'Lizbeth

Lassan már másra sem tudok gondolni. Élem újabban megint unalmas, szánalmas kis életemet, órákra járok, beszélgetek egy-egy ismerőssel és várom, hogy jöjjön már vissza. Volt, hogy napjában többször is az Eridonos bejárat előtt ültem a hűvös földön, hátam az öreg falnak támasztva abban a reményben, hogy hátha megjelenik. De csak nem jött. Pedig mikor én ismét az iskola falai közé száműztem magam, még a reptéren megígérte, hogy nem marad sokáig. Vállat vontam, az ő dolga, biztos van még mit elintéznie, elvégre több mint 8 hónapig éltünk együtt a világ másik felén. Míg úton voltam a két hely között.. Mindig ugyanaz a hátborzongató, lesújtó érzés kerített hatalmába, hogy a mögöttem ülő férfi jobb zsebében egy beretta van, a nő, aki lepecsételte az egyik mugli kártyámat, mindenképpen be akar hatolni a tudatomba. Gyanakvással éltem egész eddigi életemben és ezen már semmi sem fog segíteni.
Abban a reményben jöttem ide, az iskolába úgy nagyjából 4-5 éve, hogy talán el tudok rejtőzni egy ideig, tán ezzel megvédek valakit, aki többet jelentett az egész kis nyomorult életemnél. És nem csak Danielle-t, Gingert meg a lányokat, hanem a szomszédokat, régi ismerősöket, a kocsmából a csapost. Mindenkinek jobb, ha eltűnök a Földről. Ám ez nem így lett. Hogy sajnálom-e? Természetesen. Elmondhatatlanul hosszú ideig csak azon voltam, hogy végre véget vessek ennek a kínlódásnak, amit az életemnek neveztem. És akkor jött Ő. Minden értelmet nyert, a reggeli felkeléstől kezdve egészen a közös étkezésekig minden az ég világon. De képtelenség, ha valakivel, velem ilyen ugyan nem fordulhat elő, hogy egy tökéletes lányt kapok egy ilyen ormótlan lélek és test mellé, ami nekem jutott. Nem olyan vagyok, akit bárki is magának kívánna, ezt nagyon is jól tudom, épp ezért nem bízok vagy közeledek alkamasint senki felé. De Ő egészen más és mindig is az volt. Többet látott bennem egy hét alatt, mint én az egész akkori 18 évem alatt. Meglátta bennem azt a valamit, amire én soha nem leszek képes. El akartam magam szakítani Tőle, hiszen ez velem nem történhet meg, ez.. túl szép lett volna mindez...
Pár napja jött vissza, azóta egyszer sem ültem ki a körlete bejáratához. Nem akartam, hogy tudja, mennyire rettenetesen hiányzott, amíg nem lehettem vele. Nyilvánvalóan önző lépés ez tőlem, mégse akartam magam gyengének mutatni, habár már nem vagyok ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt. Ám a különbség az, hogy nem is akarok többé olyan lenni. Az ösztöneim, a reflexeim nem fognak elaludni, azok már úgy belém itták magukat, hogy arra nincsen szó.
És most itt ülök. pár órája kiküldtem egy baglyot, hogy mikor és hol, ám már jó fél órával előtte itt ülök kint egy belebújós, kapucnis pulcsiban meg egy hosszú szárú farmer nadrágban. A kezemben egy felismerhetetlen tárgy, amivel nem tudom, hogy mit tegyek, már több, mint fél éve. Talán ez lesz a legalkalmasabb pillanat. De.. én vagyok az, akinek meg kell ezt tennie? Nem mást szántak neki odafent? Mellettem sose lesz könnyű élete, még ha ezt is választaná, és .. Ki vagyok én hozzá képest. Számomra nem fog más lány létezni ebben a világban, ám lehet, hogy számára mégis mást rendeltek el.. De meg kell próbálnom. Ennyivel tartozok magamnak is, és egyébként meg a döntés az ő kezében van, én csak.. Én csak felajánlok egy lehetőséget..

'Beth.

When my heart stops beating..

Hihetetlen az egész káosz. Ahogy a dolgok képtelen sorrendben történnek velem, repítenek egészen új dimenziókba, új érzésekkel kecsegtetnek, melyet végül vagy megkapok, vagy sem. Azt hiszem, hogy ez a számla kiegyenlítetlen a sors és az én részemről, hiszen Beth a részem, ahogy Földesy Kristóf, Leonard vagy épp Danielle is, az egyenlőségjel túloldalán a múltam tele van olyan sötét dolgokkal, hogy szinte bármit megadnék az elfelejtésükért.
Halál. Pusztán egy szó és egy gondolat. Mindenki mást ért alatta egészen a megtapasztalásáig. Akkor teljesen átértékelik, valóságossá válik, közelivé, szinte megfoghatóvá. Keserűség tölti el az ember szívét, harag, düh, szomorúság és a többi ilyen érinthetetlen érzelem. Pusztán ha csak ezekre gondolok érzem, ahogy valami sötét és hatalmas erő kavarogni kezd bennem. Kezeim ökölbe szorulnak, megjelenik előttem a halálra kínzott Ginger arca, ahogy halkan, eszméletének utolsó darabkáival a nevemet súgja majd mint egy fa, eldől oldalra. Természetesen nem így halt meg, de hamis illúziókkal elhitetem magammal, hogy mégis így volt. A valóság túl szörnyű. Ám elég, ha csak ez átfut a gondolataimon, véres lesz a körmöm vájta rész a kezemben, szemeimet akármilyen erősen becsukom, nem törli el semmi ezt a képet. Ilyenkor úgy érzem, hogy bárkit képes lennék megölni, aki a közelemben van, hisz nem egyszer használtam már mugli fegyvert sikeresen.. És ekkor megjelenik a fejemben egy arc, mely utat mutat át a sötétségen. Öklöm enged a szorításból, a vér végigcsurog a kezemen, szemeim most már csak be vannak hunyva, egy mély lélegzet hagyja el ajkaimat és valami rendkívül halovány mosoly fut végig az ábrázatomon. Ő. Igen. Ahogy közeledik ezzel az aurával egyre inkább elengedem magam, szívem kihagy egy ritmust majd kellemesen egy gyorsabb tempót diktál. Kinyitom a szemem és .. és ilyenkor mindig valami sötét, félelmetes helyen vagyok. Mint például egy ágyban felülök zihálva, izzadtan, tenyereimen 4 béna félhold alakú vágással. Visszahanyatlok az anyagra, ismét behunyom a szemem, majd egy gúnyos kacaj tör elő a tüdőmből. Álmodtam, igen, pusztán megint rém-álmodtam.
Elizabeth képes ezeket a magával rántó, durva gondolataimat is megtisztítani, és eddig ilyenre soha senki nem volt képes. Már nem is lesz. És tessék, itt ülök rá várva, szívem egyre hevesebben ver a mellkasomban, míg én a pulcsim zsebében egy dobozkát gyűrögetek. 6 hónapja.
Érzem az illatát. Mélyet szippantok a levegőből, mielőtt selymes tenyerei szemem elől elzárnák a világot. De nem is akarom látni, amennyiben a mögöttem álló lány csak egy illúzió. Mégis összerezzenek az érintésére, bár nem a fizikai ijedtségtől, hanem mert talán kitalálta, hogy mit akarok mondani neki, hogy mi lapul a felsőm zsebében. Fejem kicsit lejjebb hajtom, és míg próbálom szabályozni a szívverésem, közelebb hajol hozzám. Úgy bennem van a késztetés, hogy magamhoz szorítsam, elmondjam neki a tomboló vágyat, ami belülről éget, hogy mennyire szeretem és micsoda hülye voltam világ életemben. Ám nem teszek semmit, mindössze mindkét kezem a padra helyezem és önkéntelenül boldog mosoly jelenik meg az ajkaimon.
Pár pillanat alatt, amíg a hátam mögül az arcom elé kerül egy szó hagyja el az ajkát. Egy jelentéktelen kis szó, minden gyerek mond ilyet az anyjának, ha egy napig nem látja. Olyan szokványos ez a szó manapság, én mégse használom gyakran. És ahogy Ő kiejti őket.. Szemem nem nyitom ki, mikor megérzem ajkait az enyémen, pusztán mindkét kezemmel az arcához érek, a haja az ujjaim közé simul, ahogy kicsit hátrébb tűröm, de mégse a fülei mögé. Igyekszem nem tolakodó lenni, mégis felállok, olyan közel megyek hozzá, amennyire ez csak lehetséges és ízlelem ezeket a mézédes ajkakat.
- Te is nekem. Aztán most már minden rendben? Elintézted a dolgaidat?
Ezek az első szavak, melyeket hozzá intézek. Tenyereim még mindig közre fogják az arcát, míg íriszeim az övét keresik.

zene

I look into your eyes
Diving into the ocean..

'Lizbeth.

A világ milliószor fordult velem már körbe, mióta megszülettem. A legjobb fordulat az az első fogadásbeli csókom volt ezzel a lánnyal a vízesésnél. Milyen hülyeségből kerekedett ki a történetünk, és egy vicc volt azon lavina indítója, melynek pont a közepén állok. Tudom, hogy mit akarok, én el akarom érni a célomat. Szeretem. De nem azzal az érzelemmel, amivel úgy bárkit lehet szeretni, hanem ez valami sokkal mélyebbről gyökerező, komoly érzés. Nem játszok vele, már nem. Volt időm megtanulni és belátni, hogy ez nem az, amit eltékozolhatok, mint az eddigi 21, lassan 22 évemet. Fény volt a sötétségben, levegő a víz alatt, melegség a vérfagyasztó hidegben, öröm a vér csordogálása mellett. Hogy miért jöttem én ide, ebbe az iskolába? Hogy találkozzak vele. Hogy megtanítson az érzelmekre, az őszinteségre, a boldogságra, a bátorságra. Az életet tanította meg nekem, mialatt szép lassan ,de annál erősebben egy kötelék kezdett hozzá fűzni. Eleinte nem akartam ezt beismerni, és mikor megtapasztaltam először ennek az érzelemnek az erejét, megrettentem tőle. Többet jelentett, mint bármikor bárki. Félteni kezdtem magamtól, tőlük, a múltamtól és mindentől, ami bajt okozhat neki. Könnyebbnek és ésszerűbbnek láttam feláldozni magamat azért, hogy neki jobb legyen.. Akkor legalábbis így láttam, és talán ma is ezt tenném. A különbség, hogy mára már nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak egy este előbukkan négy tagbaszakadt, fekete ruhás fazon berettákkal meg bicskákkal és bekényszerítenek valahova..
És most itt állok a boldogságom forrása előtt, és valahogy kétségbeesetten próbálok felhozni egy érdekes témát, csak hogy tereljem a feszültségemet. Érintése megnyugtat, elkábít, szinte már alig idegeskedek és várok a megfelelő pillanatra. El fog jönni ha nem akarom siettetni.
- Nagyon örülök neki.
Reagálok a kezére, és gyorsan, mielőtt folytathatná, kap egy puszit.
- Jaa, Marrywather? Azt hiszem, így hívják, rémlik a leányzó neve. És azt hiszem, gratulálnom kell neki, hogy visszacsalt ide, hozzám.
Homlokom az övének döntöm és hagyom, hadd piszkálja a hajam. Ezt mindig szerette csinálni, és talán a nagy általánossággal ellentétben, én szeretem, mikor ezt csinálja. Bár igazából szeretek mindent, amit ő tesz.
- Igen, csak egyszer voltam részeg.. Egy kukát Leonardnak néztem és haragudtam rá, amiért nem iszik a piából és ..
Megakadtam, ugyanis majdnem kiböktem neki, hogy megkértem a kezét. Mármint az a lány, akivel berúgtam, megesküdtem volna, hogy Elizabeth az, és hát igen, full részegen kitörik az emberből az őszinteség: feleségül akartam venni. Azt hiszem, hogy még egy puszit is adtam neki.
- Képzeld.
Hatásszünet. Egy gombóc kerekedik a torkomban és egy hang sem sok, de annyit nem vagyok képes kiejteni. Kibontakozok valahogy az öleléséből, pár lépéssel arrébb megyek és automatikusan egy cigarettára gyújtok, mielőtt a lány felé nyújtom a dobozt. Hogy is kezdjem..
- Képzeld..
Megint ennyit sikerült kihoznom magamból. Elkezdek fel-alá járkálni, míg mélyeket szívok a tüdőgyilkos anyagból és mellé az esti levegőből. Nem csinálhatom ezt, most nem mondhatok csődöt magamnak, bár egyéb helyzetekkor sem tűrtem el ezt sosem. Szembefordulok vele megtartva azt a távolságot, hogy a füst le zavarja a lányt. Mély levegő..
- Kristóf megkérte Amira kezét. És engem kért fel a tanújának.
Az ég szerelmére,most miért így kezdtem?! Nyilván Földesynek sem volt könnyű, ráadásul az ő kapcsolatuk nagyon bizonytalan talajon ingadozott. Hogy mondjam el neki? A szemeibe tekintek, és megint nem bírok kinyögni egy szót se. Elfordulok tőle, a hátamat láthatja és kétségbeesetten szívom el tövig azt a nikotinbombát. Végül elhajítom messzire, és nagy hévvel megfordulok, hogy ismét face to face legyek Vele. A szám még mindig nem nyílt ki, és mire erőt vennék magamon, hogy ezen változtassak, valahonnan mögülem megszólal egy hang.
~Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat.
De meglehet, hogy repülni fog.~
Igen, azt hiszem, ez mindent elmondott. Benyúlok a zsebembe, melyben egy saját készítésű és festett mintázatú dobozt húzok elő. Nem túl nagy, talán ha van 5x5 centiméteres. A mintázatok rajta piros festékkel vannak készítve: két galamb élete négy kockán ábrázolva. Tojásként; egyedül; együtt; a két galamb plusz egy tojás. Lehet, hogy ebben a sötétben nem lehet látni, de ami benne van, az sokkal érdekesebb.
- Elizabeth. Szeretlek, és veled akarom leélni az életemet.
Átnyújtom neki a dobozt, melyben igen, jól gondoljátok: egy gyűrű található. Amint elveszi, kezeimet erőtlenül mozdulatlan testem mellé ejtem és 2000-es pulzusszámmal várom, hogy mi lesz a reakció.

Edzés

- 2014. április 10, délután 2. -


 Szóval az első igazi, nem csak beszélgetős edzés időpontját mára tűztem ki, a csapattagokat pedig már egy hete felszólítottam a megjelenésre, számítok a pontos megjelenésre. A mai alkalommal nem akarom a lelküket is kihajtani belőlük, inkább csak egy kis felvilágosítás lenne, hogy legközelebb azért mire számítsanak. Grósz Anna edzésterveit fogom várhatóan követni, bár annyira nem leszek kegyetlen. Nem hiába az ő ideje alatt nyertünk meg majdnem minden meccset, vittük el a kupát egymást követő 3 évben is. Gabriella Evans is jó volt, Leoka még az ő keze alatt kezdte a tanulmányait és valahol mostanra már az én pozíciómat kéne betöltenie.. De nem akarta.
 1 körülre értem le Baileys társaságában, kényelmes, vastagon bélelt melegítőben, edzőcipőben és úgyszintén egy jó vastag pulóverben. A jó párszor átfirkált "edzésterv", mely egy mostanra szinte salátává vált galacsint jelentett, a zsebemben lapult, bár ahányszor átgondoltam és huzigáltam át a gondolatokat benne, egyrészt használhatatlanná vált, másfelől már a fejemben volt az egész.
 Maga a pálya nem volt egy nagy durranás, a póznák állták az időjárás viszontagságait, a fűről sajnos ezt viszont nem lehetett elmondani. No persze nem fogjuk nagyon a gyepet használni, nem mugli sportot űző csapat lennénk, de egy impozáns zöldellő terület nyilván felemelőbb érzés lenne. A mai napunk tele van napfénnyel, felhők alig vanna az égen, a levegő hőmérséklete azonban még mindig megköveteli a réteges öltözködést. Az se lene túl praktikus, ha rögtön az első edzés alkalmával mindenki megfázna (jó rellonosok létére nyilván kiiratná magát mindenki az órákról), de az egyéb sérülések benne vannak a pakliban. Emellett mindenkinek, akinek ebben az időpontban épp órája lenne, azok felmentést kapnak alóla, melyet papírban fognak megkapni. Ezen irományok névreszólóan ott voltak szintén egy mappában, amit magamma hoztam. Fura mód egész kiegyensúlyozottnak érzem magam.
 Belemegíthettem volna előttük, de egységes csapat lévén velük fogom én is megtenni a repülést megelőző létfontosságú gyakorlatokat. 2 órára már minden a pályán volt, amre szükségem lesz a mai nap folyamán - terelő ütők tömkelege, a labdák, seprűk. Nem terveztem sokkal több, hosszabb és megterhelőbb gyakorlatokat számukra, így is jó, ha nem fogják kiköpni majd a tüdejüket is - tekintve, hogy bár vannak edzettebb játékosok, de az újoncok is szép számban kerekedtek ki. Persze ők lesznek majd a helyi kviddics jövője, mit is akarok. Plusz, a mai edzésen fogom eldönteni, hogy kik lesznek a játékosok az első meccsünkön, amit élesben fogunk a Levita ellen megvívni.. Nos, lesz miért tépnem a számat nekik. 13:55 körül pillantottam először az órámra majd a labdákat védő doboz mellé telepedtem le a füves-földes talajra.

Edzés

- 2014. április 10, délután 2 után kb 3/4 3-ig. -


 Nyugodtan konstatáltam, mikor megláttam a távolból közeledő pontokat. Természetesen először a Saint-Venant páros mászott be a képbe, és akármennyire is ellenszenves volt eleinte a hím, mostanra egész megkedveltem a tagot. Mire odaértek, addigra vettem a fáradtságot és feltápászkodva üdvözöltem őket.
- Az lett volna a csoda, ha nem tojnak be tőlem.
 Fogadtam el a felém nyújtott kezet és gyorsan lerendeztem egy szia-puszit a szöszivel is. Jobban megnézve mázlista ez a Mihael is, igencsak jó nővért szedett össze magának. Hamarosan megjött a legharciasabb Rellonos is, akivel korábbról már volt alkalmam megismerkedni..
- Neked is szia Eris.
 Már hajoltam volna, hogy adjak neki egy puszit, de még időben rájöttem, hogy ha meg akarom tartani a golyóimat, márpedig szándékomban áll, akkor talán ez mégse lenne a legjobb ötlet. Már épp válaszra nyitottam volna a számat, mikor Axel hallótávon belül reagált a tetovált arcú lány negatív kérdésére.
- Kár, hogy kihagytad, hatalmas élmény volt.
 Küldtem egy vigyort a hajtóra még mielőtt kirobbanna valami indulatos dolog - rögtön az első edzésen. A prefektus fiú felé is nyújtottam a jobbom, majd figyeltem a másik két távoli pontocskát, akik egyre közeledtek felénk. Leonard alakja nemsokára ki is bontakozott a homályból, arcomon pedig egy igencsak széles mosoly terült szét. Hát íme, hajtók gyöngye, Leonard Harris. Igencsak boldog lennék, ha a következő évben sem hagyná abba a kviddicsesdit, de ez nem rajtam áll.
- Mondja ezt az, aki már előttem is csapattag volt.
 Nevettem rá a mestertanoncra, és jobban belegondolva őt ismerem a legjobban a bagázsból. Mióta is? Már van vagy 3-4 éve, esetleg 5? Felé is indítványoztam egy kacsót, bár részemről jobban örültem volna valami közelebbi üdvözlésnek, teszem azt, egy ölelés. Ezer éve már, hogy nem beszéltem egy jót Leokával, pedig ha valaki közel áll hozzám, az szerény személye lenne. Ombozi Noel is beéri az előtte szólót, neki is nyújt egy jobb oldalas kézfogást, majd bele is kezd a dologba.
- Akkor üdv mindenkinek. Én ismerlek már titeket, ha más nem, névről mindenképpen, ti is tudjátok az enyémet, de egymásét nem, szóval egy ilyen kis ismerkedéssel kezdünk. Van a körünkben egy ex-Beauxbatons csapattag és drágalátos nővére, Mihael terelői és Michelle Saint-Venant őrzői poszton. Van egy rendkívül jó hajtói érzékekkel ellátott londoni lányunk, Eris Awer-Kowai, van egy Gotlang Getingar leszármazottunk, Axel Sjölander, szintén hajtó. A legidősebb játékos a Rellon csapatában ő lenne itt, Leonard Harris, ha bárkinek bármi kérdése van, hozzá is lehet fordulni, igencsak jók a reflexei, érti a dolgát, kiváló munkaerő. Van itt egy frissen sült terelőnk, Ombozi Noel, bár a terelői ütő nem lesz számára újdonság. Várunk még a fogónkra, aki bár nemrég kezdte, de nagyon ügyes, jó érzékkel játszik, ő Dominic lesz.. és azt hiszem, ennyien leszünk. Meg itt vagyok én, David Bennett, terelő.. A labdákat nem kell bemutatnom senkinek, igaz? Helyes. Akkor most egy kis bemelegítés : 2 kör futás a pálya mentén,a lányoknak 30 fekvőtámasz és 70 felülés, a fiúknak 55 és 90. Ezután alapos nyújtások és lazítások mindenhova, tehát nyak, csukló, térd, derék, lábfej.. értitek. Eztán jön a 8 bemelegítő kör a sepűn : 1 sima, 1 versenyzős, 3 gyors tempójú melyből az utolsó cikk-cakkban menjen, 2 passzolgatós és lesz majd a legutolsó egy gurkós. Gyerünk, gyerünk!
 Levegőhöz is alig jutottam, de azt hiszem mindent világosan és érthetően mondtam el nekik. Az emberek neveit felsorolva mindegyikhez odamentem, meglapogattam a vállukat, próbáltam bíztatni őket, és nagyon reméltem, hogy erre nincsen - és nem is lesz - szükségük. Lehet most így elsőre kicsit sokkal áldottam meg őket, de a későbbiekben többre gondoltam, na majd meglátjuk. Leonardnak ez nem lesz újdonság, Annánál is ilyesmik voltak, bar gondolom velem egyetemben ő is kicsit kijött a gyakorlatból.
- Oh, még valami. Akkor bevállalunk egy meccset a Levita ellen? Egybehangzó véleményt kérnék.
 Tettem fel még egy kérdést, hogy mindenki felocsúdjon a meglepetéstől, hogy mekkora szadista vagyok, majd a választ követően nekiindultam én magam is megcsinálni a kiszabott feladatokat.

- Edzés -
április 10. délután


 Különböző reakciókat váltott ki az emberekből a bemutató sorom, jó volt azért megfigyelni őket, hogy ki koncentrál akár csak egy fikarcnyit is és ki az, aki igazából tojik az egészre, csak verekedni akar a friss levegőben. Csúcs. Az őrzőnkről visított, hogy nem a sportszerű mérkőzés a célja a kviddiccsel, hanem inkább csak olyan hobbi szinten, hogy addig se egye szét az unalom a fejét. Leo olajozási válaszára ránevettem, kicsit megveregettem a vállát, vele később amúgy is lesz majd beszélnivalóm. Erishez később - természetesen - hozzá se mertem érni, a Saint-Venantos morgásokra meg se kedvem, se erőm nem volt reagálni. A Levitás meccsre szép, egybehangzó véleményt kaptam, ami után nekiálltunk a köröknek. A két lány .. vagy az olyannak festő egyének a fiúk számait csinálták meg később is, a felülések, fekvőtámaszok, miegyéb. Bólintottam egyet ezek láttán, az ezt követő edzésen akkor megnövelhetem a számokat és nem kell külön számolnom Erisszel meg a Saint-Venant csajjal. Egyébként mindketten nagyon jól végezték ezeket a bemelegítő köröket, Axel szintúgy, Noel sem volt rossz, Leo meg - mind általában - tudja, mit hogyan kell csinálni. Aztán egyszerre hopp, beköszönt a drágalátos fogónk, akiről már tettem említést korábban, egy olyan röpke fél órás késéssel. Elmagyaráztam neki a feladatokat - az ő számait megtoldva egy kicsivel - és hagytam volna, hogy menjen a dolgára. Teljesen felkészületlenül ért az egyenes az orromba, meg is tántorodtam tőle, kezeim eme érzékeny testtájamhoz kaptam és irgalmatlanul szórtam az orosz szitkokat a fogómra meg az édesanyjára egyaránt. Leo volt az egyetlen, aki észnél volt közölünk és nem várta meg, hogy lereagáljam ezt a kis ajándékot a volt Levitástól. Nem hiába, évek óta ismer és elég jó kapcsolatot ápolunk még mindig.
- Bocs, más dolgom akadt.
 Azt ne várja senki, hogy szó nélkül tűröm el a dolgot, hogy - már megint - el lett törve ezen nemes része a testemnek, de a hajtónk közbeavatkozása végett inkább óvatosan beletöröltem a taláromba a vért, amely egyébként ömlött az orromból. No de persze, ha eltalálnak egy gurkóval, akkor seem mehetsz le minden butaság miatt a földre, egy ilyen törés pedig mindennapos a kviddicsben. Majd ha végeztünk akkor oda Hippokrax-ozok egyet a csontomnak és mintha eredeti lenne.
- Minden oké Leo. Kösz.
 Feleltem a kérésére, majd a pillantásommal követtem Domit egész addig, amíg el nem kezdte a futásos dolgot. Noelre rápillantottam, hogy vele minden rendben van-e, nem döngölte-e a földbe teljesen a terelőt majd én is felkaptam az iskolai sepűmet.
- Most legyen szíves és mindenki válasszon magának egy párt a passzolgatós részhez.
 Tekintetemmel Leonardét kerestem, remélhetőleg meg is találva azt. Útnak eresztettem a többieket a hajtómmal hátramaradva. Mire Domi is lerótta szépen a köröket, ő is felröppenve a társával - mertem remélni, hogy nem Noel lesz, de ki tudja - csak utána fordultam Leohoz, mihelyst már csak mi voltunk két lábbal a talajon.
- Furcsa egy bagázs. Erős jellemek, remélem nem lesz széthúzás. Mit gondolsz? Nem kéne majd beiktatnunk egy csapatépítősdit? Vagy a mai edzést cseréljük le egy ilyenre?
 Pillantottam rá és érdeklődve hallgattam a válaszát, miközben most a pólómmal itattam fel a vért, amely már a számba is belecsorgott.

Epic.

Ninim, Dana és Gwen

 Hogy miért pont ilyenkor kell meglépnie, amikor kell a jelenléte a számomra? De éreztem a hangulatán, a gondolatain, hogy valahova készül, és nem számít nagy a fájó..mindene. Valami nagyon fontos dolga lehetett éjjel az erdőben, így természetesen kérdés sem volt, hogy kapom a mankóm és követem. Megbízom benne, túlságosan is, és pont emiatt akartam rajta tartani a szemem. Féltettem. Nem akartam, hogy baja essék ilyen állapotban az éjszaka elején, amikor neki is volna jobb dolga. Hajam izzadtan tapadt a fejemhez miután lecincáltam magam a lépcsőjén, de annyi gond legyen. Ezek azok az alkalmak, amikor az ember olyan boldogan gyújtana rá egy cigarettára, ha másért nem, akkor csak erőt kaparni magának a továbbiakhoz. Kifelé menet telekinetikával gyorsan elintéztem a záros kérdést az ajtón és a lány ringó alakját kezdtem követni lassan belejőve a mankó használatába. Egy idő után már világossá vált, hogy merre tart, így a lépéselőnye sem jelentett sokat, mert tudtam az utam. Ahogy haladtam a faház felé úgy kezdett lassan megfájdulni a csuklóm, a vállam, az egész kezem. A lépteim is jócskán lelassultak, szaporábban kapkodtam magamba a levegőt, arcom azon megszokott szigetes formán kezdett kipirulni, mint aki teljesen be van tépve. Nem is vettem észre, hogy egyre jobban melegem lett, a leheletem meglátszott az esti levegőben, mintha csak nappal fújnám ki a dohányfüstöt. Az erdőben egyre mélyebbre törve monoton növekedett a szívritmusom és nem is vettem észre, hogy bizony nem kint lett egyre melegebb, hanem idebent. Sebláz. A lábam elkezdett lüktetni, de azért sem fordultam vissza, már majdnem elértem a faházat. Odaérve nagyon hálásan estem neki a fatörzsnek, kapkodtam a levegőt a számon keresztül és igencsak hamar kicsúszott a talaj a lábam alól. Egy aprót nyekkenve terültem el a magasra nőtt gazban. Passz, hogy miért, de legilimenciát akartam alkalmazni egy mókuson, amit látni véltem magam mellett, de sajnos az ő agyának jelenlétét nem érzékeltem, csak másik háromét. Az elsőbe belekukkantva láttam egy kis szégyen érzetet és döbbenetet (Gwen), és bár nem akartam, biztos észrevette a jelenlétem. A faházban ismét a pszichokinetikámat használva levertem egy könyvet valahonnan és próbáltam Nina nevét artikulálva kiejteni a számon. Nem tudom, mi jött ki végül de erősen kétlem, hogy azt formáltam meg, mint amit akartam. Ennek ellenére nagyon bíztam abban, hogy Nina most nem rosszban sántikál, előbb talán fel kéne épülnie ahhoz, hogy egyedül lófráljon olyan sebekkel, mint amik ellepik testének egy részét.. És ott feküdtem verítékezve a helység alatt egy képzeletbeli állattal diskurálva, aki határozottan állította, hogy a Marsról teleportált ide és Patríciának hívják. Miért hívnak egy mókust ilyen lökött neven? És miért tettek be a sütőbe, hisz még éjjel van?..

Cyanne North.. a verőleány :'D

 Huh. Ma este addig maradok a pályán gyakorolni, ameddig ez csak lehetséges.. Lévén, hogy nem kell odaérnem időre sehova se, így most nyugodtan baktattam ki délután 4 óra körül a pályára. A délelőttömet ismét lent töltöttem a faluban a festészettel, amit - csodával határos módon - ismét siker koronázott. Ebédre feljöttem, felfalta a Rellonos kviddics csapat az összes kaját a nagyteremben és megbeszéltük a következő időpontot arra, hogy akkor mikor is lesz az edzés. Persze, munka van mostanában, vizsgák meg hasonló butaságok, de a kviddics már csak azért is fontos, mert legutóbb utolsóként ballagtunk. (habár talán a legeredményesebbként..)
 Egy szürke, vastag melegítőben caplattam lefelé a cigaretta füstömbe burkolózva és az egészhez egy fehér póló társulva, amit pár hete kaptam a csapattól ilyen ajándék gyanánt. Hihetetlenek, komolyan mondom. Két seprű megbűvölve követett, mint a jó modorra nevelt bárányok, hisz ki tudja, mikor fog eltörni az egyik. Plusz 3 gurkó is a nyomomba szegődött, két terelő ütő illetve egy szintén varázslattal ellátott szobor is, aki direkt az ilyen magán edzésekre van kiképezve olyan posztra, amit mi adunk meg neki a játék előtt.
 Kiérve a pályára néhány kósza lelket kellett észrevennem, ám amint látták, hogy én itt bizony lökdösni fogom a gurkókat, úgy szépen karikát oldottak és elpucoltak. Helyes. No, akkor nyomassuk. Amíg a kviddicsre koncentrálok, amíg játszom, addig ez teljesen leköti és eltereli a figyelmem - ha másról nem, Nináról bizonyosan, akivel olyan csúnyán lett vége a kapcsolatunknak.. De a r.hadt életbe! Bennett vagyok.. és nem a hűség meg a lehorgonyzás az erősségem. Plusz, ha jobban számolok utána, akkor rá kell jönnöm, hogy mindketten jól megleszünk a másik nélkül, hisz az utóbbi időben már alig kommunikáltunk nap közben.
 Bemelegítés. Most a gyorsított előedzést csinálom csak meg, mindennek a felét, így a 2 kör futást, 75 felülést és guggolást, 40 fekvőtámaszt, 25 db 4 üteműt egy olyan jó 30 perc alatt lenyomom. Erre jön 6 kör repüléses kör, sima, gyors, passzolgatós és versenyzős (ezek már a megbűvölt segédemmel egyetemben, holott ilyenkor a csapatkapitánynak és helyettesének kéne együtt gyakorolni, de.. hol is a helyettesem? Van egyáltalán?)
 Közlöm a lélektelen társamnak, hogy most mindketten terelők leszünk, de hagyjon nekem 10 percet, hogy jobban belemelegedjek. Felpattantam a seprűmre, nyargaltam néhány kört még egyszer, majd gondolatban irányított mozgással szabadjára engedtem egy gurkót, amely - jobb híján - felém kezdett közeledni. Alacsonyan szálltam és jobb oldalról közeledett felém; enyhe lendítéssel küldtem magasabb röppályára a labdát, ám ennél tovább nem tudtam ügyelni a vasgolyóra. Valami megzavart..

Cyanne..

 Nos, mit ne mondjak, igencsak meglepett a kockás inges lány megnyilvánulása. A megjelenése még csak hagyján, látásból ismerem a tagot, de azt azért messze nem gondoltam volna, hogy majd fogok vele beszélgetni is. Lepillantottam rá a seprűmről, ahogy valami kegyetlenül hanyag mozdulatokkal próbál bemelegíteni. Egy fél pillanatra.. de tényleg, épp hogy csak, a szemeim végigmérték az alakját, mihelyst a járművemről a földre szállva megindultam felé. Szám ördögi, féloldalas vigyorra húzódott, és fel se kellett nagyon mérnem a terepet és az adottságait, hogy ha kéne, akkor milyen posztra vágnám be: terelő. Az elmondottak alapján pedig maga is konyít legalább valamely csekély mértékben eme szerepkörhöz..
- Egy ilyen hígagyú bábbal nem is élvezet a játék..
 Vigyorogtam még mindig, majd a már szemkontaktus nélkül is működő és jól bevált képességemmel odareptettem mellé a második ütőt illetve seprűt.
- Ezt akkor kihívásnak veszem.. Oh, igen, ha felszállsz, akkor praktikusabb lenne, ha csak a pónis póló lenne rajtad.. az ing nagyban akadályozza a szabad mozgásodat. Amúgy nagyon eredeti. Mármint a póló.
 Hinnye, azt a jó büdös ukrán oroszt, hát ilyet sem pipálhattak az emberek, hogy én, amint egy mondatnál többet beszélek - és azt egy idegen, ijesztő külsejű leányhoz.. Mi a fene.
 Ott hagyva a füves terepen rá bíztam, hogy be fog-e rezelni avagy sem, hisz azért a helyi terelők nagy százaléka bizonyára vonakodva, vagy egyáltalában nem fogadnák el a tényleges kihívást. Mert bár olybá tűnt az első kijelentése, mérget nem vettem volna arra, hogy valóban fel akarja mérni az erőviszonyokat velem szembe. Aztán ki tudja.. Lehet meg van a terelőm a következő idényre.. No lássuk, ha ki mer állni ellenem, akkor majd ennél csak az lesz cifrább, ha mellettem is kiállna. Kellékek tömkelege kínálkozik ama okból, hogy kipróbáljam ezt a lányt - és valljuk be, nem tűnik egy anyámasszony katonájának.
- Azért remélem, hogy nem fogsz leájulni. Nem szívesen veszítenék el egy potenciális lehetőséget.
 Provokálni akartam? Igen! Direkt? Naná! Megéri? Ó, hát hogyne érné meg, ha higgadtan tud ellenem játszani, és tegyük fel, hogy olyan helyzetbe kényszerít, hogy inkább vele játsszak, mint ellene, akkor lehet ebből még valami..

Cyanne..

 Szerencsémre azért értette a poént, hohóóó, de még hogy! Úgy visszavágta hozzám a képzeletbeli labdát, hogy büszke lehetnék arra, amennyiben csak megtántorodtam és nem estem le a földre. Kaján arckifejezésre váltottam át, mihelyst elkezdte idegtépő módon levenni magáról azt a felső szerelést. Egy haloványan gyönge másodperc erejéig Nina felvillanó alakját véltem felfedezni a lányban, ekkorra mosolyom átalakult, kedvesebb volt, és nem olyan khm.. furcsa.
- Nem gyakran mondok ilyet, de örvendek a találkozásnak. David Bennett.
 Egyik szemöldököm pajkosan felvontam és viszonoztam a felém nyújtott kezet. Protokoll és etikett szerint ha egy férfi és egy nő találkozik, akkor a férfinak nem szabad kezet nyújtania, mert az illetlenség. Ellenben, ha a nő ezt megteszi, akkor el kell fogadni a felénk nyújtott végtagot. Egyébiránt őszintén szólva egyre jobban csípem a lányt, határozott és erős egyéniség, nagyon szimpatikus. Később összefont kezekkel lestem a lány gyorstalpaló bemelegítését, akárcsak néhány perccel ezt követően azt is, hogy milyen érzelmek villannak át Cyanne agyában és ülnek ki az arcára az ütőt megfogva. Nagyon óvatosan és finoman aurát váltottam, majd gondolatban olyan gyorsan megkerestem az ő kisugárzását, amennyire ez csak lehetséges volt. De pálca, se szemkontaktus, no de mire való az a tény, hogy gyakorlati legilimentor tanonc vagyok? Nem szemétkedésből vagy gúnyból vagy egyéb bármi más okból, de egy pillanatra behatoltam a lány gondolataiba a terelő ütővel kapcsolatban. Fogott már jóval korábban is ilyesmit a kezében, de kisebb súllyal rendelkezőt. Kellemes emlékei lehetnek, mert ilyesmi érzéssel teliek a gondolatai valamint még azt is sikerült meglátnom, hogy nem csak a düh levezetése végett fogott korábban ilyen eszközt, hanem tényleg.. élvezet miatt. Ekkor tájt ismételten nagyon óvatosan elhagytam a fejét azon merengve egy darabon, hogy észrevette-e az egész lezajlott jelenetet. Ha igen, akkor úgyis említésre fogja méltatni.. De úgy fest, hogy igen, érezte. Az ájulás lehetőségénél ismét kontrázott és egy rövid időre mintha a talaj a lábam alatt izzott volna.. talán ilyesmi érzés lehet, amikor közel állunk a villámcsapáshoz? Bizonyára nagyon közel kell lenni, hisz a talaj rossz áramvezető. Mindenesetre úgy beleborzongtam, hogy még a tarkómon is minden pihe szőrszál az égnek meredt hirtelen.
 Felreppenve hagytam, hadd birtokolja egyedül az eget, a pályát, hadd lássa a távokat és mérje fel, hogy mi hogyan van. Lenyűgöző látványt nyújtott, ahogy összefogott hajába belekap a szél és olyan magabiztosan uralja a seprűt, mintha oda teremtették volna. Elismerően bólintottam egyet, amit nyilván nem látott, de elismerésem neki.. egyre kevésbé vagyok haragos azért, hogy megzavart az edzésemben.
 Lábaim közé vettem én is a fajárművemet, elrugaszkodtam - miután ismételten megállapítottam, hogy még mindig rémesen áll rajtam a ruhám.. gethes terelő vagyok a 195 centis magasságommal és.. 75 kilós súlyommal. Komolyan mondom, lassan kezdek úgy festeni, mint valami ágrólszakadt, akinek sosem volt elég étele ahhoz, hogy rendesen kifejlődjenek a szervei. Borzalmasan nézek ki ( :/ )
 Cyanne felé ment a gurkó, amit egy pontatlan, ám erővel teli ütéssel küldött melegebb éghajlatokra, ám a kilengése kicsit meglepett. No persze, ezek a gurkók nem játékszerek, de azért nem rossz a kislány, azt mindenképp meg kell hagyni.
- Nem vagy semmi kisanyám. Hol voltál te eddig, hm?.. Figyelj. Van gy ajánlatom. Teremts elő egy szituációt.. Hm .. méghozzá a következőt.
 Itt egy időre a lány mellé szegődtem, oldalaink összeértek, jobb kezemben az ütővel suhintottam egyet a levegőbe.
- Hozz olyan helyzetbe, hogy csak telepatikusan tudjam megvédeni magam a sérüléstől - ami nyílt és éles játékban tilos természetesen. De ha ilyen szituációt elő tudsz teremteni, akkor mondjuk meghívlak vacsorázni. Vagy egy sörre. Vagy tudod mit? Gondolj ki valamit, hogy mit tegyek, ha ezt végre tudod hajtani.
 Egyre kíváncsibbá tett az egész lénye és modora. Be meri vállalni vajon?

Cyanne..

- Hát...Oké. Parancsolj.
 Adtam neki zöld utat arra, hogy olyan eszközökhöz folyamodjon, amit egy rendes kviddics mérkőzésen szigorúan büntetnek, de lényegében arra hívtam ki, hogy kényszerítsen olyan önvédelemre, amire manuálisan már képtelen lennék.
 Bölcsen gondolkodott a lány a kora ellenére, hisz bár nem érezte fizikailag, hogy belelátok a gondolataiba, de valószínűleg rájött. Ahogy arra is, hogy nem azzal tudna hárítani az agyából, ha messzebbre reppen vagy elfordul. Ügyesen kijátszotta a legilimenciámat, ámbár azért nem távolodtam el tőle annak ellenére sem, hogy se előre nem tudtam, se követni a gondolatait és cselekedeteit. Mintha teljesen random menne ide-oda és mérte volna be az alatta lévő gurkót. Magára vonja annak a figyelmét. De hát ember, mégis minek van ütő a kezedbe, ha inkább csak incselkedsz vele és nem tereled?!
 Villámok? Hogy jönnek ide villámok? Ezt a részt bár teljes mértékben végigkövettem a lányban, egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy mit akar a villámokkal. Erre most meg elengedi a seprűt?.. !%/"+#@! Mi a fene? Energia csapások..a tenyeréből?? Fantasztikus reakcióval toltam lefelé a seprűm nyelét, és bár a háromból 2 eltalált és a harmadik pedig a járgány farkát, azért igencsak meglepett a tény, hogy villámmágussal van dolgom. És ezzel az egésszel sikerült olyannyira elterelnie a figyelmem, hogy a másodperc tört részén múlt, hogy el nem talál a labda. Lajhárba lendültem, lábaimat olyan erősen összefonva egymással, hogy ülepem a seprű alsó részét még mindig érintse. Az adrenalin végigszáguldott a testemben és éreztem, ahogy teljes mértékben belelendülök a játékkal járó izgalomba és hevességbe. Agyam minden egyéb területén a gondolkodás tiltó táblát kapott, minden figyelmemet a koncentrációra irányítottam, önvédelmi protokollokra, karlendítésekre és bevett támadási pozíciókra. Hihetetlen, hogy ez a lány, aki alig 20 perce szólított le a pályáról, most így átlendített egy olyan holtponton, amivel már jó ideje bajlódtam - és nem csak napokra gondolok. Military üzemmódba kapcsoltak a reflexeim, és az éppen csapódni készülő gurkóra gyakorlatilag ráflasheltem. Jön, jön, egyre csak közeledik én meg ott várok bal könyékkel átkarolva a jelenlegi partnerem karcsú derekát és volt egyetlen pillanatom, mikor végrehajthattam az akciót. Pályán egy ilyen túl kockázatos lenne, de most még ha el is hibáznám, akkor is ott van a képességem.. A kiváló fegyverem.
 Tehát alulról kanyarodott hozzám vissza a kis édes, én pedig szinte hihetetlen akrobatikus technikával egy váratlan pillanatban az eddig biztonságosan kapaszkodó bal kezemet lefejtve a seprűről átadtam felsőtestem a gravitáció gyönyöreinek. Lajhárpózban most már csak a lábaim kapaszkodtak minden erőbedobással a mágikus szerkezetbe, míg kezeim és ezzel együtt az egész felsőtestem lefelé lógott. Noha a lendület nem volt iszonyatos erősségű, az ütés bizony az volt. Bal oldalamról a jobb felé fordulva pörgő ütéssel passzoltam el a labdát, aminek hatására az egyik bordaközi idegszálam becsípődött. Igen, a bordáim közé. Bal kezemmel visszakapaszkodtam és megindítottam seprűt lefelé a föld felé, és még szerencsémre legyen mondva, hogy becsapódás előtt sikerült visszamásznom arra.
 Remélhetőleg volt annyi gerinc Cyanne-ben, hogy megvárta, amíg ezen műveletsort végrehajtom, mert ha mostanra már megküldött egy másik gurkóval, akkor ez az a pillanat, amikor nem is tudnék arra koncentrálni, hogy kivédjem : most telibe találna akárhol, amit Rellonos létére bizonyára nem sajnálna, de azért fohászkodtam, hogy megvárja, amíg ismét felszállok a pálya közepére, hogy újra támadásba lendüljön. Egy helyben fogok állni és igyekszem lélegezni, mert ez a fránya becsípődött idegszál baromira fáj, levegőt is alig kapok.
- Gratulálok. Nem sokon múlt, hogy tényleg benyalom a labdát. Próbáld újra.
 Ezen szavak hangzottak el a számból, amennyiben tényleg volt oly' rendes és megvárta, hogy visszaevickéljek viszonylag gyors tempóban a repcsire. Ha nem, akkor mostanra bizonyára törött bordákkal és vállal igyekszem nem feldobni a pacskert a zöld gyepen. Nem rossz ez a lány, határozottan... határozottan jó.

Cyanne

 Döbbenetes látvány ez a furcsa szerzet az égben. Az első támadását is már nagyon jól és ügyesen kontrollálta, ellenben a második.. arra gyakorlatilag fel sem készült. A gond azonban máshol is gyökeret vert : pontos ütés volt, gyorsan elküldött, és villámokat sem nagyon akartam benyalni többet, az a 2 pontosan elég is volt ahhoz, hogy lássam : nem kispályás a csaj. Brutális sebességgel találtam meg a gurkó repesztő sebességgel közelítő auráját és már irányítottam is lefelé megbénítva azt, így a füvön landolt és nem is akart többé felkelni onnan. A három.. akarom mondani, a négy villámmal eleinte nem tudtam, hogy mit kezdjek, de gyorsan valami kiutat keresve végül pszichokinetikával - bevallom, azért egy kicsit meg is rémisztett, hogy négy is hasít felém, de - sikerült mindegyik irányát megváltoztatni annyira, hogy elzúgjanak mellettem. Az egyik még így is becsapódott az vállamba, így aztán a gurkó mellé esett valahová az ütőm is. Odakormányoztam a még mindig öntudatánál lévő Anniehez a tragacsomat, majd biztatva arra, hogy tegye le magát velem együtt a biztonságosabb talajra, végül megindultunk lefelé.
- Nem vagy semmi. Jó, hogy nincs nyílt törésed és ahelyett, hogy bepánikolnál a pályán, azt figyelted, hogy sikeres-e a támadás? Hát Cyanne North.. Kérhetsz tőlem valamit. Ezt az utolsót nagyon bekaptam volna.
 Dicsértem a kitartóságát és magát az egész taktikáját, hozzáállását és bátorságát. Azért valljuk be, nem sokan mentek volna ellenem a levegőben, főleg nem úgy, hogy képességekkel egyaránt.
- Gyengélkedőre megyünk először, rendben?
 Pillantottam a törött karjára egy kacsintás kíséretében, majd gondolati úton összepakoltam a motyót a pályáról, magam után felsorakoztattam a cuccokat és a potenciális társamra pillantottam a következő kviddics idényben. Amennyiben sikerül megfűznöm, hogy elvállalja.

Jeremy

- 2015. január 5, hétfő, este -

 A mai reggel folyamán is nagyon gondolkodtam azon, hogy felvágjam-e az ereimet ismét, hátha most sikerrel járok. A tükörbe alig bírok belenézni, de hát ha az ember már másodikas mestertanonc, s be kell járnia órákra, akkor nem hanyagolhatja el magát teljesen. Szerencsére voltak még ruháim a szepszises korszakomból, ruhák, amik rájönnek erre a testre. Hát hogy nézek én ki, te magasságos jó Isten? Miért?? Miért pont én?..
 Inget húztam, sőt, nyakkendőt is kötöttem, ami passzolt a sötétkék farmeromhoz. A tanárok elhűltek, amikor megláttak az órákon, de akkurátusan elismételtem, hogy inkább ne kérdezzenek semmit. Az emberek a hátam mögött összesúgtak, több - számomra ismeretlen - lány is kapva az alkalmon a nyomomba eredtek, és mikor lehetőségük adódott, odadörgölőztek hozzám. Sőt, az egyik úgy kapott szájon, hogy csak lestem, mint Józsika a moziba. Egy velem megegyező nemű tagot le kellett nyugtatnom, hogy nem fogok még egyszer a csajára hajtani, sőt, kis híján verekedésbe is torkollott egy beszélgetésem egy másik fiúval. A mosdóba menekülve szívesen megtéptem volna a hajamat vagy végigkaristoltam volna az arcom valami éles tárggyal - de szerencsétlenségemre később a saját bőrömön is meglátszana. A vicces cigit majd holnap fogom eltolni, ezt a mai napot már csak kibírom valahogy.
 Az egyetlen öröm forrásomat a sötétedés után a hó okozta. Meggyepáltan, lestrapálva löktem ki a tölgyfaajtót, majd a rétre érve eszembe jutottak a gyerekkori emlékeim. Kicsi voltam. Nagyon kicsi. Nem is emlék igazából, csak egy érzés. Leheletemet láttam a havazásban, a fehér táj pedig határozottan euforisztikus állapotot idézett elő. Vastag pulóverem zsebéből, melyet az ingre húztam rá, elővettem egy elegáns cigaretta-tartót, felpattintva kivettem belőle a szegfűszeges Black-dohányt, öngyújtót, és már pöfékeltem is.. Hogy a fenébe tolhattam el ennyire ezt? Nem értem.

- Aki keresi magának a bajt -

- Persze, nem gond. - pillantottam Jeremyre, ahogy felé nyújtottam a cigarettát. Emlékeim szerint nem dohányzik, elvégre kemény sportoló, de persze minenkinek vannak gyengébb momentumai. Már épp vettem a levegőt, hogy megkísérelje a kérdést : megkapta-e a karácsonyi kviddicses ajándékot, amikor azt hiszem a nap legnagyobb döbbenete ért. Úgy pofán vágtak, mint már régen. Az még csak hagyján, hogy megtántorodva hátrálnom kellett, mint valami betoji alaknak, de kiejtettem a kezemből az égő csikket, ami a nedves hóba landolván azonnal elaludt, sőt mi több, átázott. Mi a fenéért pikkel mindenki erre a görényfejű Mihaelre és miért én szívom meg az átkozott levét ennek az egésznek?! Éreztem számban a sós, vasas ízt, így homlokomat megtörölve köptem egyet magam elé a vakítóan fehér hóba. Valóban, jól számoltam, egy egész nagy véres dzsuva jelent meg előttem. Jobb kezemmel letöröltem számról a vért és kezdtem rettenetesen dühbe jönni a valaha volt egyik legjobb terelőm szerencsétlenségére. A roh*** életbe, nem elég, hogy karácsonykor nem volt potenciálisan családom, akikhez hazamehettem volna; aztán a megbizatásom csődbe ment 30-án; ezek után egy hosszabb történet folyamán Mihael pofája rám ragadt.. megkörnyékeznek olyan nők és lányok, akiket az életben nem láttam az iskolában - vagy nem tűntek fel -, erre még a saját csapattársam is akkora horgost nyom a képembe, hogy vér jelent meg a számban. Az állkapcsomra adta, ami úgy sajod, mint már régen, tehát bizonyára valamit sikerült eltörnie. Ezt mind összegeztem másodpercek alatt, amíg farkasszemet néztem vele a sötétben. Mély levegőt vettem és nekifutásból indultam meg ellene. Időben a térdemet felhúztam, s hamarosan kölcsönhatásba léphetett a gyomrával (inkább a lépével vagy a vakbelével) a térdkalácsom, a lendülettől pedig, amivel megindultam, a hóba terítettem. Ökölbe szorult jobb kezemmel támadtam és nem egyszer sújtottam le az orra és a szeme közé. Itt a legkönnyebb eltörni az orrnyerget, ami miatt pedig a szem el is kezd könnyezni. Ez homályos látást eredményez, ami megintcsak nekem fog kedvezni. De most még csak püfölöm a szaglószervét, ami felettébb jó érzéssel tölt el, holott nem ő érdemli meg. Biztos tett valamit a Saint-Venant ikrek hím tagja, amiért ennyire nem bírja elviselni a pofájának látványát..

- Rangjához képest merész -

 Nem értettem az okát a támadásának. Először nem is igazából az állkapcsom volt az, amit sajnáltam, hanem az a drága és értékes cigaretta (ráadásul 2 is), aminek a hóban kellett kikötnie. Hosszú napnak vagyok a vége felé, s kellő mennyiségű energia, visszafojtott feszültség és agresszió halmozódott fel bennem, hogy most ezt szépen mindet visszaadjam. Lassítottam a folyamatot, mert nem akartam kiverni a lelket is az egyik terelőmből, de nem vette a lapot, mikor a köpettel szöszöltem. Ott állt és bámult rám, mint borjú az új kapura. Ajkaim gonosz félvigyorra húzódtak, fejemmel a lábamat mustráltam még pár pillanatig, majd onnan a szemöldököm alól lestem fel a fiúra. Bizonyára már látta a vesztét, de késő volt. Nekiestem, gyomorszájon találtam el először, majd a gallérjánál ragadtam meg oly annyira, hogy kezeim töve is belefehéredett. A hóra esett, én meg pontosan rá, a hasára ülve lovagló helyzetben álltam neki felaprózni az agyát. No persze kívülről kellett indulnom, tehát az orrnyergével kezdtem, egy-egy elvétett sújtás azonban persze becsúszott..pont a szemére..
 Az anyja mindenségit! Jóféle a tag, úgy penderített át a hátamra, mintha hópihe lettem volna, és azért valljuk be, Mihael teste se épp egy pehelysúlyú világbajnoké. Soha nem találkoztam még olyan ellenféllel, aki ilyen gyorsasággal vette volna át az uralmat a kettőnk játszmájánál, úgyhogy le a kalappal előtte. Az első pár ütésnél még élt bennem a sokkos hatás, védekezni se volt igazán erőm, aztán az utolsó előtti támadásánál éreztem azt a reccsenést. Ennyi, mostantól nincs kegyelem!!! 10-15 perc alatt az állkapcsommal is meg az orrommal is elbánt, innentől nem fogom magam vissza, annyi szent! Oroszul káromkodtam, mint a vízfolyás, az arcomba eső véres köpettől pedig szinte felfordult a gyomrom. Legalább hajoljon már arrébb, és tiszteljen meg ennyivel! Mellesleg mit pattog itt Lucáról? Soha egy ujjal sem értem hozzá, meg amúgy is!
 Feladta. Leheveredett mellém és pihegett, mint egy kislány, aki egy húzósabb estén van túl. Tisztán éreztem, ahogy a KEEP CALM AND STAY ALIVE életfelfogású napom átkapcsol a MILITARY üzemmódra. Szemeim behunytam, s fél percig voltam hajlandó várni arra, hogy csökkenjen bennem azon indíttatás, hogy most itt helyben fogom megölni Jeremyt. A véres havat könnyű eltüntetni, az erdő is itt van a közelben a tetem elrejtéséhez. Eggyel kevesebb meggondolatlan ember lenne a világon. A 30 másodpercem alatt a fiútól távolabb eső kezem egy tömörebb hógolyót gyúrt össze, az idő leteltét követően pedig azonnal az arcába csaptam a félig-meddig hófehér és vérvörös színű labdát. A száját és az orrát találtam el, ami néminemű hirtelen hideg érzetet kelt benne. Gyors fájdalom, de éles. Rögtön utána küldtem a másik kezem öklét is a szemöldökcsontja felé, majd mivel eddigre már ismét átlendítettem a lábaimat a testén s nyeregben ülhettem, a felső-homlokommal adtam a kiálló részének az arcából, történetesen pont annak, amelyikkel szaglászik össze-vissza.  Ahogy hajoltam felfelé, úgy megemeltem a testem s az ülőgumóimat belefúrtam Jeremy hasába, ezt követte a kedvenc mozdulatom: a fültépésesdi. Marokra fogtam mindkét fülecskéjét (jól összegyűrve) majd elkezdtem ellentétes irányba cibálni őket. Őrült, eszelős kifejezés uralhatta el Mihael vonásait, foga fehérje megvillant a sötét égbolt alatt, beesett tekintete vérben úszott, akárcsak az arca s pólója. És nem. Eszem ágában sem volt lemászni a Rellonos prefektusról, amíg az eszméletét nem veszti. Oh, segítek is neki! Mialatt fülecskéit akartam letépni a helyükről, úgy újra meg újra belevertem a homlokom az orrába, szemébe, szájába, arcába. Ájuljon már el!