A bagolyház felé menet egy röpke pillanat erejéig elgondolkoztam rajta, hogy visszafordulok és még várok ezzel a levéllel. Az apámnak írtam és nem voltam biztos benne, mit is kell pontosan mondanom. Egész tanévben nem üzentem neki, csak Kimmel tartottam a kapcsolatot. A nő szerint, az én nagy és erős auror apámat teljesen kiborította a gondolat, hogy az egyetlen kicsi lánya milyen messze tartózkodik tőle, én pedig úgy gondoltam az a legjobb megoldás, ha nem írok neki minden másnap. Ő is így érezhette, mert egy darab levelet nem küldött, de még csak Kim leveleit sem olvasta el. Szép dolog is a család... De nem hibáztathattam.
Miután megvívtam a belső harcomat és némi nehézség árán, de eljutottam a bagolyházig, még arra is szenteltem egy pillanatot, hogy szemezzek a baglyommal, mielőtt átadom neki a levelet és közben újra mérlegeljem a lehetőségeimet.
Travis épp akkor köszönt rám, amikor próbáltam a lehető leggyorsabban elhagyni a tett színhelyét.
-Szia! -elmosolyodtam és engedélyeztem neki egy ölelést.
Nem szerettem az emberekkel testi kontaktust létesíteni. Gyűlöltem, ha belemásznak a személyes terembe és azt is, ha túlságosan barátságosak. Nekem nem kell hízelegni, úgyis átlátok rajtuk. Épp így nem kell jópofizni sem, ha jóban szeretnék lenni valakivel, azt észre veszi, ha pedig neki kell erőlködni, már régen rossz.
Travis más volt, ezer éve ismertem és ő sem rajongott különösebben az ölelgetésért és társaiért.
A fülem mögé tűrtem egy elkóborolt tincsemet, amikor eleresztett.
-Itt vagyok mesterképzésen. Szerettem volna elszakadni egy kicsit apámtól.
Értenie kellett miről beszélek, elég jól ismerte a családomat. Tudta, hogy anyu meghalt, hogy Kimhez -a nevelőanyámhoz- mennyire ragaszkodom, annak ellenére, hogy szívből gyűlöltem eleinte és, hogy apámmal sohasem volt rózsás a viszonyunk, mert anya halála után befelé fordult és magamra hagyott. Az utóbbi időben talán egy egészen kicsit rendeződött a dolog, fontossá váltam a számára, miután már nem én voltam a Mahoutokoro legnagyobb bajkeverője és kifejezetten tehetségesnek tűntem abban, amit csinálok.
-Kinek írsz? -pillantottam le a levélre a kezében egy halvány mosoly kíséretében.
Miután megvívtam a belső harcomat és némi nehézség árán, de eljutottam a bagolyházig, még arra is szenteltem egy pillanatot, hogy szemezzek a baglyommal, mielőtt átadom neki a levelet és közben újra mérlegeljem a lehetőségeimet.
Travis épp akkor köszönt rám, amikor próbáltam a lehető leggyorsabban elhagyni a tett színhelyét.
-Szia! -elmosolyodtam és engedélyeztem neki egy ölelést.
Nem szerettem az emberekkel testi kontaktust létesíteni. Gyűlöltem, ha belemásznak a személyes terembe és azt is, ha túlságosan barátságosak. Nekem nem kell hízelegni, úgyis átlátok rajtuk. Épp így nem kell jópofizni sem, ha jóban szeretnék lenni valakivel, azt észre veszi, ha pedig neki kell erőlködni, már régen rossz.
Travis más volt, ezer éve ismertem és ő sem rajongott különösebben az ölelgetésért és társaiért.
A fülem mögé tűrtem egy elkóborolt tincsemet, amikor eleresztett.
-Itt vagyok mesterképzésen. Szerettem volna elszakadni egy kicsit apámtól.
Értenie kellett miről beszélek, elég jól ismerte a családomat. Tudta, hogy anyu meghalt, hogy Kimhez -a nevelőanyámhoz- mennyire ragaszkodom, annak ellenére, hogy szívből gyűlöltem eleinte és, hogy apámmal sohasem volt rózsás a viszonyunk, mert anya halála után befelé fordult és magamra hagyott. Az utóbbi időben talán egy egészen kicsit rendeződött a dolog, fontossá váltam a számára, miután már nem én voltam a Mahoutokoro legnagyobb bajkeverője és kifejezetten tehetségesnek tűntem abban, amit csinálok.
-Kinek írsz? -pillantottam le a levélre a kezében egy halvány mosoly kíséretében.