Noel

A többnapos kánikula miatt a diákok beszorultak a kastély hűvös falai mögé. Én személy szerint utálom a nyarat, az egyetlen jó benne az, hogy lehet a szabad ég alatt fürdeni. Egész héten és az előzőn is a klubhelyiségben poshadtam és vártam, hogy elviselhetőbb idő legyen. A tanárok a kastély falaira varázslégkondicionálót varázsoltak, de még így is nagyon meleg volt. Ezek a varázslégkondik nem olyanok, mint a mugliké, mert miközben hűt, közben az időjárást is bemondja. Aztán tegnap este nagy vihar lett, és most egész tavaszias idő van. Amint a légkondikat meghallgattam, rohantam ki a szabadba, hogy kiélvezzem az átmeneti jó időt.  Leültem egy nagy tölgyfa árnyékába, és néztem, ahogy egyre több ember tódul ki a kapun, hogy kihasználja a jó időt. Még több, mint egy hónap van a vizsgákig, mégis nagyon év végi hangulat van. Lágy szellő súrolja az arcomat. Előhúzom a varázspálcám, és a lehullott faleveleken gyakorlom a lebegtető bűbájt : Huss és pöcc! Még egy ideig bénázom, amikor elmegy a nap. Lehet, hogy ma este is vihar lesz? Remélem igen. Egyre több felhő gyülekezik az égen. Gyorsan felkeltem, és beszaladtam a kastélyba. Felkaptam egy esőkabátot, meg a könyvem, és futottam vissza. Jól tettem, hogy elhoztam az esőkabátot, mert mire visszaértem, már csöpögött az eső. Leültem egy padra - nem nagyon volt már senki a réten, majdnem mindenki bemenekült az eső elől - és nekikezdtem az olvasásnak.

Elena

Egy kicsit ki szeretnék szabadulni a suli nyüzsgő életéből, úgyhogy úgy döntök, hogy felfedezem a terepet. Besétálok az erdőbe. Megnyugtat, amikor eltűnik a nap, és hűs levegő vesz körül. Tetszik, hogy mindig, amikor lépek egyet, megzörrennek alattam a falevelek,és hogy a nagy fák elnyúlnak felettem. Álmélkodva nézek körbe, amikor megakad a szemem egy magas fán, a tetején egy házikóval. Hú! Azt tudtam, hogy az erdő gyönyörű, de hogy még egy bunker is van a fa tetején!...Eszembe jutnak az emlékek, hogy a kertünkben mindig is akartam egy kis házikót építeni. Mér most magamnak érzem a helyet, pedig még fel se másztam. Odafutok a létrához, és pillanatokon belül fel is mászom. Izgulva bekukkantok, és egy kicsit csalódok, amikor látom, hogy már használják. Tudhattam volna, hogy biztos más is felfedezte magának a helyet. Belépek a házba, és máris elbűvöl. Félhomály van, és a szerteszét fekvő puffok könyvek, játékok jó érzést keltenek bennem. Le is dőlök, és kezembe veszek egy könyvet, de nem olvasom, csak gondolkozom. Mindig is egy ilyesmi helyről álmodoztam. Ilyen gondolat eddig biztos nem jutott volna eszembe, de most tényleg ezt gondoltam:Nekem itt, a Bagolykőben nagyon jó. Eleinte nagyon húzódoztam attól, hogy eljöjjek, pont akkor született meg a húgom, meg minden...és így ábrándozom tovább.

Elena


Ábrándozás közben kiesik kezemből a könyv, és akkor veszem észre, hogy addig a kezemben volt. Előre hajolok, felveszem, és beleolvasok. Egészen belemerülök, amikor észreveszem, hogy valaki hozzám szólt. Összerezzenek, és ránézek. Fintorgok, de csak azért, mert így, az ajtóra nézve belesüt a szemembe a nap. A szemem elé kapom a szememet, és úgy nézek rá. Most már kétségtelen, hogy erre a faházikóra nem én bukkantam rá egyedül, és mások is sokszor járnak ide. Bár a lány pásztázó szeme arra utal, hogy ő is most látja először a helyet. Újra fellángol bennem a remény. Lehet, hogy a puffokat és a többit egy régi diák hozta ide, és már rég nem jár az iskolába... - biztatom magamat. De akárhogy is van, most már ez a lány is ismeri. - Újra szertefoszlik az álmom. Most jobban szemügyre veszem őt. Nálam nagyobb, de úgy tűnik, nem sokkal. Szóval nem nagyon kell tartanom tőle. Rámosolygok. Tetszik, hogy nem úgy néz rám, mint aki azt gondolja:"Jaj, itt egy cuki elsős, olyan bátortalan, barátkozom vele, mert a kicsiknek mindig olyan nehéz..." Szerintem attól még, hogy van olyan elsős, aki az első napjaiban alig bír megszólalni, és azt várja, hogy valaki pátyolgassa - attól még nem mindenki ilyen, például én nem!
- Szia! Csak kimenekültem a nagy nyüzsgés elől. És te?
Miközben beszélek, megint kiesik a kezemből a könyv. Francba, most nem tudom, hogy hol tartok! Felkapom a földről, és elkezdem keresgélni az oldalt, ahol tartottam, nem törődve azzal, hogy ez egy kicsit illetlen dolog, miközben elkezdtem beszélgetni vele. Még - remélem - időben észbe kapok, és leteszem a könyvet, közben észrevehetetlenül belelesek, hogy megjegyezzem az oldalszámot, és újra felnézek.