Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Miután Berci megadta a helyet, hogy hol lesz, én mondtam neki, hogy majd beesek. Anyu jön vizitre, András Krisztiánnak meg egy gyors teát ígértem, ha már egyszer lett egy fél órája rám. Magnus Axel pedig megint beesett elferdült orral. Hát... itthon vagyok.
Még az utolsó simítások a hajamon, aztán oda is hopponálok a helyszín közelébe, még szerencse, hogy betéve tudom, hol van a minisztériumban a kandalló. A cuccaim természetesen előbb odakerülnek, mint én, hála a manónak, akit kölcsön kaptam mára. Nem félek attól, hogy bárkit is zavarna a sertepertélése. Pár háztársam mesélt ugyan valami buliról a tónál, de Berci azt mondta, az felejtős, és ez jobb. Én meg hallgatok rá.
Mit adsz te elő otthon magadról, hogy rád bíznak egy gyereket? Érkezek meg a hangra. Igen, beazonosítom Médit, hisz bár nem voltam itthon, nem felejtek.
- Valakinek vigyázni is kell rá - jelzem jöttömet, aztán septiben meg is ölelem a szőkét, nagybátyám arcára meg nyomok egy puszit.
- András Krisztián kéri, hogy hétfőn ugorj be hozzá - adom át az üzenetet, míg el nem felejtem. Igen, nálunk mindenki kötelezően használja a két nevét. Sőt Magni, Andriska, és Lexácska sincs, mert anyám teljes mértékben kiborulna. Így hát... megszoktam. És érkezik Bella is. Nem tehetek róla, elmosolyodok, noha nekem sok a csaj sokszor, azonban Berci szerint majd megszokom.

***

Újabbat kortyolok a borból, de a többiekkel ellentétben, én nem viszem túlzásba.
- Ő ki? - hajolok oda Bellához, hogy rákérdezzek a göndör hajú lányra, aki... nos, aki valahogy nem illik a nagy egészbe.
- Legyen - vonom meg a vállam, noha nem tudom én, mire vállalkozok. Félreértés ne essék, buliztam én, de nem itthon, és nem olyan helyen, ahová tudom, hogy ellát anyám szeme.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Médi abszolút nem ismeretlen, nem is feszülök be, ahogy egyébként szoktam. Már Bella jelenléte se kényszerít katapultálásra, noha tudom, azért idő kell amíg én megszokom a pörgését.
Nem is tudom, ismerek-e olyat, aki ennyire energikus, hisz felénk ez nem szokás. Jó, persze Berci, de tőle már az lenne a furcsa, ha nem pörögne. Vinném is az Ispotályba szerintem, mert elromlott.
- Csak tudnám, mi folyik ott, hogy egyikük se ér rám. Mindig sietnek valahová - forgatom meg a szemem, bár azért nem bánt annyira. Kezembe kerül az első ital is, amit majdnem ki is ejtek a kezemből, mikor a hangos puffanást hallom.
Az első sokk utol is ér, mikor látom, az egyik tanerő lep meg minket. Lehet, kicsit furcsán nézek, mert ehhez nem szoktam hozzá. Mármint, hogy a tanárok leereszkednek egy magunkfajta bulihoz, na mindegy.

***

Odakint a tűz mellett, hamar kellemetlen témára terelődik a szó, így sokat nem kell könyörögni. Kikapom én Médi kezéből a rövidet, akármilyen csillám is van benne, le is hajtom, miközben segítségkérőn nézek Bercire. Vannak dolgok, amikről ugye nem beszélünk.
Persze Bella fiúját megnézem, el is könyvelem szépen, hogy illenek egymáshoz, de aztán akarva-akaratlan rám kerül a sor.
Aprót rázok a fejemen, és megvonom a vállam. Nincs olyan senki, akiről mesélhetnék, de aztán valami mégis eszembe jut, így felcsillan a szemem, mégsem leszek annyira égő.
- Két éven keresztül odavoltam Rasztovich Márkért... - azért ki nem húzom magam, mert ez nem olyasmi, amire büszke lehetek, tekintve, hogy a srácot már akkor is annyira lekötötte a kviddics, hogy őszintén remélem, még csak az arcomra sem emlékszik.
- Igazából írtam neki egy levelet, és ismerve a bunkó háztársaim... tuti odaadták neki - húzom el a szám, bár nem gondolnám, hogy akkora patália kerekedne belőle. Szerintem még az enyémen kívül is kapott bőven, hisz akkor ő volt a helyi menő gyerek, na.
Egyre jobban kedvelem Bellát, szépen be is pózolok a képhez, a lehető legjobb formám mutatva, és megvillantom azt a gyönyörű mosolyom is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Mondtam, hogy ne ezt a ruhát vedd fel - ha bárki azt hinné, Wilhelmine Schönfeld-Hohenburg engem bármikor is megdicsér, az súlyosan téved. Az anyám a nekem szánt bókjait a vendégeknek tartogatja, és amúgy is puskaporos köztünk a hangulat épp. Szeretném azt hinni, tényleg megbeszéltük és lezártuk a Dominikos témát, de ismerem a nőt, aki szült, így csak abban tudok reménykedni, hogy nekem okoz sebeket, és nem az eridonosnak.
- A nagyi mutatott be a tervezőjének, gondolom erős célzás jelleggel - szeretnék, de nem vagyok határozott. Épp csak nem húzom be a nyakam, ahogy anyámmal beszélek, pedig soha nem ütött meg, ő nem az a fajta. Elegánsabban oldja meg a nevelési dolgait. Nagyit természetesen megértem, ebben a ruhában én is komfortosabban érzem magam, nem mintha annyira jobban viselném már a tömeget körülöttem. Ittam a nyugtató bájitalból, szóval gond nem lehet, de a gyomrom görcsösen zsugorodik össze a tudattól, hogy anyu is okkal készül oly' serényen.
A Bánffy-birtok persze nem okoz csalódást. Nagyi a legapróbb részletekre is odafigyel, nem hiába szervezi minden évben ő. A tudat, hogy ennek legalább értelme is van, és nem csak annyi, hogy cédulát aggassanak rám, és odadobjanak az első útba kerülőnek, aki megüti a mércét, azért valamit ellensúlyoz a kedvemen.
Épp elég ránéznem Bercire, akit valószínűleg újonnan leakasztott menyasszonya is elkísér, hogy tudjam, egyáltalán nem kell ezt siettetni. Bárcsak anyu is megértené.  
Az idősebbik bátyámba karolva, lépek be a tágas előtérbe és köszöntöm először a nagyszüleim, akik láttán őszintévé is válik a meleg mosoly az arcomon. Jeromos dédapát is köszöntöm a neki kijáró módon, ahogy előttem a többiek is, és megint elámulok kicsit attól a kisugárzástól, ami őt övezi körül. Nem is hiába.
Ahogy belépünk a nagyterembe, mindenki szétszéled. Vannak már itt jó páran, a lányok is, akikkel társalogni szoktam, így egyenesen oda is veszem az irányt, hogy leküzdjem a szemforgatást az újabb pletykákat hallva. Jó sok van, aminek áradatát apám szakítja meg.
- Kislányom, anyád ragaszkodik ahhoz, hogy mutassalak be valakinek - mély levegőt veszek. Kezdődik. Biccentek, és kiiszom az utolsó kortyot az időközben elmart pezsgőből, majd belekarolok apámba. Biztató mosollyal jelzem neki, hogy semmi gond, tudom, hogy ha az anyám akar valamit, akkor az úgy is lesz.
Illedelmesen köszönök, vagy épp biccentek mindenkinek, míg oda nem érünk a kisebb Hellerékhez. Mintha ezt suttogta volna apám, hogy ez a nevük.
- És végre bemutatnám a legkisebb gyermekem is, Zsolna Alexandrát. A Bagolykőben tanul, levitás és épp a végzős évét teljesíti. Szívesen segít neked Arion, noha ő is csak most jött vissza, két évet kint töltött Franciaországban cserediákként - ahogy apu büszkén mesél, úgy az én zavarom is nő. Ahhoz már hozzászoktam, hogy ennek ez a módja, épp csak kellemetlen, hogy úgy adják elő, mintha feltaláltam volna a rák ellenszerét, vagy tudom is én.
- Jó estét, szia - köszöntöm először a szüleit, aprót pukedlizve is, aztán a fiút...férfit? Azt látom, apám kedélyesen elcseveg Arion szüleivel, így meg is bizonyosodok róla, jó kapcsolatot ápol velük. Csodálatos. Valahogy apu ismerőseivel mindig könnyebben elvagyok, mint anyáméival. Ők... túlságosan hasonlítanak anyámhoz.
- Igazán kedves, hogy ti is a szíveteken viselitek az árvák sorsát - próbálok én beszélgetést kezdeményezni, de sose voltam benne jó, főleg akkor nem, ha megannyi tekintetet magamon érzek közben... többek között az anyámét. Akármennyire is próbálom palástolni, a tartásom is feszült ettől. Ma nem hibázhatok.
- Ha sikerült jól leszűrnöm, te is a Bagolykőn tanulsz? Apám nem hazudott, tényleg szívesen segítek, amiben csak tudok - a sok mosolygástól már lassan begörcsöl a szám, de sebaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Igazán jót tett nekem Toscana. Egészen odáig menekültem, miután itthon a feje tetejére állt minden. A családomnál nem voltam, sem a Holdfény utcában. Itt Pécsen húztam meg magam, de tudom, nem tart ez sem sokáig, a szünetnek mindjárt vége, és én még mindig egyre jobb ötletnek tartom azt a magántanuló státuszt. Nem való nekem az iskola.
Bercinek előadásai vannak, így bár megbeszéltük, mégis a netet bújom, hogy keressek egy címet. Először jól megdöbbenek, hogy Pécsen is van irodája, de aztán belátom, könnyebb lesz így. A szemébe se merek nézni, annyira megalázó csak visszagondolni is arra, mit műveltem. Viszont felszívtam, és biztos is vagyok abban, hogy több ilyen botlásom nem lesz. Főleg nem Dominikkal.
Szeretem Pécst, mivel a zakó a táskámban - miután újabb hálát rebegtem annak, aki kitalálta a tértágító bűbájt -, nyugodt szívvel járatom a tekintetem. Most nem zavar, hogy meglátnak... az sem, hogy megismernek. Az zavar, hogy az iroda utcája egyre közelebb van, az én magabiztosságom meg egyre csak csökken.
Ennek ellenére, határozottan lépek, majd mutatkozok be, és közlöm, hogy az ügyvéd urat keresem.
Le is ülök szépen, míg várnom kell. Elvégre időpontot nem foglaltam, annyira nem akartam túlzásba esni. Már ezt is annak érzem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem mondom, hogy nem ismerős a szituáció. Mikor a bátyámhoz, vagy apámhoz megyek, ugyanúgy ülök, és várok. Oda se szoktam időpontot kérni, épp ezért van, hogy hoppon is maradok, vagy épp csak egy sziára futja nekik. Főleg így év elején, mintha a pár nap nyugi után, kétszeresére gyorsulna minden, én meg örülhetek, hogy nem vagyok még része a gépezetnek.
Ahhoz képest mindennek érzem magam, csak boldognak nem, de arról már lemondtam. Nem hiszem, hogy megérdemlem. Türelmesen játszom a táskám cipzárjával, kismilliószor képzelve el, mit mondjak, miért vagyok itt. Felálljak, vagy ne álljak fel.. a hajam vajon hogy néz ki... apróságok, mégis gyomorgörcsöz okoznak.
- Sajnálom, hogy itt zavarom - ahhoz képest egyből ezek a szavak csúsznak ki a számon, és mellé a boci tekintet, ami mostanában egyre jobban megy. Lassan állok fel, és megyek az iroda felé, ahová dr. Laines mutatott, megejtve közben egy mosolyt az asszisztensének.
- Én csak... - kezdek zavartan turkálni a táskámban, ahogy csukódik mögöttünk az ajtó, majd már nyújtom is neki a zakóját.
- Ezt hoztam... köszönöm. Nem tartottam jó ötletnek az iskolába vinni - harapom be az ajkam, még csak tükörbe se kell néznem ahhoz, hogy tudjam a zavarom az arcomra is kiül.
- Tényleg nem tudok elégszer bocsánatot kérni, amiért akaratlanul is belevonódott... - sóhajtok fel, mert igazából ez a legnagyobb problémám. A profnak van így is épp elég baja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Abban azért kételkedem. Látom itt is erős az évkezdés - nézem a kupacokat, mert valljuk be, lehetetlenség őket nem észrevenni, és persze megint rám tör a lelkiismeret furdalás. Pont az egyik diákja drámáira kíváncsi... mint bárki ennyi munka közepén.
Így hát nem is akarom húzni az időt, oda is adom neki, amiért jöttem, noha nem mondom, hogy nem nőtt a szívemhez az a ruhadarab, és nem pillantottam rá olyan szentimentálisan, ahogy az ember lánya képes. De hát. Az övé.
- Nem akartam ennél több kellemetlenséget Önnek - mosolygok rá őszintén, mert tényleg csak az hiányzik, hogy miattam magyarázkodnia kelljen.
- Persze. Ki is békültünk. Aztán elment szilveszterezni, és ahogy odaértem, hogy meglepjem, láttam, hogy valami idősebb nőt fűzött. Kidobtam - zárom inkább rövidre, mert nagyon nem akarok ebbe belemerülni. Elfelejteni akarom.
- Úgyhogy elmentem Toscanaba a rokonaimhoz, és suli kezdésig itt vagyok Pécsen Bercinél - azért a végére elmosolyodom, mert így mégis csak jobb, hogy nem azt hiszi, csak miatta jöttem ide.
- És Önnek? Jól teltek az ünnepek? - pedig igazán nem akarom feltartani, Merlin rá a tanúm, de egyszerűen érdekel. Nem tehetek róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- El nem tudom képzelni, mennyire lehet. Ez azért ijesztő látvány. Mármint a papírok. Mind valakinek a problémája, ami bizonyára sokkal nagyobb, mint az én lányos hülyeségeim - vagy csak én látom túl szentimentálisan, és talán ezért sem lesz belőlem soha jó ügyvéd, hiába akarja annyira a családom. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ember.. szülő.. testvér...
- Én is. Tudja, tényleg azt hittem, hogy Berci szavai hatnak rá, ha más nem is... - rámosolygok a férfira, mert hát ennek így kellett lennie, és azért nem fogok már itt a szőnyegen összeomlani. Volt jó pár napom arra, hogy legalább a látszatát fent tudjam tartani annak, hogy minden rendben.
- Majd a családom... ha lesz egy kis szerencsém nem valami vénembert, vagy pszichopatát... - semmi szarkazmus nem bújik meg a hangomban, tényleg csak az látszik, beletörődtem abba, hogy nekem ez lesz az utam, vagy legalábbis nincs kedvem szembe menni vele. Egyszer megtettem, milyen csodásan sült el nem?
- Párizs sajnos ilyen. Nekem is sűrűn hiányzik, életem legszebb két éve volt. Ha tehetném odaköltöznék. A boltok meg... a húgának úgy tűnik, remek ízlése van - nevetek vele halkan, mert most fenemód jól esik. Főleg, hogy nem kényszeredett, csak úgy jön.
- És semmi vad buli? Tűzijáték... - csóvalom a fejem, bár ha őszinte akarok lenni, valahogy ki se nézem belőle, hogy akkora party animal lenne, ahhoz túl nyugisnak tartom.
- Van még hely, ahová nagyon szívesen megy? A szülővárosa? Az hol is van? - csak úgy záporoznak a kérdések, és tényleg úgy pislogok rá, mint valami kíváncsi gyerek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A helyet imádom... a rokonokat kevésbé - ennek ellenére elvigyorodom, mert igazából őket is szeretem, csak sok volt a kéretlen tanács meg a megjegyzések... Persze a vélemény mindig ugyanaz. Anyámat valaki már eláshatná. De szerintem erről az összes rokonom így vélekedik, én pedig talán most először láttam azt, hogy engem óvott... Jó, tudom naiv vagyok, de jó ringatni magam ebben az illúzióban.
- Persze, köszönöm - túl gyorsan vágom rá, és legszívesebben a fejem fognám emiatt, de egyszerűen megint úgy érzem magam, mint karácsony este... vagy a bál estéjén, most is olyan könnyű minden.
- Pedig érdekelne. Kaptam már mindent, a "nem is értem, hogy gondoltad"-tól elkezdve, a "mert az úri igényeidnek nem felel meg senki"-n át, az "örülj annak, hogy nem vert meg"-ig - pislogok angyalian, ezzel is kis ízelítőt adva a családom... sokszínűségéből. Vagy hát nem tudom, ott az olaszoknál igazán furcsák az emberek.
A megjegyzés, amit az asszinteséhez intéz viszont belém fagyasztja a szót. Hiszen nemrég mondta, hogy mennyi a dolga, és ha nem is mondta volna... látszik. Így hát pislogás nélkül meredek.
- Persze, de igazán nem szeretném feltartani - teljesen meg vagyok szeppenve, és nagyon furcsa érzés kerít hatalmába, amit még csak nem is tudok mire vélni. Soha senkitől nem tapasztaltam azt, hogy ott hagyná a munkáját miattam. De hát csak nem miattam csinálja, biztos csak fáradt, és csak ki akar kicsit szakadni. Abban meg igazán segíthetek neki.
- Egyszer meg kellene próbálnia, hogy azt mondjuk... itt hagyja - bökök fejemmel a táskájára.
- Olyan reflexszerűen nyúl érte mindig, mintha legalább is tárgyalásra sietne... Zárja el, aztán üljön fel egy vonatra... még az ügyvédeknek is kijár ennyi - mosolyogva osztom meg vele a nézetem, és csak remélem, hogy ebből nem szűrődik le, mennyire figyelemmel kísérem, mert az meg esküszöm, hogy nem tudatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ugye tudja, hogy a hallgatása is egy válasz? - szűkítem össze a szemeim, viszont nem firtatom tovább, ha egyszer nem akar róla beszélni, nem hiszem, hogy bármivel is ki tudnám szedni belőle, vagy ki akarnám. Nem sok ilyen eset van, mikor valamit inkább megtart magának, alapjáraton nagyon sok mindenről tudok vele beszélgetni.
Még kifelé menet is próbálom feldolgozni a történteket, és magamra venni a kabátom, mert az azért időközben levettem, nem lett volna jó belemelegedni. Persze a gyomrom remeg, és furcsa mód izgulok, pedig szoktam én kávézóba járni, csak ez most mégis új.
- Az egész élete belefér egy táskába? - hangom döbbenten cseng, és tényleg nem tudom hová tenni. Még akkor is a táskáját bámulom, mikor ő az ajtókat zárja közben.
- Az asszisztense gyorsan fel tud szívódni - nem bírom megállni, hogy ne jegyezzem meg, és el kell nevetnem magam. Lehet, dr. Laines be se fejezte a mondatot, de már ajtón túl volt a nő.
- Tökéletes lesz - biccentek, holott tudom, azt várnák majd húzom a szám, pedig nem.
- Viszont... úgy érzem, ezt most már nem titkolhatom tovább - elhúzom a szám, és óvatosan pislogok a professzorra.
- Laktózérzékeny vagyok - oké, apróságnak tűnhet, de ha nekem tejjel adják, sima tejjel... egyből nem lesz apróság.
- De hát az nekik is karácsony... - persze hogy felháborodok, mert ezt sose fogom megérteni.
- Karácsonykor is csak a munkán jár az eszük? - rázom a fejem, mert azt sem tartom túl ideális családképnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Irigylem. Bár ha belegondolok, az enyém is beleférne... nincsenek akkora igényeim, mint a nagybátyámnak. Ő nem tudna lemondani a fényűzésről, én bármikor - mosolygok halványan, hisz én azt sose kértem, csak kaptam... és nem is érzem benne túl jól magam.
- Könnyen rátalált? Apu szerint nehezebb egy jó asszisztenst találni, mint egy feleséget... persze ő könnyen beszél, anyut is a család választotta... szerintem már megbánták - most az én arcomra is cinkos mosoly kerül, de a hangomban már nincs harag, tényleg azt hiszem, most egy oldalon állunk Wilheminával. És sokkal jobb így.
Persze most már azt is be kell vallanom, amit, de ahogy felnevet az engem is vigyorgásra késztet.
- Jó persze, nem nagy dolog... gondolja Ön. De feküdtem már Ispotályban is egy joghurtos szelet miatt - azért dacosan felszegem az állam, mert ez igenis komoly, csak lehet... kicsit túltoltam, amit nem mondom, nem szándékosan tettem.
- Látnia kellett volna az arcát. Mint aki azt várta, hogy az utca közepén vallok szerelmet - nevetek azért én is, közben az egyik kirakatot nézve, mert erről se bírok leállni. Mindent megnézek.
- És mégse úgy beszél róla, mintha már unná. Pedig dróton rángatják... Tényleg szereti a munkáját - állapítom meg hozzám mérten nagy bölcsen, majd mosolyogva lépek be a kávézóba.
Egy pillanatra megrökönyödök, hisz ezek szerint dr. Laines erre sűrű vendég, de aztán eszembe jut, és udvariasan köszönök.
- Lattét szeretnék, laktózmentes tejjel, és édesítőszerrel - adom le a rendelésem, közben hálát adva azért, hogy itt is lehet már így. Futottam még most is olyan helybe, ahol nincs laktózmentes.
A sütiket nézem, mikor megcsap a professzor illata. Akaratlanul borzongok meg, de próbálom leplezni, ahogy csak bírom, és nyugalmat erőltetni magamra.
- És egy málnás muffint... - nevetek halkan, némi zavarral karöltve.
- Ülhetünk az ablak mellé? - a kérdést persze a férfihez intézem, de olyan kérlelő tekintettel, amivel általában le tudom venni a lábáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A szüleim. Biztos Ön is összezörren néha a húgával, de túlságosan szereti ahhoz, hogy haragudjon. Nem mondom, hogy tökéletes a családom, sőőőőt... de ők vannak nekem - megvonom a vállam, tényleg megenyhültem, mert elfogadtam, hogy ők ilyenek. És akárhogy is nézzük, az enyémek. És nem tudnak megbántani annyira, hogy lemondjak róluk.
- Vera... Reina... kész mázlista, hogy ilyen emberek veszik körül, de meg is érdemli, innen hallani, mennyire megbecsüli őt is - megmosolyogtat, hogy tényleg hallani a szeretetet a hangjában, még csak meg sem próbálja palástolni, pedig kapásból fel tudnék sorolni három embert, aki szemében ez gyengeség. Szerintem kimutatni az érzéseid sokkal bátrabb dolog, elrejteni bárki tudja, én is ezt teszem, muszáj, hogy ne találjanak rajtam fogást.
Szólásra nyitnám a szám, de pont beérünk, és lefoglal a hely. Azért látszik, hogy itt is úgy nézelődök, mint egy turista, mert egyszerűen nem így szokott működni. Kezdjük azzal, hogy apuval sose ülnénk be ilyen helyre...
Ezért is van az, hogy boldogan sétálok az ablak mellé.
- Sose ülhettem ablak mellé, akárhová mentünk, csak egy elzárt, vagy elkerített részben ettünk. Mintha nem is tudom, micsodák lennénk. Arról nem is beszélve, hogy már a kabátomat se vehettem le magam... az nagyon idegesít - ezért most büszkén teszem a székem háttámlájára, hogy aztán leüljek a professzorral szembe.
- Nem hiszek benne. A nagy szavakban - térek vissza halkan a témára, és elveszek egy pohár alátétet, amit közben a kezemben forgatom, és nézem, így könnyebb.
- Dominik is annyiszor mondta. Mikor kibékültünk, adtam neki valamit, amit már senki másnak nem fogok tudni - nyelek egyet, mert tudom, hogy ez is kényes téma.
- Három napra rá, már látom, hogy valaki mást fűz... ez az a nagy szerelem - most már tudok rajta nevetni, igaz gúnyosan és szárazon, de legalább megy. De ezt keserves napok előzték meg.
- És persze a família... mindenki szeret mindenkit, de amint a pár valamelyik fele elfordul, a másik fele szinte versenyez azon, ki irtózik jobban tőle - forgatom meg a szemem, mert így én hogy higgyek benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Meg fogom tanulni, hogy kell - nevetem el magam, mintegy megfogadva, mert hát azért az nem olyan könnyű, mint neki. Ráadásul még arról sincs fogalmam, most milyen minőségben vagyunk itt. A tanárommal csak nem járok kávézni, családi barátnak se tudnám nevezni, hisz csak Berci ismeri... Így hát marad az én barátom. Az úgy jó lesz.
- Nem tudom, milyen az a jó ember... vagy van-e olyan. Csak azt tudom, hogy megkönnyebbültem, mert Bercinek igaza volt, azzal a kapcsolattal csak magamat temettem volna el - felsóhajtok, hisz ezen is szépen átrágtam magam. Hiába lett volna még millió kör, akkor is elém álltak volna egy nap, hogy valakihez hozzá kell mennem, aki nem az eridonos. Jobb így... lehet akkor sokkal jobban fájt volna.
- Persze, én tényleg szerettem őt - pislogok rá, mert efelől semmi kétségem. Annak ellenére sem, hogy most már a büszkeségem nem hagyná, hogy visszatáncoljak, és továbbra sem tartom élhetőnek azt a kapcsolatot.
- Tudja, szerintem ilyen ember nincs. Pedig ha tudnám, hogy így van, szembemennék a családommal miatta... - kortyolok a lattemból, amit persze meg is köszöntem, mikor kihozták.
- És Ön? A munka miatt nincs ideje egy kapcsolatra? Vagy csak jó így? - nehéz téma, de muszáj megtudnom, mert tényleg azt hittem, már rég házas.
- És azt mondja, ez a muffin jó? - szedem le félig a csomaglást, hogy bele tudjak harapni, közben végig a férfit nézve. És ahogy lenyelem az első falatot, el is mosolyodom.
- Ez tényleg isteni finom - még a szemem is felcsillan, és a kezdetleges óvatosság is eltűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ez olyan elcsépeltnek hangzik - próbálom kicsit az agyát húzni, de belekötni persze nem tudok, csak megint ott tartok, hogy az érzések. Mennyivel jobb lenne, ha nem lennének, ha mindenki valóban olyan porcelán és üres lenne, mint akinek láttatni akarja magát... könnyebb lenne.
- Én magam is erre jutottam... - biccentek, újabbat kortyolva a meleg folyadékból, de egy percig sem hagyom, hogy elvegye a kedvem a Dominikról való beszélgetés. Sőt már annak is örülök, hogy tudok róla beszélgetni, még akkor is, ha belül megint letörik egy darab... a nagynéném szerint fog még több is, és ez így van rendjén.
- És Önnek is el fog jönni, lehet húsz év múlva, lehet a jövő hónapban - őszintén mosolygok rá, mert biztos vagyok benne, hogy ő is meg fogja találni a megfelelő embert, a kérdés csak annyi, hogy az illető elég jó lesz-e hozzá. Mondania sem kell, mégis tudom, hogy sok és rosszabb dolgon ment keresztül, mint én... és annak ellenére lett ilyen ember, ha valaki igazán megérdemli, hogy boldog legyen, akkor az ő.
Eleinte tényleg óvatosan harapok a muffinba, de annyira kellemes a csalódás, hogy szerintem megint gyerekesen viselkedem.
- Tudja, ez az, amit bármikor hezitálás nélkül én is el tudnék mondani. Pedig nekem nehéz dolog a bizalom, nagyon nehezen bízok meg másokban, de soha... egyszer se fordult meg a fejemben, hogy ártana nekem - és ahogy kimondom, kicsit még én is megdöbbenek ezen, és most én nézek ki az ablakon. Eddig nem mertem, de most még el is időzik a tekintetem, mert annyira furcsa látni, hogy odakint javában zajlik az élet, miközben itt bent számomra megállt az idő. És nagyon szeretem ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Erre szokták azt mondani, hogy a régi öregek tudtak valamit - persze megértem, sőt. Tiszta szerencsés vagyok, hogy Jeromos dédapa még él.
- A dédnagyapám... a gróf... nem hiába ül annyira meginghatatlanul a trónján.. néha nagyon ijesztő tud lenni. Kiskoromban megtanított sakkozni, azóta se tudtam legyőzni - nem nagyon beszélek a grófról sem, nem azért mert nem lenne mivel büszkélkedni, nemes egyszerűséggel tartok tőle, és ez érezhető a hangomban, de ha a professzor a bátyámmal, vagy épp a nagybátyámmal beszélne, tőle is ezt a reakciót kapná.
- De ha már egyszer olyan jól megfogalmazta, vétek lett volna kihagyni - mosolygok rá cinkosan, de csak mert inkább hallgatom a nevetést. Nagyon jó hallani, főleg hogy nem kell tennem érte semmit, és látom, tényleg jobb a kedve. Teljesen más, mint az előbb ott bent, és remélem kicsit segít is neki, hogy elkényszerült a munkából.
- Még mindig nekem van mit megköszönnöm, de már így is olyan hosszú a lista, hogy egy hét se lenne elég a hálálkodásra - nagy szemekkel mondom ezt neki, arcomon pedig tényleg ott az a hála, amit érzek. Tudom, ha Ő nem lenne, én se üldögélnék itt... nem lenne bátorságom.
Túlságosan leköt a kinti világ, az hogy az emberek rohannak, valaki idegesen gesztikulál, miközben a telefonba beszél, és én meg itt ülök nyugodtan a melegben... ez annyira furcsa, de jó érzés, szeretek az ablak mellett ülni.
- Én sem. És sokszor bűntudatom is van miatta... - elhalványodik a mosolyom, ahogy megkeverem az italt.
- Velem... velünk nem életbiztosítás bármilyen viszonyban is lenni, és kicsit tartok tőle, hogy ezt Ön is hamar megfogja tapasztalni - grimaszolok egy aprót, ahogy csak arra gondolok, hányan megtapasztalták már. Valahogy mind bekerültek, és elnyelődtek... nem szeretném, hogy dr. Lainest is maga alá temesse egy Bánffy hullám.
- És ezt nem értette meg Dominik sem, pedig esküszöm, nem dobálóznék ekkora szavakkal, ha nem tudnám, nincs mögöttük a valóság, ami még csúnyább - sóhajtok fel, mert azt is tudom, hogy az eridonos fiúval ellentétben az előttem ülő férfi, tényleg megérti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem szeretném. Ha kiderülne, hogy a dédi nem valami misztikus mindent tudó, csalódnék... Sokan félik és okkal, de tiszteljük, és lehet akármilyen, lehetnek erősen megkérdőjelezhető döntései, azért nem elhanyagolható, hogy egy igencsak terebélyes családot tart kézben. Ha nem lenne, akkor lenne valódi káosz - nem érzem, hogy ezzel bármi újat, vagy olyat mondanék, ami nem lenne így is nyilvánvaló. A grófot mindenki ismeri, vagy legalább hallott róla, és azt bármikor írásba adom, hogy a pletykák nem alaptalanok.
- Sose lesz egy kedves, őszülő vénember, aki megfáradt, és csak a családjának él, de szeret minket... a maga módján - és tényleg isteni ez a muffin, kicsit csalódottá is válok, hogy olyan hamar elfogyott, emlékeztet arra, hogy az idő is telik, azt pedig végképp nem szeretném. Nagyon jól érzem magam.
- Többé kevésbé. Hatalmas ostobaságot vett a fejébe, és nem tágít mellőle, hiába próbálom én meggyőzni, hogy most először becsapták a szenzorai - nagy szemekkel nézek a profra, de nem akarok többet mondani, mert az megint olyan lenne, amiről nekünk nem lehet beszélgetnünk, és ezt nekem egyre nehezebb szem előtt tartani, szóval, ha sikerül, akkor én tíz körömmel ragaszkodok hozzá.
- András Krisztián nehezebb eset volt. Tajtékzott, mert méltatlanul viselkedtem. Nem tudom elítélni, igaza volt - tényleg ezerszer megbántam már azt a pofont, és megértem, hogy a legidősebb bátyámat nem érdeklik az okok. Nem nyilvános helyen kellett volna. Nem annyi szem láttára.
Közben valahogy ott felejtődik a tekintetem, nem tudom nem végignézni, ahogy beleharap a muffinba. Szinte azonnal nyúlok a lattémért, mert nem elég, hogy a torkom kiszárad, de pár fokkal melegebb is lett hirtelen, csak bízom abban, hogy ebből ő semmit nem vesz észre.
Nem pislogok, arcomra ráfagy a hitetlen kifejezés, ahogy a szavait hallom. És úgy mondja őket, hogy biztos vagyok benne, tudja, hogy én az előbb miről beszéltem. És még csak meg se rezzen.
- Tudja... - nem bírom ki, felszakad belőlem egy száraz nevetés, és még a fejem is megrázom, mert mit számít már.
- most igazán sajnálom, hogy a tanárom. Ha nem lenne, még azt a vallomást is megfontolnám. Így viszont... csak reménykedek abban, hogy olyas valaki fog az utamba kerülni húsz év, vagy egy hónap múlva, amilyen Ön is - és nem, egyáltalán nem gondolom, hogy ezzel bármi rosszat mondtam volna, vagy illetlent. Én csak... őszinte vagyok.  És mint egy végszóra, a lattém maradékát is eltüntetem, de végig az arcát nézem. Nem érzem zavarban magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Soha nem gondoltam még Dr. Laines mellett arra, hogy valaminek nem kellene elhagynia a számat. Túlságosan megszoktam, hogy vele tényleg bármiről beszélhetek anélkül, hogy hülyeségnek kellene gondolnom, vagy rájönni, hogy jobb lett volna, ha meg sem szólalok. Ezt most érzem először, most hogy látom az arcát. Hallom ahogy csendre int, de.... a szavak csak kicsúsznak, és ami még rosszabb, vissza se akarom szívni őket. Még most sem gondolom, hogy annyira rosszat mondtam volna.
- És ezzel tisztában vagyok - biccentek is, előveszem a komolyabbik felem, mert tudom, hogy viccesnek ez egyáltalán nem vicces. Nem is szólok semmit arra, hogy kísér, épp csak magamra veszem a kabátom és illedelmesen elköszönök.
- Mostanában nem csak határokat, de úgy érzem, a türelmét is feszegetem - jegyzem meg már odakint, de még mindig kedvesen mosolygok.
- Kérem felejtse el, amiket mondtam, és tudja be a kamaszodó hormonoknak - és tényleg kérem, ráadásul hatalmas szemekkel, mert nem akarom, hogy emiatt már ne legyen a bizalmasom.
És el is indulok, mert túl önző vagyok ahhoz, hogy megkérjem, hogy ne kísérjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vannak ezek a női megérzés dolgok, amik nálam rendszerint nem működnek. Most viszont határozottan érzem, hogy ez jó lesz. Szegény May. Kicsit bűntudatom van, amiért elcibáltam ide, és ő megint hezitálás nélkül pakolt be.
- Mondom, hogy semmi - vágom a világ legártatlanabb képét, mikor sokadszorra jön a kérdés, hogy mi van már, miért nézem ennyire az időt. De hát izgulok, szeretném, hogy tényleg olyan jól süljön el, ahogy az a fejemben lejátszódott.
- Ohh, megjött a vacsi - kiszaladok, mielőtt még segítene, vagy bármi, mert tudom, hogy a futár után, hamarosan Csinszkának is jönnie kell.
- Hát szia - mosolygok rá a nőre, és mutatom az irányt, befelé is megyek, csak hogy a konyhába le is pakoljak nekik, csak aztán fordulok boci szemekkel May felé.
- Emlékszel, mikor azt beszéltük, egy vakrandi jó ötlet? Hát Csinszka... ő a világ legcsodálatosabb, legcukibb barátnője... ez a nő pedig olyan lattét csinál, hogy attól elájulok. És meg is jegyzi, hogy szeretem. Én pedig most lelépek... - a végét persze hadarom, és hatalmas vigyorral az arcomon, hagyom ott őket ketten. Végre... valami értelmesre is van használva a házikónk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Azzal szerintem semmi újat nem mondok, ha újonnan lever a víz egy nekem címzett levél láttán. Jeromos rivallójának a hangja még most is a fülemben zeng, és már csak attól kiráz a hideg, hogy visszahallom a hangját. Értettem. Felfogtam. Esküszöm, de nem tudok mit csinálni. Számolom vissza a napokat, és imádkozom, hogy sikerüljön a tervem, és eltűnhessek innen mielőtt még tényleg Szibériában találom magam.
Az írás sem ismerős. Összevonom a szemöldököm, és mélyet sóhajtok. Míg felöltözök is azon gondolkodok, hogy lehet szólnom kellene valakinek, de hamar elvetem. Üstösdöt legalább ismerem, és azért a pálcámat is szépen elrakom. Mások szerencsétlenségére még használni is tudom annak ellenére, hogy sokszor ódzkodok tőle.
A hopponálás után kicsit a falnak dőlök, mert a gyomrom amúgy sem a barátom mostanában, és egyébként sem bírom annyira. Inkább sétálok el a kandallóig. Még rendbe szedem magam, mielőtt belépnék az étterembe, és egyszerűen kiül az arcomra a döbbenet, ahogy felfogom, engem itt vártak. Mi a fene van már? Persze nem hagyom, hogy az idegességem szembetűnő legyen, annyira illedelmes és jó modorú vagyok, amennyire itt egy Bánffyhoz szoktak, és mégis... ahogy egy asztalhoz vezetnek, egy ponton lecövekelnek a lábaim. Nem tudok többet lépni, a mosoly is az arcomra fagy, és tükörbe se kell néznem ahhoz, hogy tudjam, két pillanat alatt sápadok le.
- Mi folyik itt? - nem vagyok benne biztos, hogy a kérdés célt is ér valakinél, mert még én sem hallottam a saját hangom. Lehet a hangszálaim is katapultáltak, ahogy én is tenném, ha meg bírnék mozdulni, de még csak a pislogás se megy. A férfire meredek, aki ott ül. Annál az asztalnál, amit elvileg valaki lefoglalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

És itt hagy. A lány, aki eddig kedvesen kísért, de nem tudtam kiszedni belőle semmit, most fog és itt hagy engem Vele. Vele. Hát nem érti, hogy nem szabad? Miért játszik ellenem össze mindenki, mikor én csak... én csak nem akarok több bajt? Nem is magamnak, az engem pont nem érdekel, de neki. És végignézem, ahogy az itallapot veszi a kezébe, és hogy unott. És nem tudok megszólalni, csak bámulom, mint... pontosan, mint egy ostoba kamasz. Rá is parancsolok magamra, megrázom a fejem, és tekintetemmel keresek egy felszolgálót, akinek ahogy elhalad mellettem, meg is ragadom a kezét, de annyira kétségbeesetten, hogy azt már tényleg öröm nézni.
- Elnézést... ez... itt valami tévedés lesz - most hallom a hangom, ami kedves, de határozott, és még mosolygok is mellé. Teljesen elnézően, mert biztos az. Tévedés. De erre megrázza a fejét, mire behunyom a szemem. Miért kell ezt tenni velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Igazából nagyon büszke vagyok magamra. Egyszerűen látom, hogy azért nem veszett el minden abból a Zsolnából, aki a történtek előtt voltam, hisz tudom én helyén kezelni a dolgokat. Ez pedig ad némi reményt arra, hogy nincs minden veszve. Nagyot kell nyelnem a név hallatán, mert... ismerősen cseng, de.. megállom, hogy odakapjam a fejem, épp csak próbálom megértetni a lánnyal, hogy ez itt egy fatális tévedés.
Nagyon terelni sem kell, még én is érzem, jobb ha leülök, és nagyon próbálom figyelmen kívül hagyni az érzést, ami belém hasít mikor hozzám ér.
- A barátnője? - megdöbbenek, most már hagyom is kiülni az arcomra, mert... nem értem.
- Miért? És... te jó ég - túrok bele a hajamba.
- Önt is átverte igaz? - esik le szép lassan, ahogy a sokkot is dolgozom fel. Épp csak nem értem, miért kellett ezt.
- De miért tette? Komolyan nem értem... és Ön meg ügyvéd létére eleget tesz névtelen levelek követeléseinek? - rázom meg a fejem. Igen. Én. Aki itt ül vele szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Összeszűkítem a szemeim. Nem, nem akarok belemenni, mert amúgy... semmi közöm hozzá. Épp csak nem értem, mert én nem szoktam barátok ingében kijönni a szobájukból, de bizonyára ez is olyan dolog, ami csak nekem furcsa.
- Az ízlése viszont jó. Messze az egyik legjobb étterem - sóhajtok fel, ahogy némileg sikerül rendeznem a katyvaszt a fejemben, vagy épp megfeledkezni arról, hogy ezért akár még a fejem is vehetik.
Én csak gyümölcslevet kérek, ahogy általában szoktam, mert abban is biztos vagyok, nekem nem kell inni. Nekem tilos.
- Ohh... nem értem az embereket. Mármint nem azért, de az ügyfelei gondolják, hogy csak mert szép a körítés, nem is annyira nyilvánvaló, hogy a trutyiból kell kirángatni őket? - pislogok, miközben összekulcsolom kezeim az asztalon. Én nyilván arra tudok gondolni, hogy azok az ügyfelek nem épp a könnyű esetek közé sorolhatók.
- Mert má... kíváncsi voltam - kipirul az arcom, főleg mert tudom, hogy pocsék egy mentés. Kíváncsiság ide vagy oda, nem feltétlenül jöttem volna, ha nem kaptam volna már hasonló rejtélyes levelet. Viszont azt is tudom, Berci végképp nem örülne, ha erről másnak is beszélnék.
- És az én szakmám nem is kíván veszélyességi pótlékot - rázom meg a fejem, de állom én a tekintetét, mert nem fogok bocsánatot kérni azért, mert vakmerőnek gondolom.
Körbe nézek, párok... kisebb társaságok, senkit nem érdekel, hogy én itt ülök, és ez valahol nagyon jól esik, annyira, hogy érzem ahogy kicsit felszabadultabb leszek.
- Nos, dr. Laines... kérem meséljen magáról - nézem én, épp csak halványan mosolyodok el, mert ez az egész... nagyon randinak tűnik, hát akkor, miért ne játszhatnám? Komolyan úgyse gondolom, de túllépni és kiélvezni az alkalmat, ha már egyszer valaki összehozta, az... az még igazán nem bűn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Csak mosolygok, mert igazából... nem esik nekem túl jól másik nőt kibeszélni. Főleg mivel láttam, és láttam azt is, mennyire gyönyörű és mennyire... illik a professzorhoz.
- Annyi más módja lenne - felsóhajtok, hisz nem értek hozzá. Mi nem rejtegetjük magunkat, vagyis... a családom a dolgát is óvatosan csinálja, amibe még csak belegondolni sem akarok, mik lehetnek.
- Komoly és megterhelő... - biccentek, természetesen teljesen komolyan. Legalábbis nagyon próbálom azt a látszatot kelteni, pedig csak... szórakozom kicsit.
- És karitatív, nem tudja, milyen megélni egy vizsgaidőszakot... ja de, tudja - megforgatom a szemem, végre halkan fel is nevetek, de csak megvonom a vállam. Nekem most ez a dolgom, és próbálom nagyon jól csinálni, később.... később talán lesz munkám is. Remélem. Szeretném.
Én is gyorsan leadom a rendelést, még csak fel se nyitom hozzá az étlapot, amennyire sűrű vendégek vagyunk erre, már szólnak, ha változás, vagy újítás történt, de mivel most nem tették, maradok a szokásosnál, hogy ne érjen csalódás.
- Nem tudom. Bármit. Kedvenc szín? Kedvenc együttes? Milyen tanuló volt? - apróságok, tudom. De számomra lényeges apróságok, és talán most van először meg utoljára alkalmam arra, hogy ezeket megtudjam anélkül, hogy... bajt hozzak a fejemre.
- Sportolt? Kividdcsezett? Roxfortba járt? - persze hamar el is kapatom magam, de a lelkesedés nem csak a szememben csillan, szerintem az arcomra is szépen kiül. Viszont kortyolok, le nem véve a szemem az előttem ülőről, mert elrettenteni se szeretném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Egyáltalán nem - értek vele egyet biccentve.
- Figyelmeztessen csak nyugodtan, mert az, hogy a tanárom... hamarosan érvényét veszti - így hát a korkülönbségbe kell kapaszkodni. Persze próbálom ezt viccelve előadni, és csak alig észrevehetően nyelni egy nagyot, mert bármennyire is próbálkozom, nem tudok szemet hunyni afelett, hogy Vele ülök épp egy asztalnál egy étteremben, még ha... ezt egyikünk sem akarta, vagy tervezte.
- Remélem nem haragszik, ha ez nem lep meg - már az, hogy iskola első.
- Gondolom elvárások hada, kevés vagy épp egyáltalán nem létező szociális élettel. Irigylem azokat, akik azért buknak meg egy vizsgán, mert előtte durván kibulizták magukat - ami csak azért vicces, mert alapjáraton ők irigyelnek minket. Pedig ha tudnák, mennyi mindenről kell lemondanunk épp csak látszólag fontos dolgok miatt... nem irigyelnének.
- És ezt mind tizenéves diákként? Ennyire nagy volt a szülői nyomás? - óvatosan kérdezem és halkan, mert ez soknak tűnik. Ugyanakkor értetlenül is meredek rá.
- De hát miért? Gondolom, akkor is már ennyire kedves és aranyos volt... miért bántották? - valahogy nem áll össze a kép a fejemben, főleg mert el nem tudom képzelni, hogy már akkor is mentek a szekálódások.
- És egyáltalán hogy maradt ilyen? Minden oka meglenne arra, hogy megvesse az embereket, de Ön inkább segít rajtuk... nem értem. Olyannak kellene lennie, mint... mint a Sallow lánynak - más példa hirtelen nem jut eszembe, abban pedig biztos vagyok, hogy a rellonos híre eljutott hozzá is. A kastélyban kevés dolog van, amiről ne tudna mindenki, ahogy azt én is megtapasztaltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Ha Önnek ez kellemetlen, soha többé nem hozakodok elő vele... sajnos, nem sajnos, egyszerűen tényleg nem tudom, mit kellene tennem, vagy mondanom, vagy hogy kellene viselkednem, hogy... ne legyen ennyire egyértelmű - most már könnyedén beszélek róla, mert tudom, hogy következmények nélkül megtehetem. Látom, hogy néz, és látom azt is, Maynek mennyire nincs igaza, ő nem érez úgy, ahogy én... még csak a közelébe se járt, és... ez jó. És hálás vagyok, amiért én megtehetem, mert... hagyja.
- És most biztos büszke is lenne - biccentek annak ellenére határozottan, hogy én épp csak a nevét hallottam. Direkt nem akarom a családjáról kérdezni, már a múltkor is éreztem, ingoványos a talaj, azt meg végképp nem szeretném, hogy rosszul érezze magát, vagy maga alá gyűrjék a kellemetlen emlékek.
- És azért bántotta? Mert szerelmes volt? - meredek rá pislogás nélkül. Látható, hogy ez nekem magas, meg hogy mennyire nem vagyok képben ezzel a szerelem nevű dologgal. Hát én is az vagyok, de eszembe se jutna bántani miatta. Ahhoz meg nem vagyok elég konzervatív, hogy most nemi kérdéseken akadjak fent, mert... mindenkinek joga van az érzéseihez.
- Remélem, hogy ráfog. Én őszintén sajnálom, de a bátyám is egy kaptafa. Nem tudom, nálunk valami gikszer kerülhetett a vérvonalba, mindegyikünk nagyon impulzív, nem tud Magnus sem tiszta fejjel gondolkodni, a nővéremet meg inkább hagyjuk - Augustát se kell félteni, annyi szent. Megköszönöm az ételt, és rámosolygok a pincérre, hogy biztosítsam, tényleg minden rendben.
- Hogy bekkelte ki? - jön a következő kérdés, miután egy falat húst le is nyeltem.
- Hogy házasodnia kelljen? Lehet annyi ideig húzni valamit? - ezen őszintén elgondolkodok, hogy miként húzhatnám addig az időt, míg Jeromos meg nem gondolja magát.  
- Rettegek tőle. Attól, hogy egyszer arra megyek haza, hogy ott ül a nappaliban egy idegen, akihez hozzá fognak adni... És lehet nem is jó ember, és lehet bántana... - most nem nézek rá, a húst vágom fel, de tudom, hogy a gondolatra lesápad az arcom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Tudom - sóhajtok fel, és a poharában lévő bor most valamiért sokkal izgalmasabbnak tűnik. Épp csak addig, míg meg nem hallom nevetni, mert utána máris az arcát nézem, talán az enyémre kicsit ki is ül az értetlenség.
- Lehet... csak titkolta. Mármint biztos büszke volt, csak őt is úgy nevelték, ahogy Ő Önt - próbálom tisztára mosni, csak mert az én világomba nem fér bele egy olyan férfi, aki Maximilan lehetett. Pedig sejtem, épp csak nem vagyok hajlandó elismerni.
- Ha ismerné őket, nem ezt mondaná - most rajtam a sor, hogy elvigyorodjak, de szeretem őket, így nincs mit tenni.
- Huhhh, megvan... azt hiszem most három helyen tört el az orra. És nem tudom, hogy sikerült-e már megvernie Dominikot, de.... - beharapom az ajkam és megvonom a vállam. Nem vagyunk a világ legjobb tesói, de ez szerintem sose fog változni. Ha velem történik valami, Magnus verekszik. Túl finom az étel, és annak ellenére fogy gyorsan, hogy próbálok lassan enni, de nem tehetek róla, nem mostanában látott normális ételt a gyomrom.
A kérdést persze felteszem, de amíg válaszol, én el is helyezem az evőeszközöket, hogy jelezzem, végeztem.
- Sajnálom, nem akartam... - igazából mosolyogtam vele együtt, míg meg nem láttam azt, ahogy megborzong. Reflexszerűen nyúlnék, hogy végigsimítsak a kezén, mégsem teszem meg, mert... nem lehet.
- Reina tényleg nagyon szerencsés. Magnus ezt soha nem tenné meg - nem magam sajnáltatom, épp csak közlöm a férfivel a tényeket, hisz ha valaki nálam is jobban irtózik a házasság gondolatától, az a bátyám.
- Őszintén sajnálom, dr Laines - halkan beszélek, nem tudom, erre mit lehet mondani. Nyelek is, de érzem, hogy az ahhoz kevés, innom kell.
- Lehet tudni, hogy miért? Nem kell rá válaszolnia, sőt... nincs kedve sétálni? - most kivételesen tőlem jön az ötlet, de csillogó zöld szemeim is rá emelem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Mintha Jeromosról beszélnénk - suttogok magam elé, mert rossz a felismerés, hogy… én tulajdonképp tudom, hogy ő miről beszél. Elvárások és elvárások.
- Viszont a tudat mindenképp bíztató, hogy meg lehet ugrani a lécet - nézek aztán rá csillogó szemekkel, hisz most olyan ember ül velem szemben, akire az apja okkal lehetne büszke. Így hát naivan hiszem, hogy tényleg van remény, hogy egyszer majd az én erőfeszítéseim is elismerik majd, és nem csak újabb elvárásokat aggatnak a nyakamba, csak mert az a nevem, ami.
Hiába szeppen meg dr. Laines, az én arcom megkeményedik, és szinte kérelhetetlen leszek, pontosan olyan, amilyen a bátyám is.
- Dominik túllépett egy határon. Nem tudom, mennyire tudja, de… elvileg készült rólunk egy kép a bál után. Az eridonos, meg azt terjeszti, megcsaltam őt… Önnel - rázom meg a fejem, de ugyanolyan dühös tekintettel meredek a poharamra, mint amilyen dühösen közöltem Domival is, mivel foglalkozzon inkább.
- Akármennyire barom a bátyám, bármitől megvéd engem, és most még meg sem akarom állítani benne, mert… megérdemli Domi. Hihetetlen, hogy nem képesek felfogni, hogy a sértett egójuk miatt, mit tudnak művelni más emberekkel… - és ez az, ami igazán dühít. Ha csak engem ócsárolna, magasról tennék rá, még a vállam is megvonnám, de…  mást is belekever.
- Lehet… de nem biztos, hogy hagynám - azért itt már elnevetem magam, mert én nem akarom, hogy mások hozzanak áldozatot miattam. Mindenkinek megvan a saját keresztje, nem vagyok én senki, hogy az enyémet valaki más cipelje helyettem.  
Ahogy biccent felállok én is, és míg rendezkedik, magamra veszem a kabátom. A kávét megköszönöm, mégis kicsit bizalmatlanul forgatom a kezemben, mert nem… még mindig nem mindegy, hogy laktózmentes-e a tej.
- Kérem ne!  Én… ostoba voltam, semmi közöm hozzá - nézek rá ijedten, és remélem, az arcom pirulását is betudja annak, hogy mennyivel hűvösebb lett idekint. Nem is értem, mit gondoltam. Az egy dolog, hogy én beszélek a családomról, de ez nem várható el tőle is, ráadásul… tényleg semmi közöm hozzá.
- Viszont egy valami tényleg érdekel. Lia miért gondolta azt jó ötletnek, hogy randit szervez egy diákjával? - pislogok fel rá, arcomon őszinte kíváncsisággal, miközben lassan megindulok talán a tér felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Nem tudok vele nem törődni, ha közben Önnek ártok. Tudom milyen az, ha egy tanárra rányomják a bélyeget függetlenül a valóságtól - szomorúan sóhajtok, mert ez bánt igazán engem. Hát látom, hogy furcsán néznek még akkor is, ha csak köszönök dr. Lainesnek, látom azt is, hogy összesúgnak a hátam mögött, pedig az utóbbi időben tényleg nagyon figyeltem, hogy ne adjak erre okot.
Szinte azonnal meg is bánom, hogy engedtem a kíváncsiságomnak, és feltettem a kérdést. Belepirulok a válaszba, és hirtelen nagyon érdekesnek találom a kezemben tartott papír poharat. Úgy nézem rajta a címkét, mintha most látnám először, mert fogalmam sincs, mit kellene erre mondanom.
Szívem szerint egyből és határozottan vágnám rá, hogy a nőnek mennyire igaza van, de azt is tudom, aligha lehet ezt komolyan venni olyas valaki szájából, aki nem is olyan rég még másról állította ezt. Akkor tényleg azt hittem, valódi az, amit Domi iránt érzek, de még csak meg sem közelítette ezt.
-És Ön? Mit gondol? - nem nézek rá, megint a kirakatokba menekülök, hangom is halkabb és óvatosabb, túl élénk a deja vu, és nem szeretném, hogy megint úgy elsiessen, mint akkor tette. Az fájt.
- Nagyon sajnálom dr. Laines. Akármilyen is volt az apja, senki nem érdemli meg, hogy elvegyék tőle a családját - nekem meg a szívem szakad meg. Még nyelnem is kell egyet, csakhogy ne sírjam el magam. Pedig ha csak arra gondolok, mennyire fiatal lehetett, és mennyire egyedül lehettek Reinaval…. Próbálom alig észrevehetően letörölni a nyamvadt könnycseppet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Ön fontos - pislogok rá, szinte azonnal vágva rá a szavakat, még csak át se gondolom őket, ami baj. Valószínűleg, ha átgondolnám nem ilyen hirtelen és nem ennyire tömören fogalmaznám meg.  Másrészt meg mit számít, semmi olyat nem mondtam ezzel, ami nem lett volna nyilvánvaló eddig is.
Kortyolok én is a kávéból, bár először csak óvatosan, viszont ahogy megérzem, valóban laktózmentes, bátrabb leszek, és a szemeim is felcsillannak.
- Nem mertem inni belőle - vallom be, bocsánatkérőn nézve rá, de nem tudok nem mosolyogni, és nem boldog lenni már csak a ténytől is, hogy nem felejtette el. Apróság, tudom én, mégis jól esik.
Az is jól esne, ha valahogy jelezne Merlin, vagy az égiek, vagy bárki, hogy nekem mikor kellene abbahagynom most a kérdezősködést például. Utálatos ez az érzés, mert hallani akarom, mert kíváncsi vagyok, de közben meg nem akarom hallani, mert bármit is mond, az biztos, hogy össze fog törni. Közben meg persze két kézzel kapaszkodok az illúzióba, hogy bármi is van most, lehetünk olyanok, mint régen. Mehetek hozzá a hülye kérdéseimmel, vagy a hirtelen feltörő pánikjaimmal, amiken általában ő csak nevet, és aztán csak beszélgetünk, de utána minden sokkal könnyebb lesz, és még én is belátom, hogy sokszor túltolom. Most is azt szeretném. Csak beszélgetni erről, de annyira nehéz, mert róla van szó.
- Nem igazán… voltak érzéseim. Mármint, két fiúval voltam, és mindkettőnél azt éreztem, hogy szerelmes vagyok, de… annyira nevetségesnek hatnak azok ehhez képest. Domit csak a családomtól akartam óvni, nem akartam, hogy anyám ártson neki, de élek a gyanúval, akkor is jobban tartottam attól, én mit fogok kapni tőle. Aztán én képeltem fel… dühből. Mert nem engem bántott, hanem Önt. És azóta se bánom, és azóta is megtenném, és bárkivel megtenném, aki Önt bántja - sóhajtok fel, csak kicsit fordítva el a fejem, csak hogy egy pillanatra ránézzek, de aztán hamar visszatér a tekintetem a kirakathoz, a ruhák látványa most sokkal biztonságosabb.
- Annyit gondolkodtam ezen. Annyi mindenkit meghallgattam, akik bölcsebbek nálam. Kerültem, aztán Önre rontottam részegen, aztán megpróbáltam úgy tenni, mintha nem is történt volna semmi… sehogy sem volt jó, mindig csak szenvedtem a végén. Aztán már csak azért kerültem, hogy Önt ne hozzam kellemetlen helyzetbe, hogy ne kelljen többet az igazgatóhelyetessel beszélnie… erről. Bűnösnek éreztem magam, mert érzéseim vannak, de… én már ebbe is belefáradtam. Nem akarom tovább ezt játszani - szóval ahogy felegyenesedik, én ugyanúgy állok vele szembe, hogy a szemeibe nézzek, mint akkor Pécsen.
- Én szerelmes vagyok Önbe, dr. Laines. Én szeretném, hogy ennek legyen jövője, sőt… csak Önnel tudom elképzelni a jövőm. Az sem érdekel, hogy milyen minőségben van mellettem. Legyen a tanárom, legyen a barátom, ha az kell, még ügyvédemnek is felfogadom - széttárom a karjaim, persze figyelve arra, hogy a kávé ne löttyenjen ki, de egyedül csak a megkönnyebbülés az, ami az arcomon látszik. Még halványan el is mosolyodok, mert tényleg nagyon jól esett hangosan is kimondani a szavakat, és nem megint hadakozni saját magammal is.
- Látja? Mondtam én, hogy csapnivaló ügyvéd lennék, sajnálom - de halkan elnevetem magam, és elveszem a zsebkendőt, és megtörlöm vele a szemeim.
- Mutathatok valamit? - jut hirtelen eszembe, hogy Üstösdön vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Látom én, hogy az arca megváltozik, a mosolya szépen fokozatosan tűnik el. Egy pillanatra még el is fog a késztetés, hogy csendben maradjak, és mondjam megint, hogy felejtsük el, de… nem akarom. Úgy érzem, ha most nem mondom adok hangot a gondolataimnak, akkor soha nem fogok, és igazán elegem van már az őrlődésből, a kérdésekből és a “mi van ha”-ból. Annyiszor lezajlott már minden a fejemben, hogy szinte minden reakciójára van forgatókönyvem. Aha. Gondolom én naivan.
Biccentek, hisz igazán ráérek, és most tekintsünk el attól, hogy itt sem kellene lennem. Tényleg jobban érzem magam, még úgy is, hogy tudom, épp a szavakat keresi, amikkel véget vethet ennek. Mosolyogva nézem végig azt is, hogy a kávém a patkányra kerül, épp csak kiül az értetlenség az arcomra. Boldognak viszont határozottan boldog vagyok, hisz nem ment el, visszaáll pontosan elém, és nézhetem a szemeit a háta helyett. Jó érzéssel tölt még akkor is, ha most épp nem csillognak.
Már nyitom a szám, hogy szabadkozni kezdjek, mert bajkeverő nem vagyok annak ellenére sem, hogy az utóbbi időben voltak olyan cselekedeteim, amik engem is megleptek. A szám viszont résnyire nyitva marad, mert nem csak a szó, de a levegő is bennem akad, és másodperceken keresztül meredek dr. Lainesre pislogás nélkül, míg az agyam sebesen dolgozza fel, hogy azok a szavak elhangzottak. Az ő szájából. Ő mondta őket. Keresem a szánalmat az arcán, vagy bármi árulkodó jelet arra, hogy megint csak arról van szó, nagylelkű és hagyja, de nincs. Nyoma sincs hasonlónak sem.
- Öhm. - annak ellenére hogy sose volt gondom azzal, hogy kifejezzem magam, most ennyi bukik belőlem, de még ez is lehelet gyengén.
- Bevallom, minden eshetőségre volt egy forgatókönyvem… erre nem - még a fejem is megrázom, és ijedten pislogok rá, de a boldogságom közben sehogy sem tudom elrejteni. Még a szemem is behunyom, ahogy végigsimít az arcomon, és végre visszakerül az én mosolyom is.
- Persze, de dr. Laines… Én nem várok Öntől semmi ilyet. Ha azért mondja ezt, mert nem akar megbántani… teljes mértékben megértem, hogy Ön másképp képzeli el a jövőjét. Akármennyire is szeretném, nem hunyhatok szemet a több mint tíz év felett, érthető ha másra vágyik - muszáj vagyok leszögezni, mielőtt még teljesen belelovalnám magam. Óvatosan beszélek, de határozottan és mosolygok, mert teljesen nem ment el az eszem szerencsére.
Felsóhajtok, hogy folytassam a kis monológom, de belekezdeni nem tudok, hisz a sajátomén érzem ajkait. A hasam akkorát buckázik hirtelen, hogy azon meg is döbbenek, de mire észbe kapnék, élvezném már vége is, mintha meg sem történt volna. A kezem ugyanúgy marad, ahogy elvettem a poharat, és úgy állok a járdán, mint akire most szórtak sóbálvány átkot.
- Fogalmam sincs - érkezik a reflex válasz, ajkaim még mindig elnyílva és jóformán csupán magam elé pislogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Teljesen elveszett vagyok. Én csak magamon akartam könnyíteni, valahogy pontot tenni ennek a végére, főleg így vizsgaidőszak előtt. Nem akartam magammal cipelni még ezeket a gondolatokat is, hogy aztán emiatt ne sikerüljön, így megragadtam az alkalmat annak tudatában, hogy jövőre dr. Laines már nem lesz mellettem. May minden szava ellenére is erre jutottam, soha nem gondoltam teljesen komolyan azt, hogy a szőke lánynak igaza is lehet, erre most…
Most sokáig nem kell  noszogatnia a férfinek, hogy csendben maradjak. Zavar van az arcomon, ami persze keveredik a boldogsággal. Az a csók nem tart sokáig, mégis olyan reakciókat csal elő belőlem, amiken őszintén megdöbbenek, és nem is tudom őket hirtelen hová tenni. Viszont nem is most fogom elemezni őket, minden agysejtemmel azon vagyok, hogy figyeljek, és fel is fogjam a szavakat, amiket mond, bár meglehetősen nehéz úgy, hogy látom az ajkait mozogni.
- Tegezni. Megpróbálom - ígérem meg egy bólintás kíséretében. Nem tudom rávágni, hogy az nekem kapásból menni fog, hisz annyi ideig volt dr. Laines, hogy ha nem mondja újra a nevét, lehet eszembe se jutna, és még mindig nem katapultált el. Valahol most kezd bennem teljesen tudatosulni, hogy ez most akkor valóban megtörténik, hogy ő… hogy ő tényleg nem küldött el a fenébe, a nevetséges érzelmeimmel együtt, persze még most sincsenek illúzióim, tudom én, hogy ennek ellenére se lesz kevésbé egyszerűbb, csupán most már ott a tény, hogy ebben már együtt vagyunk benne, és nem egyedül vagyok. Így valamivel könnyebb, és nem fog el a rettegés kapásból.
- Én attól tartok leginkább, hogy téged fog - vallom be némi gondolkodás után, és meg kell állapítanom, ez a tegezés dolog, nem is annyira idegen, vagy furcsa.
- Ha mindig azzal foglalkoznék, hogy ítélnek meg mások, roppant megkeseredett ember lennék. A családom nélkülem is kellő figyelmet fordít erre… Akárhogy is, jobban bánt az, hogy minden rajtad csattan. Kakasi engem például nem hívott be, nem érdekelte, noha én is ugyanazt tudtam volna elmondani. Attól tartok hiába is akarnék beleállni, azzal csak rontanék… de te tényleg ezt szeretnéd? Mert… tudok én várni, tényleg nem sok idő már… - muszáj felpislognom rá, hisz ő már így is túl sokat kapott miattam, és még csak rá se szolgált. Én voltam ostoba és meggondolatlan.
- És engem előbb-utóbb úgyis férjhez adnak - akármennyire is boldog vagyok most, arcomra mégis árnyék vetül, mert ezt soha, de soha nem felejthetem el, még most sem. Nem tudom, mikor fog megtörténni, nem tudom, mikor cipelnek egy vadidegen elé, hogy vele kell leélnem az életem, de fognak.
- Eszembe jutott - torpanok meg egy szűk utca előtt, majd némi hezitálás után, megfogom Reece kezét óvatosan, csak hogy bevigyem oda magammal. Pár régi ház, ami lakatlan is már, de nem is ez a lényeg.
- Itt régen egy szabászat volt. Az egész család idejárt. Egyszer leégett egy baleset miatt, és a családom segített újra építeni. Még nagyon picik voltunk Magnussal, de… - előveszem a pálcám, amivel fényt varázsolva, mosolyogva mutatok a járdára. Tele van furcsa kriszkrakszokkal, meg tipikus gyerekrajzokkal, meg a monogrammunkkal.
- Teljesen ki voltak borulva apuék, de így hagyták. Az épületet meg megvettük. A nővérem itt akar gyógyszertárat nyitni - mosolygok, noha sejtem, Reecet ez mennyire érdekli, épp csak jól esik, hogy meg tudom neki mutatni, mindennek ellenére, voltak elvétve alkalmak, mikor voltam én is csak simán gyerek.  
Mindebben a legszomorúbb, hogy még csak nem is nekem jutott eszembe, hogy én konkrétan kilógtam. Pár perc csupán, ami marad, míg Reece nem figyelmeztet, hogy nem ártana visszamennem a börtönbe, mielőtt még egy egész osztagot riasztanak az eltűnésem végett, és kénytelen vagyok belátni, igaza van. El is köszönök tőle, bármennyire is nem szeretnék, és még pont sikerül Farkasék előtt hazaérnem.