Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Állott, dohos szag terjeng a számomra kinevezett irodában. Leginkább egy elhagyatott dolgozószobának néz ki, de most ez érdekel a legkevésbé, hiszen az a lényeg, hogy van. Sőt leginkább egy a nem használt székek számára fenntartott raktárhelyiségnek tűnik, ami indokolatlanul sok könyvet tartalmaz. Egy fényforrással rendelkezik, ami a helyiség közepére helyezett asztal fölött helyezkedik el, ám a fénye eléggé gyér. S most az ablakon beszűrődő napfényre sem számíthatunk, hiszen odakinn az ég acélszürke, a Napnak semmi nyoma, de legalább zuhog az eső. Fantasztikus. Gondterhelt arccal ácsorgok a maszatos ablaküveg előtt, miközben hallgatom, ahogyan az esőcseppek meg-megkoppannak a nyílászárón. Hajamat némiképp hátra fésültem és komor, szürkeszín öltönyömet is magamra kaptam, elvégre ma is munka van. Sok fülest kaptam innen-onnan. Azonban nem kell azt gondolni, hogy előítéletekkel telin hívogatok be magamhoz boldog-boldogtalant. Ez nem erről szól. Csupán elsőkézből szeretnék értesült lenni bizonyos dolgokban. Mély sóhaj távozik tüdőmből, majd egy kelletlen fintorral öltönynadrágom zsebébe dugom hatalmas kezeimet, s lehajtott fejjel, akkurátus léptekkel sétálok a dolgozóasztal mellé. Azon egy akta pihen, ami ijesztően hivatalosnak látszódhat. A gondolatra apró mosoly jelenik meg szám szélében. Szeretem a hivatalos dolgokat, de arra is gondolnom kell, hogy egy fiatalember érkezik hozzám, akit már bizonyára így is megrágott, és kiköpött az élet. Nem szeretné látni ezt a hivatalos formátumot, ezért kiveszem jobb kezem a zsebből, és ujjaim közé veszem a dossziét.
– Helvey Belián – suttogom a levegőbe, majd csücsörítve veszem ki a dossziéból a lapokat, és inkább az asztal fiókjába teszem ideiglenesen. Remélhetőleg nem kell használnom, s enélkül is komolyan fogja venni a beszélgetésünket a fiú. Nincsen jogom feltételezni, hogy veszélyes fiatalról beszélünk, hiszen valakinek csak kellett engedélyt adnia arra, hogy a tanodában tanulhasson. Noha az van feltüntetve, hogy magántanuló. Érdemes lesz erről is kérdezgetni őt, azonban semmi felülbíráló szándék nincs bennem. Valaki fentről meghozta ezt a döntést, én pedig fejet hajtok előtte. Természetesen egy incifincit próbálom megfejteni a dolgokat a magam módján. Az üres asztalon kopogtatok kettőt hosszú középsőujjam körmével, majd ismét zsebembe mélyesztem kézfejem, úgy sétálok vissza az ablakhoz, háttal ácsorogva az ajtónak. Ezt a szar időt…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az eső nem hogy egy picit könyörülne a kint járókon, még jobban rákezd. Kezeimet kiveszem zsebemből, és hátam mögött kulcsolom össze ujjaimat, miközben néhány el-elsiető alakot figyelek, akik mihamarabb fedél alá szeretnének kerülni. Senki nem olvas időjárás jelentést? Ezek szerint. Szinte egyiknél sincsen esernyő, habár az idősebbek egy Leperex-szel megoldják, azonban úgy látom, hogy a fiatalok perverz módon szeretnek elázni. Egy halk felhorkanás után egy fiatal srácon áll meg a tekintetem. Ismerős arc. A testfelépítéséről nem tudom ugyanezt elmondani, de annyi szent, hogy ez a mai beszélgetőpartnerem lesz. Az aktájában természetesen van róla egy fotó, így nem nehéz beazonosítani. Az arcfelismerésem profi. Ezzel a munkával jár, ezért máris beletúrok barna, zselézett tincseim közé, és várakozó tekintettel fordulok az ajtó irányába. Az asztal fölötti lámpa fénye meg-megvillan, amire megforgatom zöldes szemeimet, majd az ajtó kilincsét kezdem szuggerálni. Nem feltétlen lenne jó indítás, ha komornyik módjára már nyitnám is az ajtót, ezért tisztes távolságban, ám az ablaktól némiképp távolodva várom a kopogást. Ez kis várakozás után meg is történik, én pedig mély, öblös hangomon megszólalok végre, a szoba csendjébe mély lyukat vágva.
– Szabad! – kezeimet még mindig hátam mögött tartva figyelem, ahogyan lenyomódik a kilincs a másik oldalról, s valóban az imént látott fiú alakja jelenik meg benne. Hahó? Összehúzom vastag szemöldökömet, majd a megfelelő köszöntésre először csak biccentek, majd szóban is viszonzom azt. – Jó napot magának is – szavaimat lágyan intézem a csuromvizes srác felé, azonban ezt a magam kimért, mosolymentes módján teszem. Nem gondolnám, hogy ijesztő alak vagyok, habár sokan megjegyezték már, hogy a magasságom és testalkatom igencsak fenyegetőn hatnak másokra.
– Belián, igaz? – lépek végül néhány lépést hétmérföldes bőrcipőmben a srác irányába, s hosszú karomat nyújtom felé, hogy kezet rázhassunk. – Szigethy Sándor – markolok rá finoman kezére, majd az asztal és a hozzá tartozó két szék felé mutatok. – Foglaljon helyet – azzal én magam is elindulok azok irányába. – Köszönöm, hogy eljött. Sokan tartanak az ilyen hivatalos megjelenésektől – teszem hozzá búgón, majd megvárom, amíg Belián helyet foglal, csak azután teszem le magam én is a székre. Szemeim mosolyognak, azonban érdekes, hogy ez ajkaimon egyáltalán nem mutatkozik. Szakmai ártalom, hogy pofátlanul vizsgálgatni kezdem vonásait, miközben ujjaimat összefonom az asztal lapján, és nyitottságom jeleként előre dőlök.
– Nem szárítja meg magát? – kérdésem mögött hátsószándék lapul. Szeretném megtudni, hogy mégis mennyire varázstalan a varázslótanonc. Miközben a választ várom, végre egy apró mosoly megjelenik széles szájam szegletében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vaskos ujjaim csápszerűn fonódnak Belián tenyere köré, miközben szigorúan szemkontaktust próbálok tartani, amit meglepően jól visel. Az esőtől nedves kéz nyirkos érzést hagy az enyémen, amit nagy önuralmamnak köszönhetően nem törlök pánikszerűn öltönyöm nadrágjába, habár legbelül torkom szakadtából üvöltök. Így indulok el az asztal felé. Nem szabad azt hagynom, hogy gondolataim és a nyirkos érzéstől való undorodásom miatt elvesszen a profizmusom, ezért a legjobb ilyenkor a nyugtató mosolygás, amit leginkább most magamnak szánok, nem is a fiúnak. Hallgatom reflektálását, és már tényleg a szakadék szélén egyensúlyozok negyvenötös lábaimmal, amikor végre leülhetek székembe. Látványosan emelkedik meg mellkasom a megnyugvástól, majd kiskacsaszerű pihegéssé szelídül, miközben pókerarccal meredek Belián arcába. Közben kihúzom a bal alsó fiókot, amiben néhány gondosan összehajtott fehér kendő pihen. Kiveszem a legfelsőt, és akkurátusan megtörlöm mindkét kezemet, amire meg-megrezzen mindkét szemhéjam a kielégült érzéstől. A kezem kényelme és tisztasága a legfontosabb számomra. I am a neat monster.
Az asztal mellett egy kuka pihen, amibe elegánsan beledobom az anyagtörlőkendőt, majd lágyan mosolyogva fordulok újra a fiatal srác felé. Fejemet oldalra döntöm.
– Hajszárítót? – teszem fel kurtán a kérdést, miközben hátra dőlök a székben, és legyintek egyet. – Semmi gond, az eső már csak ilyen – közben bal lábszáramhoz nyúlok, és előveszem feketediófa pálcámat. Egy suhintással megszárítom őt, hiszen azt nem szeretném, hogy megfázzon. Nem vagyok egy érzéketlen tuskó. Elégedetten biccentek hatalmas csodatettemen, majd visszahelyezem a pálcát a helyére. Vastag szemöldököm lassan kúszik homlokom közepére kíváncsiságom jeleként, majd rezdületlen arccal meredek a srácra, miközben felteszem a kérdést.
– Tanácsos mindig magunknál hordani a pálcánkat – hangom mély, de mégis fület simogatón búgó. Annak, aki ezt szereti. Habár nem gondolnám, hogy ez most annyira jó hatással lenne Belián idegeire. De persze honnan is tudnám, hogy mi jár a fiatal koponyában. – Gyakran használ mugli eszközöket varázslat helyett?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az esőcseppek erősebben, szinte jajveszékelve vernék az ablaküveget, mintha be szeretnének jutni a kellemesen meleg helyiségbe. Csupán szemem sarkából tekintek a nyílászáró irányába, nem szeretnék több figyelmet szentelni rá, elvégre egy igazán érdekes diák ül most velem szemben. Zöldjeim így hamarosan visszakúsznak Beliánra, akiknek értetlen arckifejezése egy pillanatra komorabbá varázsolja eddig bíztató ábrázatomat. Annyira természetes az a bizonyos „igen” a hajszárítós kérdésre, hogy még én magam is leplezetlen meglepettséggel nyelek két hatalmasat. Ezek után döntök úgy, hogy segítek rajta, hiszen egyértelműen nem szerzett még pálcát magának vagy csak nem hozta magával, nem tudja használni. Egyre csak gyűlnek és gyűlnek a kérdések a fejemben, de próbálom nem mutatni egyetlen szikráját sem ennek a mérhetetlen kíváncsiságnak. Profi vagyok, menni fog.
– Nyugalom – mondom végül lágyan, amikor Belián ficánkolni kezd a rá szegezett varázspálca látványára. Természetesen szólhattam volna, hogy „akkor most én szépen megszárítom magát egy bűbájjal”, de nem tettem, így nem csoda, hogy úgy néz ki most a fiú, mint aki előtt lepergett az egész élete néhány másodperc alatt. A köszönetnyilvánításra kimérten biccentek egyet, majd miután visszatettem a pálcát a helyére, hátra dőlök, s előhozakodok a többi kérdésnek még több izgalmas válasz reményében. Ám ekkor Belián furcsán reagál a pálcatartással kapcsolatos érdeklődésemre. S amikor azt hallom, hogy még félre is lettem informálva, ideges előember módjára morgok egyet. Nem szeretek ilyen dolgokat hallani.
Egy hirtelen mozdulattal kihúzom az asztal jobb oldali fiókját, majd pergament, tintát és pennát varázsolok elő belőle. Az asztalon pihennek majd, amikor beszélni kezdek magam mellett intek jobb kezemmel, s a penna – miután belemártotta magát a tintába – máris dolgozni kezd a pergamenlapon.
– Milyen bájitalokról beszélünk pontosan? – kényelmesebben dőlök hátra. Ám a kemény fatámla nem nyújtja azt a fajta komfortérzést, amire számítottam. Lapockám alá vág, amire kicsit ficánkolni kezdek, majd folytatom az érdeklődést, miközben a penna szorgosan járni kezd a papíroson. – Belián – kezdem már kimértebben. Kissé megbántotta az egómat azzal, hogy az információim nem helyesek. – Egy olyan varázstalan kölyök, mint maga – kezdem, majd ajkaimat megnedvesítem nyelvemmel, s folytatom. – Hogyan kerülhet egy szigorú felvételi követelményekkel rendelkező mágustanodába? – szívem máris hevesebben ver.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az, hogy kissé sikerült felhúzni magam eléggé sok mindent elárulhat rólam. És ezek a dolgok lehetnek pozitív és negatív tulajdonságok egyszerre, azonban ez most tudom, hogy nem az a helyzet, amikor azt kellene előtérbe helyeznem, hogy mennyire is vagyok szimpatikus vagy éppen antipatikus az előttem ülő fiúnak. Mégis Belián minden egyes mozdulata minimális, görcsszerű lüktetést eredményez a gyomromban, ami néha egészen torkomig merészkedik, s azt kezdi megszorongatni. Valóban nem Beliánon múlt, hogy ki milyen információval ír tele egy aktát, amivel szerencsésen be lehet skatulyázni bárkit és bármit. A bocsánatkérésre nyugtatóan mosolyoghatnék is, azonban inkább csak bosszúsan legyintek egyet. Jól szeretném végezni a munkámat. Tényleg. Szeretném, hogy valamit le tudjak tenni az asztalra, hogy egy megbízható tagja lehessek a Minisztériumnak és a társadalomnak, de minden egyes alkalommal olyan falakba ütközök, amik merőben szemben állnak az elveimmel. Ezekre mondta mindig apám, hogy le kell vetkőznöm, különben nagyon boldogtalan leszek.
– Hogyan… - lehet az, hogy bájitalt szed és nem tudja a nevét? Tenném fel a kérdést, de Belián folytatja, s egészen a farkasölőfű-főzetig jutunk. Egy időre csend telepedik az irodára. Gyepálhatnám még a fiú lelkét azzal is, hogy ugyan miért kellett nyugtatónak megfelelő kedélyjavító-főzetet innia, hogyha ártalmatlan, de nem teszem. Elképedve, pótcselekvés szerűn kezdem ajkaimat piszkálni, miközben tovább hallgatom Belián történetét. Odaszúrnék, hogy szoruljon a hurok, hiszen erre van szüksége a Minisztériumnak. Jó sztorikat akarnak, amikből megtudhatjuk, hogy mégis milyen ez a félig bentlakásos mágustanoda. Zöld szemeimet szűkítve fordulok a fiúhoz.
– Tehát a felvételi – kezdem, s ő folytatja is. Magát kihúzva, érezhetően megbántva a kölyök megszólítással. Azt hiszem kvittek vagyunk ego-bántalomban. Felsőajkam közepét nyalogatom vöröslő nyelvem hegyével, miközben egy hümmögés nem hagyja el a szájamat. Kérdeznem kell majd még, de nem az aktának, nem a Minisztériumnak. Saját kíváncsiságomat kell oltanom ezekkel, ezért miután Belián befejezte mélyet sóhajtok. Szemeimmel a pergamenre sandítok, majd egy legyintéssel arra kényszerítem a pennát, hogy a fiú legutóbbi vallomását satírozza ki. Hangosan sír fel a pergamen az íróeszköz hasításaira, majd tompa puffanással éri a tölgyfaasztal lapját.
– Ha eddig sem tudott a főnökségem erről az ügyről, akkor bizonyára ezek után is ellesznek nélküle – teszem hozzá tettemhez magyarázatként. Az igazgató kezeskedik Beliánért és egy minisztériumi alkalmazott is. Ugyan nem kellene feltétlenül megbíznom a fiúban, mégsem követelem azonnal a sztorit igazoló okmányokat.
– Egyáltalán nem tud varázslatot végrehajtani? – érdeklődöm, miközben felállok a székből, és az ablakhoz sétálok. Cipőm sarkának kopogása töri meg a kérdés után beállt csendet. – Hogyan képzeljem el az Ön mágikus oktatását a tanodában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Úgy érzem, hogy a beszélgetésen kezd eluralkodni a gyengeségem. Mint mindig. Erős indítás, sármos és magabiztos félmosoly, tökéletesen megkötött nyakkendő és lágyan zselézett haj. A testbeszédem egyértelműen arról árulkodik, hogy velem igazán nem kellene ujjat húznia senkinek sem. Aztán eljutunk ismét arra a pontra, amikor igazán meghallom a másikat. Nem csak automatikus jegyzetelés és hümmögés van, hanem valóban hallom és értem őt. Amit mond. Nyelek egyet, és Belián enyhe indulatára csak érdeklődően összehúzom szemhéjaimat. Reflektálás nélkül hagyom, hogy nem emlékszik a gyógyszerek neveire, nem akarok még olajat a tűzre. El akarom nyerni a bizalmát, s ha nem kell, akkor segíteni. Istenem, Sándor… gyenge vagy.
Igazán kivételes eset a Beliáné. Nem is igazán hallottam még ilyenről, pedig az utóbbi pár évben jó pár aktát át kellett nyálaznom. Hirtelen nem is tudom, hogy vajon mivel foglalhatja el magát? Hogyan tudja elsajátítani a mágusvilág tanait, hogyha nem képes varázslatok végrehajtására? Rengeteg kérdés kering összezavarodott koponyámban. Azonban érzem, hogy össze kell szednem magam, elvégre nem veszíthetem el a „gyeplőt”. A továbbiakban is arra van szükség, hogy én irányítsam a beszélgetést.
– Vagy úgy – motyogom orrom alatt. – És ezt hogyan lehetett hivatalossá tenni? – hiszen bizonyára nem hétköznapi, hogy egy ennyire varázslatmentes világból felvegyenek valaki a Tanodába. Mélyet szippantok a terem dohos levegőjéből, majd előre dőlök. Az asztalon kulcsolom össze ujjaimat és ajkamba harapva tekintek az előttem elterülő asztallapra. Ekkor döntök úgy, hogy törlöm az előző vallomást. Nem akarom, hogy a Minisztérium igazságtalan ítéletet hozhasson, hogy beleavatkozzon az iskola ügyeibe. Bizonyára csodálatos címlap sztori lenne belőle. Pontosan ilyeneket várnak tőlem a jelentésemben, de az igazságérzetem nem engedi, hogy megtegyem. Nem adom el a lelkem az Ördögnek, akármi is múljon rajta.
– Ne törődjön vele – legyintek tettem legalitására, miközben zöldjeimet mélyen Belián lélektükreibe fúrom. Ekkor ismét felegyenesedek, és kiskutya módjára, kíváncsian döntöm oldalra fejemet. – Az incidensig… vagyis a vérfarkas-támadásig? – bizonyára erre gondol, de szeretném, ha a témában mindent tisztán kezelnénk. – Hogyan történt? – kérdem lágyan, ám hangom mégis reszelősen cseng. Alapvető tulajdonsága orgánumomnak. Lábam egyet-kettőt ráng az asztal alatt, amit még csírájában elfojtok, hiszen nekem úgy kell itt ülnöm, mint egy szobor.
– Á – mondom halkan, amikor a tanulmányokra terelődik a téma. – Így értettem – mondom kurtán. – Tehát a varázsvilág alapjait, ami pálcát és varázslatot nem igényel azt tanulhatja – foglalom össze hangosan, Belián szemeibe nézve, hogy valóban jól értettem-e, amit szeretne nekem mondani. – Részt vesz az iskola életében vagy az órákon kívül nem szívesen tölti idejét a kastélyban? – itt újra intek a pennának, hogy jegyzetelhet. Barátságosabb vizeken evezünk tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szeretnék emberin viselkedni. Ó, de még mennyire szívesen elbeszélgetnék ezzel a fiúval az élet dolgairól. De nem tehetem, mert ez most nem az szakkör, ahol lelkizni lehetne. Egyébként sem vagyok az a fajta. Csendes vagyok és megfontolt. Legalábbis este tízig. Utána szokott megfoganni bennem a gondolat és az érzés, hogy nagyon nem nekem méretezték bogolyfalvi kis bérleményemet. Szorít a légkör, az apró amerikai konyhás nappali, a kis lyuk, amit hálószobának csúfolok, és a fürdőszobában sem tudok venni egy pihentető fürdőt, hiszen egy zuhanykabinból áll szinte az egész.
Beliánt figyelve azonban teljesen messzire szállnak a gondjaim, s ugyan nem profi hozzáállás, amit most tanúsítok fejben, mégis érzem, hogy nekem nem kellene panaszkodnom magamnak semmiért. Van egy jól fizető állásom, van egy lakás, amiben álomra tudom hajtani gondterhelt fejemet, és néhány jó ismerősre is szert tettem ennek a munkának köszönhetően. Ez az ifjú pedig itt van előttem életem legszebb éveiben, millió teherrel vállain, és mindent elmond nekem. Látszólag őszintén. A szemei többet beszélnek hozzám, mint bármelyik szava, ami eddig elhagyta idegesen remegő ajkait.
– Igen – helyeslek a feltett, megerősítésre váró kérdésre, majd csendességbe burkolódzok. Érdekes. Egy vizsga, egy felmérés. – Mégis hogyan lehet felmérni valakit, aki nem ebben a világban nevelkedett? – nem szeretném, hogy támadó, gáncsoskodó kérdések hagyják el szájamat, de őszinte érdeklődés lapul minden egyes feltett kérdés mögött. Hivatalos volt, de ki kellett egészítenie a „dolgaival”. Milyen dolgokkal? Volt már dolgom zűrös kölykökkel, akik egyik iskoláról járták a másikat, és felül kellett bírálnom a kérelmeket, azonban Belián ügye – mint már többször említettem – több szempontból is speciális. Nem fér a fejembe, hogyan kerülhet így valaki a varázstársadalomba, amikor a bizonyos traumáig semmi köze nem volt hozzá.
És itt is tartunk; a támadásnál. Próbálom visszatartani a bennem rejtőző kíváncsiságot, de ahogyan egy hatalmas nyeléstől megemelkedik ádámcsutkám, már érzem, hogy ezt a leplezés-próbálkozás már többszörösen elveszítettem a mai napon.
Rosszkor, rossz helyen. Erre csak együttérzésemnek hangot adva horkanok fel, mintha tudnám, hogy miről beszél. Hasonló érzések bennem is voltak rengetegszer, mégsem tudom azt állítani, hogy teljesen értem, miről beszél nekem a fiú.
– A többiekkel mi történt? – dőlök ismét előre, két kezem mutatóujjait tartva ajkaim előtt. – Tartja velük a kapcsolatot vagy minden neműt megszüntetett velük? – kíváncsiságom egyre csak fokozódik, de érzem, hogy erről nem szeretne még többet. S mivel nem fogom a jelentésembe írni, ezért nem erősködök. Ő is tudja már a penna leállításának köszönhetően, hogy ezek sehova nem fognak bekerülni. Csupán az én éhségemet kívánják csillapítani. Biccentek mondandója végén, majd ismét intek az írószerszámnak, hogy folytathatja, hiszen most már pennatintát tűrő téma lesz.
– A faluban lakik? – teszem fel a kérdést, majd a tisztségre apró, nosztalgikus mosoly jelenik meg színtelen ajkam szegletében. – Én magam is prefektusként kezdtem itt a pályafutásomat – teszem hozzá, hogy ő is tudja hová tenni somolygásomat. „Nem kürtöltem világgá mi vagyok”, csapja meg a fülemet, mire vonásaim ismét elkomorodnak a profizmus megkövetelése végett, majd bólintok egyet.
– Amit arról beszéltünk – intek közben ismét a pennának. – Az itt is marad – halkan puffan a tollas írószerszám, majd hátra dőlök az egyre kényelmetlenebb székben. – Köszönöm, hogy időt szakított rám – emelem tisztán csillogó zöldjeimet Beliánra. – Amennyiben nincsen más mondanivalója… végeztünk.