Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mint minden kisgyerek, a szánkózást én is a családdal kezdtem el. Amikor megszületett az öcsém, már négyen jártunk a magas dombra csúszkálni, amit ő mindig felettébb élvezett. Őt valamiért nagyon vonzza a gyorsaság, és mivel én nem vagyok és nem is akarok semmiféle jónak az elrontója lenni, így amint kicsit nagyobbacskák lettünk, még mindig boldogan kerekedtünk fel a havazásban, hogy újra és újra megtegyük a kaptatót azért, hogy megint leszáguldjunk róla. Csak akkor jutott eszembe, hogy már két éve nem ültem szánkón, mikor a diáktársaim megkérdezték, van-e kedvem velük menni a játszótér melletti földhátra. Én csak hevesen bólogattam egyfajta válaszként, ami legfőképp igent jelentett. Órák után felsiettem a hálókörletünkbe, és a szobámban átöltöztem. A szekrény mélyén találtam egy manósapkát, amit ki tudja hány éve csórtam el Kingától, amolyan „hátha jó lesz valamire” elv alapján. A fejembe húztam, úgyis egy játszótér mellé megyünk, hátha megmosolyogtathatok pár kicsit, majd mielőtt meggondolhattam volna magam, felkaptam a kabátom és a kesztyűm az asztalról, aztán kioldalogtam az ajtón. Ez utóbbit gondosan a zsebembe gyűrtem, mivel soha nem szerettem a kesztyűket, csupán elővigyázatosságból tettem el, hátha hógolyócsatára kerül a sor, amikor igen hasznos lehet. Tempósan sétáltam a Boglyas térig, ahol a többiek vártak rám és együtt elindultunk a dombra. El sem tudtam képzelni, hogy ők honnan szereztek szánkót. Legalábbis én nem hoztam magammal egyet az új tanévre, de lehet, hogy jövőre előre kéne gondolkodnom. Szán híján csak zsebre tett kézzel álldogáltam és beszélgettem a barátaimmal, mivel sokan voltak olyan felkészületlenek, mint én, így amíg arra vártunk, hogy valaki megunja a suhanást, ezzel átengedve nekünk a helyet, valamivel elütöttük az időt. Közben kacagást hallottam a hátam mögül, s mikor megfordultam észrevettem két kislányt és feltehetőleg az anyukájukat. A hóban ott hevert egy árva kesztyű. Gondoltam a kislányé, így felemeltem és utána futottam. Miközben jobban szemügyre vettem a darabot, a zsebembe süllyesztettem a kezemet és rájöttem, hogy azért volt annyira ismerős, mert az az enyém. No, nem mintha bármikor használnám, de egy darabbal egyikünk sem megy semmire.
- Sziasztok! – próbálkoztam először egy köszönéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mosolyogva figyeltem, ahogy a kislány válaszolgat a kérdéseimre. A kesztyűs kérdésemre kapott válasz nem tudom, milyen nyelven volt, de a hangzásából a „nem” szóra tippeltem. Kiskoromban engem is tanítgattak más nyelveken. Németül Arnold, franciául pedig Kinga beszélt hozzám, ami óriási segítség volt, amikor iskolába mentem és elkezdtem idegennyelvet tanulni. Miután ez nekem bevált az öcsémmel is így bántak, amiért valószínűleg ő is ugyanolyan hálás lesz, mint amilyen én vagyok. A kicsi töretlenül válaszolgatott nekem, aztán átölelte a testvérét, amiért még jobban elmosolyodtam. Nagyon jó az, ha az ember lányának van testvére, főleg ha ennyire szereti. Klara, Maja és azt hiszem Ania, próbáltam memorizálni a neveiket, ugyan a legkisebbet nem mutatták be, de úgy emlékeztem ezt a nevet mondta Klara, mielőtt átölelte őt.
- Másodikos vagyok, nagyon szeretek ide járni – válaszoltam. Tényleg szeretek a Bagolykőben tanulni, a házam is a lehető legjobb és a légkör is valahogy családias, ami igazán fontos nekem. Meglehetősen igénylem a társaságot, utálok egyedül lenni, errefelé pedig mindig akad társaság.
- Tényleg? Melyik házban voltál? És volt kedvenc tantárgyad? – nem akartam faggatózni, de jelenleg a kis életem meghatározó része az iskola, ezért nagyon érdekel, mások hogyan érezték magukat ugyanezen falak között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Szerencsére vannak egypáran – válaszoltam kicsit szégyenlősen, amikor a barátaimról beszéltünk. Azt hiszem a nekem tökéletesen megfelelő házba kerültem. Mindenki kedves, türelmes és vidámak is, de nem nyaggatnak, ha nincs kedved valamihez. Hasonlítanak rám, de lehet, hogy én hasonlítok rájuk, a lényeg mindenhogy az, hogy jól kijövünk. Elmosolyodtam, amikor meghallottam a házam nevét. Ez olyan, mint amikor jókívánságokat hallasz, egyből felvidulsz, én is valahogy így reagálok erre a szóra. Figyeltem a gügyögésre és a beszélgetésre is, amikor pedig arrébb húzódtak, lecsücsültem melléjük én is, remélve, hogy nem zavarom őket.
- Bojarski tanár úr? – kérdeztem rá, amikor összeállt a kép. A keresztnevéről nem ugrott be hirtelen, miután mi csak tanár úrként emlegetjük.
- Én is navinés vagyok, a  többiekről csak jókat tudnék mondani – mosolyogtam. Lehet, hogy van pár tantárgy, ami nem a szívem csücske, de a helyem mindenért kárpótol. A legaranyosabb embereket ismertem meg ezáltal.
- Ugyan, semmi baj – legyintettem, hogy megerősítsem őket, tényleg nem történt semmi. Ő még kislány, a kicsik pedig sokszor követnek el ilyen apró dolgokat. Az öcsém például biztosan lopott már cukrot a boltból, pedig őt is jól nevelték.
- Akkor gyere! – nevettem Klara-ra, miközben megragadtam az apró kezét és elindultam vele a hóban. Egy kevésbé letaposott helyen megálltam, lefeküdtem a fehér porhóba és elkezdtem angyalkát csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- A repüléstant én is szeretem. Egyedül a bájitaltannal nem vagyunk jóban. Mármint persze, abból sem buktattak meg, semmi komoly, csak szeretek kreatívkodni, a bájitalt meg úgy kell előállítani, ahogy azt leírták a tankönyvbe. Viszont felvettem pár nem kötelező tantárgyat is, amik némileg ellensúlyozzák a szürke órákat – meséltem. A bájitaltanról mindig azt hittem, hogy menni fog nekem, mivel nagyon sokat sütöttem, főztem otthon, ennek meg hasonló az alapja, de azért nem panaszkodhatok, mert a többi tantárgy megy, úgyhogy nem is baj, hogy így sikerült.
- Az biztos, hogy másoknak nincs olyan összetartó csapatuk, mint nekünk – bólogattam hevesen. A karácsonyfa tényleg mindig szép, az ajándékok is aranyosak alatta, látszik rajtuk, hogy a vezetőség figyel ránk és törték a fejüket, hogy mit is adhatnának nekünk.
- A pöttömök már csak ilyenek. Aztán lehet, hogy ki sem növik, mint én. Az sem baj, csak sokat kell kenegetni, nehogy kiszáradjon – mondtam mosolyogva. Tény, ami tény, ebben elég gyakorlott vagyok. Mindig megunom az állandó kézkrémezést, aztán persze fáj, és akkor újra elkezdem. Mintha nem tudnám, hogy az nem működik, hogy hanyagoljam az unalmas folyamatot és közben ne vegyek fel kesztyűt.
Miközben hóangyalt csináltam, Klara csak guggolva kacarászott. Amikor végeztem, óvatosan felálltam és megnéztem a művet. Kicsit ferde volt, meg a sapkám miatt kissé eldeformálódott a feje, de a picinek tetszett és ez volt a lényeg. Gyorsan ő is lefeküdt a fehérségbe és hozzám hasonlóan elkezdett kapálózni benne, amint felkelt belőle, óvatosan megfogtam a vállait és leporoltam a hátáról a havat.
- Nézd, milyen szép angyalkát csináltál! – néztem rá a kicsire, gyönyörködtünk benne egy darabig, aztán megfogtam a kezét, és elindultunk visszafelé.
- Elmondod anyunak, milyen aranyosat csináltál? – kérdeztem Klara-tól, miközben visszacsücsültünk a padra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- A kviddicses a legjobb része, az is érdekel, hogy hogyan fejlődött ki meg a seprűk is nagyon izgalmasak. Arnold kviddicsjátékos, vele rengeteg játszottunk, most sajnos kevesebbet, mert ritkán járok haza. Karácsonykor is itt maradtam, mert az otthoniak dolgoztak, az öcsém meg síelni ment, úgyhogy nem tudtunk volna sokat együtt lenni. Öhm, Arnold az apukám, azt hiszem. Vagyis nem hiszem, hanem tudom, mert az, csak nem vérszerinti. Azaz senki nem vérszerinti a családomban – próbáltam elmagyarázni, igen kevés sikerrel. Tényleg el kéne kezdenem őket anyunak és apunak hívni, de egyszerűen így szoktam meg. A magyarázkodáshoz is hozzászokhattam volna, hiszen megannyiszor meséltem már el a történetet. Gyakran mondjuk el ezt, mert sokan nem értik, miért hívom őket a nevükön. Általában szeretem elkerülni az örökbefogadásom történetét, a legtöbb embernek el sem mesélem, olyankor ügyelek is, hogy anyának meg apának szólítsam őket, de amikor jól érzem magam valaki társaságában, akkor akaratlanul is kicsúszik a számon, őket meg nem akarom tudatlanságban hagyni. Az amúgy is kínosabb lenne, ha ők kérdeznének rá, hogy a Kinga vagy az Arnold név kit takar, így egyszerűen csak elmondom a szimpatikus embereknek. Valószínűleg a legtöbb navis tudja már, mert közülük mindenki szimpatikus.
- Az biztos. A vizsgák is bájitaltanból a legijesztőbbek. Tavaly azt mondta a professzor, hogy pontosabban kéne tanulnom. Abból kaptam a legrosszabb jegyet az összes közül – meséltem. Először nem örültem az E-nek, de aztán nem zavart többé. Elfogadtam, hogy ez a tantárgy nem nekem lett kifejlesztve. Attól még fontos, és gyakran jól is jön egy bájital, de én inkább maradok az alapok nem pontos megtanulásánál. Ha kell használnom valaha, akkor majd szégyellem magam, hogy nem tanultam aprólékosan.
- Az tényleg ritka. Az én öcsém kifejezetten utálta a hajmosást, és azt hiszem én is sírdogáltam néha – Olivér mindig hangosan sírt, mikor meg kellett mosni a haját, még velem sem lehetett rávenni, pedig az meg nálunk furcsa. Engem valahogy mindig mágnesként használtak, persze nem rosszból, csak velem könnyebb volt elérni dolgokat, mint hosszas beszélgetésekkel. Kettőnk közül inkább én voltam a beszélgetős. Hosszú, aranyos monológokkal mindenre rá tudtak venni.  Most is valamiért könnyen meggyőzhető vagyok, már-már naiv, és mindenkire nagyon figyelek.
- Egy kicsit, köszönöm szépen – huppantam le a padra Klara mellé, és óvatosan elvettem a felém tartott kupakot. Lassan kiittam a tartalmát, és gyorsan megtöröltem a részt, ahol ittam. Gondoltam, hogy Maja nem ott szeretne inni belőle, de mégsem akartam nyálasan visszaadni.
- Írtatok levelet a Jézuskának? És mit kaptatok a Mikulástól? – néztem a kiscsaládra kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Jaj, de ügyes vagy, akkor biztosan nagyon jól mehet a kviddics! A Navinében én is hajtó voltam. Meg elvileg vagyok is, csak sokan kiléptek meg elmentek egyetemre, úgyhogy most pöppet kevesen vagyunk, így meg nem tudunk meccsezni – nagyon lelkes voltam, Maja volt az első felnőtt, aki nem a játék csúnya oldalát látta, hanem velem együtt rajongott a sportért. Arnold eléggé kiakadt, amikor otthon mondtam, hogy bevettek a ház csapatába, akkor meg még jobban, amikor bejelentettem, hogy hiába csak az első évben kötelező a repüléstan, én azért tanulnám tovább. Szerintem akkor jött rá, hogy beleszerettem az egészbe, és azóta csak várják a levelet, hogy egyetlen lányuk megsebesült a pályán.
- Igazából nagyon sokan kérdezik, hogy nem szeretném-e megkeresni az eredetieket, de azt hiszem, abszolút nem érdekel, hogy kik ők. Egy picit sem vagyok dühös rájuk, mert ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna – arra már nem szerettem volna rákérdezni, hogy ő haragszik-e az apukájára, mert éreztem, hogy ez ingoványos talaj, mindkettőnknek, mert a csodacsalád ellenére sem szereti az ember, ha ilyen régi problémákról kell beszélni. Én kezdek beleszokni, csak a reakciókat bánom egy kicsit. Maján kívül majdnem mindenki szomorúan fogadta, hogy lemondtak rólam, de én nem szeretném, hogy emiatt bárki búslakodjon, mert én sem teszem.
- Én általában elrontom a bájitalokat. Múltkor majdnem felrobbantottam a labort, vagyis a prof ezt mondta. Nem is tudom, miért kell olyan dolgokat csinálni, amit ha elrontasz, az másnak vagy neked rossz lehet – az első évfolyamban azt hittem, hogy szeretni fogom a tantárgyat, mert én a legtöbb tantárgyat szeretem, de aztán rájöttem, hogy nekem ez a kotyvasztás nagyon nem megy.
- Az rossz, de úgy tűnik megéri, mert nagyon szép hajad van. Nekem szerencsére olyan vegyes. Ha úgy dönt, akkor hullámos, ha másképp, akkor egyenes. Engem meg nem zavar, mert szeretem így is – Kinga mindig azt mondta, hogy szerencsés vagyok, mert a hullámos és göndör hajúak, egyenest akarnak, az egyenesek meg hullámost, nekem viszont van mindkettő, úgyhogy én tökéletes vagyok. Nem érzem magam tökéletesnek, de elvileg az anyukák mindig annak tartják a csemetéjüket, úgyhogy nem mondtam el neki az álláspontomat.
Amikor megittam a teát, visszaadtam azt Majának, még egy ’köszönöm’ kíséretében.
- Én is írok a Mikulásnak meg a Jézuskának is. Jaj, de aranyos játékaid vannak! – Olivér csak autókat tologatott, én meg már nem kapok babákat ajándékba, úgyhogy tök régen láttam ilyen cuki játékokat.