Szinjátszósok.

Ha a lány azt gondolta, hogy könnyű dolga lesz, hát akkor nagyot tévedett. Amikor elvállalta ezt a feladatot, nem is gondolta, hogy a semmiből kell felépítenie a szakkört. Első dolga az volt, hogy diákokat toborozott, hogy álljanak be amatőr kis társulatába. Mikor már épp elegen jeleztek vissza, akkor kihirdette ezt a próbát. Az első és egyben utolsó próbát az előadás előtt.
Lassan lépkedve ment le a próbaterembe, kicsit mintha félt is volna. Soha életében nem irányított még semmilyen csoportot, és ez most kemény dió volt. Határozottnak kellett lennie, hogy mindannyian kövessék az utasításait. Nem akart akaratosnak vagy fennhéjázónak tűnni, de keményen kellett fogni a társulatot ahhoz, hogy jók legyenek.
Szép lassan megérkezett a terembe. Lassan ráhelyezte kezét a kilincsre, és lenyomta az öreg vasat, ami után az ajtó nyikorogva kinyílt. A terem hihetetlen volt, szép nagy és tágas, pont megfelelő ahhoz, hogy több ember is elférjen.
Szépen körbesétált, és mindent szemügyre vett. Először a babzsákfotelek felé indult, amik egymás hegyén hátán voltak odadobva a fal melletti részre. Nem bírta megállni, hogy ne huppanjon beléjük. Miután ücsörgött egy kicsit, fel is pattant és körbenézett a jelmezek között is. Máris megtalálta a megfelelőket a darabhoz.
Miután itt is végzett a színpadhoz ment, ami inkább volt katedra mint színpad, de a célnak tökéletesen megfelelt. Letörölgette a port a varázsgramofonról, a ruhaujjával, majd egy pöccintéssel bekapcsolta. Pattogós kalózmuzsika szólt a régi gramofonból. A lány nem állt meg itt, azonnal táncra perdült, és körbe pörögte a termet. Ha esetleg valaki rajtakapja, akkor azonnal megáll és elszégyelli kicsit magát.
Nagyon remélte, hogy mindenki el fog jönni, ahogy megígérték. Kicsit még táncikált, amíg a többieket várta.

Zsolt, a Hódító

Megint egyedül lófrált a folyosón, az ő kis könyvével, és nem csinált semmit csak olvasott, és néha körülnézett, hogy ne menjen neki senkinek és semminek. Legutóbb is mikor ezt csinálta, kis híján betört az orra egy oszlopnak és egy csúszós pacának köszönhetően. Unta már, azt, hogy mindenkivel jó pofizzon, úgy érezte ideje kilépni a mintakamasz képéből, és végre lázadni egy kicsit. De sajnos ehhez sosem volt elég bátorsága.
Nagy merengése közepette, egy háztársa szólította meg, akit látásból ismert, néha köszöntek is egymásnak, de még soha nem beszélgettek.
-Szia, örülök, éééés...igen, én vagyok Inedra, de légyszi szólíts csak Nedrának, olyan hosszú nevem van, és tök béna. - és már megint azt csinálja, már megint csak beszél beszél, és senkit nem érdekel amit fecseg.
-Ööö...kedvem az van. Felőlem mehetünk, ezt a könyvet már úgyis unom. - Fogta és beletette a könyvet a táskájába, de hirtelen megállt a mozdulatban és kikerekedtek a szemei.
- Hékás, nem nyúlka-piszka. - és fogta Zsolt kezét, s mintha valami koszos kendő lenne, két ujjal visszaszolgáltatta a gazdájának. - Ez maradjon csak a helyén. - mosolygott a fiúra, kissé kínosan.
Így kezdtek el sétálni egymás mellett, s szinte mentőkérdésként hangzott a fiú kérdése.
-Nos eredetileg nem tartottam sehova, csak úgy lébecoltam erre-arra. - ez sajnos igaz is volt, a lánynak sosem volt semmi konkrét célja. És miközben elindultak, Zsolt újabb kérdéseket tett fel, immár úgy, hogy fél méter volt köztük a távolság.
- Hát már most szedem össze a jegyzeteim a leendő vizsgákra, nem akarok megbukni még egyszer, mert az előzőnél sajnos ez történt..de csak betegség miatt, úgyhogy annyira nem baj. - már megint fecseg, sosem tudja befogni a száját, és ezt sajnos ő is tudja magáról. - Hát egyébként most szerencsére nincs sok tantárgyam, mert jelenleg nincs rá túl sok időm, és kedvencem sincs, bár állítólag a bájitalkotyvasztáshoz értek. És te? Neked van kedvenc vagy ilyesmi?
Időközben oda is értek az Erkélyhez, és Zsolt továbbra is mosolyogva hallgatja a lány zagyválását.
- Nos, ha tehetném állandóan kint lennék. Némiképp még ez az erkély is zavar, mert jobb szeretek a fűben ülni, mint egy betonpárkányon. Te szeretsz kint lenni? - kérdezi Inedra mosolyogva, és nem érti, hogy a fiú mosolya miért kezd egyre elviselhetetlenebb és bárgyúbb lenni.

Színjátszósok

Nem gondolta volna, hogy még egyszer erre kerül a sor, de most újra itt volt, a próbateremben. Legutóbb nem igazán vette komolyan ezt az egészet, ezért most szerette volna bebizonyítani, hogy ez a csapat is igazán jó lesz, ha össze tudnak kicsit szokni. Ezzel a próbával nem annyira az összeszokás volt a cél, mindinkább a tehetségek felmérése, és a csapat összetételének megismerése.
Voltak már tervei a jövővel kapcsolatban, de ezt több emberrel is meg kellett még beszélnie. Nem akarta bonyolítani a dolgokat, csak szerette volna, hogyha az iskola megismeri legalább őket.
Pontosan tudta, hogy hol van a terem, úgyhogy könnyen idetalált. Szépen körbesétálta a termet, megnézte a jelmezeket és a kellékeket, de sajnos nem voltak már épp jó állapotban, de legalább volt elég mindenkinek. Nem számított amúgy sok emberre, hiszen az iskola még semmit nem tud a csoportról.
Felment a színpadra, megnézte az oldalsó bejárót és a zongorát. Felnyitotta és játszott pár dallamot, ezután lement, hogy berendezze az asztalt, és magát a termet is. Szembe a színpaddal letett egy asztalt, vele két széket is, elővette a papírjait és leült, hogy átnézze az eddig tagokat. Volt egy listája a régi tagokról, és volt egy adatlapja az új tagok számára, amit mindenkinek ki kell majd töltenie.
Amint megérkezik az első pár ember, már kezdi is szólítani őket szép sorban, és felírni, hogy mit tudnak a színpadon bemutatni.


//Szóval mindenki aki szeretne színjátszózni írjon egy kezdő hsz-t és megkapja a feladatát, amit a következő hsz-ben ki kell játszania.Remélem érthető.
Szálakra figyeljetek! A Jelentkezős Próbát egybe szálazzuk.//