Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egészen belemelegszem a magyarázatba, majd a professzor biztatására még folytathatom is hosszúra nyúló monológom - bár alapvetően kevéssé vagyok beszédes, mint most, az okklumencia mégiscsak nagyon érdekel, s sokáig nem tudtam senkivel sem diskurzust folytatni róla.
- Hmm, azt mondanám, hogy segítettek - gondolkozom el, ismét kissé oldalra döntve a fejem. - Tizenöt évesen kezdtem, akkor még nehezebben fogtam fel az elme komplexitását, és még mindig rengeteget kell tanulnom róla, hogy értsem. Talán sosem fogom teljesen érteni - merengek el egy pillanatra - de persze mindent megpróbálok. Szóval tizenöt évesen sokat segített, hogy tényleges helyiségeket, sőt, épületet képzeltem tervezés közben.
Ahogy végre szabadon engedem áramolni a szavakat, úgy kezdem el forgatni a pecsétgyűrűt ujjamon, észre sem véve az önkéntelen mozdulatot.
- Tényleg úgy képzeltem el, mint egy egyszerű, hatalmas, poros piramist, aminek a tetején áll egy díszes épület, szóval nem csúcsban végződik. Római stílusú épület, olyasmi, mint a Maison Carrée Nîmes francia városban. - Mosolyodom el a végére, mert utólag kevésbé érzem okosnak magam, mint akkor, mikor ezt a nagy ötletet megalkottam. - Az eredeti koncepció az volt, hogy ha valaki ismer engem, ha nem, rólam biztos azt feltételeznék, hogy a legmagasabb pontján a piramisnak, a legdíszesebb részen találhatóak a legrejtettebb kincsek, nem pedig egy rejtekajtón lefelé, de utólag azt érzem, hogy ezen eléggé könnyű átlátni. - Emelem végül tekintetem Mikihisára. - Bár, ki tudja persze, legilimentortól függ...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy apró sóhaj akaratlanul is kicsúszik, ahogy bólintok a tanár úr szavaira. Nem mondom, előbb is tudtam, hogy csavaros megoldásokra van szükség - csupán arról van szó, hogy én ezt épp eléggé nyakatekertnek gondoltam akkoriban. Utólag visszatekintve persze nem hiszem, s csak felesleges erőfeszítésnek, munkának tűnik fenntartani a dolgot.
A pálcája már annál nagyobb érdeklődést vált ki belőlem, mikor megpillantom a rúnákat, még közelebb is hajolok egy kissé. Sosem voltam a legjobb rúnatanból, így nem sokat sejtek, mihez kapcsolódhatnak a szimbólumok, de kevés felrúnázott pálcát láttam eddig; annál gyakoribb a mugli eszközök rúnázása ebben a kastélyban. Azért nem bámulom meg annyira, hogy majd kiessek a padból; más varázseszközét megbámulni olyasmi érzést kelt bennem, mintha valakinek az arcát vizslatnák két centiméter közelségből.
- Természetesen - bólintok a felvetésre, némi dopamin máris szétárad az ereimben annak hatására, hogy végre tettlegesség is kerül a szavak mögé. Kissé kihúzom magam, majd a táskám felé nyúlok. - Papír, penna vagy pálca? Vagy más megközelítés? - Tudakolom meg, hogy szükséges-e az íróeszköz az elején, vagy inkább gyakorlati úton közelítjük meg a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem számítottam rá, hogy rögtön az érzékeny műszer közelébe fognak engedni, egyre szélesebb, visszatarthatatlan vigyorom is erről enged árulkodni. Ha én magam tanár lennék, meglehet, hogy kétszer is meggondolnám, hogy egy diákot ilyen arckifejezéssel biztos jó ötlet-e bevinni az elmetervezőbe, hiszen úgy nézhetek most ki valahogy, mint egy mániákus kisgyerek - talán egy kissé enyhébben, rendben...
Lelkesen bólogatok az elhangzó utasításokra, egy óra is sokkal több, mint azt valaha reméltem - Mr. Davies egyszer-kétszer engedte, hogy belekóstoljak a dologba, lévén mégiscsak a szüleim szoros hozzájárulására tudhatott magáénak az iskola egy ilyen értékes eszközt, sőt, még Charpentiernél is kikönyörögtem a dolgot. Hiába volt ő inkább a papír-penna híve, én mégis egy ilyen eszközön szerettem gyakorolni és tervezni. Abet nem kellett győzködni, ez remélhetőleg azt jelenti, hogy jóban leszünk.
- Igen, rendben - veszem tudomásul az utasításokat, az egy órás limitet, és mindent, ami ezzel jár; a prof még azt is mondhatná, hogy öt percet kapok megcsodálni az eszköz mechanikáját, s valószínűleg akkor sem lennék csalódott.

Amint az elmetervezőhöz érek, az ismerős szürke térben találom magam. Vigyorom lemoshatatlan, s csak most érzem úgy igazán, hogy elememben vagyok. Bár Mikisha magyarázatát igyekszem végighallgatni, végül nem bírom kivárni, hogy a végére érjen. "Lehet ház, folyosó, piramis...", kezdi, ám ekkor környezetünk már mozgásba lendül.
Bár profi közel sem vagyok, s rég nem használtam ilyen eszközt, mégis látom magam előtt, ahogy a szürkeségből téglák kelnek életre, hogy lassan elkezdjenek egymásra rendeződni. A komplexitásoktól távol tartom magam, hiszen most újra alapozunk, lévén az előző elképzelésemben sok hibát láttam, s látott ő is.
Szép lassan egy folyosó kezd körvonalazódni előttünk, sötétszürke-barna téglákból, mely kísértetiesen hasonlít egy ősi piramis egy belső szakaszára; maga a konstrukció csupán egyenesen előre tart, nem kanyarog, s most még a semmibe vezet.
A felhőtlen öröm mellett persze érzem az ismerős terhelést az elmémen, melyet mégis valahol elfelejtettem már. Valóban olyan érzés, mintha az elmémmel kellene téglákat mozgatnom - nem egyszerű, nem fürge, és nem is gyerekjáték. Vigyorom, bár lejjebb apad, mégsem tűnik el teljesen, csupán kissé koncentráltabb lesz. Hamarosan már felpillantok az újdonsült tanáromra ezzel a görbülettel - nem titkoltan büszkén -, hogy várjam az utasításokat s a szükséges finomításokat - hiszen a tégla maga is érdes, nehéz felszínű, s egyáltalán nem tökéletesen kidolgozott. Ez pedig csak egyike a valószínűleg nem kis mennyiségű hibámnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ahogy a téglák egymásra kerülnek, megkönnyebbülésemben kissé megereszkedik a vállam. A szerkezet mechanikája annyira érdekes számomra, mindig elámulok a mágia komplexitásán, mikor találkozom vele, ám tényleg nem a legegyszerűbb működésre bírni; ehhez egyhelyben álltam, s erősen koncentráltam, tekintetemmel igyekezvén mozgásra ösztökélni az építőanyagokat.
Mikisa dicséretére bólintok egy aprót a mosolyommal arcomon, köszönetképpen. Persze, hiába volt már tapasztalatom ilyesmivel, azért mégis jó jelnek tartom, hogy nem felejtettem el mindent teljesen az elmúlt egy évben.
- Az aktív és a passzív védelem... - ismétlem el a kérdést félig. - A passzív védelem számomra inkább a már kész mechanizmusokat jelenti az elmetérképen belül, azaz... például egy elterelő folyosó tükrökkel. A struktúrában van itt a megoldás, szóval maga a hely úgy van kialakítva, hogy a védelmi mechanizmusok elterelik vagy kizárják a legilimentort. Míg az aktív védelem inkább maga a kilökési próbálkozás, amelyet az okklumentor tevőlegesen végez, például... egy erős lökéssel, vagy sziréna hangjával, mondjuk. Bármi, hogy az elménk pillérére kényszerítsük a legilimentort. De ezek nem a hely mibenlétéből erednek - intek a folyosó felé - ...inkább tényleg maga az okklumentor aktív cselekedetei.
Tekintetem ismét elkalandozik a professzorról, a téglákat vizslatom magunk előtt. Ez egy viszonylag korai anyagrész, mégis úgy vélem, hogy még ez is felettébb összetett lehet, s gondolkozni is sokat lehet rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Abe szavaira serény bólogatással válaszolok. Valóban teljesen mások, s magyarázata nyomán még inkább elkülöníthetővé válik számomra a két kategória, ám pont emiatt nyitom is rögtön szólásra a szám.
- Egy kérdést ha megenged - mondom, miután befejezete. - Egy igazán jó okklumentor mindkét technikát kell, hogy tudja alkalmazni, nem igaz? Hiszen ha valaki órákig kóvályog az elmémben, és nem látszik úgy, hogy feladja, valahogy meg kell tudnom próbálni kipenderíteni a betolakodót.
Lehet, hogy számára a válasz magától értetődő lesz, de a francia proffal volt némi nyelvbéli nehézségünk, Davies pedig sokszor elvontabban válaszolt, mint azt szerettem volna. Egyébként is kissé meg voltam illetődve tanulmányaim elején, s akkor még nem is olvastam annyit, hogy a jó kérdéseket fel tudjam tenni.
Hamarosan már egy gyakorlati feladatot kapok. Tekintetem a folyosóra vándorol, ahogy az instrukciókat hallgatom, s agyam rögtön be is indul, először elképesztően grandiózus ötleteket ontva magából, mely a férfi iránymutatása végére le is csillapodik. Egyszerre egy lépés, nem terhelhetem magam halálra most, hogy végre itt az alkalom a gyakorlásra.
- Adjon egy percet, kérem - mondom halkan még mindig a folyosót fixírozva. Valami jót szeretnék, nem csak valami baltaegyszerűt, még akkor is, ha ez csak egy sima gyakorlófeladat; akár még szintfelmérő is lehet, gondolom.
Hamarosan Abe professzor már azon kaphat, hogy pár lépést teszek a folyosón, majd leguggolok, hogy az egyik téglára tegyem a kezem. Igyekszem érezni annak tapintását, s ahogy Mikihisa mondta, manifesztálni azt, amit kigondoltam. Tehát egy mechanizmus... elképzelem, ahogy ehhez a téglához egy szerkezet kapcsolódik, mely végigfut az egész folyosó alatt, kapcsolódva a falak elemeihez is, számunkra láthatatlanul, a túloldalon. Szemöldököm összeszalad, ahogy próbálom pontosan lemodellezni, először még csak a fejemben, hogy fog kinézni a kis csapdám. Talán még hallható is, ahogy körülöttünk épül a plafon fölött és a padló alatt valami olyasmi, melyet mi nem láthatunk azon a ponton, ahol éppen állunk.
Pontosabban végiggondolva azonban hamar rájövök, hogy nem elég, ha ezt a mechanizmust ahhoz az egyetlen téglához kötöm, melyet éppen fogok, hiszen könnyedén átlépheti azt valaki akár csak véletlenül is.
- Ah - sóhajtok frusztráltan, majd további csendes tervezgetés után pillantok a professzorra. - Köszönöm a türelmet. Azt hiszem... valami kész van. De nem lesz túl tökéletes. Csak tessék - emelkedek fel, s intek végül a téglák felé, arra kérve a professzort, hogy lépjen rá a sávra.
Ha pedig megteszi, a folyosó remélhetőleg sikeresen meghullámzik, azt eredményezve, hogy mindketten elveszítjük rajta az egyensúlyunkat, s ezt a hullámzást fent is tartja majd... talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A férfi sem épp a földhözragadt fajtából való, legalábbis válaszából ezt állapítom meg - mondjuk nem tudom, mit vártam egy sámánizmus professzortól, akinek furcsa rúnák húzódnak a pálcáján. Ehhez még kultúrális különbségek is társulnak, hiszen az ázsiai mágiagyakorlás igencsak különbözik az általam megszokottól - bár lehetséges, hogy a férfi sem Japánban nevelkedett, ezt nem tudom. Az évek gyakorlata traktus már megszokott szöveg, a türelemre intés okklumenciaórán nem ismeretlen számomra, így elnyomom sóhajom, s csak bólintok. Tudom, hogy az okklumencia tökéletesítése nem áll meg ott, hogy megszerzem az engedélyem, mégis frusztrál némiképp a válasz, még akkor is, ha reméltem, hogy igen lesz a végső konklúzió.
A csapda megtervezése azért rendesen kivesz belőlem - a végére már érzem a fáradtdágot, mely lassan ködösíti el némiképp az agyam. Ez valamelyest aggodalomra ad okot, hiszen könyörgöm, ez csak egy apró folyosó, nem pedig egy hatalmas piramis, amely majd a végcél lenne. Persze, apránként kell haladni. De hány év lesz így, mire rendesen megedződöm mentálisan?
A padló meghullámzik alattunk, ám engem is csak arra késztet, hogy egy aprót hátralépjek, ezzel megtartva az egyensúlyom. Már az is csoda, hogy működött, de mégsem vagyok elégedett az eredménnyel. Abe professzor lelkesen fordul felém azonban, leleményességem dicsérve, melyre csak finoman megrázom a fejem.
- Inkább klisésnek mondanám - minősítem saját ötletem. - Így van, pontosan, arra próbáltam.
Figyelmesen hallgatom, milyen javaslatokkal él; eközben kényelembe helyezem magam, és leülök a folyosó padlózatára, hogy fáradtságom kompenzáljam.
- Ó... - Konstatálom szavait, majd lassú bólogatásba kezdek. - Tehát a mechanizmus ott lesz, csak nem kell minden apró részletére koncentrálnom? Vagy túl... hogy is mondjam... túl reálisan fogom fel? Inkább úgy kellene megközelítenem, mint egy mágiát, hogy nincsenek csavarok, fogaskerekek, csak... megtörténik? - Gondolkozom el hangosan. Ott talán nem hibáztam, hogy ahogy ő is mondta, fontos, hogy értsem, hogy működik a dolog. Valahogy az túl nagy falatnak tűnt elsőre, hogy csak úgy meghullámzik a folyosó, tudnom kellett, hogy a téglák pontosan mi alapján mozdulnak...
- Hmm... szinte biztos, hogy először egy fülsükeítő, embertelenül hangos hanggal próbálkoznék, hogy ne tudjon koncentrálni. Vagy egy tényleges lökéssel, hogy a kijárathoz kerüljön, ami még nincs meg mondjuk... - Pillantok a folyosó vége felé. Ez csak egy darab, s ha egyszer épületté fejlődik, sem ez lenne a belépő; szemlátomást agyamat nehezen állítom le, hogy mindenféle terveket szövögessek a jövőt illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A férfi szavait figyelmesen hallgatom - mikor arról beszél, hogy ez a csapda nem teljesen az én szintem, kissé megingatom a fejem. Azt azért sejtem, hogy egy épeszű tanár ezt csak úgy nem mondaná, hiszen egy középszerű teljesítményt felsztárolni eléggé öngyilkosságnak hangzik, ha egyszer látszik, hogy az illetőnek amúgy is megvan a motivációja. Türelemre int azonban, az alapok megszilárdításán lesz itt a fő hangsúly, melyre csak bólogatok végül. Hogy hogyan leszek türelmesebb ennél, azt nem tudom... majd sokat meditálok, gondolom.
Mikor az elméletre kerül sor, az analógiáját követve valami halvány félmosoly költözik az arcomra. Nem mindenki szokja meg, milyen is leesni arról a seprűről, de egyébként értem, mire céloz.
- Igen, érthető, tanár úr - erősítem meg. - Most tényleg az újraalapozásra kell koncentrálni, így nem meglepő, hogy... szóval értem, igen, értem hogy mi alapján megy majd a dolog. - Szavai ugyanis tökéletesen logikus képet festettek elém, egy utat, amin el lehet indulni. Esetünkben - folyosót.
S folytatja is. Eddig is tudtam, hogy az okklumencia nem a legegyszerűbb délutáni kikapcsolódásra szolgáló elfoglaltság, de ahogy Mikihisa beszél, egyre nehezebb diónak tűnik. Persze, nem mintha bárki tudna arra sarkallni, hogy abbahagyjak valamit csak azért, mert nem könnyű. Sőt: saját magam gondolom a legjobb versenytársnak.
- Sok munka vár ránk - adok hangot konklúziómnak. Igaz, ami igaz: ha ezt az első akadályt megugrom, s ennek a mechanikájára ráérzek, úgy egyre inkább bővülni fog az eszköztáram, és talán nem minden egyes elemnél kell majd végigküzdenem magam a nulláról. Mégsem érződik gyors folyamatnak ez.
A feladat megkapásánál agyam érezhetően azonnal beindulna, s a fogaskerekek mozgásba lendülnének, ha nem találkoznának a lassanként rájuk telepedő köddel, melyet a gyakorlás okozott. Az első edzésnél elképesztően el voltam fáradva - itt sem lesz ez másképp, lassan fogok erőnlétet kiépíteni, emlékeztetem magam. A folytatásra azonban mégiscsak elvigyorodom.
- Állok elébe, igyekszem a legjobb formám hozni - mondom leplezetlen izgalommal a hangomban, melybe kis fáradtság is vegyül. Hamarosan azonban már kitessékelnek a folyosóról, így összekapom magam; felállok a földről, majd pálcám elővéve elmotyogom a varázsigét. - Finite.
A valóságban felnyitni a szemem azért kissé sokkoló - pislognom kell pár másodpercig, hogy hozzászokjak a tanterem fényviszonyaihoz. Elfáradtam.
- Még folytatjuk esetleg? Vagy... - ...vagy elmehetek pihenni? Hiszen ki tudja, milyen elméletet kapok még a nyakamba, miután ezen a tapasztalaton túl vagyunk. Bár őszintén, még úgy is szívesen ülök itt, és hallgatom a férfit, ha közben a szervezetem megpróbál merényletet elkövetni ellenem, és elbóbiskolok. Az okklumencia az egyetlen tárgy, ahol - jelenleg úgy érzem - képes lennék végig ülni egy nyolc órás foglalkozást is, melyből hét óra elmélet. Semmilyen más tárgy nem kap azonban ilyen kitüntetett figyelmet, ezért sem vagyok levitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez az év nem kezdődik a legfényesebben. Altea még mindig kerül, ráadásul egy évfolyamon vagyok vele, nem is beszélve anyámról, aki a legkevésbé sem türelmesen tapossa a sarkam, hogy ha már buktam, ideje részletesebben kiépíteni a kapcsolataim a diáktársaimmal. Zalán még mindig olyan, amilyen, én pedig már most elfáradtam.
Az egyetlen dolog, amiben sikerélményem lehet, az az okklumencia, elvégre tavaly minden ellenére is megugrottam a lépcsőt; igaz, nekifutásból, de sikerült. Így hát most is motiváltan érkezek Abe órájára, finoman kopogok, majd be is engedem magam.
- Theodore vagyok, megjöttem - szólok még előre a férfinek, majd be is lépek a tanterembe. - Jó napot, professzor úr. Hogy van? - Kérdem, majd hamarosan le is ülök, szememmel már kutatva, hátha találok bármi arra utaló jelet, hogy mi fog rám várni a mai órán.