Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Elég széles a kör.
Szuper, az iskola negyede gyanúsított lett egy olyan ügyben, amiben én meg tudom pontosan fogalmazni, hogy ki és miért bántott, és azt is, hogy mennyire volt rá jó oka, de bármit is mondok, abból csak az fog kijönni: Denis Brightmore kis híján gyilkos. Na és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az áldozattal igencsak jó és intim viszonyt ápoltak, olyan szinten, hogy nem egyszer egymás házában is felbukkantak. Ez aztán a szenzáció.
- Nem vagyok benne biztos, hogy én voltam a célpont. Amikor beléptem a helyiségbe, emlékszem, hogy az egyik fotel fel volt borulva. Nem az a nagy fotel, hanem az a kicsi, gömbölyű. Lepillantottam rá, és akkor...
Nyelek egy nagyot, ez az a pillanat, amikor el kell csuklania a hangomnak, az események ekkor történtek ugyebár. A tekintetem lehunyom, majd szusszanva nyitom ki újra, barna szemeimet Kedves professzorra emelve.
- ... ahogy ránéztem a fotelre, emlékszem, hogy azon gondolkoztam, mennyire neveletlen valaki, hogy csak így tönkreteszi az iskola berendezési tárgyait, lehajoltam, hogy visszaállítsam, és akkor jött a fal, onnantól minden olyan zavaros.
A kezem a fejemhez emelem. A biztonság kedvéért még kötés van rajta, hogy védje, megint kezd fájni, zsibbadni. Az agyam egyszerűen túl sokat van erőltetve.
- Tételezzük fel, hogy én csináltam hülyeséget, hogy kifejezetten nekem szólt a támadás. Lehet, olyan nyolcvan lány, akit megbántottam, mert javasoltam, hogy hordjon színes ruhákat, vagy ne hordjon annyit, ne fesse magát ribisre, ne utánozzon, ne szóljon be Stella fenékkörfogatára, tudja nem mindig tudom befogni a lepcsest.
Egy pillanatra megállok, a szemei kipattannak, úgy nézek rá, mint aki szellemet lát, és valóban, Mr. Brightmore ismét az ágyon ül. Nem veszek róla tudomást, csak Kedvest nézem.
- Ki akarnak csapni?! A záróvizsgáim előtt?! Ne haragudjon, de ez nem fair! Egy csomó közösségi munkát csinálok, ott a dök meg az edictum, mentorálom az újakat, azért mert beszóltam valakinek, még engem akar felelősségre vonni? Az apám az iskola támogatója, ezt nem tehetik meg velem.
Bármit képes vagyok tenni, bármit, csak tereljük el a témát arról, hogy ki hol volt és mikor. Értem, hogy Sárközi azért nem jött el, mert szereti Denist, és tudja, hogy érte hazudnék neki, de látná az igazságot, viszont Kedves kukacoskodó és csak bajt fog hozni ránk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Szerintem menjünk innen.
Szólalok meg határozottan, de úgy tűnik, hogy a szirén nagyobb befolyással van, mint én. Rossz érzésem van, és kezdek egyre jobban arra vágyni, hogy ne itt legyünk. Eljöttünk, jó buli volt, de ennyi. Csak menjünk el innen. A frusztráltság egyre jobban eluralkodik rajtam, ahogy Scar eltűnik a habok között, kis idővel később pedig North is megkezdi a járkálását. Egy ideig őt nézem, de annyira zavar, hogy inkább MJ és Denis között kezdem el járatni a tekintetem. Nemet kellett volna mondani arra, hogy Scar lemenjen. Nem értem, hogy North miért hagyta. Nem hiszem, hogy ez ennyit érne.
A barlang széléhez sorolva, a falnak vetett háttal ülök le, próbálom újra végiggondolni a szoborkert történéseit. A hangok még most is a fejemben visszhangoznak, ahogy könyörögnek a szívért, ami a labirintusban van. Nem tudom kiverni őket a fejemből, kudarcként élem meg, hogy nem tudtam megmenteni őket. De az a férfi... szorosabban fogom össze a pilláimat, nem szabad rá gondolnom.
~ Merlin átka. Ha nem a kardot akarod, nincs mitől félned.~
Mégis félek. Félek, hogy Scar nem jön fel élve. Mi van, ha így történik? Ha tényleg meghal? Ha a szobrok közé kerül, és oda tévedve az ő hangját is hallani fogom? Nem kizárt, hogy visszamegyek még oda, ha van rá lehetőségem, talán. De nem akarom Scart hallani ott. Nem akarom látni az arcát. Észre se veszem, de azon kapom magam, hogy imádkozom. Könyörgök azért, hogy hazamehessünk mind.
- A kripta üres volt?
Kérdezem végül csendesen, és fogalmam sincs, hogy kaphatok-e választ rá. A szív egy lepecsételt dobozban van a kriptában. De mi van, ha már nincs ott? Ha valaki már elvitte? Mi van, ha Northék kihozták? Alkutárgy lehetne Scarért. Nézem, ahogy North megindul, de megtorpan. Furcsa dolog ez a szerelem, én azt hittem, hogy minden akadályt képes legyőzni. Ezért nem űzöm ezt, mekkora csalódás.
- Csinálj valamit, Brightmore!
Nem tudom, miért éppen Denist szólítom meg, és miért idegesen, de úgy érzem, hogy Denis képes lenne rávenni North-t az elindulásra. Csak csináljon valamit, hogy menjen. És csinál. Mondjuk kicsit drasztikusabbat, mint hittem, hogy fog, legalább megtörténik. Nézem, ahogy a srácot elnyelik a habok, majd felpillantok Denisre.
- Bocs.
Nem, nem őszinte a bocsánatkérésem, ideges vagyok, és fogalmam sincs, hogy miért. Mintha a bőröm alatt lenne valaki vagy valami, ami hergelne. Szívem szerint most kitörnék a saját bőrömből. Telik ez a rohadt idő egyáltalán?!
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig várunk, hogy miért érzem, hogy lassan megfulladok. Mintha nem tudnék az idegességtől rendesen levegőt venni. Aztán egyszer csak, mikor már inkább a szabad levegőre mennék, megjelenik North, kezében az ájult Scarral. Sietve kelek fel és indulok meg feléjük, de az éles hang egy pillanat alatt megállításra kényszerít, fülemre szorított kezemmel, lehunyt szemmel próbálom tompítani. Valami közeledik. Erősnek kell lennem. Próbálok odaérni, és a kiérkezők valamint a valami közé állni, és olyan hangosan kiabálni, hogy meghallja.
- ELÉG LEGYEN!
~ Te is azért jöttél, hogy ellobd a kardot? Ha igen félj! Rettegj, mert az egész város, minden fa, fű, minden állat és minden tárgy azon lesz míg itt vagy, hogy megöljön. Ha pedig nem, nincs mitől tartanod. ~
Nem a kard miatt jöttem. Nem félek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szerintem simán csak hibbant vagyok, és fogalmam sincs, hogy mit remélek. A férfi a kertben azt mondta, nekem nem eshet bajom, hiszen én nem azért vagyok itt, mint a többiek, én nem a kardot, hanem az élményeket akarom megszerezni... mondjuuuk, az is igaz, hogy nem biztos, hogy ezt a tó hölgye is így gondolja. Oké, egy kicsit elszámítottam magam.
Fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom, leblokkoltam, és megijedtem, azt hiszem. Nézem a felém közeledő valamit, a rántást csak tompán érzékelem, de nem ellenkezem, engedelmesen bújok Denis mögé, és azzal a kezemmel, amit nem Denis tart, karolom át a kezét, és reszketeg macskaként bújok hozzá. Letaglóz és ámulattal tölt el az, amit látok. Ahogy a tűz védelmet nyújt, forróságot érzek, nyugalmat, biztonságot. Csodálattal tekintem a falat, ami véd minket, és egy pillanatra elfelejtem, hogy hol is vagyunk, hogy félnem kéne, hogy lehet, hogy nem lesz olyan, ami miatt holnap is lenne okunk kinyitni a szemünk. Elengedem Denis kezének ölelését, ahogy érzem, hogy a keze lejjebb csúszik, tenyereink eggyé válnak. A többiek után futva indulunk meg mi is a kijárat felé, de hirtelen visszarántom, csak egy pillanatra, amíg a táskámat felveszem. Fontos lenne, hogy ne hagyjunk el mindent.
Az előbbi jelenet után a kinti hideg váratlanul csap meg, akaratlanul is reszketni kezdek, és összébb húzom magam. El kellene engednem Denis kezét, de jelenleg az egyetlen pont a testemen, amit biztonságban érzek, az az ő kezében van. Persze, ha ő elengedi az enyémet, akkor nem ellenkezem, de nem kezdeményezek, azt semmi esetre sem. Félek, de én Cath Payne vagyok, nem fér bele, hogy ezt ki is mutassam. Furcsa azonban, ha Denisre nézek, neki nem tudom megjátszani magam, ezért, természetesen, North figyelem.
- Mi a franc történt odalent?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Valami nem jó.
Ujjaimat kibontva Denis ujjai közül, próbálok minél magabiztosabb lenni. Csak jussunk innen haza, csak éljük túl ezt, mert ez a fiú, nem tudom, hogy mit tesz velem, de meg akarom fejteni. Látta a gyengeségeimet, amiket sosem mutatok meg, és mellette védve érzem magam. Lehetetlen, hogy ilyen ember létezzen, és most mégis, ott áll tőlem pár lépésre. Eltávolodtam tőle ugyan, de visszapillantok rá, mintha a homlokára lenne írva a válasz, mitől lett alig huszonnégy óra alatt ennyire különleges nekem. Egy srác csak, olyan, mint a többi, és mégis, valahogy nem. Évek óta egy iskolába járunk, hallottam már róla, és most itt vagyunk, és... lehetetlen! Nem kötődhetek hozzá. Biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet teszi. Lehet, hogy két perc múlva meghalunk, nem akarom magányosan tölteni életem utolsó két percét.
- Hol van MJ?
Kezd egyre jobban aggasztani az, hogy fogyunk. Először a nő, aztán a fiú. Vissza kellene menni érte, de épp csak teszek egy lépést - komolyan, nekem nem számít a saját életem? -, meglátom a két alakot, és a tegnapi események fényében, pontosan tudom, hogy ki a magas. Úgy iszkolok vissza Denis mögé, karjába kapaszkodva, mint valami rajzfilm figura, pedig alapból nagy szám van, de most igazán, de tényleg, nem sértődöm meg, ha nem engem átkoz meg. Nézem North-t, és már bánom, hogy nem olvastam el a levelet akkor, amikor lehetőségem volt rá, mert titkol előlünk valamit, ebben biztos vagyok, ám nem adok ennek hangot, hiszen elindulunk, és a többiek után, leghátul botorkálok. Kicsit haragszom a világra, és össze vagyok zavarodva. Ha visszamegyünk az iskolába, minden jó lesz. Minden. Megszűnik ez a furcsa kötődés, megszűnik az, hogy félek. Megszűnik minden ilyesmi.
- Mi áll a levélben?
Érzem a hely mágiáját, de én ezt korábban is éreztem, vagy ha nem is ezt, a kertét igen. A sok sikoltó, könyörgő nőét. MJ most ott van.
- A szoborkertben női alakok vannak, olyanok, akik a kardot akarták. Szobrokként. Könyörgő szobrokként. Te csak egy szobrot látsz, de belül nők vannak, akik könyörögnek azért, hogy az átok megszűnjön. Nem akarhatjátok, hogy mi is oda kerüljünk.
Ha valamit nem tudok elfelejteni, akkor azok a hangok, a szobrok könyörgése, és bár felajánlottak nekem ott egy másik "állást", valahogy nem lennék képes ott élni, és a könyörgésüket hallgatni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Évek óta abban a hiszemben vagyok, hogy nekem senki és semmi nem árthat, hogy erős vagyok lelkileg, hogy képes vagyok pillanatok alatt túllendülni a problémákon, hogy ha valami nem megy, akkor legyintek, továbblépek, majd ha elkap a harcig kedv, akkor "csakazértis" üzemmódba kapcsolok, és végigviszem a dolgot. Nem szeretem a lehetetlent, nem szeretek veszíteni. Szerintem nem is nagyon tudok, mert az anyám, meg az életemben ideig-óráig megjelenő gyökerek elérték, hogy ellenálló és győztes legyek. Győztes vagyok. Nem érdekel, hogy hogyan és mily módon, de nyerek.
Szinte már nyugodtan, lelki békémet megtalálva dugom zsebre a kezeimet, és nézem a napsütést, ami eddig fel sem tűnt, de nagyon hiányzott. Szeretem a napot, a meleg dolgokat, a fényt, a csillogást. Ki csodálkozik azon, hogy olyan emberekkel veszem körül magam, mint Vajdáék vagy Wittnerék? Nekem valahogy szükségem van arra, hogy a fény mindig ott legyen az életemben. Elveszek a napsütésben, meg a romantikában - mert bár nem vallanám be magamnak sem igazán - megvan bennem a fogékonyság a romantikára. Az a tipikus lány vagyok, aki kifelé csak a szemöldökét emeli meg az aranyos párokra, befelé meg azon gondolkozik, hogy melyik romantikus filmet tegye be este a lejátszóba. De ezt, sosem fogom elmondani, szóval elvagyok a gondolataimmal, mint pédául, hogy mennyire csodás és idilli kép lenne, ha még két egymást kergető pillangó is megjelenne.
- Az igaz szeretet mindent legyőz?
Pillantok vigyorogva Brightmore barátomra, mert hát az elmúlt huszonnégy órában volt már ő is minden nekem, ivócimbi, egyéjszakás, vőlegény borzalmas anyával, támasz, valaki, akinek beszólhatok, meg aki nekem is beszólt, meg úgy valaki, akit jól esett fogdosni. Ilyen drámai időkben sokat számít, ha van valaki, akivel összepillanthat az ember, és megállapíthatja, hogy ő sem jobb nála. Ez pedig a mi szintünkön bók. Te is öcsém pont olyan kis szemét vagy, mint én.
Aztán jön a hang, én meg Denisről átfordítom a fejem Scarlettékre, és csak nézem őket, meg a törött kardot, arcomon őszinte csodálkozással.
- Eltört?
Hülye kérdés száz forint, mert ha a hang nem lett volna elég, akkor azért a mellékelt ábra is ott van. Egy pillanatra úgy érzem, hogy mégsem vagyok eléggé erős, és a nagy döbbenetben el is feledkezem magamról, két kósza könnycsepp indul el a szemeimből. Denisre pillantok, még mindig csodálkozva, miközben ő röhög, és valahogy a nevetése engem is magával ragad, az egész napos feszültség belőlem kuncogást vált ki. Igyekszem persze moderálni magam, de valahogy tényleg a végét járom. Koszos vagyok, letört két körmöm, az egyik társunk csak úgy lelépett, mert fun, a másikat elvitte egy barom, aki tegnap megátkozott, majdnem kőszobor lettem, felajánlották, hogy beintegrálnak a köves családi bizniszbe, belöktek egy kútba, beestem egy lyukba, Denis hülye cigarettája összefröcskölt, majdnem kinyírt a tó asszonya, és akkor a kard, amiért az egész cécó volt, eltörtik. Nem is a kard, az excalibur törik el. Hát komolyan mondom, nem tudok nem nevetni azon, mennyire szerencsétlenek vagyunk. Aztán hirtelen torpanok meg, amikor rájövök, hogy egyedül maradtam középen, mert Denis elindul visszafelé, a többiek meg állnak.
- Várj, együtt kellene visszamennünk!
Szaladok utána, mert hát mégsem szeretném, ha most itt egyedül kellene visszajutnom.
- Ebből tuti, hogy óriási baj lesz, nem kéne most különválnunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Helyzetjelentés, mert miért ne. Remélem tudod, hogy gyűlöllek.
A hangomon hallatszik, hogy nem igazán vagyok szomjas, sőt, úgy is mondhatnánk, hogy nem tudom hányadik napja vagyok aznapos, jó a második, de az utolsó szabadon töltött hetemet így kívánom tölteni, inni és bulizni szeretnék. Ezer éve nem voltam részeg, szóval nem kellett sok ahhoz, hogy megtörténjen. A szemfestékem már elfolyt, egész éjjel táncoltunk, a magassarkúm iszonyatos állapotban van. Próbálom tartani a telefont, azért néha megremeg a kezem, és hol a dekoltázsom, hol a belém csimpaszkodó Eszti, hol azért a fejem is látszik.
- Szóval levizsgáztam Brightmore, és szerintem i-mád-tak. Hihetetlenül királynak érzem magam, és az élet császára vagyok. Feltéve, ha nem pottyanok a Dunába, mert akkor nagyon rövid életű uralkodáson leszek túl. Minden vizsgám száz százalék lett, szóval eléggé büszke lehetsz rám.
Még ki is húzom magam, majd elmosolyodom, mint egy kis tündér.
- Szóval csak szeretném megköszönni, hogy vetted a fáradtságot, és egyetlen rohadt alkalommal rám néztél. Legalább nem úgy megyek férjhez, hogy egy alapképesítésem sincs. De amúgy meg, nyaljál sót.
A nyelvem is kinyújtom a kamerába, és mielőtt még meggondolhatnám magam, rá is nyomok a küldés gombra. Aztán telefon vissza a táskába, és nyomok egy puszit Eszti arcára.
- Gyűlölöm a férfiakat... awww, nééézd, szívecske alakú kő! De édes!
Ügyetlenül lehajolva a bort letéve fogom meg a követ, majd felvéve megint az üveget, felállok, és Eszti felé nyújtom.
- Nézd milyen szép a mintázataaaa!  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- De gyűlölöm!
Jelentem ki határozottan, majd elnevetem magam, és gyorsan a koronám után kell kapnom, mert félek, hogy elveszítem. Az egyik fiú adta nekem, aki úgy lopta az egyik vitrinből, de már az enyém, vissza nem viszem. Elég jó kis korona. Megtartom.
- Kivel?
Kérdezem Esztit kíváncsian, de ám legyen. Megint logikus döntéseimre hagyatkozva előbb lehajolok, leteszem a bort, majd leteszem a követ. Aztán felegyenesedve leveszem a koronámat, megfordulok, és leereszkedem Eszter mellé, egészen közel hozzá, szinte összebújva vele.
- Csak ne aludjunk el, mert akkor meghalhatunk, és nekem nem áll jól a sápadt fehér ezzel a hajszínnel.
Viszont a rúzsomhoz, na ahhoz nagyon menne. Lábaimat összefonom Esztiével, és felpillantok az égre, koronámat a hasamon elhelyezve.
- Az a srác, amelyik az italunkat fizette nem volt rossz. Mi volt a neve? Valami Ram... Vam... Cam... valami, mindegy cuki volt. Tök úgy nézett ki, mint Levi. Na látod, Levi tökre szeretem, mert cukorfiú. Kaptam tőle egy műanyag gyűrűt, még most is megvan, de pszt, ez titok.
Nevetve próbálok pisszegni, de nem nagyon megy, inkább csak nevetek.
- Eszti? Megbántál mostanában valakit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Tudod...
Most, hogy már mellette vagyok, azért én is kapcsolok a lefekvéssel kapcsolatban, és csak a nevetés marad. Istenem, olyan jó, csak nevetni. Amúgy komolyan mondom, hónapok óta senkivel sem voltam együtt, gyakorlatilag most jövök rá, hogy ez mennyire hiányzik nekem. Annyira persze nem, hogy a nászéjszakámat várjam.
- Szerintem is.
Értek vele egyet a Levi-témában. Nem tagadom, sokkal szebben látnám a jövő szombatot, ha Levi várna az oltárnál egy kopasz negyvenes helyett.
- De Levi annyira jó ember, én meg tök rossz vagyok, szóval ezek mellett hogy mehetnék hozzá úgy, hogy arra a hülyére vágyok? Ez így tök pocsék. Csak el kéne felejtenem Denist.
Eszti tudja, mindig is tudta, talán régebb óta, mint, hogy én magamnak be mertem volna vallani. Ujjaimat Eszti ujjaiba fonom, és követem a tekintetét az égre.
- Elmondtam neki. Denisnek, hogy szerelmes vagyok belé. Azt mondta megoldjuk, aztán lelépett. Megoldotta.
Egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon, de csak egyetlen egy. Fáj, persze, hogy fáj, hogy a fenébe ne fájna, hiszen ez nem megoldás. Ő a legjobb barátom, az egyetlen olyan ember, aki mellett nem szégyellek semmit. Esztit szeretem, imádom, de neki nem merem elmondani sem azt, hogy ki és hogyan csókolt meg először, vagy hogy miként vesztettem el a szüzességem, hogy miért él az ikertestvérem állandó felügyelet alatt. Nem azért, mert nem bízok benne, hanem mert van egy olyan plusz a Denisszel való barátságomban, amit sohasem éreztem még. Ezért is haragszom rá ennyire. Egyetlen könnycsepp, többet nem érdemel. Nem leszek miatta szomorú. Megemelem a fejem, óvatosan az üveg száját az ajkaimhoz emelem, és kortyolok kettőt belőle.
- Nem tehetek róla, hogy ekkorák, a csajok maguktól nőttek meg, semmi beleszólásom nem volt. De! Ha el akarunk érni valamit, például ingyen piákat, akkor nagyon hasznosak. Csak a hátam tud tőlük iszonyatosan fájni.
Nyögök is egy aprót, ahogy visszafekszem, és, hogy ne érezzék magukat olyan rosszul, megsimogatom őket, mielőtt a komolyabb téma jönne.
- Szerinted akkor jó emberek lennénk? Ha újrakezdhetnénk. Olyanok, akikre büszkék az apáik?
Visszafekve rápillantok, és közelebb bújok kicsit.
- Bajban vagy? Ki miatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Nem akarom elfelejteni.
Vallom be csendesen, kerülve Eszti pillantását. Furcsa, de emiatt szégyenérzet támad bennem, éppen bennem. Sosem szégyelltem semmit, akár velem történt, akár én magam csináltam, és mégis, azért, mert gyengéd érzéseket táplálok iránta, szégyenérzet van bennem. Mintha kisgyerek lennék, aki ellopja az anyja kedvenc rúzsát, eltöri, és fél a szidástól. Én is loptam volna? Elloptam magamtól a lehetőséget, hogy életem legfontosabb emberét magam mellett tudhassam ezekben a nehéz pillanatokban? Elloptam magamtól a lehetőséget, hogy legalább egy kicsit boldog legyek a boldogtalanságban? Ha Denis mellettem lenne, ha néha mellkasának dönthetném a fejem, vagy csak feküdnénk egymás mellett, miközben olvasunk, boldog lennék, akkor is, ha apám hozzákényszerít egy másik emberhez. Így azonban, gyenge és szerencsétlen vagyok. Megkopott a fényem, ami azért volt olyan erős, mert ő a barátom volt.
- Gyenge vagyok.
Néhány napja, egyik éjjel eszembe jutott, hogy pár pirulát még akkor eldugtam, amikor először tapasztaltam a fless Denis jelenlétét. Emlékeztem rá, hogy melyik varrás alatt rejtőznek. Kilenc szem, kilenc alkalom, hogy velem legyen. Egész éjjel nem tudtam aludni, Annie ölelő keze megnyugtatóan kellett volna hasson rám, hiszen ő is egy Brightmore, visszatérve jó szokásomhoz, Denis illatát érzem rajta, követelem, hogy az orromban legyen. Kihasználom őt, pedig nem akarom. Kilenc szem. Egész éjjel az járt a fejemben, hogy reggel le kell ellenőriznem, hogy megvannak. Csak tapintanom kell őket. Nem bevenni, eltenni nehéz időkre. Csak egy kis motiváció, hogy minden a helyén van. Még nyolc alkalommal beszélhetek Denis-szel.
- Ő nem egy fiú, ezért gyűlölöm őt. Hogy nem képes egy fiú lenni. Pedig csak annyi lenne a feladata, hogy egy fiúvá váljon.
Olyan sokat kérek én? Hogy csak egy fiú legyen? Szerintem nem. Innen csak két megoldás van. Vagy tényleg olyan messze leszünk egymástól, hogy valahogy elfelejtem, akárhogy, vagy mellettem lesz, és elfogadjuk az érzéseimet. Nem akarok többet vagy mást, mint ezt, hogy elfogadjuk. Sokkal könnyebb úgy kiszeretni valakiből, hogy nem hiányolod, hogy nem számolgatsz gyógyszereket, hogy újra láthasd. Sokkal könnyebb lenne, de ezt el se tudom mondani neki, mert gyűlöl és nem tud a közelemben lenni, mert ő így oldja meg. Remek, most már rendesen mérges vagyok rá. Összeráncolt homlokkal hunyom le a szemeimet, és mérgesen szusszanok egyet.
- Ez a veszély engem nem fenyeget, nem tudok vékony lenni. Láttad Annie-t, a ruhái az én ruháim, csak ő lassan tizenhét, én meg tizennégy voltam, amikor be tudtam őket gombolni.
Én meg az ötvenöt kiló. Akkor se ment, amikor hónapokig csak húslevest ettem, semmi mást, ahogy Jason megérkezett, hozott nekem enni és hozott nekem egy adag boldogságot is.  
- A normális unalmas szívem, ezért fekszünk hajnali ötkor a Dunaparton két borral és egy koronával márciusban.
Nekünk nem való a normális, mi nem olyan népek vagyunk, akik ezzel beérik, nekünk több kell, nekünk más kell, nekünk olyan kell, ami mozgásban tart, megbotránkoztat, elhiheti velünk, hogy ez a lendület, amire szükségünk van. Nem vagyunk képesek nyugton lenni, nem lehetünk átlagosak, mert abba belehalnánk.
- Gondolod, hogy Ricsi összefogna ellened az apáddal? Ugye tudod, édes, hogy az öcséd jobban szeret téged, mint engem a tizenkét...tizennégy testvérem együttvéve.
Mondjuk June azóta nem tolta ide a képét, szóval tizenhárom. A múltkor összeszámoltam, hogy bárki megkérdezi, hogy hány testvérem van, el tudjam mondani, ne az legyen, hogy nézek és próbálom számolgatni, hogy melyik anyától hány testvérem született.
- Igen, hallottam.
Bólintok, de nem fordítok rá nagyobb jelentőséget. Egyikünk sem szent, és történt ott bármi, az a múlt. A jelen pedig egy teljesen más dolog, és ha valaki, én tudom, hogy milyen az, amikor beskatulyáznak, ráadásul a saját szülőd.
- Ha valaki tudhatja az érzéseidet, az te magad vagy, de amúgy, ha ugyanaz lenne, se lenne hozzá közük. Eszti, te nem vagy ostoba lány, jogod van dönteni az életed felett.
Bölcs tanács valakitől, aki csak mert lány, férjhez adható, és férjhez is megy pár nap múlva.
- Miért ne élhetnéd úgy az életed, ahogy te akarod?
Oké, megint fel vagyok háborodva. Felkönyökölve nézek rá.
- Az öcséd bele van esve Lilibe, kár tagadnia, mert így van. Komolyan, ha a hülye politika megköveteli, tönkreteszi a boldogságát pár szavazatért? Ennyit nem ér az egész. És ha még egy Benjámin a fickó? Egész életedben nem lehetsz boldogtalan Eszti. Nézz magadra, sikeres és tehetséges vagy, megélsz a jég hátán is, inspiráló vagy és gyönyörű. Nem a neved határoz meg, hanem a személyiséged és a tetteid. Én büszke lennék rá, ha olyan gyerekem lenne, mint te.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy Beatles számot dúdolgatva sétálgatok a növények között, már tíz is elmúlt mire felkeltem, most már lassan egy óra van, és egyáltalán nem bánom, hogy így történt. Nem gondolkozom, ma először úgy érzem, hogy teljesen kikapcsolt az agyam. Nincs kávé, napok óta csak sima vizet és zöld teát iszok. Meditálok, nyugtatom az elmémet. Muszáj mindent lezárnom magamban, mert egyszerűen túl sok volt már ez az év. Ez pedig igazán akkor ijesztett meg, amikor az illúziómágiám nem működött rendesen.
Szerelmes vagyok a képességemben, és bármennyire is fájt és megviselt a tanulási folyamata, itt vagyok a végén, sikerült, és legyőztem mindent, amit csak legyőzhettem. Nem fogom veszni hagyni, nem fogom azt mondani, hogy akkor ennyi volt, csak mert érzelmileg nem vagyok rendben. Nem hagyhatok mindent veszni, így is eleget kockáztattam azzal, hogy mindenkitől időt és teret kérve, eljöttem ide, amíg a dédike Arianaval szervezkedik Bogolyfalván. Amúgy sem lennék a Dédim közelében, mert ő mindent tud, és mindent lát, rosszabb, mint Jason, szóval nagyon nincs szükségem arra, hogy még egy ember a vesémbe lásson. Szóval amikor azt mondta, hogy Bogolyfalvára helyezi át a székhelyét, felém dobta a kulcsát, és most itt vagyok, én vigyázom a házát. Tudta ő is, hogy ez lesz a legjobb megoldás mind a kettőnk számára. Csak kell egy kis pihenés.
Smink nélkül, fehér hajamat magas kontyba fogva, egy elnyűtt magasderekú jóganadrágban, fehér ujjatlanba, és egy hoszú, vastag, flamingószínű kardigánban sétálgatok, sprickával a kezemben, és fúkodok a virágokra. Imádom ezt a helyet, a fél gyerekkoromat és a tinédzser éveim jó részét is itt töltöttem. Csendben, nyugalomban, ahogy most is. Az illúziómágiám működik, sok kis képzelt tündér repked a teremben, olyanok, mint Csingiling a mesében, és csillámló port hagynak mindenhol maguk után. Nyugalom, csend és béke.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szintek.
Az embernek van egy alap nyugalmi szintje, normális emberi interakciók, mint elmenni a boltba, veszekedni azon, hogy mit is jelent egy lehúzott gyűrű - Brightmore, ha ilyen messze is a fejemben látsz, üzenem, hogy még mindig nem vettem le -, főzni, adni cukrot a furcsa szomszéd bácsinak, és közben Jasont sasolni, hogy mentsen meg.
Aztán van az a teljes nyugalom, ami itt is jelen van, amikor csak én vagyok, meg a tündérkék. A nagyi még az állatait is elvitte, csak a lovakat hagyta itt, de hozzájuk egy lány jár, teljesen rendben vagyunk. Elvagyok a növények között, és béke van.
Aztán van az ezek feletti állapot, amikor a nagy békébe meg csendbe betoppan a Vajda Ricsi nevezetű jelenség, aki, legyünk bármennyire is gazdag és előkelő birtokon, pöpecebben néz ki, mindig. A dédike is mindig azt mondta, hogy "Jaj neked, ha Vajdával kezdesz!", aztán amikor mondtam neki, hogy a legjobb barátnőm Eszter, csak sóhajtott. Ariana nem is tudom, hogy bevallotta-e Ricsit. Állítólag a dédike első férje egy Vajda volt. Vagy az első szeretője, sosem tudom a pontos sztorit, de nagy családi cirkusz lett belőle, aztán azért nem nagyon jön be neki a Vajda família.
- Nem szexizni jöttem.
Vonom meg a vállam, de amikor kritizálja életem értelmét, a sprickát - tuti van ám rendes neve is -, akkor megráncolom a orrom, felhúzom a szám, mint egy durcás kacsa, és felé sprickálok egyet a tápoldatod vízből, ami nagyon finom illatú.
- Kidobott az asszony? El se hiszem, hogy végre megjött az esze.
Bántotta a sprickát, így hogyan legyek vele kedves?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Felvonom a szemöldököm a megállapítására, miszerint én azt szeretném, hogy őt elhagyja Lili. Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Komolyan gondoltam, mit akkor és ott a hülye sértődött elvándorlásában mondtam neki, hogy miattuk, kettejük miatt hiszek a szerelemben. Persze akkor még azt hittem, hogy majd Denis és én megoldjuk a dolgot, hogy elég jó leszek, és hiába mondja, hogy elég jó vagyok, ez nem igaz. Santos az, aki elég jó volt, aki mindvégig elég jó volt, én csak egy piszok jó alternatíva voltam.
- Átgondolandó, de azt hiszem, ha leszbikus lennék, a nővéredet vinném ágyba. Lili és én is szubok vagyunk. Az meg csak ilyen nyeeeh lenne.
Még a kézfejemet is megingatom a levegőben, hogy kifejezzem, nem húznánk együtt sokáig. Mondjuk tény, hogy egy olyan kaliberű ember megtartásához, mint Ricsi, valahogy a kettő között kell mozogni, és jól kell tudni domináns és alárendelt szerepet is vállalni, de én nem vagyok vevő ennyire ezekre a dolgokra. Eszterben sokkal több a potenciál arra, hogy ledomináljon, szóval ja, ha nővel mennék tovább, biztos, hogy Esztert választanám.
- Mert elérted, hogy belédszeressen, de dobtad, amikor kiderült, hogy elvetette a gyereket, akivel tizenévesen lett terhes, aztán mérges voltál, Lili felmérgesített, lefeküdtél vele, majd nem beszéltetek róla, aztán csóró próbálkozott, de te hárítottál, én fogtam a fejem, hogy mekkora egy hülye vagy, megmondtam a kislánynak, hogy tegye oda magát, vagy csak ez a pancsolt puncs állapot lesz, mert hát ti "neeeem vonzódtok egymáshoz meg ti csak baráááátok vagytok" maszlagot tolta, aztán végre lépett, és rájöttél, hogy az égiek ezt a lányt neked rakták össze.
Egy szuszra mondom el a sztorit, szusszanva egyet a végén, mert igen, és végig ott voltam. A fodrászok mellett a varrónők is remek hallgatóságként vannak feltüntetve.
- Ariana a nővérem! Nem hiszlek el Ricsárdka. Jeannie, Helena, Ariana, majd Cath, csak a negyedik vagyok, sőt, Jeannie, Helena, Faith, June, Ariana és csak aztán én. Tök sok nővérem van.
Borzalmas, pedig az olyan mágus nyünyöknek mint ő meg én tisztában kell lenniük a naaaagy máguscsaládokkal, mert ha összepároztatnak minket, csak félbolond gyerekeink születhetnek.
- Gyászolok és az elengedés művészetét tanulom. Szakítottam a pasimmal, távolságot kértem a férjemtől, és mivel mind a ketten Bogolyfalván vannak, leléptem ide.
Mutatok körbe a csodás környezeten, aztán homlokráncolva fordulok vissza.
- De te, te mit keresel itt, de komolyan? Megmented a lelkem, vagy mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ez is egyfajta pszichológia, amíg te beszélsz, addig a másiknak esélye sincs rákérdezni, hogy mi a francot művelsz, mert hát nálam a dédin kívül mindenki azt kérdezi, hogy mi a francot művelek, és őszintén, nem tudom rá a választ.
- Az van Ricsi, hogy csinálhatnánk hármasban, de egy idő után kirúgnánk az ágyból, de nem ezért nem csináljuk, hanem mert nem tudod elviselni, ha bárki hozzáér a tulajdonodhoz.
Ezért nem hozza Lili magával, amikor méretet veszek róla, hiszen nem egyszer, szinte meztelenül áll előttem, miközben én a combjait méricskélem, vagy éppen a derekát. Azt mondta, szerinte Ricsit ez is furcsán érintené, és nem akarja, hogy furcsán érintse.
- Irigylem őt.
Vallom be csendesen, mert mi ilyen dolgokról ugye nem beszélünk, mert Ricsinek nincs gyenge pontja, kivéve Esztert, de el tudom képzelni, hogy ha egy olyan helyzetbe kerülne, mint Denis, amikor a legilimencia vizsgáját csinálta, akkor ő is elveszítené a fejét, hiszen a barátnője is ellenkezne az elrablás ellen, őt is bántanák, ahogy engem bántottak.
- Nem tudom.
Felelem őszintén, gondolkodás nélkül, miközben lassan közelebb lépkedek a kanapéhoz, és vigyázva, hogy ne lépjek rá a fekvő fiúra, felülök a háttámlára, és a tarkómat simogatva nézek rá, ismer, tudja, hogy zavarban vagyok, hogy frusztrál ez a téma, túlontúl. De ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy ő van itt, mert ő Ricsi, aki olyan tanácsot tud adni nekem, amit más nem.
- Szerintem én tizenévesen megőrültem, csak senki sem meri kimondani, hogy egy ideggyenge bolond vagyok.
Zavart mosollyal pillantok le Ricsire, miközben finoman megvonom a vállam, és érzem, ahogy a zavar már az arcomra is kiült, egyre pirosodom.
- Tényleg elmennél egy ilyen bárba? Szerintem már azzal is kiakasztod, hogy velem vagy.
Ezzel pedig nem elküldeni akarom, csak tényeket közölni. Ismerem a féltékenységet, és úgy ismerem, hogy nekem el kellett engednem azt, akit a világon mindennél jobban szeretek, azért, hogy boldog legyen valakivel, akit boldoggá akart tenni. Denis, amióta csak rájött, hogy Santost szereti, azon dolgozott, hogy a nő boldog legyen. Vele lett volna, felvállalta volna a szerelmüket, a feleségének akarta, és idővel családot is alapított volna vele. Én pedig támogattam, miközben éreztem, ahogy a szívem és az elmém is megroppan. Csak remélem, hogy Ricsi nem fogja ezt a végzetes hibát elkövetni, bár nagyon jó úton halad, ha minden igaz.
- Umm. Ami biztos, hogy szeretem Denist. Hol szerelemmel, hol szomorú szerelemmel, hol barátilag, hol társként, de szeretem őt. Az életemnél is jobban. Tudom ostobaság, de amikor a műtőasztalon feküdtem, kétszer is feladtam, mert nem akartam végignézni, ahogy már nem az életem része, de visszajöttem, mert nem akartam, hogy feleméssze a bűntudat, hogy ő ölt meg.
Ricsi tudja, hiszen rákérdezett és én nem tagadtam, hogy Denis volt az, de én voltam, aki kiprovokálta. Az én bűnöm. A gyűrűmet forgatom az ujjamon, és közben hosszan kiengedem a levegőt.
- Mindig azt mondja, hogy én nem a szamár vagyok, hogy ne úgy gondoljak magamra, mint a szamárra, aki jó a ló helyett is, de tudod, ha nem fekszel le más lányokkal, köztük a saját feleségeddel sem, mert van egy nő, aki a minden, akkor te szamár vagy. Tehetsz bármit. Annyira szerettem volna én lenni az a kibaszott ló, és esküszöm neked, hogy még az utolsó utáni pillanatban is azt reméltem, hogy engem mond, hogy én többet jelentek neki. Szörnyen ostobának érzem magam emiatt.
A gyűrűt visszahelyezem az eredeti pozíciójába, könyökeimmel megtámaszkodom a térdeimen, ujjaimat összefogom magam előtt, és az orromat támasztom meg rajta, mint valami nagy, öreg bölcs.
- A másik, normális. Túl normális. Rendben, apa. Vannak gyerekei. Egyedül neveli őket, semmi dráma, van anyjuk, de nem igazán anya típus. Sokat beszélgettünk, jó volt vele lenni, minden pillanat jó volt vele. Nem olyan intenzív, mint Denisszel, de békés, nyugodt. Mellette magamat látom, egy tíz év múlvai magamat, de mi van, ha előbb jön az, amit elterveztem? Mi van, ha én most találtam meg azt, aki szeretne egy életen át, és akit tudnék szeretni? Szerethetem, ha nem olyan intenzíven, de őszintén szeretem, mint Denist? Mi van, ha Denis sosem szűnik meg igazán bennem? Mi van, ha elcseszem? Nem akarom elcseszni, vele nem, és félek, hogy ez a távolság és időkérés most éppen az. Nem az a bajom, hogy benne nem vagyok biztos, mert biztos vagyok. Én magamban nem vagyok biztos. Ha azt mondom, hogy őt választom, elveszítem Denist?
Annyit kérdést teszek fel, hogy érezheti, tényleg bolond vagyok, és lassan megőrülök. Megdörzsölve a szemeimet nézek le rá.
- Talán remetének kéne maradnom. Én csak ruhákat akartam tervezni, ez volt a vágyam, meg, hogy huszonkilenc évesen szüljek egy gyereket. Erre itt vagyok húsz évesen a sokadik összeomlás szélén. Hát ezt nagyon nem így terveztem. Elcsesztem, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak nézem őt, és érzem, ahogy a szívem egy ütemet kihagy, majd hevesebben kezd el verni, és hiába próbálom leplezni, zavarom az arcomra is kiül. Látom, ismerem, tudom, milyen az, amikor egy pillanat alatt idegessé válik, és bármennyire is minimálisan jelenik ez meg akkor, amikor dolgozik, látszik amikor a barátaival van, amikor nem kell takargatnia a benne dúló háborút. Ezt pedig most én indítottam el.
- Így, de nem rossz értelemben. Én tényleg irigylem őt azért, amit látom, hogy neked jelent. Nem vagyok benne a kapcsolatotokban, csak mint küldő szemlélő tudok nyilatkozni.
Talán nem a jó szót használtam rá, de azt hiszem arra, amik ők jelenleg az én meglátásaim szerint, talán nincs is jó szó. Érzem Lilin, hogy megváltozott, sokkal zárkózottabb lett, és máshogy csillan a szeme, amikor róla beszél, már nem olyan, mint volt. Szereti. Szerelemmel és szíve minden szeretetével, mégis, elcsendesedett.
- Lili engem egy kacsára emlékeztet. Mármint konkrétan egy kacsára. Amikor gyerek voltam, apa kivitt az udvarba, oda, hátra, a dédi kacsákat tartott.
Elmutatok a kert hátsó végébe, ahol régen a szárnyasok éltek, volt kis tavuk és minden jó, de már nincsenek egy ideje, amióta a dédi egyedül van, és azt hiszem, ez így van jól.
- Volt közöttük egy nagyon beteg, senki sem tudta, hogy mi támadta meg, minden előjel nélkül. Amikor apa meg akarta szabadítani a szenvedéseitől, elkezdett menekülni. De nem úgy, mint a normális kacsák, játszott apával. Mindig becsusszant a kezei közé, majd kiugrott. A határait feszegette. Aztán eljött egy pont, amikor egyszer csak felállt egy rönkre, és lehajtotta a fejét, mint aki megadta magát. Egy ideje ezt érzem nála is, hogy megadta magát, csak, hogy veled lehessen. Hogy kész bármilyen áldozatot és büntetést elviselni, mert már nem tud nélküled élni.
A végén elcsendesedem, mert tudom, hogy a kapcsolatunk alapja az őszinteség, de nem akarok beletenyerelni olyan szinten, hogy Ricsi hazamenjen, összecsomagoljon és elhagyja Lilit. Nem akarom ezt az egészet összetörni pont akkor, amikor a legtörékenyebbnek tűnik. És csak remélem, hogy Ricsi megérti, amit mondani szeretnék.
- Tulajdon és tulajdon között is van különbség. Vannak emberek, akik szeretnek birtokolni és emberek, akik szeretnek birtokolttá válni. Attól még nem válsz rossz emberré egy kapcsolatban az én nézőpontom szerint, mert birtokló vagy. Nem bírálom a kapcsolatodat, főleg nem negatív értelemben, mert bár lenne olyan ember a Földön, mint aki annyi mindent ki tud hozni belőlem, sőt belőlünk, mint ti egymásból.
De nincs. Azt hittem, tényleg azt hittem, hogy nekem Denis a Ricsim, és még mindig, a szívem egy részében ezt hiszem, de Ricsinél egy ponton túl nem volt kérdés, hogy Lilit szereti és Lilivel marad, én pedig ezt hiányolom az egészből.
Lecsúszok Ricsi mellé, fejemet a támlának döntöm, lehunyom a szemem, és csak hallgatom az összefoglalóját. Más nézőpontok, ugyebár. Mi szerintem jó barátok vagyunk, csak kicsit kegyetlenek egymással. Én egy lelőtt kacsához hasonlítom a barátnőjét, ő meg arra biztat, hogy mindenkit hagyjak el. Mindenkit is.
- Nem vagyok benne biztos, hogy még szerelmes vagyok Denisbe. De ő az én Lilim. Nem tudnék nélküle élni, mert már a részemmé vált. Fejlődtem és változtam általa, és jó irányba. Nem érdekel, hogy más nőkkel van, egyáltalán nem. Volt egy bájital. Ezt még korábban nem meséltem neked. Felszínre törtek tőle az érzései. Olyan volt, mint egy kis nyünny. És azt mondta, két nőbe szerelmes. Meglepetés, az egyik én vagyok. Szó szót követett, és azt mondtam neki, hogy tudom, hogy a másik nő is szerelmes belé, és ha szeretné, akkor mutassa ki, amit érez. Tudtam, hogy el fog menni, mégis, reménykedtem benne, hogy nem.
Mire a történet végére érek, már nyitva van a szemem, és Ricsit nézem. Aztán sóhajtok egyet, és horkatva felülök, elhúzom a lábaimat is.
- Aztán persze a nő terhes lett valaki mástól, és egy ideig szerintem elvárta, hogy Denis, ha már szerelmes belé, akkor örüljön annak, hogy ő terhes. Persze nem így lett, de az érzések nem olyanok, amik könnyen elmúlnak, és szerintem még most is úgy van, hogy bármit megtenne, hogy visszafordítsa ezt az egészet.
És jön megint a szó, szépen körbeértünk, megforgatom az ujjamon a gyűrűt, és megvonom a vállam. Én nem vagyok ilyen emancipanci nő, aki egyenjogú meg önmegvalósító. Én szerettem a házasságom, nagyon sokáig boldog voltam benne. Aztán változtak a dolgok, és tőlem csak annyi kellett, hogy a felmerülő problémákat oldjam meg. Nem láttam egy idő után más hasznomat, és nekem ezért fájt mérhetetlenül az a gyűrű, amikor a tenyeremben landolt.
- Szerinted valaha meg fogsz bocsátani Lilinek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Figyelek rá, minden szavára, és arra, ahogy megnyilatkozik. Pont ez az, amit szeretek benne, bennük, a kapcsolatukban. Hogy vannak problémáik, felvállalják, kimondják, de nem élik meg úgy, minta ezen nem lehetne változtatni, nem verik magukat a földhöz, és nem is játsszák el, hogy minden csodálatos, és ők a legtökéletesebbek, hogy ők egy igazi nyerő páros (haha, tudom - a szerk.), nincs ebben semmi színészkedés. Ez pedig így tökéletes. Ajkaim elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de mire megtenném, ebben a felfokozottan szinte már romantikusan őszinte pillanatban, megint beszélni kezd, sőt nevetni is.
- Vagy már meg is szült.
Nem tudom Santos éppen milyen stádiumban van, de igen, a lényeg az, hogy nagyon terhes volt, nagyon mástól és én nagyon ejtve lettem. De a kérdésre, hogy együtt tudnék-e lenni Denisszel, kerülöm a választ. Mert nem tudom. Ricsi az első, aki tényleg felteszi nekem ezt a kérdést, és olyan szinten első, hogy még én magam sem tettem fel ezt a kérdést magamnak, és itt és most, ebbe a kanapéba süppedve jövök rá, hogy nem tudom a választ, hogy fogalmam sincs, hogy képes lennék-e még Denisszel lenni. Szeretnék, ezt tudom. De tudok is? Talán a szerelem nem elég.
- Nem?
Nézek rá döbbenten, és felkászálódva a tenyerem Ricsi homlokára teszem, de az csak kellemesen ember meleg, így közelebb hajolok hozzá, és mélyen a szemébe nézek.
- Elraboltak az ufók? Ki vagy te és hová tetted az én Ricsimet? Még, hogy nem szégyellnél! Felháborító! Öt perc Ricsárdka, öt, és kész vagyok. Maradj itt.  
Ami öt az öt, ilyenkor. Csak egy másik ruha, szempillaspirál és kész is. A hajam leengedem, eléggé feltűnő jelenség vagyok így is, nem kell túltolni. Visszaérve testszínű harisnyát, hosszú combközépig érő, fekete csizmát és smaragdzöld egyberuhát viselek, aminek ejtett válla van, így a bal vállam teljesen fedetlen. Kezemben fekete bőrkabát, így érkezem meg a hozzám illő illatfelhőben.
- Amúgy, létezik olyan misztikum, mint a szeretet nyelv. Öt van belőle. Lilié az érintés, és te pont azt tagadod meg, ami a legfontosabb számára, ami hozzád köti őt. Ha lefeküdt volna Denisszel se lenne akkora bűntudata, mint a csók miatt. Ott mart, ahol a legjobban fáj, csak nem számolt vele, hogy saját magát is megsebzi. Elég szexi ez így?
Fordulok körbe, nem mintha számítana, mert a cicibárok fő ismérve, hogy nem is engednek be oda nőket, de hátha velem kivételt tesznek. Mondjuk még mindig undorítónak tartom a sajttorta ízű sört, ezért is nem vittem neki soha. Viszont ha rendben van, akkor indulhatunk. Maximum máshol kötünk ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hogy mikor lettem én apa kicsi lány? Nem tudom. Volt időszak, amikor az voltam, aztán hirtelen már nem voltam, most meg megint egy csapásra azzá váltam. Sokáig nem értettem, hogy miért éppen én, de amikor egy csodálatos, valóban gyönyörű, fehér ruhába akartak bújtatni, akkor megértettem, hogy éppen próbálják eladni, hogy szűzies gyermek vagyok, aki éppen élete szerelmét keresni. De hát ez nagyon nem igaz, ha az ujjamon lévő gyűrű és a vezetéknevem ne lenne elég utalás arra, hogy férjnél vagyok.
Azonban, ahogy én, úgy apa is tudja, hogy el fog jönni a március, melynek végén, ha tetszik, ha nem, Denis és én más-más irányba indulunk. Ami azt illeti, ő a költözéssel határozottan kinyilatkoztatta, hogy válna, éppen, amikor felhoztam volna neki, hogy mi lenne, ha nem tennénk. Végül nem hoztam fel neki, és nem mondtam semmit, csak, mint mindig, most is, elrejtettem elmém arany kis ládikójába a vágyat. Anno azért kezdtem el az okklumenciát, hogy Denist védjem a minisztérium emberei előtt, most pedig azért gyakorolok kitartó szorgalommal, hogy magamat rejtsem el. Nincs még egy olyan alkalom, hogy én előtte ebben a témában könyörgök, hátha máshogy gondol rám. Hátha marad.
Ezért is jöttem ma el, vörösre festett hajam leomló hullámokban keretezi az arcom. Olyan sötét vörös, hogy helyenként már barnának látszik, de nem baj, mert ez csodálatosan kiemeli a ruhát, ami rózsaszín. A fűzős betét benne kicsit meglepett, így amúgy se kis melleimet még nagyobbnak engedi mutatni, kissé talán túlzottan is rákoncentrál a lányokra, de nem baj, apa boldog. Vadászónak tűnök benne, mégis roppantmód ártatlannak. Köszönjük a műszempilla feltalálójának, hogy bambivá varázsolhattam magam ma este is.
- Konrád. Illetve, polgármester úr, örülök, hogy személyesen is megismerhettem, végre.
És igen, tudom, hogy mi folyik itt, hiszen a szüleink is itt állnak mellettünk, és komolyan mondom, valahol mókás és kínos is ez, mintha nem menne nekünk egyedül is, vagy, mintha én lennék számára az ideális feleség. Nos, nem hiszem, de mindenesetre mókás. Poldármesterné lehetnék. Bogolyfalva first lady-je. Hát, minden móka egy ideig.
- Éppen azt mondtam édesapámnak, hogy megtekinteném az falut. Volna kedve esetleg elkísérni egy rövid sétára?
Mivel Kunszenilla mondjuk ki, a halálán van, és ez a sok ember hirtelen azt hiszi, hogy meg lehet ezt oldani. De vajon tényleg? Érdekes ötlet. Azonban, valahogy a férfi érdekesebb, a tekintete, mintha képes lenne pirulásig nézni. De még állom a sarat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Végtelenül hálás vagyok, amiért igent mond, noha tudom, hogy nem nagyon mondhat nemet, mert az illem, meg a mellettünk álló szülőhad megkövetelik, hogy igenis adjon egy esélyt, és ha már ilyen remek lehetőség van, mint egy séta, ragadja meg. Utálom, ha úgy néznek rám, mint most, érzem, ahogy mindenki végigmér. Mintha már most azon elmélkednének, hogy mire vagyok alkalmas.
~ Vékony a dereka, de széles a csípője. A képen, amit mutattak, karakteresebb volt az arca, most olyan angyali inkább. ~
Gondolhatják a velem szemben állók, akik már most az utódláson elmélkedhetnek, hiszen látjuk mind, hogy a férfinek illő volna unokákat prezentálni. Nem véletlenül nem korabeli nőket keresnek neki. A férfi örök, az asszony öreg. Más-más szinten mérik a korunk.
~ Csak a pillák, azok az átkozott műszempillák, Catherine! ~
Anyám fejében nyilván ez a gondolat van, és hosszú idő óta ez volna a legemberibb gondolata az irányomba. Mintha képes lennék még elérzékenyülni vele kapcsolatban, hogy azt feltételezem, ezen, és nem a kiváló kapcsolatokon morfondírozik, amiket általam építhet. Ugyan, persze, hogy a kapcsolatokon elmélkedik, hiszen ismerem. Egy valakit tudok, akinek ez nem tetszik, nem az összehozás, hanem az, hogy elmennék innen. Apa, aki látni szeretne, nehogy olyat mondjak, ami ellentétes azzal, amit ő állított. Vajon mit mondott, hogy a házasságom tragédia? Hogy a férjem csak árt nekem? Hogy átmosta az agyam, és szükségem volna valakire, aki megnevelne? Egy erős és határozott férfira? Egy idősebb, érettebb szellemre, aki utat mutatna nekem? Úgyis tagadna mindent, de ha lenne egy kiváló láthatatlanná tévő köpenyem, akkor mindig a nyomában lennék. Az a baj azonban, hogy hiába az illúziómágia, apa sokszor veszi magát körbe olyan varázslatokkal, melyek lebuktatnának. A láthatatlanná tévő köpenyek meg mostanában arany árban vannak, minőségük pedig olyan silány, hogy előbb válok animágussá, mint, hogy pénzt adjak értük, és még le is bukjak.
- Köszönöm.
Figyelmes, markáns, magas. Nem tudom, hogy bennem mégis mit láthatna, ami miatt azt mondhatja, hogy megérek egy próbát. Vajon gondolhatja ezt egy polgármester? Hogy egy csitri megér egy próbát. Mondjuk, ha az elődje teljesítményére alapoz, akkor mondhatja. Hiszen Wittner három felnőtt gyermek után Lexával kötött házasságot, az évfolyamtársammal, szóval valamit csak gondolhatnak az ilyen magas rangú emberek az olyan korú lányokról mint én. És igen, minden gondolatom veszettül mocskos, ami eszembe jut. Nos, ha erre alapoz, legalább nem okozok neki csalódást, és ezt most úgy mondom, hogy sem szégyenérzet, sem egoizmus nincs a mondatban. Sokkal jobb az, ha nem kényszerként, hanem élvezetként tekintesz rá, főleg, ha olyan vagy, mint én. De vajon, vágyik arra, amire én? Kellemes meglepetés lenne. Azt hiszem, minél tovább nézem, annál jobban vágyom, hogy kiderítsem. Elmélkedek egy most megismert és nekem férjnek szánt férfi szexuális igényeiről. Na jó, erre nyilván nem számítottam, amikor igent mondtam a mai eseményre. Nem bűn arra gondolni, hogy milyen étvágya van. Végül is, azt mondják, hogy politikus feleségnek nem kell karrier, eljótékonykodik az emberekkel, és mikor a férje kívánja, megmutatja, mennyire szerető feleség. És ha jól csinálja, hát kap egy pár szép cipőt, ha meg ügyesen és fiút szül, egy nyaralót. Az is valami, nem?
Könnyednek, már-már felelőtlennek és felhőtlennek tűnhetek fejben, mégis, ahogy nézem őt, miközben öltözik, azon gondolkozom, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. Talán csak azért szeretne kijönni, mint én, hogy megszabaduljon a benti kínosságtól, és egyáltalán, fel se merül benne, hogy mit adhatnék neki. Ez elszomorít? Van benne valami érdekes. Nem tudom most még megmondani, hogy mi, de valami. Valami nagyon érdekes. Ismét belé karolok, a ruhatárban álló lány felé egy bájos mosolyt küldve, és kilépve a hűvös estébe, szabadnak érzem magam.
- Ó, tapasztalt vagyok, ne aggódj.
Kuncogok vidáman, és most, hogy már csak magunk vagyunk, nem próbálom játszani a tudatlan szűzlányt, aki bájosan ártatlan, és nem tudja, hogy mi történik körülötte. Csak mert el akarnak adni, mert ez az, attól még nem kell meghazudtolnom magam. Sokkal vidámabban cseng a hangom, olyan, mint lenni szokott, és érezheti a különbséget, hiszen nem jelent problémát letegeznem.
- Látszik rajtuk, hogy odáig vannak az ötletért, de bölcs dolog vajon egy elvált nőt megtenni egy polgármester feleségének?
Elmélkedek a kérdéskörön, mert a válásomkor még nem töltöm be a huszonegyedik életévemet, tehát simán lehet balgaságnak mondani egy két éves házasságot, főleg, ha az tele van küzdelemmel, mert nyilván ezt mondják, biztos vagyok benne, hogy Denis-t mocskolják, de ehhez bizonyítékra van szükségem, és most nem is ezzel szeretnék foglalkozni.
- Ha gyorsan elveszel a válásom után és fejest ugrunk a gyermekáldásba, elnézve a családom méretét és az életkoromat egy tíz maximum tizenhárom kis Daróczy-t legyárthatunk. Ha mindegyik itt alapít családot, mert mondjuk kötelezzük rá őket, akkor van esélye a helynek. Persze egy kis hullámvölgy után. És mondjuk ott, a tó szélén lehetne egy aranyszobrod, meg egy jó kis jellemző beceneved. Lehetnél I. Daróczy "Nemző" Konrád.
Mire a lelkesedésem utolsó szava is kijön belőlem, érzem, hogy kipirultam a nagy lelkesedéstől, és olyan széles mosollyal pillantok fel rá, mintha csak két kis tündér húzná ki a számat. Barna szemeim szerintem még ebben a sötétségben is vidáman csillognak. Egyerűen jobban érzem magam, ha csak ketten vagyunk, és szeretném látni, hogy milyen az igazi arca. Nem hiszem, hogy az, aki ott bent volt.
- Te választottál engem, vagy ők böktek rá apám palettáján a nevemre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Én pedig nem akartam ilyenbe kerülni.
Szerintem senki sem akar, kivéve a nővéremet. Jeannie olyan természetességgel állt anno apa elé, hogy ő válasszon neki férjet, hogy a mai napig kiráz tőle a hideg. Ott voltunk mind, nevettünk, mert azt hittük a nővérem élete első poénján van túl, de nem. Nem viccnek szánta, félrevonultak és alig egy hónappal később egy eljegyzési vacsorán találtuk magunkat. A legutóbbi ilyen eldöntetett jegyességet pedig karácsony másnapján ültük.
- Aztán apámnál beindult a gépszíj, és úgy gondolta, hogy sorban kiházasítja az arra életkorban megfelelő lányait. Én csak a harmadik lettem volna, szóval most nem is lennék férjnél, de szeretem a nővéreimet, és időt akartam nekik nyerni.
Azt, hogy érzelmileg amúgy sem voltam a toppon, mert kevésen múlt csupán, hogy a legjobb barátom, sőt továbbmegyek, a szerelmem majdnem elvette az életem, valahogy szeretem kihagyni az emlékezetemből. Néha még besajog hátul a heg és a tompánál jobban fáj olyankor a fejem, de élek, szóval nem nagyon érzem rosszul magam a ténytől, hogy fáj. Az életet jobban szeretem most már, mint, hogy ilyen miatt panaszkodjak.
- Az első vőlegényem egy negyven éves férfi volt, aki nőt még közelről nem érintett. Én is csak egyszer láttam őt. De politikusi körökben mozgott, apa pedig, valószínűleg először Vajdáéknál próbálkozott.
Csak hát akkor már Ricsinek ott volt Lili, szóval nem találtak közös nevezőt, és bármennyire is jó barátom a két Vajda gyerek, nem volt elég ahhoz, hogy megszerezze nekem a fiút. El sem tudom mondani, hogy mennyire nem bánom ezt a dolgot, mert ha valamit szépnek találok az életben, az az ő kapcsolatuk, és Merlin mentsen meg, hogy akár csak egy fél pillanatnál tovább is belezavarjak az életükbe. Bár meg kell vallanom, Ricsi és én jó páros lettünk volna, de sosem lett volna olyan érzelmi élmény, mint amit rajtuk látok, szóval nem.
- Határozott vagy.
Teszek egy megállapítást arra, hogy ő dönti el, hogy mikor házasodik meg, és nem a szülei határozzák meg. Gondolom, ez eddig náluk egy jó taktika volt, hiszen a politikai pályát egyengették, és nem nézték, hogy szállnak az évek, de vajon továbbra is ki tud állni a döntése mellett? Néha a legváratlanabb helyről kapjuk a legnagyobb pofont. Felpillantok rá, és hiába van az a kicsit talán furcsa érzés a gyomromban, hogy még nem kellene bíznom benne, valami mégis elindul. A tekintete mást mond. Figyelmes, határozott, de mégis, van benne valami megragadó, amivel engem megragadott. Ostobaság volna? Talán, de egyelőre valahogy a bizalomra szavazok.
- Félreérted. Vagy lehet, hogy az apám mondja félre.
Sosem lehet tudni, hogy mégis mivel akarnak meggyőzni egy másik felet egy harmadik mellett döntésről, de, hogy Denis nem vigyázott rám, az sületlenség.
- Denis a legjobb barátom, és azzal, hogy feleségül vett vigyázott rám a leginkább. Nem hagyta, hogy elvigyen egy olyan ember, aki csak árthatna nekem, hiszen ismer. Addig győzködte apát, amíg neki nem adott, és ha nem is politikus, de Denis különleges. Nagyon tehetséges mágus, okos és erős, birtokában van olyan tudásnak, amiről más csak álmodhat. És ez apámnak imponáló volt. Amolyan dísznek szánta a vejei és menyei közé.
Mintha csak egy polcon lennének a beházasodott emberek serlegek, és szabadidejében azokat fényesítgetné. Denis eddig az ékköve volt ennek a polcnak, de most, hogy kimutatta a foga fehérjét, már csak egy sikertelen ezüstérem, akit hátra is tesz az ember, hogy ne szennyezze az aranyakat.
- De Denis makacs. Két évet mondott, hogy két évig leszünk házasok. Apa azt hitte, hogy addigra összejön egy gyerek, és magam mellett tarthatom Denist ezzel, ő pedig mellettem marad. Csakhogy egyikünk sem akar még hosszú ideig gyereket. Így ha eljön a március elválunk, mert lejár a két év, és ez nem szerelem, hogy örökké tartson.
Vagy, pont, hogy szerelem, és ezért nem tarthat örökké, mert nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, az érzésekkel. Mosolyogva pillantok fel rá, ahogy félúton járunk már.
- De azért az öreg odateszi magát, most épp a minisztérium vezetőjének legkisebb fiát készül a vejévé tenni. Építi a kis kapcsolatait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bólintok párat arra, hogy valóban nem, de ez nem olyan dolog, ami miatt fényeznem kellene magam, hiszen összességében nem tartom a személyemet jó embernek, és nem tartom igaznak azt, hogy a jó emberekkel történnek rossz dolgok, a rosszak meg csak élik a világukat. Sokkal inkább hiszek a valamit valamiért elvben, még akkor is, ha nem tudatosan történtek ezek az események. Nem tetszett anya pasija, amikor külön volt a férjétől, és a férfi gyerekként az én torkomon dugta le a nyelvét, aztán később a túlzott naivságom miatt erőszak által veszítettem el az ártatlanságom. Az emberek, ha úgy tetszik, megfizetnek azért, amit tesznek. Én bevállaltam a nővéreim helyett, cserébe Denist kaptam, és nem a másik fickót.
- Nem, valóban. És a tekintete. Az volt a legijesztőbb, ahogy végigmért, és én csak azon gondolkoztam, hogy a pincébe fog tartani.
Amivel furcsa, de alapvetően nincs bajom, mármint, elég sok rétű az érdeklődési köröm, én vagyok, ha úgy tetszik, az a fél, aki imád ellenkezni, és imádja, ha legyőzik, ha kihívást és megbotránkozást kelthetek, egy megfelelő partnerrel persze. Valamiért a gondolatmenet közben úgy érzem, hogy rá kell sandítanom, és bevallom őszintén, elgondolkoztat, hogy ő vajon ilyen-e. Vajon élvezné-e a játékot? Mert én nagyon szeretek játszani. A tekintetem a tó felé fordítom, mert vegyes érzelmek szabadultak fel azzal, hogy ez a gondolat a felszínre tört, mintha csak egy vágy kiszabadult volna a gondosan bezárt arany ládikából a fejemben. Valami, ami hiányzik, amit szerettem, ami én voltam. Valami, ami már nem része az életemnek, amit elvettek tőlem. Elszakítottak, eltaszítottak, és az emlék fáj. Mintha még most is érezném a hiányát. Nem vagyok önmagam.  
Emlékszem, hogy utoljára a csónakházas éjjelen játszottam, évekkel ezelőtt, mikor még minden könnyű volt. Mikulás, egy ledér fehérneműre illesztett fagyöngy. Valami, ami jó volt, és ami kis híján tragédiával ért véget. Hiányzik az, ami akkor volt, vissza akarom kapni, de tudom, hogy ahhoz, hogy olyan életem legyen, mint volt, ki kell lépnem a mostaniból. Mi is vagyok én? Valaki felesége, aki talán szeret, és aki elhiszi, hogy mindig úgy fogom szeretni, ahogy akkor, amikor őszintén beszéltem neki az érzéseimről. De már most sem úgy szeretem, ezer sebből vérző állat vagyok csupán. Egy haldokló tinédzser pótanyja, akit szeretek, és akihez jobban kötődöm, mint valaha is gondoltam volna. Valaki vagyok, aki nem él, és minél tovább gondolkozom ezen, annál jobban fog el a kétségbeesés. Ezért van a ládika, hogy ami fáj, ami rossz, ami hiányzik, az elzárva legyen. Minden, ami a fejemben van, csupán csak féligazság.
- Ezt gyakorolnom kellene. A sarkamra állást. Inkább próbálok békítő és engedékeny lenni.
Nem éppen a legjobb a személyiségem, mert ha fel is csattanok, utána én vagyok az a fél, aki édesget, és próbál közeledni a másik felé, aki próbálja enyhíteni a feszültséget, próbál tényleg békét teremteni. És ebben is csak elveszítem magam. Teljesen. Nem helyes, és nem jó, de sok gyerek, erősebb jellemek, sikeresebbek, valahogy mindig van, aki lecsúszik, és ebben a családban én vagyok az a valaki.
- Nem. Régebben szomorú voltam emiatt. Denis mindig mondogatta mindenkinek, hogy ez csak két év, nem több, meg, hogy már csak márciusig kell ennek így lennie. Régen fájt, most már nem érzek igazán semmit.
Pedig tudom, hogy kellene, és talán majd amikor a tinta előbb csillan, majd mattra szárad a válási papírokon, akkor újra szomorú leszek, de most egyelőre inkább fáradt vagyok, és kicsit talán elhanyagoltnak érzem magam, de az valószínűleg azért van, mert eszembe jutott az, hogy mennyire másabb lett minden, mint volt. Senki se mondta, hogy a felnőtt kor szórakoztató.
- Tudom, csak ezt valahogy a szülőknek is meg kell értenie. Ha tehetném, nem mennék férjhez megint, csak, amikor én akarom. Nem akarok gyereket szülni, nem akarok nagyon sok mindent, ami szerintük elvárás. Hagyománytisztelő vagyok, félre ne érts, csak közben értékelem a modernebb világot.
Talán furcsának hathat, amit mondok, talán ellenkezik azzal, amit ő gondol, de erre is jó ez a séta, hogy megismerjük egymást, nyomás nélkül. Hiszen a faluban lakok, melyet ő irányít, ha azt vesszük, ez egy külön lakossági fórum, csak nekem. Ujjaimat finoman kihúzom a karjából, és bátorságomat összeszedve lépek elé, hogy felpillantva rá, érdeklődéstől csillogó tekintettel és kíváncsi mosolyra húzott ajkakkal pillantsak fel rá.
- És milyen kapcsolatokat építene ki velem szívesen Bogolyfalva polgármestere?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Tíz lakás három nap alatt. Próbáltam az egészet úgy intézni, hogy az első két nap négyet-négyet nézünk meg és a harmadik napra marad kettő. Vagyis jelenleg a hetedik ház felé sétálunk, és gondolom senkit sem fog meglepni az, hogy nekem eddig egyik sem tetszett. Komolyan, mintha én lennék az, aki itt fog lakni, és nem ő. De, amikor látogatóba jövök hozzá, akkor olyan lakás kell, amiben jól érzem magam, a harmadiktól pedig szó szerint a frász tört ki, már akkor, amikor beléptünk, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Lehet, hogy előző életemben ott haltam meg, vagy én nem tudom, de heves szívdobogás tört rám, és olyan erősen kezdtem el szorítani Denis ujjait, hogy szerintem ha nem kapcsol időben, akkor eltöröm őket. Ennek kárpótlására este nem elvittem vacsorázni, hanem egy csomó érdekes wales-i dolgot rendeltem a szállásra, így megismerkedtem én is az itteni ízekkel.
Most viszont újra a felfedezés napja jött el, és kettőt már le is tudtunk, a második ráadásul nagyon más volt, mint ami a hirdetésben állt, mert a másfél szoba helyett gyakorlatilag egy öt szobás lakás várt ránk, és árban nem volt rossz, de hangos, problémás szomszédokkal, és a szomszéd épület falára nyíló kilátással tudott szolgálni, ráadásul nem volt még csak erkélye sem. Szóval hiába volt nagy, tuti bukónak könyveltem el.
- Nagyon kritikus vagyok?
Fordulok felé érdeklődve, finoman megszorítva az ujjait. Eddig is figyeltem rá, csak voltak kirakatok is az utcában, sőt, valahogy még úgy is esett, hogy nekem feltétlenül itt és most kellett fehérneműt is vásárolnom, mert nagyon szépet láttam, nagyon jó árért, és nagyon akartam, szóval szerencsétlen valószínűleg már nagyon megbánta, hogy elhívott engem is, hogy vegyek részt ebben az egészben. De hát egy jó exfeleség mindent megtesz a élete értelméért, nem? Ne felejtsük el, hogy lassan eljön az az idő is, amikor neki kell állnom smúzolni neki, hogy legyen kedves részt venni abban az őrült ötletben, hogy ő adja a születendő gyermekem apai részét. Mondjuk erről már beszéltünk, de akkor sem lelkesedett érte, vajon most hogyan állna a kérdéshez? Talán tényleg meg kéne néznem pár filmet, ahol a nő ellopja a férfi spermáját, és megoldja a dolgot. Elvégre én ezt a szülőséget is tök látom egyedül, szóval ez a rész miért ne menne? Felpillantok az arcára, hogy vajon a fejemben van-e, de nem úgy néz ki, mint aki most rohanna fejjel a falnak, csak azért, mert ilyeneken gondolkozom.
- Meséltem már, hogy ma estére különleges meglepetést tartogatok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- A világ legszerencsésebb embere vagy, mert ilyen csodálatos nő a feleséged.
Vigyorgok vissza rá, és habár mind a ketten tudjuk, hogy már nem vagyunk házasok, furcsa, de amilyen könnyen kimondom fejben, hogy exfeleség, annyira lehetetlennek tartom, hogy kimondjam, főleg neki, hogy papíron már nem tartozom hozzá. Igazából mindenhogy máshogy igen, és én ezzel teljesen boldog is vagyok, a gyűrűt is hordom, mely világosan kimondja, hogy foglalt vagyok. Nem akarok másmilyen lenni, békésnek élem meg az életet. Aki ismer minket és látja a vezetéknevemet, nem is feltételezi, hogy nem vagyunk már együtt, így tényleg eléggé jó az élet. Én kényelmesen és békésen élek, megkapok mindent az élettől, amit akarok.
- Általában nem, de ha jól tudom, gyűlölöd a meglepetéseket. De nem vagyok benne biztos, nem ismerlek túl jól, hogy is hívnak? Adam, ugye? Vagy Dömötör. Áh, igen, Dörmögő Dömötör.
Még a nyelvem is kinyújtom, ahogy közelebb húz magához, én pedig minden ellenállás nélkül lépek közelebb hozzá, hogy aztán pipiskedve pár könnyed puszit nyomjak az ajkaira. Amennyire utálja ezt, szerintem annyira szereti is, de azért mindig morogva megcsókol rendesen is. Nem értem, hogy mi baja van ezzel, én tök szeretek apró puszikat adni az ajkaira. Olyan izén tud viselkedni, mint egy pokróc. Na jó, én meg pont ezt élvezem benne.
- Ami azt illeti, a fehérnemű teljesen váratlanul ért, nem terveztem köré programot, de ha szeretnéd, akkor kiokoskodok valamit addig, amíg te elmész vacsorázni a húgoddal.
Vigyorogva pillantok fel rá, remélve, hogy azért megleptem kicsit a ténnyel, hogy Annie is becsatlakozik az itt tartózkodásába. Állam a mellkasán támasztva pillantok fel, ahol az erkélyen egy srác int le nekünk, én pedig fel neki.
- Másfél óra múlva ér ide a vonata, szóval akkor átadlak neki, én pedig megnézem az utolsó lakást mára. De úgy érzem, hogy ez lesz az igazi. Ja igen, egy kicsit alkudtam az árból, mert megígértem a srácnak, hogy nem fogsz kanbarlangot csinálni a lakásából, amit amúgy szeret, csak a nője pont itt csalta meg a haverjával, szóval szabadulna tőle. És ő úgy tudja, hogy ez egy távházasság lesz. Szóval összességében a férjem vagy és jó magaviseletű, dolgos fickó. Szeretlek.
Nyomok egy puszit az ajkaira bosszantásból, majd megnyomom a gombot, hogy beengedjen a srác.
- Emészd meg, szívd el, és ha feljössz, viselkedj, mert ezt a lakást nagyon szeretem. Mondtam már, hogy szeretlek?
Még ujjaimmal egy szivecskét is formálok neki, mielőtt belépek az ajtón, és lelkesen elindulok fel a lépcsőn. Erre a lakásra vártam már egy hete, és nagyon remélem, hogy olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem értem, hogy mi van vele. Egyetlen perc elég volt ahhoz, hogy átváltson, úgy, hogy nem csináltam semmi rosszat. Imádja a húgát, ezer éve nem látta, és nem hiszem, hogy csak azért, mert nem azonnal, hanem csak pár órával később szexelünk, meg kéne sértődnie. Nem azt mondtam neki, hogy nem fogunk, hát sosem utasítottam el, miért is tenném? De most ezzel mégis ő az, aki elutasít engem. Én pedig rettenetesen hülyén érzem magam, amikor megszólal, egyszerre vagyok totálisan összezavarodott, értetlen és szégyenkező, mert biztos, hogy nem az, akivel két perccel ezelőtt voltam.
- Harmincötezer.
Némán nézem őt, és nézem a másikat is, aki még alacsonyabb árat mond, mint amit nekem mondott, mert mi harminchatról indultunk, és szerintem harminchatezer fontért se lett volna olyan rossz ez a lakás. Közel van mindenhez, mégis, félreeső utcában van, könnyen elér bárhova. Valahogy, ahogy nézem őket, megpróbálok teljesen az árra koncentrálni, hogy milyen jó üzletet csinál majd ezzel, hogy mennyire jó lesz neki.
Muszáj erre gondolnom, mert ha nem erre gondolok, akkor arra gondolok, amire nem lenne szabad gondolnom, és ha arra gondolnék, akkor nem tudnám tartani magam. Soha életemben nem volt még ez ennyire nehéz, mert valahogy minden búcsúnkban ott volt a viszontlátás. Én mindig elengedtem őt, nem kényszerítettem a maradásra, és most is, mikor házakat nézek meg vele, amikor itt vagyok, elengedem, pedig tudom, hogy most nem fog visszajönni. Érzem, hogy most vége van. Életem során számos alkalommal éreztem, hogy nem vagyok elég értékes ahhoz, hogy megmaradjanak mellettem, de nála sosem, valahogy mindig hittem abban, hogy az út végén együtt bandukolunk majd, valami baromságot művelve, miközben ő úgy néz, hogy attól elpirulok. Most azonban...most mást érzek. Valami megmagyarázhatatlanul fájót.
Lassan hátrálok vissza a bejárati ajtóhoz, végig őket nézve, azt az illúziót keltve, hogy még mindig ott vagyok a szobában. Ott állok, láthatnak, a falnak vetett háttal. Őt látják, a vizionizált ént, aki nem sír, aki nem szomorú. Én sírok, némán mert nem tudom elmondani senkinek, hogy ez mennyire fáj nekem. Én mindig csak elengedem őt, és ő mindig csak elmegy, és nekem kötelező mindig csak mosolyognom. Nem tudom senkivel sem megbeszélni, hogy ez milyen számomra, mert egyedül vagyok. Ennyire magányosnak még sosem éreztem magam, mint amikor most az előbb belépett a lakásba. Őt itt marad, én elmegyek. Biztos vagyok benne. Némán lépek ki a lépcsőházba, és ahogy sietve szaladok le a lépcsőkön, úgy válik semmissé a fenti illúzió is. Levegőre van szükségem, és arra, hogy egyedül legyek. Magam köré fonva a karjaimat indulok el az utcán céltalan, nem figyelve, hogy a hiányom feltűnt-e, csak megyek előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Messze menni. Fogalmam sincs, hogy merre indulok, csak el, olyan gyorsan, amennyire csak lehet, ám még a gyors sem elég gyors ahhoz, hogy ne érjen utol. Annyira utálom ilyenkor. Miért kellett jönnie? Miért nem ment bárhova, ahova akar, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy én nem tudok neki jót tenni. Az, ahogy megváltozott a viselkedése, hogy se a ház nem tetszett neki, sem az, hogy hetek után láthatja a húgát, azt az érzést kelti bennem, hogy rám sincs itt már szüksége, és ez szomorúbbá tesz, mint bármi a világon.
Az ölelésétől, attól, ahogy magához húz olyan keservesen szakad fel belőlem a sírás, mint azon az estén, amikor elmondta, hogy nem engem akar, hanem a másikat. Most megint megtörténik, megint egy másikat választ. El kell őt engednem, be kell látnom, hogy attól még, hogy állandó vagyok, sosem vagyok az egyetlen. És ki tudna a sárkányokkal harcolni? senki. Nincs az az ember, aki rá tudná venni arra, hogy felülírja a rangsorát. Azt hiszem, azért ennek mégiscsak örülhetek egy kicsit. Nem tudom, hogy meddig zokogok, szorosan magamhoz húzva őt, hogy más ne láthassa az arcom. De nyilvánvaló, hogy mi történik. Végül, mikor már a könnyeim kezdenek elfogni, és rajtam is úrrá lesz a bőgés okozta fájdalom, lassan, elengedem, hogy zsebkendőt húzzak elé, és kicsit megpróbáljam rendbe szedni magam.
- Az első hónapokban talán. Aztán túl sok lenne a munkád, megbeszélnénk, hogy mivel én rugalmasabban osztom be az időm, én jövök hozzád, de csak későn érnél haza fáradtan, ingerlékenyen, összevesznénk és eljönnék, te pedig egyszer, talán kétszer utánam jönnél, de mind a ketten tudjuk, hogy egy nap már nem fogsz ráérni arra, hogy elgyere.
A kezeimet a zsebembe dugom, szomorúságtól és egy kevés könnytől csillogó tekintetem zizzen szemei között, finoman megvonom a vállam, majd halványan elmosolyodva elindulok az úton, jobb lenne, ha visszamennénk a szállásra, mert ha már Annie itt van, egyikünknek illendő volna találkozni vele.
- Néhány héttel később, ha addig semmi sem történik, nyilvánvalóan én kezdeményeznék. Küldenék egy vicces képet, te reagálnál, beszélnénk pár szót. Néha ez megismétlődne, amikor van valami az életünkben, amit csak a másik ért meg. De egyikünkben sem merülne fel a gondolat, hogy elmenne a másikhoz, mert mind a ketten félnénk a csalódástól. A sors azonban összehozna minket, mert Annie találkozik egy szerintem édes, szerinted töketlen barom fickóval, akihez feleségül megy, az esküvőn egymás mellé ültetnek minket, sokat iszunk, és szexelünk, mert az alkohol hatására elkezdjük idézgetni a múltat.
Megállva egy nyitott ablakos pékség előtt, gyorsan veszek pár sós péksüteményt, mert émelygek egy kicsit, valószínűleg a sírás utóhatása, de a sós íz mindig helyre ránt. Denis felé nyújtom az apróságokkal teli zacskót, hogy kér-e, majd én is kiveszek egyet, és aprót harapok, hogy azért tudjam folytatni a történetet.
- Mire felkelsz lelépek, elmegyek kávét venni, mint a régi szép időkben, de nem nyitok be a szobádba, mert eszembe jut, hogy ha visszamegyek, el kell köszönnünk egymástól, és mind a ketten tudjuk, hogy gyűlölünk búcsúzkodni, mert bénák vagyunk benne. Eltelik pár hét, és rájövök, hogy terhes vagyok. Mivel nincs senki az életemben, már nem is védekezek, fel sem merül bennem akkor sem, amikor összegabalyodunk, hogy kellene. Nem szólok róla, mert te nem akarsz gyereket, én meg makacs vagyok, szóval úgy gondolom, hogy megleszek egyedül is a gyerekkel. Fiút hiszek, de lányunk születik, egy ördögfajzat lesz, amin nem csodálkozhatunk, hiszen ilyen szülőknek nem lehet angyali gyereke. Egy nap talán kiderül az igazság, tizenhat évesen megszökik, hogy találkozzon veled, újra találkozunk, mert összehoz a gyerek, és őszintén, fogalmam sincs, hogy akkor mit kezdünk egymással. Hát ennyi.
Elégedetten lenyalom a sós ízt az ajkaimról, és most először, amióta elindultunk pillantok fel rá, hogy mondja el a véleményét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom, hogy ez most mitől más, hogy miért visel meg ennyire a dolog, hogy miért érzem azt, hogy millió darabra hull a szívem. Hiszen, ha belegondolunk, mi vagyunk Denis és Cath, akiknek semmi sem árt. Sem átok, sem a halál, sem a bennünk rejlő képességek, sem a távolság. Akkor most mégis miért? Én magam sem értem.
Tudom viszont, hogy ennek ki kellett jönnie belőlem, a sírásnak, a szavaknak, mindennek. Mintha minden, ami most történt, segített volna megtisztulni. Ki kell szednem magamból mindent, amit a lelkemre vehetek, minden mérgezőt, minden rosszat. Nem szabad, hogy a negatív energiák felemésszenek, sem azt nem szabad hagynom, hogy neki rossz legyen. Mert Denis a legfontosabb ember az életemben. Egy olyan társ, akit soha, senki se lesz képes pótolni, egy olyan ember, aki mellett nem félek az érzéseimtől, a múltamtól, és a legtöbb, amit tehetek, hogy védem őt, ha kell, akkor magamtól is, mindattól, ami bennem van. Tudom, hogy képes vagyok érzelmeket elrejteni, sokat fejlődtem, és ha nem elég az okklumencia, akkor ott van az illúziómágia is, amivel, ha ügyesen bánok, akkor nem tudja meg.
- És ha mégis lány lesz? Amúgy meg, ha ellopom a spermád, akkor ugyanúgy tőled lesz gyerekem.
Jegyzem meg halvány mosollyal, mivel a helyzeten nem változtatna az, hogy önként adja, vagy én lopom el. Vele ellentétben, én nem tartom őrültségnek, hogy legyenek gyerekei, hogy tovább vigye a vérvonalat. Elhiszem, hogy óriási könnyebbség van benne most már így, hogy Annie egészséges, de akkor sem hiszem, hogy helyesen gondolkozik, akár magáról, akár a jövőjéről.
- Meg kéne tanulnod szeretni magad.
Jegyzem meg csendesen, de nem kívánom ezt a témát feszegetni, tudom, hogy nincs rá szükség. Az, hogy Denis lénye egy részét szörnyetegként kezeli, nem segít azon, hogy végül olyan felnőtt férfi legyen, mint amilyet a tudása, a képességei igényelnének. Büszkének kéne lennie, szeretni azt, aki ő maga. A tudását, a gondolatait, az érzelmeit. Nem lesz kevesebb attól, hogy kimutatja a szeretetet, nem lesz rosszabb ember attól, hogy a benne dúló számos mágiát nem tudja a nap minden percében megfelelően koordinálni. Én, mint ember, és nem mint a szerelmes nő, hanem mint a józanul gondolkodó humanoid nagyon régen megbocsátottam neki, és ha én, aki kis híján belehalt abba, hogy védeni próbálta őt, megértette és elfogadta mindazt, ami benne van, akkor neki is meg kellene tennie, a saját érdekében.
- Gyere, van még egy kis időnk, kufircolhatsz velem, tudom, hogy úgyis az van a fejedben.
Pillantok rá mosolyogva, és gyorsabban indulok el, magam után húzva őt, hogy egy kicsit tényleg legyenek jó pillanataink is, mielőtt hazaindulok, mert tudom, hogy az lesz a leghelyesebb, ha holnap hazamegyek, ő pedig elmegy a sárkányokhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Francia vagyok. Mármint részben persze, anyám révén, akivel amúgy egyáltalán nincs jó viszonyom, de azért néha tudunk egymáshoz jól is szólni, csak inkább nem. És vicces, de apás gyerek vagyok, ami meg azért érdekes, mert ez az ember simán elárult, és férjhez kényszerített, és ha Denis nem lett volna, akkor egy öreg, perverz ember felesége lennék, és biztos, hogy már gyerekeket nevelnék. Brrr. Szóval a dolgok jól sültek el, de azért annyira mégsem, hogy teljesen nyugodt legyen a világ. Viszont vannak dolgok, mint például a házasságom meglétének ténye, melyet eddig nem hoztam felszínre, főleg, mert amikor megismerkedtünk, úgy volt, hogy el vagyok válva. Aztán meg távol volt, aztán meg most van. Nem csak a férfiak halnak korán a nők hülyeségei miatt, de úgy érzem, hogy egyes nők is, a saját hülyeségük miatt. Ilyen vagyok én is.
- Egy kicsit zavarod volt a vége.
Ismerem be, miközben közelebb húzódok hozzá, hogy egy biciklis el tudjon haladni mellettünk. Aztán persze visszamehetnék arrébb, de miért is kéne? Végül is, az is lehet, hogy ez az utolsó alkalmunk, és azt, ha tudjuk, ki kell használnunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Oscar-ra? Szerintem nem ezt a filmet kellene választaniuk. Ki fogják szórni a rostán, hidd el nekem.
Pedig nincs bajom amúgy a horrorral, mert olyankor legálisan bújhatsz a másikhoz, és félhetsz, és megvédhet, de hát, ha éppen valami nagyon nagy gebasz van, akkor arra tudsz csak gondolni, hogy nagyon nagy gebasz van.
- Próbálkozik az ember.
Felelem, miközben felpillantok, és orromon akaratlan is beszökik a cigaretta fütje.
~ Oh, dohányzik? ~
Emlékszem, hogy azt mondta, hogy leszokik, de nem tette, vagy talán azt mondta, hogy leszokott? Igen, mintha azt mondta volna, hogy ez meg is történt. De hát, nem. Pedig az mondta. Szóvaaal...
- Házas vagyok.
Jelentem ki olyan hirtelen, mintha éppen csak most világosodtam volna meg. De nem, ezt én már egy ideje tudom. Olyan szinten kiszakad belőlem, és utána olyan mély felszabadulással sóhajtok, hogy többen felénk fordulnak. Végre, kint van.
- Én azt hittem, hogy nem vagyok, de aztán kiderült, hogy de, és Denis azt hitte, hogy már elvált tőlem, de kiderült, hogy nem, mert nem adta be a papírokat, és aztán az egész feledésbe merült, és valahogy úgy elmaradt, és még az vagyok. Házas vagyok. És egy szörnyeteg, amiért erről nem szóltam, de úgy szeretek veled lenni, és olyan jó, hogy visszajöttél, és aztán ott volt a gyűrű, és én majdnem elájultam. El is akartam, de aztán valójában nagyon mérges voltam rád, és... el kellett volna mondanom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Meglepődök, leginkább azon, hogy ő nem lepődik meg, és a nahát, az bizony máskor nagyon jól esne a hidrogénezett agyamnak, mert szeretem, ha butának néznek. Komolyan, az ember olyan nagyon sokat tud spórolni azzal, ha az emberek feltételezik róla, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, hogy az hihetetlen. Pár ember, köztük persze Bernárd is, tudhatja, hogy azért nem vagyok olyan butuska, mint, amilyennek magamat mutatom, ez pusztán egy stratégia. És milyen jól működik! Erre meg itt teljesen összezavar.
- Igen, de, elválhattam, vagy viselhetném anyám nevét, vagy bármi, de nem, mert nekem férjem van. Igazából a legjobb barátom, de nem élünk együtt, szóval, ez igazából nem is rendes házasság. De elég jól jártam vele.
Hirtelen olyan sok mindent lenne kedvem mesélni róla, hogy Denis-szel milyen sok mindent megéltünk, hogy megátkoztak, hogy majdnem megölt, hogy azért tanultam okklumenciát, hogy ne csukják le, hogy mi tényleg örömben és bánatban is együtt vagyunk, de valahogy nem érzem illőnek, hogy most erről beszéljünk.
- Tényleg nem haragszol? Elmondtam volna, ha tudom, hogy még mindig házas vagyok. Most meg olyan nagyon rosszul jön ki, és féltem, hogy így, elromlik valami.
Mert azt nem szeretném. Jól érzem magam vele, olyan férfi, akivel szeretek lenni. És bár feleségül nem akar venni, és ez az egész így nagyon is kellemes nekünk, fogalmam sincs, hogy neki mi fér bele és mi nem. Ezek szerint a tény, hogy férjnél vagyok, igen.
- Szóval nem szoktál le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Aranyos, ahogy megpróbálja, de lássuk be, esélytelen. Felkacagok, amikor a "rémesen francia" kifejezés elhagyja a száját. Valóban így van. Rémesen francia. Olyan nagyon, hogy egészen biztos vagyok benne, az apám valamire nagyon rá volt függve, amikor az anyámmal összejött. Valahogy neki mindig fura választásai voltak. Az első felesége nagyon furcsa, aztán Jasonék anyja szerintem aranyos, a miénk, hát ő nagyon francia, Willéké nagyon normális és nagyon nagy szerelem is volt, Editéké különleges, majd megint a furcsa dominált. Néha apám olyan, mint egy fékevesztett őrült.
- Mindig nagyon riasztó, amikor valaki Catherine-nek hív.
Motyogom, mert valljuk be, tényleg az. Vannak dolgok, amiket nem szeretek, ilyen a nevem is. Még Denis is, mikor "Payne"-ezik, rögtön rávágom, hogy "Brightmore vagyok", és valljuk be, nyomokban tök jó is vagyok benne, hogy Brightmore legyek, máskor meg annyira az anyám vagyok, hogy akár az ő nevét is viselhetném, de nem, akkor inkább legyen névtelen. Nagyon névtelen.
- Nem is tudom. Sokan nagyon furcsán néznek ránk, és valahogy nem értik, sőt, ítélkeznek. Ez nem zavar, nevetni szoktam rajtuk, de nálad más a helyzet, nem szerettem volna, hogy rosszul jöjjön ki a dolog.
De persze, ahogy annak lennie kell, rosszul jöttek ki. Komolyan mondom, ha valamit el lehet rontani, én kiváló példa vagyok rá, hogy hogyan is kell azt rosszul csinálni. Mintha ez lenne a legnagyobb képességem. Közelebb bújok hozzá, és vágyakozva pillantok fel rá.
- Mesélj nekem róla, nagyon szeretném megismerni a történetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kényes kisasszonyok, mint amilyen én is vagyok, nem tagadom, bár szeretnek csókolózni, nem szeretnek akárkivel. Vele kimondottan szeretek, mert pont úgy csókol, hogy az számomra tökéletes legyen, olyan térdremegősen, jól esősen, és amikor magához húz, nem tudom megállni, hogy ne kuncogjak kissé. Annyira szeretem, hogy van, és annyira szeretem a tényt, hogy az enyém, hogy arra szavak sincsenek. Még akkor is, ha máshoz köt az eskü, legnagyobb szerencsémre a házasságom, tökéletes. Nem megyünk egymás idegeire, de Denis mindörökké a legjobb barátom, legcsodásabb szerelmem marad. Olyan tökéletes az életem, hogy néha komolyan gyanakszom arra, hogy valójában egy eltévedt, részeg unikornis telibe hányta az egészet és most azért van csillámvilág. Isten mentsen attól, hogy panaszkodjam, csak úgy eszembe jutott a tény. Éppen ezért a csók, mely amúgy emberek között teljesen természetes, most még jobban esik és még boldogabbá tesz, és attól még, hogy a köznyelvben "szerető", egyáltalán nem mondanám annak, habár az ablakon mászott be, de azért az ajtón engedtem ki.
- A nagy szerelem?
Pillantok fel rá kérdőn, bujkáló mosollyal. Aggódom az erőszakos apa és a múlt idő használatának kettőse miatt. Habár ott, ahol belebeszélek a történetbe még indokolt a múlt, de valahogy félek azt meghallani, hogy az az ember, akiről Bernárd ilyen szép hangon és tekintettel beszél, már teljes egészében múlt időt kapjon. Neki élnie kell. Azonban... mi van, ha nem él? Furcsa vágyat érzek az iránt, hogy megismerjem a lányt, ez a különös csodalényt, aki ekkora hatással volt rá. Figyelmesen nézem őt, ahogy haladunk, és várom a történet folytatását. Romantikus alkat révén pedig, szeressem bármennyire is a vele töltött időt, bármikor azt tudom mondani, hogy eddig tartott a közös út, neked pedig a másik mellett van a helyed. Csak, éljen. Csak legyen még remény.