Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Komótosan sétáltam ide az árnyas sétányról, ahol úgy egy negyed órája váltunk el egymástól új ismerősömmel. De a búcsú olyannyira nem örökre szólt, hogy igazából akármelyik percben itt lehet most már. A bejárat előtt várom. Jól elvagyok itt kint, nélküle nem akarok még bemenni.
Együtt vacsorázunk. Arra a tényre, hogy ez már tényleg vacsoraidő, valamint arra, hogy az imént egy ismeretlen férfit hívtam el magammal étterembe és ezt könnyedén vehette volna randevú meghívásnak, csak ideérve döbbentem rá. De egyik sem zavar. A vacsora gondolata miért is tenné? A romantikázással kapcsolatos esetleges félreértés meg csak annyiban érint kellemetlenül, hogy abban az esetben tisztáznom kéne, hogy én ezt csak barátian gondoltam. De mi van, ha ezért ugrott el átöltözni? Á, ez biztos csak kombinálás már a részemről. Érthető, hogy kellemesebben érzi magát, ha nem a futóholmijában ül be enni valahova. Bár szerintem azzal sem lett volna semmi gond. Végülis ez egy gyorsétkezde, nem valami sok csillagos étterem.
Amíg kint álldogálok zsebre tett kézzel, azért megnézem magamnak a kifüggesztett menüt. Nagyon pénztárcakímélő áraik vannak és -ahogy benézve láttam egy-egy tálat- ennek ellenére sem bánnak szűkmarkúan az adagokkal. A kínálatot böngészve csak egyre éhesebb leszek. Hasam jókorát kordul. Vigyorogva kapom oda kezem, aztán körbenézek az utcán, vajon látom-e már közeledni a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Hamarosan észreveszem a közeledő vacsorapartneremet. Mosolyogva intek neki, és ahogy így végignézek rajta meg a seprűreklámba illő belépőjén, az jut eszembe, hogy talán mégis randira kellett volna hívnom. De komolyan, új ismerősöm az a fajta férfi, aki szerintem még azoknak is tetszik, akik különben a hölgyeket részesítik előnyben. Már nem azért, mert lányos volna és  nem is feltétlen romantikus értelemben tetszhet, de mindenképpen nagyon jól esik ránézni bárkinek.
- Csak magadra kaptál valami rongyot, igaz? - kérdezem vigyorogva, és igen, ugratom kicsit a kifogástalan külsejével. Ő persze valószínűleg nem így gondol magára. Nem tűnik annak a macsó, önimádó típusnak. Biztos van egy egészséges hiúsága, de ennél többet nem nézek ki belőle. Különben pedig a kis megjegyzésemet természetesen úgy teszem, hogy közben fogalmam sincs róla, hogy néhány ruhadarabját tényleg elég találomra kapta magára.
- Köszönöm, uram. - hajtok fejet derűsen, ahogy előre enged. Belépve rögtön a pulthoz lépdelek és üdvözlöm az itt dolgozókat, közben már kapva is magamhoz egy tálcát. Morfondírozva nézegetem a kínálatot. Végül hamar döntök egy sajtos hús, némi sültburgonya, káposztasaláta és egy nagy pohár sütőtöklé mellett. Már megyek is a fizetőhelyhez, de ott bevárom Bárciánt.
- Egybe legyen szíves. - mutatok a kettőnk tálcájára, aztán veszem is elő ütött-kopott bőrtárcámat, miközben a méretes kasszagép mögött álló boszorkány társaságom rendelését is szépen hozzáüti a számlához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Igen. Amint megláttam a férfit, tudtam, hogy ő lesz a következő áldozatom. Bogolyfalván még nincsen jól bejáratott hullaelrejtő helyem, dehát mindent el kell kezdeni. Ha végül letelepedek itt, úgyis nagy szükségem lesz rá. Különben szerintem látszik is rajtam, milyen vérengző fenevad vagyok. Nem is értem, hogy dőlhetnek be nekem ennyien. Talán, mert mégsem vagyok olyan közveszélyes, sorozatgyilkos pedig végképp nem? Hát lehet.
- Látod? Most behúztalak a csőbe. De nem féltelek, szerintem megoldod. - mosolygok Bárciánra, mikor ráébred, hogy kénytelen lesz a közeli jövőben ismét velem étkezni, hogy ő is meghívhasson. Ez persze nem így van. Egyáltalán nem muszáj. Viszont hülye lennék megtiltani neki. Főleg, mert jól tudom már, hogy a legtöbb ember lelke addig nem nyugszik, míg nem törlesztette vélt vagy valós adósságát. Részemről nem tartozom ebbe a csoportba. Nem tartom számon, ki mit adott nekem vagy mikor fizetett helyettem. Örömmel és hálásan fogadom ezeket a gesztusokat, és mivel a mindennapjaim szerves része, hogy hasonló dolgokat tegyek, így óhatatlanul visszakapják a kedvességet tőlem valamikor valamilyen formában.
- Menjünk mondjuk oda! - bökök fejemmel az egyik kétfős helyre az ablakok mellett és tálcámat markolva már lavírozok is arra a székek közt. Nemsokára rakom is le a vacsorámat a kiszemelt asztalra, aztán lekapom magamról a zakómat, hiszen kint bár lehűlt kissé az idő, idebent elég kellemes a hőmérséklet. A székem támlájára terítem a levetett ruhadarabot, igazítok kicsit pólómon és leülök, jóleső sóhajjal húzva közelebb a tálcámat.
- Jó étvágyat! - kívánom partneremnek, és emelem poharam, hogy néhány korty sütőtöklevet legurítsak a torkomon. Utána veszem is magamhoz az evőeszközöket és falatozni kezdek. Hümmögve nyugtázom, hogy jól választottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem mindig vagyok ám ilyen határozott. Csak abban, ami biztos terep. Hogy mi számít nekem annak, az mondjuk elég megfoghatatlan. Míg egy étteremben könnyedén választok magamnak helyet pillanatok alatt, felmérve, nincs-e túl közel a közlekedőhöz, belátni-e onnan a teret, kényelmes-e stb.; addig hivatali ügyekben vagy akár egy idegen intézménybe lépve teljesen elveszett tudok lenni. Legalábbis én annak szoktam érezni magam. Mások mondjuk azt mondják, hogy ez nem tetten érhető rajtam. Ennek nyilván örülök.
Látom, hogy Bárciánnak valami felkelti odakint a figyelmét. Már az alapvető zsivajgáson kívül is, ami egyszeriben támad. Követem a pillantását és én is megnézegetem kicsit a kint elvonulókat, de aztán eszem tovább. A bocsánatkérésre szemöldököm megemelve tekintek a férfira.
- Az iskolából? - érdeklődöm, miután lenyeltem a falatot. Diákoknak tűntek. Különben nem zavar ám a szótlanság. Nem kell folyton beszélni. Főleg étkezés közben nem muszáj. Hogy is mondják? Magyar emberevés közben nem beszél?
- Milyen ott dolgozni, ahol te magad is tanultál? - kérdezem, elmerengőn mosolyogva. Az ember hosszú éveket tölt el valahol, második otthonául fogadja, aztán ahogy halad az élet, tovább kell lépnie onnan. Végül visszatér és látja, hogy minden milyen új és mégis mennyire ugyanaz, mint ahogy itt hagyta. Legvégül rá kell döbbennie, az a bizonyos más az ő maga  képletben. Az ő szerepe változott. A gyermekek arcai, a hely hangulata ugyanaz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nagyon hasonlítunk a békés kisugárzásunkban. Gyakran kérdezik tőlem, hogyan lehetek ilyen nyugodt és rendszeresen elmondják, hogy ők is milyen nyugodtak lesznek a közelemben. Ez az alap felállásom, ám tény, hogy adott helyzetben egy pillanat elég, és olyasvalakivé válok, akivel csak hülyék vagy halhatatlanok kezdenek neki. Aki nincs a dühöm vagy felháborodásom tárgyai közt, annak persze nincs félnivalója. Ő nyugodtan beállhat mögém. Aki viszont előttem van és csak fokozza a helyzetet, semmi jóra nem számíthat. Ha pedig addig valaki kételkedett benne, hogyan lehetek én rellonos, az abban a szent pillanatban ráébred. Nem hagyom magam és főleg nem hagyom az ügyeimet. Kiállok magamért és mindenért, amiben hiszek, függetlenül attól, kik jönnek nekem emiatt és milyen bajom lehet. Mindez különösen igaz akkor, ha másokat védelmezek akár szavaktól, akár tettlegességtől. Márpedig az esetek nagy részében erről van szó. Ez szépen hangozhat, de tény, hogy elég esztelen vakmerőség a részemről.
Utána nézek még az elballagó csoportnak az utcán, mialatt róluk beszélünk. Közben rendíthetetlenül fogyasztom a vacsorámat. Nagyon jól esik. Az étel is, az ital is, a hely is és a társaság kiváltképpen. A következő pár percben egyebet sem teszek, mint ráérősen falatozom és növekvő mosollyal hallgatom Bárcián válaszát. Nyílt tekintetem és az, ahogy a szám egyik oldalon jobban felfelé görbül, sokat sejtet. Mintha csak rólam beszélne.
- Ismerős. - hozom ezt azért szóban is tudtára, immáron szinte vigyorogva. Mondanom sem kell, hogy az önkénteskedésemnek köszönhetően én sem voltam eddig az az egy helyen túl sokat időző típus. Az utóbb taglaltak pedig főleg abban igazak, hogy egyiknek sem érzem magam igazán. De szerencsére úgy tapasztalom, hogy engem mások is ilyen kortalannak látnak, és nem is próbálnak berakni a kategóriákba. Vagy csak ennyire nem veszek tudomást róla?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Minden falatra jut mindenből. Egy krumpli a villámra, egy kis hús és egy pár szál saláta. Tökéletes. Ránézésre mindig előre kiszámolom, miből mennyit vehetek magamhoz, hogy végig megmaradjanak a megfelelő arányok. A legjobb részeket pedig a végére hagyom. Így van ez, amióta az eszemet tudom, és tisztában vagyok vele, hogy sokan csinálják még hasonlóan, azonban annyira leköt a saját ételem, hogy ezt akkor sem veszem észre, ha a velem szemben ülő teszi. Ahogy most sem.
- Most Skóciában dolgozom. Remus Lupin Mágusképzőjében. - kezdem a mesélésemet a jelenlegi munkahelyemmel. A professzor nevét megnyomom kissé, hiszen a Bagolykő alapítójáról beszélünk, akit a vacsoratársaságom is nyilván jól ismer. Szerintem még ő vezette a tanodát Bárcián első éveiben is.
- Amolyan délutáni foglalkoztató vagyok. - forgatom tenyerem, próbálva körülírni az állásomat, amit mondhatnánk különben akár napközis tanítónak vagy ügyeletes tanárnak, de az a helyzet, hogy egyik sem fedi le teljesen mindazt, amit csinálok.
- Ezelőtt pedig... igazából szinte mindenhol dolgoztam. - vallom be, kissé elveszett ábrázattal, ami eléggé ellenkezik azzal, amiről kimondott szavaim árulkodnak. Nehezen állnám meg a helyem a világban, ha olyan nagyon elveszett volnék. Ezzel az arccal most csak azt akarom kifejezni talán, hogy tényleg szívesen válaszolok, csak nem tudok se röviden, se pontosan.
- Főleg déli vidékeken, melegebb éghajlatokon. Indiában, Afrikában, Dél-Amerikában... - sorolok néhány helyet, csak hogy ne legyek már ilyen teljesen ködös. Azért néha veszek magamhoz egy-egy falatot közben, hogy aztán az üres villámmal hadonászhassak. Meg egy kicsit a késsel.
- Ahol nagyobb a szükség. - bólogatok, némileg elmerengve.
- Elmaradottabb mágusfalvakba vittünk készleteket, katasztrófák után a gyógyítók keze alá dolgoztunk, vagy éppen a háborúskodások és üldöztetések túlélőinek segítettünk. - hozok néhány példát, hogy részletezzem kicsit, nagyjából mit tesz az, hogy önkéntes vagyok. Azt viszont szerintem nem kell taglaljam, pontosan milyen eseményekről beszélek. Az mindig ott áll fehéren-feketén az újságokban, vagy éppen megtörtént az ismerős ismerősével. Gondolhatunk akár csak a Halálfalók és szimpatizánsaik rémtetteire. Az ilyen áldozatok segítéséhez pedig sajnos még csak messzire sem kell menni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Lassan azért én is a vacsorám végére érek. Éppen az utolsó falatok egyikét veszem magamhoz, amikor társaságom közli, hogy felnéz rám. Szememet lesütve mosolygok, fújva egyet. Aztán persze felpillantok rá.
- Nagyjából bármit, amire vevők. - vigyorodom el.
- Kirándulunk, játszunk, kézműveskedünk... - vonok vállat.
- Leginkább azt szeretem csinálni, amit ők javasolnak. Nagyon jó ötleteik vannak, csak nincs hozzá bátorságuk, hogy előálljanak vele. Viszont, ha nekem elmondják, én megszervezem közösségi programnak. - magyarázom, hogyan is megy ez. Legalábbis ami az én módszeremet illeti. Hiszen mit csinálnának szívesebben, mint amit ők maguk ajánlanak? Persze, van, hogy egy adott programon csak pár gyerek vesz részt, de azoknak a gyerekeknek ez általában nagyon sokat jelent, mert nem feltétlen találják a helyüket máshol.
- Mondanám, hogy Olaszországban, de fél-olasz lévén könnyen vádolhatnál elfogultsággal és valószínűleg igazad lenne. - taglalom mosolyogva. Bekapom még az utolsó falatot, megtörlöm a számat, és egy rágás közbeni hümmögéssel jelzem, hogy mindjárt felelek ám rendesen.
- Olaszország különben is inkább az a hely, ahol Magyarországon kívül szívesen laknék. Dehát más az, hogy hol szeretsz lenni és más az, hogy hol élnél ténylegesen. Szerintem. - merülök el kicsit ebben a gondolatkörben, törölgetve még a számat a szalvétával, pedig már rég nem vagyok maszatos. Le is rakom végre, összehajtva a tényér mellé.
- Hol szerettem legjobban lenni? - mormogom morfondírozón.
- Bocsáss meg, de nem tudnék egyet kiemelni. Ha végigveszem magamban a helyeket, mindegyik másért fantasztikus. - mondom végül sajnálkozó mosollyal. Legelőször mondjuk India ugrott be. Magával ragadó az a szellem, amiben ott az emberek élnek. Meg azok a színek, a tájak, a kultúra. De ahogy sorolni kezdtem magamban ezt, máris eszembe ötlöttek más vidékek hasonló, varázslatos jellegzetességei és ezzel ott voltam, ahol a part szakad.
- Miért, te? - kérdezek vissza, ő merre járt és hol szeretett legjobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Végre itt vagyok. Mióta az elődömmel való megbeszélések kapcsán elkezdtem ismét el-ellátogatni a faluba, egyetlen egyszer tettem be ide a lábam, de az is csak egy futó körbenézés volt. Azóta meg ugyebár igazgatóként rengeteg tennivalóm akadt és úgy dönöttem, majd akkor jöhetek le ide, ha már kiérdemeltem. Elérkezett ez a nap.
Arcomon nagy mosollyal lépek be a cukrászdába. Magamba szívom a sütemények és egyéb finomságok édes illatát, és beljebb sétálva figyelem a vendégeket, töretlen derűvel. Utam a pulthoz vezet. Akarva-akaratalanul megnyalom a számat a pazar kínálatot látva. A minőség mit sem változott. Egészen előre hajolok, orrom csaknem a vitrin üvegét éri. Ujjaim végével számat simogatom, ahogy el vagyok veszve a bőség zavarában. A többiek sokkal céltudatosabbak, mint most én. Gyakran intemen is kell, hogy fáradjanak csak elém, mert nekem fogalmam sincs még. Ugyanígy a pult mögött álló vagy épp szorgoskodó kiszolgálók mindegyikével mosolyogva közlöm, hogy még válogatok, ne is foglalkozzanak velem.
Míg próbálok dönteni, néhány belém botló diák vicces odaszólásokkal szórakoztat. Mint például, hogy melyik mérgezett tortát kerüljem el az ilyen meg olyan hatása miatt. Vagy éppen hogy próbálnak rámtukmálni egy-egy édességet, mert nekik az a kedvencük. Annyira élvezem a le- és rábeszélési leleményességüket, hogy igazából nem is bánom, hogy ennyire képtelen vagyok választani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rendben, most már ideje döntenem. Egyre többen vagyunk itt a cukrászdában és pontosan tudom, hogy tömegben nem sokan képesek ennyire megőrizni a kedélyességüket, mint én. Hiába most ez a jópofa odamondogatás, hamar türelmüket veszthetik akár a pult mögött is. Úgyhogy választok végre. Bevallom, egy ideje már biztos voltam benne, mit fogok kérni, csak még gyönyörködtem kicsit.
Felegyenesedem a nézelődésből és mielőtt még ténylegesen beállnék a sorba, azért körbetekintek. Hiszen ha mondjuk a mögöttem álló nagy lendületben van már, akkor őt még előre engedem. Rá is pillantok arra, aki utánam jön és egy pillanatra elkeredik a szemem. A gesztusom csak azért nem tűnik ijedtnek, mert mosolygok közben. De hogy mire fel a meglepettség? Ugyanis az a bizonyos navinés áll ellőttem, akit már olyan sok szerencsétlenség ért a közelemben.
Összeszorítom ajkaimat, lehajtom kissé fejem és intek neki, hogy parancsoljon csak. Menjen elém! Részemről meg besorolok majd szépen utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jön az újabb szemelkerekedést. Meg két pislogás. Aztán pedig nem mondok semmit, csak mosolyogva nézem a lányt. Nem derűs mosollyal, hanem nagyon komollyal és jelentékennyel. Ezek a helyzetek ugyanis azok, amikor egy tekintet többet mond minden szónál. Esetünkben azt közlöm így a diákkal, hogy nem valami kedves ám és jó lenne, ha észrevenné magát. Nem azért, mert az igazgató vagyok, vagy mert egy tanár, vagy mert egy felnőtt. Hanem mert egyáltalán nem tettem semmi olyasmit, ami miatt így kéne hozzám szólni és ingerülten csipkelődni. Mert ez nem kedves zrikálás a részéről. Ha az lenne, semmi gondom nem lenne vele, ahogy az előtte lévőkkel se volt. De ez nem az. Mérges. Kihallatszik a szavaiból és látszik is rajta. Egyszerűen csak undok.
- Köszönöm - érkezik semmilyen hangon a hálám, bólintok egyet és belépek a sorba. A kiváncsiságára nem mondok semmit, hiszen az igazából szerintem szintén csak valami piszkálódó ál-kiváncsiság. Úgyhogy többet nem is nagyon foglalkozok vele. Főleg, hogy az egyik kiszolgáló jókedvűen megkérdezi, sikerült-e választanom. A barátságos kisugárzásom és a hangulatom egy csapásra a régi lesz. Kérek egy krémest meg egy sütőtökös kávét. Előbbit nagyon régen ettem már és nagyon jól néz ki, utóbbira meg gyakran lecsapok, ha a kínálaton van.
Megkapom a süteményt, amit felmutatok az érdeklődő diáknak, aztán haladok tovább. A kávét a kasszához hozzák. A zakóm belső zsebébe nyúlok a tárcámért, mikor is az eladó már emeli is fel a kezét, hogy hagyjam csak.
- Nem kockáztatom meg, hogy ha Szófia néni erre jár, kitekerje a nyakamat, amiért nem láttuk vendégül az unokaöccsét a cukrászdájában - ad rögvest magyarázatot, miért nem akarja, hogy fizessek. Nevetek egyet.
- Csak a másodunokaöccse vagyok - próbálom rábeszélni.
- Az teljesen mindegy - int le engem és máris a következőre néz, aki nem más, mint a navinés. Átveszem hát a tálcámat és megemelem kicsit a pult mögött állók felé egy hálás mosoly közepette. Nagyon kedvesek. De azért legközelebb is megpróbálok fizetni, amikor idejövök. Most viszont indulok helyet keresni. Látok egy szabad kanapérészt, nem messze a sarokasztaltól. Leülök oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jólesően nézelődök körbe, miközben megcukrozom a kávémat és ráérősen kevergetem. Ez a hely nem sokat változott se kölyökkorom óta, se mióta utoljára itt jártam, pedig rengeteg az új berendezés, más a személyzet és sokban más a kínálat. A hangulat viszont adott. A diákok hétvégi zsivaja, az elégedett arcok. Szófia néni néha csak állt a pult mögött és figyelte ezt. Vagy éppen az asztalok közt sétált és mindenkivel szóba elegyedett.
Ilyen emlékeken merengek éppen, a tökös kávémba kortyolva, amikor valaki hozzám szól a szomszédos asztaltól. Odakapom rá a pillantásomat és egyből elmosolyodom.
- Egyáltalán nem haragszom - tudatom vele gondolkodás nélkül. Hiszen így van. Ott és akkor a sorban talán mérges voltam, de csak egy pillanatig. Akkor sem rá voltam mérges, hanem arra, ahogy viselkedett. De az én mérgem ilyen esetekben nagyon gyorsan elszáll. Vagy inkább átalakul? Igen, inkább. Egyfajta apró szomorúsággá változik, hozzáadódva a sok más keserűséghez amiatt, amilyenek az emberek tudnak lenni egymással. De ezekre soha nem szabad hasonlóan reagálni, mert pont azzal érjük el, hogy valós gonddá dagadjanak.
- Ó, igen, emlékszem. Ez velünk is így volt - bólogatok, visszagondolva az én bagolyköves éveimre és a kimenőinkre a faluba. Egyszerre szabadult ki az a sok-sok gyerek, a nagy részük meg persze töménytelen mennyiségű édességre vágyott, amit itt kívánt elfogyasztani. Én sem voltam kivétel. Pedig nem mondhatni, hogy az iskolai étkezések ne lennének bőségesek. De az más. Egy cukrászdában egészen máshogy esik a falat. Apropó: már kanyarintok is le egy nagyobb darabot a krémesemből, hogy aztán alig érjen a számhoz, már élvezettel hümmögjek és bólogassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Egész nap az motoszkált bennem, hogy hamarosan itt leszek és ez folyton jóleső mosolyt csalt az arcomra. Nem pont a hely miatt. Nem mondom, nagyon érdekel a kínálat, hiszen a pizzéria neve is csak jóval kecsegtet, azonban sokkal inkább a társaság okozza a derűmet. Egész kellemes az idő, szóval az étterem előtt várok rá. Emeraldra, természetesen. Kezem zakóm zsébe dugva. Be-belesek az ablakon, jókedvűen figyelve, ki hogyan reagál a kedves vendégek közül a nekik kihozott ételre. Nagyon vegyes és kifejezetten mulatságos a látvány. Úgy hallottam, az egyik legkeresettebb itt az a bizonyos Meglepetés pizza, azonban úgy tűnik, elég sokan bánják meg igen hamar a rendelésüket. Így van azzal a fiatal boszorkánnyal is, aki sikítozva rohan ki az ajtón, nem messze tőlem.
- Várj már, az csak megbűvült kagyló! Nem él már! Gyere vissza! - rohan utána egy nála kicsit idősebb srác, próbálva lenyugtatni. Bajszom alatt, visszafogottan nevetek a jeleneten. Nyilvánvalóan a nem létező bajszom alatt. Sajnálom azért szegény lányt, persze. Dehát nem igazán tudom, mire számított.
Míg várom Emeraldot, aki egyébként nem késik (még), csak én jöttem korán... szóval, ahogy várom őt, szugerálom a kifüggesztett étlapot, próbálva előre kitalálni, én majd mit fogok kérni. Szokásom ezeken a választásokon nagyon hosszan elmerengeni. Túl hosszan. Már-már kínosan hosszan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy látom, van kifejezetten olaszos pizza, dehát azt túl sablonos lenne kérném. A végén még úgy tűnne, a származásommal akarok felvágni. Az olaszok büszkék rá, hogy azok és szeretik ezt mindenkivel tudatni. Részemről alapvetően szerényebb és visszafogottabb ember vagyok ennél. Ettől függetlenül persze temperamentumos is tudok lenni, és szerencsére megtaláltam az életem azon területeit, ahol még az előnyömre is válik ez.
Először csak valami mennyei illatot érzek, aztán egyfajta melegséget, mígnem egy hang a fülembe suttog. Már értem a jelenséget. Megérkezett, akire vártam. Felé fordulok, mosolyogva a szemébe nézek, majd ahogy végigpillantok rajta, szám elnyílik kicsit. Egy pillanatig sem szándékozom titkolni, hogy lenyűgöz, amit látok.
- Inkább valami meseszépet - felelem bólogatva, majd összesimogatom ajkaimat, miközben már mozdulok is, hogy nyissam az ajtót. Nem engedem előre, hiszen nem járt még itt szerintem. Belépek én és tartom nyitva neki az ajtót. Meglátok egy üres asztalt az ablak mellett, amelyet elfoglalhatunk. Egymással szemben ülünk le és már böngészhetjük is az étlapot.
- Azt hiszem, én kipróbálok egy pásztorpitét - árulom el a nőnek, mire jutottam, és várom, hogy ő is meghozza döntését, hiszen akkor mehetek a pulthoz, kikérni a vacsoránkat. Tudom, ez nem egy kifejezetten randihely különben. Elegánsnak semmiképp nem elegáns, de a múltkori -egyébként igen kellemes- esténk után, gondoltam, nem helyeznék még rögtön nyomást rá azzal, hogy valami puccosabb étterembe viszem. Hadd találjunk rá egymásra ilyen lazább körülmények között is, ezúttal mellőzve az alkoholt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Valahogy sejtettem, hogy nem fog lecsapni egyik megkérdőjelezhető ajánlatra sem az étlapról. Bólintok a választására és már megyek is rendelni. Nemsokára visszatérek italainkkal és a kis kukoricaszem lényeinkkel. Egyiket magam elé teszem, a másikat elé. Ha minden igaz, ők fogják jelezni nekünk, amikor kész a pizzánk. Ettől már előre tartok egy kicsit. Azt hiszem, nem csak ugrándozással vagy egyéb más, visszafogott cselekedettel adják majd a tudtunkra.
- Egészségedre - emelem narancsleves poharamat, belekortyolok, aztán figyelmesen hallgatom őt. Sötét, sűrű szemöldököm felszökik és mosolyom elszélesedik. Így is maradok végig, miközben őszintén felfedi előttem, miként viszonyul kettőnkhöz.
- A háborúskodás elég messze áll tőlem - hajolok kicsit közelebb, miközben elsőként arra reagálok, ami legutoljára hangzott el, majd átnyúlok az asztalon és megfogom a kezét. Hűs az enyémhez képest, dehát az én kezem mindig kifejezetten meleg. Igen, még télenvíz idején is.
- Reméltem, hogy igaz volt - mondom az esténket illetően, hiszen tény és való, akadtak kétségeim affelől, vajon mennyire játszott közre csak magának az estének a varázsa és egyéb körélményei, és mennyire mi magunk. A saját válaszomat tudtam, az övét viszont csak remélni mertem.
- Azt hiszem... - nyitom a számat, hogy folytassam feleletemet vallomására, amikor az addig csak csöndesen magában motyorgó kis kukoricalényem rikoltozni kezd.
- Elkészült a pásztorpitéd! Hallod?? Valami isteni lett! A legjobb! Rohanj érte, mert forrón az igazi! - kurjongat és még a kezemre is felkepeckedi magát. Arra a kezemre, ami éppen a nő finom, hűs kezét fogja.
- A te pizzád is kész! - száll be a buliba Emerald kukoricaszeme is.
- Gombás, szalámis, nagyon klasszikus! - kántálja táncikálva.
- Köszönöm! Oké, megyek értük - próbálom lehiggasztani őket.
- Egy pillanat és itt vagyok - engedem el a nőt egy kacsintással és indulok a vacsoránkért. A kukoricaszemek éljenezve fordulnak utánam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nagy mosollyal, még elnagyoltabb mozdulatokkal libbenek vissza asztalunkhoz, mint a pincérek a legjobb olasz pizzázókban, könnyedén egyensúlyozva vacsoráinkkal, amik puhák landolnak az asztalon, ahogy lecsúsztatom őket kezemből.
- Parancsolj - hajtok fejet is hozzá derűsen.
- Jó étvágyat - nyúlok a felvágott szeletek után, szétválasztani őket. Nem használom az evőeszközöket. Az a tapasztalatom, hogy sokan kifejezetten szentségtörésnek tartják a pizzához késsel-vilával hozzálátni, én meg szeretek kézzel enni, úgyhogy nem is erőltetem a dolgot. Aztán csak remélni merem, hogy ez Emeraldnak sem gond. Persze, egy igazán puccos helyen azért nem vetemednék ilyesmire.
- Hát a barátaink? - nézek végig az asztalon az első feladat után, derűsen felvont szemöldökkel, hiszen nem látom már a hangoskodó kis kukoricákat sehol.
- Nade... hol is tartottunk? - térek vissza lágyabb hangon a tárgyhoz.
- Ó, igen... - bólintok, ahogy eszembe jut.
- Szóval én sem bántam meg egy pillanatra sem és szeretném folytatni - bólogatok finoman, közben mélyen a nő szemébe nézve, erre a kis időre felfüggesztve a vacsorám fogyasztását. Igazán örülök, hogy elmondta nekem akkor is és most is, mit érez. Szeretem, ha világos a helyzet, főleg egy ilyen teremtménynél, akin nem mindig mutatkozik meg, mi jár a szép fejében. Bár azért én nagyon gyakran látni vélem.
Feleletem után nézem még őt egy ideig, jólesően elmerülve a pillanatban, aztán egy szusszanással nyúlok újabb pizzaszelet után, amit úgy emelek meg felé, mint az ünnepi poharakat szokás. Erre harapni kell!