Remélem, te értesz hozzá,
mer' én nem!
mer' én nem!
- MEGJÖTTEM! - rikkantja, miközben drámai lendülettel kivágja a Bájitaltan tanterem ajtaját.
Nem késett el az óráról, sőt fél perccel a kezdés előtt érkezett, úgyhogy senkit nem ejt ámulatba, és nyilván senkit nem is érdekel a grand belépője. Legfeljebb a tanár úr bal szemöldöke rándul meg kínjában, és - immár sokadszor - elmereng(het) rajta, hogy egész pontosan miért is lett pedagógus.
Ricsi jobb szeme körül egy fánk méretű, harsánylila vérömleny árulkodik róla, hogy már megint valami szarságot csinált, és természetesen mindkét keze le van horzsolva csuklóig.
- Mit főzünk? - perdül oda egy random csajéhoz az egyik üstnél. Azért hozzá, mert a lány egyedül van, és szép a haja neki. Ennyi nagyjából elég is, hogy a Ridzsike figyelmét magára vonja a következő öt percben, míg be nem üt a másfél Ritalin, amit egy füves cigire szippantott fel a fiúmosdó slozitartályáról az imént.
Nem teljesen hülye ám. Tudja, hogy a mai óra anyaga a funguvertumurgeó, már csak azért is, mert fel van vésve nagy betűkkel a táblára tanárbá' mögött. Oké, hát ezt elolvasni se lehet, nem hogy kimondani, SEMMI VÉSZ!
- Te pakolj bele mindent, én majd megkeverem, és ha robban, akkor királyság! - mondja lelkesen, és már babrál is az asztalon az izék meg bigyók között, egy epehólyag-eltávolításra alkalmas szerszámot keresve.
- Mi is a neved? - kérdezi a lánytól. Elvileg tudnia kéne, mert látta már őt korábban, gyakorlatilag se kép, se hang.
- Ezt vajon meg lehet enni? - forgat kíváncsian egy üveg nyálkás gőteszemet. - Olyan, mint a kaviár. Szereted a kaviárt?