Rothstein Elektra professzor asszony
Fiziognómia korrepetálás februárbanNem akarta azokat a sebeket, amihez medikát kellett hívni. Sem látni azt az aggodalmat a kiérkező őszhajú nő szemében, amiről bölcsen hallgatott, ahogyan piros hátát törölgette annak idején. Vajon vele mi lehet most? Eső verdesi lelkének ablakait. Először csak apró, ritmikus kopogással. Mellé egyre szürkébb lesz a kép, szülei arcát egyre kevésbé látja emberinek. Vajon meddig fog ma tartani mindaz, amire nyugtató bájitalt fogyaszt? Körmét karjai bőrébe fúrja oly annyira, hogy felkarcolja azt és néhol apró pontokban kibuggyan vére.
Miért hagytatok...Révetegen a padlót fixírozza, majd szaggatottan felsóhajt és szemét összeszorítva ül tovább.
- Még hogy engem... - feleli remegő hangon. A reakciója nem gúnyos egyáltalán. Inkább fáradtnak tűnhet és érződhet, hogy nem először megy át ezen a hullámon. Fáradtan előredől, immáron félig-meddig megkönnyebbülve, hogy a múlt fájdalmas emléke végre megáll. Félbeszakítják azok a gusztustalanul hűvös ujjak, amik ahhoz a gusztustalanul nyers emberhez tartoznak, akik bántani merészelték őt. Kátrány-. Olyan érintése van, mint a ragadós kátránynak. Hideg. Fekete. Felkönyököl. Ritmikusan mély levegőket vesz, ezzel próbálja nyugtatgatni magát. Kesernyés mosoly fut végig könnyáztatta arcán. Ez egy rossz vicc, ugye? Tekintetében a savnál is erősebb maró gúny fénye csillan, mellyel könnyedén felnyársalhatná a professzort. Még jó, hogy nem látja...
Remélhetőleg. Ez pörög végig kifinomult ám de annál elborultabb elméjében, de mint a nyugalmi állapotába visszatérő, hevesen fodrozódó víz, lecsitul benne mindez, amikor megérzi a kezet ami odacsúsztatja neki a zsebkendőt. Egyedül ekkor hajlandó ismét hátradőlni és emelt fővel ülni, fejét a mellette levőre emelve.
- Nem értem. Én mindig magamat mutatom - feleli monoton hangsúllyal. Akkor is, ha ez látszólag nem így van. Nem mindenkinek éri meg a sérülékeny oldalát mutogatni, nem is nagyon szereti, másként hasznot húznának belőle.
- Most kicsit... kevésbé érdekel a tananyag.Miért hagytatok egyedül engem, amikor a legnagyobb szükségem volt rátok? És miért érzem úgy, hogy az az ember, akit szerettem, eldobott magától?Ha nemesünk jobb formáját élné, akkor ki tudna tekinteni és látná, hogy egyébként amiről Elektra beszél, az már többszörösen túlva az anyagon túl van. Egy kis része érti csak Brèaghanak amiről az előbb beszélt neki. Elveszi a zsebkendőt, de nem fújja ki rögtön az orrát, hanem újabb könnyek törnek fel belőle és ezúttal hangosan felzokog. Az említett eső egyszerint jegessé válik.
- Mégis miben kéne őszintének lennem?Összehúzza magát. Nagyon szeretne most eltűnni. Madárként kirepülni az ablakon és szabadon szárnyalni a kinti napsütésben. Kár, hogy ez nem így működik.