Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ez az első alkalom, hogy a nagy iskolába bejöhettem. Mivel a következő tanévtől hivatalosan is ide fogok járni, már ha addig nem történik valami egetrengetően nagy zűr. Úgy érzem, hogy fog, és az én megérzéseim nem rosszak, így csak reménykedem benne, hogy ez most nagyon félre ment.
A ruháimat én szaggattam kicsit szét, a hajamat és a sminkemet pedig Révay bácsi csinálta. Nagyon jól ért az ilyesmikhez, és tudtam, hogy vele nem lőhetek mellé. Amikor a tükörbe néztem, akkor nem is egy lassan tizennégy éves lányt láttam, hanem egy tizenhat éveset. Sosem voltam még ennyire kifestve, sőt kifestve se, úgyhogy most nagyon meglepődtem. Jó sokáig nézegettem magam a tükörben, majd megöleltem a bácsit, és elsiettem egy csapat gyerek után én is fel a kastélyba. Holnaptól az új második otthonomba.
Nagyon tetszik a kinézetem, csak valahogy ezek az agancsos - faágas valamik furcsák, de ahogy nézem, van, akinek a fején is van ilyen, szóval biztos, hogy jól választottam. Teszek két lépést és elbizonytalanodok az előbbi kijelentésemen, mert egy angyalka mellett sétálok el, és a messzeségben is van egy fura ruhás alak. Biztos a show részei, ahogy hallottam, ha itt elszabadul a buli, akkor el van szabadulva. Most azonban csak nézelődöm, és bámulászom a sok különlegességet, amit most a szervezők ide varázsoltak. Nem semmi, le a kalappal mindenki előtt.
A nagy nézelődésben viszont nem figyelek túlságosan, így az első lendülettel beleütközöm egy lányba - Fanni -, aki épp egy vörös hajú fiúval beszélget.
- Bocsánat. Ne haragudj, nem figyeltem.
Nézek rá riadtan, miközben megkerülöm. Mind a kettejük jelmeze nagyon királyul néz ki, főleg a fiúé. Továbbsétálok, remélve, hogy beleakadok valakibe, aki nem beszélget olyan nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Annyira nagyon csodamenő ez a hely, hogy az egyszerűen hihetetlen. Imádok itt lenni, és ha itt ilyenek a bulik, hát akkor nagyon fogok szeretni ide is járni. Persze félek, Mármint oké, most ez jó, de mindjárt be fognak osztani, mindjárt elkezdődik a nagylány életem. Én is nagylány leszek és Laura is, és oké, ez a része inkább nagyon parázós. Viszont nem sok időm van ezek elmélkedni, hiszen ahogy sétálok, rám kiabálnak, vagyis sikítanak, de ő fiú, szóval nem sikít, hanem oroszlánbőg. Igen, a fiúk kiabálása olyan, mint az oroszlánbőgés. Mint Simba az oroszlánkirályból, megvallom, hasonlít is rá.
- Persze, hogy ismersz butus! Lili vagyok!
Nem is figyelek a bemutatkozására, sokkal jobban lekötött az oroszlánbőgéses elméletem kidolgozása. De oké, most már megvan, már tudom, hogy a fiúk hogyan sikítanak.
- Ne aggódj, nekem is. Nem is akartam eljönni, de rávettek. Viszont nem vagy sámánosban. Nem szeretnél olyan lenni? Ha gondolod szívesen kikenlek meg ott tudunk neked maszkot is keresni és adhatok egyet az agancsaimból is. Igazi színházas kellé, Révay bácsi adta nekem.
Az utolsó mondatra büszkén kihúzom magam, mert valljuk be, ez nagyon nagy dolog, főleg akkor, ha minden vágyad az volt, hogy megismerkedhess vele, aztán Everett bácsi elvitt színházlátogatni, és akkor ott beszélgethettünk, és jóba lettünk, és most nagyon rendes volt velem. Ő csinálta a sminkemet is, sőt, azóta már, mióta jóba lettünk, szerepelhettem a színpadon is. Olyan nagyon különlegesnek érzem az életem mostani szakaszát, hogy el sem tudom mondani. Persze az iskolaváltás szívás lesz, azon kívül viszont minden más annyira király, hogy nagyon.
- Apukád is itt van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem is olyan rossz itt fent lenni. Mármint nagyon sokat kell tanulni, meg minden. Nem minden megy elsőre és nem is minden megy olyan jól, de azért van már pár sikerélményem. Még a végén boszorkány lesz belőlem! A gondolatra szélesen elvigyorodok, ahogy lefelé haladok. Az előbb láttam elmenni Asht és Francit is a falu felé, de nem voltam benne biztos, hogy utánuk kellene szaladnom. Mármint most hivatalosan a testvéreim mind a ketten, de ők nem testvérei egymásnak, sőt, szerelmesek egymásba, és sokszor látom puszizkodni őket, úgy, ahogy néha anyáékat is láttam, vagyis tudom, hogy jobb, ha nem zavarok. Nem biztos, hogy zavarnék, de szerintem igen. Szóval lelassítom inkább a lépteimet, élvezem a tavaszias időt, és azt, hogy vége a mai tanításnak.
- Laura!
Annyira nem sikerült találkoznunk mostanában, hogy a zűrös napjaimat nem is tudtam neki elmondani. Egyszer-kétszer összefutottunk ugyan, megbeszéltük, hogy beszélnünk kell, aztán valahogy sosem jutottunk egyről a kettőre. De most szerencsére úgy néz ki, hogy ráér, hacsak nem ő is egy fiúval készül ezen a titkos helyen találkozni, és így nekem is van okom nem hazamenni, és láb alatt lenni. Lelkesen közelebb ugrálok hozzá, és szinte a nyakába borulok. Annyira hiányzott már minden, a hangja, a haja, az illata...ő a legjobb barátnőm, akinek a közelében meg tudok nyugodni. Az egész lénye nyugalmat áraszt.
- Annyira jó, hogy összefutottunk! Mutatnom kell valamit.
Lehuppanok mellé, halkabbra veszem a hangom, lehet, hogy ez itt az ő titkos bázisa, és én betolakodtam, de most már mindegy. Kinyitom a táskám, ami naná, hogy hatszázezer színű, kiveszem belőle a pénztárcám, ami szintén tele van színekkel, és kiemelem belőle a diákigazolványom, amit átnyújtok a mellettem ülőnek. Ő pedig elolvashatja, hogy mi az, ami miatt beszélnünk kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Csak nézem őt, várom, hogy elképedjen, hogy azt mondja, Merlin, ez meg mi, vagy bármi ilyesmit, de semmi. Ránéz, megnézi és visszaadja. Mármint tényleg visszaadja. Hogyan lehet ezt a dolgot ilyen könnyen kezelni???? Nem tudom elhinni, hogy csak úgy megnézte és visszaadta, ez nem olyan dolog, amit csak úgy visszaadunk, ez olyan, ami miatt kiabálunk és értetlenkedünk. De nem, ő csak fogta magát, és visszaadta. Én meg csak nézem őt. Lehet, hogy csak nem vette észre és a képet nézte? Az a kép borzalmas! Tele vagyok karikákkal és kóccal, mert korán keltem és nem is tudtam rendesen aludni a gyomorgörcsöm miatt, és fújt a szél. Azt hiszem év végén el fogom veszíteni a diákomat, hogy kaphassak egy újat, vállalható arccal. Ha egyáltalán létezik vállalható arc.
- Hát nem érted?
Kérdezem csendesen, de aztán csak felemelem a kis kártyát és rábökök arra, ami miatt most ilyen izgalomban ülök itt mellette. Az ujjam végighúzom a vezetésnevemen.
- RÉVAY! Révay lettem! Az ő lánya lettem!
Tetszik tudni kedves olvasó, Révay Valentin nekem az Isten maga. Szerintem zseniális és csodálatos a munkássága, és hihetetlen, de örökbefogadott. Nem sokon múlt a dolog, de úgy vélem a sors akarta így. Nekem hozzá kell tartoznom.
- Iványiék visszamentek Angliába, a gyámügy pedig úgy ítélte meg, hogy nem javasolt az idegen országba való átköltöztetésem, így visszakerültem a rendszerbe, aznap délután pedig már ki is jöttem onnan. Van saját szobám, amit én dekoráltam ki, és van egy nővérem meg egy bátyám, akik szerelmesek egymásba, és két apukám van, mert Everett bácsi a másik apukám, de ők nem szerelmeznek Valentin apuval, csak nagyon jó barátok és szeretnének még gyerekeket nevelni, mert az ő gyerekeik már nagyok. A faluban lakom, és bár jár hozzánk a gyámügyes néni, azt mondja, hogy innen már bombával se fognak tudni kirobbantani, meg, hogy valószínűleg még lesznek testvéreim, ha pozitívan ítélik meg Everett bácsiékat. Hát nem hihetetlen?
Ezt egy levegővétellel és nagyon-nagyon gyorsan mondom, egészen beleszédülök még én is, akkor vajon mit érezhet Laura? Talán azt, amit én éreztem először, talán ő is olyan elcsodálkozósat érez, mint amilyet én éreztem.
- Sajnálom, hogy tönkrement a rajzod. Nem tudunk megkérni egy felsős diákot, hogy radírozza ki? Biztos van rá valamilyen varázslat.
Eléggé nagy bűntudatom van, mert tudom, hogy az a csík miattam lett ott, én okoztam, és ezt nagyon sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Lau!
Ijedten nézek rá, hiszen egy pillanattal ezelőtt még semmi komolyabban nem tudtam leolvasni az arcáról, most meg mit látok? Szaladnak lefelé a könnyek az arcán.
- Jaj Merlinkére!
Nem korholom, inkább csak olyan anyáskodóan mondom neki, feltérdelve mellé elkezdem a kezemmel törölgetni az arcát és egy nagy cuppanós puszit nyomok a homlokára, hogy érezze, mennyire nagyon itt vagyok.
- Nem megyek én sehova, ne félj!
A puszi után nem húzódom el, és így teszem jó, mert hirtelen megölel és még sikongat is hozzá. Én is visszaölelem, egy hosszú percig egymásból öleljük ki a szuszt, és ennek nagyon örülök. Féltem, hogy nagyon mérges lesz, amiért nem szóltam neki azonnal, de erre is megvan ám az okom, csak előbb örömködjük ki magunkat.
- Fúú, nagyon remélem. Nagyon féltem, hogy most mi lesz velem. Én nem akartam Angliába menni, és tudod, lehet, hogy megsértődtek rám, de mit csináltam volna én ott, már megint egyedül maradtam volna, és még csak el se tudtam volna köszönni tőled.
Rögtön, ahogy hazaértem Laurától, akinél a nyár egy részét töltöttem, kezdődtek a bonyodalmak, aztán olyan káosz volt minden, hogy nem is tudtam mit mondani, egyszerűen nem volt annyi lélekjelenlétem sem, hogy egy pennát ragadjak, és annyit írjak, baj van. A másik meg, hogy ha mindig megírtam volna mindent, akkor Laurának is egész szünet alatt egy gyomorgörcsöt okoztam volna. Nekem ő a legjobb barátom, és szerintem neki is én vagyok, tehát ebből az következik, hogy egymás nélkül minden annyira nagyon bonyivá vált volna.
- Ez nem igaz! Minden egyformán fontos. A rajzaid is nagyon fontosak, hiszen olyan nagyon csodálatosak. Gondolkoztál már rajta, hogy például nagykorodban művész legyél? Vagy belső építész vagy ruhatervező? Szerintem mindegyik nagyon jól állna neked. Sőt, lehetnél mindegyik!
Persze tudom, hogy a felnőttek egy munkahellyel is sokat dolgoznak, és sokszor túlóráznak, de akkor is, hiszem, hogy Laurának ez se kottyanna meg.
- Huh, mennyi kérdésed van!
Nevetem el magam, de nem hiszem, hogy ez baj lenne. Azt hiszem fordított esetben én is pont ennyi kérdést tennék fel, és pont ezeket.
- Kezdem a legutolsóval. Az Iványis dolgot végigvitted velem, mindig arról beszéltem, és lásd, mi lett belőle. Féltem, hogy ha ebbe is beleélem magam, akkor a végén megint így járok, ezért nem mondtam senkinek. A diákigazolványomat most vettem át, így hivatalosan te vagy az első ember, aki megtudta, mármint az ott élőkön kívül. Lent lakunk Bogolyfalván, a Macskabagoly utca 28-ban. Azt mondták, hogy bármikor jöhetnek a barátaim, írnak kikérőt, hogy kiengedjék őket szabad hétvégén túl is, és Everett bácsi, vagyis most már apu, azt mondta, hogy szívesen beszélnek a szüleiddel is, hogy eljöhess hozzánk sokszor. A szobám csúcs szuper és a ház is. De a szobámat én rendezhetem be, viszont nem tudom, hogy milyen legyen, ezért kell a segítséged.
Laura olyan jól látja a dolgokat, és nagyon ügyes. Arra gondoltam, hogy rajzolhatna nekem pár dolgot a falra, így igazán egyedi lenne a mintája. Csak előbb látnia kell a felületet, mielőtt ebbe beleavatom.
- Everett bácsi és Révay Valentin ketten nagyon jó barátok, és Everett bácsi szeretett volna még gyereket nevelni, de a felesége meghalt szegénynek, így kitalálta, hogy örökbe fogad gyerekeket, ezért megkérte Valentint, hogy segítsen neki, így együtt fogadnak örökbe. Nagyon izgalmas. És én végül is ott lakom Valentinnél, de egymás mellett van a két ház, így mindig együtt vagyunk szinte. A testvéreim pedig az ő gyerekeik lettek, akik képzeld el, együtt járnak! Ez egy kicsit furcsa, mert csókolóznak meg szerelmeznek egymással, de mégis őt a testvéreim. De nagyon rendesek. Mind a ketten Eridonosok, és hatodévesek. Ash nagyon okos, és sokat tanul, Franci meg nagyon szép és kedves, és van neki egy rókája, illetve már nekünk van, szóval van egy rókánk, aminek szárnya van. Egy bi-bi, és az a neve, hogy Mimi. Állítólag, ha adna ki hangot, akkor meg gágogna, mint a liba, hát nem vicces?
Imádom Mimit, mostanában mindig beoson a szobámba, és mikor reggel felkelek, a szám tele van a szőrével, mert sokszor a nyakamhoz bújva alszik, a farkincáját meg az arcomra teszi. Vicces állat, és nagyon szeretni való.
- Még nem is csomagoltam ki teljesen, de azt mondják, hogy nyugodtan tegyem meg, mert ez már nem változik meg, csak maximum lesz még testvérem. Még furcsa, hogy apunak meg apának hívjam őket, de egyelőre jól megvagyunk, és kéééépzeld! Mostantól én is a színházban fogok fellépni. Persze csak kicsi szerepekben, de például minden kedden lesz próbám. Hát nem izgalmas?
Kérdezem, és erre ő is annyi sok szóval reagál, hogy azt hiheti a világ,
 hogy nem is fejezzük majd be a beszédet. Képesek lennénk rá, szerintem,
 de aztán meg olyan borzalmas dolgokkal jönnek, mint a takarodó, meg olyan isteniekkel, hogy vacsora, így kénytelenek vagyunk berekeszteni a csacsogást és áttérni rá egy másik időpontban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kicsit úgy érzem, hogy vissza kell rázódnom abba a ténybe, hogy megint járhatok iskolába. Tök jól elvoltam a lovaglással, a tánccal, a korcsolyával és azzal a minimális színházzal, amit csinálok. Olyan voltam, mint egy dolgozó felnőtt. Határidők, elintéznivalók, bevásárlás, és amikor éppen szerencsém volt, akkor nem csak Mimi várt otthon. Teljesen boldog voltam, és ennek következtében - sajnos -, egy betűt sem tanultam. Az iskolaelsőtől pedig ez eléggé szánalmas teljesítmény.
Idén végzek. Még mindig hihetetlen. Hogy hova adtam be a jelentkezésem? Sehova. Hogy hova fogom? Nem tudom. Hogy beadom-e egyáltalán? Azt sem tudom. Tanulnom kellene, nyilván, de egyre csak az lebeg a szemem előtt, amit Ariana a nyílt napon mondott, közvetlenül az után, hogy hazugnak nevezett: Hogy ő is kihagyott egy évet. Nincs abban semmi, kicsit megismered magad, utazgatsz, tapasztalatot szerzel. Az elmúlt hetek tanulsága alapján, képes lennék iskola nélkül is hasznos lenni. Viszont az olyan furcsa lenne, nem? Ha nem tanulnék tovább.
Vissza kell rázódnom, hogy tisztán lássak, vajon tényleg vágyom-e arra a bizonyos hirtelen jött szabadságra, vagy csupán csak illúzió. A fülesemet bedugom, miután bemelegítettem, felhangosítom a zenét, nyújtózom egyet, aztán nekiindulok. Olykor, ha kijövök ide, képes vagyok teljesen elveszni a távokban, és csak menni, kifulladásig. Kikapcsolok és újratervezek. Ez a célom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hogy mikor veszem őt észre? Abban a pillanatban, ahogy futni kezd. Valami megmozdul, én pedig ösztönösen oda kapom a fejem. Ismerem őt, minden mozzanatát, pontosan tudom, hogy ő az.
~ Sógornőm. ~
A gondolatra akaratlanul is mosoly húzódik az ajkaimra. Furcsa, hogy vele szemben nem tudok Lili lenni, nem tudok elnéző lenni, vele szemben vállaltan "Liliána" vagyok. Sosem szerettem, mert durván hangzik. Liliána. Az ó szájából pedig szinte sértésnek. Nem mondhatja senki, hogy nem voltam vele kedves. Az voltam, mint mindenkivel. Olyan voltam, amilyen lenni szoktam, és ezért cserébe lenézett. Gyengének és jellemtelennek nevezett, nem egy alkalommal. Sosem felejtem el neki, hogy milyen gondosan választottam ki a születésnapi ajándékát, és hogy mennyire rosszul esett az a beszélgetés vele, hogy szó szerint elmenekültem onnan, hogy a közelébe se kelljen lennem.
Kerget vagy kergetem? Olyan, mintha üldöznénk egymást, és ebben az esetben minden csak nézőpont kérdése. Nem akarom, hogy elkapjon, nem akarom elkapni. Nem akarom, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, csak fussuk le a köreinket, ki-ki amennyit bevállalt, és menjünk. De hogy ez vajon tényleg működhet-e? Nem hiszem. Akik egyszer rivalizáltak, márpedig mi megtettük, még ha nem is mondta ki egyikünk sosem, hiszen Ricsi kegyeiért küzdöttünk, azok nem képesek feladni addig, amíg a másik nem teszi, és ki tudja, hogy hány kört fogunk így megtenni. Négynél többre nem terveztem ma, de félek, hogy az kevés lesz.
A következő szám kezdődik el, Adele, én pedig felhangosítom a karcos hangját, hogy még több motivációt adjon nekem arra, hogy többet bírjak, mint ő, többet, mint Eszter. És félreértés ne essék, én nem akarok vele rosszba lenni, de nem fogok megint próbálkozni. Úgysem érti meg, és úgysem értem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Azt mondtam, nem akarom, hogy elkapjon, nem akarom elkapni, nem akarok vele találkozni, és mégis, minden lépésemmel egyre lassabb és lassabb leszek. Minden lépésemmel engedem, hogy egyre közelebb kerüljön. Mintha mégis arra hajtanék, hogy elkapjon. A bűntudat. Érzem, ahogy mardos, ahogy egyre mélyebben belém ivódik. Bűntudatot érzek.
Nem akarok háborút, nem tudok harcolni, nem vagyok olyan jó küzdő, mint ő. Küzdök, de nem úgy, mint ő, és valahogy egy ideje azt érzem, hogy éppen elegek a magunk démonjai, nem kellenek még a valós ellenségek sem, főleg akkor nem, ha fontosak annak az embernek, aki mind a kettőnk számára a világot jelenti. Ricsinek nem lennék képes a szemébe nézni úgy, hogy közben forrong az indulat bennem Eszter miatt. Nem lennék képes.
Lassulok, és Ricsit látom a lelki szemeim előtt, azt, ahogy hazajött, a vörös szemeit. Ricsit látom magam előtt, ahogy mellettem fekszik az ágyban. Ricsi büntet engem azért a csókért, egyetlen csókért. Mit tenne akkor ezért? Meggyűlölne, ha nem lennék képes rá, hogy szót értsek Eszterrel. Nem könnyű a természete, de csak mert szereti az öccsét. Túl hevesen reagáltam rá, túl sokszor, és még többször nyomtam el magamban.
A karma nagy pofont ad mindig. Én megcsókoltam Denist egyszer, Ricsi talán soha többet nem fog engem. Nem csókolózunk. Bármennyire is vágyom, bármennyire is ösztönből jön, hogy az ajkait érintsem, elhúzódik, és annál rosszabb nincs, mint amikor a szemedbe néz, miután elfordította az arcát, és te látod, ami a szemében van.
Ricsi nem veszekszik velem, nem kiabál, nem emeli fel a hangját, de büntet. Bár mellettem van, bár minden jó, minden más jó, sokat kell dolgoznom azon, hogy ne legyen menthetetlen ez az egész. Sokszor érzem azt, hogy összeroppanok, sokat sírok, olyan helyeken, ahol senki sem lát. Ráfogom a korai kelésre és a szélre a kivörösödött szemeimet, vagy csak nem is említjük. Nem hagyhatom, hogy vége legyen megint. Nem hagyhatom, hogy ennyi legyen. Nem hagyhatom a karmának, hogy meggátoljon.
Szinte megállok, és szembe fordulva vele, látom, ahogy közeledik, és tudom, hogy elfutna mellettem, de nem engedhetem. Nem akarom megverni, nem is tudnám, de a kellő távolságban, amikor már hall engem, kimondom, ami a leginkább nyomja a szívem:
- Sajnálom, hibáztam veled kapcsolatban. Olyan dolgot feltételeztem rólad, ami nem igaz, csak mert haragudtam rád. De tudom, hogy nem igaz.
Nem tudom, hogy megáll-e vagy sem. De emlékszem arra, hogy tudunk mi jól is beszélgetni, normálisan, felnőtt emberek módjára. Emlékszem, mennyire féltettem őt, amikor kiderült, hogy elrabolták, és látni akartam, függetlenül attól, hogy Ricsivel már nem voltunk együtt. Nem gyűlölöm őt. Sosem gyűlöltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha már egyszer elkezdtem, nem akarok vissza visszalépni, nem akarok elfutni. Sokszor elfutottam Eszter elől, túl sokszor is, és ez is oda vezetett, ahol most vagyunk, én pedig nem akarok itt ragadni, ebben a kényelmetlen állapotban. Nem várom, hogy barátok legyünk, nem várom el, hogy szeressen. Régen szerettem volna, ha szeret, ha örül nekem, ha örül nekünk, és tudom, hogy Ricsi hibázott a vele való kapcsolatában, hiszen sokszor kértem, hogy legyen Eszterrel, hogy ketten legyenek, hogy engem bármikor megkaphat, de ne hanyagolja el miattam Esztert. Én is hibáztam, hiszen nem mondtam ki az aggodalmamat, csak utalgattam rá neki, hogy mi mért nem jó, nem mondtam ki, hogy attól félek, Eszter megharagszik, hogy csalódik bennünk, hogy ezért eltávolodik majd tőle. Nem akartam, hogy ide jussunk, sem ők, sem mi.
- Hogy csakazért, hogy legyen melletted valaki, kötöttél ki Bertalan mellett, Zlatan után.
Felelem végül teljesen nyugodtan, őszintén, végig a szemébe nézve. Nem jövök zavarba attól, amit mondok, mert tényleg így hittem, elvégre élénken él az emlékezetemben az, ahogy Eszti hangja kihallatszik a telefonból, ahogy Ricsi hajnalban fel sem akarta venni az idegen számot. Emlékszem rá, hogy mennyire megijedtem attól a pár mondattól, amit hallottam, és hogy Ricsi hogyan reagált. Utána mondtam neki, hogy a kanbarlangja helyett inkább egy olyan szobát csinálhatnánk abból az üressé vált szobából, ahol Eszter otthon érezheti magát. Élénken él bennem az az éjszaka.
- De Zlatan csak börtönbe juttatott. Most már tudom. Ahogy azt is, hogy hogyan gondolkozik a nőkről... és magáról.
Jókat beszélgetünk, szeretek vele beszélgetni. Nekem a fiúkkal mindig jobban megy a beszélgetés, és ő olyan, aki semennyire se mozgatja meg a fantáziámat, mégis szórakoztat. De már tudom, hogy hibáztam akkor, amikor rosszat feltételeztem Esztiről, és ezt tényleg sajnálom.
- Örülök a boldogságodnak, őszintén.
És így is gondolom, hogy tényleg örülök neki, hogyha megtalálta a számításait, és a társát. Annál jobb érzés nincs is a világon. Én nem hittem, hogy ez valaha meglesz, aztán jött Ricsi, és pontosan tudom, hogy rajta kívül senkivel nem lennék képes boldog lenni, hogy vele szeretnék élni, akkor is, ha a lényem egy része örökre szomorú marad, mert elutasít azért a csókért. Képes lennék egész életemben vele lenni így is. Ez az érzés pedig csodálatos, ha ezt érzed, csodálatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Én se voltam jobb, mint akkor Franci.
És pont ugyanazt gondolom magamról, mint amit akkor róla, hogy fogalmam sincs, honnan jött az a gonoszság a hangjába és a gondolataiba. Ahogy este az ágyban feküdtem, én is ezen gondolkoztam, hogy nekem honnan jött, hiszen Eszter nem ezt érdemli. Senki sem érdemli ezt. Én pedig sosem akartam olyan lenni, aki bánt valakit, korábban a gondolataimban sem merült fel ehhez hasonló, és ott és akkor nagyon gonosz voltam, ami nem illik hozzám. Olykor elgondolkozom azon, hogy Ricsi nem érdemli meg, hogy olyan emberrel legyen, mint én, hogy nem kellene velem maradnia, mert már lassan én sem tudom, hogy ki vagyok.
- Rögtön, ahogy összejöttünk.
Felelem engedelmesen, csendben, mert tudom, hogy akkor történt. Ricsi még be se mutatkozott neki, ő pedig egyből elítélte a kapcsolatunkat, és lényegében közölte velem, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy egy Ricsi kaliberű ember hosszan tervezzen velem. Akkor nem gondoltam bele, hogy így lehet, most azonban egyre többször gondolkozom el azon, hogy talán igaza van, hogy tehetek bármit, tényleg nem leszek elég jó neki. Hogy talán sosem fog már annak látni, akinek szeretne, csak még ő is próbálja elhitetni magával, hogy nem én voltam, aki azt tette.
Ricsi említésére, és arra, hogy elárultam őt, néhány árnyalattal sötétebb lesz az arcom, mintha a bánat árnyéka vetülne rá, és a szemeimbe is visszakúszik a szomorúság, ami mindig jelen van, ha az istállóba bujkálva Ricsin gondolkozom. Nem tudok nem szomorú lenni, pedig nagyon igyekeztem, hogy ne áruljon el semmi, és beszélhetek a nagy boldogságról, de aki ismer, aki igazán megnézett már akkor, amikor korábban Ricsiről beszéltem, láthatja, hogy a neve említésére önkéntelenül is bánat húzódik rá a tekintetemre.
- Tudja.
Felelem végül, mert tudja, hogy elárultam. Hogyisne tudná, hiszen a Durmstrangban kötött ki, olyan messzire ment tőlem, amennyire csak tudott, összejött egy lánnyal, és én mást nem tehettem, mint, hogy tudatosan kerültem mindent, ami a közösségi médiában hozzá és a nőjéhez kapcsolódott. Persze az ember így sem úszhat meg mindent, hiszen önkéntelenül is megakad a tekintete, amikor egy csinos lány a szerelme nyakán csüng.
- Igazad van.
Egyetértek vele, hogy ha komolyan tervezek vele, akkor nem célszerű így viselkednem, különösen vele nem. De nem tudom, hogy számít-e, hogy én tervezek vele, most éppen semmit sem tudok, és nem is merek kérdezni. Csak kivárok, türelemmel, mert mindenki azt mondta, hogy legyek türelmes. Bólintok egyet félszegen, felpillantva a karikák felé.
- Azt hallottam a Squadronnak kellene egy hajtó. Kipróbálnám magam nálatok, ha benne vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Igen. Pontosan.
Nem tudom azt mondani, hogy nem így történt, mert így történt. Habár a beszélgetés nagy részében arról volt szó, hogy én mit érzek Ricsi iránt, nem mehetünk el a tény felett, hogy gonosz módon nyilatkoztam Eszterről. Mérges voltam rá, amiért nem képes másként kezelni, mint az elején, mérges voltam rá, sok minden miatt. Akkor egy pillanatig jól esett, jól esett azt mondani, amit mondtam, és vállalom, hogy kimondtam, nem fogom tagadni a nyilvánvalót. Kimondtam, vállalom. Nem tartom valószínűnek, hogy Eszter sosem nyilatkozott rólam negatívan, hiszen csak meglátott, és az arcára volt írva minden, ahogy most is látom az arcán, hogy pontosan ugyanazt gondolja rólam, nem tudok más lenni neki, mint akinek elkönyvelt, még akkor sem, ha olyan nagy szavakat használ velem szemben, mint amilyeneket. Nagy életbölcsességeket mond, mint ha én sosem tapasztaltam volna semmit, mintha egy gyerek lennék, aki nem élt meg még semmit. Pedig de, talán korábban is, mint annak lennie kellett volna.
- Tudja, hogy elárultam.
Pontosítok, mert én nem tartom árulásnak azt, hogy Zlatannal beszélgetek, nem Ricsit juttatta börtönbe, és ahhoz, hogy valaki oda jusson két ember kell. Nem hiszem, hogy csak Zlatan bűne, hogy Eszti onnan telefonált hajnalok hajnalán. Ettől függetlenül nem titkoltam Ricsi előtt, hogy szoktam vele beszélgetni, nem hiszem, hogy okom lenne rá, hogy titkoljam. Ha titkolnám, akkor olyat is tennék, amivel ártanék neki, de az, hogy néha beszélgetek vele, nem minősül annak. El szoktam mesélni Ricsinek a napjaimat, azt is, hogy miről beszélgetek vele.
- Néha csak jó azt hallani, hogy Ricsi is szeret, még ha nem is az ő szájából történik. Csak hallani szeretném olykor, hogy így gondolja, és Zlatan az egyetlen, aki megadhatja ezt nekem.
Nem terjesztem, hogy minden csodálatos, pusztán annyit, hogy a második esélynek olykor igenis nagy jelentősége van. Minden más csak mások által hozzáköltött maszlag. Nem vagyok boldog. Soha életemben nem sírtam annyit, mint az elmúlt hetekben, ráadásul úgy, hogy aki miatt sírok, ott van velem. Minden a szokásos, és mégsem, fal van közöttünk, és félek, hogy akárhányszor is rontok neki a falnak, nem omlik le. Ricsi pedig szépen lassan észreveszi majd, hogy elfáradtam a sok visszapattanásban, és újra elsétál. Még van erőm, még ostromlom a falat, mint egy idióta, még próbálkozom, megmászni, leomlasztani. Még csinálom.
- Akkor megbeszéltük.
Könyvelem el magamban tényként a dolgot, hogy akkor egy csapatban játszunk majd a meccsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Vagy lehetetlen.
Felelem arra, hogy nehéz. Én jelenleg nem nehéznek érzem, hanem lehetetlennek. Életemben nem éreztem még úgy magam, ahogy most Ricsi mellett. Tegyük hozzá, nem is csináltam akkora hülyeséget soha, mint amit az a csók. Ez többszörösen árulás, ha a belső eseményeket nézzük, hiszen pontosan tisztában vagyok vele, hogy Ricsi és a csók távol állnak egymástól, és hogy Ricsi mégis azért csókolózott velem, mert különlegesebb voltam számára, mint korábban ezen a téren bárki. Én pedig, még ha akkor nem is voltunk együtt, mérgemben olyan fájdalmat okoztam neki, amit ő soha nekem. Akkor sem, mikor azt mondta, ő legalább kell az apjának, legalább őt szeretik az édesszülei. Ha nem is voltunk együtt megcsaltam, és ki tudja, talán akkor sem haragudna ennyire, ha lefeküdtem volna vele, de azért inkább ebbe ne is gondoljunk bele. Csak simán ne. Nem akarok kísérletet se tenni rá.
A lényeg, hogy kicsit elvesztettem a hitem abban, hogy még különleges ember vagyok, de csak ilyenkor látszik ez, amikor ő nincs jelen, amikor lovagolok, vagy futok, amikor edzésen vagyok. Amikor csak magam vagyok, és nem kérdezi meg senki, hogy "mi a baj", mert nem tudom azt mondani, hogy nincs baj. Amikor Ricsi ott van, nem engedem meg magamnak azt, hogy gyengének lásson, és elképzelni se tudtam előtte, hogy egy-egy ilyen művelet mennyire sok energiát vesz ki másokból. Most már ezt is tudom, hogy milyen, amikor igazán tartják magukat az emberek. Az olyanok, akiket például állandóan támadnak a felsőbbévesek. Ez is egy nagyon jó lecke az élettől és Ricsitől egyaránt, egy igazán jó lecke.
- Komolyan?
Nem tudom, hogy ez udvariassági meghívás-e és azt kellene mondanom, hogy nem, rengeteg dolgom van, vagy komolyan gondolja, de ő Vajda Eszter, nem tesz semmit udvariaskodásból, és utálja, ha értetlen valaki, így próbálok nem olyan fejet vágni, mint aki teljesen megdöbbent, pedig de, és bólintok párat.
- Az nagyon jó lenne, köszönöm.
Őszintén köszönöm és őszintén hálás is vagyok, hogy ezt felajánlotta nekem, mert igen, nagyon szeretnék elmenni, és velük lenni, nem pedig otthon, próbálva koncentrálni a tanulásra, aminek a vége úgyis az lesz, hogy üres aggyal bámulom a plafont, és csak akkor eszmélek rá, hogy nem mozdultam órákon át, amikor a lemenő nap belevilágít a szemembe.
- Eszter... te gondoltál valaha arra, hogy kihagyj egy évet az alapképzés után? Nem vagyok terhes meg semmi ilyesmi, csak, nem tudom, hogy mi legyen, és gondolkozom. Érdekelne a véleményed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- ... szóval éppen megküzd magával értem.
Valahogy így jellemeztem magamban a jelenlegi helyzetet. Nem mondhatom, hogy nem jó, mert jó minden, tényleg. Ricsi olyan, mint volt, mint amikor sakkozni tanított, hihetetlen türelemmel és alapossággal magyarázta el a szabályokat, hogy miért buktam el a királynőmet. Ha kellett, egy lépést hatszor is átrágtunk. Tudtam sakkozni, de mellette tanultam meg élvezni is. Az élet is ilyen, tudtam élni, jó életem volt előtte, nem hiányzott belőle semmi, de vele élvezem az életet. Ha úgy tetszik, talált egy még kihasználatlan piaci rést, és betörve oda, egyeduralkodóvá vált, sőt, terméke hatással lett az egész piaci világra. Függővé váltam, függök a szerelmünktől, a lényétől, a tekintetétől. Erre mondják azt a kritikusok, hogy jó nagy szarban vagy. És tényleg. Csak van ugye ez a csók dolog, ami olyan szinten hatással van rám, hogy nem tudok felülkerekedni, és elemészt. Totálisan elveszek benne, és nem tudok túllendülni, a lényem egy részt éppen ezért süpped bele abba az állapotba, amibe most vagyok. Mintha egy fekete szobában állnék, és a váratlan hangok riasztanának. Minden elfordított fej, minden be nem fejezett mozdulat egy hang. Erőnek erejével küzdök magammal, hogy még csak ne is próbálkozzak, hiszen úgy nem sérülhetek, de ez nem igaz. Az agyam tudja, hogy hiányzik, hogy kell, hogy érezni akarom. Az egész testem érezni akarja, ahogy ajkai az ajkaimra tapadnak, ahogy a végünk kicsordul, ahogy apró csókokkal udvarolok neki, hogy figyeljen rám a tőzsde helyett, hiszen szinte meztelenül mászok az ölébe. Az eleje elmarad, és ettől furcsán üressé válik sokszor a vége. Képes leszek így leélni vele egy életet, ettől nem félek. A szívem és az eszem is elköteleződött felé karácsonykor, pedig az nem volt más, mint a hónapok során felgyülemlett feszültség kiadása. Valami, amiről utána már nem beszélünk, és mégis, számomra akkor vált világossá, hogy észrevétlen lettem szerelmes, életemben először, valós szerelemmel.
- Kellene tudom.
Ezzel nem tudok vitába szállni, mert valóban kellene tudnom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek, mert azon kívül, hogy Kisvajdáné, nem nagyon jutottam még messzebbre. Abban az egyben vagyok biztos, hogy bármit is csinálok vagy teszek, azt Ricsi oldalán szeretném megtenni, és bármit megteszek azért, hogy ő is tervezzen velem. Nem akarom, hogy ez ne történjen meg. Persze számos ok lehet, ami miatt végül elköszönünk majd egymástól, de nem akarok erre a gondolatra fókuszálni, nem akarom ezt bevonzani.
- Csak, nem tudom mégsem. Ha reálisan nézem, van egy jó öt évem a sportban, talán tíz a színházban, ha a színházat tovább csinálom. Ha nem, akkor öt év múlva ott fogok állni, hogy na és akkor most? Jégrevük kiöregedett "sztárja" leszek.
A sztárnál megengedem magamnak a macskakörmözést, mert valljuk be, csak mert most fut az a bizonyos szekér, nem biztos, hogy mindig így lesz. És ezt utálom, hogy nem tudok határozott lenni a tanulmányaimat illetően. Csoda, hogy iskolaelső vagy? Minden tárgyat felvettem, olyan szinten érdekel minden, hogy az már beteges. Meg az agyam is, hogy mindezt befogadja.
- Minden akarok lenni. Vagy legalábbis nagyon sok minden, és ezért is nem tudom, hogy mi legyek. Talán csak túl nagy a nyomás, hogy év végén vége, hogy döntenem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy idő után már nem hallgattam meg Esztert, mert a véleményem szerint úgysem akart nekem jót, de talán sosem akart rosszat, csak én voltam túl érzékeny. Ebben viszont biztos vagyok. Onnantól, hogy Ricsivel kimondtuk, hogy szeretjük egymást, onnantól berobbant minden érzelmem. A féltékenység és s féltés a leginkább. Az aprócska szellőtől is féltettem a kapcsolatunk, és akkor ott volt Eszter, akit hurrikánként értékeltem. Igazából az egyetlen volt, akitől valóban féltettem a kapcsolatunkat, mert pontosan tudtam, hogy ő az egyetlen, aki olyan hatással van Ricsire, hogy bármekkora is a szerelme, ne mellettem döntsön. Ezért igyekeztem annyira megfelelni neki, és végül ezért lettem annyira ellene. Érdekes nem? Az Eszterrel való kapcsolatom sokkal érzékenyebben érintett, mint a Ricsivel való.
Ösztönösen összehúzom magam amikor azt mondja, hogy bűnhődöm, és hogy ez a lehető legnagyobb hülyeség. Annyira szeretném kimondani, hogy csak egy csók volt, ahogy nem jelentett semmit, csak mérges voltam, nem voltunk együtt és Ricsi azt mondta, hogy nem is akar együtt lenni, hogy nem gondolkoztam, csak fájt mindenem, hogy nem tudtam a szívemre hallgatni, mert darabokban volt, és nem tudtam az eszemre se, mert az eszem dühös volt, amiért éppen ő törte össze a szívem.
- Ez igaz. Akkor tényleg jó döntésnek tűnt.
Sok minden miatt nincs bűntudatom. A színházban már az előtt felmondtam szinte, hogy Ricsinek megmutattam az új Júlia-ruhát, és bár az az este kínosan zajlott, nem bántam meg semmit. Sem azt, hogy otthagytam a színházat, sem azt, hogy megpróbálkoztam felhívni magamra a figyelmet. Szerelmes voltam, és tiszteltem Ricsit annyira, hogy ne bántsam meg ezzel, mert tudom, hogy nem tett volna jót a kampánynak. Igazából a csókot se bántam volna meg, ha nem úgy reagál, ahogy. Nekem segített eldöntenem, hogy őt akarom, hogy nem érhet fel hozzá senki más. Segített eldönteni, hogy mindent meg fogok tenni, hogy tudja, szeretem őt. Mindent meg akarok tenni, hogy méltó legyek a szerelmére. Csak a dolgok rosszul sültek el, nagyon rosszul.
Elmosolyodom Eszter érintésére, még ha csak egy pillanat is volt, csodálatos érzés, hogy nincs minden veszve, és amit mond, felér egy tanácsadással, sokkal inkább érzem magamban az erőt, mint bármikor az elmúlt hónapokban, és ehhez ő kellett. Tudom, hogy nevetségesnek hathat másnak, aki nincs benne ebben az egészben, de tényleg ő kellett. Ő ismeri a legjobban Ricsit, és ő tudja a leginkább, hogy milyen a helyzetünk. Amit ő mond, az őszinte, hiszen simán kijátszhatna mindent ellenem, és mégsem teszi.
- Ha nem alapozok Ricsire?
Mondhatnám, hogy bárkire, de ugyan, mind a ketten tudjuk, hogy ha "egy embernek", vagy "bárkinek" nevezzük, attól még ugyanúgy Vajda Richárd marad. Mert valljuk be az egyetlen dolog az életben, amit biztosan tudok, hogy viselni szeretném a nevét. Hogy büszkén és szerelemmel pillantson rám, mint az unokatestvére a feleségére. Szeretnék a társa lenni, vele megélni mindent. Szeretném megszülni Kristófot, a fiúnkat. Tudom, hogy neki és nekem csak fiúnk születhet, és azt is, hogy Vajda Kristófnak fogják nevezni. Erre vágyom, hogy egy olyan életet adjak neki, amiben boldog. De számolni kell azzal is, hogy van, ha ez nincs meg, ha ezt nem lesz az enyém, ha magamra maradok a végén.
- Rendezvényszervezéssel foglalkoznék.
Sosem mondtam még ezt ki, de igen, ezt csinálnám a legszívesebben, gondoltam már rá párszor, de sosem mondtam ki ténylegesen. De igen, ezzel foglalkoznék a leginkább, a rendezvényekkel.
- Hű.
Gondolkodás nélkül ölelem át Esztert, de nem akarom, hogy kényelmetlenné váljon neki, így gyorsan elengedem, és egy hálás mosollyal pillantok rá.
- Köszönöm, már tudom, hogy mi lennék. Komolyan, fogalmam sem volt eddig. Megszervezhetem majd az esküvődet? Világraszóló és elegáns lenne. Tudom, még odébb van, de megtanulom, és ez lenne a fő alkotásom. Kérlek, engedd meg!
Az ujjaimat összefonva magam előtt, kérlelőn nézek rá, remélve, hogy igent mond, és megengedi nekem, hogy megszervezzem. Történjen bármi Ricsivel a jövőben, de ezt nagyon szeretném, ha meghálálhatnám Eszternek ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Furcsa azt hallani Esztertől, ahogy azt mondja, hogy nem Ricsi a világ közepe. Csak bólogatok kicsit, mert azzal egyetértek, hogy nem az, úgy általánosságban, de ha megkérdeznék tőlem, hogy mi nekem Ricsi, én azt válaszolnám: A világom közepe. Nem érdekel, hogy emiatt mások megszólnak. Hogy nem értenek vele egyet. Elfogadom az ő nézeteiket, hiszen ez csak azt mutatja, hogy még nem szerettek annyira embert, mint én Ricsit. Ha majd megtapasztalják ezt, akkor megértik. Ha nem, akkor megmarad az elítélés. Ricsit jobban szeretem magamnál, jobban mindenkinél. Tudom, hogy mit gondol, és tudom, hogy egyetértek vele. Általa vagyok, mert ő meglátott engem. Felébresztette bennem azt, aki valójában vagyok, megerősített abban, hogy a vágyaim nem elítélendőek, olyan lehetek, amilyen sosem voltam, mert féltem. Sosem lesz olyan ember az életemben, mint Ricsi. Éppen ezért nem tudom elengedni, nem tudom azt mondani, hogy jelenleg nem érzem egészségesnek a kapcsolatunkat.
- Sajnálom, hogy miattam nehéz időszakot éltek meg, szeretnék valami biztatót mondani, de az az igazság, hogy jelenleg fogalmam sincs, hogy mire készül, hogy mit szeretne. Azt se tudom, hogy egy hét múlva vagy akár holnap akar-e még tőlem valamit. Azt hiszem, ez az a türelem, amiről komolyabban beszélgettünk, hogy türelmesnek kell lenni Ricsivel, amíg meghozza a döntéseit.
Én pedig - még ha nem is mindig sikerül és nem is mindig könnyű - próbálok maximálisan türelmes lenni vele. Büntet és ajándékoz. Minden alkalommal, mikor meglátogat, ad és elutasít egyszerre. De türelmes vagyok, ha könnyekkel és összeszorított ajkakkal is kell ezt tennem. Néha azt érzem kiégtem, belefásultam abba, amit velem tesz, mégis, mert szeretem és mert tisztelem őt, tovább csinálom. Reménykedve abba, hogy egy nap úgy gondolja, folytathatjuk ott, ahol a szakítás előtt tartottunk, amikor egyenjogú társak voltunk ebben a kapcsolatban.
- Azt hiszem, igen. Sosem gondoltam még erre, de nagyon tetszik jelenleg. De még utána kell olvasnom, hogy beadhatok-e jelentkezést, remélem, hogy igen, mert szeretném csinálni.
Tudom, hogy a jelentkezési határidő már lejárt, de van pótjelentkezés is a világon, szóval talán sikerül bejutnom. Azt hiszem, az AMS-en nincs ilyen, szóval mindenképpen mugli egyetemre kell mennem, de az érettségim már tavaly meglett, szóval annyival beljebb vagyok. Viszont ez most elültette a bogarat a fülembe nagyon.
- Persze, nem most. Előbb még ki kell képeztetnem magam, és az nem kétperc alatt történik. Ráadásul neked a legtökéletesebbet kell nyújtanom. Csak most nagyon izgatott lettem.
A mosolyom is kiszélesedik a szemeim is csillognak. Eddig azt hittem, hogy egy évig csak szenvedek, hogy nincs célom. Mert bár megtehetném, hogy csak férjhez megyek, szülök maximum két gyereket, de nem lennék boldog, ezt tudom. Nekem kell valami, amivel foglalkozhatok ami boldoggá tesz, és amiben kiélhetem a kreativitásomat.
- De most kviddics. Fussunk együtt, és találjunk ki pár taktikát.
Nagyon lelkes vagyok, és nyerni akarok, nem szeretnék, ó nem, én nyerni akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Halvány mosollyal nyugtázom, hogy képesek voltunk egy meccsen egyszerre nyerni és veszíteni is, annyira ránk vall, de komolyan, hogy az embernek nevetni támad kedve. A normális embereknek, nem az olyanoknak, mint én, akik azt elemzik egyből, hogy hol lehetetett volna összeszedni még hét gólt a győzelemért. Kettőt még az első meccsre simán be tudok tenni, ide négyet is akár, szóval akkor döntetlen lenne, de ha nagyon megfeszíteném magam, megtalálnám a hetedik helyét is. A többsége rajtam múlt, tudom, mert az érzelmeim felülkerekedtek. Hát persze! Nem hetedik kell, hanem az kellett volna, hogy ne verjem be Theon képét, amikor a mellemre talált, hanem csak hagyjam figyelmen kívül. Sőt, az érzelmeimet kellett volna küszöbön kívül hagynom, de annyira pattanásig feszültem mára, hogy pályára se kellett volna lépnem. De önző vagyok, és nem szóltam, pedig Henrik nem ezt érdemli, hiszen ő hozott vissza, neki tartoztam volna ennyivel.
A jó hangulat szerencsére nagyon jó, hiszen rengeteg ponttal zártuk ezt a mai meccset, és miénk a cikesz, amire már megy is az üzletelés. A legjobb dolgok egyike Klaudió, komolyan. Némán húzódok a sarokba, és kezdem el lefejteni magamról a védőfelszerelést. A bal térdvédőm mostanában folyamatosan beleakad a ruhámba és felszakítja, ezért elbíbelődöm vele addig, amíg úgy nem alakul, hogy ketten leszünk a sarokban.
- Sajnálom.
Egyetlen szó. Fejben valahogy jobban megvolt minden, csak szóban nem úgy jött ki, ahogy terveztem. Nem szoktam magyarázkodni, kiváltképp akkor nem, ha nem érzem magam bűnösnek, mégis, úgy érzem, hogy annyira sok ponton elszúrtam ezt a mai meccset, hogy arra szavak sincsenek. Lehettünk volna bajnokok, meglehetett volna. A többiek már kifelé mennek, én addig jutottam, hogy a védőket levettem magamról, de még mindig a mezemben vagyok. Halkan mondom, hogy csak ő hallja, nem mintha Klaudiót érdekelné, ő a cikeszt tervezi megszerezni Laylatól. Jobb is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem nézek oda, de így is látom magam előtt a jelenetet, ahogy Klaudió vállon veregeti, majd megint Layla-t nyúzza, mintha mi sem történt volna. Istenem, ez a srác nagyon kemény, és ösztönösen feldobja és lefárasztja az embert egyszerre. Én pedig, titkon, nagyon hálás voltam neki az utóbbi időben, hiszen így eszemben se volt otthon vitákat szítani, mert zsibbadt aggyal zuhantam az ágyba.
Amikor visszalép, zavartan kutakodom, a gyűrűmet keresem, és legalább háromszor mellényúlok, mire ki tudom venni a tartóból, hogy visszahúzzam a rózsaszín kövekkel kirakott csodát. Tudom, hogy a korábban említett ifjú lélek már szemet vetett rá, és valljuk meg, nagyon kemény hadakozás és egy másik gyűrű beáldozása árán tudtam csak meggyőzni, hogy ezt ne akarja elorozni. Az első fél évünk után az első igazi ajándék Ricsitől, amit úgy választott, hogy rám gondolt közben. Hogy is lennék képes lemondani róla? Alakuljon a mi történetünk bárhogyan is, ez a gyűrű örökké emlékeztetni fog rá, hogy kik vagyunk mi egymásnak. Kik voltunk, kik lettünk a másik mellett, és ha útjaink elválnak, akkor sem fogom visszaadni neki, mert már hozzám tartozik, a lényem része, és még egy alkalommal nem vehetem le.  
- Hogy behúztam Theonnak, hogy a cél helyett arra koncentráltam, hogy Várffy-val mi van, hogy nem dobtam még hét gólt, hogy nem voltam csapatjátékos. Még csak fel sem tűnt, hogy Soma kiesett, mert nem voltam ott.
A hajtó a leginkább csapatjátékos poszt, de én állandóan partizánkodom, megyek a magam feje után, hiába tudom, hogy helytelenül cselekszem. Az első meccsen is csináltam hülyeségeket, de ott sokkal jobban együtt mozogtunk, ezen a másodikon, nem is tudom, széthullott az egész, mert én nem voltam benne rendesen az együttműködésben.
- Talán jobban járna a csapat, ha Melittával helyet cserélnénk.
Egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy talán inkább kispadosnak kellene lennem, és nem egyből belevágni a következő idényben is a főcsapat hajtógárdájának szétrombolásába. De mielőtt ezt tényként közölném Majával és Henrikkel, meghallgatnám, hogy utóbbinak mi a véleménye róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Igazság szerint, nem nagy dolgot tett, ami még lehetett volna véletlen is, de ott és akkor nem éreztem annak. Az igazságérzetem tombolni kezdett, az agyam felmondta a szolgálatot, és azt tettem, amit a szívem helyesnek gondolt. Ebben az esetben, hogy behúzok neki egyet, érje bárhol is a találat, nekem elégtétel lesz. És érte, meg minket is a gól. Az a nyomorult sikeres találat. A karma egy nagy pofont adott, és meg is érdemeltem. Csak a csapatom nem, ők megszívták, hogy én ennyire önérzetes vagyok.
- Megfogta a mellem.
Felelem végül csendesen a bűnt, amit elkövetett a srác, és talán ennyivel el is lenne rendezve a dolog, de nem. Én nem olyan vagyok, aki nem mondja el a teljes történetet, és nem csak azért, hogy a rellonost jobban bemártsam, hanem, hogy Henrik megértse, nem vagyok teljesen tébolyult.
- Az egy dolog, hogy Várffy a fülembe nyal, meg simul, de Theon mozdulatai, az egész olyan volt, mint amikor egy kanos kiskutya a lábadon élvezkedik, és ehh, hányni tudnék ettől, és egyszerűen meg akartam verni, amiért szexuális tárgyként bánt velem, mintha nem lennék értékes.
Igazából Theonnak nagyjából annyi szerencséje volt leszállás után is, hogy Volkov túlságosan kettőnk között volt, és mivel ha megindulok, neki is behúzok, pedig ő nem tehet semmiről, jobb, hogy csak álltam ott, és nem léptem. Elég nekem a kispad gondolata, nem kell még az is, hogy eltiltsanak. A kispad is büntetés lesz, ha úgy dönt a férfi, hogy teljesen jogos a felvetés, és ez lenne a helyes irány.
- Szerinted a csapat is így gondolja? Volt, aki meglepődött, amikor besétáltál velem az oldaladon.
Mert, hogy nem titok, Henrik győzött meg, hogy jöjjek vissza, ha ő nincs, a pálya közelébe se megyek. Meglepett, amikor megkeresett, és olyan szinten néztem rá akkor, mintha szellemet látnék. Egyrészt merész volt, hiszen abba a találatba könnyen belehalhattam volna, vagy érhetett volna olyan rázkódás, hogy elfelejtek önmagam lenni, esetleg újra kell tanulnom nagyon sok mindent. Nem így lett, és a mai napig nem értem, hogy hogyan úsztam meg, ahogy azt sem, hogy neki honnan jött az ötlet, hogy kellek a csapatba, és nekem honnan, hogy igent mondok. De nem bántam meg, mert az életem boldogabb lett tőlük. A kérdésre megvonom a vállam.
- Minden szar, azt hiszem. Három év után az ember gyűrűt vár, nem szőke hajszálakat, érdektelenséget, és azt, hogy a másik kirekessze. Szívás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Összevont szemöldökkel pillantok fel, majd akaratlanul is le arra a bizonyosra, majd megint fel, és zöld szemeim elkerekedve, ajkaim Ó betűt formálva nézek mélyen Henrik szép szemeibe.
- Jézusom, ez a srác beteg.
Na, az ilyen kijelentések miatt zártam ki élből a szociális pályát, mert emocionálisan rendben vagyok, de én az ilyen példányokat nem tudom abajgatni. Annyira se, mint Henrik, mert ő aztán annak ellenére is, hogy mennyire furcsa élmény lehetett, ahogy egy diákja odanyúl, - vizuális típus vagyok, elképzeltem sajnos -, is kedvesen beszél róla, mármint ő azt mondja, hogy "valamit elrontottak vele", én meg azt, hogy "beteg, perverz állat", szóval igen, valahogy a szociális szféra egész gyorsan kiesett. Különben is, a rendezvényszervezés teljesen belefér, a kultúra, a fiatalokkal való együttműködés. Szeretem csinálni, és jó is vagyok benne, ahogy élvezem a művházban való életet is.
- Iszonyatosan féltem. Bepánikoltam. Kétszer is.
Azon is ment el gól, érzem, az első meccsen, amikor megláttam szembejönni Henriket, éreztem, ahogy blokkfék kerül az agyamra, és se jobbra, se balra nem tudok mozdulni, hogy ott szívem szerint leszálltam volna, és messzire futva, soha többet nem néztem volna vissza. A simítást még érzem az arcomon, olyan régóta ez az első őszinte, kedves emberi érintés, amit kapok, de nem lenne szabad most elsírnom magam, csak elraktározom a jó élményt, az érzést, hogy egy nap megerősítsen.
- Sajnálom, hogy feltéptem a sebet.
Mindig elfelejtem, pedig tudom, hogy mi történt, egyszer még eszembe is jutott, hogy talán azért értjük meg ilyen jól egymást, mert a lelkünk egyformán sérült. Ő jó ember, és én is jó ember vagyok, legalábbis nem tartom magam rossznak, és mind a ketten szenvedünk egy mély szerelem végétől.
- A kapcsolatunk elején azt mondta, hogy sosem fogom észrevenni, ha megcsal engem. A múltkor veszekedtünk, ezt újra elmondta, észre se vette, hogy mennyit készültem a születésnapjára, hogy mennyire próbálom boldoggá tenni. Hetek óta takarítom a szőke hajszálakat, és úgy érzem, hogy lassan megőrülök.
Nem akarom, hogy ő szívjon velem, de nem tudom másnak elmondani. Mindenki a házassággal jön, azzal, hogy mi a következő lépés, mit tervezünk, mikor lesz gyerek. Henrik viszont sosem kérdezett ilyet, ő mindig a jó kérdést teszi fel.
- Ezért hibázok. A korcsolyában, a lovaglásban, a táncban, a kviddicsben. Megbuktam a vizsgáimon, én, aki sosem bukok, Henrik. Minden évben évfolyamelső voltam, iskolaelső, és most bukok, nem tudok koncentrálni, és ezért azt érzem, hogy hátráltatom a csapatot. Véget kéne vetnem ennek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Muszáj elvigyorodnom, és egy kicsit kihúzni magam, büszkén, mint amikor az embert megdicsérik, mert valljuk be, a tény, hogy Ambrózy Henrik egy meccsen végig rám figyelt, azért eléggé ott van a top öt legmenőbb momentumban. Érezhető is rajtam, hogy büszkeséggel tölt el ez a tény, még ha az, ami okozta ezt, se nem tesz büszkévé, se nem tesz örömmel telivé. Amikor Henrik megjelent nálam először ezzel az ötlettel, akkor pedig egyenesen riadt voltam, mint egy kismadár, akit egy macska szorít a sarokba, és törött szárnya miatt tudja, hogy már nincs menekvés.
- Ez azért elég király, valljuk be. A halálosztó kiskedvence vagyok.
Oldalra döntöm a fejem, és a boldogságot, ami ezzel érkezik, megpróbálom mélyen magamba szívni, elhinteni a bőröm alatt, hogy ne tudjon olyan nagyon gyorsan elillanni, mert tudom, hogy a dolgok, amik ezután jönnek, erőt és kitartást kívánnak, ahogy az is, hogy ne sírjam el magam. Nem akarok a pasija miatt picsogó tinilány lenni, aki azt mondja, hogy az örök szerelme hagyta el. Mármint, ez bonyolult. Ricsi nekem tényleg az igazi, a tökéletes társ, csak valahogy, valami annyira félrement, hogy titkon azt remélem, Henrik azt mondja, lépjek ki, ha nem megy. Ennek ellenére, nem ezt mondja, és lehunyva a szemeimet szusszanok egyet.
- Technikailag ez is a szőnyeg alá söprés, nem? Én elnézem neki a dolgokat, élünk egymás mellett, mint a lakótársak, akik összefekszenek, de már nincs semmi. Nem figyel, nem érdekli. A múltkor megkérdezte, hogy milyen napom volt, pont ugyanazzal a hangsúllyal, ahogy minden nap megkérdezi. És tudod mi volt a válaszom? Csacsogó hangon, alapos részletességgel elmeséltem neki, hogy hogyan tüntetném el Bözsi nénit, úgy, hogy soha, senki se találjon rá, és senkinek se ártson többet a pletykáival. És tudod mi volt a válasza?Remek. Ennyi. Remek.
Igazából, ahogy így kimondom, totális hülyének érzem magam, mert másnak régen azt mondanám, hogy hagyja ott a fenébe. Én ma is mellette keltem, és mint minden reggel, elindult az életem ma is, megcsináltam a napot, és a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy ott volt-e a lelátón, de már az is meglepett, hogy legalább a csapatom fél nevét tudja, sőt, még alliterálni is megpróbált.
- Nagyon nem volt helyes, hogy büntetőt dobhattak azért, mert én belekönyököltem az arcába. Mármint, nem Volkov hibája, hanem az enyém. A gyomrába kellett volna könyökölnöm, az nem annyira látványos.
Sóhajtva nézek Henrikre, és most rajtam a sor, hogy megsimogassam az arcát, hihetetlen, hogy egy ilyen kedves szemű és jóságos férfinak bárki is képes volt ártani. Én egy ilyen embert a széltől is óvnék.
- Nem hiszem, hogy engem óvni akar, de ez egy kedves feltételezés. Rólad tudom, hogy így volt, de róla nem tudom elképzelni. Hiszen, nem te csaltad meg őt, hanem ő téged. Te fairplay játszottad a játékot végig. Remélem, hogy szerencsés leszel a szerelemben, de ha nem, akkor egy öt év múlva összeházasodhatunk.
Még kacsintok is egyet hozzá, és remélem, hogy azért kicsit megnevettetem, hiszen ő is kedves boldogságot csepegtetett a szívembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Már mindegy. Totálisan egoistává tettél. Ez a titulus mától hivatalos.
Legalább valami jó is nem? Legközelebb mindenképpen így fogok bemutatkozni az első szembejövőnek. Remélem valami puccos partin lesz, ahol egy csomó uncsi emberrel kell jópofizni. Bár, ha így haladnak a dolgaim, akkor olyan mindegy, hogy mit csinálok, nem? De ezt az ötletet azért elraktározom, és ennyi, vitát sem indítok róla, kiskedvenc vagyok, és kész.
- Szeretnék egy napra férfi lenni, és kiélvezni a semmi dobozt.
Nagyon csábító. Nőnek lenni nagyon nem könnyű meló, mert amikor úgy gondolod, hogy most nem fogsz semmire sem gondolni, akkor jön az, hogy elkezdesz gondolkozni olyanokon, hogy "betegyek-e egy mosást", "mi lenne, ha ma rendelnénk valamit?", "elég természetes íve van a körmömnek, vagy legközelebb kerekítse le jobban a körmösöm?", "Vajon rám gondol-e vagy a titkárnőjére éppen?". Egy szó, mint száz, nőnek lenni szívás.
- Én hiszek, csak érted, ennek a doboznak még mindig szőke hajszálai vannak.
És megfejelném, de ezt már inkább nem is teszem hozzá, mert ez az érzés talán csak Theon miatt van, akinek tettei itt lebegnek körülöttünk, és most már tudjuk egymás mocskos titkát, hogy őt majdnem megfogdosta azzal a kezével, amivel engem megfogdosott. Ez a srác abnormális, és bár a külön töltött idő gondolatát még emésztem, ravasz és huncut mosoly keveredése jelenik meg az arcomon, ahogy Henrikre nézek.
- Nocsak, nocsak, Ambrózy Henrik, meg tudsz lepni ennyi idő után is.
Hiszen, ő tanár, mégis, ki-kiszalad a száján olyan, ami arra utal, hogy ha tehetné, akkor bizony már szépen elintézte volna Theont. Mondanám, hogy álljunk össze, mint két kicsi legó, és intézzük el a srácot, de szerintem még én is bűntudattal kelnék fel másnap, holott pontosan tudnám, hogy megérdemli a srác azt, amit kapott, mert amíg valaki nem töri le a szarvát, addig nagyon hinni fog magában, és abban, hogy bármit megtehet. Pedig nem.
- Összevesztek a testvérével, az egész azzal indult. Eszter elhatárolódott tőle. Haragszik rá, miattam, azért, mert az apjuk és Ricsi nem voltak hozzá őszinték, nem avatták bele a dolgaikba. Ricsi idővel szerelmes lett belém, és én viszonoztam ezt. Eszter árulásnak érezte ezt a részéről. Aztán volt egy szakításunk, én bosszúból megcsókoltam egy fiút, ami azt eredményezte, hogy Ricsi lelépett a Durmstrangba, és ez végleg szétrombolta a Vajda egységet. Szóval a drasztikus lépések és a tény, hogy szerelmes belém, vagy szerelmes volt belém okozták azt, hogy most itt tartunk. El kellett volna engednem őt akkor, amikor hivatalosan véget kellett volna érjen a kapcsolatunk.
Nem beszéltem erről soha, senkinek, és már nincs a csuklómon a megszeghetetlen eskü köteléke, hirtelen érezni kezdem, de tudom, hogy már nincs hatással ránk, ha akarom, elmondom, hogy az egész csak egy megrendezett politikai színjáték volt, hogy jól jöttem a kampányhoz, és ennyi. De nem mondom ki most sem, csak sejtetem, de tudom, hogy Henrik érteni fogja, ha nem is most, később, mikor éppen a semmibe bámul, megérti, hogy mit mondok. Hogy nem szerelemnek indult, hogy volt lejárati dátuma, hogy ez az egész az elején nem volt valóság.
- Aww, ez nagyon hízelgő, de ne meneküljön kérem a karjaimba, adjon esélyt ennek az öt évnek, kiváló voltam asztrológiából is, minő véletlen, és úgy látom, hogy egy kemény év után, mely most önre vár, földöntúli boldogságot tapasztal majd. De ha mégsem, és szíve megcsalatja, ez a test és ez a szív önnek dobog... vala. A vége béna lett, de azért hiszem, hogy ha öt év múlva felrémlik neked, hogy megkértem a kezed, már csak jót nevetsz rajta, és talán elmeséled a melletted fekvőnek, hogy egy győztes és egyben vesztes meccs után remek ajánlatot kaptál.
Felkelek én is, és mindenféle engedélykérés nélkül ölelem át, mert tudom, hogy tökéletes kezeivel - tudom, tudom, vártad már - átölel, és minden helyre fog billenni.
- Nem tudom, hogy mit kezdenék nélküled. Nem csak különköltöznék, hanem a rózsák mögé ásnék éppen egy hullamerev Vajdát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Szóval ez csak úgy kifejleszthető egy nőnek?
Valóban hasznos lehet, és van egy olyan érzésem, hogy szükségem is lesz rá, hogy tényleg ki tudjon kapcsolni az agyam, hogy el tudjak merülni a semmiben, hogy képes leszek arra, hogy ne kombináljak, hogy ne bolonduljak bele a ténybe, hogy agyalok. Mert bele lehet. Sok nő kattan bele abba, hogy a túlgondolást túlgondolja, hogy amikor alszik, akkor is agyal, hogy pörög a gondolatokon, amiken nem kellene pörögnie.
- Meg kell tanulnom elengedni.
Vagy a problémát, vagy azt, hogy nem bízik meg bennem, vagy őt magát. Elengedni Vajda Ricsit. Most először fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy milyen lenne az élet Vajdátlanul. Most először gondolok bele abban, hogy mennyire beleringattam magam mindabba, amit a varázstükörben láttam. A házasság, a gyerekek, Ricsi idős korára olyan lesz, mint az apja, kinézetre is, jellemre is. Tisztelettel vegyes szerelemmel beszélt róla a jövőbeli énem, a tökéletes társról. Vajon a tükörben lévő jövőbeli én most is ezt mondaná? Vagy minden, a gyerekek, a házasság, semmivé foszlott már akkor, amikor nem hagytam magam, és visszaszóltam neki? Valamit lépnem kell, akkor is, ha tudom, hogy ez a lépés fájdalmas lesz, mind a kettőnknek, kérdés, hogy milyen arányban fog fájni.
- Lehet, hogy majd elmaszkírozom magam, és ahogy te nem gondoltál rám, úgy más sem fog, és akkor nem tiltanak el egy életre a kviddicstől.
Mert ellenkező esetben, még mindig megvan az esélye, hogy Volkov azt mondja, nem játszhatok, mert nem tartja biztonságosnak a dolgot, és nem hibáztathatnám őt egy fél pillanatig sem. Igaza lenne, mert tényleg nem érné meg kockáztatni az ő hírnevét, megbízhatóságát két nála fiatalabb acsarkodása miatt. Viszont a maszk mindig segít, én meg azért elég erős vagyok, hiszen a sok sport és a Ricsivel való élet megedzett.
- Mint egy pszichológus?
Bár nem értem, hogy ha tényleg pszichológus, vagy olyan, aki segít neki a nővérével kapcsolatban, akkor mégis mi a frászért nem lehet elmondani? Én csak örülök neki, ha van, aki tud segíteni, mert nem hiszem, hogy mindenható vagyok, és ha ő felismert egy problémát, és azt orvosolná, hát összetenném a két kezem örömömben, hogy csinálja. Szeretném, ha Ricsi rálelne a lelki békéjére, megérdemelné, hogy a dolgok letisztázódjanak. Semmi szörnyűt nem látok egy pszichológusban mondjuk, és remélem, hogy ő nem úgy gondolkozik, hogy én ezért elítélném, vagy kevésbé tartanám férfiasnak.
- Leredukálhatom háromra, de tudod, a férfiak háromnál bepánikolnak. Ha öt, akkor már túlvagyunk a három éves válságon, de mégsem csak egy kicsivel. Hm. A három is jó. Akkor még fiatal és fitt leszek, öt év múlva lehet, hogy már csak egy uncsi vén csont.
Mert az ember huszonhat évesen unalmas, vén csont, nyilván. Dehogy leszek én unalmas, csak úgy gondoltam, hogy az öt év kimondásával biztosítom róla, hogy ez csak tréfa, hogy nem komoly, hogy nem úgy van az. De nekem jó a három is. Már nem vagyok diák, botrányt se keltenénk. Szinte szörnyen uncsik lennénk, ha összeállnánk. Mondjuk így sem kizárt, hogy van, aki tényleg ezt feltételezi, olyan engedelmesen távozott most is mindenki, és maradtunk ketten az öltözőben. Ez volt talán anno a rellon öltözője? Hm. nyilván világítana uv fény alatt. Mókás így belegondolva, hogy mennyire gyorsan leléptek, és nem biztos, hogy csak a buli ígérete miatt. Hoppá hoppá.
- Ez kedves, de remélem, hogy nem növelem a feltételesen hozzád köthető hullák számát.
Nevetem el magam, puszit nyomva a mellkasára, és miközben hátat fordítva neki gyorsan öltözni kezdek vígan mosolygok. Ilyen szinten igazi sprinter vagyok, ő talán még a pólóját sem vette le, amikor én már frissen, illatosan állok a virágos ruhácskámban, és éppen a hajamat bontogatom ki. Öltözni gyorsan tudok, de amíg a hajam a combomat súrolja, sosem készülök el időben.
- Kérhetek valamit? Ha úgy alakulna, hogy Ricsi és én nem maradunk együtt, de mégis elterjedne, hogy kavarunk. Egy kicsit nem tagadnád? Mármint csak az első időkben. Nem azt kérem, hogy megerősítsd, hogy együtt vagyunk, csak, ne mondj rá semmit. Ha nem nagy kérés persze. Csak egy kis csendet szeretnék, vagy nem is tudom. Nem tudom, hogy mi lesz ebből.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Azt már eddig is tudtam, hogy bölcs vagy és jó a meggyőző képességed, de hogy ilyen okosokat is mondasz, lenyűgözöl.
Cukkolom egy kicsit, mert tudom, hogy nagyon okos és nagyon bölcs, és tudja, hogy tudom, csak szeretem egy kicsit piszkálni, de nem bántón, érződik a hangomban is, hogy csupán csak mókának szánom az egészet. Igaza van, nem szabad túlkombinálva és feszülten beleállni ebbe az egészbe, és ennek a tanácsnak hála, a kapcsolatunk az áprilist túléli, mert próbálkozom tényleg objektív és kedves maradni a történetben, mégis, mint azt már tudjuk, el fog jönni a pillanat, amikor befejezem a kapcsolatomat Vajda Richárddal. De Henrik miatt, amiatt, amit mond, még vagy három hétig kutatni fogom a megoldást, hogy a kettősünk újra az legyen, aki régen volt.
- Hogy én erre nem gondoltam!
Képedek el, mert tényleg, ha százfűlével a szervezetünkben csináljuk, akkor akárkik lehetünk. Annyit kell csak tennünk, hogy két ismeretlen, de nagydarab fickótól szerzünk hajszálat, egy hónap alatt megfőzzük a százfűlé levet, és már meg is bosszulhatjuk, hogy Delacroix megfogdosott minket. Hát persze! Mi sem egyszerűbb, nem?
- De most egy pszichológus? Hát mi van abban? Nekem kötelező a versenyek miatt, és teljesen természetesnek veszem, hogy van. Nem néznék rád se furcsán, ha neked is lenne, elvégre tanár vagy, biztos vannak kölykök, akik megbotránkoztatnak, meg ott a múltad, meg amúgy is, én akkor is járok majd, ha már nem versenyzek.
Mondjuk nem tudom elképzelni, hogy ne versenyezzek, még akkor sem, ha úgy döntöttem, hogy huszonhárom, de maximum huszonöt évesen végleg befejezem a versenysportot. A karrierem csúcsán. Nem akarok én lenni az a kiöregedett nő, aki nem tudja elfogadni, hogy neki régen leáldoztak. De nem tudom, hogy hogyan fogadnám, ha tényleg pszichológus lenne a szőke. Azt hiszem, szomorú lennék, mert ez azt támasztaná alá, hogy Ricsi nem ismer, nem bízik bennem, és ennek az az egyszerű oka, hogy pontosan tudja, hogy rendszeresen járok pszichológushoz, és jó dolognak tartom az életemben. Ahogy nevet, muszáj elmosolyodnom, sőt kuncognom is kicsit.
- Nem, Henrik, te csodálatos korban lévő férfiember vagy. A szavatosságod csak a hatvanas éveid közepén kezd meghanyatlani. De ha Hugh vagy, akkor be kell vetnem magam, hogy én legyek a te Crystal-od.
Nem akarom megmondani, hogy miért tudom, hogy Hugh Hefner utolsó feleségét Crystal Harris-nek hívták, engedjük el. Játékosan kezdem el a csípőmet ringatni, ahogy kicsit feljebb húzom a felsőmet, de semmit sem mutatok, csak a hasam, még csak a melltartóm széle se bukkan elő. Tudom, tudom, tök uncsi vagyok. De gyorsan öltözöm, ami vicces, mert sosem volt egyéjszakás kalandom, és sosem kellett kiosonnom sehonnan. Micsoda egy unalmas alak vagyok, de tényleg. Viszont ennek következtében leplezhetetlenül kiül az arcomra az is, ha valami olyat látok, amitől leesik az állam, és éppen csak hajszálon múlik, hogy nem kezd csorogni a nyálam, mert hát ember, de őszintén, ezzel a testtel hogyan nincs neked barátnőd? Azért egy kósza pillanatig felmerül bennem a gondolat, hogy ha már úgyis lemaradtunk, maradhatunk még egy kicsit, és huh. Félő, hogy ez a látvány elég sok álmomban vissza fog térni. Meg az is, hogy elismerően biccentek. Na ez test kéremszépen
- Csökkentsük le kettő... nem is, másfél évre a dolgot. Másfél évig van esélyed menekülni, de utána ez az enyém lesz.
Mutatok végig rajta, mert igen, ez a kép most úgy beleégett az agyamba, hogy körülbelül az idők végezetéig ott marad, csak a helyszín változik. Majd elképzelem, ahogy éppen strandon sétál, meg fát vág, ő igen, a kis perverz álmaimban nagyon is ott lesz Henrik, szigorúan persze a kapcsolatom összeomlását követően.
- Köszönöm, komolyan. Ne legyen rá szükségem, de hálás vagyok, amiért értem szembemész az elveiddel.
Egy kis szájfényt rakok fel, persze, miközben azért, ahogy így pakol, hátulról is megnézem. Eddig fel sem tűnt, hogy Henrik mennyire férfi, én meg egy éve itt öltözöm vele. Édes Merlin, hát nem igaz, hogy ennyire elvette az eszem Ricsi, és elég nagy aggodalomra ad okot, hogy most már észreveszem, hogy más is férfiból van.
- Köszönöm.
Surranok ki az ajtón, hogy bevárva a többiek után siessünk.