Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

Komótosan ballag a hólepte járdán. Nem hall mást saját léptein kívül, ahogy bakancsa alatt járása ütemével megegyezőn ropog a néhol megfagyott csapadék. A hivatalt ma is többórányi túlóra után hagyta el, és bár nem volt kifejezetten nehéz, vagy eseménydús munkaideje, szemei forrón égnek az alváshiánytól. Ha nem is mutatja, valahol mégis megviseli a környezetváltás, noha munkaköre ugyanaz maradt, nemcsak irodája, de az őt körülvevő emberek is kicserélődtek. Angol kollégái egészen más mentalitással dolgoztak, mint a magyar sorstársak, ami nem feltétlen volt jobb, sőt, azonban Konstantin számára három éven át ők határozták meg mindennapjait. Rutinszerűen dolgozott, alkalmazkodott az ottani körülményekhez, lassacskán tehát az vált a megszokottá. Bogolyfalva kisebb, a hivatali kör is szűkebb, éppen csak egy kirendeltség, míg angliai helye a központban, a minisztériumban volt. Jellemző, hogy a tagjaiba maró hidegben, esti, átmozgató sétáján is munkahelyére gondol, ahelyett, hogy vágyón epekedne szemrevaló nők után, vagy anyja arcát látná maga előtt, akivel hamarosan személyesen is találkozni fog. Leszegett fejjel, mélyen zsebébe csúsztatott kezekkel halad a kihalt utcán, éppen a játszótér mellett. Egy kósza neszre pillant fel, mire összes gondolata szétrebben, helyükbe a nem messze tőle álló lány árnyképe költözik. Csak arcélét látja, és a kezében gombóccá gyúrt hótömeget. A látványra még a hideg is végigfut gerince mentén, védekezőn közben nyakát is behúzza. A téli időjárással nincs jóban, sokszor az ablakban állva értetlenül bámulja az abban játszadozó fiatalokat, hógolyózó szerelmeseket, és idegenként, érzéketlenül figyeli a játék alatt mindig nevető arcokat.
- Ha jól sejtem, bőven takarodó után járunk - szólítja meg a lányt mindennemű udvariassági kör letudása nélkül, s közben néhány határozott lépést tesz felé. Hangja szigorúan cseng, de a fiatal azt is kihallhatja belőle, hogy a férfi fáradt. - Még azelőtt menj vissza a kastélyba, hogy bajod esik. Ilyen fiatal lányoknak, mint te vagy, ebben az időben már ágyban van a helyük.
Egész meggyőzően mondja annak ellenére, hogy köze nincs a gyerekekhez, a lányokhoz meg még annyi sem, mint a fiúkhoz. Ettől eltekintve tudja, hogy ő halálra aggódná magát, ha a lánya késő este hógolyókat gyúrna egy elhagyatott játszótéren.
- Na, nyomás, egy-kettő. Ne mondjam még egyszer - folytatja atyai próbálkozásait a leány valós szülője helyett. Nem mérges, vagy feszült, egyszerűen csak... mérhetetlenül unalmasnak találja, hogy egy elkószált diákot győzköd a helyes cselekedetekről, főként, ha csak belegondol saját tinédzserkorába. Nevetséges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

A lányka dacára annak, hogy láthatóan megrémült a férfi hirtelen felbukkanásától, szemrebbenés nélkül visszavág, hogy aztán egészen nyugodtan folytathassa tovább a hóemberépítést. Konstantin szemöldöke enyhén megemelkedik, hiszen erre a válaszra álmában sem számítana egy ilyen csöpp kisdiáktól. Ennyire lemaradt volna a korral? Elmerengve bámul maga elé, azt is csak a távolból érzékelve, hogy a lány ahelyett, hogy indulni készülne, minden nyugtalanság nélkül diskurál tovább.
- Igazán nem szeretnélek megzavarni a nagy munkában, de engedj meg nekem egy ártatlan kérdést - kezd bele hosszúnak szánt, hivatalos élű monológjába, ám szája szegletében elfojtott mosoly bujkál. - Az esetleg feltűnt már neked, hogy nem Amerika körzetében vagy? Ha nem, úgy hiszem érdemes volna megkeresned az iskola igazgatóját, netán egy pszichológust, aki hógolyózás közben kitakarít a fejedben is.
Mondandója alatt viszolyogva mutogat a hó irányába, aztán visszadugja kezét a már felmelegedett zsebébe. Találékony ez a kislány, az tagadhatatlan. Na és bátor. Korom sötét van, és mivel nem tud aludni, elkolbászol a falu végéig hóembert építeni. Mit bátor? Ostoba. Gondolkodva nézi a diák elszánt mozdulatait, és az egyre nagyobbá formált hóember-altestet. Aztán tehetetlenül felsóhajt.
- Ne feszítsd a húrt! - rekedtes szigorral szól rá a szabályszegőre, majd ki tudja miért előveszi kőrisfa pálcáját, és egyszerű, de nagy hatókörű fényt varázsol a gyereknek. - Ha ebben a sötétben gyúrod azt a poshadt havat, még megromlik a szemed.
Elvigyorodik, úgy küld a lány felé egy huncut, csenevész pillantást. Üsse kő, ha hóembert akar építeni, hát építsen. Ő mondjuk Isten bizony nem nyúl hozzá a megvetett, hideg csapadékhoz, de egy kis világítással segíthet javítani az eredmény esztétikáján.
- A faluban van valakid? - kérdezi, mert bár biztonságos környéknek ígérték Bogolyfalvát, nem szívesen engedné egyedül fel a kastélyba ezt a kis energiabombát. - Amúgy Konstantin vagyok, itt dolgozom a hivatalban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

Érdeklődő, ezzel együtt egyre tompább figyelemmel hallgatja a kis szabályszegőt. A lány visszabeszél, mi több, sorban rátromfol a férfira. Konstantinnak már hozzá kellett volna szoknia a világ őrültjeihez, elég csak munkakörére gondolni; nem egyszer összesodorta az élet néhány más szellemiségben felnőtt fiatallal, de a történet végéhez közelítő, ostoba idős emberrel is. Beletörődött vonásokkal nézi a dagadó hótömböt, majd a lányka szemtelen viselkedésére megcsóválja fejét. Nagy szerencséje van a diáknak, hogy fárasztó és nem feszült napja volt. Akkor meglehet, lábánál fellógatva reptetné maga előtt őt egészen a kastélyig, s az út alatt bizonyosan a Mágustörvénykönyv büntetőjogi paragrafusait kántálná neki, csakhogy végig érezze a minisztérium törődését. Ellenben most, a végtelen nyugalom derűs perceiben élvezi az apró társaságot, habár tagadhatatlan, az időjárás nyújtotta körülményeket éppen, hogy képes elviselni.
- Ne mondd nekem, hogy még enni is szoktál belőle - hitetlenkedő hangnemben felel, a leány hóminőség-fejtegetéséből csupán a lényeget szűrve ki. Majdnem kibukik belőle a válasz, hogy ezt a havat ki tudja hány kutya vizelte már le, és ki tudja hányféle betegséget szedhet általa össze, de elnézve a rámosolygó fiatal tündöklő arcát, inkább csak hagyja saját ajkait is mosolyra görbülni. Ezt ráér megtudni később is. Pálcáját magasabbra emeli, mialatt egy lépést tesz a mestermunka felé, hogy bár minden érintkezés nélkül, de jobban lássa a folyamatot.
- Édesapádat Váradi Sándornak hívják? - kérdezi csevegőhangon, szavaira felrémlik előtte a férfi arca. Kollégák lettek, noha első munkanapján Sándor nem volt bent, ma órákon át beszélgettek az év legmeghatározóbb ügyeiről. - Egy irodában dolgozunk, igazán rendes embernek tűnik.
Így is van. Kevés túlóra, több családi körben eltöltött idő. Konstantin szabad kezével végigsimít arcélén, érintésére felserceg borostája. Az ő korában már legtöbb honfitársa szülő, és elég csak Fannira pillantania, hogy nyomban gyomrába álljon a kellemetlen érzés, mely jelezni igyekszik: a férfi nem megfelelően éli életét, hogy már lemaradt valamiről, amire valójában soha nem is vágyott.
- Sokat van veletek? - buggyan ki belőle az őt leginkább foglalkoztató kérdés. Sejti a választ, hiszen ő is hasonló felépítésű családban nőtt fel, de előfordulhat, hogy Fanni válaszában kellemesen fog csalódni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

Tizennégy-tizenöt, nagy jóindulattal esetleg tizenhat éves lehet az előtte hóembertestet gyúró lányka, de hogy tíz perc alatt képes zavarba hozni őt, nos erre azontúl, hogy botrányosan irreális, képtelenség mit mondani. Konstantin megdöntött fejjel bámulja a pimasz kisdiákot, annak pálcafénnyel megvilágított vonalait, és az egyre kinézhetőbb alakot öltő munkáját. A lány hitetlenkedő kérdésére közel érzi magát ahhoz, hogy csak mint fiatalkorában édesanyja dorgálása alatt, úgy most is elszégyellje magát. Az elkerekedő pillantásra lesüti kékjeit, és teste is megmerevedik, mintha valóban rosszat tett volna.
- Hát izé - böki ki válaszul, és komolyan elgondolkodik azon, hogy ha következőnek éjjel kislányt talál a hóban, ahelyett, hogy megróná, inkább csak egyszerűen hazamegy. - Én... izé.
Magyarázatkeresés közben hevesen mozgatja jobbját, így a pálca végéből áradó stabil fény is össze-vissza világít, hol Fanni retináját égetve, hol a játszótér másik végére világítva rá. Végül úgy dönt, harmincévesen már igazán nem köteles hülye gyerekek hülye kérdéseire válaszolni, és egy fejcsóválást követően kiengedi ajkain a fáradt gőzt. Az, hogy valaki nem zabál havat, még nem jelent semmit. Bosszankodva sóhajt fel, akár egy hisztis nő, aki képtelen elszakadni a témától, és újra meg újra kitör belőle az elégedetlenkedés.
- Te csak építsed azt az embert, aztán haladjunk, mert lefagy a kezem - zsörtölődik továbbra is az egyébként elviselhető lánnyal, hangjából bugyuta sértettség hallható ki. Fanni gyúr, tapaszt, gurít, fáradhatatlanul küzd a hóval, de a férfi még akkor sem hajlandó hozzátenni munkájához, amikor az minden erejével nekifeszül a hatalmas gombócok egymásra rakásának. Csücsörítve figyeli a küzdelmet, pálcáját Fanni feje fölé tartva, majd kénytelen-kelletlen felel annak újabb érthetetlen gondolatára.
- Szóval tőle örökölted az elmebajt, mi? - mondja inkább, mintsem kérdezi, de hangjában már csak éppen, hogy érezni az előző kényelmetlenséget. - Bent éppen normálisnak tűnt. Gondolom az őrültséget otthon felejtette.
Utolsó szavaiban játékosság rejlik; hirtelen jövő haragja pont olyan gyorsan illan el, ahogyan előzőleg rátelepedett. Fannira vigyorog, és amikor az megosztja vele családi életük egy apró szeletét, elcsendesülve hallgatja a leány őszinte meglátásait.
- Ez így van - bólint egyetértőn. Ő is mindig tudta, hogy apja a legjobbat akarja nekik, de azzal is tisztában volt, hogy a férfinál a munkaszeretet meghaladta a normális határait. Mint ahogy nála is. - Ameddig esténként időt szakít rátok, és legalább heti három közös vacsorán részt vesz, szerintem nincs gond.
Náluk ez másként alakult, és ő tökéletesen megértette anyja döntéseit. Főként azután, hogy lázadó kamaszkorát elhagyva felnőttként tekintett vissza életükre. Fanni felmosolyog rá, s ő szelíden viszonozza a gesztust, de a diák következő kérdésére nyomban arcára is fagy a görbület. Család.
- Most költöztem a faluba - kezdi a kérdés könnyebben megválaszolható felével, majd egy zavart köhintés után megrázza fejét. - Ha feleségre, meg gyerkőcökre gondolsz, akkor nem rendelkezem egyikkel sem. De anyám meg apám még élnek. Tudod, nem vagyok az a családcentrikus típus.
Válaszát követőn elhalkul, ajkait egy pillanatra csüggedőn lebiggyeszti, vállait megvonja. Mostanában túl sokszor jön elő ez a téma, és hiába, egyre jobban zavarja a tény, hogy jövőre betölti a harmincat, és a gyűrűsujján még mindig csak szőr van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

A megszeppent Fanni vállvonogatós, komor képe egy tűnő pillanatra összeszorítja a férfi szívét. Csak most kezdi megérteni, hogy miféle érzés, ha egy boldog gyermek arcáról az ő hibájából illan el a mosoly. Ahogy a lány, úgy ő is megrendül saját megnyilvánulásától. Szája bár szóra nyílik, mégsem hagyja el torkát egyetlen hang sem. Csendbe burkolózva szánja-bánja heves reakcióját, és bocsánatkérés gyanánt pálcájával közelebb lép a hóembert építő diákhoz, hogy ha már segíteni nem tud, legalább ne hátráltassa a szorgalmas munkát. Lehelete meglátszik a fagyos levegőben, és már jobbja is ég az egyre csak hűlő időben, de egy pisszenést sem enged meg magának, hiszen már eszében sincs a mű elkészülte előtt visszaküldeni Fannit hálókörletébe. Figyelmesen nézi a munkafolyamatot, és csak akkor neveti el magát halkan, mikor az őrültség öröklési útjára térnek rá.
- És édesanyád hogy viszonyul a család őrültjeihez? - kérdezi már oldott hangulatban, s úgy helyezkedik, hogy a közben ide-oda forgolódó leányzónak a legjobb legyen. Külső szemmel furcsán hathat, hogy a már megtermett férfi csak áll a járda szélén világító pálcával kezében, míg a fiatal keményen dolgozik azért, hogy elkészüljön végre valahára az áhított hóember. Végig figyelemmel kíséri ahogy Fanni jön-megy, gurít, tapaszt, épít és ki tudja mit kell még csinálni ahhoz, hogy végeredményül egy valamit is érő hóembert kapjanak. Közben érkezik egy olyasfajta általános kérdés a kisleány felől, amire először csak hebeg-habog, majd összeszedve gondolatait, zavart fejvakargatás közben felel.
- Ha hiszed, ha nem, az első munkanapomon találkoztam egy volt franciaországi iskolatársammal. Ismerheted is, mert itt tanít a tanodában. Renée Blanche tanárnőről van szó. Annak idején jó barátok voltunk, de... aztán eltűntünk egymás életéből. Levágatta a haját, bár így is szép. Nem változott semmit. Szétszórt maradt és... hű, nem valami etikus ilyesmiket mondani egy oktatóról, mi? A faluból viszont még nem láttam semmit. Hajnalban elsétálok a hivatalba, sötétedés után pedig haza. Majd idővel megnézek mindent, és akkor elmesélem neked.
Elmosolyodik, hogy még véletlenül se keltsen szomorkás érzetet Fanniban a kívülről hányattatottnak tűnő sorsa kapcsán. A lányka azonban odalép hozzá, hogy egy pillanat múlva már szorosan át is ölelje. Konstantin láthatóan megütközik a dolgon, hiszen egyáltalán nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyesfajta szeretetáramlásra inspiráljon bárkit is. Mindenesetre néha nem árt felállni az asztal mögül, és okmányok helyett valódi személyekkel felvenni a kapcsolatot. Legyenek azok bármily fiatalok is. Pálcát tartó kezét leereszti, melyből a fényt is hagyja kihunyni, s óvatosan átöleli a lány hátát. A szokatlan érzésre még szívverése is felgyorsul, s csak akkor hajlandó megnyugodni, mikor Fanni elengedi őt.
- Szerinted illik hozzá a Konstantin? - visszanevet a csöpp vidámságra, aztán megvonja vállait. Fanni közben el-elkószál, ágakat és köveket gyűjt. A férfi kedélyesen figyeli őt, s csak akkor válaszol, mikor a lány megáll a már kész remekmű előtt, s újra rámosolyog. - Szeretném. Aztán felkísérlek a kastélyba. Szívemre venném, ha bajod esne. Melyik házat erősíted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Megrázta Katherine kora reggeli látogatása, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem jellemző rá a munka közbeni elkalandozás, ma délelőtt, délután, és még a plusz túlórák alatt is többször figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy hol és miért van. Egész délelőtt szaladgált, levélszövegeket fogalmazott, aláírt, pecséteket váltott, baglyokat küldött, és csak azután nyugodott meg valamelyest, hogy régi kollégái, akik benne voltak a Katherine-ügyben, bagoly fordultával pozitív választ adtak neki. Az még koránt sem biztos, hogy a nő minden gond nélkül megússza, de legalább szabadlábon védekezhet. Most ez a lehető legjobb, amit elérhetnek, ezt is csak akkor, ha a legfelsőbb bíróságot jókedvükben érik.
Dzsekijének zsebeibe csúsztatja fázós kezeit, egyikben az összehajtott boríték is ott pihen, amit még Danielle hozott magával kora reggel. Az utcákon leendő bírósági tisztjén mereng, azon, milyen szerencse, hogy ő maga még nem bíró, mert akkor bárhogy utálná is a helyzetet, önmagát, vagy a nőt, amiért belekeveredett egy újabb balhéba, kimondaná az ítéletet. A hidegre egészen összehúzza magát, úgy közelíti meg a szökőkút környékét. Sem jobbra, sem balra nem néz, egyáltalán nem akar találkozni senkivel, ismerőssel meg aztán főként nem.
Pontosan érkezik, de ezzel nincs egyedül, Katherine már egy padnak támaszkodva várja. Csinos, mint reggel, vagy mint bármikor. A férfi nem is emlékszik olyan alkalomra, amikor szétcsúszva, minden eleganciától mentesen látta volna a fehér kabátba zárkózó szörnyeteget. Talán nem is volt.
- Jó estét! - üdvözli, csevegőtávolságot véve fel vele szemben. - Elintéztem, már amennyire tudtam. Ezt tedd el, sajnos még szükséged lehet rá.
A Minisztériumi behívót kiveszi zsebéből, és gyorsan átnyújtja a nőnek, remélve azt, hogy azt soha többé nem kell megmutatnia senkinek.
- Az egész délelőttöm erre ment el - mondja a szökőkút felé pislogva, egyébként nem direkt kerülve Katherine tekintetét. - Úgyhogy egy köszönöm megfelelne.
Kérdőn néz vissza a kék szemekbe, a hálás szót kissé félredöntött fejjel várja. Szabad kezét közben visszadugja meleg zsebébe, s hol a nőt, hol pedig saját leheletét figyeli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Milyen ártatlannak és törékenynek tűnik a test, amibe az örökkévalóságig szorult ez a lélek. Konstantin ezerszer átgondolta már, mire ideért, hogy mit fog mondani, tenni, még a nyugodt lélegzést is gyakorolta, csak hogy tökéletesen felkészült legyen az esti találkozójukon. Merengett múlton, régi párbeszédeket játszott vissza, de sehogy sem akart összeállni fejében a kép. Kérdések sorát tette fel magának, de mindre ugyanazt a választ kapta: nem tudom.
- Azt szeretném, ha őszinte lenne - mondja a hidegtől pirosra csípett orcákkal, fejét egészen lassan emelve fel. Az előző érintésre újra felparázslik benne az érzés, ami reggel már egyszer hatalma alá kerítette hivatali szobájában, és mint akkor, úgy most is igyekszik a helyes úton maradni. Katherine csak játszik. Újra és újra elismétli, de ki tudja miért, úgy vonzza a macska-egér játék, mint méhet a tavaszi virág. Fájdalmas igazság, hogy nem csak a nőnek van szüksége ő rá, bár ezt természetesen soha nem fogja kimondani. A vámpír közelebb lép, már-már a férfi leheletének ködében áll, és úgy nézi, akár a legveszélyesebb vad. De akkor most ki az üldöző és ki az üldözött? Talán fordult a kocka, és ezután Konstantinnak kell menekülnie. Ha nehezen is, mégis tartja a szemkontaktust, egyelőre esze ágában sincs feladni a kettejük között kialakuló küzdelmet.
- Miért érzem, hogy inkább vágysz elégtételvételre, mintsem az eltussolás sikerességére? - beszéd közben a beharapott ajkakra terelődik figyelme, majd a távolodó alakot tartja szemmel. Nem tudja, mi jár Katherine fejében, hogy következő lépése mi lesz, de éppen ez az izgalom az, ami már éppen kiveszni látszott hétköznapjaiból. Bőrkabátját összébb húzza magán, és leül a padra, ahonnan tökéletesen láthatja a nő minden mozdulatát. Milyen bájos külső, és milyen fékezhetetlen tekintet. Nem megy utána, mert azt érzi, hogy minden más férfi így tenne, ő pedig bármennyire is akar, nem fog beállni a sorba. Zsebében tartott kezekkel ül, teste nyugodtnak tűnik.
- Nagyon fogok röhögni, ha valami oknál fogva beleesel a jéghideg vízbe... - vigyorodik el bohókásan, a kék szemekkel mindvégig tartva a kontaktust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Látja, hogy kérésével, ha csak egy pillanatra is, de kibillentette Katherine-t a megszokott határozottságból. Félrebillentett fejjel hagyja, hogy a nő gondolkodóba essen, és mit sem sejtve arról, hogy elméjében mi játszódik le, türelmesen nézi arcélét, vállait, vagy csak hogy ne zavarja, a semmibe mered. Nem bosszantja a közéjük beférkőző csend, ellentétben a várttal, az egészen jól esik neki. Isten kifürkészhetetlen útjai. Eddig sem hitt Istenben, valószínűleg ezután sem fog, de az tagadhatatlan, hogy életük érdekesen keresztezik egymást.
- Szívesen - sóhajtja. Hisz a vámpírnak; talán ennél rosszabbat nem is tehetne, de bizalmatlansága egy pillanat alatt válik köddé. Abba bele sem gondol, hogy Danielle esetleg megbabonázta, és szíve azért engedte el oly könnyedén a gúzsba kötő kételyeket. Csak fürkészi a rámeredő íriszeket, követi annak minden apró mozzanatát, pont mint egy elkábított, megvezetett esendő ember. Kimondaná, hogy ezután mindig segíteni fog, és hogy a bestiának nem eshet baja, mert azt egyszerűen nem hagyja, és hogy ha rajta múlik, akkor ügye érdekében minden létező követ megmozgat, de egyetlen hang sem képes elhagyni összeszűkült torkát. Mi a fene. Bár ami azt illeti, még az is lehet, hogy így a legjobb. Csendben. Vannak dolgok, amiket senkinek, soha, egyáltalán nem szabadna kimondania. A túl sok fecsegés ártalmas. Ezt mindketten pontosan tudják.
- Ugyan, az én kedvemért kizárt, hogy a vízben landolnál - hosszú vigyora látni engedi egyenletes fogsorát. Nem tart attól, hogy Katherine beleesik a vízbe, de amikor a nő teste mégis megbillen, és arcára kiül a tettetett félelem, ő egy szemvillanásnyi idő alatt felpattan, és odarohan a szökőkút pereméhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Maga sem hitte el, hogy egy emberi érzéknek felfoghatatlanul ügyes, gyors, már-már tökéletes lény beleeshet a jeges vízbe - legalábbis egy ilyen szép kabátban biztosan nem. Ő mégis felpattant, és rohant, hogy ha az ijedt arc eltűnik a szeme elől, akkor azonnal utána tudjon nyúlni, s mindjárt kihúzhassa testét a vízből. De a csobbanás természetesen nem történt meg. Helyette az egyensúlyából kibillenő nő visszaegyenesedik, s elérve célját; hogy a férfi fusson az ő kegyeiért, megtámaszkodik vállain, és már megint, ismét, újra, ki tudja hányadjára kerülnek tisztes távolságon belülre.
- Soha nem száradna meg a kabátod - morogja az orra alatt, ámbár végig Katherine óceánszín szempárját fürkészve. Hagyja, hogy a vámpír is olvasson sajátjaiból, és azt is, hogy rá támaszkodva csusszanjon le a peremről. Ilyen közelségből már dübörgésnek hallhatja a férfi bordái alól fenyegetően zavargó szívet, és az erekben zúgolódó véráramlást, mely nyughatatlanul zsibbasztja Konstantin végtagjait. Arcába gyűlik a vér, teste kimelegszik, és annak ellenére is, hogy tudja mi a helyes, gondolkodás nélkül átöleli a nő derekát. A kérdés váratlanul éri, éppen most nem számított szavakra, de a hang felrázza ámulatából, és egy kis mosoly társaságában felel.
- Túl sokáig üldöztelek ahhoz, hogy most pár ócska vámpír halála miatt ismét futnod kelljen - vonja meg egyszerűen vállait, kékjeiben huncutság üldögél. - Ha menekülnöd kell, akkor előlem fuss.
Nem tudja, hogy lesz-e még ilyesmire alkalom, hogy fognak-e még valaha macska-egér játékot játszani élesben, országhatárokon át, vagy azokat a napokat már csak emlékeikből vehetik elő, és merengőben nézhetik végig, de elég csak a gondolat, és a férfi szíve felderül. Felmerül benne, hogy kár volt elhagynia Angliát, de rögtön el is veti kérdését, hiszen akkor nem történt volna meg semmi; sem Bogolyfalva, sem Renée, sem Fanni, sem az új munkahely, sem a szórakozás, sem Katherine. Ahogy újragondolja falubéli napjait, az arcok egymást követvén, sebesen vonulnak fel lelki szemei előtt. Nem, ennek így kellett történnie. Ha van Isten, ha nincs. A gyöngéd ölelésre eszmél fel, mely már egészen más, mint a hóemberépítő Fannié volt. A kislány atyai szeretetet váltott ki belőle, valami eddig ismeretlen érzéseket keltett benne, de Katherine ölelése más volt. A melegség végigfut erein, és egy pillanatra szemeit is lehunyja. Magához húzza a hideg testet, kezei szorítják a kecses derekat. Aztán a vámpír kibújik a szorításból, és felmosolyog a minisztérium dolgozójára.
- Viccelsz? Olyan sötét van, hogy semmit nem látok a lábaidból - hangosan felröhög, ezzel talán romba is dönt mindent, hangulatot, pillanatot, cudar romantikát, de hát ilyen fajta ő, röhög ha kell, ha nem. De azért figyelmesen eltávolodik kissé a nőtől, és megsasolja a kabát alól kilógó testrészeit. - De a kabát kitűnő választás volt.
A dicséret sose árt, még szakszerű is próbál lenni, már amennyire a női divathoz ért. Visszaegyenesedik, és összevissza kalimpáló szívvel mered a szörnyetegre.
- Na és hány strigulád van már a faluban? - kétértelműn fogalmaz, egyáltalán nem is kívánja megmagyarázni kérdését. A nő értse, ahogy akarja. Szemeiben ennek ellenére ott van a válasz. Kíváncsi, mert bár most másnak tűnik az ártatlanság színében állva, még jól ismeri igényeit, szenvtelenségét és fékezhetetlenségét. Szegény férfiak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Csakugyan tudta, hogy a peremen táncoló leány, az oly sokáig üldözött nő nem eshet le, mégsem engedhette meg magának a kockázatvállalás ilyen pici hányadosát sem, mert ha Katherine most az egyszer mégis a medencében végzi, míg ő nyugodtan bámulja karcsún ringó alakját, azzal saját magát hazudtolja meg. Ösztönszerűen, már-már muszájból ugrik fel, hiszen az ijedt őziketekintet, és a csúf színészi játszma elhiteti vele, hogy mindez megtörténhet. Ő pedig nem hagyhatja, egyszerűen meg kell mentenie. Nincs rá reális magyarázat, sem felfogott, vagy eldöntött érzés, de még csak választási lehetősége sem maradt. A vámpír köré gyülekező összes veszélyt el kell hárítania.
- Soha nem volt olyan izgalmas az életem, mint abban az évben - vallja be. A nő mosolyába suttogja szavait, s közben ízig-vérig felfűtött érzékekkel emlékezik az akció minden percére. Igazat mond, talán nem is tehetne mást, mert testén kívül elméjét is megbabonázta az érzés, hogy most újra él. És soha többé nem engedi elveszíteni ezt a követelőző, folyton lázas képzetet. - Egérutat hagynék neked, csak azért, hogy végigszelhessem érted Európát - gondolatain furcsa romantika vesz erőt, mégsem tartja kifejezetten szentimentálisnak jelenetüket. Ahogy beszél, úgy járja át képzeletét az ábránd, miként követi a vámpír útját, és keríti elő a semmiből a legforróbb nyomokat. Elmosolyodik, s az ölelésbe feledkezvén babrálni kezdi a nő barna tincseit. Ujjaira csavarja őket, és a lehető legészrevétlenebbül orrához emeli őket. Kizárt, hogy apró mozdulatát Katherine ne vegye észre, de egy próbát így is megér. Magába szívja a haj illatát, majd engedi eltávolodni magától a törékenynek ható testet.
- Mintha nem tudnál egyébként is minden gondolatomról... - vigyorodik el ő is kitérő válaszára. Esze ágában sincs újabb dicsérettel adózni a vérszívónak, talán mert akkor úgy érezné, hogy máris vesztett. Holott keringőjük még csak most kezdődött el. A következő szavakra lemerevednek fáradt vonásai, és pupillája is kitágul egy pillanatra. Hitetlenül nézi a hazugnak vélt nőt, és vérében felszökik az adrenalin. Tagjait elönti a düh, szíve keményen veri mellkasát. Végleg megszakítja közöttük a távolságot, és a vámpír kislányosan hátrafűzött karjait szorítva belefúrja szemeit az őt kísértő szempárba.
- Túl messzire mész, Katherine! - suttogja mérgesen, tekintetét végig a szép arcon tartja. Ráncba szaladó homloka és megfeszülő teste bizalmatlanságot hirdet. Nem elég egyszer, sem kétszer elmondania magának, hogy a nő legveszélyesebb fegyvere pontosan ez, már kántálnia kell, hogy mindez csupán játék részéről. De neki végtelenül szüksége van erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Több esélye volna, ha egyenrangú felek volnának, és ő is olyasfajta emberfeletti képességekkel rendelkezne, mint Danielle. Pályafutása során nem egyszer elgondolkodott már halandóságán, emberi esetlenségén, és hiába, sorstársaihoz hasonlóan, az ő fejében is megfordult az átváltozás képzete. Ábrándokkal játszott, kényszerítésről fantáziált, végül mindig visszaparancsolta magát a reális, földi létezésbe, mely után vágyait egy apró, sötét fiókba süllyesztette. Remélte, hogy többé nem álmodik lehetetlenről, tudatosan készült bírói pályájára, és minden szándékában az állt, hogy ítéletet mondjon mások - és legfőképp önmaga felett. Az óceánszín szemekbe pillant, s éppen azért, mert csendben marad, elfogja a köztük vibráló érzések különös halmaza. Minden nő képes belelátni a férfiak fejébe, mind irányítani tudja valamelyest őket, Katherine hogy is ne tudna majdhogynem mindent Konstantinról. Az auror amennyire bírja, elzárja előle gondolatait, testbeszédére is ügyel, és bár minden érzéke mást kíván, ésszel játssza furcsa, határokat feszegető beláthatatlan viadalukat.
Annak ellenére, hogy az előzőek során a düh, és agresszió elragadta, még mindig annak a törékeny testű éppen felnőtt lánynak látja Katherine-t, mint reggel az irodában. Enged erőszakos szorításán, és hallgatja a nő válaszát. Arra valójában nincs is szó, milyen messzire. Ez az egész nem lehet több mérgező káprázatnál. A kívánatos ajkakról csak nagy sokára képes elvonni kékjeit, hiszen azok annyira hívják, csalogatják őt, de esze egy hátsó szeglete most is pontosan tudja, hogy nem lehet.
- Nem - feleli alig hallhatóan, maga sem tudja éppen melyik kérdésre adva ezzel választ. A nő karjait nem engedi el, de már egyáltalán nem szorítja őket, sokkal gyengédebben ér a kabát anyagához, szinte csak éppen érinti, hogy legalább a kontaktus fent maradjon közöttük. - Nem maradhatok alul ellened.
Még mindig nem hajlandó kimondani a benne dolgozó érzéseket. Bármennyire is tudatni akarja Katherine-nel, hogy akarja, és legszívesebben már az irodában nekiesett volna, úgy érzi, hogy azzal aláírná saját vereségét. Merthogy úgy hiszi, amíg csendben van, és mozdulatlanul áll, addig a győzelem útját járja. Felpillant a vámpír szemeibe, melyről ajkaira csúszik tekintete, és lassan elengedve karjait, hátrébb lép. Fellélegez, mintha csak kikerült volna a másik varázsából, így már tiszta fejjel szólalhat meg.
- Rengeteg munkám van - mondja esetlenül, szemeiben saját maga iránt érzett haragja, a meg nem lépett lépés bánata ül. Ő sem tudja, mi volna jó, csak azt, hogy így helyes. - Őrizd meg a levelet. Ha segítség kell, tudod hol találsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Rosemarie S. Argent

Még félt, hogy Anglia után egy kicsiny magyarországi varázslófalucskában más sem fogja várni, mint unalmas hétköznapok, végtelenül egyszerű ügyekkel. Hozzá nem értő kollégákat, és tájszólású, férjezett asszonyokat várt, helyettük viszont a legjobb szakmabeliekkel, és a világ legcsinosabb nőivel találkozott. Ilyen távlatokból talán már kijelenthető, hogy amikor átkérte magát a hatalmas, mindig zizegő mágusközpontból a világ legeldugottabb helyére, nem számolt azzal, hogy az élet, legyen ő bárhol, s éljen bármilyen körülmények között, számtalan meglepetéseket tartogat még a számára. Az utolsó londoni év után megváltásnak érezte Bogolyfalva tél lepte táját, mintha az ő folyton harsogó lelkét is betemette volna néhány hétre, hogy aztán még a rügyező fák előtt újra kivirágoztassa azt.
Célestine levele nemcsak egy-két álmatlanul töltött éjszakát okozott a hivatalnoknak. Azóta is csak tusolni jár haza, és ha lehet, még több túlórát vállal át valóban családos munkatársaitól. Fikarcnyit sem állt készen egy efféle hírre, arra meg aztán végképp nem, hogy a tőle teljes joggal elvárható, helyes utat válassza. Hiába fogja fel, és érez késztetést arra, hogy a gyerek apja legyen, könnyebb elbújni a kirendeltség épületébe, és iratok fölé görnyedve megoldani mások életét - a sajátja helyett. Az élet azonban az íróasztala mögött is megtalálta. Volt kollégája, David Argent levele a ma reggeli órákban kötött ki asztalán. Konstantin kegyetlenül szarkasztikusnak érezte az üzenet tartalmát, és szüksége volt néhány percre, hogy cigarettája füstjén át végiggondolja helyzetét. Sajátját ellöki, másét meg nevelni kezdi. Nem, az élet valóban nem igazságos. Mint ahogy ő sem az.
Az állomás egy kopott padjának támláján ül. Elegáns cipője az ülésen pihen, jobbjában egy szál örömet szorongat. Régen látta már Rose-t, azt sem tudja, egyáltalán felismeri-e még. Levegő be, levegő ki. A hangosbemondóban felhangzik egy bódító női hang, mely arról tudósít, hogy a várva várt lány vonata hamarosan megérkezik. Konstantin izgatott, félelemmel teli szívvel pillant fel. Még elmehet. Leléphet úgy, hogy azt senki se vegye észre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Rosemarie S. Argent

A vonat hosszasan lassul, mozdonya a férfival szemben áll meg. Ő még egy utolsót szív a csikkbe, majd maga mellé dobja, és felegyenesedve lelép az ütött-kopott padról. A kocsik ajtaja kinyílik, hogy a még futólag sem látott ismeretlenek sorban leszálljanak róla. Konstantin közelebb sétál a mozdonyhoz, és kihúzva magát szőke fejek után kezd kutatni az érkezők között. Aztán kiszúrja a lányt, a tipikus Argent vonásokkal megáldott fiatalt, aki az évek alatt szemmel láthatóan felnőtt. Legalábbis domborodik itt-ott. Hogy a fejében mi van, az egyelőre nem derült ki.
- Na ne mondd - húzza fintorra ajkait, majd egy becsmérlő fejrázást követőn hátat fordít a csomagjait cipelő Rosemarie-nek. - Szedd a lábad, nem érek rá egész nap.
Egy pillanatra sem néz vissza, egyáltalán nem érdekli, hogy hisztigép követi-e, avagy marad az idegen magyar népség között, akikkel még csak megértetni sem fogja tudni magát, hacsak nem járt gyorstalpaló nyelviskolába.
- Hidd el, úgy kellettél nekem, mint púp a hátamra, szóval a nyafogást még most fejezd be, mert nem hat meg. Ha apádat nem kedvelném ennyire, a feje tetejére is állhatott volna- mondja és mondja, mereven maga elé bámulva, újabb szálért kutatva zakója zsebében, ahogy az állomás épületén át a Boglyas tér felé siet.
- Ha nem nyírsz ki senkit, színemet sem fogod látni - áll meg az épület tér felőli ajtajában, s kinyitva azt unottan fordul oda a szőkéhez. Az élete immáron teljes, a gyereket így sem, úgy sem úszta meg. Fergeteges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Rosemarie S. Argent

Hibátlan kezdés, mindkét résztvevőtől, pipa. Konstantin hallja a háta mögül érkező susmogást, de még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy egy pillanatra felvonja szemöldökét. Határozottan halad az épület ajtajáig. Rose csupán zakó takarta hátát láthatja, és fekete üstökét, mely végül megmozdul, és a szürkés fényű tekintet kérdő pillantást küld felé. Nem fog gyilkolászni. Ez mondjuk jó.
- Na gyerünk - int fejével a tér felé, majd a lány után ő is kilép a kellemes hűvösbe. Egy félreeső padhoz sétál, kelletlenül leereszkedik rá, és szavak nélkül, tenyerével megpaskolva maga mellett a helyet, jelzi a félúton lemaradt csitrinek, hogy csatlakozzon hozzá.
- Emlékszel rám? - kérdezi tőle végül, a nem messze kutyát sétáltató boszorkányt mustrálva. Idejét sem tudja annak, mikor találkozott utoljára a lánnyal, sem életviteléről, sem szokásairól nincs információja, de ha már megígérte az apjának, akkor nincs mese, vállalnia kell az ezzel járó kötelezettségeket. - Holnap este túlóra helyett hazamegyek. Lent lakok a faluban, a kastélyhoz menet megmutatom. Átjöhetnél, hogy amennyire kell, megismerjük egymást. Kenünk egy zsíros kenyeret, aztán írunk apádnak egy levelet.
Ahhoz, hogy Rose előző kérdésére válasszal szolgáljon, cseppnyi kedve sincs, így ahelyett, hogy beavatná a lányt zűrös magánéletébe, azonnal a lényegre tér. Mellkasa előtt összefűzött karokkal beszél, s miután befejezettnek ítéli mondandóját, érdektelenül pillant fel a mellette ülőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Podmaniczky kisasszony
Szerdán, egy zsúfolt, zsibongó piaci reggelen

Úgy tervezte, hogy ma történjék bármi, ő akkor is bemegy dolgozni, akár Fleur-rel, akár nélküle, hacsak pár órára is, de benéz, ellenőrzi az asztalát, vált néhány szót a régen látott kollégákkal, és bentről küldi ki a hivatalos baglyokat. Úgy tervezte, egészen hajnal ötig, mikor is a kislány fordult egy lendületeset az ágyban, és pici kezével arcon csapta legigazabb álmát alvó apját.
Konstantin szemei rémülten pattantak ki, egyenletes horkolása egy utolsó, félbeszakadó dörmögéssel maradt abba, és készen arra, hogy végezzen betörővel, varázslénnyel, rossz álommal, vagy bármi más létezővel-nem létezővel, tágra nyíló szemekkel fordult a mellette lepedőbe csavarodott kislányhoz.
- Mi baj van? Rosszat álmodtál? - kérdezte rekedtes hangján, miközben szemeiből kitörölte a felnőtt fantazmagória utolsó felrémlő pillanatát is. Aztán nyújtózkodni kezdett, de mikor Fleur kimondta a korai keltés velős indokát, mozdulata a levegőben dermedt félbe. - Hogy mit akarsz? Most? Milyen dinnyét? Hány óra van?
Oldalra, az ágy mellett álló éjjeliszekrényre pillantott, hogy az óra világító számlapja elárulja neki: mindenhez túl korán van, még a munkához is, de a gyerekhez meg pláne.

A piac forgatagában jobbnak látja felemelni a kicsit, és karjára ültetve haladni a hangosan kiabáló, erőszakos kofák között. Reggel hat óra van, de a piacon már most alig lehet férni. Idősödő boszorkányok egymást fellökve dúródnak előre, és a feleségüket váró varázslók az út közepén vitatkoznak politikáról, hogy a munkába igyekvő férfi még véletlenül se férhessen oda a gyümölcsöshöz. Fleur a sebtében rosszul megkötött nyakkendőjével játszik, és nagyokat kuncog apja bosszankodásain.
Konstantin fáradt szemeit napszemüveg takarja, mögüle nézelődik görögdinnyék után, amiket egyelőre sehol sem lát. Vállán hátizsák lóg, amiből a kislány plüss unikornisa kandikál ki. Anélkül természetesen egy tapodtat sem mozdulhatnak. Egy lépést sem, sehova.
- Szereted a sárgadinnyét is? Nem? Hát persze, hogy nem - lemondóan, egészen halkan beszél, és az idegeneket ügyesen kerülgetve figyeli az árusokat. Valaki csak árul már görögdinnyét!
Idegesen forgolódik, és nagy sokára, messziről szúr ki egy férfit, akinek portékái között ott virít a kislány úgy áhított vágya. A tömegen át sietősen indul el felé, fejük fölött közben elröppen néhány doxi, mire Fleur felsikkant, majd Konstantin nyakkendőjét rángatva kuncogni kezd.
- Meg...foj...tasz - hápogja a lánykának, s mutatóujjával lazít a túl szorosra húzott anyagon. - Hát vigyázz már jobban apádra!
Széles mosollyal csíp bele a karján üldögélő hasába, majd a telepakolt padhoz érve megkopogtat pár szimpatikusnak tűnő dinnyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kora délután is erősen tűző Nap alatt sétálnak a hivatal épületétől induló félreeső utcácskán. A mai napon sem a munka, sem a házkörüli teendők nem számítanak, egyedül a várva várt játszótér foglalkoztatja apát és lányát. Fleur a biztonság kedvéért még előző este is emlékeztette apját arra, hogy ma a dolgozó helyett játszizni kell menniük, és előtte nutellás palacsintát akar enni, meg vámpírozni is akar, meg piacra menni és dinnyét venni. Meg unikornist is akar, mer' az anyu még mindig nem engedi. Milyen jó, hogy vannak dolgok, amiről Célestine-nek nem feltétlen kell tudnia...
A legutóbb még sokkal apróbbnak tűnő kéz most vidáman szorítja a férfi két ujját, pici, tornacipőbe bújtatott lábai a lehulló, elsárgult leveleket rugdossák.
- Fleur, megmostad az arcod palacsintázás után? - kérdezi a kis szőkét, mikor az vigyorogva felpillant rá. Ühüm. Hát persze, pont úgy, ahogy kérte. - Az egész arcod nutellás, nem baj?
Már hogy a viharba lenne baj? Ugyan, csak minden járókelő látja, hogy igen, a kislány az apjával van, és szerencse, hogy az anya ennek nem lehet szemtanúja. Konstantin megállítja gyermekét, és leguggolva mellé ugyanazzal az utált technikával, mint egykor édesanyja is tette ővele, saját megnyálazott ujjával törli le a csokit a kicsi kipirosodott orcáiról, meg vigyorra álló szájáról.
- Menjünk mááár! - sipítja Fleur, és hevesen rángatja a kezét fogva tartó kezet. - Csúszdázni szeretnék.
A férfi még egy pillanatig gyönyörködik a szőke fürtös kislányban, majd feláll, és hóna alá csapott újságját megigazítva tovább folytatják útjukat. Unikornisokról és erdei futóférgekről beszélgetnek, és valamilyen úton-módon Jared macskája is szóba kerül, aki Fleur szerint olyan, de olyan nagy, hogy még egy olyan nagy ciculi nincs is még egy a világon!
- Hidd el, apa, hidd el! Nincs még egy olyan kövér ciculi! - bólogat a kicsi, majd a játszótér látképének feltűnésével hirtelen elhallgat, vastag szája elnyílik, szemei kikerekednek. Kis keze elernyed, többé nem szorítja apja ujjait, lábai izgatottan járnak. Konstantin szelíd mosollyal engedi el a pici tenyeret, és az egyik, csúszdához közeli padhoz sétál. A vállán lógó, rózsaszín, fehér pettyes táskát maga mellé teszi, s miután elhelyezkedik, szétnyitja minisztériumi lapját is. Összehúzott tekintettel lapozza fel a politikai rovatokat, és egy gyors Fleur-ellenőrzés után beleveti magát a gringottsi hasábokba.
- Azért majd ne állj fejre - motyogja az örömtől visítva csúszdázó szöszkének, de már rég nem aggódik érte különösebben. A csúszdázást egyébként sem tartja életveszélyes játéknak. Nem úgy, mint a hintát. Na, a hinta mellett nem olvasna ilyen nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lassan, a minden irányból gyűlő diákok és falulakók között sétál ki az alig kivilágított, hangulatos térre. A csípős hideg beszökik szövetzakója alá, a szél arcára vörös pírt varázsol. Leszegett fejjel halad, nem nézelődik, nem keres ismerősöket, sőt mi több, próbál teljesen észrevétlen maradni. Végül maga elé, a földre meredve áll meg a szökőkút mellett, és a kút párkányára pillantva gondolataiba újra visszaszökik Katherine. Felesége négy hónapja már, hogy végleg kilépett házuk ajtaján, de a viszontlátás reménye nem fakul. Hogy egyelőre, vagy soha nem is fog, nem tudja, de a most ordító üressége és a nő hiányának fel-feltörő fájdalma olyan erős, hogy a férfi úgy hiszi, ezt nincs elég ereje legyőzni. A levelek, melyeket olykor-olykor tőle kap, az éjlény sorai ha nem is áltatják könnyed ígéretekkel, általuk mégis bizakodóvá válik. Bizakodóvá, reménytelivé, csak hogy azután, néhány óra múlva ismét visszasüppedhessen szétvert háza sivár csendjébe. Talán ezek a kései órák a legnehezebbek. Mikor egyedül van, és a hullámos leveleket gyertyafénynél olvassa el újra meg újra, majd mikor a gyertya már csonkig égett, őt asztalra ejtett fejjel, vagy a kanapén eldőlve éri az álom. Elhagyatottan és végtelenül magányosan.
Körülötte kisebb tömeg alakul ki, a fiatalok hangoskodnak, úgy hallani izgatottan várják a közelgő éjfélt. Nyakukon az Újév, és hihetetlen, de ennek mindannyian örülnek. Konstantin feléjük pillant, tekintete elidőzik vidám arcukon, de szája széle meg sem rezzen. Képtelen is volna, de nem is akar velük örülni. Elfordul tőlük, fejét sóhajtva hátradönti, és a fekete eget kezdi kémlelni. Arról elvesztek a csillagok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A téren egyszerre felgyűlő, ünneplő tömeg csak akkor tűnik fel a szökőkút mellett álló férfinak, mikor elmélkedéséből egy nekiütköző keskeny váll felrázza. Összerezzenve, sűrűn pislogva hajtja le hátradöntött fejét, s néz a magának nunduként utat törő irányába, de a pezsgővel szlalomozó hölgytől sem bocsánatkérést nem hall, sem nem találkozik – az ilyenkor szokásos – udvarias-aggódó szempárral. Vonallá préselődött ajkai felett pillant körbe; a falusiak és a diákok egyre nagyobb csoportokban állják körül a szépen feldíszített kutat, és harsány beszélgetéseikből kihallatszódik az ilyenkor egyetlen lehetséges téma: szilveszteri izgatottságuk. Mindenki jól öltözött, ki drága parfümtől, ki szesztől illatozó, és egyesek már most olyan részegek, hogy Konstantin azt is őszintén csodálja, hogy egyáltalán képesek megállni a lábukon.
Aprócska, halk sóhaj hagyja el ajkait, amint visszafordul, és tekintete megállapodik a tőle nem messze álló, kezében pezsgőspoharat tartó szőke nundun. Összehúzott szemekkel, erősen hunyorítva próbál ráismerni a szalmaszín fürtökkel takart sápadt arcra, de mielőtt megbizonyosodhatna róla, valóban ismeri a figyelmetlen hölgyet, újra meglökik. Felszisszenve, egyensúlyát vesztve lép arrébb, és mogorván pillant a hőbörgő fiatalokra, akik hosszú percek óta, éppen mellette ugratják egymást. Azok úgy tűnik, észre sem veszik, hogy másokat zavarnak, így a férfi úgy dönt, jobb, ha ő sétál arrébb. Kezeit mélyen nadrágja zsebébe csúsztatja, és az ismerős ismeretlen felé indul, hogy nem túl messze tőle, végül egy idősödő házaspár mellett álljon meg. Mellettük talán nem kell attól tartania, hogy újfent meglökik, rátaposnak, vagy véletlenül megátkozzák valami nagyon kellemetlen, egyébként teljesen ártalmatlan rontással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az idős házaspár egymás arcába suttogott kedveskedéseit hallgatja, és bár a halk sutyorgásból nem hall ki egyetlen értelmes szót sem, de a szeme sarkából látott boszorkány testbeszéde elárulja, mennyire tiszteli és szereti férjét. Konstantin leszegett fejjel áll, csendben bámulja cipője orrát, nem mer felnézni és a házaspárra pillantani, nehogy elrontsa meghitt együttlétüket. Úgy érzi, ez köztük olyasfajta szentség, amit nem zúzhat szét bámészkodással – még akkor sem, ha szemeiben őszinte elismerés csillogna. Jobb némán hallgatni a boszorkány, férje vicces megjegyzésén való csilingelő kuncogását, és cipőorraira mosolyogni. Gondolatai hamar visszatalálnak az őt állandóan foglalkoztató kérdés felé: vajon látom még? Vajon harminc év múlva mi is így állunk majd itt? Nem. Ha itt is állnak majd, Katherine ugyanolyan fiatal és üde lesz, mint most és bármikor, ő viszont már hatvan is elmúlik addigra. Ősz lesz, gyűrött és görbe hátú.
Arca megrezzen, ajkai megkeményednek, és nesztelenül fújja ki orrán a levegőt, ami a fagyos levegőben halvány ködfelhőként tör előre. Lefelé néz, egy pillanatra se emeli fel fejét, így könnyen észreveszi a bal lábához guruló rózsaszín cukorkát. Homlokán felszökő szemöldökkel hajol le érte, és két ujja közé véve azt körbenéz, hátha megpillant valakit, aki az imént elejthette. De hiába, egyetlen kislányt sem lát, és a körülöttük állók kezében sincs édességes zacskó. Tesz egy lépést előre, majd még egyet, kutakodó tekintete ide-oda jár az órájukat figyelő embereken, de felesleges, a cukorka gazdája már minden bizonnyal eltűnt.
- 10... 9... 8... - először csak egy mély férfihang harsan fel, de ahogy kimondja az első számot, sorban egyre többen csatlakoznak hozzá, hogy együtt számolhassanak vissza. Konstantin leengedi a kezét, és az ég felé fordított arccal lép egyet balra. Szövetkabátja ujja súrolja a mellette álló nőét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A Boglyas térre csoportosuló emberek harsogása elcsendesedik, az ugráló, viháncoló fiatalok ugyanúgy, mint az egymás arcába búvó idős párok halk kuncogása, elhal. A visszaszámlálás, az utolsó tíz másodperc magával ragad mindenkit, öreget és fiatalt, boldog és szomorú lelket egyaránt, hogy a hamarosan rájuk köszöntő Újév varázslatos, magasztos érzése észrevétlenül szökjön be a szívükbe. A közeledő éjfél, az új év reményt ad, bátorságra és további kitartásra ösztökél.
- 3... - suttogja a férfi, a halk, morgó szócska alig hallható, az csupán egy ég felé hömpölygő lehelet, egyetlen párafelhő, egyre csak dagadó füstköd. Konstantin hátradöntött fejjel várakozik, arcbőrét csípi a hideg, lecsukott szemeit simogatja a fel-felerősödő szellő. Orrát eléri a mellette álló nő finom levendulaillata, ami kéretlenül is gyerekkorára emlékezteti, mindig dolgos anyjára, amint szekrényébe apró ruhazsákokat tesz, melyekbe azelőtt levendulát varrt.
- 2... - tör fel formálódó ajkaiból az újabb gőzkarika, és ő gyerekszobájára gondol, önmagára, mikor kisfiú volt és csak késő esténként látta az apját. Akkor még semmit sem tudott a világról, nem tudta, hogy felnőttként a varázsvilágban kell majd helytállnia, hogy bár édesapja útját követi majd, egyáltalán nem abban a formában teszi majd, mint azt ők sokáig hitték. Lelki szemei előtt aztán kirajzolódik Fleur édes, pirospozsgás arcocskája is, aminek felidézett képével kel és fekszik.
- 1... - susogja, és lélegzetvisszafojtva várja, hogy meghallja a tűzijáték első durranó hangját, s lehunyt szemein át is láthassa a sötét égboltot befestő rikító színeket.
- Köszöntsük együtt 2016-ot! Sikerekben, egészségben és boldogságban gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek! - szólal meg a közelben felállított pódiumon a polgármester, hangjára Konstantin kinyitja szemeit, de helyette a szemfényvesztő égi játékot kezdi figyelni. Szürke fényeiben visszatükröződnek az odafent kiteljesedő, gyönyörű színek. Az emelvényen álló fiatalember közben újévi beszédét mondja, de a hivatalnok nem figyel rá, annak hangja háttérbeli zsivajjá szelídül, beleveszve a sustorgó tömegbe. A férfi csak áll ott zsebre tett kezekkel, s nézi a füstölgő eget. Kabátjának ujja meg-megérinti a levendulaillatú nőét, de ha észre is veszi, hogy hozzáér, nem zavarja. Jól esik emberek között, idegenek társaságában lennie, jól esik egy pillanatra megfeledkeznie a szívét sanyargató végtelen magányról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szája szegletébe mosoly költözik, ahogy kinyitja szürke szemeit és a színes égboltra pillant. A csillagok most nem látszanak, elnyeli őket a zord hideg, a tűzijáték így feszes, sötét hátteret kap. Piros, sárga, zöld pálmafák durrannak, s rajzolódnak ki odafent, amit a jelenlévők mind elcsendesedve figyelnek. Nem hallani mást, csak gyermekkacajt, elcsattanó szerelmes csókokat és a mindenkit körülölelő feszült figyelem csendjét. Hát itt van az Újév, a múlt lezárásának legfőbb ideje, és ők az új lehetőségek kapujában állnak.
Konstantin szíve torkával együtt szorul össze, gyomra megremeg a továbblépés gondolatára. Négy hónap telt már el, de benne semmi sem változott. A színpompás játékot nézi, figyeli az újabbnál újabb, de régről már jól ismert alakzatokat, az aláhulló fényeket, de ajkairól leolvad a mosoly.
A tűzijáték véget ér, s az égről eltűnik minden szín és füst, a káprázat belevész az éjszakába. A tömeg lassan mozgolódni kezd, az emberek családtagjaikba kapaszkodva indulnak haza. A szökőkút körül is tolongani kezdenek, és a férfi hagyja, hogy magával sodorja az ár. Most, az utolsó percben pillant le bal oldalára, ahol csak ekkor veszi észre, végig az ismerős ismeretlen hölgy állt. A hófehér arcot fürkészve hátrál, és mikor a fakó áll felemelkedik és a szőke tincsek az apró fül mögé kerülnek, akkor látja meg, ki is valójában az az ismerős ismeretlen. Szemei körül elmélyülnek a barázdák, amint elneveti magát, és ha tekintete találkozik Hollósi kisasszony kéken ragyogó tükreivel, akkor jobbját előhúzza nadrágzsebéből és az őt sodró emberáradat feje felett egy tétova, bizonytalan mozdulattal int neki.
- Boldog új évet, kisasszony! - hangosan formálja a szavakat, de abban kételkedik, hogy hangja elér a lányhoz. Szélesen mosolyog rá, és míg tartják egymással a szemkontaktust, többször fejcsóválva elneveti magát. Az, hogy végig egymás mellett álltak, de az utolsó pillanatig nem vették ezt észre, igazán szórakoztatja. Int még a diáknak egy utolsót, majd lesütött, mosolygó szemekkel megfordul, hogy együtt haladhasson a falubéliekkel. Fogai elővillannak vigyorra húzódó ajkai alól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már biztos, hogy Flóra hozzáköltözik. A gondolat, hogy lánya ezentúl minden reggel az ő közelében ébred és minden este ott, nála alszik majd el olyasfajta apai érzelmekben bontakozik ki mellkasa tájékán, amikről ugyan már tudott, hogy léteznek, és ott bontogatják szárnyukat a szívében, de ezidáig minduntalan csírájában fojtotta el őket. Bár napjában többször is eljátszott a gondolattal, hogy kislányát a bogolyfalvi iskolába íratják be, egyszer sem merte komolyan venni elképzelését. Az reményt szült volna, azok pedig általában hiúak és csalódással végződnek. Végül mégis felvetette, s lassan pedzegetni kezdte Célestine-nél. Muszáj volt.
A szőke copfos kisboszorkányt ma kora reggel vitte el szüleihez, akik mint mindig, úgy most is végtelen szeretettel látták, és már a kapuban állva várták érkezésüket. Konstantin előtt egy pillanatig sem volt titok soha, hogy ez a kicsi lány szülei rég elfelejtett boldogságát hozza vissza, és ha másért nem is, érte ismét van miért élniük. Flóra még nagyapja csorba szívébe is képes életet lehelni. Elég egy cinkos pillantás és az öregnek vége, mint a botnak.
A férfi az ablakban könyököl, arcát öklére hajtva bámul ki az ablakon, de sokáig egyáltalán nem törődik azzal, amit lát. Flóra jár az eszében, a hangja, a búcsúpuszi meg saját szavai, ahogy megkéri őket, hogy írjanak egy levelet Célestine-nek. Elképzelni sem tudja, milyen nehéz lehet ez neki. Édesanya, aki hatalmas áldozatot hozott az ő boldogságáért, amit nem lehet elégszer megköszönni. A lelki szemei előtt játszódó emlékmorzsákból akkor eszmél fel, mikor pillantása találkozik a fülke ablaka alatt romantikázó Hollósi kisasszonyéval.
A levegő félúton, valahol a torka és tüdeje között akad el, szemei kikerekednek, száját összepréseli, s orrán át olyan nagy lélegzetet vesz, amilyet csak tud. Hirtelen képtelen bárhogy is reagálni. Csak nézi az előtte kivirágzó jelenetet, és vehemensen küzd megiramodó szíve ellen. A gyomra összeugrik, az ereiben zúgolódni kezd az adrenalin. Flóra kivész gondolataiból, helyét fojtogató méreg és iszonyú bosszúság veszi át.
Még azt sem veszi észre, hogy Karolina időközben eltűnt, a betonplaccon már senki sem áll, ő viszont ideges és feszült. Ezért adott neki több szabadidőt?! De hiába, pontosan tudta, hogy ez lesz.
Aztán az ajtó kinyílik, ő a hang irányába fordul, de most egyáltalán, de annál érezhetőbben nem örül gyakornokának. Tekintete végigsiklik a nő alakján, egy árnyalatnyival hosszabb pillanatig elidőzik a bordó szoknyán, majd visszafordul az ablakhoz.
- Csókolom - mormogja alig hallhatóan összeszorított öklébe, és többet nem néz Hollósi kisasszony felé. Bosszús, hunyorgó szürke szemei visszatükröződnek az ablaküvegen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Összeszorított ajkai mögött nyelve többször végigszánt felső fogsorán, tekintetét mereven az elmosódó tájon tartja. Érzékeli, hallja és szeme sarkából látja is gyakornoka szöszmötölését, látja az őt fürkésző arcot, de csak azért sem fordul felé.
Megszólalhatna, rámosolyoghatna, folytathatnák ott, ahol abbahagyták, hangosan nevetgélhetnének valami belsős poénon, de a férfi úgy érzi, hogy Karolina mindezt most nem érdemli meg. Nem is tudja a lány, de a látottak bántják Konstantin önérzetét és hiúságát, de leginkább egyre erősödő érzéseit, amit épp a szoknya tulajdonosa iránt táplál.
Nyelve alsó fogsorához ér, égő tekintete az üveg pillanatnyi villanásában összetalálkozik a kisasszonyéval. Pislant. Mellkasa nyugodtan emelkedik, majd süpped vissza. Pedig belül szétveti az ideg... annyira mérges! Legszívesebben ráütne az ablak alatti asztalkára, ha nem egyenesen beleverne az üvegbe. Karolina nem is tudja, mit tesz vele! Alig néhány hét telt el azóta, hogy több szabadidőt ítélt meg neki és máris falja az életet, a fiúkat, ki tudja hánnyal és mit csinál... ő meg... ő meg minden munkanapon és túlórában merengő pillantásokat küld a magányos gyakornoki asztal felé, és ahelyett, hogy az előtte tornyosuló papírhalommal foglalkozna, a nőn gondolkodik. Vajon mit csinálhat most?
Megcsóválja a fejét, végül a szemben ülő felé fordul. Szigorú, hűvös szemei a kék szemeket kutatják.
- Nem kell beszélgetnünk, kisasszony - szűri fogai között, hangja nemcsak rekedt, de kifejezetten rideg is. Mereven tartja a szemkontaktust, még akkor is a másik szemeit figyeli, ha Karolina esetleg lesüti őket vagy nemes egyszerűséggel elfordítja a fejét. - Megnyugodhat, a Minisztériumban semmi olyan nem történt, amit maga nélkül ne tudnánk megoldani.
Kezeit szorosan összefonja mellkasa előtt, hangjára még saját maga sem ismer rá. Borzasztó dac és méreg ömlik belőle, a lány talán soha nem látta még így gyakorlatvezetőjét, akinek most egy újabb arca bukkan elő. Az eddigi legrosszabb.
Természetesen az sem véletlen, hogy a kedves, udvarias magázódás helyett a kevésbé meghittet használja. Direkt ejti ki furcsa, borzongató éllel: maga. Reméli, hogy fáj a lánynak. Reméli. Mert neki nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Karolina dacos, mi több női sértettséggel felfűtött hangja meglepi, ironikus hangvételű, gúnyos válasza még inkább. A döbbenet enged addig összepréselt ajkai szorításán, tekintetében egy futó pillanatra szertefoszlik a feszültség és haragos düh egyvelege. A szürke szemekből egyszerre semmit sem lehet kiolvasni, mintha a meglepetés kimosott volna belőlük mindent. Csalódott lenne? Zavart, megilletődött? Vagy egyszerűen csak meghökkent? Maga sem tudja eldönteni.
Nem hitte volna, hogy a helyzeteket mindig, minden körülmények között helyén kezelő, szabálytisztelő – s követő nő pont vele szemben engedne meg magának ilyen viselkedést. Hosszú perceken át hallgat, és bár legszívesebben azonnal támadólag felelne, nem teszi. A visszafojtott, kitörni vágyó szavak azonban egész testét feszítik, szíve torkában dobog, nyaki ütőere megduzzadva lüktet.
Aztán elfordul, kibámul az ablakon, s zúgolódó gondolatait sűrűn nyelve próbál lehiggadni. Nem szólok vissza – kántálja magában, miközben az ablak előtt elsuhanó erdőt figyeli. Nem messze tőlük riadt őzek futnak be a védelmet jelentő fák közé, de ő, ha észre is veszi azokat, a látottak nem jutnak el zsibongó agyáig.
- Na most elég! – csattan fel jóval hangosabban, mint szokott, mikor gyakornoka újra megszólal. Konstantin hangja és pillantása is szigorú. Még keze is mozdul; balja mereven felemelkedik, ezzel is jelezve a lánynak, hogy jobb, ha most azonnal elhallgat, ugyanis átlépett egy bizonyos határt. Ő laza, sok mindenben benne van és sok mindent másként kezel, mint kollégái, de ami nem fér bele az a tiszteletlenség.
A férfi vonásaiból visszaköszön valami dühítő tehetetlenség, amit most Karolinával és a kialakult szituációval kapcsolatban érez. Bosszúsan megcsóválja a fejét, majd ablakban könyöklő öklére támasztja állát. Megakar szólalni, tisztázni a félreértést, mert ez nem lehet más, csak egy ostoba, egymás melletti verbális elsiklás, értelmetlen konfrontáció, amire sem szükség, sem elfogadható magyarázat nincs. Hiszen eddigi közös munkájuk során soha, semmi összeszólalkozásuk nem volt. Nem civódtak, nem volt értelmetlen afférjuk.
- Mit képzel, kivel beszél?! Nem engedheti meg magának, hogy a gyakorlatvezetőjével így viselkedjen! Elment a józan esze? – fordul végül vissza a még most is barna hajú gyakornoka felé. Szemei szikrákat szórnak, és habár hangját is feszíti az önmagát visszafogó, dühös férfi, az semlegesen szól. Fegyelmezően, de nem bántóan. – Akkor sem, ha mérges rám, ha idegesítem, vagy ha legszívesebben elküldene a jó édes anyámba. Értve vagyok?
Szürkéi elárulják, hogy nagyon reméli, értve van. Ritkán beszél csúnyán, nem kenyere a trágárság, de most különösen jól esik kimondania végre, amit gondol. Úgy, ahogy gondolja.
- Keressen egy másik fülkét - feleli szikáran, s tekintetét az ablak felé fordítja. Mellkasát és torkát keserű csalódottság szorítja. Nehéz eldönteni, hogy azt önmaga vagy Karolina miatt érzi. Talán ez csak egy rossz nap. Pedig milyen jól indult...