A megsárgult pergamennel együtt lépek be a szertárba, amit néhány perccel ezelőtt maga Felagund professzor úr nyomott a kezembe. Asszem túl hangosan néztem a meccset, miközben ő a Filtro Felicitáról rebegett valami faszságot, és nem tetszett neki, hogy a csapatom épp hárompontosat dobott, én meg cserébe megadtam nekik ami ilyenkor jár: ízes tiszteletet. Hát tudjátok mit, nekem meg nem tetszik, hogy ebben a kurva országban soha nem nézhetem időben a meccseimet, fuckers!
- Nyomorékok, bazdmeg - pillantok le a listára, aztán felnézek a szertár nyitott ajtajára, amin hatalmas betűkkel az áll: NE CSUKD BE!
Jól van, nem kell ez a felhajtás, nagykapitális meg félkövér betűk, esküszöm, mintha ordítanának velem, hát elhihetitek, rajtam nem fog múlni a dolog, nem kell beszarni. Amúgy se szívesen fognám meg azt a kilincset, amihez ki tudja már hány retkes sárvérű nyúlt hozzá. Ragadhat a mocsoktól.
Az az igazság, hogy nincs túl jó kedvem, a Miami Heat kezdi elveszíteni az idényben szerzett vezető pozícióját, otthon sem minden frankó, a telefonomat meg kábé örökéletegynapra kobozta el a bájitaltanok atyja.
Mi a fasz, mi ez a szag? Fogadni mernék, hogy itt még döglött állatokat is tartanak, vagy megfeledkeztek pár diákról, akiket ide hurcoltak büntetőmunkára. Ez dögszag, baszod!
Az élettől is elundorodva indulok el az olajok felé, és a sötétben az orromig se látva, hunyorogva hajolok a polcokra ragasztott kopott jelzésekhez, hogy megkeressem az 'M' betűt. Mirtuszolaj, bazdmeg. Nem is értem, minek kell nekem ilyesmit tanulnom, hát látott már valaki fakanalat a kezemben?
Magamban zsörtölődve haladok előre a soron, és közben azon gondolkodom, milyen jó lenne most Miamiban lenni, lent a parton, fürdőgatyában, koktéllal a kezemben, és nem bazdmeg ezzel az elnyűtt pergamennel...