Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mostanában elég furcsa ötleteim vannak, amiket egyszerűen meg is valósítok. Már csak önmagában is az a tény, hogy anyámék tudta nélkül Párizsba mentem azzal a lánnyal, akit alig ismerek, akitől mások szerint inkább félnem kéne, akiről olyan dolgok keringenek, amit nem is tudom kik terjesztenek, aki szerintem nem is olyan vészes és mint mindenki, ő is tud kedves lenni, akivel csak egyszer volt olyan rendes találkozóm, amiből nem is nagyon tudtam meghatározni, hogy milyen is, akinek az ikertestvére konkrétan elrabolt, de  utána „kárpótolt”. Michelle - már megint szerintem - az a lány, aki tud kedves is lenni, ha akar, mert nem minden rellonos olyan, amilyennek mondják.
De már megint. Jogos lenne a kérdés, hogy mit keresek én Párizsban, amikor egy szót nem tudok franciául, amikor anyámék kinyírnak, ha ezt megtudják otthon és a legjobb: miért pont vele? Hiszen attól még, hogy nem hiszek a pletykáknak, még lehetne bennem olyan érzés, hogy tartanom kéne tőle, de nem. Nem nyírt még ki és ez egy jó jel, legalább is ezt gondolom.
- Tulajdonképpen kinek is az ötlete volt ez? – bukkant fel a fejem az egyik sor mögött. Michelle nem tűnt valami hű, de boldognak, sőt, így ránézve most már nem is érdekelt annyira, hogy melyikünk is találta ki ezt az egészet. Vásárolni biztos nem fogok és ugyanez elmondható a franciáról is. Hát jó, akkor még is miért jöttünk ide?
- Na nem, rózsaszínt nem – ráztam meg gyorsan a fejem és sarkon fordulva rövidesen eltűntem egy újabb sor mögött. Emlékszem, anyát nagyon gyorsan ki szoktam akasztani azzal, hogy a lehető legtöbb ruhát felnyalábolva masíroztam be a ruhafülkébe, ő pedig hiába mondta, hogy úgy sem veszi meg mindegyiket, ami jó és tetszik és szép, én mindig kiharcoltam nála, szóval esélye sem volt. Most viszont totál más a helyzet, Michelle nem az anyám, meg hát nem is vagyok már nyolcéves…
- Ez? – masíroztam a lány elé egy zöld darabbal, a kezébe nyomtam és reméltem, hogy rájött, hogy ez nei lesz.. lenne. Bár mostanra már megutáltam a vásárlást, azért még tudok szép dolgokat keresni például Vivi szerint fantasztikus ízlésem van, csakhogy ő most nincs itt, Michelle pedig biztos, hogy el fogja utasítani a ruhát. De jól kiismertem…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Számíthattam volna rá, hogy rendes választ nem fogok kapni tőle, de amit mondott, az rendesen lefagyasztott. A ruhát markolva pislogtam a szőkére és csoda volt, hogy nem kezdtem el tátogni is, mint a partra vetett hal. Hogy valaki foglalkozik velem? Ezt most…
- … hogy érted? Hogyhogy foglalkozik velem valaki? Én nem egy kutya vagyok, hogy etetni és sétáltatni kell, hanem egy ember… - nem akartam jelenetet rendezni, meg hát az nem is lett volna hozzám „méltó”. Hiba volt eljönni ide, most már tudom. A ruhával, amit az imént Michelle olyan roppant kedvesen a fejemhez vágott, hirtelen fordultam meg és pechemre majdnem nekizuhantam egy francia hölgynek, aki hangos és nem épp kedves – ennyit még én is megértetem az arckifejezéséből – szavakkal adta a bolt tudtára a nemtetszését. Jobbnak láttam minél jobban elkerülni a nőt, így a legelső fülkébe beiszkolva elrántottam a függönyt, de a ruhát nem akartam felvenni. Gyűlöltem a rózsaszínt, semmi kedvem sem lett volna felvenni, de végül is úgy öt perc ücsörgés után rászántam magam arra, hogy belebújjak. Brrr…
- Nem jó… rózsaszín – nagy nehezen átszambáztam a bolton úgy, hogy nem találkoztam azzal az enyhén idegesítően magas hangon karattyoló nőszeméllyel, Michelle-nek viszont akár mennyire is igaza volt, a rózsaszín akkor sem tartozott a kedvenc színeim közé. Szóval az ilyen színű ruhákat is ki lehet húzni a listáról.
- Mögötted – böktem a ruhaállványon sorakozó feketékre, elvettem tőle az imént kezébe nyomottat, és ha megfordult, visszasiettem a fülkébe, hogy levegyem magamról ezt a csillámpóni színű ruhát. Soha többé nem veszek fel ilyen színű ruhát... soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jól van, le kéne nyugodni, még sem vagyok én egy részeg fazon, aki abban leli örömét, hogy másokkal üvöltözzön egy… francia bolt közepén. Nem akartam részletezni a dolgot de ő sem ostoba, valószínűleg megértette, hogy mire akartam kilyukadni. Jól esett viszont, hogy törődött velem, de most komolyan nem vagyok kutya és amilyen meglepő, vannak barátaim is.
- Mindegy… - ráztam meg a fejem amolyan zárjuk le most már ezt a dolgot fejrázásként. Nem kívántam többet kiakadni és felhúzni magam ezen a dolgon, nem voltam ilyen. Viszont most már majdnem több időt töltöttem a rellonosokkal, mint a levitásokkal és ez egy kicsit megrémített. Akaratom ellenére futottam velük össze úgy, hogy néha „leálltam velük beszélgetni”, ami nem éppen kellemes csevejből állt. Jó, ez még is csak roppant furcsán hangzik, de nagyon is igaz, olyan ez, mintha valami isteni sorscsapás lenne, vagy nem is tudom.
- Ööö… köszönöm? – látszott rajtam, hogy fogalmam sem volt azon, hogy mit is mondott a lány, végül is nem tanultam franciául és még az angollal is voltak problémáim, sőt, időnként még a magyarral is vannak. Pedig az angol szerintem valamennyire könnyebb lehet, mint az anyanyelvem, az általános iskolai nyelvtantanárom szerint biztosan. Fú, de utáltam azt a nőt… Olyan roppant unalmas órákat tartott, hogy hiába figyeltem, egyszerűen nem tudtam koncentrálni arra, amit mondott, de persze azért én voltam a kiskedvence… bár nem is értem, hogy miért.
- Hát… – oldalra döntöttem a fejem, közelebb léptem Michelle-hez, végignéztem a fekete ruhákon és magamban szépen elkönyveltem, hogy a franciával roppant különbözik az ízlésünk. – Mondjuk az.
Ujjaimmal az egyik, Michelle-hez közelebb lévő darabra böktem, ami talán még a lányhoz is illett. Viszont meg kellene előtte még néznem, így beakasztva nem sok mindent látok belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A rózsaszín ruha nem volt a legjobb választás, gyorsan meg is szabadultam tőle és hát soha többé nem akarok ilyet felvenni. Akár mennyire is áll rajtam jól és akár mennyire is tetszett Michelle-nek, nekem akkor sem jött be és ezt neki is megmondtam. Nem, nem, nem. Mindig is gyűlöltem a rózsaszínt, hatéves voltam, amikor anya vett nekem egy pink fölsőt, én meg kidobtam az ablakon, mert nem tetszett. A póló maga szép volt, csak hát ugye a színével volt baj.  
A zöld ruha nem nyerte el a francia tetszését, de nem adtam fel. Helyette kijelentette, hogy ha már mindenáron ruhát akarok neki keresni, akkor az fekete legyen. Áhh, majd ő keres magának. A zöld ruhát visszavittem a helyére, közben jól megnéztem és most már így nekem sem tetszett annyira.  A lehető leglassabban mentem vissza a lányhoz, aki addigra remélhetőleg már választott magának ruhát, de nem. Segítséget kért, méghozzá tőlem. Hűha, vissza nem térő alkalom, hogy egy rellonos segítséget kér, méghozzá egy levitástól. Ezt felírom valahová…
- Nem tudom, csak. Na, vedd f… - mire befejezhettem volna a mondatot, a lány már a fülke felé lépdelt, én viszont ne követtem. Visszafordultam a feketékhez és tovább kutakodtam, amíg Michelle ki nem nézett a fülkéből. Nem reagáltam azonnal, egy ízlésesebb – és hosszabb – fekete ruhát kiválasztva fordultam csak meg és figyeltem a lányra. Egy apró fejcsóválás után indultam el.
- Ennyire rossz? – oké, a haját és az arcát látva tényleg nem tudom megállapítani, hogy hogy áll rajta a ruha, helyette inkább csak odanyújtottam neki az újabb szerzeményt. – Vedd fel ezt. Talán ez jobb lesz.
Fejemet oldalra döntöttem, amíg el nem vette tőlem az említett darabot, aztán a függöny behúzása után sarkon fordultam és rövidesen eltűntem az emberek között. Ez hosszú vásárlás lesz, már ha Michelle vesz valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Oké, nem tudom, hogy hogyan fogom ezt kimagyarázni otthon, de itt vagyunk. Baker Street 221/B. Hát itt van - az utolsó mondatot már csak suttogva tettem hozzá. A legfontosabb a cím volt. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer majd itt állok az utcán, Angliában és bámulom az ajtót. Az ajtót, ahol elvileg Sherlock Holmes élt. Belecsíptem volna a kezembe, de egyszerűen képtelen voltam rá. Teljesen lefagytam, csak pislogni tudtam. Totál nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottunk ki Magyarországtól, hogy hogy keveredtünk Angliába. Anyáék olyan szinten meg fognak nyúzni, elégetnek és leüvöltik a fejem, hogy olyat senki sem látott még. Tulajdonképpen ez már a második olyan alkalom, amikor a tudtuk nélkül mentem ki Magyarországról. Még az elsőt sem tudják és, ha a kettőt összerakva kitálalok nekik, hát biztos vagyok benne, hogy utánam küldenek egy egész hadsereget.
- Csípj meg - nyögtem ki a következő mondatot. Még mindig a ház előtt álltunk, egyik kezemmel a hátizsákom pántját fogtam, a másikkal pedig megragadtam a lány kezét. Szemem a boldogságtól csillogott, mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt. Egy pillanatra mindent elfelejtettem. Mintha egy villámcsapás által felejtettem volna el mindent. Olyan jó volt ott állni az utcán és bámulni a házat. Lassan elengedtem a lány kezét, előre léptem és tanácstalanul tekintettem rá. Oké, itt vagyunk, de... - ... most?
Még mindig sokkos állapotban voltam, így reméltem, hogy a lány legalább mond valami értelmeset, vagy csinál valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Annyira hülye vagyok! Hogy szökhettem ki az országból megint úgy, hogy anyáék nem is tudnak róla? Egyáltalán hogyan sikerült kijutnunk valami szülői beleegyezés nélkül? Nem kell ilyenkor valami papír, hogy oké, kimehetsz? Áhh mindegy is, ott álltam London utcáján és csak bámultam azt az ajtót. Csak bámultam, meg sem tudtam szólalni és még a rellonos csípésére sem reagáltam. Küldjenek rám egy gurkót, talán az majd felráz. Nagyot nyelve követtem a lány pár lépését, de megint nem jutottunk tovább. Tulajdonképpen kellene valami pont, vagy egy jel, hogy most mi az istent csináljunk, se ő, se én nem terveztünk tovább. Egyáltalán még abban sem voltam biztos - ott akkor, amikor megláttam a lány kezében a könyvvel, megállítottam, beszélgettünk és felvetette a ötletet -, hogy sikerülhetne kijutni Angliába. Még most sem hiszem el, de ezt már mondtam… azt hiszem.
- Öhm… menjünk be. Ez most ajándékbolt vagy valami, nem? – Pillantottam rá tanácstalanul a lányra. Fogalmam sem volt arról, hogy mi van odabent, elvégre sosem jártam még itt és az sem segített, hogy a rellonos valami Joli néniről beszélt. Nem tudom, hogy az kicsoda, de mindegy. A táskám a vállamra vetve elindultam az ajtó felé, az emberek között szlalomozva hamarosan el is értem azt. Ujjaim a kilincsre fonódtak, hátrafordultam és bevártam a lányt. Amint mellém lépett, sóhajtottam egyet, lenyomtam a kilincset és az ajtó lassan kinyílt…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem hittem volna, hogy egyszer még újra elhagyom az országot úgy, hogy anyáék tudnak róla. Ó igen, nagy teljesítmény tőlem, hogy most szóltam a szüleimnek és ők bele is egyeztek abba, hogy elmenjek a háztársaimmal valahová Ausztriába síelni. Igazából síelni nem tudok, snowboardozni meg még annyira sem, de hát ezek nem olyan fontos dolgok, nem igaz? A fontos az, hogy érezzük jól magunkat és mivel baráti körben leszünk, ez mellé tehetünk egy pipát. A másik fontos dolog a friss levegő, meg a sportolás. Na, nem mintha a kviddiccsel nem sportolnék olyan hű, de sokat. Meg Vatta is eléggé lefáraszt mostanában, talán kicsit megorrolt rám, hogy kevesebb időt töltök vele, mint mondjuk az Edictummal, pedig ez nem igaz. Próbálom még mindig úgy igazgatni ezeket a külsős óráimat, hogy maradjon sok időm a juhászkutyára is, de néha ez nem igazán sikerül. Szóval Vatta jogosan lehet rám mérges…
Amikor Dasha először említette, nem akartam belemenni a dologba, de végül sikerült elhatároznom magamban, hogy legalább anyámékat megkérdezem, hogy mit szólnak hozzá. Természetesen a kis kalandjaimat Michellel és Laviával nem említettem, bár jobb lett volna, ha megmondom nekik ott, akkor, mert ha utólag kiderül – és márpedig ki fog valamikor -, akkor nagyon nagy balhé lesz otthon. Szóval, miután igenlő választ kaptam, na meg egy kis buzdítást, hogy igenis menjek már el a barátaimmal valahová, pár éve még abban sem voltam biztosak – a saját szüleim! -, hogy lesznek barátaim. Hát milyen szülők az ilyenek? Mondjuk pár éve még én is jól kiröhögtem volna az illetőt, de hát végül igaza lett. Tényleg lettek barátaim, akár mennyire is furcsa ez a tény. Még Michellel is úgy-ahogy jóba vagyunk, már ha mondhatok ilyet. Nem szedte le a fejem, a szerveim még megvannak és bár a házában anno eléggé leharapta a fejem, még is azt mondhatom, hogy a lelke legeslegmélyebb kis apró, pinduri csücskében kedvel engem.
A vonatút Dashával kellemesen telt, próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyit és mekkorákat fogok esni. Anya szerint gyorsan tanulok, lovagolni, járni és zongorázni is a többieknél gyorsabban tanultam meg, de még sem vagyok szupergyerek, biztos, hogy hazafelé több kék-zöld foltom lesz, mint azt most itt elképzelném. Viszont az is lehet, hogy kiderül, anyámnak a vérében van a síelés és én is egy őstehetség vagyok. Csakhogy ezt kétlem, ilyen még a filmekben sincs. Legközelebb majd lovagolni viszem el a társaságot, főleg, hogy ezt a síutat nem is én szerveztem. Abban viszont jó vagyok, nem is tudom, hogy a mostani síelők közül ki tud lovagolni és ki nem. Majd megkérdezem őket, lesz rá egy csomó időm.
Amint kiléptem a szálloda ajtaján, rögtön megcsapott a hűvös, csípős szél. Egyenesen az arcomba fújta szőke tincseimet, holott a szállodai szobában eléggé fájdalmasan a sál, kabát egy, kabát kettő és a sapka alá gyűrtem. De mindig volt egy olyan tincs – még a kviddicsmeccseknél is -, amelyik folyton folyvást kiszabadult mindenhonnan és élvezte, hogy a szél az arcomba fújja. Na, én azt már kevésbé élveztem. Miután szépen kisimítottam a tincset az arcomból, követtem Dashat, fel a hegyre. A hasam nem görcsölt az izgalomtól, pedig görcsölhetett volna, eléggé veszélyes sport ez is. Anyáék akkor miért is engedtek el ide…?
Egész eddig csak bólogattam a kérdésekre, most viszont, amikor már a nevem is felmerült, felkaptam a fejem és az ajkamba harapva álltam meg a csapatkapitány mellett, aki közben a kezembe nyomta a bérletem, aztán tovább állt, hogy mindenki megkapja a sajátját. Már jó előre bejelentettem a lánynak, hogy talán, ha egyszer síeltem, de akkor is lehettem vagy öt éves és ennyi. Nagyon nem tanítottak semmit, biztos, hogy bénázni fogok. Igen, ezt így mind rázúdítottam a lányra, méghozzá a vonaton. Ajaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Úgy tűnt, hogy egész jól el fogunk szórakozni a hegyen, a hóban, a csípős levegőn, hiszen baráti körben vagyunk és bár a rellonos lányt nem ismerem, a többiekhez már volt szerencsém, ugye. Hiszen háztársaim, találkoztam már velük, szinte minden nap látom őket a Levitában. Vagy lent reggelinél, egyszóval minden nap.
Az út egész kellemesen telt, nem tűnt úgy, hogy Dasha aggódna amiatt, hogy nem tudok síelni, vagy valami, szóval én sem kezdtem el most azon parádézni, hogy mi lesz, ha elesek. Elvégre járni sem úgy tanultunk meg, hogy nem estünk el. Lovagolni sem tudtam rögtön, rengetegszer leestem a lóról, volt, hogy anya nem akarta, hogy visszaüljek. Sőt, olyan eset is volt, hogy én nem akartam lovak közelébe menni… de aztán megtanultam járni is és lovagolni is és most, ha minden jól megy, minimálisan síelni is meg fogok tanulni. Elvégre nem lehet olyan nehéz. Olyan, mint a görkori, nem?
Fent a hegyen éreztem meg leginkább azt, hogy mennyire hideg is van itt, de próbáltam nem éppen arra koncentrálni, hogy milyen az időjárás. Amíg nem fog havazni, addig el leszünk, azt hiszem. Amikor Dasha a kezembe nyomta a bérletet és tovább állt, Linus mellé lépdeltem és rámosolyogtam. Tudtam, hogy ő tud síelni, és mivel másnál nem igazán láttam lécet, ezért gondoltam, hogy ő lesz az, aki majd minimálisan ugye beavat a dologba és erre az alkalomra megtanít. Vagy, ha ez is olyan, mint a biciklizés és nem lehet elfelejteni, akkor tudni fogok majd három év múlva is… na, szuper.
Aztán megjelentek Tonyék, a srác kezében pedig ott ült Paloma, aki láttán rögtön felcsillant a szemem és amint a fiú is megkapta a kis cetlit, az enyémet a zsebembe süllyesztve a fiúhoz masíroztam, a célom viszont igazából a kutya volt.
- Sziasztok – mosolyogtam mindkettőjükre. – Megsimogathatom?
Bár már jártam náluk és valamennyire összehaverkodtam már az állataikkal, azért még mindig szükségesnek éreztem, hogy megkérdezzem a gazdáját. Amint igenlő választ kaptam, ujjaimat lefelé fordítva a kutya elég tartottam és, ha megszaglászta a kezem, végigsimítottam rajta. Amint a földre került és a fiú a hógolyóval szórakoztatta, addig én visszalépdeltem Lina mellé, aki közben már magára maradt révén, hogy Dasha és a rellonos már elkülönülve gyakorolni kezdtek.
Amint felkerült a lábamra a síléc, már rögtön éreztem, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Furcsa érzés volt egy léccel a lábamon közlekedni, hiszen öt éves koromban próbáltam utoljára, arra az időszakra meg nem igazán emlékszem, szóval arra nem tudok hivatkozni, mondván, tudok síelni, mert akkor tudtam. Pár lépés után meg kellett állnom, mielőtt orra estem volna a lécben, de visszapillantva tényleg kirajzolódott a halszálkaforma, amiről Lina beszélt. Halvány mosollyal az arcomon néztem vissza a lábnyomokra, aztán ügyetlenül megfordultam – karjaimmal kalimpálva, nehogy előreessek – és visszatotyogtam Lina mellé. Annyira nem is volt nehéz, de nem szeretnék öt perc múlva már hegytetőkről száguldozni lefelé. Ahogy visszaértem a lány mellé, ő már újra kiadta a feladatot, amit először be is mutatott nekem, ezt pedig nagyon értékeltem, úgy könnyebb megcsinálni a feladatot ugye, hogy tudod mi lesz a végeredmény. Megfordultam, a lejtő vagy mi akart az ott lenni felé és egy sóhajtás után ellöktem magam, hagytam, hogy a lábaim vezessenek és csak élveztem a siklást. Nem volt olyan hatalmas csúszás, hogy a szél szétvágja az arcom, még is élveztem. A másik oldalra dőltem, a botokat beengedtem a hóba és elmélyítve őket lassan megálltam. Lehunyt szemekkel vártam, amíg a léc teljesen megállt, ezután visszanéztem ideiglenes oktatómra és elmosolyodtam. Talán még is csak emlékszem valamire abból az ötéves síelésből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Istenem, annyira szép itt minden, hogy azt nem tudom elhinni! Nem gondoltam volna, hogy Angliában fogunk kilyukadni, mert amikor felvetette valamelyikünk – valószínűleg nem én voltam az – az ötletet, még nem is sejtettem, hogy mennyire meg fog valósulni. Istenem, komolyan itt állok a ház előtt! És éppen bámulom!
Megráztam a fejem, csak hogy felébredjek egy kicsit, de nem nagyon használt. Talán ha tényleg elcsapna egy gurkó, akkor felfigyelnék rá, vagy nem tudom. Mindenesetre addig ott álldogáltam, amíg az utazótársam előre nem lépett, hogy megérintse a házszámot. Gyönyörű volt, az aranyozott táblácska csak úgy csillogott a nagyfényben és ahh! Nem lehet szavakkal leírni, nem lehet elmesélni, ezt látni kell, mert különben senki sem hiszi el.
- Ühüm. -
Igazából nem figyeltem annyira a lányra, mint kellett volna, így a magyarázatára is csak bólintottam egyet, aztán jól van. Tudom, hogy ez illetlenség, meg ha beszélnek hozzád, akkor nézz rá az illetőre, de engem most éppen lefoglalt az ajtó bámulása - haladunk, már az ajtót bámulom. Nyeltem egyet és közelebb nyomódtam a kilincshez, mert hogy közben már fellépdeltünk a lépcsőn, én meg lenyomtam a kilincset és benyitottam. Illetve csak nyitottam volna, ugyanis belülről meg húzták az ajtót, hogy kijöhessenek. Én meg estem volna be a házba, hogy ha Lavia vissza nem húz. Hálásan pislogtam rá, miközben a kilépő csoport zsibongva követte a vezetőjüket az utcára. Én is utánuk mentem volna, ha nem Laviával lettem volna itt, de így csak követtem a lányt, aki a kezembe nyomta a kis papírfecnit, én pedig az ajkamba harapva egy bólintással köszöntem meg.
- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk. -
Fújtattam egy aprót, aztán a pólókra és az ajándéktárgyakra bámultam, mintha azok segítenének abban, hogy túlessek a kezdeti sokkon és végre normálisan viselkedjek. Mert hát amit eddig produkáltam, az cseppet sem normális.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Már itt álltunk tíz perce - ha nem több - az ajtó előtt, de még mindig nem hittem el a dolgot. Jó, mondjuk egy ilyen helyzetben nem hiszem, hogy más is olyan gyorsan fel tudta volna fogni a dolgot, hiszen még is csak Angliában voltunk, a Baker Street-en! Hát ez több, mint csoda, olyan szép volt az ajtó, a ház, a házszám. Minden. Jézusom, úgy viselkedtem, mintha egy vattacukorvilágba mentünk volna, pedig nem is. Csak Angliába. Csak...
Az események közben zajlottak ám mellettem, én viszont totál le voltam fagyva. Talán még akkor sem viselkedtem így, amikor megkaptam az első zongorám, vagy a lovam. Vagy Vattát. Sokkal "érettebben" viselkedtem, biztos, hogy nem fagytam le ennyire és biztos, hogy a környezetemben lévők is érzékelték, hogy mennyire izgatott vagyok, holott nem érzékeltettem velük. Komolyan csapjon már el egy gurkó...
- Öhm.. persze, menjünk. -
Lehet, hogy még nem ocsúdtam fel a döbbenetből, azonban ezeket a szavakat még sikerült úgy kinyögnöm, hogy értelmes mondat legyen belőle. Úgy követtem Laviát, mintha egy zombi lennék, vagy egy kiskacsa, aki éppen tanulgat járni és megy a mamája után. Jajdecuki! Ott egy Sherlockos póló! Sokáig viszont nem volt időm bámulni a ruhadarabot, ugyanis amikor Lavia az integetés után lelépett és egyedül maradtam, nagyon nem tudtam mit csinálni. A lányt már a másik csoport végében találtam meg, bár nem úgy tűnt, mintha a sor annyira haladni akart volna. Sóhajtva befurakodtam mellé és próbáltam nem észrevenni a rosszalló pillantásokat.
- Egyébként... mi újság veled? Hogy megy a suli? -
Anyuka üzenmód bekapcs, holott nem is ez volt a célom, csak szimplán érdeklődöm, ugye. Amióta átkerült a másik házba, nagyon nem hallottam róla, csak DÖK-ön találkoztunk néha, aztán ennyi. Nem kviddicsezik, így a meccseken sem találkozhattam vele, szóval csak így tudnék róla bármit is megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kezdtem komolyan úgy viselkedni, mint valami pszichopata, aki arra vár, hogy megtalálja a megfelelő célpontot és bumm, lecsaphasson rá. Jó, azért még is van némi különbség köztem és egy pszichopata között, sőt, nem is kicsi. Most komolyan úgy nézek ki, mint egy pszichopata? Nem. Na akkor meg. Lavia még is úgy tekintget rám, mintha az lennék, komolyan akkor ha nem a viselkedésem miatt gondolja ezt, akkor micsoda? Mert semmi olyasmit nem mondtam, nem is úgy néztem rá, akkor meg?
- Persze, persze, minden rendben. Csak tudod… ez London. -
Kicsit furán nézhettem a lányra, de csak megvontam a vállam, halványan elmosolyodtam és nem, nem olyan pszichopatásan. Szerettem volna viszont minél előrébb jutni, így amikor a mögöttem álló pár ember rám mordult, csak feléjük fordultam és mielőtt még bármit is gondolnának rólam, rájuk mosolyogtam. A két felnőtt csak morgolódva elkapták a tekintetüket, az újonnan előbukkant kislány viszont integetni kezdett. Nekem. Mosolyogva visszaintettem neki, azután visszafordultam a rellonoshoz.
- Hát velem egy csomó minden történt. Hol is kezdjem… büntetést kaptam az egyik tanártól, az egyik háztársad mondhatjuk úgy: zaklat, akár hányszor összefutunk, kviddicsezem és mily meglepő, eddig még nem csapott el gurkó, de hát ki tudja. Mondjuk a combommal már találkozott, sszz, az nem volt valami kellemes, de hát mikor az? Hm, ezen kívül… ja, Edictumozom, DÖK-re járok és végzem a prefektusi dolgokat, meg amiket a Levitában kell. Ja, és akkor még ott van a tanulás, a kutyám és néha még le szoktam ülni olvasni, meg zongorázni. Hajj, sok a dolgom. -
Sosem voltam az a panaszkodós fajta, de hát ő kérdezte, én meg válaszoltam neki. Mert hát ha kérdeznek, illik válaszolni. Vagy nem? Nem? De. Erről ennyit akkor. Közben sóhajtva vettem tudomásul, hogy az előttünk álló csoportból az egyik kisgyerek elesett és éppen hangosan kezdett el bőgni, úgyhogy még néhány percig biztos, hogy álldogálhattunk ott az utcán. Fantasztikus.
- Egyébként mi újság? Milyen a Rellon? Azért néha gondolsz a Levitára, ugye? -
Tűnődve néztem a kislányra, aki hangosan sírt előttünk a családja (?) pedig nem akart ám minket előreengedni, vagy esetleg bemenni. Nem, az anyja leguggolt mellé és valamit magyarázott neki angolul, de nem igazán figyeltem rá. Túlságosan is el voltam foglalva azzal, hogy elmerüljek a gondolataimban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hangosan felmorranva fordultam a fal felé, mikor anyu kopogott be a szobámba valami vendéget emlegetve, aki állítólag hozzám jött. Én viszont iskolakezdésig a családomon kívül senkit nem akartam látni, ezzel a mozdulattal pedig azt akartam jelezni, hogy küldjék el. Anyu viszont, miután látta hogy reagáltam a kedves szavakra, becsörtetett az ajtón, lerántotta rólam a takarót, mire Sassy felugrott a sarokból és rám vetette magát. Nyöszörögve igyekeztem a földre parancsolni a kutyát, úgy, hogy ne lökdössem semerre se nagyon, elvégre nem akartam én bántani. Végül aztán ő is megértette, hogy nincs kedvem játszani és összegömbölyödve elhelyezkedett az ágyam végén, míg én a falnak döntött háttal, nyakig felhúzott takaróval vizsgálgattam a kezem. Az ujjaim nem meglepő módon remegtek, ez az ominózus este óta így volt. Már csak azt tudtam remélni, hogy nem kell többet összefutnom azokkal az emberekkel. Akikről tulajdonképpen azóta nincs infója se apának, se anyának. Ez pedig kicsit aggasztott. Anya ekkor jelent meg az ajtónál, elhadart valami olyasmit, hogy egy tanár jött hozzám és a balesetről szeretne beszélgetni velem, aztán már el is tűnt. Kábán pislogtam a feltehetőleg a tornádó nőt követő tanárra, majd amint az belépett az ajtón, Sassy is felkapta rá a fejét.
- Jó napot! - végre hajlandó voltam másra is nézni a remegő ujjaimon kívül, amiket most az ölembe ejtve összefontam, ezzel próbálva megakadályozni a folytonos mozgást. Sassy még közelebb húzódott hozzám végig Merki bácsit nézve, én meg ebből jó gazdi módjára semmit sem vettem észre. Egyébként nem tett semmilyen fenyegető mozdulatot, még csak nem is morgott, mindössze abbahagyta a farokcsóválást és kicsit kinyújtózott, hogy ugrásra kész legyen.
- Anya azt mondta, beszélni szeretne velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az idő kellemes, se nem túl hideg és se nem túl meleg, egyszóval majdnem tökéletes az egyik kedvenc filmem újranézéséhez. Hogy miért csak majdnem tökéletes az idő? Hát ez egyszerű: egész éjszaka esett az eső és mindenhol tócsák állnak, ettől függetlenül a hőmérséklet is jó helyen van ahhoz, hogy ezt kellemesnek lehessen mondani. Már csak a célszemélynek kell megérkeznie és teljes lesz a szett. Amíg viszont ez nem igen akart megtörténni, a szobámban ücsörögtem és hol a falra pillantottam az egyik Kapitányt ábrázoló poszterre, hol az előttem fekvő laptopra meredtem, majd gyakorlottként kerestem ki a letöltött filmek mappámból a megfelelőt. Még bele is néztem picit, természetesen a legjobb részbe: ahol Bucky is szerepel. Amint visszapörgettem az elejére és eltüntettem a pirítósom maradékát már csengettek is. A tányért felkapva siettem le a lépcsőn és a konyhába bedobva -nem szó szerint- a tálat már mentem is ajtót nyitni.
- Anyaaa...! - kiáltottam még vissza, miközben a kitárt ajtó előtt ösztönösen húztam össze a kardigánom, hogy azért ne fagyjak meg, míg Zétény méltóztatik befáradni. - Na, helló. Remélem villamossal jöttél a sok mugli között és nagyon jól érezted magad.
Nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam egy kicsit, az ajtót pedig rögtön csaptam is be, miután tényleg befáradt, aztán eltávolodva attól a lépcső egyik alsó fokára léptem. Anya pedig azon nyomban jött is elő a konyhából, bemutatkozott, megdicsérte a rellonos haját(?), majd miután megkérdezte mit kérünk, biccentve visszatért a konyhába. Még szerencse, hogy apámnak valami roppant fontos ügy miatt a parancsnokságra kellett mennie és nem veregethette meg Zétény vállát istenesen. De kár. Meg sem várva, hogy édesanyám alakja teljesen eltűnjön a konyhaajtó mögött ragadtam meg Zétény kezét és húzni kezdtem felfelé.
- Egy szót se szólj, majd fent - sziszegtem még hátra, mert természetesen én sem vagyok hülye és tudtam, hogy emlékszik a faluban történtekre, viszont nem akartam anyu és Vivien (a nővérem is valahol a konyhában lehetett) előtt vitázni a fiúval, így miután sikeresen feljutottunk az emeletre beterelgettem a szobámba és az ajtót halkan becsukva nekidőltem a fának.
- Csüccs - mutattam a fehér, puha, bolyhos takarómmal leterített ágyamra és én magam is helyet foglaltam a laptop előtt. Amiről kérdőn tekintettem Zétényre, nem voltam ugyanis biztos benne, hogy ismeri a gépet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Általában nem szoktam üvöltözni és amennyiben ez mégis megtörtént, csak kviddicsmeccsek közben vagy esetleg vendégek érkezésekor következhetett be. Mint például ahogy most is. Anya amúgy is meg akarta picit ismerni Zétényt, nekem pedig muszáj volt valahogy figyelmeztetnem, hogy megérkezett és mivel nem akartam össze-vissza rohangálni a lakásban, ez maradt csak. Szerencsére pedig egyikük sem szedte le a fejem, hogy "hát mi üvöltöl, kislányom?" .
  - Ilyen főbenjáró bűnt nehogy elkövess egyszer se - bólogattam a szavaira már alig várva, hogy mikor lép be az ajtón és szoríthatom ki a hideget annak becsapásával. Anya természetesen még elbeszélgetett vele, én viszont csak a szemem forgattam a rellonos bókjaira, aztán felráncigáltam magammal a szobámba. Ahol meleg volt. Mert fűtünk. Normális emberek módjára, szeptemberben fűtöttünk. Azt hiszem majd inkább még egyszer megfontolom azt a normális jelzőt... De egyelőre törődjünk Zéténnyel.
  - Igen, tudom. Vivien hasonlít is rá, asszem - vontam meg a vállam, miközben az ágyon elnyúlva kihúztam a fiókom és kotorászni kezdtem benne a megfelelő kábel után kutatva. Merthogy nekem elég lett volna, ha csak a laptopon nézzük, de semmiképpen sem akartam, hogy a fiú bármiben is hiányt szenvedjen. Na jó, talán van ami miatt szenvedhet. Amint megtaláltam a keresett eszközt, már fordultam is vissza a laptop felé, amikor a szavak eljutottak a tudatomig és egy pillanatra lefagytam. Hogy azután úgy tegyek, mintha nem is hallottam volna meg az utolsó siránkozást, és a gépet az ölembe kapva léptem oda az ágyammal szembeni szekrényre rakott tévéhez.
  - Ezen fogod látni majd, amint megcsináltam. Addig nézd a falat, a takarót, a párnát vagy mit tudom én. Van ott egy csomó plüss is, nem tudom tudod-e mi az, de éppen rajtuk fekszel - pillantottam hátra kicsit bosszúsan Zétény hátát méregetve, de inkább csak visszafordultam a tévé felé. Pár pillanat múlva - mert én egy zseni vagyok - már meg is jelent a film első négy másodperce a képernyőn, amit egy kattintással állítottam meg s a földön ülve néztem újra a fiúra.
  - Helyezd magad kényelembe, mindjárt kezdődik. És valamelyik takaróval dobj már meg, lécci. Elég hideg van itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak a szemeim forgattam, mikor a rellonos a nővérem emlegette és már előre is kezdtem reménykedni benne, hogy a lány nem fog felbukkanni. Holott tudtam, hogy ez teljességgel kizárt, hiszen anyu tuti be fogja küldeni valamilyen indokkal, hogy ellenőriztessen minket. Mert azt hiszi, hogyha maga helyett beküld valakit, nem fogok rájönni milyen célja is van a benyitónak. Köszi, anyu, én is szeretlek.
  - Mindjárt megyek, várjál. De meg kell nézni nincs-e valami gebasz, innen könnyebben meg tudom csinálni, mert az ágyról fel kell kelni, ide kell mászni és érted. Szóval türelem - csitítottam Zétényt, aki közben a plüsseimmel is összebarátkozott már, majd amikor úgy láttam, elhelyezkedett és megfelelően vette a levegőt, elindítottam a filmet. Lélegzetvisszafojtva figyeltem az első pár másodpercet, aztán szépen lassan elkezdtem az ágy felé csúszni, amikor azonban megjelentek a Kapitányt megmentő katonák, lecövekeltem az ágy mellett s már csak akkor észleltem fel újra, mikor Norvégia következett.
  - Nagyon figyelj - suttogtam a fiú felé fordulva és betakarózva lehuppantam mellé az ágyra, hogy aztán mintha most látnám először, csillogó szemekkel és érdeklődve figyeljem a nagy képernyőjű tévét. Nem is kicsit voltam izgatott ahhoz képest, hogy már egy csomószor láttam a filmet. Mivel ugye pedig az év nagy részében a suliban vagyok, ahol hát nem igazán fellelhető internet, itthon a szünetekben nagyon sok mindent kell behoznom, ez a film viszont olyannyira megtetszett, hogy másik helyett ezt néztem meg még kétszer.
Halkan felsikkantottam a közben már Bucky-t mutató tévé láttán és egy pillanatra Zétényre pillantottam, hogy megbizonyosodjak abban, a fiú még mindig figyel és nem aludt be Bucky láttán. Mert azért harapok. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mindig fellelkesülök, ha olyan filmet kell nézni amit szeretek és amennyire is húzta először a száját, annyira fog tetszeni Zéténynek a film. Egyszerűen nem lehet nem szeretni, ez tény és való, még a rellonosnak is bele kell törődnie és előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogy tetszik neki a film, de persze biztos nem fogja bevallani, mert hát hogy egy ilyen mugli cucc tetsszen neki? Áááá... Az bizonyára nagyon nagy csapás lenne az életében, amit ugyebár kár lenne kihagyni. Mindenkinek kell egy-egy rossz nap, ez pedig lehetne az övé.
  - Tudom - suttogtam magam elé mosolyogva, talán Zétény meg sem hallotta olyannyira a plüsseimmel törődött, én meg ugye a gépet piszkáltam, volt egy kis háttérzaj. Háttérzaj. Az. Aztán végül mindent megoldottam, el is kezdődött, Zétény is többé-kevésbé érdeklődve figyelte, én meg aztán pláne. Még nem is mutatták Steve-t már rajongtam, amikor meg szegényt megverte az a gonosz bácsi és Bucky mentette meg, hát az valami fenomenális volt. Nagyon lelkesedtem, szerintem látszott is rajtam mennyire szerettem őket nézni. Még hogy hülyeség, chh... Ne viccelj már. Közben zajlottak ám az események, és mire észbe kaptam már Bucky meghalt de közben meg mégsem. Azt a jelenetet nem szerettem, habár a Kapitány feje nagyon aranyos volt, ahogy aggódott a barátja miatt és utána még meg is könnyezte. Imádom.
  - Sosem azt nézed, ami lényeges. Borzasztó - és ez lett a végszó, kopogtak s nyílt az ajtó, belépett rajta Vivien és ennek a rímnek itt vége szakad. Szóval Vivien belépett az ajtón, én pedig óvatosan még jobban magam köré húztam a takarómat, hogy a kinti hideg levegő ne érhessen annyira. Vivi letette az ágyra a tálcát, amit hozott, majd felegyenesedve végigmérte Zétényt, bemutatkozott neki és a filmre vetve egy pillantást kilibbent a szobából. Homlokom a felhúzott térdeimnek nyomtam, sóhajtva ráztam meg a fejem miután becsukódott az ajtó.
  - Szóval ő a tesóm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha nem ismerném, azt mondnám élvezte a filmet. Tetszett neki. Jól döntött, hogy eljött és megnézte. Ilyen filmes találkozót többször is csinálni kellene, legalább okosodna is egy kicsit, csak aztán nehogy balhé legyen belőle otthon. Azért nem vállalom a felelősséget, mert hát végül is ő maga ajánlotta fel, hogy akkor megnéz velem egy filmet és egyáltalán nem erőltettem rá semmit. A fő utcán szobrozó szöszi is a tanúm rá.
  - Steve a lényeg - csóváltam csalódottan a fejem. Ezek szerint Rogers nem érte el nála a kellő hatást, vagy én nem tudom, de ő volt a középpontban, rá kellett volna figyelnie. Az már más kérdés, hogy én "Bádival" voltam elfoglalva és őt néztem egészen addig, míg le nem zuhant arról a csúnya vonatról. Tényleg szerettem és miatta is érdemes volt nézni a filmet. Miatta is. Merthogy valóban Steve volt ennek az egésznek a központjában, őt szerettem a legjobban, de kettejük közül nem tudtam volna dönteni. Bocsánat, hármójuk közül. Ott volt ugyanis még Tony is, már csak az a szerencse, hogy ebben a részben még nem igazán akaródzott élni, pedig szívesen néztem volna a cuki babapofiját.
  - Hahaha, komolyan, nagyon vicces vagy. Nézd a filmet - csóváltam mosolyogva a fejem, miközben én magam is így tettem s a mozizás további húsz perce csendben telt el. Izgultam, ahol kellett, néha lopva a fiúra pillantottam hátha elaludt vagy rosseb tudja, szerencsére azonban ilyen nem történt. Talán még élvezte is Bádi és Sztív kalandjait. Hah, ez már majdnem szív. Milyen kis kreatív vagyok. Közben izgalmas részhez érkezett a történet, Peggy és Steve utolsó beszélgetése. Talán ez volt a legszomorúbb jelent az egész filmben Bucky halála után, meg is böktem Zétény lábát, hogy nagyon figyeljen rájuk. Nem vettem volna a lelkemre, ha lecsúszik erről a mélyenszántó és megható jelenetről. A végén még kimaradna az életéből, ezt meg ugye egyikünk sem akarja. A film pedig közben véget ért, ezt azonban csak a stáblista felénél vettem észre, addig is elhallgattam a zenét és alig észrevehetően ringattam magam az ütemére.
  - Naaaaaa? - álltam fel az ágyról, hogy a laptophoz sétálva megállítsam a filmet. - Hogy tetszett?
Direkt nem csak simán a "tetszett?" kérdést tettem fel, hiszen az alap dolog, hogy Zéténynek tetszett a film. Biztos levágta már ezalatt az iszonyú gyorsan elrepült majdnem két óra alatt, hogy igencsak kényes téma lehetett ez a tetszik nem tetszik dolog. Jól vigyázzon tehát, hogy mit válaszol... Amíg pedig ő a válaszon törte a buksiját, végleg bezártam a filmet és szétszereltem a gépet, majd a laptoppal az ölemben az ágyhoz vonultam s leraktam a fiú elé. Hadd ismerkedjen meg vele egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elég jól viselte a filmet, és tetszett is neki, amiért külön piros pont meg egy buksisimi jár. Tudtam én már a kezdetektől fogva, hogy biztos élvezni fogja a filmezést, de most nem arról van szó, hogy velem nézte vagy mert rá lett erőltetve, hanem tényleg azért élvezte, mert jó volt a film. Bárki bármit mondhat, a muglik is tudnak jó dolgokat csinálni, ezt pedig az előbb Zétény is beismerhette magának, akár hallottam akár nem. De biztos soha az életben nem fogom én azt hallani, hogy valami, amit a muglik csináltak jó. Így sosem fogja kijelenteni, de nem is várom el tőle. Elég, ha csak néha látom az arckifejezését. Az mindent elárul.
- Nem fogja felgyújtani a házat - ráztam mosolyogva a fejem tekintetem hol a laptopra, hol a fiúra emelve. Aranyos volt ahogy tartott attól a kis géptől, pedig semmi oka sem lehetett rá. Eddig még semmit sem gyújtott fel és biztos nem akkor akarja elkezdeni, mikor a rellonos is a közelben tartózkodik, hiszen, felgyújtani egy aranyvérű család leszármazottját milyen dolog lenne már...? Nagyon csúnya és gonosz, ezért is lenne jó elkerülni az ilyen helyzeteket.
- Nem kell elmenned - lehajtott fejjel válaszoltam, körmömmel a billentyűzet egyik gombját piszkálgattam. Kicsit zavart a kérdése, tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgyis rá fog kérdezni arra, ami a faluban történt én meg nem akarok neki hazudni, de az igazságot meg amúgy sem fogja elhinni. Kerülni akartam a témát, de mást nem tudtam volna felhozni, hogy akkor azzal majd eltereljem a gondolatait más irányba. Zöldjeimmel a lassan elsötétedő képernyőre meredtem, és ekkor felpillantás nélkül is éreztem ahogy a fiú felállt az ágyról. Nem akartam magunkat ilyen kellemetlen helyzetbe hozni, de amíg ő nem gondol vissza a dologra, addig ez csak bennem okozhat némi lelkiismeret furdalást.
- Nem kell elmenned - ismételtem meg magam felpillantva. Zétény a polcomnál járt, és éppen a könyveimet vizsgálgatta, amiből volt egy pár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rákérdezett. Szívem őrült ütemben kezdett el dobolni, azt hittem akkor és ott robban ki belőlem. Azt hittem a pillanatnyilag beállt csendben meghallja, mennyire zakatol bennem, így magam elé húztam a takaróm, hátha ezzel meg tudnám akadozni, hogy meghallja. Fejem tüntetőlegesen fordítottam az elsötétült képernyő felé, felhúzott térdeimre fektettem állam és úgy bámultam a laptopot. Percekig nem válaszoltam, csak hallgattam a könyvek lapjainak halk rezgését. Szinte komolyan láttam magam előtt Zétény bús arcát, ahogy kiejtette a szavakat. Szorosan lehunytam a szemem, élesen beszívtam a levegőt és végül feltekintve szipogtam egyet.
- Nem - mondtam semmi olyat, akartam még hozzátenni de végül ez lemaradt. Alsó ajkam beharapva tekintettem fel a fiúra. Szerettem volna többet mondani, de tudtam, hogy ezzel az egyik szóval is többet ártottam, mint használtam. Amikor láttam, hogy új könyvet vett le a polcról, újra lesütöttem a szemem. Amint kikapcsolt a gép, lassan lehajtottam a tetejét és a takaróm kezdtem el piszkálni. Olyan volt ez az egész helyzet, mintha minimum arról lett volna szó, hogy megcsalt valakivel... Úristen.
- Sétálunk egyet? - valahogy mindig nyugtatóan hatott rám, ha beszélgetés közben járhatott a lábam és nem kellett kínos csendben hallgatva egy bizonyos pontot néznem. Ott legalább tudok bámészkodni, és nem is kell a szoba fullasztó levegőjét szívni. Reménykedtem az igenlő válaszban, valójában most sokkal jobb lett volna mindkettőnknek, ha egy kicsit kiszellőztethettük volna a fejünket. Nekem legalábbis mindenképp használt volna, és azt hiszem benne is kavargott néhány ide nem illő gondolat. Főleg a válaszommal kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy érzett valamit, amit nem kellett volna. Tudom, hogy félreérthette volna. Tudom, hogy olyat érzett irántam, amit nem tudott letisztázni magában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyon jól tudtam, hogy sehova sem tudja rakni a válaszom, és abban sem biztos, hogy ez akkor most jónak vagy rossznak számít-e. Én sem tudtam. Csak ültem az ágyon, hallgattam a könyvek lapjainak halk sercegését és próbáltam nem arra gondolni, hogy ezzel az egy pici, halkan kiejtett szóval akkor most elrontottam mindent. Talán ezzel az egy szóval tönkretettem egy több hónapos, több éves barátságot. Bele sem mertem gondolni mi lesz ezek után velem, vele, velünk. Nem akartam elveszíteni, ugyanakkor azt sem szerettem volna, ha hamis ábrándokat kergetne, és beleélné magát egy olyan helyzetbe, amely amúgy sem jönne létre még hosszú idő után sem. Nem akartam, hogy azt higgye köztünk lehet bármi, mikor az előbb még olyan választ adtam a kérdésére, amely simán jelenthette azt is, hogy igen, szeretnék tőled többet a barátságon kívül, felejts el mindent és foglalkozz csak velem. De nem ezt jelentette. Nem akartam, hogy ezt jelentse. Hiába volt rellonos. Hiába volt a srác, akit először még utáltam. Hiába akartam többször is leüvölteni a fejét, mert annyira irritált. Hiába lett volna száz meg egy lehetősége megcsókolni. Hiába tudjuk mind ketten, hogy mit érez. Hiába a legjobb barátom.
Egy percig sem akartam tovább maradni a kelleténél a szobámban, így miután beleegyezett, lesétáltunk a lépcsőn és felöltöztünk. Valahogy jobban esett most a hideg levegő, mint a benti kellemes meleg, és mintha a családom is megérezte volna a bajt, senki sem bújt elő a kérdéseivel. Hagyták, hogy csendben elhagyjuk a házat és kilépjünk a csípős hidegbe. Kint mindenütt pocsolyák álltak, az eső azonban egy időre abbahagyta s úgy tűnt, hogy a szép szürke felhők is mintha kicsit visszahúzódnának. De most nem érdekeltek a szép felhők. Nem érdekeltek a különböző formát öltő víztócsák, sem pedig a virágszirmokon és leveleken ülő vízcseppek. A közeli fán tanyát vert és dalba fogó madárka sem keltette fel az érdeklődésem. Csak csendben lépdeltem Zétény mellett, míg lassan kiértünk az előkertünkből az útra. Picit intettem a fejemmel, hogy merre is haladjunk tovább, de a kérdésére nem válaszoltam. Hangtalanul lépdeltem, magas sarkúm, ami csak pár centi magas volt, kopogása hallatszott csak a kihalt utcán. Szerettem volna elmondani neki, hogy mennyire sajnálom azokat a dolgokat, amiket néha dühömben a fejéhez vágtam, és amikért igazából utólag már bocsánatot is kértem, hogy azt szeretném, hogy minden olyan legyen mint régen, mikor még meg tudtuk volna egymást fojtani egy kanál vízben. Akkor talán nem kerültem volna ilyen helyzetbe, és akkor talán most ő sem lenne itt azon gondolkozva, vajon miért nem válaszoltam már. Nem akartam. Nem tudtam. Valójában fogalmam sem volt róla, hogy mit is kellene egy ilyen helyzetben mondani a másiknak. Igazából még abban sem voltam biztos, hogy ezek után még bármit is kellene mondanom. Hogy ezek után már csak búcsúzzak el tőle, sétáljak haza és felejtsem el, hogy bármi is történt köztünk. Hogy megcsókoltam. Hogy rákérdezett. Hogy nem válaszoltam neki. Hogy olyan helyzetbe hoztam magam, amilyenbe nem kellett volna. Hogy elmentem az iskolába, és tanulni kezdtem ott. Hogy mikor megkaptam tőle a levelet, én lementem a csárdába. Hogy milyen elutasítóan viselkedett, én mégis meghallgattam. És még akkor sem hagytam ott az italával együtt, mikor lehetőségem lett volna rá, mert olyan, számomra lekezelően beszélt velem. Hagytam, hogy megkedveltesse magát. Hogy tényleg megkedveltem. S most épp emiatt voltunk ilyen helyzetben…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akarlak elveszíteni.
A szavai úgy visszhangoztak a fülemben, hogy azt hittem majdnem beleőrülök. Szívem a torkomban dobogott, ahogy begyorsított és elém került. Vártam. Kíváncsi voltam rá mi lesz a következő lépése, de közben meg nem akartam, hogy bármit is csináljon. Állhattunk volna ott egymás mellett, én a mellkasát nézem, ő pedig próbálkozik azzal, hogy felemeli a fejem. De nem tett semmit. Egyelőre. Nagyot nyelve próbáltam magamban megfogalmazni valami ide nem illő mondatot, aztán végül csak hagytam, hogy megemelje a fejem. Csillogó, kék szemeimet ráemeltem, arcomon tisztán látszódhatott a kétségbeesés és a szomorúság.
- Nem akartam ilyen helyzetbe kerülni – hangom elcsuklott, ahogy elfordítottam a fejem és a csuklóm kezdtem el nézni. Még az is jobb volt ennél. Hallottam a szavakat, amelyek csak jóval később jutottak el a tudatomig és észre sem vettem, hogy mikor hallgatott el. Egyszerűen nem voltam képes normálisan gondolkozni, és nem akartam, hogy tulajdonképpen egy vicc miatt ez legyen. Egy vicc. Nem volt más, mégis félre lehetett érteni, félreértette ő és én is. Néha még egy egyértelmű mozdulatot is félre lehet érteni, én viszont nem egy egyszerű mozdulatot tettem ott az utcán. Tökéletesen jól látszódhatott mindenki számára, nem csoda tehát a félreértés. De akkor miért éreztem ezt…?
- Te valószínűleg? – ujjaimmal végigszántottam a hajam, ahogy felemeltem a fejem, hogy újra Zétény szemeibe nézhessek. Nagyon reménykedtem a válaszában, közben meg nem is érdekelt annyira. Nem akartam hallani, amit mondott, nem akartam törődni a következményekkel, akkor és ott csak élni akartam. Nem tudom ez honnan jött, de hirtelen nagyon erős vágyat éreztem arra, hogy leugorjak valahonnan következmények nélkül. Csak zuhanni, miközben a föld egyre közelebb lesz hozzád, végül a levegőben tovább repülni. Gond nélkül. Mintha ezzel mindent meg lehetne oldani. Nem törődve az esetleges kérdésekkel, ujjaim az alkarjaira fonódtak, amitől bizonyára felém fordította az arcát. Pár másodpercig még picit oldalra döntött fejjel néztem a szemeit, majd áthidalva a köztünk lévő távolságot, megcsókoltam.
Zuhanni, és soha többé földet nem érni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annyira idegennek tűnt, mintha csak most futottunk volna össze az utcán és éppen azt próbálnánk meg kitalálni, hogy melyikünk mozduljon előbb és melyik irányba. Kicsit sem úgy álltunk ott, mint két tizenéves varázsló, akik azt sem tudják hányadán állnak nem csak egymással, de még magukkal sem. Én legalábbis nem tudtam. Egy pillanatra elbizonytalanodtam azt illetően, hogy jó ötlet volt-e sétálni menni és nem kellett volna akkor és ott elbúcsúzni Zéténytől, hogy menjen amerre csak akar, meg hogy majd az iskolában találkozunk. Akkor nem lett volna ez, és nem kellett volna a szemeit néznem. A szemeit, amiben nem volt más a fájdalmon kívül. Tisztán láttam. Valamiért szenvedett, valamit ki akart mondani. Aztán ki is mondta. Először nem akartam figyelni rá, nem akartam hallani a szavait, csak arra tudtam gondolni, hogy élni akarok. Hogy nincs már semmi kötöttség, itt nem bánthat senki, és talán még felelnem sem kell a tetteim következményivel. Először meg sem hallottam, hogy mit mondott. Csak utólag jutott el a tudatomig a dolog, amikor is egy pillanatra lefagyva hirtelen estem kétségbe. Legszívesebben üvölteni tudtam volna, megragadni a kabátját és megrázni azt kiabálva, hogy ez nem történhet meg. De képtelen voltam. Helyette csak közelebb hajoltam hozzá, ő pedig rögtön mozdult is. Éreztem, ahogy ujjai végigszánják a hajam, másik kezével megragadta a derekam. De ezekkel nem törődtem. Hozzásimultam, kiélveztem minden egyes pillanatot, hogy aztán szomorúan csillogó szemekkel tekintsek vissza rá. Nem hagyott szóhoz jutni. Mire felocsúdhattam volna, újra magához vont, most viszont nem csókoltam vissza. Kezeimet a mellkasához téve finoman eltoltam magamtól, homlokom az ujjperceimnek döntöttem.
- Ezt nem kellett volna – motyogtam magam elé, a fiú talán meg sem hallotta. Végül inkább csak megráztam a fejem, és eltoltam magamtól Zétényt. Karjaimat összefontam magam előtt, ahogy tágra nyílt szemekkel és beharapott ajakkal néztem rá állva a tekintetét.
- Azt hiszem jobb lenne, ha most elmennél…és egy ideig nem találkoznánk - idegesen hátráltam egy lépést, közben pedig már tudtam előre, hogy ezért még nagyon kapni fogok. Nem csak a lelkiismeretemtől, hanem az előttem állótól is. Az biztos, hogy ezek után egy ideig nem akarok a szemébe nézni, nem is tudnék. Ismét olyat tettem, amivel az ellenkezőjét bizonyítottam az érzéseimnek. Azt viszont nem tudtam volna neki ott elmondani, hogy én nem viszonozom az érzéseit. Nem tudtam volna újabb kést döfni a szívébe a többi mellé. Egyszerűen képtelen lettem volna együtt élni a tudattal, hogy Zétény miattam szenvedhetne. És sajnos fog is. Méghozzá nagyon sokat…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mutatóujjamat végighúzom a csészém szélén, tekintetem a gőzölgő teámra siklik. Percek óta a köztünk beállt csendben ülünk, hallgatjuk a körülöttünk zajló eseményeket, de nem szólunk egymáshoz. A kávézóban különböző illatok kavarognak, az egyetemisták fáradt sóhajok kíséretében kérik ki szokásos rendelésüket, egy házaspár az egyik sarokban éppen a gyerekükről beszélget, két fiatal lány pedig minden második percben idepillantgat, és csak arra várnak, hogy egyedül álljak fel ettől az asztaltól, ők pedig végre valami nagyon átlátszó módon megismerkedhessenek Adriannal. Mindez, ami körülöttünk zajlik, viszont most nem fontos egyikünknek sem, csak ketten vagyunk, én pedig képtelen vagyok rápillantani egészen addig, míg meg nem hallom a hangját.
- Jól, köszönöm. Te? - felemelem a fejem, és így végre látom a hetek óta ilyen nyúzott arcát, érdektelen tekintetét, amely most nem csillog úgy, mint szokott. Tisztában vagyok vele, hogy hamarosan fontos meccse lesz, és készülnie kell rá, ezen kívül van még vizsgája, de ez így akkor sem mehet tovább. Bármennyire is fontos neki a sport, tönkre fogja tenni magát, ezt azonban még sosem mondtam neki. Sok mindent úgysem érhetnék el vele, ha ráveszem magam, hogy elmondjam a véleményem.
- Készülünk a következő idényre. Próbálok a lehető legjobb lenni - mutatóujjam az asztalon koppan, míg másik kezembe veszem a csészém, és a percek óta érintetlen teába kortyolok. A forró folyadék lecsúszva égeti a torkom, ujjaim görcsösen fonódnak a csészére. Gyűjtöm a bátorságot, hogy kimondhassam, megkérdezhessem tőle, amiről úgysem számítok jó válaszra. Látom rajta, hogy mennyire fáradt, hallatszik a hangján, az előttem ülő ember nem az az Adrian, akit én ismerek. Az előttem ülő ember csak egy rettentően elcsigázott, ideges Adrian, akinek nagyobb szüksége van most egy alvásra, mint egy jó erős kávéra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Képtelen vagyok egy ideig másra figyelni a felfelé szálló gőzön kívül, ami olyannyira leköti a figyelmem, mint percek óta semmi más. Adrian szavai, és a válaszom után ismét kifogyunk egy időre a beszédtémából, így visszatérek az eredeti cselekvésemhez: bámulni a csészém, meg a teám. Hihetetlen, mennyire gondtalan tud lenni ez a fajta semmitevés, nem kell azon görcsölnöm, hogy mi lesz akkor, ha nem válaszolok a fiú kérdésére. Hogy mi lesz akkor, ha nem tudok tőle mit kérdezni, hogy mi lesz akkor, ha valami rosszat mondunk. Semmi sem jut most eszembe, csak a köztünk beállt csendet élvezem egy kicsit.
- Miből gondolod? Láttál már védeni? - bármennyire is szeretném, hogy a válasz igen legyen, azt hiszem Adrian még sosem jött ki egyetlen kviddicsmeccsre sem. Legalábbis én nem tudok róla, ha mégis. S bármennyire is lenne ez most nagyon jó téma köztünk, hisz ő is kviddicsezett már, én pedig még mindig, tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje. Hisz épp most készülök egy olyan kérdést, vagy kérést felvetni, amit nem valami pozitív dologként fog felfogni. Így amikor feltesz egy újabb kérdést, nem tudok nem rápillantani. Ott a csillogás, aminek egyszerűen képtelen vagyok ellenállni. Nem megy, s bármennyire is akarok hallgatni, egyszerűen kiszakad belőlem.
- Adrian, ezt így nem csinálhatod tovább. Ez az egész tönkre fog tenni fizikailag és lelkileg is egyaránt, ha még nem tette meg. Napok, sőt hetek óta nem alszol rendesen, alig eszel, és azt a kevés időd is, amit nem fordítasz tanulásra vagy edzésre, nem pihenéssel töltöd, hanem valami mással. Figyelj rám, én nem azt akarom, hogy hagyd abba az egészet, mert tudom milyen fontos ez neked, csak... Te is nagyon jól tudod, hogy mennyi energiát fektetsz ebbe a dologba, de szerinted megéri? - vicces, én papolok erről aggodalmas tekintettel, lágy arcvonásokkal és remegő ujjakkal, mikor nekem is lenne mit átgondolnom. A prefektusság miatt nem alszom, a kviddicsedzéseken nem csak magamra, de a többiekre és a felszerelésekre is jobban kell figyelnem, a vizsgákra ugyanúgy tanultam sokszor éjjeleken keresztül, és ott vannak a Noel által csak állatseregnek titulált állatok is, mindezek után pedig még magammal is foglalkozzak. De hiába, rajta mégis többször és jobban meglátszik, mint rajtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ott van a nyelvem hegyén a csípős válasz, könnyedén visszaszólhatnék neki ezzel kapcsolatban, mégsem teszem. Bólintok, aztán ismét a teámat kezdem fixírozni, hogy azért addig is csináljak valamit, míg ő kibámészkodja magát. És itt jön a feketeleves, tőlem szokatlan kertelés nélkül osztom meg vele a véleményem, holott pontosan tudom, ez őt mennyire nem fogja meghatni. Adrian nemcsak borzalmasan makacs, hanem még tökéletesen is játssza a szerepét, amitől egyszerűen kiráz a hideg. Nézem az érzelemmentes szemeket, közben nem tudok másra gondolni a legrosszabbnál, de nem hátrálok meg. Állom a tekintetét, miközben észre sem veszem, és körmeim már a tenyerembe vájnak. Nem tudom, mikor lettem ilyen dacos, de abban egészen biztos vagyok, hogy Adriant nem lepem meg.
- Én nem ezt kérdeztem. Shayleent szóba sem hoztam, nem is akartam - rázom meg a fejem, szemeimet még mindig az övéibe fúrom. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem ő fogja először elkapni a fejét. - Arról beszélek, hogy ez a rengeteg edzés, meg ide-oda rohangálás két kontinens között tönkre fog tenni. Lehet, hogy nem érzed magadon, de látszik rajtad, hogy megvisel.
Érzem, hogy a pulzusom egyre feljebb szökik minden egyes kiejtett szónál, körmeim hegye piroslik a véremtől. Kezem hirtelen húzom az ölembe, mielőtt még a makulátlanul hófehér terítő piros lenne, pilláim megrebbennek a mozdulat közben - de nem teszek semmi mást. Meg sem próbálom mély levegővételekkel lejjebb küzdeni az adrenalinszintem, csak hagyom, hogy a szívem majd' szétfeszítse a mellkasom. Nem, most valami sokkal fontosabb dologgal kell foglalkoznom.
Adrian elfordul, én pedig kétségbeesetten hunyom le pilláim a kelleténél is hosszabb időre, hogy aztán újult erővel kezdhessek el beszélni.
- Tudod, hogy nem így van. Szereted ezt csinálni, és amíg ez így lesz, addig nem fogod tudni meghúzni a határt. Sosem fogod tudni, hogy mikor elég, hogy mikor nem fogja megérni, hogy mikor állsz majd a szakadék szélén. Legközelebb már csak zuhanni fogsz, Adrian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igyekszem mély levegővételekkel lejjebb küzdeni a pulzusom, miközben Adrian a másik oldalon épp a kávéja utolsó kortyait ízleli. Tartom a szemkontaktust, csak éppen az esik nagyon nehezemre, hogy körmeimet valahogy kivarázsoljam a tenyeremből, mielőtt még a kelleténél is mélyebbre vájhassanak a bőrben. Utána majd rohangálhatok bekötött kézzel mindenhova, és fájlalom a kezem, mert nem tudom még a kilincset sem megfogni.
Adrian visszakérdezésére az ajkamba harapok, de továbbra sem kapom el a tekintetem, végtére is nem esik nehezemre a rideg tekintetét, meg az érzelemmentes arcát nézni. Ez már mindennapos programnak számít nekünk, túráztatjuk egymást, aztán valamelyikünk csak feladja a végén. Egyszer, valamikor...
- Gratulálok - a kérdésére nem reagálva, történetét meghallgatva reagálok utóbbira, bár ezt az egy szót is inkább sziszegem, mint normális ember módjára közlöm vele. Nem kedvelem ezt a stílust, és őszintén, ha nem lennénk most ilyen helyzetben, ami ráadásul még miattam is alakult így, akkor már rég a másik nyakába borulva idegesítenénk egymást, azzal a kis, elenyésző különbséggel, hogy mosolyogva, boldogan tennénk azt. Nem így, gyilkos pillantásokat vetve egymásra. - Megvagyunk, tanulunk. A háztársaim nem szívesen mentek ki a házból, fontosabbak voltak nekik a vizsgák, minden idejüket felemésztette a magolás - ahogy egy jó levitástól a többiek megszokhatták, nem mozdulunk ki sokszor a házból, a vizsgaidőszakban pláne nem voltunk láthatóak. Nálam már vége mindennek, most már csak a csapatot próbálom felrázni, és bármennyire is utálnak miatta, rátértünk a kemény edzésekre, a hosszú futókörökre, az órákon keresztül tartó levegőben zajló játékra. Miközben a többiek a merényletemet szervezik egymás között, én próbálok újabb és újabb stratégiát kidolgozni, amivel nyerhetünk a többiek ellen. És hogy hogy vagyunk? Borzalmasan fáradtnak érezzük magunkat, még így, a vizsgaidőszak végeztével is. De ez még így is elenyészik amellett a tény mellett, hogy Adrian rosszabbul néz ki mindannyiunknál. Lehet, hogy ez mást nem zavar, de engem nagyon. Aggódom érte, na.
- Biztos minden rendben? - képtelen vagyok engedni neki és másról cseverészni, holott erre a kérdésre sem olyan választ fogok kapni, mint amilyenre számítok. Ennyire azért ismerem őt.