még, mert hiába teltek el hónapok, úgy érzi a viszontlátásra egyelőre nincs felkészülve. A klubhelyiségben várakozik, reméli, hogy táncpartnere hamarosan lelibeg hozzá a hálókörletéből, és csakúgy, mint a karácsonyi bálon, ma ismét elkápráztathatják a nagyközönséget. Tekintete a régen látott, szívéhez nőtt falakat, a sárkányokkal díszített bútorokat, kandallót, s ósdi padlót járja. Jó érzés visszatérni házába, megnyugtató újra érezni a sárkányfészek utánozhatatlan illatát és izgalommal teljes belegondolni az elkövetkező időszak lehetőségeibe. Másodévesként folytathatja tanulmányait, napokon belül az új tanév első óráiról fog hiányozni, hogy készülhessen az előzőleg nem megcselekedett balhékra. Kowai megpillantásakor széles vigyor telepszik arcára, és a lány elé lépve tartja jobbját, hogy karoljon belé.
- Látom sikerült most is lánynak öltöznöd - ugratja vidáman a sötét hajút, akinek ugyan nem mondja, de hiányzott neki a tanulmányi szünet alatt, és egyszer-kétszer levélírásnak is nekifogott, aztán a levélpapírok bizonytalan indokok miatt hamar a kukában végezték. - Jól nézel ki.
A klubhelyiség lassan megtelik háztársakkal, Noel pedig úgy látja ideje indulniuk. A nagyteremben ritkán jár, csak ha éppen társaságra van szüksége, egyébként a konyhában szerzi be ételszükségleteit, szerencsésebb esetben pedig egy Trubadúr nevű házimanóval hozatja be kedvenc vacsoráját a szobájába, hogy némi panaszáradat meghallgatásáért cserébe további kényelmi szolgáltatásokat vehessen igénybe. Szeret elkényeztetve lenni, főleg a konyhai dolgokban van szüksége hozzáértőkre, hiszen főzni-sütni egyáltalán nem tud, a legegyszerűbb fogásokra sem képes, és az ételek jóízű elfogyasztásán kívül nem is érdeklik ezek a feladatok.
A folyosók tömött sorban állnak, a képkeretek izgatott lakókat rejtenek, néhány páncél csevegő hangon diskurál, a házszellemek itt-ott bukkannak fel. Úgy tűnik, mindenki vidám, és várakozással teli, a rellonos fiatal pedig egyenesen majd kiugrik bőréből.
- Kíváncsi vagyok, ki hogyan változott meg a nyár alatt - súgja, miközben közel hajol a lány fejéhez. A hajolás alatt megállapítja, hogy valószínűleg nőtt pár centit, mert mintha eddig nem kellett volna ennyire mélyre hajolnia. Vállat von magában, aztán megáll a nagyterem ajtaja előtt, és pillanatnyi bekukucskálás után elengedi Kowai karját, és szembeáll vele.
- Kész vagy, hogy újra színre lépjünk? - sanda félmosolyt ereszt meg kérdése után, aztán körbenéz a folyosón, hátha meglátja a szőke frizurát, s kék szemeket, amelyek elől ha menekül is, szíve mélyén látni akarja viselőjét. Visszapillant szövetségesére, arcára ezáltal azonnal visszatér a derű, s jókedv, majd fejével a teremajtó felé bök. Mehetünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Kowai és Jones
Hölgyeim, viselkedjünk már.

Éppen a rellon körletben tétlenkedik, figyeli a klubhelyiségben tartózkodó diákokat, közben csendesen tisztítja szőlőfa pálcáját és a térképre gondol, amivel még bőségesen van munkájuk, de reményeik szerint elkészülnek a tanév kezdetére. A többi ház lehetséges jelszavai járnak fejében, mikor eszébe jut, hogy még vissza kell vinnie egy könyvet a könyvtárba, nehogy a csinos könyvtároskisasszony múlni nem akaró elmebajjal ajándékozza meg őt az esetleges késedelméért. A szobájába indul, hogy felkapja az Átváltoztatástan alapjai című évtizedek alatt rongyosra olvasott művet, és fütyülve induljon ki a mindig hűvös alagsorból.
Ugyan még szünet van, de már nem utazik haza, helyette Kowaival tölti felszabaduló idejét, hogy a nagy durranást tervezzék a térkép mellett, ami felemészti nappalaikat, s olykor éjjeleiket is. A lány egészen elviselhető, kedveli a vele töltött időt, és olyan dolgokat is szívesen mond el neki, amit mások előtt rejteget. Ilyen Michelle is, akiről csak ritkán és keveset, de szövetségesének beszél. Kowai ha nem is válaszol barokkos körmondatokban kialakult szerelmi bánatára, legalább meghallgatja azokat az apróságokat, amelyek kicsusszannak szájából.
A könyvtár felé halad, egyik kezében a vaskos könyvet tartja, másik szabadon lóg az oldala mellett. Lassú léptei visszhangot vernek a folyosórészlegen, azonban dallamos füttyhangját furcsa nyögdécselések és verekedés hangjai szakítják félbe. Felvonja egyik szemöldökét, és szabad kezével pálcájáért nyúl, hogy ha kell közbeléphessen a harcba. A következő sarkon befordulva látja meg az egymáson fekvő lányokat, hol egyikük, hol másikuk üt, karmol s harap. Pálcáját leengedi, sokkal jobban élvezi ahhoz a látványt, hogy egyszerűen közbelépjen a párharcba. Tudhatta volna, hogy Kowai lesz az egyik fél, hiszen nem igazán érti meg magát lány társaival, amit az is bizonyít, hogy ismét szobát keres a rellon körletben.
Noel hosszú félmosolyra húzza ajkait, féloldalasan a falnak dől, és úgy nézi Kowai macskaszerű mozgását, vámpírharapását, és azt követően az áldozat kicsorduló vérét. Elismerő bólintással jutalmazza szövetségese technikáját, majd mikor a földön fekvő fél elejti az eddig erősen markolt pálcákat, egy mozdulattal löki el magát a faltól és komótosan sétál oda a lányokhoz.
- Vigyázhatnál jobban is a pálcádra - mondja a sötét hajúnak, miközben lehajol értük és felveszi mindkettőt. - Ha nem csal az emlékezetem, akkor ez már a második alkalom, hogy elveszik tőled.
Az egymást tépő lányokkal szembeni fal tövébe telepszik, és ha felnéz rá Kowai, akkor huncutul rákacsint. Ilyen egyszerű ez, jókor kell jó helyen lenni. Saját pálcáját készenlétben tartja, ha bármelyik fél ugrana, azonnal megátkozhassa azt. Csillogó szemekkel nézi tovább az eseményeket, tagadhatatlanul tetszik neki a látvány, hallása issza a küzdelem hangjait, szaglása elraktározza a vér illatát. Csodás, lányok, csak így tovább!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Kowai, Jones és Mészáros tanárnő


A lányoktól nem messze, velük majdhogynem egy szinten ülve nézni a harcot szemet gyönyörködtetően kellemes látvány, amivel élete során ezidáig sajnos még nem találkozott. Szövetségese ébenfa pálcáját összefogja a másikéval, sajátját pedig a párosra szegezi, hiszen soha nem tudni, hogy mikor fordulnak ellene. Ha háztársnőjének eldurran az agya - ahogy jelen esetben is történt -, akkor senkit sem kímél, még őt sem. Az ismeretlen fél talán azt hiszi, hogy győzedelmeskedhet Kowai felett, legalábbis a kitartás és túlélési ösztön úgy tűnik nem engedi meg neki egyelőre a küzdelem feladását.
Noel halkan kuncog a lányok macskaszerű mozgásán, és egymás ellen irányuló dühös csatakiáltásaikon, amelyek főleg a sötét hajú ajkait hagyják el. Nem meglepő, hogy ennyire dühös, elég csak visszagondolni az előző incidensre, amikor a törött pálcáért kapott büntetésének nyomait hosszú hetekig viselte sápadt bőrén. Most viszont - hála a pontos érkezésnek -, nem lesz alkalma a szigorú anyának elbánni lányával, és ez elégedettséggel tölti el szívét.
A földön harcoló lányokba feledkezve észre sem veszi, hogy társaságuk akad, méghozzá tanári titulust viselő, aki egyszerű pálcamozdulattal szedi le Kowait az ismeretlen félről, s repíti a magasba. Noel felszaladó szemöldökkel követi a seprű nélkül lebegő lány útját, akit a tanárnő, mint egy pókot emel a sarokba, hogy utána hozzá fordulhasson.
- Én a könyvtárba szerettem volna eljutni, aztán valami furcsa oknál fogva itt ragadtam - emeli fel mutatóba az Átváltoztatástan alapjait, majd a felé igyekvő ismeretlen lányra pillant. - Kellene a pálcád, mi? Kowainak is kellett volna, mégsem adtad oda neki.
Nem tesz semmit, hiába nyújtja kezét pálcájáért a vérző fél, ő magánál tartja azt, és a magaslati levegőt élvező háztársát túlordítva közli a tényeket a lánnyal. Aztán a tanárnőre néz, felkel a földről, és saját szőlőfa eszközét Kowai pálcájával egyetemben a zsebébe csúsztatja.
- Tegyen vele úgy, ahogy jónak látja - mondja a szőke tanerőnek, és átnyújtja neki az egész kialakult helyzetért felelős lány pálcáját. - Ó, és míg el nem felejtem, nagyon jó vizsgalapot állított össze az évfolyamomnak.
Elmosolyodik, majd hátat fordítva a népes társaságnak kósza vigyort küld a plafonon csüngő Kowainak. Biztonságban van a pálcája, immáron megnyugodhat, a büntetésért viszont amit kapni fognak, nem vállal felelősséget. Markában erősen szorítja a vaskos könyvet, és folytatva füttydalát, lassan sétál tovább a könyvek dohos birodalmába.
Micsoda egy nap! Lelki szemei előtt újra, és újra visszajátssza a vérre menő macskaharcot, hangosan nevetve egy-egy momentumon, majd a hűvös könyvtárban egyenesen a kisasszonyhoz viszi néhány nap késedelemmel tarkított könyvét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kowai és egy leheletnyit Sára
Évnyitó/Évzáró

Háztársnője első humoros megjegyzésére figyelve először fel sem tűnik neki, hogy Kowai nincs jó formában, az otthon töltött idő ismét nyomot hagyott bőrén, és bizonyára a lelke mélyen rejtegetett zugokban is. Elvigyorodik a mesehős nevét hallván, azután összevonja szemöldökét és úgy felel a piszkálódó megjegyzésre.
- Szerencséd van, hogy nem tudom ki az a Rapunzel, de nagyon ajánlom, hogy szőke legyen - mondja nyelvét egy pillanatra játékosan kinyújtva. Jó kedélyű vigyora egész arcát betölti, s úgy nyúl hátra felkötött hajához, amire egész szünetben nem figyelt, mert nem látta értelmét törődni vele, sem mással, mint a kinézet és jól ápoltság. Az otthon töltött pár hétre szüksége volt, és bár mindennap gondolt a kastélyra, szövetségesére, és a hiányzó darabokra, élvezte az édesanyja által kapott kényeztetést. Jó volt az otthon ízeire ébredni, jó volt az otthon illatát érezni, és jó volt otthoni, megszokott hangokat hallani. Az egyetlen hibapontot az agyát elöntő emlékképek jelentették, Michelle és az ágyában talált szőke hajszálak, amelyek még a lehúzott ágynemű után is feltűntek itt-ott.
Mereven tartja a mellette haladó lány karját, ő maga is egyenes háttal, határozottan lép, mint egy büszke oroszlán halad a gyülekező diákok között. Kowai nem beszél sokat, mintha még az is zavarná őt, hogy Noel izgatottságát nem rejti véka alá, s megbeszéli vele. A fiú egyelőre nem törődik ezzel, egyszerűen nem vesz tudomást róla, mert tudja jól, hogy a lánynak nem volt olyan jó szünete, mint neki, anyja nem kényeztette úgy, ahogy megérdemelné, és ahogy az övé tette Székesfehérváron. Ez őt is haraggal, s dühvel tölti el, erei feszültségtől lesznek teljesek, arcvonásai megkeményednek már a gondolatra is. Lepillant a háza színeiben pompázó sötét hajúra, és amikor az kiejti ugyanazt a csatakiáltást, mint a karácsonyi bálon elmosolyodik.
- Na, akkor hajrá! - mondja ő is a lány matt szemeibe pillantva, majd karját nyújtja ismét, hogy a lánnyal egyszerre lépve induljon be a terembe. Az a levita színeit öltötte fel, kék és ezüstben díszeleg, amire elhúzza száját, és szabad kezével émelygő gyomrát istápolja. Förtelem, hogy nem a sárkányoké a győzelem, de nincs mit tenni, ők cselekvő, gyakorlatias emberek, míg a kékek szorgalmasan részt vesznek az összes órán, és éjszakába menően ülnek a szorgalminak szánt hatvan centis pergameneken. A rellonos fiatal szívesen látná maga körül a saját színeiket, de hangulatát nem rontja ez sem, hiszen sokkal magasabb cél miatt érkeztek ma ide, minthogy sajnálkozzanak a házak közti verseny második helyezettje miatt.
- Vajsör van? - kérdezi reményteljesen, mikor az italoktól roskadozó asztalhoz kíséri partnernőjét. Amíg a lány saját ízlése szerint tölt magának valamiből, addig ő a teremben gyülekező diákokra emeli zölden csillogó tekintetét. Valami nem stimmel. - Mi a...?
Sárát ezer közül is a pillanat töredéke alatt felismerné, vörös, fekete, de még hupikék hajjal is, sárga vagy piros szemekkel, malacorral vagy macskafülekkel. Előle nem bújhat el. Nővére azzal az ismeretlen lánnyal lóg, aki elcsente háztársnője pálcáját, majd véres verekedésbe kezdett vele a rellonos fiú jelenlétében. Noel összehúzott szemekkel nézi testvérét, hiszen pontosan tudja, hogy az készül valamire.
- Hé, az a lány a nővérem - löki oldalba Kowait, majd fejével a most vörös hajú Sára felé bök. - És itt hamarosan gond lesz.
Nem mond többet, hirtelen még azt is elfelejti, hogy az anyjáról akarta kérdezni szövetségesét, illetőleg tervük közelgő megvalósításának részleteit kívánták ezen az eseményen megbeszélni, de a másik Ombozi megjelenése időközben megváltoztatta a programot. Elvigyorodik, ahogy figyelemmel követi a kibontakozó eseményeket, majd fejét csóválva derékon ragadja az italát szorongató Kowait, és az ajtó felé kezdi őt húzni.
- Tűnjünk innen! - mondja elővigyázatosságból orra elé téve kezét, majd egészen közel húzva magához a fekete hajú lányt Sára mellett sétál el. Bohón kacsint nővérére, amit csak ő láthat, és az a halvány mosoly, ami orrát takaró ujjai alól kilátszódik vállon veregetéssel ér fel. Szép munka, szeretlek téged, testvérem.
A nagyterem ajtaján át a folyosóra kíséri Kowait, és köhintve egyet egy szabad pad felé int kezével.
- Beszéltem Warrennel - színtelen hangon kezd bele mondandójába a padhoz menet, pedig tartania kellene a lány haragjától. - Auror, de nem vesz minket komolyan. Nem kell tőle tartanunk.
Ledobja magát az ülőhelyre, hátát a hideg kőfalnak nyomja, úgy pillant fel sötét szemű barátnéjára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. 05:47

A szokása, hogy minden hajnalban elsőként ébred fel - nemcsak szobájában, de talán az egész rellonon belül vagy akár a kastély nagy részében is - valószínűleg már soha nem változik meg. Az elmúlt egy év során megszokta, hogy míg ő már a fogát mossa, addig szobatársai hortyogva fordulnak még nem elzsibbadt oldalukra, hogy az utolsó perceket is kihasználva maradhassanak meleg ágyaikban. Noelnek nem esik nehezére a kora reggeli kelés, szereti hamar kezdeni napját, hiszen úgy érzi akkor több ideje van élni. Az alvás egyébként sem az ő műfaja, lassan alszik el, sokat forgolódik és elméjét legtöbbször rémálmok gyötrik. A Napfelkeltét ezen a reggelen sem hagyja ki, a kastély bejárata előtti lépcsősoron üldögél, és még egy-két ásítást, csak mint egy oroszlán formál meg. A Nap tündököl, ezernyi színben festi meg az iskola falait, a rellonos szeme előtt elterülő természetet, a megannyi növényt és tárgyat. A legszebb, különleges rózsaszín-narancssárga színeket féltéssel nézi, nap mint nap tart attól, hogy egyszer majd nem láthatja azokat többé, hogy valami történik a világgal és nem lesz új nap, ami elé leülhetne és csak úgy végignézhetné felkeltét.
Csak miután köddé válnak a kora reggeli színek indul vissza a kastélyba, hogy kitapasztalt útvonalán jusson el a konyhába. Ismerik már őt a manók és szívesen veszik jelenlétét, hiszen Noel hálás vendég, aki ha kap valamit, azt igyekszik kétszer visszaadni. A kastély teljesen kihalt, a legtöbb festmény is az igazak álmát alussza ekkortájt, ő pedig néhány neki nem tetszőt egyszerű pálcamozdulattal gyorsan, még álmában hallgattat el. Az, hogy nem kedveli a keretlakókat nem kifejezés arra, amit érez irántuk. Nem fél tőlük, nincs furcsa nevű fóbiája, csupán teljes szívéből gyűlöli az összeset. Székesfehérvári házuk falairól nem hiába lettek leszedve a megfestett alakok, melyektől a frász kerülgeti a fiatalt.
- Jó reggelt! - köszön a konyhába belépve annak a pár manónak, akik a nagyterembe készítik elő a fogásokat, majd az egyik pulthoz megy és úgy dönt, most ő készíti el reggelijét. Nem vágyik dupla csokis muffinra vagy töltött péksüteményekre, ideje is bőven akad, és kivételesen most még el sem várja a manóktól, hogy fejet hajtva szolgálják ki. Kenyeret vág magának, felvágottakat válogat és salátáért nyúl, hogy végül egy helyre gyűjtse a hozzávalókat és neki kezdjen a príma szendvicsnek. Még egy kört tesz a helyiségben, vajat és tojást keres, na meg némi tormát, hogy teljes legyen a kép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. kora reggel

Ha mást nem is tud elkészíteni, a tűzhelyet pedig bekapcsolni sem képes, a szendvicsekhez igazán jól ért. Kedvence a tojásos-tonhalas fajta, sokszor még kenyérre sincs szüksége ahhoz, hogy a hozzávalókat egyesével falja fel. Most viszont ideje és kedve is úgy hozza, hogy aprólékos munkával áll neki reggelijének, amit egy jól ismert női hang zavar csupán meg. Csirkemellsonkát pakol a ropogós, frissen megvajazott kenyérszeletre, mikor a navinés prefektus oldalba böki, hogy aztán mellételepedjen a pultra.
- Ne akard, hogy én is megbökjelek - sandít rá a mindig mosolygó Lucára, s közben az ételkreálmányával foglalatoskodik. Tojásért és ecetes vízben ázott salátáért nyúl, amit némi torma követ. Voilá, a reggeli előállt minden ízével és illatával együtt, hogy a rellonos éhes száj végre jól lakjon vele, és ne kelljen tovább korgó gyomrát hallgatnia. Tányérra teszi az ételt, mikor Luca csillogó szemekkel és 'valamit akarok' mosollyal mászik bele aurájába. Noel felhúzott szemöldökkel fordítja felé arcát, majd a lány kérdésére felsóhajt, megrázza kissé fejét, majd széles vigyorával szólal meg.
- Ejnye-bejnye, Lucám - színpadiasan állát is megvakarja, úgy néz bele a barna tekintetbe. - Nos, emlékezzünk csak meg a közelmúltról kérlek, volt az a késes ügy, Mihaeltől lopni pedig veszélyes játszma, ugye nem kell magyarázzam... most pedig készítsek neked szendvicset, he? Nem vagyok házimanó és arról se feledkezzünk meg, hogy soha nem csináltam még reggelit senkinek, főleg nem olyan lánynak, akitől nem várhatok semmit.
Kezeivel a pultnak támaszkodik, huncut vigyorából sejthető, hogy már ki is talált valamit, amivel meghálálhatná neki a navinés a mai reggelit. Kialakult szeretethiánya következő csillapítója lehet ez a vidám teremtés, akinek szívesen főz forró kakaót is akár a szendvics mellé, ám ez nem maradhat fizetség nélkül.
- A normális unalmas? - teszi fel inkább kijelentésnek hangzó kérdését, mikor a lány pólójára pillant. - Akkor legyünk izgalmasak. Csinálok kakaót, szereted?
Saját tányérját félretolja és megy egy újabb kört a nagy helyiségben, a dolgozó manók között lavírozva, hogy beszerezzen minden szükséges hozzávalót. Két bögrét is hoz, friss tejet és kakaóport kever össze bennük, hogy néha a lányra mosolyogva a manókhoz vigye azokat.
- Nem tudom bekapcsolni a kályhát - hajol le az egyikhez, úgy súgja annak hatalmas, öreg fülébe, hogy Luca nehogy meghallja konyhai szerény képességeit. A manó segítőkészen elveszi tőle a bögréket, ő pedig a lányra kacsintva siet vissza hozzá a pulthoz. Gyors mozdulatokkal kenyeret vajaz, felvágottat és tojást szeletel rá, majd jöhet a saláta és torma. Mikor elkészül megtörli kezeit egy konyharuhában, végül Luca fölé magasodva támaszkodik meg a pulton.
- Nos?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány

Kacér az apró navinés, pedig igazán lehetne annyi esze, hogy ezt pont vele ne tegye. Mostanság igencsak ki van élezve minden felé irányuló, félreérthető, csábítónak vélhető mozzanatra, gesztusra és bármilyen ilyen jellegű szóra. Nem felel a barnának, csak nézi őt egyre szélesebb vigyorával, s olykor még fejét is megrázza.
- Én a helyedben óvatosabban fogalmaznék - tanácsolja végül, de nem néz rá, helyette a kenyérszeletekre fókuszál, hiszen valahol nagyon mélyen, az agya egy hátsó szegletében pontosan jól tudja, hogy ennek a kicsi pónilánynak csupán a szája nagy, ha ő lépne, elhúzódna tőle vagy akár el is futna. Azt pedig végképp nem szeretné, ha társainak arról mesélne, hogy Ombozi Noel igazából egy szatír, aki tonhalas szendviccsel csalogatja be az ember lányait a konyhába. Felnevet az elképzelt jeleneten, majd visszapillant Lucára, aki olyan édesen mosolyog, hogy nem bírja megállni, és neki is füle tövéig szaladnak ajkai.
- Akkor megnyugtatnálak, mert hozzád köthető mély ragaszkodásomtól nem kell tartanod - biztosítja a harmadéves prefektust, de szemeiben mégis ott munkál valami furcsa izgalom, olyasmi, amit csak azok látnak egymás tekintetében, akik bár nem szerelmesek, mégis kifejezetten jól érzik magukat egymás társaságában. Szeretne közelebb kerülni a csöpp Czettnerhez, hogyne szeretne, de ha ránéz szíve a helyén marad, és bár az adrenalin úgy dolgozik, ahogyan kell, vére mégsem pezseg. A lány előzőleg megválaszolt kérdésére azonnal eszébe jut egy volt kapcsolata, aki úgy keltette életre benne a ragaszkodást, a hovatartozás örömét, hogy észre sem vette azt. Elmosolyodik, és jobbját a készülő szendvicsről egyenesen a pulton ücsörgő, nem túlzottan hasznos Luca combjára engedi.
- Szerintem a portrés ügyet te éppen annyira élvezted, mint én, Mihaelről pedig köztudott, hogy a fejemet vette volna, ha nem vagyok elég ügyes és szerencsés ember - fordítja némileg komolyra a szót, de szája szegletében ott bujkál a huncut mosoly, s a szándék, hogy megszerezze magának a mai nap főnyereményét, Lucát.
- Most pedig még kakaót is készítek neked, hm, had gondolkozzam - engedi el a navinés combját, és töprengve állát kezdi simogatni. - Nem, drágám, egyáltalán nem vagyunk kvittek.
Éppen, hogy már érzi a lány fölötti győzelem mézédes mámorát, amikor Luca csak úgy megszólal, és olyat mond, amivel egy pillanatra elhallgattatja a rellonost. A fiú még hátra is hőkölne meglepettségében, ám inkább nem teszi, helyette félredöntött fejjel figyeli a kacsintást, a boldog-huncut arckifejezést.
- Nocsak! Talán mégsem az a szende lány vagy, akinek gondollak? - kérdezi tőle arcára visszakúszó félmosollyal, aztán vigyorogva tűnik el a segítőkész manók csoportjában. Kérésére a konyha tündérei elkészítik a két bögre forró kakaót, és mire Noel visszaér társaságához, akkora ők már az egyik asztalra is teszik a gőzölgő italokat.
- És ha kezdek unatkozni? - kérdezi a lány fölé magasodva, egészen közel a csillogó barna szemekhez, mikor egyik pillanatról a másikra, egy valamiért ismerős érzés keríti hatalmába. Meg sem hallja, amit Luca neki mond, mert azonnal ellöki magát a pulttól és hátrafordul, hogy elkaphassa azt, aki előző hónapjait szenvedésre ítélte. Cupido. Körbepillant a konyhában, majd ismét találkozik tekintete a karba font kezekkel üldögélő lányéval. Kissé megnyílt ajkakkal nézi, közben közelebb lép hozzá, visszatámaszkodik a pultra úgy, hogy karjai között legyen az apró test, és megkönnyebbülve veszi észre a vállait, szívét, s lelkét nyomó láthatatlan súly könnyed eltűnését. Nevetni kezd, hangosan kacag, hiszen odaveszett a fájdalom. Aki hozta, el is tüntette azt, egyszer s mind felszabadította őt, s most már ismét önmaga lehet. Rávigyorog az őt leső lányra és addig közelít annak szájához, hogy ő már ne tudjon tovább hátrálni.
- Ne untass tovább! - suttogja bele a barna ajkaiba, és ha ő engedi a rellonosnak, akkor minden óvatosság nélkül csókolja meg. Jobb keze a pultról Luca lábára emelkedik, hogy onnan tovább csússzon karjára, végül ujjai arcához érjenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sárika, a csudicsinibombacsaj <3 *-* - mindkét szemem rajtad, amúgy.

Túl a búcsún, az utolsó csókon, túl csalárdságon, hosszúra nyúlt küzdelmes próbálkozáson, hogy egy lány után fusson, túl egy éjszaka megesett esztelen-mámoros lánykérésen, túl egy atyai kínzáson és Mészáros tanárnő elcsábításán elérkezettnek látja a pihenőt. Nem a teste fáradt el, hanem a lelke. Kiszáradt benne valami, ami ezidáig éltette, borzolta a kedélyeket, folyton-folyvást előrébb vitte, már-már késztette egy újabb lány felfedezésére. Mindenesetre ennek vége. Az Edictumban mostanság minden hónapban szerepel a neve, és hiába szeretné bemesélni magának, hogy az mind csak buta pletyka, képtelen nem észrevenni, miféle feneketlen kútba esett, melyben nem talál mást, mint a női nemet. Napokkal ezelőtt, miután visszatért Székesfehérvárról, a kastély bejárati lépcsőin ücsörgött, és egy bögre kakaó felett ítéletet mondott az élete felett. Idén nincs több átgondolatlan, megjátszott udvarlás, nincs több csók vagy érintés, még véletlenül sem ismerkedik, és ha ő mégis célponttá válik, hát kérdés nélkül fut.
Amikor a sárkányház klubhelyiségének egyetlen kanapéjába süppedve megpillantja Sárát, és az még csak észre sem veszi őt, értetlenül felvonja szemöldökét. Jobbjával beletúr hajába, tompán megvakarja fejbőrének egy pontját, majd nehézkesen felül, és úgy dönt, megnézi merre tart a szöszke lány. Hallott ezt-azt, és nemcsak saját nevével találkozott a már említett újságban, így követve a jobb félni, mint megijedni igen bölcs mugli mondást, ő is kilép a klubhelyiségből, és igyekezvén észrevétlen maradni, sántikálva megindul Saci után. A lány, öccse legnagyobb megdöbbenésére viszont nem enged a falu csábító hívószavának, de még csak nem is enni siet a nagyterembe, vagy társaságot keresni akárhol máshol. A nyugati szárnyra fordulva a fiú arcán kezdenek mind jobban és jobban eltorzulni a vonások, zöldjei elkerekedve nézik, ahogy Sára benyit a könyvtárba. Miféle eltunyulás ez? Ugyanakkor, megszólal agya egy hátsó szegletében az öröm apró szóvivője is, hiszen nem elhanyagolható a tény, hogy nem fiúzni rohant a huncut ötödéves. Bár, magából kiindulva, a könyvtár dohos-poros kincsei sem nyújtanak elegendő biztonságot Cupido mocskos nyilai elől. Óvatosan benyit az ajtón, majd először csak feje, majd teste is kibontakozik a helyiségben. Sára már helyet foglalt, lóbálja a lábait, a jó tündér sem hinné el róla, hogy tanul. A rellonos széles vigyorral sántikál oda nővéréhez, és egy fájdalmas sóhaj kíséretében foglal helyet vele szemben. Tekintetéből és ajkairól azonban egy pillanatra sem szűnik meg a boldogság.
- Na szevasz - vigyorog a lány zöldjeit keresvén. - Kezdem én, aztán te jössz, oké? Gyors leszek. Szakítottunk Michelle-l, végleg, voltam otthon, elmondtam apának néhány dologról a véleményem. Tegnapelőtt jöttem vissza a kastélyba, és lemondtam az egész női nemről az idei évre. Nincs több részeg lánykérés, ismeretlenekkel való csókolózás, helyrejövök.
Szereti rázúdítani nővérére a történéseket, mert sokakkal ellentétben neki könnyű elmondania azt, ami odabent zajlik. Elszaladt vele a ló, elromlott benne valami, amit most helyre fog hozni, akkor is, ha fáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sárika <3

Nővére vajon tényleg tanult volna, azért lepődött meg annyira a mellé lerogyó öccsén? Nem túl hihető. Talán még kínosnak is érzi, hogy Noel rajtakapja a szorgalom tettetésén, de fátylat rá, néha még Omboziéknak is be kell térniük a könyvtárba egy-egy könyvért. A fiú vigyorog, hiszen nővére jelenléte általában azonnal feldobja napját, és szüksége is van már az ötödéves lány megnyugtató, szeretett hangjára, na meg szavaira, hogy bizonyos esetekben kellőképp visszarántsa őt a talajra. Legutóbbi találkozásukkor már minden a régi volt, közös időtöltésüket sem feszültség, sem indulat nem feszélyezte, ezzel pedig helyreállt a fiú lelki békéje.
- Hé, mondj már valamit - pislog a másikra, amikor az ahelyett, hogy véleményezné a hallottakat, megpofozza saját magát, majd felpattan, és öccse mellé ugorva, annak homlokára tapasztja tenyerét, csak hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú egészségi állapotával minden rendben van. Noelnek láza ugyan nincs, de inge alatt több helyt zöldülő folt, emlékében átok árulkodik az otthonlét szépségéről. Elmosolyodik nővére aggodalmán, majd amikor visszahelyezkedik székére a lány, és belekezd a mesébe, először jobbnak látja, ha nem önti szavakba az elméjét hirtelen elöntő gondolatokat. Az, hogy egy idegen férfi ágyában kötött ki, megesik, főleg lent a faluban. Rendben van a dolog, egyébként sem mondhat rá semmit, nővére felnőtt nő, ráadásul az eszesebbik fajtából, aki nem menne el bárkivel. De, hogy összetetoválta Médit? Az a lány meg engedte neki? Dermedten nézi a vele szemben ülő szőkét, majd nyel egy nagyot, és elneveti magát.
- Hát ez durva! - vigyorog meglepően őszintén, időközben kényelmesen hátradől a székében. A támla recseg, ahogy a fiú súlyát megérzi. Az csak rázza a fejét, elégedetten vigyorog, tekintetét le sem veszi Sára vonásairól. - Na és, öhm, mit tetováltál Médire? Izé, Médeára? És publikus helyre, ha szabad kérdezni?
Kérdése közben lesüti szemét egy pillanatra, maga sem érti, miért érdekli, hogy Médea pontosan hol lett tintapacás, de hangja egyetlen csepp zavarodottságról sem tesz tanúbizonyságot. Kíváncsi a levitás mestertanoncra, de csak mert kellemes társasága volt egyszer a teaházban, és mert utána olyan jót sétáltak. Egészen vicces és értelmes jelenség a Weöres lány, meg kell hagyni.
- Egyébként alakul valami az idegennel, vagy az csak egyszeri alkalom volt? - érdeklődik tovább kedvesen, és bár odabent ébredezik a dühöngő őrült, feltett szándéka a türelem és nyugalom mintaképévé válni. Fejét ingatva mosolyog, nagyokat pislog az információkat hallva, és olykor halkan hümmög. Szereti a testvérét, és nincs mit tenni, belenőttek abba a korba, hogy szeretniük kell testvérük választottját is. Vagy megmérgezni, megátkozni, sírba tenni. De Noel - egyelőre - látatlanul nem óhajt senkit sem bántalmazni, főleg nem súlyosan. Így hát mosolyog és hümmög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sárika <3

A nevetésben tényleg lehet valami különleges, ami úgy hat az emberre, hogy az ellazul, s azonnal megered nyelve. Sára arcvonásai megkönnyebbülésről mesélnek, és a fiú szívét is ellágyítja a szőkeség felszabadult, édes kacagása. Nem szeret, és nem is tud rosszban lenni a lánnyal, és még ha haragszik is néhanapján rá, az is csak azért lehet, mert annyira félti őt, hogy ahelyett, hogy szabadon eresztené, és engedné, hogy mindenféle fiúval - vagy tanárai egyikével - randevúzzon, bezárná a sajátjával szemközti szobájába, és soha, de soha nem engedné onnan ki. Kiskoruk óta csak ő van a szőke mellett, mint férfi, és ezt az áldott állapotot nehéz odaítélni másnak, aki majd később feleséget, végül anyukát csinál az addig, csak mint testvér szerepet betöltő lányból. A fiú az öröm mellett szomorúságot és csalódottságot is érez, de nem fog előhozakodni velük, inkább mosolyog, nevetve rázza a fejét, ahogy nővére beszámolót tart neki kalandos emlékeiből. Olyan jókat nevetnek, hogy ha eddig nem is, lassan bizonyára feltűnést fognak kelteni az elszórtan tanulgató diákok között. Látszólag viszont őket ez egyáltalán nem érdekli, úgy tűnik elfeledkeztek minden másról, s csak egymásra figyelnek. Érdekes, hogy Noel nem túl beszédes, magát hátrébb helyezve teret enged Sárának, amivel a lány szó nélkül él is.
- Szóval egy kígyó, valahol a karján? - kérdezi meghökkenvén, szemöldökeit egy pillanatra összehúzva. Ajkai azonban vigyorra húzódnak, rendkívül tetszik neki, amit hall. Talán, mert nem gondolta volna Médeáról, hogy tényleg megmerne fogni egy kígyót, és bár említette a teázóban, hogy kedveli a fajt, és látszott is stílusán, a rellonos azt gondolta, csak a szája jár. Az asztallapra pillantva vigyorog, majd ránéz Sárira, tekintete életteli csillogással telik meg. - Ugye tudod, hogy rendkívül gonoszak vagytok? Nem kéne ráhozni a kisdiákokra a halálfélelmet...
Hangjában nem hogy nem bújik meg a huncutság, még csak egyetlen csepp korholás sincs benne. Egyenesen büszke a lányokra, akik könnyedén letagadhatnának pár évet valódi korukból. És ha megtennék, Noel talán máshogy érezne Médea iránt. Így viszont ezidáig nem folytatódott a teázóban folytatott kellemes beszélgetés, és a fiú összezavarodott elméje egyelőre nem is szeretne lépéseket tenni a mestertanonc irányába. Túl idős, fura és levitás. Olyasfajta kifogások, amelyeken még ő maga is nevet - amit Sára talán betud a jelen helyzet következményének -, és pontosan tudja, hogy az ő útjába nem állhatnak efféle gondolatok. Ha elakar érni valamit, azt el is fogja érni. A lehető legjobbkor döntötte tehát el, hogy egy ideig pihenteti a lányokat, és belefeledkezik a kviddicsbe, és más iskolai elfoglaltságokba.
- És az idegennek van neve is, vagy a bemutatkozásig nem jutottatok el a nagy semmittevésben? - húzza fel bal szemöldökét, hogy a lány tudtára adja, bizony nem ostoba, pontosan jól tudja, hogy egy olyan kifejezés mögött, mint a semmi, sok minden áll. Mosolya nem múlik, végignyúlik pelyhedző arcán, és mikor nővére felteszi a legfurcsább kérdést, amit életében őtőle hallott, felröhög. - Te vagy az egyik legcsinosabb lány, akit valaha láttam! Őrült az, aki szerint van rajtad felesleg... hacsak nem... Nelli ontja beléd a bölcsességeit. Hidd el, ha nem lennél a nővérem, rád mennék. Nem vicc, jó vagy elölről, meg jó vagy hátulról, a többiről nem is beszélve.
Tessék. Az első komoly megállapítása a legidősebb Ombozi gyermekről, amit nagyon remél, hogy a könyvtárban tartózkodók egyike sem hallott meg. Nem szeretné magukat rövidtávon kastélyon kívül találni egy-egy morbidnak ható megjegyzés miatt, így inkább nem folytatja, szavait csupán felmutatott hüvelykujjával erősíti meg. Sárát tartja az egyik legszebb fiatal nőnek a világon, a sorban szorosan mögötte Nellivel, akiről még nem derült ki számára, hogy küzd-e egészségügyi problémákkal, és azért olyan rettentő vékony-e, vagy egyik üknagyanyjukra ütött csupán, aki koporsójával együtt volt kerek negyven kiló.
- Ki az, akinek nem felelsz meg? Szívesen elbeszélgetek vele - fűzi még tovább előző gondolatait, ám hangja megkeményedik beszéd közben. A családjáért, mint minden normális ember, ő is képes lenne bármit megtenni, ez jelenthet kellemes beszélgetést, de tiltott pálcamozdulatot is. Körbepillant a helyiségben, majd visszanéz Sári zöld szemeibe, hogy jobbját elővegye az asztal alól, és tenyérrel felfelé rátegye. Egy hosszú pillanatra lehunyja sajátjait, és erősen koncentrálva megidézi magában az őt éltető elemet. A tűz elönti testének központját, végigfut erein, pillanatok alatt felgyújtja egész valóját. Noel a gyakorlatok miatt nap, mint nap átélt érzések közben nővérére nyitja tekintetét, és mosolyát már a tenyerét, mint fészket kitöltő lángok világítják meg. Ezzel szeretné Sári tudtára adni, hogy nemcsak beszélgetni tud azzal, akinek nem felel meg, és bár ő a fiatalabb testvér, már képes megvédeni az ötödévest. A lángok aztán kialusznak, mire a fiú félredönti fejét, és rákacsint a szemben ülő sárkánylányra. Nem lesz itt semmi baj.
- Nem csak, hogy tervezem, de be is tartom. Michelle igen nagy űrt hagyott bennem, és úgy érzem, hogy mostanában senkivel se tudnék olyan kapcsolatot kialakítani - feleli halkan, majd száját elhúzva feltesz egy a szívét régóta nyomó kérdést. - Miért nem voltam elég jó neki?
Annyira akarta azt a lányt, és olyan sokáig kitartott, tovább viszont nem látta értelmét. Odabent is kihunytak a fények, ereje sem maradt több, Michelle képe lassan odaveszett, ő meg egyedül maradt a kitölthetetlen űrrel. Zavarában tekintetét kapkodja, hol az asztalt, hol Sári arcát nézi, hirtelen már azt is megbánja, hogy ilyen butaságot kérdezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A nagyterembe érkezvén azonnal kiszúrja a szőkét, de ahogy az elmúlt hónapokban mindig, úgy most is félrecsapja fejét, és a Rellon asztalának másik végébe ül le reggelizni. Megfordul fejében a gondolat, hogy talán ma is a manók konyháját kellett volna válassza, de aztán újra rápillant a Saint-Venant lányra, és úgy érzi, tökéletes döntés volt a földszinti forduló helyett az első emeletre lépcsőznie. Nem tudja szenved-e a másik, vagy csak az ő szívéből hasad le újabb darabka minden találkozásukkor, de őszintén reméli, hogy a lánynak is legalább olyan nehéz, mint neki. Ha pedig így van, és jelenléte Michelle-nek is nehézséget, gyomorrándulást és szapora szívdobogást okoz, akkor tiszta szívéből kívánja, hogy fájjon is, őrült-mocskosan rágja a háztársnő bensőjét, tépje szét szívét és lelkét, úgy, hogy neki érdemes legyen maradnia, és a manók társasága helyett a nagyteremben megreggeliznie ezentúl minden áldott nap. Az asztalon heverő újság felé nyúl, miközben elválasztja tekintetét a tőle srégen balra ülő szőkétől, majd széthajtja a frissen ropogó papírt, s olvasni kezdi a hatalmas főcímeket. Zöldjei járják a sorokat, gyorsan halad a hírek átfutásával, de több helyt is észreveszi, hogy valójában azt sem tudja, mit olvas. Csak úgy csinál, mint akinek életbevágóan fontos lenne mindenről ebben a szent pillanatban értesülnie, de gondolatai nem szabadulnak attól, hogy egy teremben van a sárkánylánnyal, egy levegőt szívnak, egy ételből esznek, talán még ugyanazokat a bosszús kívánságokat is mormolják magukban egymásnak szánva. Noel óvatosan lejjebb tolja az arca előtt szélesre tárt Reggeli Prófétát, és felette kinézve figyeli, vajon mit csinál a lány. Aztán lemondóan sóhajt egyet, jobbjával megmasszírozza orrnyergét, majd összehajtogatva az újságot, maga mellé teszi azt. Kakaóért, kalácsért és baracklekvárért nyúl, hogy többet egyszer se pillantva oldalra egye meg azt a pár falatot, amit tányérjára készített. Gyors mozdulatokkal kanalazza kalácsára a lekvárt, sietősen kapkodja a falatokat, és bár egész nap egyetlen órája van, az is csak késő délután lesz, úgy érzi már most késésben van. Nem tudja hova siet, talán csak a szőke jelenléte elől menekül, vagy az utolsó beszélgetésük emlékképétől, de abban tökéletesen biztos, hogy igyekeznie kell az evéssel. Még az is lehet, hogy kakaóját otthagyja, és majd útközben beugrik Bíborkához egy kávéra. Már éppen feláll, két ujja között az utolsó lekváros falatot tartva, mikor egy apró bagoly csapódik ragadó tányérjába, hogy csőréből fáradtan köpje ki a megsárgult levelet. Noel először csupán begörnyed, néhányszor megböködi a madarat, végül vissza is ereszkedik helyére, és kibontja a neki szánt borítékot.

Ombozi,

minden rendben, jól vagyok. Ne keress. - K.

Összeráncolt homlokkal olvassa el újra és újra azt az egyetlen sort, majd körbenéz az asztalnál, és miután sehol sem találja a hollófekete hajkoronát, muszáj bevallania önmagának, hogy nemcsak most, de napok óta nem látta már Kowait, pedig ő mindig itt költi el reggeli zöldségeit. Félrehúzott szájjal teszi a tányérjában fekvő bagoly mellé az eddig ujjai között tartott kalácsdarabot, majd a levelet az asztalra dobva mereng el a keresztes arcú lányon, és annak nem túl kedves édesanyján. Talán tényleg minden rendben van, és Kowai-nak haja szála sem görbül... de mi van, ha nem így lesz? Ha megint kék-lila foltokkal tér vissza a kastélyba? Noel nyugtalanul cuppant egyet ajkaival, aztán felállítja a még mindig kiterülve csipogó kis baglyot, pálcájával megtisztítja annak lekváros tollait, majd hümmögve visszacsúsztatja levelét annak borítékába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Michelle

Míg Kowai családi helyzetén elmélkedik, felidézve első közös sírásásukat, és a pillanatot, amikor meglátta a lány megzúzódott karját, észre sem veszi, hogy az eddig féltő figyelemmel követett Saint-Venant lány eltűnt addigi helyéről, és egyenesen a vele szemben levő széket célozta meg. Felpillant, s kitáguló pupillákkal néz farkasszemet a szőke fürtök tulajdonosával. Döbbent tekintetével a lány előző helyét keresi, de mindhiába, a szemben ülő alak nem délibáb. Visszafordítja arcát a megszólaló háztársnőre, belenéz kékjeibe, és abban a pillanatban fordul egyet gyomra. Nincs mit mondania, még az is lehetséges, hogy egyetlen hang sem lenne képes elhagyni kiszáradt torkát. A kérdésre egy ideig nem is felel, csak néz, zöldjeibe sűrítve a létező összes érzését. Fájdalmas haragot, sértettséget, gyűlöletet, keserédes zaklatottságot. Egyet nem láthat a sokatmondó zöldekben: megbocsátást. Arra ugyanis Noel szerint nem érdemes a lány, bármennyi oka is legyen az elmúlt év küzdelmeinek, az elutasításoknak, a búcsúzásnak szánt, de el nem csattanó csóknak.
- Van valakim - hazudja egy pillanatra megremegő hanggal, a csillogó kékségbe beszélve. Ajkai sértett csücsörítésben állnak, vállait csak úgy, minden ok nélkül rántja meg. Noha nem igaz amit mond, lehetne az is, és miután épp az elmúlt napokban döntötte el, hogy nincs miért tovább várnia, mert csodák valójában nincsenek, ő pedig a mese sárkánya és nem a jó tündérre várakozó herceg, az ismerkedés zavaros vizére evezett. A Michelle-l való beszélgetés nagy eséllyel akkor is így kezdődne, ha most tényleg járna valakivel, és nem mellesleg arra is fel kell készülnie, hogy a gyönyörű sárkánylánynak is kialakulhat kapcsolata a tengernyi udvarló akármelyikével. Lesüti szemeit, mintha csak öltözetét ellenőrizné, aztán újból a vele szemben ülőre néz, és elvigyorodva kezd mesélni a közelmúltról.
- Képzeld, felgyújtottam a keleti szárny festményeit - mondja lelkes hangon, elnevetve magát. - Betörtünk a Levitába Kowaival, a Rellon bajnoka játék címszója alatt, aztán felrobbantottam Gál Boti szobájának egy részét. Összeöntögettem pár bájitalát egy régi üstben. A robbanás levitte a fél szemöldököm, de Nelli másnap helyrehozta. Szerintem a füst, amit okoztam, mérgező volt, úgy marta a szemem, hogy vakon vánszorogtam ki a szobából.
Felcsillanó zöldekkel mesél, kezei mozgatásával itt-ott kisegítve szavait. Kedves emlékként él benne a lassan végéhez közeledő játék első- és második fordulója is, ám a büntetésekről már nem szívesen beszél.
- Egyik nap aztán kaptam egy levelet a minisztériumból - fűzi tovább a történetet, hangja a mese ezen részére színtelenné válik. - Még egy húzásom van, és megyek Balatonra pihenni. Kaptam egy fejmosást Merkovszky tanár úrtól, meg végig kellett sikálnom az átkozott festményeket a keletin a Levita új házvezető helyettesének felügyeletében.
Bosszankodva mesél Michelle-nek, akiről nem tudja, hogy hallott-e a történtekről, vagy most szembesül azzal, hogy Noel kissé elkanászodott, mióta utoljára találkoztak. Nem a lány miatt történnek meg vele ezek a dolgok, de azt az űrt, amit az első vitájuk óta érez, nem tudja mással kitölteni. Rongálnia és a határvonalak szemtelen tágítása kell ahhoz, hogy neki jobb legyen. A többi lány már nem elég, az üres locsogás, a fizika csöppet sem képes kielégíteni, betömni lyukas lelkét.
- A második fordulóban aztán egymásnak kellett feladatot adnunk, amit a faluban tudunk teljesíteni - magyarázza tovább nevetősen. - Kowai azt mondta, hogy ássak ki neki valami régi ékszert. A kis holló, na mindegy. Egyből arra gondoltam, hogy tökéletes feladatot kaptam. Még akkor éjszaka lesétáltam a temetőbe, és egy ócska, korhadó fából készült koporsót feltörtem. Szánalmas mugliként ástam, és lábbal tettem tönkre a fát. De találtam egy aranyból készült karperecet a medencecsont alatt, mely egy kígyót ábrázolt. Kowai odavolt érte, meg remélem a zsűri is... nagyon szeretnék bajnok lenni. Azzal talán...
Elharapja a mondat végét, nem fejezi be gondolatát, mert ha kimondaná, hogy: ...egésszé lehetnék, azzal mindent elrontana. Kisfiús vigyorra húzza ajkait, úgy nézi a szőkét.
- Mit gondolsz, minden rendben van velem? - kérdésére végül megkomolyodnak arcvonásai, hiszen fél attól, hogy az elmúlt hetek összefoglalása megijeszti a sárkánylányt, aki szó nélkül fog felpattanni helyéről, hogy örökre itt hagyja őt. Talán így kellene lennie. Eltűnni egymás életéből, kerülgetni a másikat a Rellon klubhelyiségben, elfordítani a fejüket, és mintha sohasem léteztek volna együtt, továbbmenni a göcsörtös úton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Michelle

A lányt úgy tűnik egyáltalán nem hozza lázba a Rellon bajnoki játéka, a személyes tapasztalatok, és a részletes, igazán lelkes élménybeszámoló, melyet hosszú percekig hallhat. Nem úgy, mint a másodévest, aki a versennyel kel és fekszik, agytekervényei csak akörül forognak. A csillogás gyorsan kimúlik a jeges kék tekintetből, Noelnek elég csak megemlítenie, hogy jár valakivel, Michelle aurája azonnal megváltozik. Nem számított erre? Nem hitte volna, hogy túl lehet lépni rajta is? A fiú élénken figyeli a formás arcvonások meghűlését, és nem kerüli el kiéleződő, csak a másikra koncentráló hallását az sem, ahogyan a szőke kiejti: csak Misi számít és én. Noel ebben sohasem kételkedett, de most csak még biztosabbá válik fejében a gondolat, hogy a lány életébe egyelőre nem fér bele testvérén kívül más hímnemű. Csak ők vannak egymásnak, és tudván családi hátterük alakulását nem is baj ez. Megtanultak egymáson segíteni, egymásban hinni és érezni ikerpárjuk minden egyes rezdülését. A fiú halványan elmosolyodik, miközben figyeli Michelle hazug testbeszédét, de egy szót sem fűz hozzá. Olykor bólint, máskor ajkait húzza félre, de figyelmes zöldjeiben mindvégig a megértés, a másik féltése ül.
- Ebbe ne menjünk bele - feleli válaszképpen, amikor a lány elcsendesedik egy pillanatra. Nem érdekli, hogy Mihaelnek és a barátnőjének összejött-e avagy sem, nem érdekli az sem, hogy az ő történetük minden igyekezete ellenére sem kapott boldog befejezést. Elkomorodva néz maga elé, még arra sem figyel, hogy a nagyterem népe időközben elnémult, és a legtöbben már azt lesik, velük mi történik. Nem fog hangos vitába bonyolódni a Saint-Venant lánnyal, most, a majdnem kicsapása mellett nem teheti meg, hogy kósza pletykákat enged szárnyra kelni, és egyébként sincs kedve ismét bosszankodni a múlt miatt. Aztán Michelle hangjában megjelenik a bosszúszomj, zaftos hírét, miszerint Benjaminnal egy párt alkotnak, ízesen vezeti elő, remekül játszva a sziklaszilárd, független nőt, ki bárkin átlép, és akinek semmi sem fáj. Noel a hallottakra lassan emeli fel a fejét, némán fúrva zavart zöldjeit a lány gonoszkodó tekintetébe. Elhiszi neki amit mond, hiszen régebben még ő is ajánlgatta neki az idősebb ex-rellonost, de abban is biztos, hogy a szőkeség nem szerelmes, már csak az előző, testvéréhez köthető megnyilvánulása miatt is.
- Meg fog csalni - mondja színtelen hangon, már-már szomorú hanglejtéssel. - Talán még nem most, de ahogy gondolom, tovább fog állni. Átlép rajtad. És tudod, megeshet, hogy úgy fogsz miatta szenvedni, mint ahogy én szenvedtem te miattad. Azt pedig nem kívánom neked.
Hirtelen kiszáradó torka fájón nyilallni kezd, tagjai zsibbadásnak indulnak, tekintetéből kiveszik a gyűlölet és harag. Hát itt tartanak. Ebben a pillanatban valójában letelt a titkon Michelle-nek szánt várakozási idő, amit csak úgy, mindenfajta kérés vagy ki nem mondott érzések jelenléte miatt tartott fent a számára. Jobbjával felveszi a tányérja mellett fekvő érintetlen villát, és az asztal lapját kezdi vele karistolni. Jókedve észrevétlenül tűnik el, hirtelen azt sem tudja valójában éppen mit is érez. Most csak van, szótlanul, élettelenül, és bár nem találja magát a padlón, tudja, hogy a mai napot nem töltheti egyedül. Mindegy ki kerül útjába, hogy ismeri-e vagy sem, hogy volt-e vele vagy sem, csak legyen mellette, had felejtse el reggelizőpartnerét, és annak hozzáintézett, nyers szavait.
- Szeretnél még mondani valamit, mielőtt összehozunk a csárdában egy páros randit? - kérdezi flegmán a sárkánylány kékjeibe meredve, pillanatnyilag megállítva kezében az evőeszközt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Michelle

Nem is érti miért hallgatja egyáltalán végig a szőkét, felfoghatatlan számára, hogy mit szeretett benne annyira, hogy miatta egy egész tanéven át kóválygott szerencsétlenül a kastély falai között. Megcsóválja fejét a sárkánylány őrült kacajára, s zöldjeiben értetlenség és türelmetlenség csillan, ahogy figyeli mikor árulja már el mondandója lényegét.
- Olykor a nagylányok is sírnak - köpi oda válasz gyanánt, ajkai peckesen állnak, hiszen egyáltalán nincs ínyére a stílus, amit a másik megenged magának, mikor ő normálisan, sőt, nem palástolt aggodalommal figyelmeztette őt: pórul is járhat a nagy kalandozásban. Kezét nyomban elrántja az érintéskor, ehhez a játékhoz ő nem adja a nevét, és bár már most nyakig benne van, a továbbiakban azon lesz, hogyan szállhatna ki belőle lehetőleg mindennemű fájdalom nélkül.
- Amúgy meg eszednél vagy?! - az adrenalin mellett hangszíne is gyors tempóban emelkedik meg, ahogy haragos tekintetével beszél Michelle-nek. - Ne itt teregesd ki a szennyest, ha nem tűnt volna fel, akkor elárulom neked, hogy rohadtul mindenki minket néz! Az meg, hogy miként rontod el az életed csak rád tartozik, hagyj ki belőle.
Kezében tartott villájára markol, úgy tesz, mintha nem látná a feléjük pislogó diákokat, mintha nem tudna az őket hallgató kíváncsi fülekről. A háztársnő azonban nem hagyja ennyiben, újabb fejezetet nyit háborújuk vaskos kötetében, szavaival elnyesve a fiú türelmének utolsó, vékony szálát is.
- Te építetted magad köré a Kínai nagy falat, legyél szíves erről nem elfeledkezni - morogja a cserfes szőkének, akivel valószínűleg soha az életben nem lesz egy nyugodt beszélgetése sem. Egyszerűen nem képes megérteni, miért nem tudnak megmaradni egymás társaságában úgy, hogy ne bántsák a másikat sem szavakkal, sem fizikálisan. Beteges amit művelnek, és a tendencia alapján ez egyre csak rosszabb lesz. Aztán a lány felpattan, elindul a nagyterem ajtaja felé, de még, hogy egy utolsót odaszúrjon a másodévesnek, visszafordul, és olyan kijelentést tesz, ami köddel borítja el az egyébként is lelki ingoványban járó Noel agyát. Eldobja villáját, ami csilingelő hangon csattan az asztal lapján, majd feláll, és a lányhoz lépve, megragadja annak karját. Közel hajol hozzá, de hangja erősségén nem csitít.
- Tévedtem, amikor beléd szerettem - ordítja a lány arcába, annak csuklóját mindkét kezével szorítva. - Te rontottál el mindent! Te vagy a hibás, nem pedig én. Azt hiszed okos vagy, meg mindenható, de egy sarlóval sem érsz többet nálam. Hibáztál, amikor nem mondtál semmit, de a szemed elárult, tudom, hogy érezted, amit én!
Nem törődik azzal, hogy a diáksereg nagyja ekkora már kifordult az asztaltól, és most éppen leplezetlenül bámulja jelenetüket. Hangját csak mondandója végére halkítja le, hogy utolsó szavait már biztosan csak a szőke hallhassa. Miután elnémul, hosszú másodpercekig néz a jeges kék szemekbe, hogy végül elengedje a szorítástól bizonyára kivörösödő csuklókat, és hátráljon pár lépést, esélyt adva Michelle-nek arra, hogy most minden szó nélkül kivonuljon a teremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Michelle

Hogy ez a lány képes a legnyugodtabb percéből is lázas idegbajt kovácsolni, még akkor is, ha közben a fiatalember pontosan tudja most nem szabad hibáznia, mert egyetlen rossz lépés, és a tóparti nevelőintézetben találja magát. Feszült, bármelyik pillanatban robbanó nyugalomban ül a szőkével szemben, aki minden egyes szavával messzebb sodorja őt a biztonságos viselkedés partjától. Száját összeszorítja, orcáit felfújja, mint a jól lakott hörcsög, majd a lány többiekhez intézett színészi megnyilvánulásakor nevetésben tör ki, vele együtt fújva ki a bent tartott levegőt. Csóválja fejét, ahogy Michelle-t nézi, ebben a pillanatban kedvesnek látja, szerethetőnek, valódinak. Ez az állapot azonban, mint eddig mindig, tiszavirág életű, és a következő beszólás csak még tovább hergeli a rellonost.
- Nekem nem kell bunkónak lennem ahhoz, hogy számba vegyenek - feleli, hangjába erőltetve minden maradék nyugalmát. Itt nem kiabálhat, nem ránthat pálcát, főleg nem gyújtogathat, mert a pillanatnyi örömérzet után ezer éjjelen bánhatná meg tettét. Pedig elindul ereiben a forróság, dühe könnyen lángba kapna, ha hagyná. Eszébe jutnak Merkovszky szavai, az önkontroll fontosságáról előadott fejmosás, és a levél, amit az a kimondhatatlan nevű hölgy küldött neki az elemi mágikus ügyosztályról. Tenyereit combjaira szorítja, mint ahogy fogait is egymásnak passzírozza, nehogy olyat mondjon, amit maga sem gondol komolyan. De Michelle-t más fából faragták. Ő szívtelenül provokálja a másodévest, aki ezt mind tudja, mégis lépésről lépésre közeledik a boszorkány csapdájához.
- Cupidónak köszönhetem azt a boldog hetet, nem neked, mint ahogy azt már nem egyszer tudtomra adtad - fintorodik el gúnyosan, hangjában csalódottság, és harag keveréke cseng. Nem tudja, hogy ez az ő hibája volt-e, hogy ő nem volt elég a szőkének, nem felelt meg az elvárásainak, és bár élete legboldogabb hét napja volt az a székesfehérvári látogatás, soha nem bocsájtja meg ennek a lánynak, amit ott művelt. - Nem is tudod milyen lavinát indítottál te el azzal a húzásoddal!
Hangja erősödik, szemei összehúzódnak, jobbja elengedi combját, és az asztal szélébe kapaszkodik. Nem fog ennyi pletykaéhes fül előtt apja kínzási módszereiről csevegni, de amit utolsó otthon töltött hétvégéjén tapasztalt, annak egy részéről csak és kizárólag a sárkánylány tehet.
- Tessék? - kiált fel megrökönyödve a másik kijelentésére, tekintete elkerekedik, homloka ráncba szalad. - Tudtommal szakítottál velem több, mint egy évvel ezelőtt, úgyhogy csak tájékoztatásul közlöm veled, ahhoz se lenne közöd, ha magát a Burdzs Kalifát húznám magam köré!
Hevesen verő szíve áttörni készül mellkasán, a harag, idegesség és értetlenség csak fokozza ingerült kedélyállapotát. Az pedig, hogy Michelle éppen most próbálja faképnél hagyni, egyáltalán nem segít, csak ráadás, olaj a tűzre, amit már nem bír nyugodtan lereagálni. A villa még csilingel az asztalon, mikor ő már szorítja a vékony csuklókat, és állatiasan ordít a formás arcba. Noel úgy érzi, hogy még sokkal, de sokkal többel tartozik a lánynak, lelke nem könnyebbül meg némi hangoskodástól. Elméjét elönti a köd, legszívesebben felgyújtana maga körül mindent, az asztalokat, a nagytermet, Michelle-t. Önmagát, és a talajtól elrugaszkodó gondolatait hűtve hátrál, ezzel a szabad távozás lehetőségét kínálva fel a szőkének, aki ahelyett, hogy élne az egérúttal, még közelebb jön, és ingen ragadja a fiút.
- Hogy merészeled megkérdőjelezni az én szerelmemet?! - üvölt fel, és elfordítja fejét a lánytól. Azt hitte, hogy már nem tud fájdalmat okozni neki az előtte álló nőszemély, de be kell látnia, igazán nagyot tévedett. - Úgy csinálsz, mintha nem tudnád min mentem keresztül! Mindvégig tisztában voltál az érzéseimmel, de ha még egyszer megmersz hazudtolni, esküszöm elmegyek Krise kisasszonyhoz, hogy az összes emlékem rólad tépje ki a fejemből!
Megijed saját szavai súlyától, ennek következményeként rémülten néz a másik szemeibe. Most túl messzire ment a szőke, eltalálta a sárkány legfájóbb pontját, újfent átszúrta a még mindig vérző szívét. A legjobb védekezés pedig a támadás, ezt mindketten kiválóan tudják, és szívesen alkalmazzák is az egymás elleni harcban. Noel közelebb lép a keresztbe font karú lányhoz, és felforrósodott jobbjával minden óvatosság nélkül nyúl a prefektus álla alá, enyhén megszorítva annak nyakát.
- Gyűlöllek - suttogja zöldjeit le sem véve azokról a feledhetetlen kékekről, amelyek még most is bántani tudják őt. A lányt nyakánál fogva húzza közelebb magához, hogy mindenképpen pipiskednie kelljen, ő pedig megbiccentett fejjel várja ajkaik találkozását. Erőszakosan csókolja meg a szőkét, úgy tartva annak nyakát, hogy ha ellenkezni is akar, az biztos fájdalommal járjon számára. Mohón falja a régen érzett szájat, szabad kezével a puha hajban veszik el. Aztán arcával elhúzódik a lánytól, elengedi érintett tincseit, és csalódott hangon, leplezetlen őrülettel köszön el Michelle-től. - Légy boldog Benjaminnal!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Michelle

Nagyot nyel, amikor a lány ajkait elhagyja a kielégítő szó. Akaratlanul is felrémlik előtte a szőke arca, fedetlen teste, édes hangjai, amint csak neki duruzsol. Úgy mosolyogni talán azóta sem volt alkalma látni, de akkori odaadását sem érezte. Képtelen viszonozni a másik elégedett vigyorát, hiszen számára ez tagadhatatlan fájdalommal jár. Akkoriban, még Székesfehérváron azt hitte, hogy ennek soha nem lesz vége. Annyiban igaza is lett, hogy nem tud majd elszakadni Michelle-től, s talán örök időkig hordoznia kell magában az agyába férkőző, minduntalan lelkét rágó démonokat. Akkoriban viszont abban bízott, hogy olyan szerelem lesz az övék, amit mások irigykedve figyelnek majd, hogy csodálattal nézik végig boldog csókjaikat a réten, vagy bambulnak bele az ő egymásba borulós nevetéseikbe. Szerelmük azonban a vigasztalhatatlan kategóriát erősíti, legalábbis Noel szívében biztosan. Akkoriban egészen máshogy látta magukat, egyszerűnek, végeláthatatlannak, boldognak. Nem kíván a lány szavaihoz fűzni semmit, félő ugyanis, hogy szűkölő torkán nem férne ki hang, vagy ha mégis, az bénult könnyekkel párosulna. Egyetlenegyszer sem sírt még lány miatt, könnyeivel utoljára édesapja találkozhatott, de azokat sem az érzések váltották ki, sokkal inkább az ajándékba kapott testi kín. Tekintetét felemeli az asztal lapjáról, engedi őket a lány kékjein megpihenni. Kifejezhetetlenül sajnálja, hogy idáig jutottak, hogy sárkányvérű büszkeségük olykor fontosabb volt, mint a másik. A metsző kékséget nézi, gondolatai kikúsznak elméjéből, hogy olyasfajta üresség lepje el, ami után könnyedén veszítheti el fejét, és olyat tehet, amit később még nagyon megbánna. Michelle szemtelenül provokálja, olybá tűnhet, hogy azt szereti, ha a férfiak állatként bánnak vele, agresszív-őrülten viselkednek, erőszakos mozdulataikkal mutatva meg neki, hogy pontosan miként is éreznek iránta. Noel nem a legtürelmesebb fajta ember, aki szótlanul tűri, hogy gyenge idegzetén csárdást járjanak, de úgy hiszi, ő valóban minden tőle telhetőt megtett a sárkánylány boldogságáért. Nem törődve mások véleményével volt a váll, ha bánat érte a szőkét, volt a barát, aki meghallgat, s lenyel bármit, volt a szerető fél, a támasz, és a világon akármi lett volna, csak Michelle közelében lehessen. Aztán meghozott egy döntést, amit most nem változtathat meg csak úgy, mert ha megteszi, saját magát hagyja cserben. Hosszú idő alatt felépített büszkeségét nem dobhatja oda egyetlen szép szóért. Nem jellemző rá a határozatlanság, a döntésképtelenség meg még annyira sem, de pillanatok alatt mindkettő beköltözik szívébe, hogy feszültséget, haragot és dühöt gerjesszenek benne. A jégszemek, a provokáló stílus pedig csak olaj a tűzre. A rellonos robban, és felpattanva helyéről a Saint-Venantért nyúl, hogy a lehető legkínzóbb fájdalom közepette ragadja őt meg. Nem hisz búcsúcsókban, sem romantikában, és nem hisz a kapcsolatok szükségességében sem, mellkasában reszkető szíve most mégis hevesen dübörögve kapkod a lány után.
- Akkor meg kellene bocsátanom neked - feleli a csók után megszólaló Michelle-nek némi szünetet követően. Hangja nyugodtan cseng, de odabent zavarossá válik az állóvíz. Eddig nem hitte, hogy a lány komolyan gondolná a vele való kapcsolatot, ezek után viszont felsejlik benne a viszonzottság kellemes érzete. - Elfelejteni mindazt, amit mondtál nekem, például az előbb is, hogy tegyem meg nyugodtan, eresszem el az összes emlékem rólad. Nem gondolhatod komolyan, hogy képes lennék rá. Te az lennél?
Amikor megérzi a derekára kulcsolódó vékony karok szorítását, megdermed, és körbepillantva a teremben, a rájuk szegeződő tekintetekben veszik el. Hát ilyen sem történt még soha. Michelle minden figyelő szempár ellenére vállalja érzései felett hozott döntését, és hiába, most nem teheti meg vele, hogy szégyent hoz rá a diáktársak előtt.
- Menjünk el holnap valahová, ahol kettesben lehetünk... - javasolja halkan a hozzásimuló gyönyörűségnek, ujjaival a lány állát tartva, szájával egészen megközelítve az övét. Már nincs benne kegyetlenség, az erőszak helyét gyengédség veszi át. Az előzőleg szorító kezek most simogatóak, különös óvatossággal érnek a vékony bőrhöz, nehogy fájdalmat okozzanak, vagy megsértsék azt. - ...de ha engem akarsz, Benjamint felejtsd el.
Zöldjei megkeményednek, suttogó hangjából kihallatszik a veszélyes komolyság. Michelle-nek tudnia kell, hogy most nem viccel, mert ha a választás alatt arra célzott, hogy csak és kizárólagosan mellette dönt, akkor abba nem fér bele más.
- Ha több vasat tartasz a tűzben - kezd bele bölcselkedő gondolatába, de a szőke hívogató ajkainak nem tud tovább ellenszegülni; szerelmes szívvel csókolja meg újra, hosszan merülve el a vágyban, s beteljesülésben. Végül cuppanó hanggal válnak el ajkaik, hogy Noel szigorú szemekkel folytathassa félbehagyott mondanivalóját. - könnyedén lángba kaphatsz.
Nem rest jelezni a lánynak, hogy ha csaláson kapná, akkor is végezne vele, ha aztán élete végéig börtönben rostokolna, akkor is, ha Mihael a pokolra küldené, akkor is, ha a végszóval önmagának okozná a legnagyobb fájdalmat. Ha Michelle megcsalja, mindkettejük életének vége. Kérdő tekintettel mélyed a kékekbe, karjaival ölelve a hozzásimuló testet. Ha ő most sutba vágja büszkeségét, akkor a sárkánylánynak is be kell adnia valamit a közösbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha az ember lezáratlan múltja egy nap visszakacsint, van, hogy az illető az események sodrásában valahol érdektelenné válik. Noel unott, minden érzelmet nélkülöző arccal rója a folyosókat, melyek kora reggel csak a legelszántabb diákok lépteit verik vissza. Ekkortájt még madárcsicsergést sem hallani, a festmények zöme is mélyen alszik, és a napfény is csak néhány foltban világítja meg a kastély rideg belsejét. A rellonos bajnok lett, de nem a büszke és elégedett fajta, aki lenni akart, mint ahogy az összes többi versenyző is, vagy az egész ház, ki tudja már hány bajnoka lett a háznak hirtelen, Markovits jóvoltából. Elfojt egy morgást a szemei előtt felrémlő emlékképre, majd ráfordul a nyugati szárnyra, és a lassan ébredező keretlakók között becsörtet a könyvtárba. Lépteinek óvatosságára nem ügyel, a mögötte záródó ajtó kemény hangjára sem pillant vissza. Nem érdekli ki mit szól, a könyvtáros kisasszony egyébként is pár héttel ezelőtt büntette meg - a levita házvezető helyettesének pozíciója alatt. Először Matilda asztalához sétál, szabaddá teszi zsebeiben pihenő kezeit, majd mutatóujjával a fa lapját kezdi kocogtatni. Pillanatokig csendben figyel, megvárja, hogy a fiatal nő ráemelje tekintetét, s mikor ez megtörténik, ő minden udvariasság nélkül dobja elé olvasókártyáját, amit természetesen eddig egyszer sem használt. A mozdulatot követően visszacsúsztatja kezeit nadrágja zsebeibe, és elindul a sorok között, hogy keressen pár könyvet még azelőtt, hogy a vizsgaidőszak rohamában elhappolnák előle a legszükségesebb példányokat, mint például a Mágiatörténet alapjait, amit ha ki is vesz, pontosan tudja, hogy az ágya alatt fog porosodni a vizsgák végéig. A Magia Historia sor végén aztán, egy, a polc legfelső csücskében ülő könyvért nyújtózva, véletlenül beletapos valami keménybe, mire azonnal lenéz, és pár Elfeledett Varázslatok Tanával foglalatoskodó könyv címét pillantja meg. Abbahagyja a pipiskedést, kezét leereszti, és a szekrény takarásában kíváncsian kiles. Kutya, könyvek, szőke lány.
- Na mi van, Izabella, - lép elő, és fintorral az arcán, felvont szemöldökkel szólítja meg a levitást. - leégett a levita, hogy ideevett a penész?
Gúnyosan beszél, mondata második felén a hangsúlyt különösen megnyomva, utalva az incidensre, amiért kétszeresen is bűnhődnie kellett. Bizonyára eljutott a hír a Nemes lányig is, hogy valaki felgyújtott néhány festményt a Keleti szárnyon, a Levita klubhelyiségbe vezető útvonalon, így a rellonos éles célzását érteni fogja. Aztán a fiú leguggol, egyik kezét a kutya irányába nyújtja, és ha az eb erre odasomfordál hozzá, akkor kedélyesen megsimogatja a fejét.
- Nem voltál tegnap gyógynövénytanon - jegyzi meg csak úgy, egészen mellékesen, miközben a szőkét, és a körülötte fekvő könyveket figyeli. - Mi lesz így a vizsgán, ha?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Izabella

Izabella láthatólag nincs elragadtatva az érkező személyétől, ellenben a rellonossal, akit a kialakult helyzet különös élvezettel tölt el. A lány érti a célzást, és a lehető legmulatságosabb módon reagál rá, már ha az összeszűkült szemeket és a dühtől összeszorított fogakon átszűrődő hangot nézzük. Noel elvigyorodik, zöldjeiben megjelenik az az őrülten pislákoló fény, amit csak a gyújtogatás gondolata tud felszínre hozni, s miután letelepedik a lánnyal szemben, türelmes várakozásba kezd. Figyeli, ahogy Izabella elpakolja az addig szorgalmasan olvasott könyvét, lábait közelebb húzza magához, és még kutyája nyakörvébe is belekapaszkodik, csakhogy a lehető legjobban elzárhassa magukat a sárkányfiókától.
- Ugyan már, Izabella, ne sérts meg, nem foglak bántani - mondja a másik tekintetét keresve, fejét pár fokkal oldalra billentve. Semmi haszna nem adódna abból, ha a lány úgy tűnne el, hogy a könyvtáros kisasszony éppen vele látta utoljára. A rellonos megcsóválja a fejét, közben enyhén gondolkodó arcot vág, ajkaira kiül egy huncut mosoly.
- E hónapban csak 30 pontot szereztél a házadnak, emiatt adod a durciórát? Ha pedig nem hagysz fel idejében a homlokráncolással, bűbájos egy banya lesz belőled hamarosan, meglásd - osztja meg szépségápolási tanácsát a szőkével, beszéd közben saját körmei tisztogatásával foglalatoskodva. Amint végez, a lányra emeli tekintetét, érdektelenül megvonva vállait. - Talán nem szabad így vizsgaidőszak előtt ellátogatnom a könyvtárba, összefutnom egy kedves ismerősömmel, és megérdeklődni, hogy levitás létére mégis mi a fenéért lógott az egyik legalattomosabb óránkról?
Újfent elvigyorodik, kiváltképp élvezve apró társasága viselkedését. Nagy bajban lehet a leányzó, ha attól fél, hogy megbukik bármiből is, lévén, hogy a szfinxek táborát erősíti, oda pedig nem kerül buta ember. Noelnek több félnivalója akad, de a legkevésbé sem izgatja magát, hiszen egyáltalán nem érdeklik holmi tantárgyak, sem osztályzatok, de még csak az sem, hogy a Rellonnak hány pontja fog összegyűlni idén. Már az is remekbe szabott eredmény, hogy egyáltalán valamelyikük - tettét természetesen a többiek előtt mélységes titokban tartva - beadott pár szorgalmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Izabella

A Nemes lány bosszantóan ostoba. Noel mérgét elnyomva forgatja meg szemeit, és igyekszik a lehető legnormálisabb hangot megütni a sziszegő lánnyal szemben. Nem egészen érti, hogy mi a baj a kékség felfogásával, hogy miért kell kiforgatnia az egyébként teljesen érthető szavait, és hogy miért nem képes egyetlen egyszerű kérdésre válaszolni. Nem kért tőle semmi nehezet, még csak gondolkodásra sem késztette, csupán holléte felől érdeklődött, de végtére is, neki aztán teljesen mindegy, hogy mit csinált a szőke közös órájuk ideje alatt.
- Egy árva szóval sem mondtam, hogy barátok lennénk - csóválja meg fejét ültében, hátát az üres falrésznek vetve. - Ismerősök vagyunk, Izabella, csoporttársak, és ha akarod, ha nem, bizony vannak közös, kötelező óráink.
Csevegőhangon beszél, tekintetéből nyugodtság sugárzik, ám belül forr a vére, érzi az ereiben fel-fellobbanó tüzet, de muszáj Merkovszky szavaira koncentrálnia, ha nem akar újabb balhét. Szíve szerint egyetlen apró szikrával keltene lángokat a nagyszájú lány körül, hogy az megtanulja az udvarias, szép beszédet, és azt, hogy ha kérdeznek, akkor arra illő felelnünk.
- Szóval tudod, hogy én voltam - húzza féloldalas vigyorra ajkait, majd égnek fordított tenyerét a szőke felé nyújtja. - Velük csináltam. Tudod, sokkal nagyobb biztonságot ad a tűz, mint hőn szeretett szőlőfa pálcám.
Céltalanul mesél, talán még beképzeltnek is hat, ahogy áradozik nagyszerű képességéről, amivel Isten annak idején megadományozta. Otthagyhatná Izabellát, egyszerűen felállhatna, és a polcról előzőleg leemelt könyveivel kisétálhatna a könyvtárból, de akkor... odalenne az élvezet. Mit sem érne a nap, ha nem szívhatná a szőke vérét, ha nem nézhetne farkasszemet a gyűlölködő tekintettel.
- Nem okoztam neked fájdalmat, kár gyűlölnöd - mondja csak úgy, fejét is hátradöntve. Számára a lány semleges, nem érez iránta semmit, még annyit sem, hogy értelme legyen bántania. Ellenben, Izabella igazán utálhatja őt, az őket nézőnek elég csak a lány szemeit, vagy szája állását megfigyelnie. Noel elmosolyodik kósza gondolataira, s közben behunyja zöldjeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Izabella

Tényleg nem érti a szőke hozzáállását, annak először sziszegő, majd hangosabb, dühös megszólalásait. A rellonos arcára nem ül ki semmiféle érzelem, a lány - ha egyáltalán felnéz rá - nem láthat rajta reakciót, nem figyelhet meg vonásaiban semmit, hacsak a sárkány zöldjeibe nem néz, melyek mélyében huncutság és büszkeség bujkál. Ő megtette az első lépést a másik irányába, holott tisztában volt a lány érzéseivel, most Izabellán a sor. Az pedig elég valószínű, hogy a levitás nem fog engedni közeledésének - legyen az bármily ártatlan is.
- Miért haragszol rám? - kérdezi halkan, hangja ugyanolyan kifürkészhetetlen, mint arca. Érdekli ugyan a válasz, de szíve nem fog félreütni, mondjon akármit is a szfinx. Ha házát védi, és azért gyűlöli a rellonost, mert betört hozzájuk egy játék alkalmával, és kárt okozott odabent, az az ő baja; ha fél tőle, s tart attól, hogy a fiú közelében esetleg bántódása eshet, hát beszéljen róla. Noel nem egyszer nyugtatta meg, bizonyítva viselkedésével és kizökkenthetetlen nyugalmával szavainak hitelességét. Ennél többet ő sem tehet, és úgy tűnik, a szőke nem is áll készen a csatabárd elásására, ami egyébként is csak az ő részén van jelen. - Békén hagylak, csak mondd meg mit tettem, amivel ennyire megutáltattam magam veled.
Noel csak pár pillanatra hunyja le szemeit, de a légkör gyors változására így is - mindösszesen hallására támaszkodva -, felfigyel. Izabella halkan beszél, éppen csak elárul valamit az elmúlt időszak történéseiről, végül elhallgat, irányából immáron csak a szipogás jellegzetes hangjai törnek elő. A fiú azonnal kinyitja szemeit, egyenesen a lányra mered, akit úgy lát, mintha sírna. Noel feje elválik a faltól, még tekintete is összeszűkül igyekezetében, hogy jobban lássa a szemben ülő, félig-meddig homályba veszett lányt. Az először csak lehajtja fejét, de hamarosan már kezébe temetve pihenteti könnyező arcát, hogy térdei mögé bújtathassa a jelenetet. A rellonos tehetetlenül engedi vissza fejét a falnak, majd várva a másik enyhülését, csöndes elmélkedésbe merül. Nem gondolta volna, hogy valaha is sikerül sírásra késztetnie egy nőneműt, de úgy látszik, a Nagykönyvben az van megírva, hogy életéből ez se maradjon ki.
- Hé - nyugodt, bizalomgerjesztő hangján szólítja meg a szőkét, miután adott pár percet érzékeny lelkének. - Most ugye nem miattam sírsz? Mert ha igen, tényleg elmegyek, nem erőltetem, ami eleve halott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem kell körültekintően őszintének lennie ahhoz, hogy megvallja néma valójának: nem egészen így tervezte a mai délelőttöt. Rövid látogatásnak indult ez a könyvek világában, csakhogy a hamarosan kezdetét vevő vizsgaidőszakra a nehezebb tárgyakból is kellőképpen fel tudjon készülni. Arról igazán nem ő tehetett, hogy a Nemes lánynak pontosan abban a szent időintervallumban kellett kutyástól-bolhástól, na meg rossz kedvestől beköltöznie az egyik sor végébe, amikor ő fütyörészve ballagott egyik témakörről a másikra. Végső soron másként is felvehette volna a kapcsolatot a kis durcás szőkével, mint ahogyan tette, ám az élcelődés, mint számára valóban megfelelő, mi több, mulatságos köszönés, tökéletesnek hatott. Hát a szóban forgó lánynak nem. De hogy mégis miként jutottak odáig, hogy alig fél óra egy helyen való tartózkodás, egy és ugyanaz oxigén szívása után sírva fakadjon a kis szfinx, nos, az egyelőre kész rejtély a rellonosnak. Látott már sírni nőnemű lényt, de azok a testvérei voltak, és akkortájt vigasz gyanánt Noel is hatalmas elefántkönnyeket kezdett el csorgatni a nagyvilágba. Persze, akkoriban még kisfiú volt, és érzékenyen érintette, ha szülei megszidták Sárát, vagy Nelli az emeleten való őrült ugrabugrálás közepette legurult a lépcsőn, és kificamodott a bokája. Az évek múlásával azonban könnyek helyett inkább már csak jókat röhögött, ha hisztérikus sírógörcsben látta a lányokat, s kifejezetten élvezte, ha premier plánban nézhette végig badarságok miatti kiborulásukat. Most, jobb híján csak kérdez, önmagát okolván a történtekért, de Izabellából képtelen kiszedni bármit is. A lány elutasító, és a bár takarja, az arcára van írva, hogy alkalmasint szeretne végre egyedül maradni. A fiú egy ideig a föld felé bambul, majd a kutyára emeli zöldjeit, hogy végül megköszörülje torkát, és könyveit kézbe véve felálljon a földről. Szabad jobbjával leporolja nadrágját, megigazítja felsőjét, és a lány fölé magasodva, visszanyeri gúnyos arcvonásait.
- Legalább nem ájultál el – veti oda a szőkének, mint valami nagyszerű eredményt, akiről többször hallotta már, hogy ha felizgatja magát, akár el is ájulhat. – Ki tudja, mikor találtak volna rád. Most bőgsz egy kicsit, aztán saját lábon visszatipegsz a toronyba. A másik esetben még a kutyád gyomrában is végezhetnéd. Hm, lehet, hogy maradnom kéne még egy kicsit… Na, mindegy. Remélem, következő bájitaltanon ott leszel, nem jó buli egyedül csinálni a feladatot. Unalmas, ha nincs ott egy levitás, akivel olyan jól megértem magam, mint veled.
Vigyorát csak akkor láthatja a szőkeség, ha időközben a düh, vagy sértettség miatt a rellonos felé fordítja arcát. Noel bár próbált kedves lenni, egyáltalán nem érdekli a másik lelke, nem hozzák lázba a sűrű könnyek, és a világért nem akarna órákig üldögélni ebben a koszfészekben csak azért, hogy meghallgassa egy tini lány gyötrelmes életét. Szerencsésnek tartja magát, hogy könnyedén megszabadult e teher alól, és már alig várja a következő találkozást, az újabb jeleneteket, mindegy mit hoz a jövő: ájulást vagy könnyeket. Búcsúzásul sóhajt egy drámait, könyveit csípőjéhez nyomja, és már lépdel is a könyvtár ajtaja felé, ugyanolyan nyugalommal fütyülve, mint ahogy megérkezett. A napja csodás, az élete sínen van, és mindig akad egy apró levitás diáklány, akivel jól érezheti magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Cyanne North és Dwayne Warren
Előzmény

Az auror idézte vaddisznó ügyesen csillapította Noel ismételt gyújtogatásának eredményét. A rellonos hátra sem nézett a megkárosított, porladó faépítményre, csak hallgatta a természet csendjét és saját tüzének elhalkuló, ropogó zaját. Maga elé bámult a pálcamozdulat alatt, s bár a füst csípte a szemét, amennyire erejéből tellett, nyitva tartotta azokat. Sem Cyanne-ra, sem Warren-re nem pillantott fel, engedte, hogy göndörödő tincsei arcába lógjanak, általuk is takarást nyerve magának. De apám büszke lesz! Ködös gondolataiból csak apja tünedező arcát tudta kivenni, és szája szegletébe mosoly költözött. Hónapokkal ezelőtt nem hirdettek rellon bajnokot, akkori gyújtogatása így haszontalan maradt. Egész gyerekkora megfelelési kényszerben telt, apja után koslatott, tanult tőle és felnézett rá, mégsem lett olyan fiú, akiről a kocsmában büszkén mesél az öreg. Nem volt elég tökös, nem volt elég tehetséges, nem volt elég jó semmiben. Hát majd most! Ha elvitetik egy intézetbe, megszidják, megverik, vagy bármit is tesznek vele, azáltal ő győz. Eléri célját, és talán, ha apja olvassa róla az értesítőt, azt gondolja majd, hogy nincs minden veszve.
A fiatal, még erőtlen sárkány haloványan bólint, s reszkető lábaival útnak indul, oldalán háztársnőjével, aki ki tudja mit gondol most róla és a helyzetről, amibe belesodorta őt a fiú. A kastély hűvöse jól esik zsibbadt, kimelegedett testének, de hogy úti céljuk pontosan mi, azt annak ellenére sem tudja felfogni, hogy a rájuk találó férfi előzőleg parancsba adta nekik. Noel valószínűleg nincs teljesen magánál, még akkor sem tér egészen észhez, amikor Warren szobájában ül, és meredten bámulja a szőrös arcot. Kiszáradt száját aztán összezárja, égő szemeivel pislant párat, majd vállait megrántva elszánja magát.
- Megkértem North-ot, hogy küldjön belém pár villámot - mondja komolyan. Most ha kötelező lenne se tudna komédiázni. - Neki jó gyakorlás volt, én meg... én meg ismét éreztem, hogy élek.
Az, hogy a fiú agyára ködfátyol szállt, nem az ő hibája. Legnagyobb példaképének világéletében képtelen volt megfelelni, a szeretetet nem tudja befogadni, és csak azt hajlandó érezni, ami fájdalommal jár. Ez élteti, és hajtja előre. Beszéd közben végig a férfi tekintetét keresi, mintegy segélykiáltás gyanánt törnek elő belőle az őszinte szavak.
- Nekem el kell innen mennem - mondja erőszakos élt költöztetve hangjába. - Így, vagy úgy, de... érti?
Milyen más dolgokról beszéltek akkor, mikor először járt az aurornál. Elsős volt, tele versenyszellemmel, céllal, munkába fektethető energiával. Már akkor sem a helyes út érdekelte, de amit akart, legalább tisztán akarta. Most minden zavaros, kétségbeesett, tehetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Egyszer az a baj, ha hazudik, máskor meg, hogy túlontúl őszinte. Fakó arccal bámul fel a magában fortyogó férfira, majd a szobába szoruló csend alatt Cyanne felé fordítja arcát. Egész valója mozdulatlan marad, kizárólag zöldjei beszélnek, valamiféle megbánást, köszönetet, titkot üzenve a villámszóró bűntársnak. Aztán Warren újból megszólal, hangjával kergetve szét az idill nyugalmát. Noel visszanéz rá, hallgatja a velük, majd az iskolai oktatással való elégedetlenségét, azonban egyáltalán nem ért vele egyet.
- Elnézést. Mi ezzel a képességgel születtünk - szólal meg határozott, ám a történtek miatt mégis reszkető hangján, amint elnémul az auror. - Nem itt tanították, mindezt magunkban hordozzuk, ...uram. Akkor is, ha magát ez cseppet sem érdekli.
Bár elképzelhetőnek tartja, hogy felszólalására válaszul csak egy marha nagy atyai pofont kap, de a Cyanne-nel töltött délután után már a fején átcikázó gondolat sem rémiszti meg. Talán meg is érdemelne egy kiadós verést, meg aztán rá is férne, hogy valaki visszategye a régen szem elől tévesztett helyes útra.
- Ez a munkája. Maga jött diákok közé. A varázslókölykökkel meg tudja néha előfordulnak gubancok.
Vállat ránt. Pontosan ugyanakkora érdeklődést mutat a panaszkodó tanár felé, mint amennyit viszonzásul tőle kap. Egyáltalán nem foglalkoztatja - főleg a jelenlegi körülményekben -, hogy mennyi bajjal jár a férfi munkaköre, és hogy hányszor veszik elő őt diákok fegyelmezetlensége miatt.
Warren látszólag megkíméli őket, hiszen hosszú gondolkodása ellenére sem szab nekik undorító, aranyvérűekre nézve igencsak lealacsonyító büntetőmunkákat, mint az elhagyatott mosdó pálca nélküli fényesre pucolása vagy a manók helyett való mosogatás. Noel lassan megnyugszik, teste is abbahagyja a rázkódást, amikor a férfi mondandója közepén elhallgat, és az ablak felé fordul. A párkányon egy macskabagoly ül, pontosan olyan, ami anno, a nagyteremben látogatta meg őt reggelizés közben. Minisztérium. Szíve félreüt, tenyereiben hideg verejték indul útnak, ahogy azon nyomban felpattan helyéről.
- Ez asszem nekem jött... befognak hívni - önti szavakba gondolatait az előtte álló tanárnak, ám azt már nem tudja biztosan, hogy hangja felér-e a felszínre, vagy csak erőtlen tátogást képes prezentálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A tükör előtti polcról leemeli kedvenc parfümjét, és míg az évek alatt megférfiasodó tükörképére mered, fúj belőle néhányat nyakára, ingére és zakójára is. Egyszerű viselete nem rá vall, de Annelie egyik szobatársa még előző nap megüzente neki bagolyban, hogy a lány fehérben lesz, amihez nem dukálnának a férfiú színes, extravagáns öltönyei. Hüvelykujját még végighúzza éppen csak, hogy szúrós arcélén, majd elmosolyodva, ráncokba szalad megváltozott tekintete.
Nem tudja, hogy sikerült-e már hátrahagynia folyton dühös és zaklatott énjét, a mindig nyugtalan, durcás kisfiút, aki ezidáig úton-útfélen belekarolt, és hiába is küzdött ellene oly erősen, az nem engedte el a kezét. Egyedül abban az egyben biztos, hogy ez az este különleges, és hogy partneréhez már nem tud csak, mint jó barát viszonyulni. Még hajnalban eldöntötte: ma este elmondja neki, hogy maga sem tudja hogyan, hogy mikor és miért, de szerelmes lett, és ha erre válaszként nem kaphat mást, csak nemet, akkor ő örökre kilép a Blomqvist lány életéből, mert többé nem képes a barátja lenni.
19:45. A megbeszéltek szerint, időben várja a szobájából kilépő lányt. Idegesen pillant rá, de amint a látvány igazán tudatosul benne, azontúl, hogy szíve félredobban, hirtelen megszólalni sem tud. Annelie gyönyörű, és bár őelőtte nem tagadhatná le fáradtságát, hiszen a megtévesztő mosoly, és babonázó tekintet mögé lát, sugárzóan szép. Pont mint régen. Csak akkor még a fiú fiatal, kapkodó szíve nem így érzett.
A nagyterembe vezető út során cirkuszról és a lány új, nehéznek ígérkező előadásáról beszélgetnek, és furcsán óvatosak, csak alig-alig, véletlenszerűen érnek egymáshoz. Az előttük sétáló párok egymás kezébe kapaszkodnak, és kacarászva lépik át a színpompás terem küszöbét. Ők megállnak előtte, és Noel szembefordulva partnernőjével, kérdő tekintettel emeli fel karját - ha akarja elfogadja, ha nem, akkor nem.
- Ügyes - állapítja meg körbekémlelve, zöld szemeit ráérősen végigjáratva minden apró részleten. - A csillagos ég remek húzás, azonnal hangulatot teremt.
Hangulatot. Szíve bordái biztonságában tombol, de akármikor lepillant a lányra, azonnal, ott, álljanak bárhol is, elakarja neki mondani. Már nem bírja tovább titokban tartani, úgy érzi, ha nem adhatja ki magából most rögtön az őt kínzó érzéseket, ha nem öntheti szavakba a benne lüktető vágyakat, akkor izmai megszakadnak, és elpattannak zsongó erei.
- Annelie, figyelj... - mondja a csillagokat bámulva, orrát zavartan törölve meg. - Figyelj.
Az ereiben irányt változtat a vér, a szíve iszonytató erővel pumpál. Fejét egy pillanatra lehajtja, majd köhint párat, és mély levegőt, s vele együtt bátorságot is véve a lányra néz. Szemei a szemeit, keze a kezét tartja fogva. Mondani akar valamit, mondania kell valamit. De nem tud. Soha, senkinek nem mondta még ki, és soha, senki iránt nem érzett még így. Ujjai remegnek, ahogy közelebb hajol a fehér ruhás légtáncoshoz, és egészen óvatosan hozzáér az arcához. A távolság rohamosan fogy közöttük, mígnem orruk hegye összeér - ahogyan összeért a vihar éjszakáján is.
- Szeretlek - lehunyt szemekkel suttogja Annelie ajkaiba, immáron mindkét tenyerével annak arcát ölelve. - Szeretlek, és... nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A szó olyasfajta súlyos mérföldkövet jelentett az életében, amit néhány héttel ezelőtt még úgy sejtett, hogy nemhogy soha nem fog átlépni, de még csak meg sem közelíti majd. Köztudottan nem hitt a szerelemben, sem párkapcsolatokban, amik esetében rendszerint idejekorán, még jóval kivirágzásuk előtt véget értek, ha egyáltalán kezdetnek lehet nevezni azt a néhány hetet, mikor azt hitte minden rendben.
Most, Annelie arcát remegő tenyerei között tartva, pisze orrát orrán érezve, és kimondva a benne félelmet keltő szót sem hisz a szerelem, vagy párkapcsolat boldogsággal kecsegtető lehetőségében. Lehunyt szemei mögött bár teljes csodájában látja háztársnőjét, érzi a rá szédületet hozó illatát, és száján táncoló puha ajkait, sem hisz bennük. Hiszen soha, semmi nem lesz rendben.
Szemeit kinyitva pillantása összetalálkozik a lányéval. Hosszasan nézi, mintha egy kihalt, néptelen teremben lennének, és nem létezne másféle cselekvés vagy érthető hang. Pislogás nélkül bújik a kék tekintetbe, úgy érzi, még a lány szemeit is kívánja. Szíve mellkasában reszket, olyasfajta döbbent kábultsággal dübögve, amivel még soha sem találkozott. Aztán, miként szájuk összesimul, ismét lehunyja zöldjeit. Ő is szeret.
Tompa füle újra hall, bódult szeme újra lát. A dübörgő zene beférkőzik kiélesedő hallójárataiba, és ismét érzékelni kezdi a körülöttük levőket. Az emberek nevetnek, beszélgetnek, mintha egyiküknek sem tűnne fel, hogy vele, velük mi történik.
Szája elválik a lányétól, arca eltávolodik az övétől. Hüvelykujjai végigsimítanak a puha bőrön, majd elengedik, és kezei végigszánkázva a másik karjain, vékonyka ujjainál állapodnak meg. Jobbja összekulcsolódik a lányéval, ezzel pecsételve meg kimondott, s még kimondatlan érzéseit.
- Nem tudom hogyan tovább, hogy kész vagyok-e járni valakivel, de ha igen, akkor csak veled - komoly hangon beszél, végig tartva a szemkontaktust. Izgul és aggódik, a fejében megannyi kétség köröz, de tudja, hogy nincs más lehetősége. Színt kell vallania, lelepleznie az odabent sajgó rétegeit, és mindezt őszinte komolysággal kell megtennie. Most vagy soha.
Ugyan nem hisz a szerelemben vagy párkapcsolatokban, de úgy gondolja, hogy egyelőre nem is kell. Elég, ha végre hisz saját magában, és az őt ehhez a lányhoz taszigáló érzéseiben. A többit majd az idő rendezi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az ürességtől kongó csarnokba érve, a lépcső tetején torpan meg. Jobb lába a következő fok felé tett mozdulat közben, a levegőben dermed meg, cipője orra feszülten billen felfelé. Fejével óvatosan fordul, s lélegzetvétel nélkül, a válla fölött pillant vissza a mögötte tornyosuló, hatalmas homokórák irányába, ahol mintha nem lenne minden rendben. Mintha azok nem a jól megszokott képet mutatnák. Mintha valaki egy egészen aprócska változást eszközölt volna a csarnok látványvilágában.
Noel a pillanat törtrésze alatt felejti el, hogy éppen a csárdába siet, mert nemsokára Sárával van találkozója, aki semmilyen körülmények között sem akart nemhogy házon, de még csak kastélyon belül sem összefutni vele. A szabad ég megnyugtató, az év közben megfáradt idegeket ellazító panorámáját vagy épp ellenkezőleg, egy zárt, nem éppen beszámítható emberekkel tömött helyet jelölt ki öccsének, mint két lehetséges opciót, amelyek közül aztán kedve szerint választhat.
Elfelejti, hogy a szívecskékkel telefirkált lapra válaszul a kocsma szót kanyarította, és hogy máris késésben van. Elnyíló száját torz fintorra húzza, tekintetéből olyasfajta görcsös, undorodó utálkozás sejlik fel, amit ezen a Földön csak egyetlen élőlény képes kiváltani belőle: Leonie.
Körmei húsába marnak, ahogy kezei ökölbe szorulnak, és az előzőleg levegőben mozdulatlanná fagyó lábfeje rángni, majd reszketni kezd. Egy állatias, az életéről is lemondó ordítással húzza vissza jobb lábát az emelet kopott kövére, és fordul teljes testével a róla készült plakátokkal leragasztott homokórák felé.
- Mi a fészkes, francos, döglött hétszentség ez?! - üvölti artikulálatlanul, idegtől remegő tagokkal. A Rellon ház pontjait számláló üveghez lép, és egy kurta mozdulattal letépi róla a papírt. Összeszaladó szemöldökei alatt néz farkasszemet saját magával, de hiába, ha ez egy nekiszánt tréfa akarna lenni, egyáltalán nincs humoros kedvében. Az alak a képen egyértelműen nem ő, és bár tagadhatatlan, hogy úgy néz ki, mintha ő lenne, arra azért minden bizonnyal emlékezne, ha bedrogozták volna, és efféle ruhában táncolt volna Sára kamerája előtt. Leonie... mit csináltál még a testemmel, mikor te voltál én, és én voltam te?
Bezzeg ő! Úgy vigyázott a lány rühes testére, mintha attól az szebb, puhább vagy illatosabb lett volna... és mivel hálálja meg az a piros, gülüszemű szörnyeteg? Nem elég, hogy elviselte a havi vérzését, hogy indokolatlan fájdalmai voltak, hogy a lányoknak fent tartott vécét kellett használnia, és hogy balfék idióták szólították le a folyosón, nem! Még ez is!
- TE OTT! - hirtelen kiált rá a mellette elsétáló vörösre, akár egy elvetemült féleszű, s ha a lány megfordul, szembesülhet a vérfarkasként vicsorgó negyedévessel, amint a plakátot az arca mellett tartva, a képen - begyógyszerezettként - hullámzó testére mutogat. - Mondd meg! Ez itt... ez... ez én vagyok, vagy nem én vagyok, he? EZ ITT OMBOZI NOEL, VAGY NEM OMBOZI NOEL?! He?
Zöld színű tekintete az idegenre villan, s közben idegesen topog. Valószínűleg az egész kastély ki van tapétázva ezzel a... felhívással, és neki sem ereje, sem kedve nincs Leonie baromsága miatt hárítani az esetlegesen rá kiszabott büntetéseket. Nagyot sóhajt, majd leereszti feje mellől a papírt, hogy letépkedhesse a többi ház homokórájáról is az odaerősített plakátokat. Mennyei.
- Áh, felesleges válaszolnod... itt mindenki tudja, hogy a képeken én vagyok... Ombozi... - morog, s vet egy pillantást a másikra. Nem szokása segítséget kérni senkitől, de elég körbenéznie az egyébként rendben tartott csarnokban, hogy ráébredjen a kendőzetlen igazságra. - Figyelj, ha nem kell órára menned, vagy ilyesmi, segíthetnél. Van egy gyökér csaj a suliban, virágokat szór a folyosókon meg a fúriafűz alatt sátrazik. Egy ötéves szintjén van, szóval... gyanítom, hogy az ő műve ez is. Egyedül a következő Holdfogyatkozásig sem végzek. Hm?