Nem igazán szeretem ezt a helyet. Az én ízlésemnek túl giccses, és indokolatlanul azt az érzetet kelti, hogy valami légyotton vagy. Ellenben nyugodt, nincs teletömve, és aki megfordul itt az is csendben van, hogy a körülötte levők tudják nyugodtan meginni a teájukat. Ez jelenleg fontosabb, mint a giccs. Nyilván hívhattam volna a házamba is, de finnyás vagyok arra, hogy kit engedek be. Nem attól félek, hogy ellopott volna valamit, az úgysem működik annyira könnyen, csak finnyás vagyok. Úgy ahogy a ruháimra is, arra is, hogy egy vizes palackba vizet kell tölteni és nem kólát, nem iszok akárki után, meg arra, hogy kétszer egymás után nem veszem fel ugyanazt a felsőt amíg ki nem mosom. Szóval ja. Ez csak az én ötpercem. Rendelek magamnak egy fekete teát két cukorral, mielőtt keresnék magunknak egy helyet. Ami nem középen van, de nincs is eldugva, és nem ez a félhomály lengi be. Problémás vagyok, tudom ám. Végül csak megtalálom a számomra tökéletes asztalt, és le is csapok rá. Levéve a kabátom helyezkedem kényelembe, amíg várom a nőt.
Nem is értem, miért ajánlotta ezt fel. Scar még érthető, mert cserébe ő is tudja gyakorolni a sajátját, és így mindkettőnknek jó. Viszont ő mit kap tőlem cserébe? Kérhet pénzt, de nem fogok valami istentelen összeget fizetni neki, amiért különösebben tényleg megérné beengednie a fejébe egy kezdő legilimentort. Biztos van valami védelme, vagy már sokat csinálta, vagy mit tudom én, de én akkor sem engedném be magam a fejembe a helyében.