-Talán egy kicsit több is. - mondtam. Hát ez a baleset az én hibám volt. Lehet hogy Levitás vagyok, de én akkor se vagyok valami jó tanuló, legalábbis itt nem. Pár társunk úgy néz ránk, mintha ártottunk volna nekik, és most örülnek ennek. Én erre úgy nézek rájuk mintha megölték volna a macskámat.
   -Ne haragudj, ez az én hibám volt! - mondtam, majd belenéztem kék szemébe.

   -Inkább én mondom, nehogy megint felrobbantsam - mondtam. Kicsit elrendeztem a hajamat hogy ne csússzon bele a szemembe, majd elkezdtem olvasni. Szerencsére most egy ember sincs rajtunk kívül a terembe, ezért egy sutyorgó évfolyamtársunk se zavarhat meg. Nem szoktam hozzá még hogy párokban dolgozunk, Oroszországban órákon még csak meg se szólalhattunk, kivéve harctanon.

   -Fogjunk egy tálat. Keverjük össze a damijánát, az őrölt verbenát és a ragadós galajt. Miután ez megtörtént fogjunk egy kis tányért és egy mérleget. Mérjünk ki pontosan 50 grammot és öntsük a víz mellé. - olvastam. Ezalatt felszeleteltem a gyökeret, majd odaraktam elé, hogy majd utána azt is rakja bele.
   -Ezután három percig forrásban kell tartani, utána jöhet a 4 csepp Rolló elixír. - olvastam monoton hangon.

   -Hát, jobb mint Oroszországban. - válaszoltam, miközben cseppentettem négyet az elixírből.
   -Neked?

   -Igen, onnan jöttem. Anyukám magyar, apukám orosz. Egyáltalán nem vagyok se idősebb, se fiatalabb, csak pont így jöttem el a Szent Katrinból. Az volt az iskola ahova jártam. Igazából csak abban más, hogy 6 éves korunktól vagyunk iskolások, és minden tele van piromániással, ezért egy nap többször is szokott tűz lenni. - meséltem kicsit az orosz iskoláról, miközben rájöttem, hogy itt mennyivel normálisabbak az emberek. Itt nincs napi kettő tűz riasztás, nem járkál senki gyufával a kezében, és nem kell minden délutánt verekedéssel tölteni, sőt nem is szabad! Itt nem kell az éjszaka kellős közepén arra kelni, hogy valaki már megint a folyosón robbantgat és nem  kell úgy elaludni, hogy lehet amíg alszok, beront be egy őrült aki felgyújt vagy felrobbant.

   -Nem mindenki. Nem igazán érdekli a tanárokat, őket csak az foglalkoztatja hogy megbuktathassanak minket. Engem például anyukám magyarsága miatt akartak, meg persze azért mert apukám mugli. Nem tudom, nem igazán figyelem ki mit csinál, én általában olvasni szoktam fantasyt. - mondtam el a monológomat. Most még inkább érzem, hogy itt nem fog senki se késsel berontani az éjszaka közepén a hálóterembe, és azzal fenyegetőzni, hogyha nem adom oda neki a házi feladatot hogy lemásolja, akkor itt és most leszúr.

   -Nem volt olyan hogy büntetőmunka. Ebéd után szépen bementünk az úgymond csatatérre, és hét óráig verekednünk kellett. Persze ha az ember okos volt, vitt magával kést és túlélte. - mondtam, miközben eszembe jutott, hogy már régóta nem folyik esténként a vér a hátamból, köszönhetően annak, hogy meg akartak buktatni és eljöttem ide. Ahhoz képest, hogy ott mennyire rossz irányba akarnak küldeni, most jó irányba tereltek.
   -Még nincsen, nem is gondolkodtam a szakkörökön. - feleltem a kérdésére. Végül a takarítás.
   -Én is utálok takarítani, ezzel nem vagy egyedül. - mondtam, miközben elkezdtem csinálni az említett dolgot.

   -Pedig összeengedtek minket. Hét évesen majdnem megöltem egy húsz évest. Végül egy tanár lőtte főbe, mert felsegítette egy osztálytársát. Amúgy nem történt semmi azokkal akik megsebesültek, vagy éppen egy sérülést se szereztek. - meséltem tovább arról a csodás helyről. Itt nem öldöklik senki és nincsen naponta tűz. Miközben takarítottam, azon gondolkoztam mi történt volna, ha ott maradok, vagy mi lett volna, ha Japánba megyek iskolába. Lehet ott nem olvasnék annyit, és lehet megbolondulnék attól az írástól. Na meg a cseresznyefától! A közelébe se mennék amiatt a japán legenda miatt.